Az új év margójára
Új év küszöbét léptük át.
Nyomunkban egy megálmodott világ,
Szórja megannyi
Reménysugarát;
Tüzet merít a múlt lángjából,
A régiek, jobbak emlékiratából.
Meríti, meríti s egyszercsak valami,
megállásra kényszeríti.
Hol itt az új, a megtapasztalt, égi?
Elég volt már
A szépszólamú imák üressége
S a magamutogatás
Áporodott levegője.
Ma újat kezdhetsz
– mondja a Kegyelem –
S én magamhoz vonlak,
Gyermekem.
Naggyá akarsz lenni?
Légy kicsiny, és azzá válsz,
Nem önerőből, sem sorshozta
Szerencse folytán.
Maga a Király
Nyújtja ki kardját
S felken téged,
Mint szolgáját.
Szolgává? Hát nem lovaggá?
Én akár vezetném a zenekarát,
Harcba szállnék tűzön-vízen át.
Szolgává? Hát nem lovaggá?
Szolgává. Nem lovaggá.
Ma újat kezdhetsz, gyermekem,
S magamhoz vonlak, én,
A Kegyelem.
G.E.