„ Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet” Lukács 2:10

Amikor Karácsony üzenetére gondolunk, az jut az eszünkbe, hogy mind ez a szeretetről szól.
Ezt nagyon is jól gondoljuk, mert Karácsonykor az Isten végtelen szeretete nyilvánul meg az ember felé, azzal, hogy a földre küldte az Ő Fiát.
Azonban néha csak távolról gyönyörködünk, ebben a szeretetben, pedig engednünk kellene, hogy elég közel jöjjön hozzánk az Ajándékozó és átadja nekünk mindazokat az ajándékokat, amelyeket az Ő szeretete által már elhozott a mi életünkbe.
Az egyik nagyon fontos ajándék, amit az Ő születése által elhozott az embernek, hogy szebbé tegye az életét ez az „öröm!”
2000 évvel ezelőtt az angyal azt mondta,: „Hirdetek néktek nagy örömet” Sem azóta, sem előtte nem kapott az emberiség jelentősebb jó hírt, minthogy az Isten Fia otthagyta a dicsőséges Mennyet és eljött a földre, hogy megtörje a bűn hatalmát, ami elválasztja az embert Istentől és az áldásoktól.
És ez a jó hír mindenkor minden élethelyzetben elegendő ok az örömre!
Ézsaiás próféciája így szólt: „ A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékában lakókra világosság ragyog. „ Ézsaiás 9:1
Ez az Ige elmondja nekünk, hogy az Isten meg akarta ajándékozni az embert örömmel. Az embert, az Ő szeretett teremtményét, aki a bűntől megterhelt, a bűnök következményétől retteg, a megpróbáltatásoktól hajszolt, az ellenség támadásaitól megtépázott, és a halál árnyékának földjén jár...de az Isten azt mondta: hogy az én szeretetem nem hagyja, hogy bánatban, nyomorúságban maradjon az ember. Az én Fiam munkája, amit Ő elvégez az emberért, az elég ok lesz az örömre. 
Itt van a ma embere, talán minden eddigieknél, nagyobb terhekkel, kilátástalanságból eredő depresszióval küzd, és az ellenség azon van, hogy elfelejttesse velünk, hogy Isten 2000 évvel ezelőtt okot adott az örömre, az embernek Fiában.
Talán arra gondolhatunk, hogy milyen örömre is lenne okunk, anyagi gondok közepette, betegségekben, családi problémákban? Lehet okunk örömre az, hogy Jézus megváltó munkája, elhozta az ember számára azt, hogy a Mindenható Istennek adhatja át az ő terheit, problémáit. TŐLE VÁRHAT MEGOLDÁST!
Tehát a Jézusban adott öröm arról szól, hogy mi bár tehetetlenek vagyunk emberként, de Ő eltörölte a bűnt, ami elválasztana Tőle, így elég közel tud jönni hozzánk, hogy segíthessen, amikor kell.
Az életünk tele van reménytelen helyzetekkel, amikor mi magunk tehetetlenek vagyunk, és elszomoríthat bennünket pl: „-AGGÓDOM A CSALÁDOMÉRT, MERT NEM TUDOM MEGÓVNI ŐKET.” De okom van az örömre, hogy Krisztusra bízhatom őket, az Ő oltalmában lehetnek.
„- BÁNT, HOGY AMI MEGTÖRTÉNT, NEM TUDOM MEGVÁLTOZTATNI, SEMMISSÉ TENNI, A TETTEIM SÚLYA NYOMSZTÓ!” De okom van az örömre, hogy Krisztus feloldoz, megbocsát, nem vádol, ez által elveszi a bűnök súlyát.
- BETEGSÉGEKEN, FÁJDALMAKON NEM TUDNAK SEGÍTENI ORVOSOK. De okom van az örömre, hogy Krisztusnak van hatalma minket meggyógyítani.
- NINCS EMBER, AKIBEN NE CSALÓDNÁNK, SOK EMBER MAGÁNYOS ÉS ELHAGYOTT. De okom az örömre, hogy Krisztus mindenkor velem marad, néki fontos vagyok!
„- A FÖLDI ÉLET VÉGET ÉR, EZT MEGVÁLTOZTATNI NEM TUDJUK.” De okom az örömre, hogy Krisztus készített nekem helyet az Ő országában, ahol vele lehetek, és mindazokkal, akik őbenne haltak meg.
Ha mindezeket végig gondoljuk, igenis van okunk, hogy öröm legyen a szívünkben. Ehhez azonban az kell, hogy Hit által, ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra, ami valóság lehet majd a mi számunkra.
 
Kívánom, hogy a Karácsony emlékeztessen bennünket, hogy mekkora öröm adatott a számunkra Jézusban! Amikor az ellenség bánatba, vagy depresszióba akar taszítani bennünket, jusson eszünkbe, hogy abban nem gyönyörködik az Úr, mert Ő örömöt ajándékozott a mi számunkra.
„Örüljetek az Úrban, ismét mondom, örüljetek” Filippi 4:4
De az öröm az Úrban legyen, és nem a földi sikerekben! Nem az anyagi előre haladásban, nem is a családtagomban, hanem az Úrban!
Mert Ő nem változik, és ha Ő reá gondolok, okom van örömre.
- A tudat, hogy fontos vagyok a Mindenség Királyának, aki minden erejét az én segítségemre használja - okot ad az örömre!
- Ő azt ígérte, hogy minden javára van annak, aki hisz. - ez okot ad az örömre!
-Ő ígérte azt is, hogy helyet készít nekünk, az Ő országában, ahol örök boldogság vár ránk. ez is okot ad az örömre!
 
AZ IGEI GONDOLATOK, KARÁCSONYI BUZDÍTÁS: NAGY RÓBERTNÉ DÓZSA ANITA TESTVÉRNŐ SZÍVÉBŐL FAKADT, HÁLÁSAN KÖSZÖNJÜK.