Szerintem kicsit durva megfogalmazás a haszon” szó a hittel kapcsolatosan, de ha a könyv írója ezt a szót használta, mi sem változtathatjuk meg. Mindenképpen figyeljük meg, és ha kedvünk van hozzá keressük ki az Igehelyeket is, melyből kiderül, ha magad nem tapasztaltad volna még meg, hogy miért fontos számunkra a Hit? Kellemes időtöltést, és örömteljes elmélyülést kívánok!
DOHÁNYOS JÁNOS: HOL VAN MEGÍRVA  C. SEGÉDKÖNYVÉBŐL IDÉZET

A HIT HASZNA:

A híveket megőrzi az Úr. Zsoltárok 31:24
Isten minden embernek megtartója, kiváltképpen a hívőknek.  I.Timótheus 4:10
A Hívőket Isten hatalma őrzi hit által az üdvösségre. I Péter 1:5
Aki benne hisz, az nem fut.  Ésaiás 28: 16
Aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.  János 6:35
Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta,élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.  János 7:38
Bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen ő benne. Apostolok cselekedetei 10:43
Jézusban hívők, Szent Lelket veendők. János 7:39
Akik az Ő nevében hisznek, azoknak hatalom adatott, hogy isten fiává legyenek. János 1: 12
Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia. I János 5:5
Jézus által van menetelünk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk. Róma 5:2
Jézusban van bátorságunk, és bizalommal van menetelünk Istenhez, az Ő benne való hit által. Efézus 3:12
Aki hisz benne, nem szégyenül meg. Róma 9:33
Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül. Róma 10:11
Hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét.  János 11:40
Krisztusban hívőket, különféle nevezetes jelek követik. Márk 16:17
És mind azt, amit könyörgésetekben kértek, mind azt meg is nyeritek és meglesz néktek. Máté 11:24
De kérje hittel, semmit nem kételkedvén. Jakab 1:6
Minden lehetséges a hívőnek : Márk 9:23
Ha valaki hiszi, hogy amit mond megtörténik, meg lesz néki. Márk 11:23
Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem: János 14:12
És a hit, mely ő általa (Jézus által) adta néki, ( a sátánnak) ezt az épséget, mindnyájan a ti szemetek láttára.  Apostolok Cselekedetei 3:16