Isten minden emberbe belehelyezte a lelkiismeretet. Azért, hogy ha a büszkesége megengedi, bármilyen téves útról visszafordulhasson! Így esett a következő történtünkben is.
Történt valahol, hogy egy magát keresztyénnek valló fiatalember megismerkedett egy másik gyülekezetbe tartozó lánnyal. Megtetszettek egymásnak, és nem sok idő elteltével, el is döntötték, hogy Istentől vannak egymásnak. A fiatal fiú faképnél hagyta az addigi gyülekezetét, és eljárt a lány kedvéért a másik gyülekezetbe. Minden simán ment, gyorsan könnyen beilleszkedett a testvérek közé, őt ott úgy fogadták, mintha évek óta ismerték volna. Aztán hétről- hétre a lelkitáplálékot már csak az új gyülekezetből merített. Teltek múltak a hetek és nem sok idő múlva a lány hiába ült ott mellette, a fiú már nem volt boldog! Valami megszólalt benne! Megszólalt benne a lelkiismeret, ami egyre jobban gyötörte. Hiába voltak hozzá kedvesek a testvérek, hiába mosolygott rá a kislány, de valami nem volt rendben! Eszébe jutott a volt gyülekezete, ahová sok emlék fűzte. Megjelentek előtte az arcok, akikre mindig felnézett, hallotta a tanítói figyelmeztetéseket, ami az öltözete vagy haja miatt kapott. Alig egy éve egy sárga nárciszt nyújtott át anyák napján az egyik testvérnőnek, és jöttek, jöttek gondolatban az események. A lelkiismeret teljesen fel akarta rázni, és elé hozta, az ígéreteit, a fogadkozásait, és úgy érezte, nem fog tudni megbirkózni vele. Nagyon szomorú lett, és ezt észrevették mások is! Mikor a lelkiismerete teljesen rabul ejtette, egyik vasárnap reggel nem kelt fel, és nem ment a gyülekezetbe. Mikor édesanyja bement hozzá, látta a párnára gördülő nagy könnycseppeket. Csendesen állt az ágya előtt, mire a fiú megszólalt: „Én hazudtam, becsaptam Istent, a testvéreket, azt az arcot köptem le, aki aggódva tekintett rám! Elfogadtam, amit adtak és hálátlanul elfordultam tőlük! Júdás lettem közöttük! Mi ezért a fizetség? „- és keservesen sírt. Édesanyja némán megfogta a kezét, meghajtotta a fejét és imádkozott a fiáért. Lassan a sírás csendesedett, és megkérdezte: Van -e erre bocsánat Istentől és a testvérektől? – „ Igen, van fiam.”- bólintott az anyja.
Következő héten a fiú elment a saját gyülekezetébe és mikor belépett az ajtón, karját széttárva, mosolyogva ölelte magához a pásztor. „Júdás vagyok!”- suttogta a fiú, a pásztor fülébe.
„ Nem, csak tékozló fiú”- válaszolta a pásztor mosolyogva.