Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Lépj túl a Tamási hiten!

Details
Irasok
27 October 2014
Hits: 158
Mi keresztyének oly sokszor büszkén valljuk Jézus Krisztust Urunknak, és természetesen arra is igent mondunk, ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy teljes szívünkből hiszünk -e az Úrban?
Hisszük az Úr iránt érzett szeretetünket, de nem igazán szeretjük, mikor ellenőriznek bennünket, hogy igaz -e, amit mondtunk.
Kívülről fújjuk a Zsidók 11:1 Igét „A hit pedig a reménylett dolgoknak a valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”
Mégis, hol marad ez az Ige a tudatunkból, mikor valami fontos döntést kellene meghozni az életünkben? Mégis a Tamás -i kételkedés van bennünk?
A napokban volt beszélgetésem egy keresztyén fiatalemberrel, akinek megtéretlen barátnője van. Kapcsolatukat komolyan veszi, de az életén látható jelei vannak, hogy Isten nem tudja úgy megáldani, mint ahogy szeretné.
Mikor kis segítséggel rávezettem arra, hogy ez felemás iga, akkor szabadkozott e témától.
Én azonban tovább folytattam. Nos, ha valaki megismerkedik egy világi lánnyal, akkor minden igyekezetével azon legyen, hogy segítse azt a megtérésben. Amennyiben a lány tiltakozik, kifogásokat keres, akkor még az elején be kellene fejezni ezt a kapcsolatot, mert az későbbiekben sem lesz jobb.
Majd megpróbáltam felvázolni a felemás iga hátrányait, érthetően elmagyaráztam, hogy a jelenlegi áldás nélküli élet minek a következménye.  Egyértelműen bólogatott rá, és mikor megkérdeztem tőle, hogy akkor mégis miért ezt a döntést hozta, azt felelte: „Mert félek, hogy különben elveszítem.”
Mély megdöbbenést éreztem. Arra gondoltam, hogy ez a fiatalember tudatában van annak, amit mond? Neki fontosabb egy áldás nélküli élet attól, minthogy az Úr áldásaiban fürödne? Van neki oka félni attól, hogy Isten elveszi ezt a lányt, ha éppen neki szánta, és azért hozta az útjába? Ha viszont nem Istentől van a lány, akkor viszont áldás helyett átkot vesz magára vele.  
Hol van tehát a fenti Ige, jelenesetben a fiatalembernél? Azt valószínű minden hívő tudja és valószínű ő is, hogy az Úr a legjobbat akarja számunkra elkészíteni, és nekünk kell hozzá adni magunkat. De akkor hol van a hit? Miért nem hisz ez a fiatalember mégis abban, hogy az Úr nagyon szereti és meg akarja áldani.
Ő ettől biztosabbnak tartja, ha maga tartja kézben a boldogságát.
Ez a lélek és a test harca! Mindenképpen imádkozok érte, hogy az Úr adjon neki tisztán látást, és tudjon dönteni lépései felől.

Kedves Testvéreim! Valósággal higgyünk az Úrban, és ne várjuk meg, hogy szemeinkkel tapasztaljuk meg a bukásainkat!
Mert mi is a hit? „ A reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” Ne legyünk Tamások, hanem bízzuk életünket arra, Aki a legjobbat akarja adni számunkra!

Rejtvény megfejtései

Details
Irasok
27 October 2014
Hits: 151
Jákób= Izráel
bárka=Nóé
cethal=Jónás
mózeskosár= Mózes
kakas= Péter
oroszlánok között a tűzben= Dániel
parittya= Dávid
hajában volt az ereje= Sámson

Válaszolj meg magadnak!

Details
Irasok
27 October 2014
Hits: 138
- Miért nem tudják letenni teljesen a keresztyének, a világból magukkal hozott bűnöket?

- Gondolkodtál már azon, hogy szeretnél -e a szellemvilágba bele látni?

- Voltak -e már szellemi átéléseid ?

- Te kérted -e már hitetlen családtagjaidat, hogy térjenek az Úrhoz?

- Gondolkodtál -e már azon, hogy mit tennél, ha az Úr megjelenne előtted?

- Melyik nagy hithős szerepébe szeretnél belekerülni?

Az okkultizmusról

Details
Irasok
20 October 2014
Hits: 167
„Ha bemegy arra a földre, amelyet az Istened, az Úr ad néked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen köztetek olyan, aki fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló, vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozó. Mert utálatos az Úr előtt mind az, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az Úr. Légy fedhetetlen Istened az Úr előtt”
5 Mózes 18:9-13
A Biblia mintegy, 20 különböző okkult gyakorlatot sorolt fel. Ezek közül lássunk néhányat:
-Jövőbelátás: A jövő előre látása, vagy emberekről bizonyos tények ismerete, ami csak szellemi kijelentés által szerezhető meg.
-Varázslás: Gonosz szellemek segítségével végzett mágia. Előjelek: Tárgyak, vagy események, amelyek megjövendölik a jó vagy rossz sorsot.
-Boszorkányság: A szellemi világból vett erő.
- Varázsigék: Mágikus erővel bíró szavak, mint ráolvasások és hasonlók.
-Médiumok: Olyan emberek, akik megpróbálnak a halottakkal beszélni.
- Spiritiszták: Olyan emberek, akik bizonygatják, hogy kapcsolatban vannak a halottakkal, és akik széleskörű okkult érdeklődést mutatnak.
Az okkultizmus számos jellemzővel rendelkezik, amelyek felkeltik egyes emberek érdeklődését. Beleivódik a vágyaikba, hogy kapcsolatba kerüljenek olyan valamivel, ami nagyobb, mint mi magunk, arra csábítja őket, hogy megtapasztaljanak valamit, ami az emberi világon túl van, és mint ilyen, Isten helyettesévé válik.

Miért győlöli Isten ezeket a gyakorlatokat? Először is az okkultizmus, olyan rejtett ismereteket ígér, és olyan információk ismeretére hív bennünket, amelyek túl vannak a mi megfigyelésünk lehetőségein. Nézzük a listát: jövendölés, varázslás, előjelek magyarázása, boszorkányság, halottakkal folytatott beszéd.
Az ember bele akar pillantani a jövőbe, meg akarja fejteni az élet értelmét. Olyan dolgokat akar megismerni, amelyeket Isten nem enged meg.
Másodszor: Az okkultizmus olyan erőket ígér, amelyekre Isten nem jogosított fel. Erőt a ráolvasásra, az események manipulálására, a körülmények irányítására. Így akarják kiragadni Isten kezéből az igazságszolgáltatást. Sokan úgy vélik, hogy az okkultizmus erkölcsileg semleges, lehet egyaránt jó, vagy rossz dolgokra használni, attól a személytől függően, aki rendelkezik ezzel a félelmetes erővel.

Tartsuk távol magunkat az okkult tevékenységektől, ne gyakoroljuk, ne látogassuk azokat a helyeket, ahol ezekkel foglalkoznak!
Hallgassunk Isten intelmeire, mert csak így szigetelődhetünk el e sátán praktikáktól!

Ha nem tiszta a szív

Details
Irasok
20 October 2014
Hits: 161
A keresztyének körében gyakran halljuk a következő intelmet: „Tisztítsátok meg a szíveteket!” Vajon milyen szerepe van ennek a jó tanácsnak, valóban annyira fontos, hogy komolyan vegyük?
Azt gondolom, magatok is megtapasztaltátok már, ha szívetekben pletykaságot, gyűlölködést és más, rossz dolgokat rejtegettek, nem tudtok közel kerülni Istenhez. Ez igaz is, hiszen azok a bűnök, mind egy nagy falat képeznek közted és Isten között. Nem látsz, nem hallasz, nem észlelsz, csupán vegetálsz, ahelyett, hogy hallanád a Szent Szellem hangját, aki jó irányba tanácsol.
Vannak keresztyének, akik e miatt nem tudnak újjászületni, mert magukban tartják a bűnöket, és mivel évekig olyan jól el voltak velük, nem is akarnak változtatni rajta.  
A bűnök pedig a sátán eszközei, amik nem építik a keresztyén életünket, hanem rombolják. Ezért vannak emberek, hogy az első lépcsőfokról a következőre nem tudnak lépni, mert a sok bűn terhe nem engedi.
A jó az, ha meghalljuk a Szent Lélek figyelmeztetését, és engedelmesek vagyunk, akkor bűnbocsánatot gyakorolva az Úr megbocsát.
Ilyenkor a bűntengerből való kiszabadulás után egy jó nagy mélyet lélegezni, és feltöltődni kell a drága Szent Szellemmel, hogy a tiszta szívünk minden területe be legyen lakva, nem az ellenség lakóival, hanem azzal, Akit maga az Úr küldött a mi segítségünkre.
Ha nem tiszta a szívünk, haragosak, szomorúak vagyunk, de ha a Szent Szellem tölti fel életünket, örömmel, boldogan éljük meg a napjainkat. A tiszta szívből csak a jó dolgok áradnak ki, az Ige s azt mondja: „A szív teljességéből szól a száj”A tiszta szívben nincsenek indulatok, haragvások, gyűlölködések, hanem csak szeretet, ami által csak jót cselekszünk.
Látjuk, hogy az ilyen vagy olyan állapot mit okoz számunkra, ezért mérlegeljük mindannyian, hogy kit vagy mit választunk szívünk lakójaként? A bűnnel teltet, vagy a tiszta szívet akarjuk??? Jézus szuverén jogot, szabad akaratot adott minden embernek, hogy maga döntsön az élete felől, természetesen egy bizonyos fokig. Válasszuk hát azt, ami a mi javunkat szolgálja! Éljünk hát akképpen, hogy a Szent Szellem működni tudjon bennünk!

Kérdések és válaszok

Details
Irasok
20 October 2014
Hits: 161
-Milyen a felemás iga? Ahhoz hasonlítanám, mint mikor valaki fent áll az asztalon, és a földön álló embert le akarja rántani. Mit gondoltok sikerül ez neki? - Igen, nagyon rövid időn belül üres marad az asztal! Így kerül a hívő ember is vissza a világba, ha felemás igában él.

-Mit gondoltok, fiatalon, vagy időskorban lehet inkább Isten kegyelmével játszadozni? - Szerintem semmikor, mert senki nem tudhatja, hogy lesz -e holnapja??

-Az életünk tele van kérdőjellel, bizonytalansággal. Mit gondoltok, mi az, amit nem lehet megkérdőjelezni? - A Bibliában leírt igazságokat!

-Mit tegyen az olyan hívő, aki megtudja testvéréről az elrejtett bűnöket? Talán szeretettel meggyőzően kellene ráhatni, ha nem megy, akkor ? - Szóljon a pásztorának, vagy imádkozzon érte.

-Feltetted -e már magadnak a kérdést, hogy akarsz -e részese lenni az elragadtatásnak? - Igen, én már többször foglalkoztam vele. Szeretném átélni az elragadtatást, és azt az követő örömöket.

-Egy több éves hívő, aki még mindig a tej italát issza, annak az Ó vagy az Új testamentumról beszélnél? - Legtöbbet az Új-szövetségről.

Keresd a párját!

Details
Irasok
20 October 2014
Hits: 153
Jákób= Izráel

bárka=

cethal=

mózeskosár=

kakas=

oroszlánnal a tűzben=

parittya=

hajában volt az erő=

 

Félelem

Details
Irasok
09 October 2014
Hits: 174
Nemrégiben hallgattam a Molnár Sándor testvérünk tanítását, ami olyannyira hasznos és fontos számunkra, hogy nem zárhatom el mások elől, ezért úgy gondoltam, hogy jegyzeteim alapján megosztom veletek.

-Az emberek nagy többsége fél. Még a keresztyének között is van olyan, aki oly mértékben fél valamitől, hogy egészen megkötözötté válik.

Kétféle félelmet ismerünk:

1. az Istenfélelem= Ez természetesen jó dolog, amit minden embernek tenni kellene valamilyen szinten, hisz Isten egy jó Isten, mindenható, szerető Isten. És mindez által megérdemli, hogy tiszteletünkből, hálából féljük Őt. Tehát nem félünk tőle, hanem féljük az Istent.

2. A másik félelem az ember védelmére szolgál. pl. Biztos láttátok már a következő kiírást: „Vigyázz magasfeszültség! Vigyázz kőomlás!

Vigyázz fakitermelés!”, vagy amikor a kicsi gyermekednek megmutatod, milyen forró a kályha, akkor óvod attól, hogy hozzá nyúljon, mert megégeti. Tehát a védelmünk miatt is kell félnünk egy bizonyos fokon. De, és ez nagyon fontos, van valaki, aki ezt a félelmet ellenünk fordítja, és olyan mértékben hozza fel egyes emberekben, hogy megkötözöttekké válnak. Ezek az emberek félnek valamitől, és minden gondolatuk ott van, megrögzöttekké válnak és használatlanok az Isten munkájára.

-Mi űzi ki ezt a félelmet? Maga a teljes szeretet, és ez a teljes szeretet az ÉLŐ ISTEN. ( 1 János levele 4:18) „A szeretetben nincsen félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben”

-Hogyan lehet a megkötözöttség alól megszabadulni? Úgy, hogy elgondolkozok rajta, hogy ha az a valami bekövetkezne, vagy éppen nem következik be, amitől félek, akkor mi van? Történik -e az életemben akkora tragédia, hogy végzetes lenne?

-A következő: Leveszem a tekintetem a vélt, vagy igaz problémáról, és Isten felé fordulok. Megvizsgálom, hogy kicsoda Isten??

Kicsoda az Isten? Vegyem elő a Bibliát, és olvassam, keressem meg, hogy kicsoda az Isten??

-És akkor meglátom, hogy Isten a Mindenható = Olyan hatalommal rendelkezik, hogy Ő mindent meg tud tenni!

Isten Szerető Isten = Végtelen szeretettel szereti az embert! Ő a mi Mennyei Édes Atyánk = Gondot visel rólunk!

Csak ha ezt a hármat említem, de lehetne még sokkal több mindent elmondani Róla, és ha ezt elhiszem, akkor mi a baj? MI A BAJ? -kérdezd meg magadtól!

-És ha józanul átgondolom, akkor tényleg, mitől félek? Van egy minden hatalommal rendelkező Istenem, aki nagyon szeret, és gondoskodik rólam. Kell -e ettől több? Ugye elhiszed ezt, és már nem is félsz?

Kedves testvéreim! Aki valóban félelemtől szenvedett, és már úgy érezte, hogy nincs szabadulás a teher alól: Molnár Sándor Testvérünk bölcs tanítása alapján tegyétek szabadokká magatokat, hogy használható edényekké váljatok Isten kezében! Ámen

 

Felemás iga

Details
Irasok
09 October 2014
Hits: 159
Régóta foglalkoztat ez a kérdés, mikor felemás igának nevezi az Egyház azt a házasságot, ahol csak az egyik fél tért meg, a másik kint van a világban. Ez teljesen érthető, de van valami, amire nem terjed ki a figyelem, ez pedig a következő, amiről szeretnék szólni.

Előfordul, hogy amikor mind a két fél megtért, de mégis  baj van ebben az egységben. Igen, az a baj, hogy nincs benne egység. Nincs egység, mert az egyik félben benne lakik a Szent Szellem, míg a másik ide is, oda is húz. Elméletileg nem kellene így lennie, de a gyakorlat egészen mást mutat.

Ha megfigyelitek olyan házaspároknál, akik eljárnak a templomba, és mégis gyakran van vita közöttük, ott hasonló komoly baj van. Sajnos az ilyen dolgokba nehéz beavatkozni kívülről, belülről pedig még nehezebb kezelni. Mivel a félig megtért társ a sátánnak is dolgozik, így az ellenségnek az a célja, hogy folyton békétlenséget hozzon a családban. Hogy is mondta Jézus Krisztus? „Békesség Nektek!” Ott viszont ahol nem tud Jézus mind a két félre hatni, ott nincs békesség. A megtévesztés szelleme által pedig szépen lavíroz az ilyen. Gyülekezetben legnagyobb hívőnek mutatja magát, de a hétköznapokban felrobban, mint a puskapor.

Érdekes módon, nem világi dolgok megélésénél jön ki, hanem ott, ahol az igazság akar megmutatkozni. A félig megtért hívők nem szeretnek az igazság közelében sem lenni. Mint a tolvaj mikor üldözik, úgy mennek el arról a helyről, ahol az igazságról van szó.

Nagyon nagy baj ez egy házasságban. Az igazságban élő társ szeretné nem csak maga körül a rendet, hanem a lelkében is, viszont a másik egész másként látja. Az olyan ember szereti a megúszásos életet, mert mindig olyan dolgokat tesz, amit nem szabadna, és közben azon drukkol, hogy észre ne vegye senki. És mikor azt érzi, hogy megúszta az elkövetett dolgokat, egész felbátorodva él is vele amíg csak tud. A társa szomorúan vesz tudomást e dolgokról, de tenni az imádkozáson kívül semmit nem tud. Az ilyen ember a hívők körében, de a világban ugyanolyan jól érzi magát

Fájdalmas a másik fél élete az ilyen házasságban. Mert azt mondja az Ige: „Iszonyat az igaznak a hamis ember, és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó” Péld.29:27 (A jelen esetben világi embert fed le az Ige, de higgyétek el, van ilyen a félig megtért hívő is)

Felemás iga? Hol keresendő???? Mondok egy példát erre: A missziós gyülekezetünkben van egy megtért asszony, aki nagyon szeretne bemerítkezni, de nem lehet, mert az élettársa nem tért meg, és nem érzi szükségét a házasságkötésnek.  20 éve nagyon szépen élnek, szeretik egymást, csak a férfi még nem fogadta be a szívébe az Urat. Nem hallott még Jézusról, mert nem jár gyülekezetbe. Pedig a hit, hallásból van, és ha eljárna ő is a gyülekezetbe, valószínű hitre jutott volna. Nos tehát ők felemás igának neveztetnek, aki pedig látszatra hívő, de a szellemiség nem egy bennük, azt nem veszik felemás igának!

Szomorú ez a helyzet, de még szomorúbb, aki benne él. Beszéltem olyan testvérnővel, aki elmesélte, hogy számtalanszor próbált férjével szeretetben élni, de akkor, amikor leginkább gondolta, hogy menni fog, akkor nevetett a szemébe a sátán. Ilyenkor mindig a falnak koppant és könnyei között megértette, hogy a másikban lakó ellenségnek az a célja, hogy ne legyen egység köztük. Hisz ott ahol egység van, odaad az Úr áldást.

Mint ahogy írásom elején elmondtam, hogy foglakoztat ez a megoldatlan probléma, ami számtalan családban fennáll, anélkül, hogy kikiabálnák, de az azért van és szomorúságot okoz.

Kedves Testvéreim! Gondoljunk imáinkban azokra a testvéreinkre, akik egy házasságon belül ilyen nehéz helyzetben élnek, hogy Isten hozzon megoldást.  Küldjön szabadító szolgálatra kész szolgálókat, akik mikor a kezüket ráteszik az ilyen megkötözött hívőre, szabadulások történjenek. Isten boldognak szeretné látni az Ő népét, és nem szomorúnak. Kérlek benneteket, imádkozzunk a szabadító szolgálatért, ami teljesen kihalt az Egyház területéről most. Most, amikor a leginkább szükség lenne rá!!!

Mi lenne az eredmény? Szabadulások történnének, ami által sok megkötözött testvérünkbe beköltözne a Szent Szellem, újjászületne, a családi életük helyre jönne, megismerné az Isten ajándékait, teremné a Szentlélek gyümölcseit, és ami a legfontosabb lenne, hogy végül Isten hűséges gyermekeként elnyerje a dicső koronát.

Gondolat sziporkák

Details
Irasok
09 October 2014
Hits: 149
- Ha valaki azt mondja neked, hogy baj van a hitélteddel, akkor köszönd meg neki, vizsgáld felül, és légy engedelmes! „ Igazodj!”

- Egy keresztyén soha ne engedje úgy el magát, hogy szégyent hozzon Istenre! Jól lehet, te nem látod, de Ő mindenütt ott van, és lát téged.

- X-Faktor! Keresztyénként szoktad nézni??? Vágysz is ott fellépni? És nem gondolsz arra: Születésedtől fogva, Isten ajándékozott neked valamilyen képességet, (tálemtumot) pl: zenei, ének, rajz, stb. És ezzel a talentummal te a sátánnak akarsz szolgálni??Mit szól ehhez az Isten???

More Articles ...

  1. Imatámogatás kérése
  2. Hallottam és megosztom Veletek
  3. Hit nélkül pedig lehetetlen...
  4. Itt van az idő
  5. Múlt heti rejtvény megfejtése
Page 34 of 89
  • Start
  • Prev
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.