A Ti neveitek fel vannak-e írva a Mennyben?
Lukács Evangéliuma 10: 17 - 20
Az ember leggyakoribb hibája, hogy túl materiálisan gondolkodunk. Az életünkben sokkal több gondot fordítunk a fizikai létünkre, mint a szellemünkre. Pedig nagyon jól tudjuk, hogy a testünk, nem más, mint a lelkünk lakása, vagy másképpen a Szentlélek temploma.
Elméletben azt is tudjuk, hogy a szellemiek előtte állnak a testieknek, fontosabbak, mint a fizikai dolgok, de mégis emberek vagyunk és ebben a látható, fizikai világban élünk, még ha csak átutazóban is.
Pál azt mondja a Kolossébeliekhez írt levelében 3: 2, hogy: „Az odafent valókkal törődjetek, ne a földiekkel...” Azaz ne csupán a földi dolgok kössenek le bennünket, hanem az értékesebb mennyei dolgok, amelyekben majd részünk lesz egykoron.
Mivel azonban az ember azt látja, ami a szeme előtt van ezért, arányában sajnos sokkal több figyelmet fordít a földi dolgokra, mint a mennyeiekre. Pedig kell, hogy többet foglalkozzunk a fontosabb mennyei, vagy szellemi értékekkel.
Amikor Jézus elküldte tanítványait, azzal a feladattal bízta meg őket, hogy hirdessék az Isten országát. Felruházta őket azzal a hatalommal, ami neki is adatott az Atyától.
A Bibliában sajnos arról nem találunk részletes beszámolót, hogy mi mindent cselekedtek a tanítványok, de elfogadhatjuk, hogy az Úr megdicsőítette az Ő nevét a jelek és csodák által, amik történtek.
Ahová a tanítványok Isten hatalma által küldetnek, ott ma is megdicsőül az Úr neve. Az ÚR Jézus ma ugyanúgy jelek és csodák, által teszi hitelessé a hirdetett evangéliumot. Fontos, hogy ez így működjön.
Amikor visszatértek a tanítványok a küldetésből, örömmel újságolták Jézusnak, hogy még az ördögök (démonok) is engednek nekik, a nevében. Azaz parancsoló hatalommal bírnak a tisztátalan lelkek felett. Ennek ma is így kellene lennie, hiszen az ördög bukott ellenfél. Le van győzve és meg van fosztva a méltóságától, de azért próbálkozik.
Jézus ezt válaszolta a tanítványoknak: „Láttam a Sátánt villámként lehullani az égből…” Ez pedig azt jelenti, hogy mivel Jézus látta őt leszállni a földre, tudta, hogy az embernek védelemre van szüksége vele szemben. Nem hagyhatta meg prédának.
Ezért ezt mondta nekik: „íme adok nektek hatalmat...”
Most ez a kijelentés még egyértelműbben hangzott el. Maga Jézus adta nekik a hatalmat, hogy tapossanak az ellenségen.
Azaz a szellemi tekintély birtoklása immár a mienk, és még védelem alatt is vagyunk: „...és semmi nem árthat nektek...”
Az Ő nevében űzhetjük az ördögöt, meggyógyulhatnak általa a betegek, feltámadhatnak a halottak stb., de ez még nem minden. Ez a hatalom, áldás, kiváltság, mondhatni megtiszteltetés, de ez még nem minden.
Hogy ez még nem minden? Hát mi van még? - gondolhatnánk.
Jézus azt mondta: „ Azonban ne csak azon örüljetek...”
Vagyis nem ez a legfontosabb. Hát akkor mi?
Jézus egy másik helyen ezt mondja: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, megy be a mennyek országába. Mert lesznek olyanok, akik az ítéletkor ezt mondják majd: Uram, hát nem a te nevedben gyógyítottam a betegeket, nem a te nevedben űztem az ördögöket, tettem nagy dolgokat és Jézus azt fogja mondani; Sohasem ismertelek benneteket.”
„ …hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.”
Tehát az örömöd tárgya leginkább az kell, legyen, hogy a neved be van írva az Élet könyvébe.
Vagyis elsősorban nem az számít, amit teszel, hanem, hogy a neved ott van - e az Élet könyvében.
Talán azt mondhatod: Már olyan régóta hívő vagyok, már múltam van keresztényként. Az jó, ha így van. De akkor is tedd fel magadnak a kérdést: benne van a nevem az Élet könyvében? Valószínűleg igen, de lehet, hogy a sok könny miatt, amit Jézus a mi bűneink felett hullajtott, már rég olvashatatlanul elhalványult.
Én úgy gondolom, hogy az a könyv nem egy régi, porosodó, lezárt kódex, hanem egy állandó, és folyamatosan bővülő listát tartalmazó könyv.
Valami olyasféle lehet, mint a telefonkönyv. Mindig bővül - hála Istennek.
Nagyon gondosan van vezetve, ezért egyetlen név sem kallódik el benne soha.
Hogyan kerül be, ki írja be oda a nevünket? Bizonyára Maga az ÚR Jézus, de fontos látnunk, hogy a bűneink és szennyes takargatni való dolgaink, amiket sokszor szőnyegek alá söprünk, sajnos elhalványítják, megkoptatják, megrongálják a tintát, ami a nevünket hordozta. Biztosan értitek, mire gondolok itt.
Igaz, akinek a neve egyszer bekerült az benn marad ugyan, de azon a napon: , ahogy a Biblia fogalmaz a Jelenések könyvében: „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyitattak meg, majd egy másik könyv nyitatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” Jelenések 20: 12
Tehát ítélet lesz kihirdetve ránk is, és nem mindegy, hogy akkor a menekülésünk a pokoltól dicsőséges „menj be a Te Uradnak örömébe…” vagy úgy menekülünk, mint a tűzön keresztül. (1Korinthus 3: 15) Azaz éppen bejutunk Jézus ígérete miatt és ott szégyenkezünk a többi dicsőségesen bevonuló győztes mögött kullogva, rejtőzködve.
Jézus azt mondta: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.” János Evangéliuma 14: 2-3
Az Úr azt akarja, hogy minél többen kerüljenek fel arra a listára, és a nevük ott tündököljön, az ítélet napjáig szépen láthatóan.
Ehhez kell egy fegyelmezett Istenfélő magatartás, amely életformánkká válik, és nem a határokat feszegeti.
Őszintén és szabadon örvendezhetünk akkor, ha biztosan tudjuk, hogy be van írva a nevünk az Életnek könyvébe.
Ha valaki ma megkérdezné tőled: Neked be van írva a neved biztosan? Mit válaszolnál rá?
Kell, hogy tudd, biztosan tudd, hogy hogyan állsz az Úrral. Tied - e ez ígéret, vagy csak áltatod magad. Természetesen minden csak a legvégén fog kiderülni. De azt mondja Pál apostol: „a reménység, nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a szívünkbe…”
Törekedj arra az életedben, hogy a beírt neved tiszta tintával, szennyeződés mentesen, olvashatóan legyen ott az Élet Könyvében, hogy majd egykor az Angyal könnyedén fel tudja majd olvasni, és a győzteseknek járó koronát méltón a fejedre tehesse.