Megtérés után fontos az életrendezés!

1.Romeltakarítás

2.Alapozás

3.Majd lehet rá építeni

4.Folyamatos növekedés

 Miután elfogadtad az Urat Megváltódnak, életrendezést kell tenned. Mint tudjuk, még hitetlen korunkban bele kóstolgattunk a világ által kínált lehetőségekbe, és megtérésünk után, még ott lógnak rajtunk ezek a múltbéli gondolati vagy tárgyi emlékek, bűnök (dohányzás, trágár szavak, hazugság stb)

Emlékszem, mikor a pásztor a romeltakarításról beszélt, akkor lábaival mutatta, hogy olyan területre nem lehet építkezni, ami tele van törmelékkel, kődarabokkal, mert arra nem lehet az alapot felépíteni. El kell szállítani azokat a romokat, amik nem odavalók! Egyenesre kell a terepet rendezni, jól tömöríteni a földet, és majd csak utána lehet az alapot ráépíteni.

Az alapozás tehát már rendezett, szilárd, elegyenlített, földön történik. Ilyen az, mikor valaki megtért, a 180 fokos fordulatot felvette, vagyis elfordult a világi dolgaitól, és meginghatatlanul Jézusra szegezi a tekintetét. Sem jobbra, sem balra, hanem egyenesen a keskeny úton halad előre. Gyülekezetbe jár, sokat imádkozik, Bibliát olvas, igyekszik az Úr tetszéseinek megfelelni. Igyekszik megérteni, hogy a Hit cselekedetek nélkül halott!

Meg volt tehát a romeltakarítás, alapozás, és következik az építkezés. Ha az alap szilárd, és komolyan vette a megtérést valaki, akkor szépen egyre jobban meglátszanak rajta a keresztyén jegyek.

Akkor a Szent Szellem által, folyamatosan növekedés következik be, és végül érett keresztyénné válik.

Kívánom, hogy legyen ez így minden vágyakozó életében! Ámen

Kiss Attila szolgálatából