Gyakran kaptam az Úrtól átéléseket, de a hálámon kívül nem tudtam vele mit kezdeni. Azt gondoltam, ha megosztom testvéreimmel, velem együtt örülnek, de ez nem így történt. Ezért bezártam a szívembe, és elkezdtem lejegyezni őket. Tudtam, hogy egyszer meg kell osztani másokkal is, hisz minden álommal, látomással, kijelentéssel, üzenni akar az Úr.
Sok-sok spirálfüzet sorakozik a polcomon, amiben le vannak jegyezve az átéléseim, és rövid időn belül, el kell kezdenem könyv formájában is leírni, hogy mások számára is elérhetővé tegyem. Szeretnék veletek megosztani, 1-2 látomást, amit az Úr kegyelméből kaptam.
Az első látomásom 1989-ben, még megtérésem előtt volt, ám még akkor nem tudtam nevén nevezni az átélésemet.
Sokat töprengtem azon, hogy lehetet nekem megtérésem előtt látomásom? Majd erre is választ kaptam az Apcsel. 9: 3 - 6 versek által.
Pál apostol sem volt megtérve, mikor a látomást kapta.
Férjem édesapja kórházban feküdt, az orvosok szerint gyógyíthatatlan beteg volt, és mi naponta meglátogattuk. Aznap délelőtt is bent voltunk nála, szinte eszméletlen állapotban volt. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, egyszer csak két kezét kinyújtotta felénk, talán a megbocsátás jeléül. Én nagyon megijedtem tőle, és nem adtam oda neki a kezem. Férjem arcán láttam, hogy megszomorodott miatta, és átnyújtotta mind két kezét helyettem is. Majd haza mentünk. Férjem és a kislányunk lepihent a szobában, én pedig neki fogtam néhány darab ruhát kézzel kimosni. Egyszer csak anélkül, hogy odafordítottam volna a fejem azt láttam, hogy apósom a folyosón át kijött a szobából, abból a szobából, ahol a férjem és a lányom aludt. Áthaladt a nappalin és a hátsó kijárat felé ment. Én a fürdőszobában 1-2 m-re voltam tőle, de nem nézett rám sem. Sötétszürke öltöny volt rajta és fehér ing, nyakkendő nélkül, a haja hátra volt fésülve. Az, hogy viselt e cipőt nem tudom, ugyanis ez nem volt számomra felfedve, valószínű azért, mert halottként már szellemi testben volt.
Én odamentem a férjemhez és megkérdeztem tőle: - Apádnak van sötétszürke öltönye?
- Igen, azt vitték be a kórházba, hogyha meghal, azt adják majd rá. - mondta.
- Most volt itt tőled elköszönni. - feleltem.
Férjem csodálkozva nézett rám, valószínű azt gondolhatta, hogy valami nincs rendben velem, mert én olyan természetesnek vettem az egészet.
Néhány perc múlva megérkezett a férjem húga a férjével, és közölték, hogy édesapjuk nemrég halt meg…
Később többször gondoltam vissza, hogy ezt a szellemi átélést hogyan tudtam félelem nélkül felfogni? Fényes nappal, anélkül, hogy odafordítottam volna a fejem, láttam apósomat szellemi testben az előbb említett öltözetben.
Kijelentésben azt kaptam Úrtól, hogy azért jött, hogy elköszönjön a fiától. Talán azért nem köszönt el tőlem, mert nem nyújtottam oda a kezemet neki a kórházban? Ő ugyanis ellenezte a mi házasságunkat, valószínű abban az állapotában már csak ilyen jelét tudta adni a megbocsátásának.
E szellemi átéléstől soha nem féltem, nem kételkedtem benne, pedig akkor még nem voltam megtérve.