A megjelenésre váró könyvemből kevéske ízelítőt szeretnék adni néktek, olvassátok szeretettel! Istentől kapott bizonyságok ezek, amelyek mind-mind azt tükrözik, hogy mielőtt szolgálatra kibocsát bennünket az Úr, előtte fel is készít. Lásd a 12 tanítvány példáját is. Én semmivel sem vagyok különb másoktól, csupán Isten munkájára szántam az életemet.
Evangélista elhívásom: 2003. 12. 05-én fél 11ó. Ezen a téli délelőttön, átjött hozzám a szomszédban lakó fiam a feleségével, és kérték, hogy együtt imádkozzunk. Örömmel fogtunk neki imádkozni, és úgy 20 perc után, látomásom volt. Láttam egy kopár sziklás hegyet, ahol élet egyáltalán nem volt, és szinte rögtön hallottam a szívemben egy kijelentést: „1 év a felkészítési idő.”
Nagyon megijedtem és elkezdtem sírni. A körülöttem álló családtagjaim csak értetlenül néztek rám, míg végül is elmondtam, hogy mi történt. Boldogan nevettek, és fiam azt mondta: „Megkaptad az Evangélista elhívásodat!”- majd tovább folytatta: Hová fogsz menni, missziózni? Görögország?.... Én nem válaszoltam, csak szemem elé idéztem újra és újra a történteket, és a szívemben pedig bevésődött a kijelentés: „Egy év a felkészítési idő.”
A nagy boldogság napokig tartott bennem, természetesen komolyan vettem az elhívásomat, és odaszántam magam, a Bibliát még tudatosabban kezdtem el olvasni, a német nyelvet pedig önszorgalomból tanultam. Titokban azért azon gondolkodtam, hogy vajon hova fog az Úr küldeni engem? Vajon milyenek lesznek ott a körülmények, milyen bőrű emberek lesznek azok? stb.
Kicsit izgalommal, de jó volt így élni, várni, figyelni, hogy az Úr mikor fog újra szólni, és hívni a szolgálatba. Teltek a hónapok, szorgalmam nem lett kisebb, és még inkább jobban vágytam a nagy munkára.
2004. 12.19.-én A Debrecen Lovardában, Ökumenikus Istentiszteletet tartottak, ahová mi is szívesen elmentünk. Egész nap támadásaim voltak a sátántól, és miután elindultunk, éreztem, hogy nem vagyok jól. Alig vártam, hogy elérkezzünk a Tesco mosdójához, hogy felfrissítsem magam. Ahogy kiléptem a kocsiból, a torkom elszorult, és még rosszabbul lettem. Végül sikerült a mosdóba eljutni, és ott jobbra változott a közérzetem. Tudtam, hogy a sátán nem akarja, hogy menjek az alkalomra, amint látni fogjátok, meg is volt rá minden oka.
Kicsit késtünk az alkalomról, de igyekeztünk zavarkodás nélkül helyünket elfoglalni. A sok-sok szolgálat után, előrehívás volt azon testvérek számára, akik új megtérők, vagy megfáradtak a szolgálatban, vagy éppen a szolgálat elkezdése miatt kértek imát.
Én is kimentem, és odaálltam a Baptista pásztor elé a sor hátuljára. Türelmesen vártam, mert a többi szolgálótól már mindenki elment, de én kitartóan a pásztorra vártam.
És elérkezett a nagy pillanat: A pásztor rám tette a kezét és megkérdezte, hogy miért imádkozzon? Én elmondtam, hogy 2003.decemberben az Úrtól megkaptam látomásban, és kijelentésben az evangélista elhívásomat, és szeretném, ha az Úr beállítana a szolgálatba. És így imádkozott: „……. Katalin, te evangélista vagy, és várjad, az Úr beállít a szolgálatba. Hatalommal és erővel! Meghátrálás ne legyen benned!”.......- A pásztor után elmondtam az evangélisták imáját, és elindultam a helyemre. Alig léptem egyet, mikor a pásztor utánam nyúlt, mind a két vállam megfogta, és azt mondta: „A sátán körös-körül jár, hogy megakadályozzon mindenben! De én most sátán, megparancsolom, hogy hagyd el Katalin környékét is! Ő Isten gyermeke, evangélista, aki viszi az evangéliumot! Hatalommal és erővel!! Katalin, menj és vidd az evangéliumot!!”
Aztán elindultam szép lassan a helyemre, szememből örömkönnyek hulltak, és míg a Lovarda hosszú útján végig mentem több száz ember tapsolt. Egy csodálatos érzést éltem át. Arra gondoltam, hogy ha itt a földön is meg lehet érezni a Menny csöppnyi dicsőségét, akkor ott milyen boldogság lesz majd! Tudtam, hogy nem az én személyemnek szólt a taps, hanem annak az Isten munkásának, aki vinni fogja az evangéliumot sokfelé. Örökre emlékezetes lesz számomra ez az este. És mindenkor hálás vagyok Istennek ezért az elhívásért!
Azóta százszor átgondoltam minden pillanatát a történteknek: Isten elhívott látomásban, olyan helyre, ahol nem szól az evangélium! Ahol nincs élet! Ezt jelentette a kietlen kopár hegy. A kijelentés: „Egy év a felkészítés ideje” Ez pedig azt jelentette, hogy 2003 december – 2004 decemberig, e napig szólt a felkészítés, pontosan az elhíváshoz 1 évre kentek fel evangélistának!
Csodálatos és felejthetetlen volt az elhívásom, felkenetésem, amit a sátán meg akart akadályozni!
Kívánom a hívő életetekre, hogy Isten adjon minél több elhívást számotokra, amit kitartóan végezzetek! Hatalommal és erővel!!!!!!!