Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Az Úr nagy dolgokat cselekszik

Details
Irasok
30 March 2015
Hits: 170
Mi keresztyének minden kérésünkkel Istenhez fordulunk, mert Tőle várjuk a segítséget.
Így volt ez azon a missziós megbeszélésen is, mikor a következő évi tennivalónkat állítottuk össze. Különösen fontosnak tartottuk a településen működő diszkó megszűnéséért való imádkozást, mert a fiatalok számára csak romlást hozott.
Mikor előhozakodtunk ezzel a témával, szégyellem kimondani, de nem volt teljes hitünk rá, hogy a célunkat el is érhetjük.
Ugyanis tudtuk róla, hogy a diszkó fiatalok kedvenc szórakozási lehetősége,
Mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy kemény harc lesz.
A havi böjtre és imára mindenki be volt osztva, és a kérések özöne rendre el is hangzott Isten felé.
Időközben az Úrhoz költözött egy szeretett Testvérnőnk, és az ő elvesztése hetekre megszomorított minket. Emiatt elterelődött a figyelem a havi böjtökről is, ami azt jelentette, hogy az év utolsó két hónapjában már a vállalt kérések nem hangzottak el.
Valaki azonban nem felejtette el, amit kértünk Tőle! Ő az Úr, akinek a figyelme nem terelődött el, sőt meg is adta a kérésünket, bár ekkor mi még nem tudtunk róla.
A napokban beszélgettem egy vágyakozóval, aki elmondta, hogy a településen megszűnt a diszkó.
A hír hallatán meglepődtem, majd szégyelltem magam, hogy mi ezt nem is tudtuk, és ebből fakadóan meg sem köszöntük az Istennek a csodának számított áldást.
Lehetséges, hogy nem jönnek azok a fiatalok a gyülekezetbe, de Isten elvette tőlük azt a lehetőséget, ami nagyon veszélyes is volt a számukra.
Hála és dicsőség Istennek, akinek nem a hangulatától, idejétől, emlékezetétől függ, hogy a kéréseinket teljesítse, hanem az Ő végtelen szeretetéből, és irgalmából adódik.
Amit mi emberileg úgy gondoltuk, hogy lehetetlen, az Úr egy pillanat alatt elvégezte. Dicsőség Néki érte!

„Az Úr egy Igét hozott most elém bizonyítékul: Az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.”I Sámuel 14:26  Ámen!

Érték az ember!

Details
Irasok
16 March 2015
Hits: 170
„Érték az ember” - olvashattuk nem is olyan régen, de már nem az! Mi változott meg az óta, kérdezhetném, de nem teszem, mert naponta megtapasztalom a választ. Valóban, ma már nem érték az ember!  

- Talán ezt a megállapítást nem is a politikához kötném, hanem ahhoz, hogy az emberre, mint egy gépre tekintenek. Nem nézik, hogy beteg -e, vagy bírja -e, hanem menni kell, ha éhen nem akar halni.
Mint egy gép, amibe üzemanyagot töltenek, és egész nap működik, úgy gondolják, hogy az embernek is bírnia kell.

-Lassan az ember fogyóeszköznek számít, ami ha elromlik, vesznek helyette másikat. Ha meghal az ember már a temetésére se mennek el, mert nincs idő, mert nem divat már. Teljes érzéketlenség már ez.

-Régen volt háború, kinek rossz ez? Persze hogy a fegyvergyárosoknak. És mit tesznek ilyenkor? Belebonyolódnak egy olyan harci helyzetbe, amibe belerángatják az országokat, értékesíteni tudják a harci eszközöket és sok ártatlan katona leli halálát! Miért kell ez?

-Akkor kinek érték az ember? Ki az, aki tudja, hogy az ember, érzelmekkel rendelkezik, vágyik a szeretetre, odafigyelésre, ajándékra, pihenésre, egy mosolyra, egy jó szóra, egy jókívánságra, a jóindulatra, egy simogatásra, nevetésre, sétára. Vágyik a családja jólétére, boldogságára, anyagi javakra, gyógyulásra, felüdülésre, kikapcsolódásra. Vágyik dolgozni ahol embernek érezheti magát! Nem olyan munkára, ahol „Leonszió” áll mögötte, hogy jobb legyen a teljesítés.

Mit gondoltok, Isten ezért teremtette az embert? Saját képmására formázta, az Ő lelkét lehelte belé, mindent megtett, hogy az ember ott legyen a közelségében. Egyetlen Fiát adta oda az ember bűneinek megváltása végett! Mert Isten szereti az embert!
Akkor miért nem értékes az ember, talán pontosan azért, mert Isten szeme fényei vagyunk? Mert úgy vigyáz ránk, mint legféltettebb kincsére. Értelemmel ruházott fel bennünket, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Akkor miért nem tesszük, hogy meglássuk, kik is vagyunk?

Testvérek! Amikor megtapasztaljuk ezt az elgépiesedett világot, ami nem nézi, hogy neked mi lenne a jó, ami értéktelenné tesz saját magad előtt, mi keresztyének, legyünk olyan emberek, aminek Isten akar bennünket látni. Érzelmeink működjenek egymás iránt, és ne engedjük, hogy a sátán egy élettelen gépnek állítson be minket világ előtt.
Mert Isten szemében mi értékesek vagyunk, ezért a mi feladatunk élővé tenni ezt az élettelen világot!!

Tedd próbára a Biblia tudásodat

Details
Irasok
16 March 2015
Hits: 173
1.Hogy hívták azt a kertet, ahová Isten az embert helyezte?

2. Sodomának az összes lakosát elpusztította Isten?

3.Hány évet adott Isten az embernek? (……..legfeljebb……év)

4.Sámsonnak miben volt az ereje, és ki árulta el?

5.Ki jut eszedbe a tüzes szekérről?

6.Kik voltak a léviták?

7.Ki mondta ezt? „Mikor még a nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram”

8. A Bibliában hol kereshetsz a gyermekfenyítéssel kapcsolatos Igéket?

9. Hol olvashatjuk a Bibliában a Hegyi beszédet?

10. Folytasd: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak………”

A feltett kérdésekre, valószínű, hogy tudjátok a választ, de ha még sem így lenne, olvassatok utána, hogy bővüljön a Biblia ismeretetek!
Hasznos és áldott időtöltést kívánok!

A Szent Szellem

Details
Irasok
16 March 2015
Hits: 162
Csak néhány gondolat a Szent Szellemről:
-Őt Jézus küldte el, hogy legyen Vigasztalónk, Pártfogónk, Segítőnk.
-Láthatatlan, nincs időben behatárolva.
-A Szent Szellem működik a Gyülekezetben, és gyülekezeten kívül is.
-Mikor Jézus Krisztus visszajön, a Szent Lélek elvétetik a földről.
-A legfontosabb feladata, hogy felkészítsen bennünket a Vőlegénnyel való találkozásra.
-Mindenkor Jézust dicsőíti.
- Jézus egy helyen tudott megjelenni, de a Szent Szellem több helyen megjelenik egyszerre.
-A Szent Szelem Isteni személy.
-Minden hívő ember számára jelen van, aki behívja a szívébe.
-Isten munkája a Szent Szellem nélkül nem működik.
-A Szent Szellem kenete nélkül nincs élet bennünk.
-Aki nem születik újjá víztől és Szent Lélektől, az testi ember marad.
A testi ember nem érti meg a Lélek hangját.
-Kenet: A Szent Szellem ereje által működik.

Teljesedjetek be Szent Lélekkel, hogy újjászületett hívőként tudjátok az Urat szolgálni, és Mennyei nyelvén tudjatok beszélni az Úrral!

Tedd próbára a Bibliatudásodat!

Details
Irasok
02 March 2015
Hits: 163
1.Ki imádkozik ekképpen? „És most én Uram Istenem, te tetted a te szolgád királlyá, az én atyám helyett.
Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.”

2.Józsué vezetésével milyen vízen kelt át száraz lábbal Izráel népe?

3.Melyik nagy keresztyén ünnep következik rövidesen?

4.Mi mond Jézus a házassági elvállásról?

5.A Tíz szűz közül hánynak volt olaj a lámpásában?

6. Melyik Evangéliumban olvashatjuk Jézus búcsúbeszédét? „Ne nyugtalankodjon a ti szívetek, higgyetek Istenben és higgyetek én bennem.”

7.Ki volt az, aki a szerecsen országi főkomornyikkal
találkozott?

8.Miután Péter ezt mondta: „Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek”- Mit csinált Izráel népe?

9.A Bibliában János apostoltól mit olvashatunk? 1.János Evangéliumát 2. János 1-2 levelét és még mit?

10. Hol olvashatunk a 144000-ről a Bibliában?

Meghanyatlunk

Details
Irasok
02 March 2015
Hits: 161
Több éves hívőként is gyakorta megtapasztalhatjuk, hogy ha távolabb kerülünk az Úrtól, nem azért, mert valami más váltja fel az érdeklődést, csupán meghanyatlunk, elfáradunk az eredménytelenségben, és valami másra vágyunk, ahol egy kicsit felpöröghetünk. Úgy érezzük, hogy mintha visszafelé nagyobb erő húzna, mint előre, és ha nem vigyázunk, akkor sajnos még jobban lemaradunk.
A sátán mindig nagyon jól megmagyarázza, hogy kár hajtani, mert nem lehet behozni, amiről már lemaradtunk, és megnyugtat, hogy fátylat kell borítani az egészre.
Ekkor van az embernek óriási nagy feladata, mert a maradék kis erejét összeszedve, meg kell kapaszkodni abba, aki eddig is karjain hordozta.
De hogyan is lehet ezt csinálni? Úgy, hogy a csábítót határozottan elküldeni, és lehajtott fejjel visszamenni oda, Aki ma is és mindig visszavár. Visszamenni, és megvallani az Úrnak a gyengeségünket, azt, hogy hűtlenek voltunk Hozzá. Ő nem küld el, hanem karjaival átölel és megbocsát, mert szeret. Szeret téged, engem, különben nem adta volna a maga életét válságdíjként a bűneinkért.
Dicsőség Néki érte!

Manapság hova esik, vagy egyáltalán hull -e bárhová is mag?

Details
Irasok
02 March 2015
Hits: 167
A Bibliából a Magvető példázata került a szemem elé, és miután elolvastam a mindenki által jól ismert történetet, azon töprengtem, hogy manapság mi esik, és egyáltalán esik -e mag az útra, köves helyre, vagy a tövisek közé?
Rögtön kapcsolódott a gondolataimhoz a keresztség parancsa, amely így hangzik: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek” Márk16:15
Vagy a : „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak, és a Szent Léleknek nevében.
Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek, és ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”Máté 28:19-20

Gondolataim kicsit elszomorítottak, mert ebben a világban még a keresztyének sem azt teszik, amit kellene. Koránt sem felelnek meg a Krisztusi parancsnak, mert elkényelmesedtek mai a gyülekezetek is.
Rendszeresen alkalmakat tartanak, sőt azon túl is, de szinte csak keresztyének számára vannak a különböző programok.
Lehet, hogy ezzel a kijelentéssel megbántok másokat, de talán az a fontos üzenet, nem csak a Bibliában lesz olvasható, hanem ezen a honlapon is, egy egyszerű keresztyén ember által.

Mikor Jónásnak azt mondta az Úr, hogy menjen Ninivébe, és mondja meg a népnek, hogy elpusztítja őket, ha nem változnak meg! Jónás engedetlen volt, és Ninive helyett Társisba utazott. Majd az Isten olyan helyzetbe engedte bele, amely által engedett szavának és nagy dérrel –dúrral elment Ninivébe. Ott szinte egy mondatban elmondta Isten üzenetét, de bárhogyis nem telt kedvére, de megtette, és a nép megváltozott, és nem pusztította el az Úr őket.
Nos, ha Isten üzenni akar valamit az embereknek, akkor mindegy kivel, milyen körülmények között is, de meg fogja tenni.
Mikor Jézus bevonul Jeruzsálembe és körülötte lévő emberek pálmaágakat lengettek, ruhájukat terítették le a lába elé, és Hozsánnát kiáltoztak, ekkor az írástudók csendesíteni akarták őket. Jézus pedig azt mondta: „…hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”Lk19:40
Nos, kissé elkanyarodtam az igazi üzenettől, de nem olyan messzire, hogy vissza ne tudjak fordulni, csupán én is szeretném feleleveníteni bennünk Jézus örökké aktuális üzenetét, ami egyben keresztyén parancs is!
Nekünk, keresztyéneknek nem megnyugodva kell eljárni hetente a gyülekezetbe és ott egymás között jól érezni magunkat, hanem odafordulni a kinti szolgálthoz! Tudom, nem kellemes a vasárnap ebéd utáni pihenés helyett a hőségben, a 35-40 fokos melegben, vagy télen a hóban, hidegben menni és vinni az evangéliumot.
Tudom sokszor fárasztó ez mindenki számára, de Istentől kapjuk hozzá az erőt, időt, és egyáltalán az elhívást. Mint mondani szoktam: Istennek szolgálunk, az emberek felé.
Még a régi öreg keresztyén testvérek tudják, mi az elhívás, amikor a családdal vitába szállnak a szolgálat miatt, mert még a szívükben benne van a vágy, hogy tegyék, amit az Úr elvár tőlünk.
Vannak még öreg szolgáló testvérek, akik még most is szívből végzik Isten rájuk bízott munkáját, akiknek sír a lelke, ha arra gondolnak, hogy egyszer már talán csak üldögélni kell a gyülekezetben, és már nem tudnak menni 100 km-re a misszióba szolgálni.
Kedves Testvéreim!!! Nézzetek mélyen magatokba, milyen tálentumot kaptatok az Úrtól? Mi van a zsebetekben, amivel küld benneteket az Úr Ninivébe?
Ki lesz a hibás, ha valaki nem enged el, nem küld el, vagy te nem mész el? Akkor majd hány és hány Ninive pusztul el miatta, mert nem figyelmeztette őket senki!
Az Úr nem azért adja a tálentumot, hogy a zsebedbe tartsad, vagy magad szórakozz vele, hanem, hogy szolgálj vele!
Egyelőre nem a köveknek kell kiáltani, hanem nekünk Testvérek! Nem fáj a szíved, ha arra gondolsz, hogy míg te vasárnaponként bent ülsz a gyülekezetbe, a környezetedben, ismerőseid között megbetegednek, és hirtelen meghalnak az emberek? Olyan emberek talán, akik megmenthetők lettek volna, de te nem szóltál, mert arra gondoltál, hogy még van idő! Ezek az emberek, lehet megmenthetők lettek volna, ha te evangelizálsz nekik, ha elhívod magaddal a gyülekezetbe.
Gyakran gondolok arra, hogy azok az emberek, akik csak magukra gondolnak olyanok, mint a háború alatt, akik lemennek az óvóhelyre, mert ott magukat biztonságban érzik, és nem törődnek a mások életével!

Kedves Testvéreim! Nem a tengeren túlra kell nekünk elmenni Jézus parancsát végezni, hanem a családunkban, a szomszédban, környezetünkben, az országunkban, mindenhol, ahol fogadnak bennünket!

Amikor leginkább jól érzed magad a testvéreid között, akkor gondolj arra, hogy mennyi ember él hit nélkül csak ebben az országban!
Nézz mélyen a szívedbe, és értsd meg, hogy feladatot bízott rád az Úr, mert ha te is Ninive helyett Társisba utazol, egyszer Isten számon kéri az ő életüket rajtad!
Légy engedelmes, és teljesítsd a Keresztyén Parancsot!

Üresek az imáim

Details
Irasok
19 February 2015
Hits: 178
Az egyik gyülekezetben sértődések miatt kimaradt egy bemerítkezett testvér az Istentiszteleti alkalmakról. A többiek először próbálták meggyőzni az igazságról, mivel nem lehetett, ezért magára hagyták, de imádkoztak érte.

Néhány hónap után a testvér megjelent a gyülekezetben és azt mondta:  Miután bemerítkeztem és imádkoztattam magamért, vagy én imádkoztam, Isten mindig meghallgatott, és válaszolt. Most hiába imádkozok, Isten nem hallgat meg, de azt is észrevettem, hogy az imáim olyan üresek.

Mosolyogva bólintottam rá, hisz a valóságot mondta el. Míg kapcsolata van az embernek az Istennel, addig semmi baj, mindenkor védelem alatt van. Ha elkóborgunk a nyájtól, nem halljuk Isten hangját, és veszélyben vagyunk. A sátán prédájává válunk!!!

Borulj le az Úr előtt, szívből bánd meg a bűneidet, és kérj Tőle bocsánatot!! A bűnök magas falakat emelnek Isten és az ember közé. Mindenképp rendezd Istennel a kapcsolatod, hogy Újra meghallja a te imáidat is: -mondtam a testvérnőnek.

Szabad akarat

Details
Irasok
19 February 2015
Hits: 167
Mint tudjuk Isten szabad akaratot adott az övéinek, mert kényszerből nem akar magához kötni senkit.
Gyakran elgondolkodtam rajta, milyen bölcs dolog ez Istentől, hogy mindenkinek a saját döntésére bízza, hogy hova akar tartozni? Istenhez -e, vagy a sátánhoz?
Egy napon egyik keresztyén ismerősöm azt mondta, hogy nem jó ez így, hogy Isten szabad akaratot adott mindenféle döntésben, mert így mindenki azt választ, amit akar.
-De igen, ez bölcs dolog, mert nem kényszerít senkit, hogy az Isten gyermeke akar lenni, avagy nem, és így meglátja, hogy a szíved hová húz? –mondtam határozottan.
Ő viszont tovább boncolgatta a témáját: - Igen, de én akkor még nem tudtam, hogy Isten mit akar az életemmel, kit akar adni társat, és sok más dologban is jó lett volna, ha megmutatja, mit kell tennem, mert sajnos elrontottam az életemet, mert a magam döntése után cselekedtem.
- Igen- mondtam csendben, -de én azt gondolom, hogy akkor még nem voltál keresztyén, és nem is hallgattál volna Istenre, mint ahogy nem is tetted. Miután megtértél, utána ismerted fel, hogy az Ő döntései tökéletesek, és mindenkor érdemes rá hallgatni.
- És mi van azzal, amit elrontottam?-kérdezte kíváncsian.
Tedd azt is le az Isten kezébe, hisz most mondtad, hogy az Ő döntései tökéletesek. A legjobb kezekben lesz az elrontott életed is, ha hiszel benne, az Úr újjá formálja azt.

Ez a széles út

Details
Irasok
19 February 2015
Hits: 176
Néha mi keresztyének is megfáradunk, és még a szolgálat sem ad örömet nekünk. Ha ehhez párosul még az is, hogy a gyülekezet nem szándékosan, de a szeretetét nem tudja kimutatni felénk, akkor meg a sátán rögtön támad azzal, hogy nincs rám szükség, engem nem is szeretnek.
Valami hasonló helyzetbe kerültem a napokban én is, és szép nagyra növekedtek a gondolatok, melyek egyre szomorúbbá tettek.
A sátán jól látja a mi gyenge állapotunkat, és ilyenkor teljes győzelmet remélve olyan érveket hoz fel, és képeket, kínálatokat elénk, hogy nehéz nem hinni neki.
Szégyen sok éves hívőnek ilyet mondani, néha be is kell ismerni a gyengeségünket, de azt tudjuk, hogy akkor vagyunk erősek az Úrban.
Amint említettem, az ellenségnek voltak elképzelései, hogyan vigyen távol Istentől, és be is dobott egy egész közeli lehetőséget.
A szabadidőmben az interneten böngészgettem, mikor ráakadtam a községben működő asszony klubra, akik nagyon csábító képekkel, videókkal mutatták be a hasznos együtt töltött idejüket. Csodálkozva néztem, hogy egész idős emberek milyen boldogan vesznek részt ezeken a foglakozásokon. Sok ismerős vidám ember által olyan vonzó lett ez a lehetőség, hogy megfelejtkezve magamról, egész sokáig nézegettem őket. Néha még azon kaptam magamat, hogy mosolyt csalt az arcomra egy-egy kép. Teljes kikapcsolódást, és jó szórakozást nyújtott számomra is a Karácsonyfa díszek készítése, vagy egy ünnepen való vers olvasása, stb.
A látottak magukkal ragadtak, és pillanatnyilag nem éreztem, hogy bűn lenne az, ha én is eljárnék néha közéjük a programokra.
Békésen lefeküdtem, reggel nagyon tiszta fejjel ébredtem és egy mondat volt a szívemben: „Ez a széles út”-mikor megértettem, hogy ki és miért adta a szívembe ezt a mondatot, azonnal éreztem, hogy egy „igazodj”-ot kell az életemben tenni! Megértettem, hogy ők a széles úton járnak, ott együtt jól érzik magukat, szórakoztatóbb, de a vége jól tudjuk, hogy mi lesz.
Mi, hívő emberek pedig a keskeny úton keressük a boldogságunkat, és az örök életünket. Azóta vigyázok, hogy a csábító képek helyett a Bibliámat veszem elő, mert az a mi számunkra a megfelelő eledel.

More Articles ...

  1. Vezérfonal a Szentírás tanulmányozásához
  2. Tedd próbára a Biblia tudásodat!
  3. Kutyahűség
  4. Akik homályosan látnak
  5. Tudsz e valakiben feltétel nélkül bízni?
Page 30 of 89
  • Start
  • Prev
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.