Ha nem töltesz újra
Olyan, mint egy vödör víz, amiből öntözgetjük a növényeket, hogy egyszer csak üres lesz, ekképpen ürül ki az a szolgáló is, aki nem veszi komolyan ezt a helyzetet. Az Istennel való beszélgetés naponta, rendkívül fontos. Mit is mond Jézus? Azt, hogy „Szüntelenül imádkozzatok!”Egyetlen védelem, amit a sátán ellen tehetünk, hogy imádkozunk, magunkat tisztogatjuk, kérjük a védelmet a magunk, családunk, gyülekezetünk életére. Istennel naponta élő kapcsolat azt jelenti, hogy nem vagyunk restek fél órával hamarabb felkelni, és este bármilyen álmosak vagyunk, megköszönjük a nap áldásait, próbáit, azt hogy egyáltalán élünk. Fontos, hogy szabadidőnket ne világi dolgokkal töltsük el, hanem hallgassunk, és énekeljünk keresztyén énekeket, olvassunk könyveket, de a legfontosabb, hogy a Bibliát minden nap olvassuk! Isten szava, vigasztalás, bátorítás, feddés, stb. a mi számunkra.
Ha nem töltesz újra, nem tudsz fent maradni ebben a világban! Ha nem töltesz újra, nem tudsz miből tovább adni másoknak. Érezned és értened kell ennek a fontosságát, különben olyan leszel, mint egy üres lufi, ami tele van a semmivel. Töltsd magad fel magad naponta, pótold a hiányzó „vizet a vödörbe”, hogy tudd tovább vinni az örömhírt, amit a mi Urunk reánk bízott.