Az év elején minden ember azon gondolkodik, hogy milyen rossz szokásoktól kellene megszabadulni, ami egészségre is ártalmas, és anyagilag sem mindegy, hogy mibe kerül. Néha az akarás kevés, mert emberek vagyunk és egy szál cigaretta, vagy újra egy csésze kávé, egy zsíros étel ismét csábít és nincs kitartás a fogadalomhoz. Aztán azt mondják, majd jövőre komolyabban veszem, és ellenállok.
A keresztyéneknél már ritkábban fordulnak elő az említett szokások, ott már más mércével mérünk, de nem mondhatom, hogy kisebbek a bűnök. Sőt! Ha semmi mást, csak azt vizsgáljuk meg, hány ember haragszik rám, és én mennyi emberre neheztelek, már pontosan elég lenne egy sor fogadalomhoz. A Bibliában Máté 6: 9-13-ban olvashatjuk, de illik is tudni minden keresztyénnek ezt az imádságot: „Mi atyánk……….. és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, kik ellenünk vétkeztek………..”                                                                                                                                                                             
Időzzünk egy kicsit az imádság ennél a mondatánál: „És bocsásd meg a mi vétkeinket”, milyen természetes ez a kérés, és természetes választ is várunk rá. A mondat másik fele azonban nehezebb. Valójában véve én egy olyan ember vagyok, aki hamar megbocsátok bárkinek, de vannak emberek, akik nekem nem bocsátanak meg, még nem is köszönnek. Ilyenkor megkeseredik a szívem, nem azért, mert éppen a köszönése hiányzik, hanem maga a tudat, hogy ő keresztyén, és az imádságot is hazugsággal mondja el. Istentől kéri a megbocsátást, sőt elvárja, de ő nem bocsát meg a másik embernek. Ez veszélyesebb, mint a cigaretta, kávé, vagy egy zsíros pörkölt. A meg nem bocsátás, egy egész sor démon jelenlétére utal: a vádlás, gyűlölet, harag, gőg, büszkeség, pletyka, rosszindulat, stb.
Az év elején, kedves Testvéreim az Úrban! Mondjátok el a Miatyánkot és vegyétek komolyan minden szavát! „Miképpen” azonképpen bocsát meg nekünk is az Úr, amiként mi megbocsátunk a másoknak.
Mikor a parázna asszonyt meg akarták kövezni, Jézus azt mondta: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen”- és a felemelt kezekből kihullottak a kövek a vádlók pedig elmentek.
Így vizsgálja meg mindenki magát az új évben, hogy ne a másik bűneit rója fel, hanem saját életét tisztogassa meg! Közel az idő!