Egy nagyvárosi áruház emberismerő főnöke a hónap utolsó napján bérkifizetés előtt összegyűjtötte az alkalmazottait, és azt mondta nekik: - Egészen biztosan tudom, hogy önök közül némelyek hűtlenül kezelik a reájuk bízott árukat. Meg is tudnám nevezni az illetőket, mert bizonyítékaim vannak erre, de most nem teszem. Nem akarom, hogy a börtön szégyene vessen véget a pályájuknak. Azt kívánom, hogy megjavuljanak, ezért tehát büntetlenül elbocsátom őket. Azonban az illetőknek meghagyom, hogy többé át ne lépjék az üzletem küszöbét, hogyha ezt mégis meg merik tenni, akkor tudják meg, hogy azonnal elfogatom őket, és átadom a rendőrségnek. Ha azonban nem jönnek többet dolgozni, én szavamat adom, hogy nem fogok feljelentést tenni, és a szolgálati bizonyítványaikba nem írok be semmi terhelőt, sőt ezt a postán küldöm el a lakásukra.
Mi történt másnap?
A több mint száz főből álló személyzetnek alig egyharmada lépett be munkába. A többit a lelkiismerete visszatartotta…