„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róma 12:2

A fenti ige egy határozott felszólítás számunkra, akik ujjá születtünk és az Isten útján járunk. Ne igazodjunk ehhez a világhoz. Vajon hogyan próbáljuk bemutatni a világnak Krisztust? Úgy hogy ugyanúgy viselkedünk, élünk, teszünk dolgokat, mint ők?
Abban a pillanatban, amikor elfogadtuk az Urat Megváltónknak, amikor a bemerítkezéssel megpecsételtük ezt a szerelmet az Úrral, a vízben maradt a mi régi és bűnös természetünk. És ez így van rendjén, levetve a régit, felöltözve az újat. Azonban a régi folyamatosan próbál előjönni, próbál újra a hatalmába keríteni, de Jézus erejével uralkodnunk kell raja.

„Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.” 1Mz. 4:7

Pintér Bélának van egy dala, mely arról szól, hogy „Lehetetlen két lábbal, két úton járni, egy szívvel két Urat imádni…lehetetlen egyszerre két lovon ülni..bolond hazugság.” Nem lehet egyszerre az Urat is szolgálni és a világot is. Be kell mutatnunk a Krisztust, amit a leginkább a cselekedeteinkkel tudunk megtenni, de hogyan is tudnánk bemutatni, hogyan is tudna ránk bárki is felfigyelni, ha a cselekedeteink teljesen mást tükröznek, mint a szavaink. Hogyan kivánhatná meg bárki is ezt az életet, ha ugyanazt látja, mint amit a világban?

„Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.” 1Kor. 10:23

Mindenre szabadságot kaptunk, a bennünk munkálkodó Szentlélek figyelmeztet, hogy mi az, ami hasznos, ami a mi és mások épülésére van, és mi az, ami nem használ.  Ha az Isten Lelke szól, hogy ne tedd, akkor ne tedd meg, akkor sem ha ezért kinevetnek mások, még akkor se, ha keresztény testvérek nevetnek ki. Tartsuk tisztán a szívünket és ne engedjünk a világ csábításának. Mert a világ nagyon sok lehetőséget felkínál arra, hogy hogyan élhetünk, ugyanakkor ott van egy másik élet, amit annak idején választottunk. Amikor újabb és újabb hatások érnek kívülről, akkor újra tudnunk kell meghozni a döntést és emlékezni arra, hogy kit választottunk. Mert az Úr szabad akaratot adott és a szabad akarat egy olyan lehetőség a kezünkben, hogy általa eldönthetjük, hogy melyik utat válasszuk. A döntést mindig nekünk kell meghozni, de ha kitartunk az Úr mellett, és követjük Őt és mindazt, ami az Igében van, akkor Ő ott lesz mellettünk és átsegít minden akadályon és erőt ad, minden kívülről érkező kísértés legyőzéséhez.

„Ők térjenek meg tehozzád, de te ne térj Őhozzájuk.” Jer 15:19

Mutassuk be az életünkkel az Urat, és ne tegyünk csak azért valamit, hogy elfogadjanak, hogy beilleszkedjünk, hogy felfigyeljenek ránk. Ragaszkodjunk mindvégig azokhoz a tanításokhoz, melyeket az Úr adott nekünk. Hiszen ezek azok az útjelző táblák az életünkben, amiket követnünk kell, melyek által a helyes úton járhatunk.
Ne szélesítsük ki a határainkat csak azért, hogy magasabb posztra törjünk, hogy világi sikereket érjünk el, vagy hogy megfeleljünk az embereknek. Istennek akarjunk megfelelni, éljünk egy Neki tetsző életet, ami még ha közel sincs a tökéleteshez, de törekszik rá.

„ Az pedig nem akará egy ideig, de aztán monda ő magában: Jól lehet, Istent nem félek, és embert nem becsülök.
Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván ne gyötörjön engem. Monda pedig az Úr: Halljátok, hogy mit mond a hamis bíró!
Hát az Isten nem áll e bosszút az Ő választottaiért, kik Ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszú tűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar”Lukács 18:4-8

Jézus a tanítványoknak, példázatban mondja el a hamis bíró és az özvegyasszonyról szóló történetet. A történet arról szól, hogy egy özvegyasszony több esetben zaklatta már a bírót azzal, hogy álljon bosszút az ő ellenségein. A bíró egy idő után belefáradt a folytonos zaklatásba, és megbeszélte magával, hogy miért ne teljesíthetné a kérést, hisz Istenben nem hisz, az embert nem becsüli, akkor miért is ne tenné? És ekkor azt mondja az Úr: „Halljátok mit mond ez a hamis bíró!”
Jézus nagyon életszerűen mutatta be azt az esetet, mikor egy világi bíró közös érdekek miatt megalkuvóvá vált. Nem vizsgálta meg hogy igazságos -e a kérés, csak egy ilyen döntéssel megoldódott az asszony ellenségeinek leszerelése, és egyben az ő nyugalma is. Igaz, az ügy elején nem akart engedni ennek a kérésnek, de mivel belefáradt, ezért könnyen engedett neki. Mint látjuk a saját érdekek miatt zajlott le ez az egész történet. Az özvegyasszony érdeke az volt, hogy bosszút álljon az ellenségein, és a bíróé, hogy nyugta legyen végre. Különösképpen figyelemre méltó az elhangzott szó: „…megszabadítom őt”- Mert jogában és hatalmában állt ennek az embernek a szabadság adása, nem mintha különösebben érdekelte volna, mit jelent az asszonynak a szabadság.
Jézus nyomatékosan hívta fel a figyelmét a tanítványoknak a bírói válaszra, de nyomban hozzá is fűzte: „Hát az Isten nem áll e bosszút az Ő választottaiért, kik hozzá kiáltanak éjjel és nappal? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar”
Isten egy igazságos bíró, Aki nem saját érdekeit nézi, és nem érdem szerint hoz ítéletet az emberek felett. Ő maga a szeretet, és az embereket úgy szereti, mint ahogy arra senki más nem képes. Isten hosszú tűrő, és várja, reméli, a bűnös ember megtérését a bűneiből.
Mint tudvalévő, minden embernek vannak ellenségei, még a hívőknek is. Bizonyára mindannyian imádkoztunk már olyan dolgokért, hogy Isten szabadítson meg a rosszakaróinktól, ellenségeinktől.(Annakidején még Dávid is így imádkozott, hogy az Úr mentse meg az ellenségeitől.)
Ha ez a világi bíró, az asszony ellenségeit félreállította, akkor Isten, akinek az ember nagyon fontos, Ő nem -e fordítja el az ellenség nyilait rólunk? - De igen meghallgatja a választottai könyörgését, és védelmével hozzánk siet, mert Ő a könyörülő, szerető Isten! Ha egy hitetlen ember segít a másiknak, akkor miért nem hisszük el, hogy Isten még inkább fog rajtunk segíteni?
Ha viszont elhisszük, hogy Isten egy szerető, jó Isten, Aki mindent megtesz az emberért, akkor miért követjük el azt a nagy hibát, hogy nagyon sokszor magunk akarunk megszabadulni az ellenségeinktől, magunk akarunk bosszút állni a sérelmeinken. Miért nem megyünk elé imában, és Ő majd megszabadít bennünket. Vagy nincs elég bizalmunk hozzá?
Ugye, hogy mellbe vág bennünket az igazság? Gondoljuk talán, hogy nekünk meg van hozzá a hatalmunk, erőnk, tekintélyünk, hogy egy másik embert félreállítsunk, vagy kivívjuk tőle a tiszteletünket?
Ha a bíró megszabadít egy olyan embert, akihez voltaképpen semmi sem fűzi, akkor a mi Istenünk nem -e tud bennünket szabaddá tenni az ellenségeinktől?
-De igen, Neki meg van minden hatalma hozzá, és mint ahogy az Ige is írja: „Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar”
Legyünk hívők, és tegyünk le mindent Isten kezébe, nekünk csupán csak imádkozni kell érte.

 

„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” Máté 5:4

-A világ sajnálja azokat, akik bánkódnak, gyászolnak, sírnak, mert azt gondolják, hogy azok egy olyan helyzetbe kerültek, aminek soha nem lesz vége. A szerencséseket, egészségeseket jó körülmények között élőket, pedig irigylik.
-Az Úr Jézus mégis a bánkódókat, sírókat nevezi boldognak, mert azok tudnak igazán a bűneik felett sírni, és az igazi bűnbocsánat után, igazi megbocsátás következik.
-A világon mindenki valamilyen formában érintkezésbe kerül a fájdalommal a szenvedéssel.
A szenvedés sokféle köntöst visel, most nézzünk néhány példát a szenvedésre: A gondterhelt sóhajoktól kezdve, az alattomos betegség okozta fájdalomig, a bűntől való irtózatig, ott van előttünk a szenvedés, mint egy hatalom.
Sok-sok könnyet présel ki a szenvedés az emberek szeméből. A szenvedés annyit jelent, mint a fájdalmat és szomorúságot érezni.
-Először, beszéljünk arról, mikor a bűneink miatt szenvedünk: A legrosszabb dolog, nem a földi javak elvesztése, nem a betegség, hanem a bűn! Tudod miért? Mert a szenvedés a bűn következménye!!
-Aki világosan felismeri, mert a Szent Szellem megvilágítja előtte bűnös mivoltát, az rádöbben, hogy ő is okozója Jézus Krisztus halálának.
-Ha átgondolod az életed, mennyire tud fájni annak felismerése, hogy bűneimmel, gonoszságommal, nem csak embertársaimnak okoztam szívfájdalmat, hanem az én Megváltómnak is, Aki az én bűneim miatt elszenvedte a gyalázatot, az Istentől való elvetettséget. És tudd meg, hogy neki ez fájt a legjobban! És akkor mikor a nép feszíts meg-t kiáltott, a bűneim miatt, én is ott voltam.
Gondolj Dávidra, a királyra, aki azt mondja: „Könnyekkel áztatom fekhelyemet, és könnyhullatásom lett kenyerem éjjel és nappal”
-Ilyen könnyeket hullatott a bűnös nő is, aki Jézus lábait törölgette a ráhullott könnyektől.
- Így bánkódott Péter is, mély bukása fölött.
Ilyen szenvedést nevezi Jézus boldognak!

Testvéreim! Ti is ismeritek ezeket a könnyeket? Könnyeket talán már sírtál eddigi életedben, de ismered a Péter könnyeit? A bűnbánatnak, az Isteni szomorúságnak könnyeit? Az Isteni szomorúság, mely Isten szerint való azaz, az Üdvösségre vezető bűnbánatot munkálja. Erre van szükségünk!
Neked gyakran fájt már a szíved különböző dolgok miatt? De mondd, ismered a szívfájdalmat, amikor a lélek a bűn miatta kiált fájdalmában?
Testvéreim! Csak azok vigasztaltatnak meg, akik bánkódnak a bűneik felett. Aki azonban nem tud semmit az ilyen szenvedésről, azok nem vigasztaltatnak meg.
-Ahol nincsenek bűnbánó könnyek, ott öröm sem következik.
-Hadd mondjam neked, hogy a bűnbánat mély szomorúsága nélkül, senki nem juthat el, Krisztussal való megbékélésre.
-Isten előtti megalázkodás nélkül, senki nem juthat el ama örömre, hogy ő Isten gyermeke.
-A bűn feletti fájdalom vezet el a Megváltó szívéhez.
Testvéreim! Aki sohasem ismerte fel a fájdalommal az ő bűneit, az sohasem fogja megismerni az Ő Megváltóját.
Szomorú, amit most mondok: De aki nem ismeri a Megváltóját, az elvész!
Tudjátok! Senkinek nem kívánhatunk bánatot és könnyeket, azt azonban igen, hogy az Úr vezessen bennünket a Szent Lelkével, abba a szenvedésbe, melyet bűneink miatti bánatunk okoz!
Ha kell, legyenek álmatlan éjszakáink, amikor nem hagy békén az a kérdés, hogy hogyan szabadulhatok meg a bűneimtől?
Hogyan jutok el a kegyelmes Istenhez? Hogy egyikőnk se jusson kárhozatra, és hogy beteljesedjen rajtunk az ígéret.
„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztalódnak”
vigasztalni annyit jelent, mint kárpótlást nyújtani, azért amit az ember elveszített.
-Minden szenvedésben, melyet Isten küld, van boldogság, mert mind arra szolgál, hogy egy bensőségesebb kapcsolatra kerüljünk Istennel.
-Mennyire vigasztal bennünket az Úr az Igén keresztül?
-A Bibliát a vigasztalás könyvének szokták mondani.
-Nincs könyv, amelyre annyi könny hullt volna, mint a Bibliára.
-Viszont nincs olyan könyv sem, ami annyi könnyet felszárított volna, mint a Biblia.
-A tökéletes boldogságot, és a teljes vigasztalódást majd csak az Úr dicsőségében fogjuk elérni, amit itt elkezdett, ott fogja befejezni.
-Örök öröm lesz, nem fájdalom, és sóhaj.
-Akkor fogjuk megtapasztalni, hogy mit jelent az ígéret, és mit jelent:
„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztalódnak”

„Kezdetben teremté Isten…” (1Mózes 1, 1)

Annyiféleképpen gondolunk Istenre nap, mint nap. Legtöbbször Ő az Atya, a Gyógyító, a Megtartó, a Seregek Ura vagy Király. De rájöttem, hogy nem gondolok rá elégszer úgy, mint Teremtőre, pedig ez az egyik legfőbb profilja... :) Isten teremtése jó, igen jó. A múltban megalkotott mindent, ami a mai napig körülvesz minket, az utánozhatatlanul működő természetet, a szervezetünket, és ha csak egy kicsit is elgondolkodunk ezeken, nem tudunk eléggé csodálkozni. Minden olyan tökéletes rendben működik. A sátán nem is nyugszik ezen, és próbálja ellehetetleníteni, széttiporni, megbetegíteni, beszennyezni hol több, hol kevesebb sikerrel. De mindezek felett Isten teremtő munkája – egyszerű emberi szemmel nézve is – igen jó. Sokan úgy tartják, hogy ez az alkotó munka véget is ért ott, a természet és az ember életre keltésével. Szeretném, ha mindannyian egyetértenénk abban, hogy ez mennyire nem így van! Hozzuk kicsit közelebb a föld születésnapját. „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén…” (1Mózes1, 1-2). Olyan ismeretlen ez az érzés a XXI. században? Hány és hány lélek van sötétségben, kering benne kiáltó üresség. A már akkor is élő Isten erre hozott egy megoldást. Életet szeretett volna látni, zöld füvet, repülő, futó és úszó állatokat, és emberi hangot és lélegzetet. Isten látja a kiüresedett életünket… Lehetünk keresztények vagy olyanok, akik Vele távoli, alkalmi kapcsolatot ápolunk, olyanok is, akik szeretnénk nem tudomást venni Róla… Azt be kell vallanunk, hogy vannak az életünkben pontok, amikor eluralkodik az üres sötétség. Szállhat ránk ez betegség, anyagi nehézség, kimerültség formájában, s lehet 1-2 órás, de évek óta tartó állapot is. Bármerre keres is az ember ilyenkor megoldást, nincs más ember, tárgy vagy istennek titulált valami, ami képes lenne életet vinni a pusztába. Isten azonban képes erre. Biztos vagyok benne, hogy éltél már át olyan helyzetet, amikor nem volt eszközöd, lehetőséged, erőd, időd tenni semmit a problémád ügyében, az mégis megoldódott. Ez Isten. Az elsuttogott, kigondolt, sóhajtásban formájában magunkból kipréselt imák hatására ma sem tesz kevesebbet az Isten… teremt. Évek óta vágyakozunk Férjemmel arra, hogy saját otthonunk legyen. Ez manapság nem egy egyszerű kívánság. Bizonytalanok a munkahelyek, nehéz hitelt kapni, ingatag a gazdaság és sorolhatnám még… Nem volt eszközünk, elég anyagi forrásunk, megfelelő ingatlan arra, hogy ezt a vágyunkat beteljesíthessük, többször sikertelenül próbálkoztunk, már-már feladtuk. Semmi nem utalt arra, hogy ez sikerülhet a közeljövőben. Pusztaság volt, sötétség és csend, szomorúság. És ma ott vagyunk, néhány hónappal később, hogy a felújítást végezzük és azt számolgatjuk, mikor költözhetünk be. Ez aztán a nagybetűs VALAMI, a semmiből. Mégha a legkilátástalanabbnak látjuk is a helyzetünket, egy valamit jó megfigyelni ebben az Igében: „az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett” (1Mózes 1, 2). A legnagyobb reménytelenségben is ott van az Úr. Amikor azt hisszük senki nincs mellettünk vagy nem tud segítséget nyújtani, Ő egy karnyújtásnyira van és fel akar forgatni mindent – a legjobb értelemben. Akkor is a Lelke volt jelen, ahogy nekünk is itt van a pártfogóul adatott Szent Szellem. Isten azóta sem változott meg. Észreveszi a kiszikkadt, kiüresedett szíveket és hiszem, hogy szánt szándéka az, hogy életet, örömet, mosoly, sőt hangos nevetést hozzon a helyére. Ismerjük fel a napjainkban is teremtő Teremtőnket, és hagyjuk cselekedni, mert amit Ő készít nekünk, az igen jó!

 

Az ó és újszövetségi imádat közti különbség - Kárpiton innen és kárpiton túl.

Az ószövetségben a szent sátorban folyt az imádat, Isten beköltözött ide. A kivonulás után Isten Izraelt nappal felhőoszlopként, éjjel tűzoszlopként vezette. Útmutatások alapján építetett egy szent sátort a néppel, ahová ő beköltözött. Isten kvázi hálószobája volt a Szentek Szentje a kárpiton túl.
A szent sátor udvarán folytak az áldozatok, már ide sem nagyon lehetett belépni akárkinek. A sátor maga két részből állt, volt a szentély és a szentek szentje, ahol az Isten lakott.
Később templomot építetett, ahová szintén beköltözött. Aki imádni akarta Istent, annak oda kellett menni Jeruzsálembe a templomhoz. Amikor felmentek Izrael fiai, akkor is csak a férfiak mehettek be a templomhoz, de csak az udvarra. A szentélybe már ők sem. Oda csak a felszentelt papok mehettek be, ők mutathatták be az áldozatot, de a szentek szentjébe még ők sem mehettek be.
Az udvaron imádták a Léviták az Istent, ha a falakon kiszivárgott egy kis dicsőség, már ennek is örülhettek. Dávid az után szomjazik, hogy  bár ott lehetne a szentek szentjébe vagy egy másik zsoltárban ahogy olvashatjuk, jobb egy nap az isten házának küszöbén, mint bárhol máshol. Ha már csak a küszöbig eljuthattak, akkor már nagyon elégedettek lehetettek, nem is kellett több. De a papok sem mehettek be a kárpiton túlra. Azért nem mehetett oda senki, mert Isten szent. Mi bűnösünk vagyunk, a papok is bűnösök voltak, Isten nem vállalt velük közösséget egy percre sem. Csak a kárpiton innenről imádhatták Istent. És már az is megelégítette a lelkeket. Milyen jó a te szárnyaid árnyékában ujjongani…
Amikor Jézus meghalt a kereszten, sötétség támadt, földrengés volt, a templomnak a kárpitja kettéhasadt felülről lefelé. Isten jelenléte ezzel megnyílt az emberek számára. Ugyanis ami eddig elválasztott minket Istentől, a bűnök, tisztátalanságok, mind felvitettek a keresztre Jézus által! És az ő ártatlan, tiszta vére kiengesztelte az Atyát! Akkor a te bűneidért is meghalt! Kifizette az árat! Ezért ha te Jézuson keresztül közeledsz az atyához, akkor többé nincs funkciója a függönynek, mert Jézus megtisztított Téged minden kudarcból, bűnből! Ezért te bemehetsz arra a helyre, amiről az ószövetségi emberek csak álmodni mertek!
Zsid 9,24-28 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre.

Zsid 10,19-20    
Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által,

Amikor elkezded imádni Istent Jézus vérébe vetett hit által, a te szellemed az Isten valóságos jelenlétébe kerül. Ezerszer közelebb lehetsz hozzá, mint az ószövetségi emberek lehettek, ne hagyd ki ezt a lehetőséget, élni kell azzal, ami adatott. Élni kellene..., mindig rajtunk múlik mennyire vagyunk közel Istenhez. "Az ajtó nyitva, csak be kell menni."

Az újjászületés fontossága - Kezdjünk el élni a Szentlélekkel

Mózes I. 6,3/a.

Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.

2Kor, 6,1-2

Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

Elfajult, bűnös világunkban, mint már említettem is, talán az egyik legszükségesebb dolog, hogy hirdessük, szükség van a Szentlélek- Istenre. Arra, amit Ő tud és akar végezni az életünkben. Ebből pedig úgy gondolom, hogy a legfontosabb alappillér közé tartozik a Szent Szellemtől való újjászületés.

Szeretném megkérdezni Te újjászülettél, már a Szentlélek által?

-          Ha igen akkor ez nagyszerű. Viszont ne állj meg, mert az újjászületés egy egyszeri és teljes változás, viszont ennek a hatásai folyamatosak.

-          Ha nem, akkor itt az idő, hogy akard, hogy a Szent Szellem újjászüljön téged.

Mit ért a Biblia újjászületésen?

Maga a szó összetett a görögben, így tehát szó szerint: újból születés, új születést jelent. Több jelentését is megnéztem, azonban nekem, ami legjobban tetszett az: a felülről születés volt.

-          Jézus Lélektől való születésről beszél. A Lélek jelen esetben maga a Szentlélek, Ő pedig nem máshonnan, mint fentről a Mennyei Atyától jött el közénk.

  • Tehát újjá kell születnünk, a felülről jövő megújulás fürdőjében.

Sokan hiszik és állítják, hogy ha jót cselekszel, szépen beszélsz, igazakat mondasz, akkor Isten szeret és biztosan a mennybe kerülsz.

-          Az állítás az Ige fényében téves, maga az Ige magyarázza ezt meg nekünk. Tit. 3,5: Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,

-        Nem azt akarom állítani, hogy az igaz cselekedetek semmit nem érnek, sőt nagyon is. Azonban Isten nem azért küldte el a Fiát a földre, mert néhányan jókat cselekedtek, és csak rájuk tekintett, hanem azért, mert szereti az embert, az Ő teremtményét. Teljes szeretettel szeret bennünket.

Miért fontos tehát az újjászületés?

Alap Igénkben Isten mond egy végső, megváltoztathatatlan ítéletet. Nem maradhat a Lélek az emberben Örökké!!! Fontos már az elején leszögeznünk, a lelkünk örökké él azonban a testünk meghal és porrá lesz. Isten itt a testről beszél, amiben nem maradhat a Lélek. A mai helyzetben igen jelentőssé kell, hogy váljon mindenki számára.

Lehet, hogy eddig úgy éltél, hogy ellubickolok az árral és lesz, ami lesz. Lehet, hogy jársz gyülekezetbe, de nincs élő közösséged a közösséggel, sőt Istennel sem.

Változni kell. Nem marad a Lélek örökké a testben. Nem marad a Lélek örökké ebben a világban. Jézus kérte az Atyát, hogy küldje el a Szent Szellemet, hogy velünk legyen. Fontos, VELÜNK LEGYEN! Pártfogoljon, erősítsen, megújítson…stb.

Kezdjünk el tehát élni a Szentlélekkel!!!

Ne akarj átlagos keresztény lenni, akarj megszentelt újjászületett, SZENT ember lenni! Aki képes és akarja élvezni azt az örökséget, amit Isten adott neki.

Két történettel szeretném megmagyarázni, magunknak, hogy miért fontos Élnünk és a Szentlélekkel.

1.történet. Nikodémus

János Evangéliuma: 3,1-6

-          Látunk egy farizeust, aki nem kis ember volt. Vezető ember volt. A farizeusok között is farizeus volt. Nem véletlenül, mondom, mert az Ige úgy számol be, hogy amikor meglátogatta Jézust, éjjel tette ezt. Tehát félt a lebukástól.

  • Ahogyan megszólítja Jézust, szembetűnő bókolás egy farizeus részéről. Jn:3,2/b.
    • Nem, de mi is néha beleesünk ebbe a csapdába? „Ó Uram, Menny és föld Istene…”

-          Úgy gondolta ez majd bizonyítja, hogy Ő jó ember, igaz Istenfélő, aki megéli hitelveit.

  • Jézus azonban igen eltérően szólt. Jn. 3,3: Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

Itt a kulcs ebben az igében. Itt veszek párhuzamot a Titusz 3,5 igével…

Tehát élnünk kell a Szentlélekkel. Nem csak tudni róla, hogy van. Arról is kell tudnunk, hogy azért van, mert erővel és hatalommal akar felruházni bennünket, hogy mondd el mindenkinek az örömhírt, Jézus Él, örökké ez által Te is élhetsz!

Azért jött a Szentlélek továbbá, hogy a hatalmakat használd is. Használd a talentumaidat, használd a Szentléleknek a fegyverzetét, élj a Szentlélek gyümölcseiben, amit Ő akar megteremni benned!!!!

KEZDJ EL ÉLNI A SZENTLÉLEKKEL, MERT KEVÉS AZ IDŐNK. Isten kijelentése, határozata, ma is él és nem változott meg! Akkor ezt mondta az Úr: Ne maradjon Lelkem örökké az emberben, hiszen ő csak test.

2.történet. Tékozló fiú története

Lukács evangéliuma: 15,22-32

Láthatunk egy fiút, aki bűnné lett, de felismerte vétkeit és hazajött apjához. Azt látjuk még, hogy az apa, hogyan fogadja őt. díszes ruhát ad neki, lakomát készített. Végül láthatjuk, az idősebb fiút is, aki nem igazán örül neki, sőt kérdőre is vonja apját. Ez a fiú nem értette, nem vette észre, hogy minden az övé…

Testvérem, vedd észre, és akarj élni a drága ajándékkal, a Szentlélekkel, mert el fog vétetni erről a földről. A kegyelem ajtaja egyszer bezárul, Jézus bezárja a nagy bárka ajtaját. Elvétetik a Szentlélek, és nem lesz visszaút. Ne váljunk az idős fiúvá, aki előtt ott volt egy karnyújtásnyira minden, ami az Atyáé volt, és ezáltal az Övé volt

Kérjük a Szentlelket, hogy jöjjön, mert újjá akarok születni, fentről való születés által. Azt akarom, hogy Jézus Lelke lakozzék bennem. Élni akarok a Szentlélekkel, hogy ne éhezzek.
Adta egyszülött Fiát, adta Szent Szellemét, adja ma mindazt, ami az övék, hogy amikor a Lélek eltávozik erről a világról, ebből a testből, Lelkünk örökké élhessen odafent a Krisztussal. KEZDJ EL ÉLNI A SZENTLÉLEKKEL!

Ámen.

„Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy ott magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett egyedül volt ott.” Mt. 14:23

Jézus előttünk már mindenen keresztül ment, nagyon sok fájdalmat, nagyon sok szenvedést átélt. Tudja milyen az, amikor elárulják, megtagadják, tudja milyen a magány…átérzi minden fájdalmadat, amin keresztülmész.

Isten különbözőnek teremtett minket, és ez így is van rendjén. Vannak emberek, akik szeretnek elvonulni, egyedül lenni és nem rémülnek meg a tudattól, hogy egyedül vannak. De vannak olyanok, akik szeretnek társaságban lenni, nem szeretik az egyedüllétet, és szeretik ha körülveszik őket.
Azonban, bármelyik típushoz is tartozunk, Isten akarja, hogy néha egyedül legyünk.
Miért is van szükségünk az egyedüllétre? Akkor, amikor nincs ott senki, amikor nem látnak az emberek…ekkor tudunk a legőszintébben Isten elé járulni. Isten akarja, hogy időt tölts vele kettesben, amikor leülsz és őszintén beszélgetsz az Úrral.

Van egy mondás, amivel egyet is értek: „Arra van időm, amire szánom!” És ez nagyon is így van, sokszor tapasztalom. Nincs idő imádkozni? Nincs idő bibliát olvasni? De van idő leülni a TV elé? Van idő mindenféle programon részt venni? Az ellenség ezt szeretné elérni, hogy mindenre jusson idő, csak épp az Istennel való élő kapcsolatra ne. Mindez egy erős elhatározás, hogy igenis odaszánom magam, odaszánom az időmet. Ha megtesszük Isten ki fogja pótolni minden szükségünket. Annyi haszontalan dologgal töltjük sokszor a napjainkat és villámgyorsan rohan egyik nap a másik után úgy, hogy sokszor nem teszünk semmi értelmes dolgot, azonban az Istennel való közösség soha nem haszontalan, ez a mi épülésünket, fejlődésünket szolgálja.

Mi történik, ha jön egy hétvége, és előre láthatólag nincs program? A gondolat is ijesztő, hogy lehet egyedül kell tölteni. Felhívunk néhány barátot, ismerőst, de senki nem ér rá.
Az ilyen hétvégéket, napokat, órákat el lehet tölteni depressziósan és sajnálva magunkat…de akár Isten közelségében is. Az Úr akar szólni, beszélgetni, igaz barát lenni, de ez csak akkor tud megtörténni, ha időt töltünk Vele. Úgy mint bármelyik kapcsolat… ha nem töltenek együtt időt, akkor kiszárad, ha nem keresik egymás társaságát, akkor ellaposodik.
Isten időt akar tölteni veled, azt szeretné, ha megosztanád vele, mindazt, ami fáj és mindazt, ami boldoggá tesz. Szeretné, ha elmondanád neki a vágyaidat, az álmaidat. Ha beszélgetnél Vele.
Lehet, hogy nem mindig tudjuk ajándékként tekinteni, az egyedüli órákat, de ha ezekben az időkben odamegyünk az Úrhoz és leborulunk előtte, olyan dolgokat mutat meg, amikre talán nem is gondoltál volna, úgy tud hozzánk szólni, ahogy azt a zajban, a tömegben nem hallottuk volna meg.

Nagy ereje van, azon imádságoknak, melyeket testvéreinkkel, a gyülekezettel együtt viszünk az Úr elé, azonban vannak helyzetek, melyeket nem lehet máshogy megharcolni, csak egyedül…Te és Isten.
Voltak, vannak és lesznek időszakok, mikor senki más nem lesz ott, csak Isten, azonban Ő rendíthetetlenül ott lesz és nem hagy magadra!
Ezért ragadjunk meg minden lehetőséget és a zsúfolt napjaink között ne felejtkezzünk meg arról, hogy minden hiábavalóság az élő Isten nélkül.

Az élet nagyon sok fontos döntés elé állít bennünket.
Életemben a legszebb és legfontosabb döntést ezen a földön akkor hoztam, amikor elindultam azon az úton, melyet Jézus Krisztus a Máté 7.13-14-ben így határoz meg: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.
Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt”
Hálát adok a Mindenható Istennek, az én Megváltómnak, hogy megadta nekem, hogy a helyeset válasszam. A döntés a Tiéd is, az egyik út a romlásba, az örök kárhozatra vezet, a másik az életre Isten dicsősségébe.
Hová mégy? Ez egy olyan életfontosságú kérdés, melyet nem tehetünk fel magunknak, elég komolyan. A választásunk határozza meg a boldogságunk, vagy a gyötrődésünket már ezen a földön, és az örökkévalóságban is.
Nagyon fontos, hogy már a földi életünk idején meggondoljuk döntéseinkben, hogy melyek a bölcs, és melyek a haszontalan döntések?
Számtalan embernek múló földi javakon függ a tekintetük, életbölcsességük abban áll, hogy elhessegetik maguktól azt a gondolatot, hogy számukra is elérkezik a földi pályafutásuk vége.
Urunk azt mondja, „…menjetek be a szoros kapun.”A szoros kapu és a keskeny út,  az élet egyedüli útja.
Minden más út széles, és minden más kapu tágas, és a veszedelemre visz. A tágas kapu széles bejárata, a pokol kapuja és az istentelenség romlásába vezet. Ezen kapu teret nyit, és az aki ezen megy kersztűl, mindenféle poggyászt vihet magával, mert befér rajta. Hogy mik ezek? A világi ember testi gondolatai, testi élvezetek, világi szokások, mind az, ami vonzó lehet egy világi ember számára. Ezen az úton hatalmas tömegek járnak, nem kell lemondani semmiről, szinte kínálkoznak a világi szórakozások, az egész élet mámorban fut el, miközben egész lényében kárt vall, és mélyre süllyed, ki ezen az úton jár.
Elvakultságukban nem látják a veszedelmet, hiszen ez az út a kárhozatra vezet.
A széles út végállomása előtt hangzik az Úr szava” Megmérettél és könnyűnek találtattál” Ekkor már a külső sötétségből semmi nem menti meg ezeket a lelkeket, és ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”
Ki ezen az úton jár, még van idő, még a kegyelem ajtaja nyitva áll, járuljon mind az a kegyelem királyi trónja elé.
Hálás vagyok Istennek, hogy a keskeny útra vezetett engem, és igy tehetek bizonyságot az Ő szeretetéről, gondviseléséről, és határtalan jóságáról. Megtanított az Úr arra is, hogy a Kapu, mely a keskeny útra nyillik nem csak szoros, de alacsony is. Mindenkinek le kell hajtani a fejét, öntelten, büszkén nem juthat át rajta.
Csak meghajolva térden állva mehetünk át rajta. Ez azt jelenti, hogy csak az alázatosak nyernek kegyelmet az úrtól.
Aki azt gondolja magáról, hogy ő jó ember, róla senki rosszat nem tud mondani, csupán annyi a baja, hogy nem hisz az Istenben.
Nincs különbség, hisz mindannyian bűnösök vagyunk, aki azonban arra a meggyőződésre jut, hogy ő Isten előtt elveszett bűnös, kegyelemre utalt, az át juthat a szoros kapun.
Sokan azt gondolják, ha megtérnek az Úrhoz, akkor az életük bánatos lesz, aki igy gondolja rosszul ismeri a keresztyéneket!
A Szentírásban ez áll: „ Az Úrnak öröme a ti erősségetek”
Boldogan teszek bizonyságot arról, hogy méltán örülhetünk, mert bűnös múltunkat elfedezte jézus drága vére!!

Gyönyörűség és dicső dolog az Úrral járni, bárcsak az egész életemben igy lett volna, hogy a szoros kapun átmenve, a keskeny úton járva születésemtől fogva Ő vezetett volna. Ő közel volt mindig hozzám, én voltam távol tőle!
Boldogan mondom mindenkinek, hogy aki már túl van a szoros kapun és a keskeny úton halad az örökkévalóság felé, az mind örül, bűnei bocsánatnak, Istennel való békességének, és az üdvössége felől  való bizonyságának Jézus Krisztusban.
Kérlek hát, ha még ne döntöttél kedves olvasóm, ma még van lehetőség : „ Menjetek be a szoros kapun!”

Mert jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában! Zsoltárok 84:11

A fenti Ige nem csak egy szépen megfogalmazott, magasztos hangvételű, kedves bók Istennek, hanem sokkal inkább egy szív mélyéről fakadó megvallás, felismerés és életérzés. Azt gondolom, hogy minden valódi keresztény szívének ezt az érzést kellene harsognia, méghozzá olyan hangosan, hogy azt még a világ is meghallja és elgondolkozzon, milyen is lehet az Isten háza, ha pusztán csak a tornáca, küszöbe nagyobb kényelmet és örömet ad sokaknak, mint a legkomfortosabbra tervezett világ kastélya...

Tudjátok, Isten engem abban a különös kegyelemben részesített, hogy amióta kisgyerekként megismertem Őt, és az életem része lett, én mindig olyan iskolai vagy munkahelyi környezetben lehettem, ahol volt egy hozzám hasonló Mennyei állampolgár. Középiskolában keresztény volt az osztálytársam és legjobb barátnőm, és mi mindig tudtuk, hogyan emelkedjünk felül Istennel a környezetünkben történteken, és néha ok nélkül boldogok voltunk mi hárman minden nap: Isten, Ő és Én. Iskola után az értékes ajándékokkal felruházott Édesanyámmal dolgozhattam, majd a legkilátástalanabb helyzetben is nagy hittel rendelkező férjemmel, aztán egy szintén egy komoly keresztény testvért adott mellém az Úr, majd gyülekezeti testvérnőmet, jelenleg pedig a nagyszerű szolgatársammal, a barátnőmmel dolgozom, akivel középiskolában lelkünkben mindig ott ültünk az Úr templomának tornácain. Éppen tegnap gondolkoztam el mindezeken, és én olyan hálás vagyok Istennek ezért. Bárhol is kellett lennem fizikailag, mellettem mindig ott volt egy hittestvér, akivel akármi is történt egy zsúfolt napon, mi lélekben együtt mehettünk az Úr templomának ajtajához. Nagy áldás az életemben, hogy testvérekkel voltam körülvéve, így bármi történt a napon, elég volt ránézni a másikra és tudtuk, a világ, ahol jelenleg vagyunk, egy állomás, de mi nem ide tartozunk, sokkal inkább vágyakozunk a Jézus által elkészített hajlékba. Hogy miért is meséltem ezt el Nektek? Mert nagy örömmel tapasztaltam, hogy nekem fájdalmasan hiányzik, ha a napi életemben nem beszélhetek Istenről, nem hangzik el a napi párbeszédekben egy Istenről való gondolat, vagy egyszerűen csak nem érzem senkiben sem, hogy ugyanaz a Lélek lenne benne, mint bennem. Hétvégén voltam egy munkahely által szervezett, kötelező részvételt kívánó tréningen Budapesten. Gyönyörű szép szállodában voltam, fantasztikus ételeket szolgáltak fel, és kedvesek, elfogadóak voltak a résztvevők, vagyis a kollégáim, akikkel ott voltam. A második nap végén azon tűnődtem, hogy miért nem örülök...? Hisz soha életemben nem voltam még ilyen luxus lakosztályban és hasonló kényelemeben sem volt részem talán... én mégis végtelenül üresnek és idegennek éreztem magam. A szobatársamnak próbáltam mesélni Istenről és arról, hogy gyülekezetbe járok. Nagyon nem érdekelte sajnos, és határozottan elterelte a témát. Aznap olvastam is az Igében, hogy ha nem fogadják Istent, inkább ne beszéljek Róla. Tudtam is, hogy Ő értékesebb annál, minthogy valaki csak úgy kedvetlenül elterelje Róla a szót. Maradtak a számomra lényegtelen, de számukra olyan jelentőségteljes fecsegések... Az egész hétvégét elkönyveltem úgy, hogy túl vagyok rajta, bár maradtak számomra nyitott kérdések az érzéseimmel kapcsolatban....

Vasárnap délelőtt – ahogy mindig is – gyülekezetbe mentünk, és én éreztem, ahogy kinyílok újra. Elkezdtük a dicsőítést, én csak mosolyogtam és a lelkem olyan boldogság járta át, ami már nagyon hiányzott nekem. Éreztem: itthon vagyok.

Mindezen élmények megosztása után, kérdezem ma Tőled: Te hol vagy otthon? Hol igazán boldog a lelked? Harsogva tudod-e mondani a fenti Igét?

Annyira kifejezi a Zsoltáros Isten pótolhatatlanságát az övéi számára. Azt mondja az Ige, hogy csak a tornácon, csak a küszöbön üldögélve is nagyobb boldogság, mint olyan sátorban lakozni, mely az Istenteleneké. Te érzed ezt? Vagy engeded, hogy elvakítson a világ komfortos sátorainak fényessége? Légy résen! A gonosz megannyi kényelmes, vonzó lehetőséget kínál fel a számodra, és ha jól érzed magad abban a sátorban, mely oly távoli az Isten tornácaitól, az csak egyet jelent; hogy azonosultál a világgal, és elfelejtetted, ki is vagy, hová is tartozol.

Talán kinevetnek azért, mert te a komfortos sátor helyett a küszöböt választod? Ne bánd! A Te Urad legbecsesebb fiaként tekint Rád, behív Téged a küszöbtől és terített asztallal vár, ahol valóságosan jóllakik a te lelked. Vizsgáld meg a napjaidat! Tudod együtt mondani a Zsoltárossal, hogy jobb Neked egyetlen nap az Úr tornácainál, mint ezer máshol? Neked hol van a máshol? Hol boldog a Lelked? Ott jelen van az Úr? Mindezeket gondold jól át, hiszen ha vágyakozol a Mennybe ott mindenhol az Úr jelenléte vesz majd körül.

Vizsgáld meg a kapcsolataidat! Milyen emberek állnak legközelebb Hozzád? Miről beszélgettek legtöbbet? Napjaid legnagyobb részét a munkatársaddal, iskolatársaddal töltött idő teszi ki. Ha engeded, könnyen elfelejtethetik veled, ki is vagy valójában, hová tartozol.

Ne tölts túl sok időt a gonoszok sátrában, hisz a Te Istened az Ő házának tornácainál keres téged, hogy behívjon és megelégítsen téged valóságosan.

 

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.” (Efézus 4, 1-6)

Csak úgy suhannak a hétköznapok, igyekszünk megfelelni a számtalan teendőnek, sietünk a munkából az otthoni dolgainkhoz, onnan a gyülekezeti elfoglaltságainkba, és este fáradtan esünk be az ágyunkba, kimerült testtel és megfáradt lélekkel. Minden területen meg kell felelnünk, mert rengeteg a munkára váró ember, akik közül sokan szívesen betöltenék a helyeinket, otthon a párunk, a gyerekek tőlünk remélik a szeretetet, odafigyelést, gondoskodást és a szolgálatunkat szeretnénk kifogástalanul, az Úrnak tetsző módon végezni. Melyik ne lenne fontos ezek közül? Aztán a rohanás közepette felütött, a hosszú úton minket végig kísérő, lélekmentő Bibliánk, a sok helyen bejelölt, számtalanszor lapozott, itt-ott szamárfüles oldalairól, kopott fedlapja alól újra szól, int, észhez térít. „Kérlek tehát titeket” – és tudom, érzem, nem is Pál mondta ezt, mint ember, hanem Isten szólt rajta keresztül: „éljetek méltón, ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok”. Hoppá! Annyira jó akarok lenni… de mégis miben?

A legfontosabb marad el, hogy a munkavállaló, a feleség/férj, szülő, szolgáló mellett ne felejtsek el igazi gyermeke maradni az Istennek. Az új parancsolat minden földi kötelezettség felett kéri ezt: „szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (János 13, 34) Nem marad már erő alázattal és türelemmel lenni... Vágyva vágyjuk a békességet, de mintha ezzel a vágyakozással fordított arányban egyre csak tűnne ez el az életünkből. És ebben a forgatagban azt tapasztaljuk, hogy a számunkra és az Úr számára is fontos kapcsolataink szétzilálódnak. Az ördög célja, hogy feleméssze a házasságokat, a barátságokat, a gyülekezeteket, és ha nem figyelünk, akkor bizony jó eszközei lehetünk ebben. És ezen a mondaton senki ne botránkozzon meg. Bizony, mikor nem Isten kérése szerint cselekszünk, akkor éppen az Ő munkája ellen teszünk, ezzel az ellenség malmára hajtva a vizet. Nincs egység magától, az Ige is arra figyelmeztet, hogy igyekezzünk ezt megtartani. Természetünknél fogva és a tanult viselkedésminták miatt is hajlamosak vagyunk arra, hogy önző módon nyilvánuljunk meg kapcsolatainkban, ne a mások – legyenek akár ezek szeretteink – érdekeit tegyük az első helyre, hanem a sajátunkat, ami kellemes, ami számunkra jó. A gyülekezetek egységét is önös érdekek, vallásos megszokások lehetetlenítik el, csak mert nem figyelünk a fenti sorokra: „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek”. Mi pedig képesek vagyunk emberi apróságokon vitázni, ezzel megfúrva a nélkülözhetetlen egységet.

A rengeteg elvárás közepette tegyünk végre megint rendet! Ez a felszólítás olyan világos és magától értetődő volt a kezdeti időszakban, de ahogy az idő múlik, sajnos nem meggyökerezünk, hanem ellangyosodunk bizonyos igazságok tekintetében. Nem az határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk, ahogyan a munkában teljesítünk vagy az, hogy minél több szabadidőnket töltsük a gyülekezetben. Természetesen fontos az Úrnak minden szolgálatra szentelt perc, de legfontosabb a Vele kapcsolatban eltöltött idő. Nem színből, hanem szívből… Mekkora igazság ez! Ahhoz azonban meg kell tartanunk a fenti sorokat, írjuk ki, ha kell egy kis papírra, ahol mindig szem előtt van vagy lapozzuk itt fel a Bibliát, ahányszor csak kell, de a legjobb, ha felvéssük szívünk hústábláira:

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.”

More Articles ...

  1. 2014. augusztus 18. - 2014. augusztus 24.
  2. 2014. augusztus 11 . - 2014. augusztus 17.
  3. 2014. augusztus 4. - 2014. augusztus 10.
  4. 2014. július 28. - 2014. augusztus 3.
  5. 2014. július 21. - 2014. július 27.
Page 21 of 41