Két bizonyságot szeretnék megosztani veletek, ami velem történt meg.
Első bizonyságom:
Gyülekezetünk egy németországi missziónak tartott gyűjtést. Miután mindenki betette az odaszánt összeget, kezünket a doboz felé tartva, imádkoztunk az összegyűjtött pénzért, hogy nehogy célt tévesszen. Miközben imádkoztunk, a Szent Szellem nekem egy Igehelyet jelentett ki a Márk 11:24-t. Egy pillanatra megdöbbentem, mert nem tudtam pontosan melyik Igéről, van szó. Tudtam, hogy ezt nem szabad eltitkolni, meg kell mondanom a gyülekezetnek, hisz nekik is üzent általam az ÚR. Újra gondolkoztam, de nem jutott eszembe, miről szól az Ige. A hitetlenségem már-már magasra csapott, mikor még abban is kételkedtem, hogy egyáltalán jól értettem, vajon ide vonatkozik -e az Ige? Mindez egy pár pillanat alatt zajlott le bennem, és a kegyetlen kételkedésnek véget vetettem. Ahogy befejeződött az imádkozás rögtön jeleztem a pásztornak, hogy szeretném a kijelentésben kapott Igehelyet elmondani, és megkértem, ha lehetséges olvassa fel az egyik testvérnő az Igét. Már nem kételkedtem benne, hanem tudtam, hogy Isten nem fog engem megszégyeníteni! Nyugodtan vártam, az Ige elhangzására. És íme:”Azért mondom néktek, amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meglészen néktek.”És mikor az Igét a Testvérnő felolvasta, egy pillanatra nagyon megszégyelltem magam az Úr előtt. Felpörögtek az imént lejátszódó gondolatok bennem:
”Mi van, ha éppen egész másról szól az Ige, mint amit várunk, és miatta kinevetnek a testvérek? Vagy csak emberi gondolat volt az egész? De miért pont ez az Igehely jött volna fel bennem? Vagy jobb ha meg sem mondom. „
Tehát, néhány pillanat alatt, az Úr kipróbálta a hitemet. És mikor láttam, hogy a többiek is elhitték, hogy az Ige az Úr válasza volt az imánkra, én is megnyugodtam. Boldog voltam, hogy a hitetlenséget legyőzve átadhattam az Úr üzenetét.
„Kicsinyhitű, miért kételkedel?”- jutott eszembe Jézus szava.
Meg is fogadtam, soha többet nem kételkedek az Úr dolgai felől! Sőt már ott elhatároztam, vágyok egy következő alkalomra, ahol bebizonyíthatom az Úrnak, hogy hiszek Benne. Készültem és vártam a lehetőséget, és mint a 2. bizonyságomba látni fogjátok, meg is adta az Úr.
A másik bizonyságom:
Férjemnek munkája kapcsán, Noszvajra kellett utaznia, és kérte, hogy menjek el vele. Mivel tudtam, hogy több órát egyedül kell majd maradnom, ezért a menyemet kértem meg, hogy kísérjen el. Magyarország egyik legszebb része ez az üdülési paradicsom, most is nagy élményt várva indultam el az útra. Miután megérkeztünk, férjem tovább ment, mi pedig uzsonnánkat elővéve, leültünk a bolt előtt lévő padra és gyönyörködtünk a táj szépségében. Nem messze tőlünk volt egy másik pad, és jött egy fiatalember, aki mindenáron, meg akart bennünket vendégelni. Mi udvariasan visszautasítottuk, de ő megharagudott ezért. Egy idő után, megjegyzéseket tett ránk, én úgy gondoltam, jobb, ha nem bosszantjuk tovább, és kértem, hogy jöjjön oda hozzánk, beszélgetni.
(Az útra magammal vittem a Bibliám, és kész tervem volt a beszélgetésünket illetően.) A fiatalember nem kérette magát, odajött és elkezdett mesélni magáról, a szavai csupa dicsekvés volt. Miután végig hallgattuk a fociról, és a nagy erejéről szóló hosszú történeteket az első kérdésem az volt, hisz -e Istenben? Egyenes őszinte választ kaptam:- Nem! A legfontosabb témánál tartva, most aztán igazán kellett az erős hit, a keresztyén magatartás, a hitelesség, a türelem, a Szent Szellem ereje. A kenet, ami rajtam keresztül teljesen megváltoztathatja ezt az Istent megtagadó fiút.
A bizonyságaim tömege került elő, amit nagy szeretettel, hitelességgel mondtam el. Természetesen nem az én szavaim adtak hitelt, a történeteknek, hanem a szellem. A fiatalember kezdett megtörni bizonyságaim által, és egyre jobban elfogadta az Istenről mondott valós történeteket. Meggyőződésből, bátorsággal, arra kértem őt, hogy próbálja meg Istent.
A Szent Szellem, annyira vitt előre, hogy most nem volt okom bármire is gondolni, hanem tettem, ahogy az Úr adta. Azt mondtam neki, hogy az Úr most is hallgatja, és szólni akar hozzá. Erre ő nagyon ledöbbent. Kértem, hogy a kezemben tartott Bibliát nyissa ki, és mutasson egy helyre, majd olvassa azt el. Ő gyanakodva nézett rám, de nyúlt a Biblia után. Olyan magabiztosan mondtam, mert meg voltam arról győződve, az Úr szólni akar hozzá Ige által. Kinyitotta a Bibliát, és rábökött az ujjával egy helyre. Most olvasd el! - kértem. És íme elkezdte olvasni: „És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben!”És ehhez a Fiatalembernek már nem kellett semmi más bizonyítás. Ez az Istentől jött bizonyság neki szólt, és az eddigi nagy erejét gyengítette meg. A fiú, most elmondta, hogy a térdét fogják megműteni, és nem biztos, hogy sikerülni fog, mert már legutóbb sem biztatták az orvosok stb. Láttam, ahogy ereje alább hagyott a saját helyzetét felismerve.(Egész meg volt már szelídülve)
- megkérdeztem tőle, hogy elfogad e egy kis Bibliát? Közelebb jött, és a szemével intett, hogy tegyem a nadrágja térdén lévő zsebébe. Nem nyúlt érte, nem akarta, hogy lássák a kocsma előtt ácsorgó emberek. A büszkeség még benne volt, de már látott egy biztosabb pontot, amire érdemes lenne építeni. Én belecsúsztattam a kicsi Bibliát a zsebébe, és kértem máskor is forduljon Istenhez, ha bármi kérése van. Mert Ő mindig válaszol nekünk.
Azóta nem láttam, és nem tudom, hányszor nyitotta meg a kis Bibliát?
Egy biztos, hogy akkor ott az Ige által szólt hozzá az Úr! Nem szemfényvesztés volt, hisz ő maga nyitotta meg a Bibliát, ő mutatott egy helyre, és ezt ő olvasta fel saját maga! És egy kérés volt Jézustól: „Legyen hitetek Istenben” Ettől odaillőbb választ nem kaphatott ez a hitetlen ember!
És nekem is bizonyság volt, hisz az Úr munkatársaként végezhettem a munkámat! Dicsőség Néki érte!