Ismertem két embert, akik mindig ellenkezésben és vitában álltak egymással. Ha az egyik azt mondta: ez fehér, a másik feltétlen azt állította, hogy fekete. Velük történt ez a kis eset.
Egy vasárnap beállított Bede János a barátjához, Hegyi Bálinthoz, akiről köztudomású volt, hogy Istenfélő ember.
- Hallottad a délelőtti prédikációt? – kérdezte Bede le sem ülve.
- Hallottam. - bólogatott Hegyi csendesen. - Talán nem tetszett neked?
- Ahogy vesszük. Az a rész nem tetszett, amikor azt mondta a prédikátor, hogy a bűn akár kicsi, akár nagy, az Istennek fájdalmat okoz. Hát ezt én nem hiszem! Mert, ha egy kicsit hazudok, vagy egy-két szem almát a szomszédom kertjéből leveszek, az nem lehet olyan bűn, hogy az Istennek fájdalmat okozzon. Mert…
Hegyi kitárta karjait.
- Megállj, úgy látom, eltévedtél édes barátom! Jöjj csak közelebb!
Bede hümmögve ment oda. Emez meg kivett kabátja hajtókájából egy gombostűt, s barátja mutató ujjába szúrta. Bede felszisszent.
- Mit csinálsz?
- Talán fáj?
- Hogyne fájna, hiszen vérzik is!
- Látod, látod? - Mosolygott Hegyi. - Csak akkora sebet ejtettem rajtad, hogy szabad szemmel meg nem látszik, s mégis azt állítod, hogy fáj.
- Nem az, hogy fáj, hanem vérmérgezést is megkaphatok ettől a tűtől.
- Eggyel több ok arra, hogy ne vétkezz! Ez a vékony tű nem ejt sebet, de mégis fáj. Ami a legrosszabb, vérmérgezést, sőt halált is képes okozni. Hidd el, ilyenek az apró, jelentéktelen bűnök is. Fájdalmat okoznak Istennek, és halált okoznak annak, aki cselekszi! Emlékszel az öreg Főző Vencelre? Csak egy pohár borra tért be a csárdába, és soha többé nem jött ki onnan, mert agyonütötték. A folyó is kicsi ott, ahol ered. Szinte lábbal át lehet rajta gázolni, de mennél messzebbre folyik, annál nagyobb lesz. A végén már akkorára dagad, hogy hajót hordoz, és aki úszni nem tud, könnyen bele is fulladhat.
Azt mondom neked, ha veszélytelen, tiszta életet akarsz élni, akkor óvakodj a bűntől! Még ha jelentéktelennek látszó is az. Mert a kis bűnnel is fájdalmat okozol Istennek, és magadra talán a legborzasztóbb veszélyt hozhatod vele.
Bede megszégyenülve, és elgondolkodva ment haza.
Tűszúrás… Vajon hányszor és hányszor szúrjuk és sebesítjük meg Istent naponként meggondolatlan balga tettekkel?
Mennyiszer érez Ő fájdalmat miattunk? Ezt nem is lehet megszámlálni, és mégis ennek ellenére Isten szeret minket! És ha csak egy lépést is teszünk felé bűnbánattal, Ő kitárja karjait, és úgy jön hozzánk. A bűnöktől megszabadít, és megnyitja részünkre az örök boldogság kapuját.
Bárcsak minden ember eszébe venné ezt, és megtérne a gonoszság útjáról, hogy többé ne okozna Istennek fájdalmat.
Benyő Illés