Mielőtt bármit is írnék, szeretném idézni Kenneth Hagin: Hiszek a látomásokban című (133 old.) könyvéből a látomások típusainak bemutatását.
1.Szellemi látomás során az embernek látomása van szellemében, vagyis lát valamit szellemében. Ez az alacsony típusú látomás és a legmagasabb típusú kijelentés nagyon hasonlítanak.
Pl.: Szellemi látomás: Pál, mikor Damaszkusz felé tartott, szemei megvakultak és nem látott. Pál nem a fizikai szemével látta az Urat, hanem a szellemvilágba látott bele.
2. Magasabb típusú látomás az, mikor valaki elragadtatásba kerül. Pál azt mondja: Fizikai érzékelése szünetel átmenetileg. Nincs tudatában azzal, hogy hol van, illetve semmi kapcsolata nincs a fizikai világgal. Nem veszti el az eszméletét, csak jobban tudatában van a szellemi dolgoknak, mint a fizikaiaknak.
Pl.: Apcsel. 10. Péter látomása.(Péter felment a háztetőre imádkozni és ott száll őrá az elragadtatás.)
3.Nyílt látomás akkor van, mikor az ember fizikai érzékelése nem szünetel. A szemei nincsenek becsukva, birtokában van a fizikai képességnek, mégis belelát a szellemvilágba.

Gyakran kaptam az Úrtól átéléseket, hálás voltam ezért, hiszen ez nem mindenkinek adatik meg, de nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Azt gondoltam, ha megosztom testvéreimmel, velem együtt örülnek, de ez nem így történt. Ezért bezártam a szívembe, és elkezdtem lejegyezni őket. Tudtam, hogy egyszer meg kell osztani másokkal is, hisz minden álommal, látomással, kijelentéssel, üzenni akar az Úr.
A sok-sok spirálfüzet sorakozik a polcomon, amiben le vannak jegyezve az átélések, és rövid időn belül, el kell kezdeni könyv formájában leírni, hogy mások számára is elérhetővé tegyem. Szeretnék veletek megosztani, 1-2 látomást, amit az Úr kegyelméből kaptam.
Az első látomásom 1989-ben, még megtérésem előtt volt, ám még akkor nem tudtam nevén nevezni az átélésemet.
Sokat töprengtem azon, hogy lehetet nekem megtérésem előtt látomásom? Majd választ kaptam az Apcsel.9. rész által: Saul üldözte az Úr követőit, amikor találkozása volt Jézussal, tehát egyáltalán nem volt még akkor megtérve. (Hatalmas fény sugározta őt körül, ami a Mennyből jött.)
Férjem édesapja kórházban feküdt, az orvosok szerint gyógyíthatatlan beteg volt, és mi naponta meglátogattuk. Aznap délelőtt is bent voltunk nála, szinte eszméletlen állapotban volt. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, egyszer csak két kezét kinyújtotta felénk, talán a megbocsátás jeléül. Én nagyon megijedtem tőle, és nem adtam oda neki a kezem. Férjem arcán láttam, hogy megszomorodott miatta, és átnyújtotta mind két kezét helyettem is. Majd haza mentünk. Férjem és a kislányunk lepihent a szobában, én pedig neki fogtam néhány darab ruhát kézzel kimosni. Egyszer csak anélkül, hogy odafordítottam volna a fejem azt láttam, hogy apósom a folyosón át kijött a szobából, abból a szobából, ahol a férjem és a lányom aludt. Áthaladt a nappalin és a hátsó kijárat felé ment. Én a fürdőszobában 1-2 m-re voltam tőle, de nem nézett rám sem. Sötétszürke öltöny volt rajta és fehér ing, nyakkendő nélkül, a haja hátra volt fésülve. Az, hogy viselt e cipőt nem tudom, ugyanis ez nem volt kiemelve, valószínű azért, mert halottként már szellemi testben volt.
Én odamentem a férjemhez és megkérdeztem tőle: -Édesapádnak van sötétszürke öltönye? -Igen, azt vitték be a kórházba, hogyha meghal, azt adják rá. -mondta.
- Most volt itt tőled elköszönni. -feleltem. Férjem csodálkozva nézett rám, valószínű azt gondolta nem jól érzem magam, mert én olyan természetesnek vettem az egészet.
Néhány perc múlva jöttek a sógornőmék, és közölték, hogy édesapjuk nemrég halt meg.……
Később sokszor gondoltam vissza, hogy ezt a szellemi átélést hogyan tudtam félelem nélkül elviselni? Fényes nappal, anélkül, hogy odafordítottam volna a fejem, láttam apósomat szellemi testben az előbb említett öltözetben.
Kijelentésben azt megkaptam Úrtól, hogy azért jött, hogy elköszönjön a fiától. Talán azért nem köszönt el tőlem, mert nem nyújtottam oda a kezemet neki a kórházban? Ő ugyanis ellenezte a mi házasságunkat, valószínű abban az állapotában már csak ilyen jelét tudta adni a megbocsátásának.
E szellemi átéléstől soha nem féltem, nem kételkedtem benne, pedig akkor még nem voltam megtérve.