Ősszel a ligetben…
Ültem a padon a halk ligetben,
S ölembe hullt egy falevél.
Jöttéért postát sem fizettem,
-S gondoltam- mégis ideér.
Halk pergamen. Finom szövésű,
Illatos sárga kis levél.
A fáról hullt, hol néma fésű,
A sárga ősz neszez, zenél.
S kifésült mindent, és lehullott.
Míg lefoszlik a lomb-ruha,
S mi élt, remélt, kifakulhat,
Zörgő avar lesz, halk, puha.
Néztem a sápadt kis levélre,
És megborzongtam, jött a szél,
S a liget fáit, ahol érte,
Suhogva hullt ezer levél.
De ő pihent a kezemen,
Mint aki hazaérkezett.
Érezte meleg tenyerem,
S a fent mosolygó kék eget.
Ó, Istenem, ha majd az ősz jön,
S elkéred földi életem,
Majd ott a végső élet-őszén,
Ilyen lombhullást adj nekem!
Kezedre szállva én - hulló levél,
Elsárgult, földi pergamen,
Engedd, pihenjek, hol élet zenél,
Kezeden, e végtelen kezén.
Írta: Csiha Kálmán