Egy valós történetet szeretnék veletek megosztani, amiből komoly tanúságot vonhatunk le magunkra. Ez pedig a következő.
Egy ember olyan éjszakai munkában dolgozott, ahol megengedett volt a kutya használata. Mint igaz jó barát, ment is éveken keresztül az állat a gazdájával, és elviselte a forró meleget, de a téli mínuszban is hűségesen ült az ajtóban.  Így teltek az évek, míg egyszer csak a kutya elkezdett öregedni. Homályosabb lett a látása, szemeiben váladék jelent meg, lábai ízületesek lettek, és nehezen tudta tartani a székletét.
Gazdájának nem jutott eszébe, ahány éves a kutya, annyiszor kell beszorozni 7-el, ami akkor már többszöröse lesz.
A kiérdemelt munkája után egy nyugodt életet kellene neki biztosítani, ehelyett a gazdája láncra megkötötte, és nem vitte többet magával a munkába, sőt  titokban már egy másik kutyáról álmodott.
Szegény állatnak meg volt a maga életritmusa, és most egyik napról a másikra csak vége lett.
Egyik nap láttam, amit a gazdája beindította az autót, amivel dolgozni jár, és a kutya néhányat vakkantott neki, amivel jelezni akarta, hogy ő is szeretne menni, de a jelzés hiába volt.
Máskor, megjött a gazdája és úgy ment el szegény állat mellett, mint akinek soha nem volt rá szüksége. Érzéketlenül! A kutya felemelte a tekintetét és csak hosszasan nézett utána és valószínű gondolta, hogy milyen lelketlen ember.
Szomorú és értéktelen lett ez az állat, érezte, hogy nincs rá szükség!
Elgondolkoztam rajta, hogy a kutya most is kutya! Ő még mindig ragaszkodna ahhoz, akinek évekig szolgált. Az ember, aki változott, mert már nem lát belőle hasznot. Már az állat megöregedett, és nem jut eszébe, hogy még inkább kellene szeretni szegényt, mert az már megszolgált azért is.
Az ember ilyen: Ha hasznom van belőle, ha ő is szeret engem, „ha...,  és ha.....”,  tehát feltételhez köti a szeretetét. Pedig az ember is megöregszik, az embernél is bekövetkezik mindaz, ami ennél az állatnál, csak az ember, mivel értelemmel bír, elvárja, hogy őt különös bánásmódban részesítsék. Míg fiatal, feltételhez köti szeretetét, ha megöregszik, meg elvárja a törődést.


Mint keresztyén embernek eszembe jutott, hogy Isten hamarabb szeretett bennünket! Mennyi minden jót, gondoskodást, örök életet megkapunk Tőle.
Isten feltétel nélkül szeret minden embert, egyformán ad vizet, levegőt, fényt, stb minden embernek. Nem köti feltételhez, mint az ember.