„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”- mondja Jézus

(Néhány történet a gyerekekről)
1, Egyik nagymama mesélte, hogy gyülekezetük látogatóban ment egy testvér gyülekezethez, és ő magával vitte a kis unokáját, aki nem ismerte még Istent. Alkalom alatt és után a gyermek nagy figyelmet tanúsított az ott történtek iránt, és miután haza érkeztek a kis unoka azt mondta „Mami, olyan vidám, és jókedvű volt ott mindenki, pedig ital nem volt. Még sör sem volt!”
A nagymama mosolyogva mesélte el nekem a történteket, és egyikőnk sem toldott hozzá semmit. A gyermek két mondata mindent elárult.
Azóta elgondolkodtam ismét az elmondottakon. Az a kisgyermek, aki még nem ismerte Istent, de megtapasztalta azt a jót, amit ott érezni lehetett. A gyermek ezt az állapotot italhoz kötötte addig, azt gondolta, csupán az ital által lehet az embernek jó kedve. Most mást tapasztalt! Még sör sem kell hozzá, hogy a testvérek egymás között örömmel, jókedvvel legyenek. És ezt már egy kis gyermek is felfedte. Ugye mégsem titok ez, és mégis miért nem kíváncsiak a hitetlen felnőttek rá?

2, Gyülekezetünk legifjabb tagjával beszélgettem, és fény derült az ő kis titkára, amit nem igazán szeretne elmondani senkinek, legfőképpen az orvosnak. Hirtelen azon töprengtem, hogyan segítsek, mert megoldást kell keresni a bajára, de ha ő nem akarja, nem erőltethetem. Ekkor a gyermek engem megszégyenítő határozottsággal kijelentette: „Bízzuk az Úrra! Ő majd meggyógyítja az én bajomat.” – és nem mondja el senkinek, mondta a mellette álló nővére.
Ettől jobb választ én sem tudtam volna kitalálni.
Elgondolkoztam rajta, hogy ez a 10 éves gyermek hite, milyen stabil tud lenni! Míg emberként keresgéltem a lehetőségek között gondolatomban, addig ő az egyszerű kis hitével, a legjobbat választotta. Olyan döntést hozott, ami a legbiztosabb, ami lefedi mindazt, amit ő tanult eddig a gyülekezetben. Nem csak beszélni kell róla, hanem használni is! És az Ige lefedi: „Mert a hit cselekedetek nélkül halott”
Az Úrba vetett bizalom pedig számukra soha nem fog csalódást okozni. Mert az Úr semmit nem fog tovább mondani, legyen az bármilyen nagy titok.

3, Gyülekezetünkben van 3 fiú testvér is. Korukat tekintve még kicsik, hisz iskolás korúak, de hitük és Biblia tudásuk sokszor megelőzi egy felnőttét. Édesapjuk gondosan tanítgatja őket, imádkozásra is.
Már ebben a korban kitűnik, ki milyen hangszer után vágyik. Alkalom után közé mennek a hangszereknek, és ki melyiket veszi igénybe, gondosan gyakorol rajta. Van, aki a dobot üti, van, aki a gitárt veszi az ölébe, mert nem bírja még tartani, és van, aki a billentyűket nyomogatja, és csodálatos hangját hallgatja. Ők azok akik, a jövő dicsőítő zenészei lesznek! Ők, akik odaszánják magukat. Lehet, hogy ma még úgy tűnik, hogy talán soha nem jön el az idő, hogy alkalmasak legyenek, de Istennél az odaszánás a fontos! Ő majd alkalmassá teszi őket. Ámen

És most mi felnőttek mind, akik olvastuk e néhány történetet, megszólalt -e lelkiismeretünk? Átéljük -e, hogy „sör”- nélkül is tudunk boldogan élni, és testvéreinkkel szeretett közösségben lenni?
Tudjuk -e problémáinkat úgy az Úrra bízni, mint ez a kisfiú tette?
Vagy mi pontosan fordítva tesszük? Olvastuk, hogy a gyermek nem igazán akarja másnak elmondani, csak az Úrra bízza a gyógyulást. Mi pedig mindenkinek elmondjuk, csak éppen Úrnak nem?
És van -e bennünk olyan odaszánás Isten munkája iránt, mint a 3 kisfiúban, akik küzdenek azért, hogy egyszer majd ők dicsőíthessék hangszerekkel az Urat. Vagy csak mi felnőttek a hírnevet hajszoljuk? A posztok, az emberi elgondolás fontosabb, mint az Úr akarata?
Ugye megszólal a szívek jelzője? Hangosan kiabál a lelkiismeret!
Felnőttek, Testvéreim! Azt mondja az Ige: Ha nem leszel olyan, mint a kisgyermek, nem láthatod meg a Mennyek országát.
Akkor mi a fontos nekünk? Tanuljunk hát a gyerekektől! Ők nekünk jó példával járnak elől! Náluk még meg van alárendeltség, hisz a szüleinek engedelmeskednek.
Legyünk tehát engedelmesek, odaszántak az Úrnak, mint a kisgyermekek!!!

Nagyon jó, akinek meg van az emberismerete, de ezzel nem lehet bejutni a Mennybe!
A napokban beszélgettem az egyik testvérnővel, akinek említést tettem arról, hogy oda kellene figyelni néhány emberre, aki nagyon rossz körülmények között él. Hirtelen megjegyezte, hogy nem érdemlik, mert saját maguk mentek abba a helyzetbe bele. Én tovább próbáltam erőltetni a témát, aztán azt mondta nekem: „Hát vegye már elő az emberismeretét, nézze meg, hogy kik ezek? Ezek nem érdemelnek semmit!”
Végtelen nyugalom fogott el, mert tudtam, hogy most nekem kell őt meggyőznöm. Aztán elkezdtem: Ha Jézus is azt vizsgálná, hogy mi mit is érdemlünk, akkor valószínű már nem élnénk. Mi, hívők más szemmel nézzük ezt a helyzetet. Bizonyos, hogy igazad van, de nekünk egymás iránt könyörületesnek, irgalmasnak kell lennünk. Ha világi ember lennék én is azt nézném, hogy az az ember milyen, de mivel Jézus adott nekünk példát, ezért nem azt vizsgálom, hogy mit érdemel. Jézus azt mondta: „Nem az egészségesekhez jöttem, hanem a betegekhez.” Ezeket az embereket az Úr biztosan el fogja számoltatni, megfenyíteni, de nekünk nem ez a feladatunk. Hanem mi? Amit Jézus mondott: „Tegyetek tanítványokká minden népeket!”
Tehát mikor az Úr megfenyíti őket, az nekik rossz lesz és akkor nekünk ott kell lenni szeretetünkkel, hogy Krisztushoz vezessük. Mert azt mondja az Úr: „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!”
„Te meglátod a más szemében a szálkát, de a te szemedben gerenda van”- és sorolhatnám az Igéket, amit Jézus mondott.
Tehát, a világi emberek elsősorban ránk tekintenek, és minket figyelnek, hogyan éljük meg azt, amiről beszélünk.
Nekünk nem szabad megítélni senkit, mert az az Úr dolga, nekünk könyörületességet kell gyakorolni az emberek felé. És erre mondja a világ, hogy: „bolond hívők”- Igen az emberismeretünk megvan, csak nem használjuk.
Elmondtam neki azt is, hogy Jézus senkiről nem mondott le. Ő minden emberért meghalt, még azért is, aki nem fog megtérni. Felvette a világ bűneit magára, és az életét adta a bűnös emberekért. Mert mindannyian bűnösek vagyunk, akár ilyen, akár olyan a bűnünk, de bűn!
Mitől vagyunk mi másak a világtól, ha ítélkezünk, és nem segítjük a szegényeket? Hol van az újjászületés bennünk? Hogyan formálódik ki rajtunk az Isteni képmás?
A szeretet, amit a hívőknek tovább kell adni, az nem fogyhat el sohasem! Ha szeretettel mész oda valakihez, nem tud elküldeni, mert a szeretet mindent legyőz! - Mély hallgatás volt a telefon túloldalán.- és folytattam- Nyisd meg előttük az utat, hogy hozzád menjenek, és általad az Úrhoz! Meglátod ez lesz az igaz öröm a te számodra. Senkiről nem szabad lemondani, mert az Úr sem mond le rólunk, pedig, naponta bűnt követünk el. - A telefon másik oldaláról egy szó hallatszott: „Jó.”- hallottam, és megértettem, hogy halló fülei voltak, és megértették, amiről beszéltem neki.
Jézus azt akarja, hogy senkiről ne mondjunk le, hisz Ő mindenkiért meghalt!

Forró nyári napokon, mikor a nap tüze miatt hűvös szobába menekülünk, gyakran gondolkozok az elmúlt éveken. Négy felnőtt gyermekem van, és a velük kapcsolatos gondok, értük tett áldozatos munkák, közös nyaralások jutnak eszembe, mintha ma történt volna.  Elhalványulnak a gyermeki csínytevések, másoktól kapott durvaságok, és egy-egy sóhaj kíséretében lezárulnak a fájdalmak.        Visszaemlékezek a Balatonalmádi, Tiszafüredi, Noszvaji, Bp-i, stb. kirándulásokra, ahova vittem a gyerekeket magammal. Bár kicsik voltak, de ha szomorú voltam, ők ott is megértették a szívem bánatát. Vittem magammal őket, mert az enyémek. Emlékszek egyszer azt mondta valaki: „Ne vidd minden gyerekedet magaddal az utcán, olyan csúnya az!”- Csak azt feleltem rá: „Enyémek azok mind.”
Aztán együtt éltük át a nincstelenséget, az örömtelenséget, de együtt építettünk hóembert, együtt díszítettük fel a Karácsonyfát, együtt mentünk pecázni, ők ismerték a gondolataimat is. Ma úgy emlékeznek rá, hogy szép gyermekkoruk volt. Én nem úgy látom, de valószínű ők is csak a kiemelt részeket idézik fel magukban.
Emlékszek, ha boltba mentünk, mindig megbeszéltük az úton, hogy mit fogunk venni. Ha kevés pénzem volt azt is elmondtam nekik, és nem hisztiztek, hanem megértették.
A kislányom 2 éves lehetett, mikor azt mondta az apjának: „Anyu a fónok”- az apja ugyanis másfele akarta őt irányítani, mint ahova én küldtem. Néha hangosan nevettek a hasonló történeteken. Velük a nehéz is könnyű volt!
Mint ahogy a Passió filmben hallhattuk Máriát, amint a kereszten lévő Jézusnak mondta: „Véremnek vére, húsomnak húsa” Valóban egy anyához legközelebb csak a gyermeke áll. Ezek a múltak, és lássuk a jövőt!
Olvastam valahol, hogy nagyon sok öregember a magány miatt hal meg idő előtt. Vagy a lelki bánat, vagy a testi elhagyatottság miatt. De hol vannak a gyermekek? Míg kicsi, a gyereknek szüksége van a szülőre, az addig mellette van. De a szülő megöregszik és kellene a segítség, ott van-e a gyermek? Mikor kicsi a gyerek az anya kezét nyújtja a csöppségnek, hogy el ne essen, ölbe veszi, hogy ha elfáradt. És ha az öreg szülő fáradt, nyújtja-e valaki a kezét felé?
A mai modern világban a gyermek egy telefonbeszélgetéssel lebonyolítja a kapcsolatok ápolását. Szociális munkás látogatja a mamát, mert a saját gyermeke nem ér rá.
Ezek már nem emlékek! Talán ez lesz a jövő?
Bár vannak még családok, ahol rendszeresen tartják a kapcsolatot a szülők a gyermekekkel, de ez kevés.
A jövő képe elrejtve van még előttem, és úgy gondolom, nekem nem is kell vele gondolnom. Eszembe jut egy keresztyén dal: „És hírtelen egy Mennyei kéz megáld, Jézus jön, és megsegít”- mennyire más így élni ezzel a tudattal, hogy mi nem vagyunk magunkra hagyva.
A Zsoltárok 121:3,7 Ige azt mondja: „Nem engedi, hogy lábad meginogjon, nem szunnyad el a te őrződ.”
„Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet”
Kell-e nekünk nagyobb biztonság a jövőt illetően, minthogy Isten ígéretében hinni?

Mielőtt megismertük Őt, mikor teljesen méltatlanok voltunk a szeretetére, már akkor eléggé szeretett ahhoz, hogy olyan legyen, mint közülünk egy.
Te szereted Őt annyira, hogy olyanná legyél, mint Ő?
Minden Isten szerint való ember imádsága és vágya, hogy egyre inkább olyanná váljék, mint Krisztus.
Valójában ez a keresztyén szó jelentése: „Kis Krisztus”
Isten szíve vágya, hogy átformáljon minket az Ő Fiának képmására.
A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus Isten dicsőségének a kisugárzása, Isten lényének pontos képmása. A Kolossébeliekhez írt levélből megtudjuk, hogy Ő a láthatatlan Isten képe, és a bennük élő Krisztus az eljövendő dicsőség reménysége.
Ha azt akarjuk, hogy az életünk Isten dicsőségének visszatükrözése legyen, akkor munkálnunk kell azt, hogy a Krisztus élete teljessé váljon bennünk.
Ahogy Keresztelő János mondta: „Neki növekedni kell, nekem meg kisebbé lennem” Minél jobban növekszik bennünk Krisztus, annál inkább Isten dicsőségének tükörképe leszünk.

Jézus így tanított minket imádkozni a Máté evangéliumának 6. részében: „…Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben, úgy a földön is…”
A „Jöjjön el a Te országod” kérés, néha egy segélykiáltás lehet részünkről, a „legyen meg a Te akaratod” ima pedig az önátadás imádsága.
Vágysz arra, hogy Isten királysága és uralkodása valósággá váljon a te életedben?
Az Ő mutatásait keresed egy adott helyzetben?
Isten szabadítására vársz?
Kész vagy magad átadni neki?
Istent keresed? Jézus elmondta nekünk, hogy az Atya imádókat keres, akik Lélekben és igazságban imádják Őt.
Az Atya, imádókat keres!
Ha Istent keresed, és úgy tűnik, hogy nem találod, hagyd abba, amit csinálsz, és imádd Őt!
Ő megtalál téged!