Egy gyülekezet gyermekóráján az egyik gyerek bejelentette, hogy a következő alkalomkor nem tud jönni a foglalkozásra, mert vendégségbe hivatalosak x- bácsihoz, és nyomatékosan hozzáfűzte, hogy a polgármesterhez. A gyermekfoglalkoztató mereven nézett maga elé a döbbenettől szólni sem tudott. Közben arra gondolt, hogy egy óvodás gyerek is már tudja, hogyan adjon hangsúlyt annak, hogy ő a polgármester rokona? Valószínű nem először hívta fel erre mások figyelmét ez a gyermek.
Valóban nagyon elgondolkodtató ez a kistörténet, mert ha egy világi poszt ilyen biztonságot, védelmet, tekintélyt szerez a rokonok számára is, akkor miért is ne élnének vele?
Mi hívő felnőttek, eldicsekedtünk már azzal munkahelyünkön, szomszédjainknál, ismerőseinknél és sorolhatnám a sok lehetőséget, hogy kinek a fia vagyunk? Elmondtuk már azt, hogy az én Atyám a világ teremtője, Aki egyetlen szavával megteremtette az egész világot? El szoktuk -e mondani, hogy ki volt az, aki úgy szeret bennünket, hogy az életét is értünk adta? Felvállalta helyettünk a bűnt azért, hogy örök életünk lehessen. Van -e bátorságunk szembenézni a ténnyel és olyan határozottan, mint ez a kisfiú, megmondani mindenkinek hogy: - Én Jézus Krisztus megváltott gyermeke vagyok! Nézzünk most magunkba, és szegezzük fel ezt a kérdést: Megteszem -e én mindazt, amit meg kellene tennem? Felvállalom -e Jézust, mint a világ Megváltóját mindenki előtt? Hirdetem -e az Ő Nevét mindenkinek? Ha valakit elhívunk a gyülekezetbe, mit mondunk neki? „Gyere el, hogy találkozhass Jézussal, tapasztald meg az övéi között, hogyan van jelen Szentlelke által. Érezd meg, az Ő jelenlétét!” Ezt mondjuk? Nem, nem ezt, hanem azt, hogy „Vasárnap gyere el a gyülekezetbe, tudod hol van? Találkozzunk… és bemegyünk együtt stb.” Ugye milyen távol van Istentől ez a meghívás?
Én is önvizsgálatot tartottam, és szomorúan jöttem rá, hogy nem, nem teszem meg azt, amit meg kellene tennem!
Nem egy termékbemutatóra hívnánk az embereket, hanem az Élő Istenhez, Aki által léteznek. Jézushoz, Aki a Szent Szellem által mindig velünk van, akinek a gyógyítását ma is megtapasztalhatja, aki hisz.
Nem mi fogunk senkit megtéríteni, hanem a bennünk lakó Szent Szellem! Akkor hol a baj, talán nem töltöttünk utána? Talán azért olyan száraz, és érdektelen ez a mi hívogatásunk, mert meg vagyunk fáradva? Talán elfáradtunk a várakozásban? Hisz a sok baj elől már oly régen szívesen mentük volna el az Úrhoz.
Ha elgondolom, hogy a történetben említett gyermek nem bonyolított semmit, csupán bejelentette, hogy miért nem tud jönni következő héten, és azt a személyt, akinek nagyságát mindenképpen tudatni akarta, nyomatékkal hangsúlyozta is.
Testvéreim, mi hova vagyunk hivatalosak? Nem a Polgármesterhez - akinek egyetlen pillanat alatt vége lehet a magas beosztásának, sőt még az életének is - hanem mi hivatalosak vagyunk a Mennybe, abba az örök honba, ahol mindig az Úrral lehetünk. Ő örök, és nem olyan, mint egy földi magasrangú személy!
Merjük Őt megvallani mindenkor, fogadjuk el az Ő meghívását határozottsággal, hisz egy örök életet nyújt a mi számunkra. Merjük Őt méltóságának nagyságához felemelni, és érezni, hogy ez a hatalmas Úr, Akié mi vagyunk, a mi értékünket is felemeli a pogányok előtt. Legyünk mi is büszkék arra, Akihez hivatalosak vagyunk! Ez kegyelem a te és az én számomra!

Pintér Béla dala így szól: „…… Hivatalos vagyok egy partyra, ahol a Házigazda Fia,
Minden meghívottal együtt ünnepel.
Hivatalos vagyok és nincs vita, ebbe a Mennyei partiba,
Itt minden ember vígan táncol, énekel…………..”

Testvéreim készüljünk erre a meghívásra mindannyian!