Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Nándor

Details
Irasok
28 February 2011
Hits: 273

Férjemmel ügyeinket intéztük egy közeli városban, és hazafelé tartva megálltunk egy kis falu közértje előtt. Férjem bement vásárolni, én pedig várakoztam a kocsiban. Egyszer csak megpillantottam a volt kolléganőm fiát, és akaratlanul éreztem, hogy utána kell mennem. Visszafogtam magam, mert arra gondoltam, mit is kérdezzek tőle? A késztetés azonban tovább tartott. Már fogtam az autó ajtajának kilincsét, de emberileg mégsem akartam indulni, mikor szinte fizikálisan, éreztem a nyomást, ami az ajtón taszított kifelé. Nem ellenkeztem tovább, hanem egy mozdulattal kinyitottam az ajtót, kiléptem, s utána eredtem a volt kolléganőm fiának. Gyors léptekkel utolértem, és ráköszöntem. Megállt, rögtön megismert, és üdvözölt ő is. Pillanatok alatt, szinte a tárgyra tértünk, ugyanis elmondta, hogy a kisfia 3 hónapos, kórházban fekszik, mert daganatos beteg. Azonnal felajánlottam, hogy a gyülekezetünk imádkozni fog a gyermekért, ha ezt elfogadja. Erre ő kimondta a gyerek nevét: Nándor. Én még meg is döbbentem, hogy ilyen hittel tette, mert nem kérdezgetett, hanem azonnal a gyermek nevét mondta meg, és ezzel beleegyezését adta az imának. Majd elköszöntünk, visszamentem a kocsiba, és már tudtam, hogy miért kellett nekem utána menni a fiatalembernek. Munkát adott az Úr.
Vasárnap elmondtam a gyülekezetben a testvéreknek, és velük együtt imádkoztunk a beteg gyerekért. Jézus gyógyítását kértük rá, hisz mindannyian tudjuk: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz marad.
Aztán eltelt 2 hét, és felhívtam az ismerősömet, akitől érdeklődtem a kisfia állapota felől. Boldogan elmesélte, hogy a gyermeket újra vizsgálták, és az eredménye alapján egyértelműen gyógyulást mutattak ki. „Dicsőség az Úrnak érte!”- kiáltottam fel hangosan. Kértem, hogy jöjjenek át a gyülekezetbe és adjunk együtt hálát az Úrnak. Sajnos a hálaadás részükről elmaradt. Nem tudom, ma mi is van a fiúval, aki már 20 éves. Kell, hogy folytatás legyen, de itt már az én feladatom elmondani nekik azt, amit talán még nem késő. Az egyetlen biztos az, ha az Élő Isten kezébe tesszük le életünket, hisz a sátán folyton leselkedik ránk, és arra törekszik, hogy elvesszünk.

Az én „Őrangyalom”

Details
Irasok
28 February 2011
Hits: 291

Eger, Noszvaj… szép kiránduló helyeken jártunk, és ott a környéken rátaláltunk egy olyan kis hegyi falura, ami nekem nagyon megtetszett. A nevét nem jegyeztem meg, de mindenképpen oda szerettem volna újra eljutni. Elhatározta a család, hogy elmegyünk és megkeressük ezt a helyet, mivel annyira vágytam látni. Ami az emlékezetemben megmaradt, csak addig tudtam navigálni, de újra elvesztettem a fonalat és bármelyik irányba mentünk, azt a keresett kisfalut nem találtuk. Emlékezetem szerint az út jobb oldalán 3-4 nagy alumínium tárolót láttam, ennek tudatában elkezdtünk kérdezősködni. Egy idős néni elmondásom alapján Bükkzsércre irányított bennünket, és készségesen elmondta az odavezető legrövidebb utat is. Az erdőt, ahol be kellett kanyarodnunk megtaláltuk, bár ki volt írva, hogy behajtani tilos!  Férjemben volt bátorság, és behajtott erre az ismeretlen útra, ami ki tudja, mit rejt, és hova vezet?
Elindultunk az ismeretlen úton, de bíztunk benne, hogy rövidebb lesz, mintha a hosszabb utat választjuk. Már az első száz méternél nem láttam jónak ezt a döntést, de olyan keskeny volt az út, hogy nem lehetett megfordulni, és mondani sem mertem. Az erdőben sötét volt, két oldalon a hegy falaiból kőomlás látszott, ami az utunkra is kigördült. Talán fakitermelés is volt egy-egy szakaszon, de mi csak mentünk, mentünk és úgy tűnt soha nem lesz vége az útnak. Már több km-t haladtunk, mikor a férjem felfigyelt, hogy jön egy autó utánunk, és elég közel került hozzánk. Nem lassított, hanem inkább még jobban mögénk tapadt. A mi kocsinkban, hátul ott ült a két lányom, akiknek nem mertem szólni az egész pánik hangulatomról semmit. Magamban bosszankodtam, hogy férjem, miért indult el olyan úton, ami tele van veszéllyel? A tetőfokon volt a hangulatom, mikor lassan kezdett az erdő világosodni, és egy pár pillanat múlva előttem a fák között feltűnt a Nap. Ahogy haladtunk előre, jobb kezem felől egy tisztást láttam meg, ahol egy férfi, nő és egy gyerek állt, de én kocsit sehol sem láttam, amivel odaérkeztek. Hirtelen mellettünk elhúzott a bennünket követő autó, és már csak az volt a kérdés, akik ott állnak, milyen indulatú emberek? Úgy tűnt, mintha minket vártak volna. Aztán a férjem felőli ablaknál megpillantottam azt a férfit, akit soha nem láttam, de még hozzá hasonlót sem. Hirtelen eszembe jutott, mikor a teremtésnél Isten azt mondta, hogy: „Jó” (I.Mózes 1:31.). A férfi közelebb lépett, és a férjemmel szót váltott, de én egyetlen hangot sem hallottam, pedig alig volt tőlem 2 m-re.
Csak néztem Őt. Magas, arányos testalkatú, hófehér hajú volt - első látásra, amit felmértem róla. Aztán aprólékosan megfigyeltem, hogy kora olyan 30 év lehetett, nagyon szép volt a bőre, fiatal arca, feltűnően fehér haja rövidre volt vágva. Csodálatosan szép világoskék szeme, aminek tisztasága eltért egy emberi szemtől. Fehér rövidnadrág, világoskék póló, fehér férfi zokni, fehér nyári cipő volt az öltözéke.  Csak néztem, és azt láttam, ő maga a tökéletesség.Valami azt sugallta, hogy Ő egy angyal. (Nem női szemmel, vagy viccnek szánom a jelzőt, hanem ezt éreztem.) Aztán jobbról egy pillanatra megláttam a nőt, akiből koránt sem éreztem ezt a szellemi kisugárzást. Ő egy barna alacsony termetű, sovány, rövid hajú, és egyszerű öltözetű volt. Már ott azonnal éreztem, hogy Ők nem tartoznak együvé. Mintha a nő nevelte volna a gyereket, és csak egy dadus szerepe lenne. Már akkor feltűnt, hogy mikor kiértünk a tisztásra, ők hárman együtt álltak, és alig haladtunk egy kicsit feljebb, a férfi átkerült a vezetőülés felőli baloldalra, mintha tudta volna, hogy kérdezni akarunk tőle. Én le voltam nyűgözve a látványtól, de érdekes, sem a két lányomnak, sem a férjemnek a találkozás semmit nem mondott. Miután valószínű útbaigazítást kaptunk, elindultunk  Bükkzsérc irányába, és rövid idő után, meg is érkeztünk. Kerestem azt a kedves kis falut, de bizony egész más kép tárult elém. Szomorúan tapasztaltam meg, hogy újra kudarcba fulladt a keresésünk. Azt  kértem a családomtól, hogy menjünk vissza a találkozás helyszínére. Vágytam látni azt a szép zöld tisztást, a Nap sugarait, látni akartam újra azt a személyt, akinek a sok-sok Istentől kapott átélés után, már szelleme közel került hozzám. Visszamentünk, és mikor a sarkon befordultunk, mintha nem is az a hely lett volna. Nem volt a tisztás olyan, mint amikor megláttam, nem sütött úgy a Nap, nem voltak jelen azok a személyek, akikkel nem is olyan régen találkoztunk. Akkor értettem meg, hogy a pillanatnyi szépséget nem a táj, hanem annak a személynek a szellemi kisugárzása adta.
Később megkérdeztem a férjemet, hogy mit beszéltek? Azt felelte: -Megkérdeztem tőle: Valószínű eltévedtünk, Bükkzsércre akarunk menni, jó irányban vagyunk e? Mire az így válaszolt: Nem tévedtek el, jó irányba tartanak, majd itt jobbra forduljanak le.
Sokat gondolkodtam rajta, én miért nem hallottam a kérdést és rá a választ, pedig ott ültem a vezető mellett? És ha csak ennyi volt a kérdés és a válasz, miért tűnt mégis több időnek, hisz jól megnéztem apró részletességgel mindent rajta. Vagy hogyan láttam azt, hogy mi van a lábán, ha Ő olyan közel állt a kocsihoz? 1995.05.29.-e volt ez a találkozás, de olyan mintha tegnap történt volna meg. Ma is elindulnék, hogy meglássam az Őrangyalomat.
Kedves Testvérem, vajon Te hányszor találkoztál az őrangyaloddal? Hányszor szomorodott meg, mikor felfedte magát neked, de a hitetlenséged nem engedte, hogy elhidd, Őt látod! Nem kell elszellemiesíteni dolgokat, de aki hisz az Atya+Fiú+Szentlélek-ben, és ismeri a Biblia számos csodáit, az elhiszi, hogy csodák ma is lehetnek. A szellemvilág létezik, akár hiszel benne, akár nem. Ha Biblia olvasó ember vagy akkor találkoztál ugye ezekkel a történetekkel? 1.Ábrahámot angyalok látogatták meg, mikor azt mondták neki, fia fog születni.(I. Mózes 18:1-33)   2. Jákób az angyalokkal találkozik.(I. Mózes 32:1) 3. Máriát meglátogatta Gabriel angyal. (Lukács 1:26) 4. A pásztorok előtt angyal jelent meg, hogy bejelentse Jézus születését.(Lukács 2:8-17)  5. Az angyal kiszabadítja Pétert a börtönből (Apcsel. 12. rész) és sorolhatnám a számtalan történeteket, amiben az angyal megjelent, látható volt az emberi szem előtt. Ki mondja azt, hogy ez csak akkor történhetett meg? A könyvismertetőmben olvassátok Kenneth Hagen tiszteletes találkozásait az angyallal, Ő is bizonyítja ennek a valódiságát.
Lassan 6 éve lesz, hogy velem is megtörtént az Őrangyalommal való találkozás, de én soha nem kételkedtem benne, soha nem próbáltam boncolgatni, hanem megköszöntem az Úrnak, és míg élek nem felejtem el.
 

Az enyém a legkisebb kereszt

Details
Irasok
28 February 2011
Hits: 293

Egy testvér mindig azon panaszkodott, hogy az övé a legnagyobb kereszt, már alig bírja cipelni. Ez a panaszkodás szinte nap, mint nap, megismétlődött. Egyszer Jézus lélekben elvitte, hogy bemutassa neki azt a számtalan sok keresztet, amit más visel. Ahogy együtt sétáltak, és Jézus odavezette egy-egy kereszthez, közelről láthatta, hogy voltak azok között  durva göcsörtös, girbe-gurba, faragatlan, és végtelen nehéz keresztek. Egyszer csak Jézus odament egy kicsi kereszthez, felvette és átadta testvérünknek: - Tessék, ez a te kereszted.- mondta. Testvérünk átvette a keresztet, és elpirult arccal, szégyenkezve vette észre, hogy az ő keresztje a legkisebb, és a legkönnyebb. Tartotta egy ideig a kezében, majd szégyenkezve visszaeresztette a földre.
Így vagyunk mi is gyakran ezzel, a mi keresztünket látjuk a legnagyobbnak, pedig ha a más problémáját meghallgatjuk, a miénk eltörpül mögötte.
Lássuk be, hogy az Úr nagyobb terhet nem ad ránk, mint amit mi el tudnánk viselni! (I. Korintus levél:10:13)
 

Anyai bevezető

Details
Irasok
28 February 2011
Hits: 262

A gyerekek részére az otthon legyen a világ legszebb helye. Az anya jelenléte kell, hogy képezze annak legerősebb vonzerejét.
A gyerekek finom érzelmű és szeretetteljes természettel bírnak. Könnyen boldoggá és boldogtalanokká tétetnek.
Az anyák gyönge figyelmükkel, szeretetteljes szavakkal, és cselekedetekkel szorosan szívükbe zárják gyermekeiket.
Van egy Isten a magasban, kinek trónjáról világosság és dicsőség nyugszik a hűséges anyára. Az anya megkísérli gyermekeit úgy nevelni, hogy ne legyenek a gonosz befolyásai alatt, és már gyermekkorban megismerteti velük az Urat. Az ő feladata Isten segítőjeként egy emberi lelket Isten képmására fejleszteni.
Minden földi befolyásnál erősebb egy valódi otthon befolyása az emberi észre és szívre.

Most miután elolvasod e néhány sort, mint édesanya, megszólal benned az életed legfontosabb kérdése: Én milyen anya voltam? Vagy milyen anya vagyok?
A gyerekek, míg kicsik ki vannak szolgáltatva a szülőnek, de ha megnőnek, visszaemlékeznek a gyermekkorukra. Mit gondolsz, a gyermeked hányas jeggyel értékelné az ő édesanyját?
Kisebbik lányom engem nagyon szeret. Már férjhez ment, de minden nap telefonon megkeres és örül, ha csak néhány percet is tudunk beszélni. Mikor azt mondja: „Anya köszönöm, hogy felneveltél és a jóra tanítottál…”
Ilyenkor mélyen belém hasítanak a hibáim, amit rosszul csináltam, mikor lehet megfenyítettem akkor is, mikor nem is volt olyan rossz, mert én voltam feszült. Mikor jobban szerethettem volna, többet kellett volna neki megadni, nagyobb nyugalomban, biztonságban kellett volna nevelnem őt. Ez rám zúdul, elsírom magam és azt mondom:- Kicsim én nem vagyok jó anya, nem adtam meg mindent, amit kellett volna, pedig akartam…- De anya, te mindent megadtál nekem, te megtanítottál az igazságra, ami egy nagy kincs. Isten útjára vezettél, és ettől nagyobb kincset egy szülő nem adhat a gyermekének.
Ilyenkor hosszan hallgatok, mert valóban mindent megadtam neki, ami az élethez kellett, az „igazság és Isten”. Az igazságot megélni az életében, akkor is, ha kellemetlen. Egy váza eltörésénél odamenni az anyuhoz és megmondani: „Sajnálom, de leejtettem a vázát és eltört.” Nem örültem, nem azért dicsértem meg, mert eltörte, hanem mert megmondta az igazat.
Találkoztam olyan nagyobb gyerekkel, aki nem tudta mi az igazság. Milyen szegény alapokkal indul el az a gyerek, legyen akármilyen anyagi háttere. Nem értette, miért fontos az igazságot szétválasztani a hazugságtól.
Ugye ti értitek, miért fontos ezt a talán másnak nem is olyan fontos kérdést jól megtanulni?!
Szinte elsiklik a szemünk előtt, pedig óriási a különbség! És ezt, ha a gyerekekkel nem tanítjuk meg, talán majd késő lesz.
Azt mondja Jézus: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet….(János 14:6)
A sátán pedig a hazugság Atyja.
Már most eldönthetjük, a gyermekünket kicsi korában melyik úton akarjuk elindítani?
És igen, a sok-sok hiányosság mellett, valóban megadtam a legfontosabbat, ami Isten útjára terelte őt.

Kedves édesanya, aki már felnevelted, vagy most neveled a kisgyermekedet, szögezd magadnak ezt a kérdést:- Milyen anya voltam, vagy milyen anya vagyok én? Ha még most van kisgyermeked, nagyon vigyázz, mit és hogyan teszel!
Most nem mindegy, hogy milyen úton indítod el a gyermekedet. Nincs olyan, hogy még kicsi, még nem érti… Most kell neked az igazság útját megmutatni, azon járatni! Ne adjuk át már gyermekkorban a sátánnak őket! Ne nevessük el a füllentésüket, nekünk kell a jóra tanítani, nekünk kell a jót megmutatni, ugyan honnan tudhatná az a kicsi gyerek? Azért helytelen megkérdezni a gyerektől: „Te mit akarsz enni? Melyiket akarod? Melyik tetszik neked?” A gyerek ízlését a jó irányba nekünk kell kialakítani azzal, hogy megmondjuk, megmutatjuk neki. Ő honnan is tudhatná?
A kiskorban rádobott „gyeplőt” nagykorban előbb meglazítjuk, majd levehetjük, és gyönyörködhetünk a 15-20 éves kitartó munkánkban. Meglátod, a te gyermeked is azt mondja majd: „De Anya, te a legtöbbet adtad nekem, hisz megtanítottál az igazságra, és a legnagyobb kincset adtad azzal, hogy Isten útjára vezettél.”
Add Te is valóban ezt a kincset neki, már gyermekkorban!

Angyalok

Details
Irasok
22 February 2011
Hits: 267

 

Kenneth E. Hagen: „Hiszek a látomásokban” c. könyve: Az angyaloknak kulcsfontosságú szerepe van az emberek életében, bizonyítják ezt a Hagen tiszteletes látomásai is és sok más Bibliából olvasott történet. Szeretnék idézni a könyvből szó szerint, hogy még inkább  hitelt érdemlő módon jusson el hozzátok ez a jó hír.


9. Fejezet
„Az angyal üzenete: A nyolcadik alkalom, mikor láttam az Urat, vagyis a következő „ Istenadta látomás” - ahogy ezt a The Amplified Bible mondja, 1963 augusztusában volt.
Ez főként a saját hasznomra adatott, mivel azonban kapcsolatos a szolgálattal, elmesélem itt.
Ebben az időben egy nyolchetes összejövetel sorozatot tartottunk, és az utolsó 3 hét alatt hetente két estét kizárólag az ima számára tartottunk fent, ilyenkor nem volt prédikálás.
Közöltem az emberekkel, hogy nem lesz prédikáció, csak imádkozás azokon az estéken, és ha nem imádkozni jönnének, inkább hagyják ki a programjukból ezeket az alkalmakat. Mégis éppen olyan sokan jöttek el, mint más estéken. Egyik este, amikor mindnyájan imádkoztunk, (én az emelvényen térdeltem) Jézus hirtelen megjelent előttem. Most is egy angyal állt körülbelül Ő mögötte. Ez az angyal igen magas volt, legalább 2 méteres lehetett, vagy még több. Jézus elkezdett beszélni velem a szolgálatról. Röviddel az előtt feleségem írt nekem nővéremmel kapcsolatban, éppen ekkor
jelentették ki az orvosok, hogy rákos. Érte imádkoztam, mikor az Úr megjelent nekem. Azt mondta: „ A nővéred élni fog,
nem hal meg. Nincs életveszélyben.” Azt mondta, hogy a nővérem még legalább 5 évet él, és úgy is lett. ( Amikor pontosan 5 év múlva meghalt, nem az akkori betegsége, hanem más okozta a halálát.)”

 Angyalok hírvivők
„Csak felnéztem az angyalra, ő visszanézett rám, mintha akarna valamit mondani. Én meg visszanéztem Jézusra és az angyal nem szólt egy szót sem. Végül azt mondtam az Úrnak: -Ki ez az angyal, és mit képvisel?
-Van egy üzenete hozzád –mondta az Úr. – De Uram, Te itt vagy. Miért nem tudod Te átadni az üzenetet?
(Tulajdonképpen csak igei akartam lenni. A Szent Szellemnek kell lennie a mi vezetőnknek. Neki kell vezetni bennünket az Isten Igéjében.)
Azt mondtam:
- Te Tudod, hogy én igazán ragaszkodok az Igéhez.
Jézus azt felelte:
-Nem olvastad soha a Bibliában, mikor jött az Úr angyala, felébresztette Pétert, aki a börtönben volt, és válaszul az imára kivezette őt a börtönből? Nem emlékszel, hogy az Úr angyala jelent meg Fülöpnek, és adott neki utasításokat azután a nagy városi méretű összejövetel után Samáriában, és mondta neki, hogy menjen el a Gázába vezető útra? És ott bizonyára emlékszel rá, az etióp eunoch áttért a kereszténységre, és elvitte az Evangéliumot Etiópiába. Nem emlékszel, hogy az Úr angyala jelent meg Pálnak, amikor hajóúton volt Rómába, hogy a császár elé vigye az ügyet? Vihar tört ki, és a hajó teljes rakományát a tengerbe dobták, így próbálták megmenteni a hajó utasait. Már semmi reményük nem maradt a túlélésre.
Aztán Pál előállott és azt mondta: „...intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek, mert senki sem vész el közületek, hanem csak a hajó. Mert az éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is. Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És íme, az Isten ajándékba adta mindazokat, kik teveled hajóznak.” /Ap.csel. 27:22-24/
-Nem az angyal adott Pálnak utasítást? Nem volt üzenet számára?
-Az Úr emlékeztetett arra, mikor Pál imádkozott a Jeruzsálemi templomban, elragadtatásba esett és meglátta Jézust. Jézus azt mondta neki:.. „Siess és menj ki Jeruzsálemből.” Ap. Csel.22: 18
Majd miután Pált letartóztatták, mielőtt ügyét a császár elé vitte volna, az Úr megjelent neki egy este a Jeruzsálemi börtönben, és azt mondta neki, ne féljen, mert bizonyságot kell tennie az Ő nevéről királyok és hatalmasságok előtt.
Látjuk tehát, hogy bár Jézus megjelent Pálnak, vigasztaló szavakat és utasításokat adott neki, az Úr angyala is megjelent neki, és útmutatásokat mondott.

Az angyal üzenete
„Miután beláttam ezt, azt mondtam az Úrnak:
-     Rendben van Uram, most már értem.
Majd az angyalra néztem és megkérdeztem:
-     Mi a számomra a mondanivalód?
Ő azt felelte:- Engem Istentől küldtek, hogy megmondjam neked, hogy a pénz 4 hónapon belül bejön, elég lesz arra, hogy felállítsd saját irodádat, és elkészítsd a saját szalagjaidat. Más pénz is fog jönni, és az egészet saját magad fogod kezelni. Én nem akarom, hogy valaki más irányítson téged. Szólni fogok hozzád és vezetni foglak a szolgálatban. Nemcsak ezt a pénzt kapod meg négy hónapon belül, hanem más pénz is be fog jönni, mert az én angyalaim most azon munkálkodnak, hogy bejöjjön a pénz.
Erre megkérdeztem:
-    Mit értesz azon, hogy az én angyalaim?
-    Én a feje vagyok számos angyalnak.
Az angyalokról tanítva az Úr rámutatott az Igére:
„ Avagy nem szolgáló szellemek mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget? Zsidók 1:14 („De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen”)
Én mindig azt hittem, hogy ez a vers azt mondja: „…szolgálatra azok felé, akik örökölni fogják az üdvösséget.” Az Ige azonban azt mondja: „szolgálatra azokért”. Az itt használt „szolgálatra” szó magába foglalja azt a jelentést, hogy kiszolgálni vagy szolgálatára állni.
Példaképp, ha bemész az étterembe, jön a pincér, hogy szolgáljon feléd, hogy kiszolgáljon neked. Más szavakkal, várja a rendelésedet.”

A szolgáló szellemek

Az Úr azt mondta nekem:
- Az angyalok szolgáló szellemek, akik azért küldettek, hogy szolgáljanak, nemcsak egy valakinek, hanem mindazoknak, akik az üdvösség örökösei.
Valaki megkérdezheti:
-    Hát akkor miért nem tettek eddig semmit sem?
-    Rád várnak, hogy add fel nekik a rendelést, a felszolgálónő sem tehet addig semmit, amíg fel nem adod neki a rendelést.
Miután az angyal átadta nekem az üzenetet, az Úr azt mondta: - Most válaszolj neki. (eszembe jutott, hogy egy előző látomásban azt mondta, hogy az én angyalom meg fog jelenni nekem. „Az én angyalom”? - kérdeztem akkor. „Igen” - magyarázta meg Ő. – Nem veszíted el az angyalodat, csak azért mert felnősz.
Éppen ahogy az angyal mondta, decemberre bejött a 4000 dollár, mi pedig létre tudtuk hozni az irodánkat, és el tudtuk végezni Isten munkáját anélkül, hogy valakihez is kötődtünk volna. Most már megtanultam azt mondani: „Menjetek szolgáló szellemek, és cselekedjetek, hogy a szükséges pénz bejöjjön!”
Én dicsérem Istent, hogy Ő vezet minket, és utat mutat nekünk ma, ha szükséges még látomások által is. Nem, ahogy mi szeretnénk, hanem ahogy Ő akarja.”

Eddig idéztem a könyvből. Biztosan sokatoknak, mint ahogy nekem is, öröm tölti el a szíveteket, hogy az Úr még őrangyalokat is állít mellénk, akik védelmeznek, harcolnak, közbenjárnak értünk. Milyen jó ezt nekünk tudni… Hagen, a tiszteletes is arra biztat bennünket, adjunk fel rendelést, hogy hadd szolgáljanak bennünket az Úr dicsőségére.

Következő alkalommal elmesélem nektek, hogyan találkoztam én is egy hegyi úton az „én angyalommal”.






Mit jelent ma a megváltás üzenete a hívő ember számára?

Details
Irasok
22 February 2011
Hits: 493

Mit jelent ma a megváltás üzenete a hívő ember számára? Van -e idő elmélyülni rajta?

A megváltás mindannyiunk számára az életet jelenti. Azt az örök életet, amit csak Jézus Krisztus tudott megadni nekünk, amire emberi lény soha nem lett volna képes. Ma mintha elhalványulna a hívőkben ez a tudat, mintha annyira természetessé vált volna a megváltás története. Pedig nem az!

Emlékszek még az 1995-ös év környékén, milyen nagy sátoros evangelizációs alkalmak voltak. Az emberek összetört szívvel, bűneiket megbánva, sírva mentek előre, hogy elmondhassák a megtérők imáját. Kenetteljes pásztorok szolgáltak, akik a Szent Szellem által, szinte sírva, könyörögve hívták az Úrhoz az embereket. És azok az emberek közül még ma is ott vannak a gyülekezetekben, mert ők szívükben igazán megtértek. Mert nekik elmerték mondani: -Jézus hív téged! Jézus te érted is meghalt, hogy örök életed lehessen. Jézus otthagyta a Mennyet, hogy vállalja érted a kínt, a szenvedést… keresztre feszítették, és ezáltal adott nékünk örök életet… és sorolhatnám tovább a Szentlélek által ihletett mondatokat.

Ma az egyházak nagy része klubszerűen működik. Szó szerint manipulációkkal akarják, sőt be is hozzák a világi embereket a gyülekezetekbe. Nem beszélnek a megváltás öröméről, hanem ami az illető hitetlen embernek tetsző, csak arról szól a gyülekezetbe hívás. A tömeg számít csak… Kit mivel lehet megfogni? Különböző programok vannak, a kerékpározástól, a pingpongozásig, a papírvagdosástól a mikulás ünnepig, az utóbbi, mint tudjuk hazugság, és ha már a hívők is ezt teszik, akkor mit tegyen a világ?  Ha valaki a rap-et szerette, írnak rap zenére keresztyén szöveget, nehogy az a világi gyerek kizökkenjen a már megszokott ízléséből.
Vannak gyülekezetek, ahol olyan nagy a fényűzés a nyugatról kapott támogatásokból, hogy magabiztossá teszi a gyülekezeti tagokat, és elfelejtkeznek arról, hogy ez mind emberi, és csak addig tarthat, míg az Úr megengedi nekik.
Ma egyházak jönnek létre manipulációk végett, (adó 1 %, stb.) vagy hallottam olyanról, hogy van egy gyülekezet, ahol a 100 fölötti tagok havonta csak egyszer járnak össze, és a vezetőjük okkult praktikákra tanítja őket (halott idézés, agykontroll stb.).
Hogyan akarják az ilyen felfogású egyházak a Mennybe juttatni a gyülekezetet? A sátán becsapja őket, kivédi azt, hogy esetleg bárki is Istenre találjon. Mit értenek azok az egyházak az újjászületés alatt? Nem kellene elhagyni világi szokásainkat, és csak a Szent Szellem vezetésére hagyatkozni?
A Biblia az útmutatónk, hisz abban Jézus egyértelműen elmondja, mit is kell tennünk: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem”(Máté 16:24) . Igen, ma az Úr a Szentlelke által van közöttünk, és ne embert, hanem Őt kövessük!
Tehát, ne mi alkalmazkodjunk a világi emberekhez, hanem ők, ha közénk akarnak jönni. Emberként be lehet hívni, de az igazi megtérést a Szent Szellem végzi el bennük, és nem mi. A Szent Szellem a mi vezetőnk, a mi pártfogónk.
Olyan gyülekezetekben, ahol elfogadják a Szent Szellemet vezetőjüknek, még ott is nagyon sok veszélyforrás van. Mindig akad egy-egy testvér, aki megbántva érzi magát, van akinek éppen jó munkahelye akadt és azt gondolja örökre tart, vagy a családban magas poszton van valaki, és azt gondolja, hogy őrá már  nem vonatkoznak a gyülekezetben lévő szabályok. Van, aki gyermekeire hivatkozik, ha nem jár az alkalmakra, vagy a gyerekek rosszalkodásával zavarja Isten üzenetét, és sorolhatnám, mi mindennel bántjuk meg az élő Istent.  És ez mind csak a gyülekezetben történtek egy része…
És ha mi képesek vagyunk, az Úr nyáját rombolni, akkor mit tehet velünk a világ?
Ebben a pénz irányítása alatt lévő világban, mikor a gyülekezet pásztora is kénytelen elmenni világi munkahelyre dolgozni, és ezáltal a sátán megpróbálja legyengíteni testileg, lelkileg, hogyan tudja Isten üzenetét elvenni? Már útközben elrabolja tőle a sátán. Nem véletlen olyan időbeosztás van kitalálva, hogy nem tud a gyülekezetbe eljárni. Nagy nyugati cégek, ahol érzéketlen gépnek nézik az embert, ahol csak a teljesítés növelése a fontos, ahol be van tiltva bármiféle keresztyén dolgokról való beszélgetés, csak a munka kimerülésig.
Egy másik, szintén szolgáló helyzete sem könnyebb. Nagy vállalkozónál dolgozik, ahol milliók cikáznak, de egyre több kell, mert a cég fenntartására, bérleti díjára, és ki tudja még, mi mindenre kell hajtani, mert kell a mérhetetlen sok pénz. Ez olyan mintha bent lennél egy forgatagban, ahonnan nem tudsz kijönni. Átitatódsz előbb-utóbb azzal, hogy a pénz körül forog minden gondolatod. Hogy fogsz így szolgálni? Ki kellene törni ebből a sátáni csapdából!
Vannak Testvérek, akik naponta élik át a félelmet, hogy mikor küldik el őket a munkahelyükről… Nap, mint nap megterhelő a nyomasztó gond, hogy miből élünk, miből fizetjük a rezsit, és az albérletet?
Ismerek olyan hívőt, akinek sok világi ismerőse van, de hiába akarta, nem fogadták be, pedig ide és oda is húzott. Végül belátta Istennek mi akarata az életével.
Láthatjuk, hogy a felgyorsult a világ eseményéit a legjobb szolgálók sem bírják kivédeni.

De vannak még Isten nyájában odaszánt hívők, akik odaállnak a réshez, és betapasztják a nyílásokat, akik a roskadozó testvér válláról átveszik a terhet, mert tudják, hogy jön az Úr nemsoká! Mert az Úr azt szeretné, hogy munkában találjon bennünket. Azt szeretné, hogy akikért Ő meghalt, mindenkinek örök élete legyen. Gyülekezetünkből van két fiatal házaspár, akik hetente messziről járnak ki szolgálni, pénzt, időt, és fáradtságot nem kímélve.  De van olyan is, aki a szomszéd utcáról nem jön el a gyülekezetbe.

Mit jelent, tehát a mai hívők számára a megváltás üzenete? Érezzük még ennek a felmérhetetlen fontosságát, vagy a világi események, pénz-hajsza elértéktelenítette? Az emberi élet a legfontosabb a világon, és a megváltással a legnagyobb kincshez jutottak azok, akik felismerik, és elfogadják. Ne a vagyonod gyarapodásával törődj, amit itt hagysz, hanem a Mennyben gyarapítsd a kincseidet! Nekünk, hívőknek kell elmondani a világnak, hogy a megváltásnak kimondhatatlan ára volt, amit Jézus Krisztus fizetett meg mindannyiunk helyett!
Mondjuk csak el, ezt akarja az Úr is! Ne engedjük, hogy a pénztelenség, munkanélküliségtől való félelem, a gúnyos megjegyzések legyengítsenek bennünket! Ne engedjük, hogy a világ ura hatalmat vegyen a mi életünkön is! Tegyük a dolgunkat, és merjük elmondani, hogy Jézus téged is megváltott, örök életed van, ha követed Őt!
 
 „Hol vannak a harcosok, akik megrázzák a világot………?” -Szoktuk énekelni Prazsák Laci énekét…

És azok a hívők, akik már gyülekezetbe sem járnak kényelemből, nem adakoznak, semmilyen munkát nem vállalnak, azokhoz szól most az Úr: Pünkösdiek, hát ti is el akartok engem hagyni?

Mit válaszolsz Neki???

Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim…

Details
Irasok
22 February 2011
Hits: 464

„Mert a ti gondolataitok nem az én gondolataim…” (Ézsaiás 55:8)

A fenti Ige bizonyítja, hogy Isten egészen másként gondolkodik velünk kapcsolatosan, mint ahogy azt mi elképzeljük. Két történet által szeretném bemutatni, hogy mennyire igaz ez az állítás. Mindkét történetnek egy-egy fiatalember a szereplője, de az egyiknek mindent megadott az Úr, a másiknak nem engedte meg, hogy terve megvalósuljon.

I.  Egy fiú zeneiskolába járt, jó zenei tudásra tett szert, és a legtöbb hangszeren tudott játszani. Unokatestvérei kezdetben mulattak rajta, hogy nem fog tudni megtanulni, mert az ujjai túl rövidek. Ám Isten ezt nem így látta. Nagyon jó hallással áldotta meg, és mint említettem, kitűnően játszott a hangszereken. Ahogy telt az idő, az Úr hittel is megajándékozta őt, és boldogan dicsőítette érte az Urat. Egyik nap egy gondolata támadt, amit alig mert megmondani édesanyjának. Szeretett volna egy szép zongorát, amivel még jobban kamatoztathatja tudását. Az édesanyja szeretett volna  kedvezni a fiának és elhatározta, hogy megvásárolja a kért zongorát, és sokat imádkozott érte. Az összeg azonban olyan magas volt, hogy a vételt csak a nagyapa segítségével, banki úton tudták megvalósítani. Ráadásul Isten arról is gondoskodott, hogy mire a több százezer Ft.-os hangszer meg lett vásárolva, már egy gyülekezetbe, Isten szolgálatába állíthatták be azt. A fiatalember végtelenül hálás volt érte az Úrnak. Aztán egy napon a nagyapa beteg lett, állapota egyre rosszabbodott, és röviddel utána meghalt. A zongorát néhány hónapig még tovább törlesztették, majd érkezett egy levél, amelyben közölte a biztosító, hogy a fent maradó részt elengedik. Tovább olvasva a levelet, értették csak meg, hogy a nagyapa kora miatt életbiztosítást kötött a bank, és az ügyfél elhalálozása miatt, ezt az összeget elengedték.  És ez a fent maradó rész 280 ezer Ft. volt.
Mit is mondhatnék most?  Biztosan fájt a nagyapa elvesztése a családnak, de Isten akarata ellen nem tehetünk semmit. Viszont láthatjuk, hogy Isten mindent megvalósított a fiatalember életében, ahhoz hogy boldogan, odaszántan dicsőíthesse Őt.
  
II. A másik történet, teljesen más irányú, szinte ellentéte volt az előzőnek, itt a család teljesen világi volt. A fiatalembernek volt egy beteg nagyapja. A család kitalálta, hogy a papa által autóvásárlásra x összeget igénybe vehetnek, ezt meg is akarták valósítani. A fiatalember beiratkozott egy autóvezetői tanfolyamra, ami nagyon nehezen ment. A vizsgát sajnos olyan sokszor kellett ismételni, hogy addigra szegény beteg öregember meg is halt. Így a nagy emberi tervekből nem valósulhatott meg semmi.

Láthatjuk, Isten nem adja magát mindenféle emberi tervekhez. Jó, ha belátjuk, jobb, ha alázatban Istenre hagyatkozunk, és Ő megadja nekünk, amit Ő jónak lát.
Tehát Isten terve más, mint a miénk, mint ahogy a fenti Ige is bizonyítja ezt.

Isten útjelző táblái

Details
Irasok
22 February 2011
Hits: 291

Isten útjelző táblákat állított fel a védelmünkre, amiket jó, ha megfigyelünk és be is tartunk. Tudjátok, honnan tanulhatjuk meg ezeket a fontos betartani való szabályokat? Elsősorban a Bibliából, és a kenetteljes szolgálóktól.
Mint ahogy a KRESZ-ben az autósok részére vannak:
Tájékoztató táblák: autópálya, főútvonal,
Figyelmeztető táblák: csúszós út, balra kanyarodás, stb., és van
Tiltó tábla: behajtani tilos, megállni tilos.
Ha kanyargós hegyi utakon járunk, ott vannak a szalag, vagy beton korlátok. Ezek a korlátok is valahol az autósok testi épségére vigyáznak.
Ilyen „korlátok” a hívők számára a Mózes törvénye, Jézus Hegyi beszéde.
Számtalanszor kapják fel a fejüket, és keményednek meg szolgálat közben az emberek, mert viszket a fülük a figyelmeztetésre. Pedig ha valakinek hite van, annak azt is el kell hinni, hogy a kenetteljes szolgálók által üzen az Úr a gyülekezetnek és nem meg kell haragudni, hanem megszívlelni, és megtérni abból a bűnből!
Számtalan Bibliai történet, példa van előttünk a keresztyén életünk megélésére (Ábrahám, Mózes, József, Dávid, Pál Apostol stb.). Ők hitükkel, alázatosságukkal, kitartásukkal, és sorolhatnám… példaként jártak előttünk.
A mai keresztyént mi viszi le a helyes útról? A pénz, a hatalom, és a paráznaság. Ez a három figyelhető meg, ami nagyon veszélyes, hisz ezek a bűnök akár rejtettek, akár nyilvánvalók, de olyan bűnök, amik megakadályozzák a kenet kiáradását.
Kedves Testvérem, ha Isten gondoskodott róla, hogy legyen számunkra védőkorlát, ne szakítsuk azt át, nehogy a szakadékba zuhanjunk, ahol halálunkat lelhetjük!
Ha Isten úgy látta jónak, hogy gondoskodni akart rólunk, akkor tartsuk be a szabályokat, hogy mint élő keresztyénekben tudjon gyönyörködni! Legyünk alázatban, és legyünk engedelmesek Neki, a jutalom nem marad el! 
 



Ha ránk ül a világ pora

Details
Irasok
16 February 2011
Hits: 261

Valószínű, ismeritek a „Mentsd meg a lelkem” című éneket, ami egy csodálatos érzelem kifejezés Krisztus iránt. Hallgattam az éneket, és amint átjárta a szívemet, azt gondoltam, valószínű a többi testvérem is szeretné meghallgatni, sőt énekelni a gyülekezetben. Megkértem az egyik testvéremet, hogy ha lehetséges, énekelje el, hisz neki szép hangja van. Bármennyire is próbálgatta, nem tudta azt visszaadni, amit ez az ének szövege, és hangszerelése tudott volna nyújtani.
Megszomorodtam, miközben láttam az eredménytelenségét.
Feltettem a kérdést egy másik testvéremnek:- Mit gondolsz, vajon miért nem tudja ezt a szép dalt elénekelni?
- Mert nincs az Úrral olyan kapcsolatban, hogy ezt el tudhassa Neki énekelni. -válaszolta a testvérem. 
És amint elgondolkodtam a válaszon megértettem, hogy mennyire igaza van. Azt az érzelmi kifejezést csak akkor tudjuk visszaadni, ha szívünkből szeretjük az Urat. Ha ez a szeretet nem itt ér véget, hanem minden nap erősödik, minden nap élő kapcsolatunk van az Úrral. Ha az egész lényünk átitatódik az Ő jelenlétével. Ha úgy érzed ott áll előtted, és Neki énekelsz, Neki mondod azokat az őszinte szerető szavakat, mert ráhangolódtál az Úrra, mert tudod veled mennyi jót cselekedett, és örökre hálás a szíved érte.
Tudom, hogy a testvérem is szereti az Urat, de a világ pora olykor-olykor ráül a lelkünkre, és akkor nagyon meg tudunk keseredni. Világi munkahelyeken dolgoznak testvéreim, ahol kemény próbákon mennek át. Valószínű ezek az időszakok azok, mikor azt gondoljuk, hogy távol vagyunk az Úrtól.
Ne keseredj el, ha megaláztak, ha a hitedért kigúnyoltak, ha jobban kötekedik a főnököd veled, mint a másikkal, ha szégyelled, milyen üres vagy… Jézus sokkal jobban látja a te akadályaidat. Tudd, hogy az Úrnak ezerszer ezer angyala védelmezi Isten népét, akik a gonoszság erői ellen folytatott harc frontvonalába kerültek! Tudd, hogy a szellemvilágban érted is harcolnak az angyalok! Jártál már úgy, hogy megbotlasz, és kis híján elesel? Pont egy lépcsőn, pont egy tégla törmelékben, vagy bárhol, és nem esel el, de lejátszódik előtted, mi is történhetett volna. Nos, amit az Úr megmutatott néhány pillanat alatt neked, azt készítette számodra a sátán. A te őrangyalod kivédte azt a talán halálos kimenetelű tragédiát.
Ne keseredj tehát el a napi problémákon, mindig tudd azt, attól csak nagyobb, több, fájdalmasabb, és sorolhatnám a bajokat, amik értek volna, ha az Őrangyalod nincs melletted!
Tudod mi a legjobb, amit teszünk? Azzal segítünk az értünk harcoló angyaloknak, hogy nem keseredünk el. Köszönjük meg azt Istennek, hogy a próbánk ma csak ennyi, és ilyen volt!
Emlékszek, mikor gyermekeim egy rossz felelés, vagy dolgozat után sírva fakadtak. Mindig azt mondtam nekik: Ne sírj! Nem elég, hogy rossz jegyet hoztál, hanem még a sátánt ezzel ki is tünteted? - Nem értették, csak néztek rám kérdő szemmel. És később, ha előfordult hasonló, tudták, hogy nem sírni kell, hanem a jegyet ki kell javítani.
Testvérem, ma az életedben legyen az a nap, mikor elkezded gyakorolni azt a leckét, amit feladok! Nem elkeseredünk, hanem harcolunk az angyalokkal! Tudod mi a legjobb harci eszköz? Az ima és a böjt!
Soha ne kezdj új napot, soha ne menj el a munkába anélkül, hogy meg ne erősítenéd magad körül a bástyát! Keresd az Urat, mert Ő mindig elérhető! Kérd az Ő áldását a napodra! Vedd fel magadra a lelki fegyverzetet, amit az Úr adott az övéi számára! Legyél vidám akkor is, ha nincs pénzed, ha a párod megbántott, ha nehéz munka vár rád, mert mind ezt az Úr sokkal jobban tudja nálad. Ha minden nehézség ellenére vidáman kezded a napod, ez azt jelenti, hogy bízol az Istenben. Gondolod, hogy Ő szomorúnak akar látni?? Nem!
Ismered ezt az éneket? „Nevetve nézek a holnap elé, bár nem tudom mi vár még rám, de itt él a szívemben az, Aki az életem és minden más…”
Próbáld meg, kezd a napot az Úrral, és bízzál benne! Meglátod az áldás nem marad el!

Az ember és az Isten

Details
Irasok
16 February 2011
Hits: 291

Egyszer hallottam valahol: Az ember és az Isten között óriási különbség van.
-    Az embert mennél jobban megismerjük, annál több hibáját ismerünk fel.
-    És Istent mennél jobban megismerjük, annál jobban kitűnik az Ő nagysága.
Ugye Testvérek mennyire igaz ez az állítás?

More Articles ...

  1. Ki a mi gyógyítónk?
  2. Az igazi bizalom
  3. A keményszívűség
  4. Egy pohár víz
  5. Kitti
Page 84 of 89
  • Start
  • Prev
  • 79
  • 80
  • 81
  • 82
  • 83
  • 84
  • 85
  • 86
  • 87
  • 88
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.