Filippibeliekiekhez írott levél 2: 9 – 11 :
Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Bizonyára többször is hallottad már, hogy a Biblia korában milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a névnek. A név jelentése általában kifejezte valakinek az életét, célját, elhívását, még a tulajdonságait is. Akkoriban, amikor egy helynek vagy egy gyermeknek nevet adtak, akkor az a név kifejezte, hogy mit jelent a név adója számára, és ez hatással volt annak egész létére is. Befolyásolta a jelenét és a jövőjét egyaránt.
Sok ilyen példát találunk a Bibliában.
Gondolkoztatok –e valaha azon, hogy Isten az első embert miért éppen Ádámnak nevezte, feleségét pedig Évának? Egyszerű: az „Ádám” szó a héber „Ádamá” szóból származik, aminek egyik jelentése: föld. Isten az embert a föld porából alkotta ezért a neve is ezt fejezi ki: „Földből vétettél”. „Mert bizony por vagy te és ismét porrá leszel” olvassuk az 1 Mózes 3:19-ben.
Mit jelent az Éva? Mivel ő volt az első nő, a neve is azt fejezi ki, hogy „minden élők anyja”.
Vagy például az egyik Ószövetségi kispróféta Abdiás: akinek a neve azt jelenti: hogy „Isten szolgája”.
És ha a többi nevet is megvizsgálnánk a Bibliában, azt látnánk, hogy minden névnek valamilyen jelentősége van.
Ma egy nagyon fontos Névről szeretnék röviden beszélni, Akinek a Neve hatalom, és Akinek a Neve kiöntött drága kenet, Aki által van üdvösségünk. Jézus Krisztusról, akinek a neve Önmagában is hatalmas.

JÉZUS NEVE:
A Jézus név abban a korban, önmagában egy közismert név volt, más embereket is hívtak így.
Például: JÉZUS, akit JUSTUS – nak is neveztek (igazságos, szabadító), aki Pál munkatársa is volt Rómában (Kolossébeliekhez írott levél 4: 11-ben).
BARJÉZUS, görögül: Elimás (a szabadítás fia). Zsidó varázsló volt Sergius Paulus Római helytartó udvarában (Apcsel 13: 6 – 12).
A Bibliában azonban csak egy JÉZUS van, akit Názáreti Jézusnak hívtak. Mert onnan származott, mint ember.
JÉZUS: A héber JÉSUA, JEHOSUA, JÓSUA, görög alakja.(Jesous); Jelentése: (üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó; Jahve az üdvösség, a szabadítás):  
Ő az egyedüli MESSIÁS ( MASSIACH) , amely görögül; CHRISTOS = azaz FELKENT.
KRISZTUS tehát annyit jelent: a Felkent  - „A názáreti Jézust, mint kente fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjel járt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten volt ő vele. Apcsel 10:38” -  , a JÉZUS név pedig: „Megváltó”, „Üdvözítő”, „Szabadító” (Máté 1:21; 25; Lukács 1: 31).
A Neve tehát: JÉZUS, (aki Megváltó) A Krisztus (aki Felkent) pedig  a méltósága.
De JÉZUSnak, Isten Fiának sokféle nevével találkozunk a Bibliában. 200 – nál is több szó utal Jézus Krisztusra.
Csak néhány fontosabbat, hadd említsek:

Áldozat: Róma 3: 25;
Alfa és Ómega: Jel 22: 13
Isten Báránya: János 1: 29
Immánuel (velünk az Isten): Ézsaiás 7: 14; Máté 1:23
Megöletett Bárány: Jelenések 5: 12; 13: 8
Békesség Fejedelme: Ézsaiás 9: 6
A hit fejedelme és bevégzője: Zsidók 12: 2
Főpap: Zsidók 2: 17;
Főpásztor: 1Péter 5:
Fundamentum: 1Korinthus 3: 11
Hajnalcsillag: Jelenések 22: 16
Oroszlán, Júda nemzetségéből: Jelenések 4: 4
Orvos: Lukács 5: 31
Szőlőtő: János 15: 1
Örökkévalóság Atyja: Ézsaiás 9: 6
Világ Világossága: János 8: 12; 9: 5
Vőlegény: Máté 25: 1; János 3: 29
Stb.
És ezen felül nagyon sok.
De a Jézus neve, nemcsak a jelentése miatt rendkívüli.

JÉZUS NEVÉBEN LÉVŐ HATALOM:
A kezdeti alapigében azt olvastuk, hogy mivel Jézus Isten akarata szerint, engedelmességben alázattal, vállalta a kereszthalált, így Isten olyan nevet ajándékozott Neki, amely minden név felett való. Pontosabban a JÉZUS Nevet, olyan hatalommal ruházta fel, amelyre minden térdnek meg kell hajolnia.
E Név által van üdvösségünk.
„És nincsen senkiben, másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Apcsel 4: 12  Csak a Jézus Krisztus neve által. Hiszen Ő maga szerezte meg számunkra az üdvösséget.
E névben hatalom van.
E Név hallatán a szellemvilágban a gonosz seregei megtorpannak. Jézus nevében mi magunk is győztesek vagyunk. Jézus győzelme a kereszten a mi számunkra is győzelmet hozott.
„Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.”  Luk. 10: 19 Ez a hatalom azonban csak Jézus Krisztus neve által működik.
E név által csodák történnek ma is.
Így olvassuk Márk evangéliumában:
„Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; (Apcsel. 16: 18 ) új nyelveken szólnak. (Apcsel. 2: 4, 11, 10: 46)
Kígyókat vesznek föl (Lukács 10: 19; Apcsel. 28: 3 -6); és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik; betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. (Jakab 5: 14; 15) „   Márk 16: 17 -18
Tehát a Jézus neve a szellemvilágban akkora tekintélyt hordoz, ami megállíthatja a sátán munkáját.
Imádság Jézus nevében.
Mivel nincs más közbenjáró – csak a Jézus nevében mondott ima hallgattatik meg.
Jézus nevében jöhetünk az Atyához imádságban.
„És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.
Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.”  János 14: 13 -14

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” János 15: 16
Jézus neve garancia.
Személyes tapasztalataid lehetnek arról, hogy Jézus Neve által minden megtörténhet. Mert minden hit által lehetséges. Mivel a Jézus nevében mondott ima meghallgatásra talál, ez a név garantálja is, hogy csodák történjenek. 

JÉZUS NEVÉVEL ÉLNI:
Külön kegyelem, hogy ez a név a mi számunkra mintegy belépő a szellemvilágba, és egy jegy az Isten országába. Jézus neve által élünk. Jézus Krisztusnak a neve tart meg a bajban.
Mi gyakorta használjuk a Jézus nevét. A kérdés inkább az, hogy mire használjuk ezt a nevet?
Vannak emberek, akik a saját karrierjüket építik e név mögé bújva.
Vannak, akik ördögi tudományokat űznek és hivatkoznak Jézus Nevére, persze a tudatlan emberek be is dőlnek nekik.
Megint mások, olyan dolgokat tesznek a Jézus nevében, amivel nem Jézus bízta meg őket, sőt semmi köze nincs hozzá az Úrnak. Ezért a hívőknek is vigyázniuk kell, hogyan használják a Jézus nevét? A Bibliában olvasunk egy elég gyakran említett történetről a Skéva fiairól, akik Jézus nevéről úgy nyilatkoztak: „annak a Jézusnak a nevében, akit Pál hirdet.” Vagyis ők személyesen nem ismerték a Jézus Nevében levő hatalmat, és úgy próbáltak ellene menni a gonosznak. Az eredményt ismerjük.
A Jézussal való személyes kapcsolat által, a mi szánkból hangozva éppen úgy kell működnie e Névnek, mint Pál vagy Péter esetében.
Akkor hol van a probléma? Sokan nagy, szabadító imákat mondanak Jézus Nevében, és nem történik semmi. Mi lehet ennek az oka? Talán Jézus nevének hatalma napjainkban már nem működik olyan intenzíven? Ez butaság.
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”  Zsidókhoz 13: 8  
Ő nem változott meg. Az Ő tekintélye napjainkban is olyan erős, hogy általa működnek a csodák. A démonok elfutnak, a betegek meggyógyulnak.  
Akkor talán hitünkkel van baj?
Az meglehet, hiszen maga Jézus még földi életében kijelentette a tanítványoknak: „Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag…” Lukács 17:6 Mert hit által minden lehetséges. Márk 9:23
De sajnos vannak, akik nem veszik komolyan Isten parancsolatát: „Isten nevét Hiába fel ne vedd!” 2 Móz 20:7 Vagyis ne vedd a szádra hiába Istennek nevét. Mit ért a Biblia ezalatt? Amivel ma nagyon sokan nem törődnek. Isten nevét káromolják, kiviccelik, vagy olyan összefüggésekben használják, ami az Istenfélelem hiányát tükrözi.
De ez a törvény a gyakorlatban nem csak az Isten nevére vonatkozik. Talán újszövetségi hívőként így fogalmazhatnánk meg e parancsolat kiegészítését: „Jézus nevét hiába ne használd, mert amikor igazán használnod kellene már nem lesz ereje a szádból!” Azt hiszem, ezzel nem mondtam eretnekséget.
Valójában Jézus Nevének hatalma nem szenvedett csorbát, csak éppen nem tud működni, ha már kopottan hangzik a szánkból.
Nem használhatom a Jézus nevét töltelékként. Nem hivatkozhatok rá, amikor csak a saját gondolataimról, vagy ötleteimről beszélek.
Ez olyan mintha egy favésőt betonvésésre használnék. Miután kicsorbult az éle, már hiába próbálok vele fát munkálni, nem tudok vele szép munkát végezni, sőt balesetveszélyessé válik.
Sohase éljünk vissza a Jézus nevében levő hatalommal. Mert amikor kellene már nem fog működni a mi szánkból.
Jézus nevének működése függ még a mi hozzáállásunktól, életvitelünktől, életszentségünktől.
A Bibliából tudjuk, hogy Isten Szellemének a kenete megtöri az igát, és amikor ez a kenet megnyilvánul, a Jézus neve által működik.
Tehát a kettő elválaszthatatlan egymástól. A Szent Szellem Jézust dicsőíti. Így a Jézus neve minden hatalomnak kulcsa.
A Szent Szellem, mint másik Pártfogó Jézus munkája nyomán végzi szolgálatát közöttünk.
A mi életünkben a Szent Szellem jelenléte a kenet és a Jézus Nevében történő szolgálat válik eredményessé.
Jézus azt mondta: „hogy nélküle semmit nem tudunk cselekedni” . János 15:5
Ma azt mondhatjuk, hogy az Ő nevének hatalma által tudunk bármit is megcselekedni.
Különbözőek vagyunk. Nem tud két ember kezében sem egyformán működni ugyanaz a szerszám.
Imádkozzunk, hogy bölcsen tudjuk használni, és tudni mikor kell használnunk a Jézus Nevét. Az ördög ellen az egyetlen jó fegyver, ha hivatkozunk erre a névre.  „Ezt pedig több napon át művelte. Pál azonban ezen felbosszankodva, hátrafordult, és mondta a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiment abban az órában.” Apcsel 16: 18
Hiszem, és tudom, hogy nemcsak akkor és ott működött ez, hanem napjainkban is megtörténik ez bármikor. Csak hit kell hozzá.