Azt hiszem, mondhatom úgy, hogy az a csodálatos kiváltság ért, hogy keresztény családban nőhettem fel, hiszen szüleim és testvéreim 4 éves koromban átadták életüket Jézusnak. Nagyon hálás vagyok Istennek a családomért, melynek tagjai mindannyian igyekezték megélni a hitet a hétköznapokban és segíthettük is ebben egymást. Nálunk mindenkor természetes volt az étel előtt imádkozni, készülődni a gyülekezetbe, hallgatni a dicsőítő énekeket nap közben. Nem mindenkinek adatik meg, hogy gyermekkorától kezdve élete része lehessen a Megváltó, és mindennapi téma lehessen otthonában az Úr csodáiról való beszéd. Ebben a „burokban” teltek el a gyermekéveim. Láttam, hogy az út, amelyen járunk jó, és soha nem jutott eszembe letérni erről. Már gyermekként imádkoztam, beszélgettem Istennel és kaptam Tőle átéléseket, kijelentéseket. Emlékszem, úgy 6 éves lehettem, amikor a hatalmas diófánkon üldögélve megszólított az Úr, ezt mondta nekem: „A jelen a jövő.” Tudtam, hogy Isten hangja volt, mely hozzám szólt, de nyelvtanilag nem nagyon tudtam értelmezni a mondatot. Beszaladtam Édesanyámhoz, hogy segítsen megérteni, mit jelent ez számomra. Isten megvilágította előttünk. Az üzenet az volt, hogy ahogyan most élem az életemet, olyanná lesz a jövőm. Ha csak ennyire szánom oda magam Istennek, az úgy befolyásolja majd a jövőmet is. Isten nagy dolgokat akart rám bízni, és ezért figyelmeztetett már gyermekként. Igyekeztem hát odaszánt életet élni, de hiányzott belőlem a tűz, az első szeretet tüze.
14 éves voltam, amikor a gimnáziumban megismerkedtem mostani Szőlőmunkástársammal, Mónikával. Én bátran elmeséltem mindenkinek, hogy keresztény vagyok, mert ez mindig is büszkeséggel töltött el engem, elmondtam hát neki is, és néha kérdezgetett is a hitemről. A nyári szünetben megrendezésre került egy keresztény ifjúsági tábor, melyre bátyámmal együtt meghívtuk Mónikát. Nagy meglepetésemre igent mondott. Együtt éltük át ott Isten csodálatos formáló munkáját. Életem egyik legcsodálatosabb élménye volt, amint láthattam Mónika megtérését az Úrhoz, és én pedig megkaptam azt a tüzet Istentől, amely megpecsételte a keresztény életemet. Az Úrnak mindezzel megvolt a terve, ugyanis amint betöltött az Ő tüze, rögtön munkába is állított engem. Földesen megalakult az ifjúsági csoport, melynek vezetője lehettem 14 évesen… Isten kegyelme az, hogy kiválasztott engem, és eszköz lehettem a kezében. Nem sokkal később létrejött a dicsőítő csoportunk is, melyben először gitároztam, majd énekeltem.
Leírhatatlan Isten csodálatos munkája, melyet bevégzett az életemben. Már gyermekkoromban megismerhettem Őt Édesanyám által… itt szeretném hirdetni minden anyukának; a legtöbb, amit egy édesanya adhat a gyermekének, ha megmutatja neki az Istenhez vezető utat, velem is így történt és nagyon hálás vagyok ezért. Hatalmas ajándék számomra az Úrtól az én társam, aki szintén elhívott szolgálója Istennek, és ahogyan az Úr ígérete szól: valóban ő a másik felem. Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg azt az örömöt, mely abból fakad, ha a párjával együtt szolgálhatja az élő Istent. Nekem megadatott ez az öröm. Dicsőség az Úrnak ezért!
Bizonyságomat azzal zárnám, hogy nemrégiben megértettem valami egészen fontosat. Ha igyekszünk kitartani az Ő útján, Isten elhívása az életünkben nem múlik el, megmásíthatatlan, bármerre is visz az utad. Jelenleg egy másik gyülekezetbe vezetett az Úr, de ott is munkát bízott rám, szolgálok a dicsőítésben és rám bízatott az ifjúsági munka is. Emellett munkálkodhatok a körösszakáli misszióban és gyönyörködhetek abban, ahogyan Isten életeket formál át és tesz újjá.
Igen, ha engedelmesek vagyunk, és kitartunk Ő mellette, Isten terve maradéktalanul beteljesedik az életünkben az Ő dicsőségére.