Ha valaki megtér, az nem sokára egy harcban találja magát.  Ez egy belső harc, ugyanis a lélek, amit kapott, harcol a testtel. Soha nem azt akarjuk cselekedni, amit a lélek akar. Ezek területek, ahol harc folyik. A lelki ember azt akarja, hogy Istennel éljünk, a test a kívánságokat hajszolja. A régi az újat meg akarja ölni, de aki megismerte az újat, az továbbra is azt akarja.

Mi az, amit beengedünk a fejünkbe? Van egy férfi ideálunk, ez pedig Jézus! Olyanok akarunk lenni, mint Ő!
A gondolataink formálni akarnak bennünket, amit beengedünk a fejünkbe, azok átformálnak minket. Mindenkit formál az, amit lát, és hall.
De nekünk olyanná kell válni, mint Jézus! Ami a fejünkben van, az látszani fog kifelé is, mert a gondolataink átformálnak minket.
A világ azt mondja, hogy szabadok azt gondolni, amit akarnak, mi keresztyének pedig szabadok azt gondolni, amit Isten!
Sokszor azt mondjuk, hogy áldjál meg Istenem, és közben tele vagyunk keserűséggel, haraggal, gyűlölködéssel.
A Máté 22:37 „Nagy parancsolat: Jézus pedig mondta néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes elmédből” Tehát dicsőítem az Urat, a gondolataimban is.
Vigyázz, mit raksz a fejedbe! Pál tanít erről: Fillipi 4:8 „Továbbá  Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok!
Miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is éntőlem, azokat cselekedjétek és a békesség Istene veletek lesz!”
Mi lesz a leltárban?
1, Igazság: A sátán hazugságokat akar belénk pumpálni, felbontani az egységet, hogy minél nagyobb baj legyen.
Mi az igaz rólunk? Az, hogy jön a sátán és azt mondja: „Nem vagyok elég jó”
Mi az igazság? I Péter lev.2:9 „ Ti pedig választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hírdessétek. Annak a hatalmas dolgait, aki a sötétségből, az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” Ez lesz a leltárban!
A sátán egymással szemben is hazugságot csepegtet, azt keresi, hogy melyik kapcsolatba menjen bele. Ha mi nem beszéljük meg a bajt egymással, akkor ő belemegy.

Az üzleti életben tisztességtelen dolgok folynak, ha valaki beszél a másikkal, az első 3 percben felméri, hogy számára alkalmas-e az ember, ha nem akkor elküldi. Ne engedjük, hogy az életünkben tisztességtelen dolgok kerüljenek be!
Pletyka: Ha valakiről negatív dolgokat beszélnek, miközben a személy nincsen ott. (Ne mond! Nem akarom hallani!)
És ami igazságos, csak az marad a fejünkben.
Viszont az ördögnek azzal van a feje mindig tele, hogyan verjen át valakit. A világi emberek is így élnek!
I Korintus 6:9- „Avagy nem tudjátok é, hogy az igazságtalanok, nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek, se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők.
Se lopók, se telhetetlenek, se részegek, se szidalmazók, se ragadozók, nem örökölhetik Isten országát.
Ilyenek voltatok némelyek, de megmosattattok, de megszenteltettettek, de megigazítottattok, az Úr Jézusnak nevében, a mi Istenünk Lelke által.”
Régen ilyenek voltunk, ne legyünk olyanok, mint akik a pokolba mennek!
Pl. pici hazugsággal is bűnbe lehet kerülni: Volt egy szolgáló testvér, aki Bp-re szeretett volna családjával költözni, és olyan szépen ment minden. A  régi házukat már ki is akarták venni albérletbe, vagy el is tudták volna adni, és már ki is néztek egy szép lakást. Azonban volt egy akadály, mégpedig az, hogy olyan hitel volt a lakáson, hogy nem volt szabad kiadni pénzért.
A sátán megpróbálta meggyőzni, hogy más is így teszi, meg hogy nem veszi azt senki észre, stb. de egy döntést hozott, amivel leállította ezt a fajta csábítást, és így tiszta maradt.
Hisz ha pici dolgokban nem tudunk tiszták maradni, akkor hogyan lehetne nagy dolgokat ránk bízni?
Mindenkor a Szent Lélek vezet bennünket, hogy mit lehet, és mit nem.
Van, aki iszik, és nem érdekli, hogy keresztyénként megteszi, míg van, aki egy keveset elfogyaszt, és megszólal nála a lelkiismeret.
Amivel átitatódol olyanná válsz!
pl: Volt, hogy kemény rockot hallgattam, - mondta el egy keresztyén fiatal - és azt gondoltam, hogy kiszűröm, ami nem nekem való. De sajnos nem sikerült, mert olyan hatással volt rám, hogy nagy bűnbánattal mentem az Úrhoz bocsánatért. Tehát, ki mivel itatódik át, olyanná válik.
A 2 Korintus 11:3 „Félek azonban, hogy miképpen a kígyó megcsalta Évát, akképpen a ti gondolataitok megrontatnak, és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől”
Mert, ha rosszat töltök bele, abból jó nem lehet!
Kol.1:21 „Titeket is, kik hajdan elidegenűltek, és ellenségek valának gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.”
Ef.4:11 „Ezt mondom annak okáért,és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak, az ő elméjüknek hiábavalóságában.”
Változzunk el, az elménk szerint!

A bűnbe nem lehet bele esni, abba bele sétálunk tudatosan…Ez egy folyamat, mi jár a fejemben?????
Soha ne töltsük meg rossz töltelékkel!

Ef.4:24 „És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségbe”
Ha szeretnéd a fejed kimosni minden szennytől, akkor Isten Igéje az, ami kimossa. Isten azt akarja, hogy megváltozzunk, és jó dolgok legyenek a leltárban. Olvassátok a Bibliát! Ki Fogja mosni az Ige, azokat a gondolatokat, amit te bele töltöttél.
2 Kor. 10:3 „Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk” Rabul ejtem minden rossz gondolatomat. Ezt viszont csak az Igével tudom megtenni. Isten Igéje át fog mosni!
Józsué 1:7 „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, amelyet Mózes az én szolgám, szabott elődbe, attól se jobbra se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, amiben jársz”
Zsolt.1:3 „és olyan lesz, mint az ideje korán ültetett fa, amely ideje korán megadja a gyümölcsét, és levele nem hervad el, és minden munkájában jó szerencsés lészen”
Fillipi 4:9  Miket tanultatok is, el is fogadtatok is, és hallottatok is én tőlem, azokat cselekedjétek, és a békesség Istene veletek lesz”

Isten azt akarja, hogy jó dolgokat cselekedjünk, és ne tömködjük tele a fejünket tisztességtelenséggel. Isten azt akarja, hogy megváltozzunk, és a jó dolgok legyenek leltárban. Ez az Ő akarata!
Az erősebb formál minket. Van egy férfi ideálunk, Ő egy erős egyéniség. Ha ezt töltöm a fejembe, az át fog formálni.

Június 29. Vasárnap