Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

2015. április 27. - 2015.május 10.

Details
Igei gondolatok
06 May 2015
Hits: 172
Ünnepel Jeruzsálem, tele ünneplő tömeggel, és köztük van az Úr Jézus is. Ő azonban eközben sem felejtkezik meg a küldetéséről, gondja van a megkötözöttek szabadítására, a betegekre, azokra, akik a nyomorúságuk miatt nem jöhettek az ünnepre, nem mutathattak be áldozatot, nem érzékelhették a sokasággal. Jeruzsálemben, az úgynevezett Juhkapunál van egy tó, erre a tóra egy hatalmas csónakokból álló 5 oszlopos épületet építettek, és mint egy kórházba idehordták a betegeket, bármilyen testi fogyatékosságban szenvedtek is. Bethesda volt a neve, ami azt jelentette: Irgalmasság.
Öt hatalmas kórházterem tele nyomorékokkal, vakokkal, sántákkal, bénákkal, és más különböző betegségben szenvedőkkel.
Ideindult el azon a szombati napon az Úr Jézus, hogy meglátogassa a kórházat.
Ő pontosan tudta, hogy hová megy, és azt is tudta, hogy kinek van legjobban szüksége rá?
Oda is ment egyenesen egy beteg férfi ágyához. Ez a férfi igen meglepődött, mikor számára az ismeretlen egy csodálatos kérdést tett fel a számára.
Ne feledjük, hogy ott valószínűleg százával voltak betegek, és nyomorékok, de Jézus mégis csak ezt az egyet látta akkor, akin segíteni akart.
Jézus munkamódszerében ez a megfoghatatlan, és kiszámíthatatlan.
Mielőtt én látnám Őt, Ő már lát engem!
És tudd meg, és légy hálás Istennek, hogy a látottak közé engem is és téged is felvett.
Vagyis ahogy a Galáta 1: 15-ben írva van: „Mielőtt megszülettél, már anyád méhében kiválasztottalak.”
És a Mindenható Isten szuverén döntése, ha úgy tetszik, hogy joga itt is érvényesül: „Könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akin kegyelmezek” És Jézus által itt most meg is nyilvánul. Figyeld csak, mi hangzik el! Jézus ezt a kérdést szegezte a 38 éve beteg embernek: „Akarsz-e meggyógyulni??”
Nem azt kérdezte, hogy szeretnél-e meggyógyulni vagy meggyógyulni szeretnél? Hanem azt: Akarsz e meggyógyulni? Ez a mondat azt is sugallta, hogy Jézus tisztában volt azzal, hogy van hatalma hozzá, hogy meggyógyítsa.
A betegnek is óriási hitre, bizalomra volt szüksége, ahhoz, hogy válaszoljon. Neki nem volt embere, aki bevigye a vízbe, ő tudta, hogy rajta csak a Mindenható Isten tud segíteni. Bár nem ismerte Jézust, valami mégis azt súgta: „Segíts hát a bajomon!”
Mit tesz Jézus, nem csak meglátta ezt az embert, hanem szavával meg is gyógyította. Jézus szavára meggyógyul ez az ember.
Mivel kezdődik a teremtés? Isten szólt, és előállt a világmindenség.
És tudd meg! Ma is vannak a látottak, és az Úr fölteszi a kérdést: Akarsz -e meggyógyulni? Jézus itt is az isteni mivoltát tükrözi, hogy szól, és úgy lesz, ahogy Ő akarja.
Isten a Próféta által kijelenti: „És testté lett az Ige” Ézsaiás 55:11. Itt már be is igazolódott.
Ma is erre a Jézusban testet öltött Igére kell figyelnünk, Ő tud csodát tenni, ma is! Mert Ő tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz!!!
Ámen

2015. április 20. - 2015.április 26.

Details
Igei gondolatok
22 April 2015
Hits: 188

„Van nekünk Istenünk, aki mi tisztelünk: Ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is. De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy a te isteneidet nem tiszteljük és nem hódolunk az aranyszobor előtt, melyet felállítattál!” Dániel könyve 3:17-18

Biztos ismerős a számodra Sadrak, Mésák és Abédnegó története a bibliából, akiket a király a tüzes kemencébe vitetett, mert nem hódoltak a bálványoknak. Egyedül az egyetlen, igaz Isten előtt voltak hajlandóak meghajolni, amivel az életüket is kockára tették. Nagyon megfogott az a rész, hogy az Isten, igenis ki tudja Őket szabadítani, hisz hatalmas, mindennél hatalmasabb, de ha nem tenné is, akkor sem borulnak le a bálványszobrok előtt.
De ha nem tenné is… Milyen nagy hit, bennünk van-e ekkora hit? Pedig nekünk még az életünket sem kell kockára tenni.
Tudsz-e úgy imádkozni, hogy „Uram Te nagyobb vagy mindennél, ki tudsz szabadítani ebből a nehéz helyzetből, de ha nem tennéd is bízom és bízni fogok Benned!”
Amikor kérünk az Úrtól számunkra igen fontos dolgot, tudjuk-e hittel azt mondani, hogy Uram számodra a lehetetlen nem létezik, Te el tudod hozni, meg tudod adni, de ha nem is tennéd… a bizalmamat akkor is csak Beléd vetem.
Vagy pedig, az van bennünk, hogy add meg Uram, most azonnal, vagy határidőket felállítva Istennek, és ha nem úgy alakulnak a dolgok, akkor egyből lázadunk?
Valamelyik nap egy tanítást hallgatva, nagyon megfogott egy gondolat. Még pedig, amikor elmondta a pásztor, hogy Isten megtanította arra, hogy bátran kérjen nagy dolgokat, legyenek nagy álmai és ne féljen attól, hogy valami olyat kér, ami nem az Úr akarata, mert ami nem Isten akarata az életében, azt nem fogja megkapni!
Az a helyzet, amiben Sadrak, Mésák és Abédnegó került egy olyan szituáció volt, ami emberileg lehetetlennek tűnt, hogy onnan kiszabaduljanak. Ezért is mondta a király, hogy megnézem én azt, hogy a ti Istenetek majd jön és kiszabadít. De Ők bíztak igazán és feltétel nélkül.
Biztos számos bizonysággal rendelkezel, amiről tudod, hogy emberileg lehetetlen volt, de az élő Isten közbelépett és megoldódtak a dolgok.
Isten nem hagyja cserben az övéit és azokat, akik bíznak benne. Ez így lett a fenti történetben is. Isten cselekedett és kiszabadította őket a tüzes kemencéből. Lehet, hogy a szabadulás sokszor nem akkor jön, mikor szeretnénk, és nem úgy, ahogy mi szeretnénk, és belekerülünk helyzetekbe, amiket szerettünk volna elkerülni, de egy biztos:

„Aki hisz Őbenne, nem szégyenül meg.” Róma 10:11

Amikor elolvastam ezt az igét, újra megértettem, hogy mindaz amivel most szembe kell néznem, azt nem egyedül kell, hanem az Úr oldalán.  Mert Ő az, aki eljön minden csatába velünk, legyen az vizsga, orvosi rendelő, nehéz anyagi körülmények, családi problémák… Isten nem hagyja cserben azt, aki hisz és bízik Benne.

2015. április 13. - 2015.április 19.

Details
Igei gondolatok
17 April 2015
Hits: 174

„A Hamis bizonyság nem marad büntetlen, és aki hazugságokat beszél elvész” Péld.19:9

Először nézzük meg, hogy mit is nevezünk bizonyságnak, mert ezt sokan még a gyülekezetbe járó testvérek sem tudják.
Egy bizonyságról akkor szoktunk beszélni, mikor Isten megáld bennünket. Tehát mindenképpen Isten áldását jelenti az ember számára, ami lehet anyagi áldás, gyógyulás, egy olyan esemény, vagy döntéshozatal, ami kedvező az illető számára stb.
Azt olvassuk az Igében, hogy a „hamis bizonyság nem marad büntetlenül”. Mikor lehet hamis a bizonyság? Akkor, mikor az illető testvér nem a valóságot mondja el, hanem tesz hozzá, talán azért, hogy a többiek jobban felnézzenek rá. De ugyan ez, megtörténhet fordítva is, hogy Isten ad egy bizonyságot, pl. anyagi áldást, de hogy mások ne irigykedjenek, ezért nem mondja el, vagy nem úgy mondja el, ahogy történt.
Amint olvassuk az Igében, ha Istentől kapott bizonyságot nem a megtörténtek alapján mondunk el, bizony annak súlyos következménye lesz. Úgy olvassuk, hogy „ha hazugságot beszél”. Bizony-bizony, gyakran előfordul, hogy az emberek hazudnak, ami nem Istentől van. Mint tudjuk, a hazugság Atyja a sátán, aki ősidők óta hazugsággal csábítja el az embereket.
Vannak, akik nem tudják megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól. Valahányszor erre gondolok, nagyon elszomorodok miatta, mert ezeket az embereket a sátán orránál fogva vezeti.
Ha egy kis gyermeknek meg kell tanulni az alapvető szavakat, akkor a szülőnek azt is szigorúan tudni kellene, hogy ő a felelős, hogy a gyermek meg tudja különböztetni ezt a fontos dolgot! Hogy miért fontos is? Azért, mert az igazság az Úrtól, a hazugság a sátántól van, és jól tudjuk, ki kinek szolgál onnan kap fizetséget. A gyermek is hamar felnő, és ha nem kapja meg ezeket a fontos útmutatókat, ugyan honnan is tudhatná?
Tehát ha visszakanyarodunk az Igéhez, az láthatjuk, hogy nagy ára van annak, ha valaki nem veszi komolyan a figyelmeztetést, ami büntetéssel, és elvesztéssel jár.
Azt a jó szándékú áldást, amit Isten adott, kegyelemből, és szeretetből, egy embernek, ne próbáljuk az ellenség szavaival eltorzítani, bemocskítani, hanem inkább gyönyörködjünk benne, és adjunk hálát érte!

2015. április 6. - 2015.április 12.

Details
Igei gondolatok
09 April 2015
Hits: 199

"Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap." Jakab 5,7

A gondolatomat arra szeretném felfűzni, hogy milyennek látom az életem és az egyház mostani állapotát, és hogy készüljünk a Szent Szellem utolsó nagy kiáradására. Ha a jelent akarom elemezni, felteszem magamnak a kérdést, hogy milyen szavakkal tudnám jellemezni az isteni és a gyülekezeti dolgokat, mik jutnak először eszembe róluk. Isteni, azt jelenti számomra elsőre, hogy tiszta, szent, örömteljes, szeretetteli, erős. A gyülekezeti azt, hogy elvárások, szokások, vallás, emberi harcok, képmutatás.
Mondhatnánk erre, hogy ég és föld a különbség a kettő között, és talán nincs igazam, de most így látom. Ez egy olyan kórkép, ami sajnos rám is ugyanúgy jellemző, én is részese vagyok a rendszernek, én sem teszek ellene, pedig kellene. Talán azért is írok róla, hogy ideje felállni, és kilépni, megindulni, mert az idő hiánya egyre jobban terhelődik rám is, ki tudja mi fér még bele, és ugye milyen sok dolgunk lenne még. És milyen régóta mondom, bűnöm nekem!
Egy megfáradt ember sorai ezek, kiábrándultam a gyülekezeti dolgokból. Elég volt. Hétről-hétre szolgálunk, tesszük, amit kell vagy csak épp túléljük, de az esetek nagy többségében nem történik semmi. Beszélünk róla, hogy bűnösek vagyunk, beszélünk róla, hogy vigyázzunk az életünkre, hálásak legyünk, és még énekelünk az Úrnak pár dalt, imádkozunk egy keveset, és ennyi. Mintha templomba járnánk egy jó kis ceremóniára, csak épp itt egy hangyányit modernebbnek tűnik a köntös, de talán még ez sem állja meg a helyét manapság. A pünkösdinek nevezett tűz kimerül a hangos imádkozásban. Feltettem magamnak a kérdést, miért? Mert mi szolgálók sem felelünk meg a kívánalmaknak, és nem olyat adunk a népnek, ami kellene nekik, talán azért mert mi magunk sem vagyunk készen rá, vagy mert mi sem éljük meg, ezért marad a tejnek könnyű itala. Abból pedig nem lehet épülni, építeni hosszú távon. Aztán ott van a gondolat elején fejtegetett különbség. Az emberből nem sok jó jöhet ki alapjáraton, ha valamit emberi elképzelések alapján építünk, akkor az olyan is lesz. Szép ékes rend, szentnek tűnő élet, a színfalak mögött pozícióharcok - ez jellemzi. Amit Isten épít bennünk, rajtunk keresztül az viszont értéket teremt, gyümölcsöket, Szellemből jövő erőt, és igazi fásultságmentes örömöt. Bár akarnánk átadni neki a vezetést igazán. Beszélünk róla, de kevésbé tesszük. Ha igazán tennénk, gyülekezeteink, egyházunk nem itt tartana. Megélnénk, mit jelent az, hogy Isten átformálja az életünk, a körülöttünk levők életét, valódi só lennénk.
A Szellem szól, nagyon sok kő van hála Istennek körülöttünk; az interneten rengeteg cikk foglalkozik mostanság az egyház erőtlenségével és hívja fel figyelmünket arra, hogy ezen változtatni kell, az ismerősök mind érzik, hogy valami nagyon nem jó, hogy eljött a megújulás ideje. És én is ezt hirdetem most ezekkel a sorokkal. Magamnak és mindenkinek, aki olvassa.
Isten megrostálja népét (pl Lk 22,31, Jel 3,16), szeretnék fennmaradni, amikor ez bekövetkezik. És, hogy mit kell ehhez tenni? Isten parancsolatait és Jézus hitét megtartani. (Jel. 14,12). Nagy kérésnek tűnik, de hiszem, hogy aki valóban találkozott az Úrral, annak ez nem nagy ár. Annak az igája tényleg gyönyörűséges. Ha viszont nem találkoztunk valóban vele, akkor szenvedés a keresztény életünk, máról holnapra élünk, testileg próbálunk megfelelni, ami viszont lehetetlen!
Alapigénkben látjuk, hogy persze béketűréssel várnunk kell a késői esőt, mert most bizony nagy a szárazság, de mégis vannak emberek, akiken működik a kenet ma is. Vágynunk kell rá, nem hiszem, hogy ez egy néhány embernek adatott kiváltság, hiszem, hogy mindannyian kiáltó szónak lettünk elhívva. Csak tudnunk kell kilépni, túllátni a gyülekezet, az egyház által ránk nyomott korlátokon, terheken, és az isteni dolgok felé emelni a tekintetünk, azt tekinteni mércének, és egy percig sem beletörődni, megelégedni a jelenlegi helyzettel.

 

2015. március 30. - 2015.április 4.

Details
Igei gondolatok
31 March 2015
Hits: 180

​„Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1 Mózes 28, 20-22)

Nemrég egy kérdés fogalmazódott meg bennem… Mi nekem a tized? Miért adom? Megszokásból, félelemből, számításból vagy tudatosan-szívből? Sok dolognak már meg sem tudjuk magyarázni a gyökerét, csak tesszük, mert mások is teszik, vagy mert erre tanítottak minket.. Adhatunk egyfajta félelemmel a szívünkben Isten felé, mert mi lesz, ha nem adjuk meg Neki, ami Őt illeti? Ez milyen hatással lesz az életünkre? Hogyan várunk ezután áldást? Vagy tarthatunk attól, hogy mit mondanak az emberek, ha nem teszek a kosárba/perselybe… Prédikációk során hallottuk eleget, hogy Isten bőségesen megfizet az adakozásunkért, ez egyfajta befektetés is… „Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe.” (Lukács 6,38) - ez az Ige által kijelentett tény. De elég-e vagy jó-e, ha önmagukban ezek indítanak minket?

Nemrég a Férjemmel saját házat tudtunk venni és tudjuk, hogy fiatal házasok esetén ez hatalmas csoda… de amikor a kegyelem millió forintos méreteket ölt – mert több mint 2 millió forinttal olcsóbban sikerült megvenni, mint amennyit most, ebben a piaci helyzetben ér – amikor a becslést az ember feketén-fehéren a kezében tartja, akkor komolyan elgondolkodik... Isten, ha kell, milliókat mozgat meg értünk… Ehhez képest, mi a pár ezres vagy tízezres tized egy hónapban?

Azt szoktuk mondani, hogy az időnk az egyik legnagyobb érték, adjuk abból a lehető legtöbbet az Úrnak… és ez így is van! De legalább ilyen érték a pénzünk, ha munkabér, ha nyugdíj, ha ösztöndíj. Benne van minden korai kelés, a sokszor 8 vagy 12 órás munka, a tanulás… A tűrés, a fáradtság... Minden, amire vágynánk – még ha apróság is – de nem vesszük meg, hanem Istennek adjuk inkább. Sokszor az ördög embereken vagy gondolatokon keresztül jön, és azt akarja súgni, hogy jobb lenne, ha ezeket az összegeket nem adnánk az Úrnak oda. Végigfuttatja előttünk, hogy mi-mindenre költhetnénk, vagy mitől esünk el, ha ezt beadjuk. Nem szabad rá hallgatnunk. Az ószövetségi időkben a törvény kényszere volt adni, ahogy a bűnöktől való távolmaradás is kívülről jövő kötelesség volt. Ma már nem uralkodik a törvény rajtunk, Jézus egészen feloldott minket ez alól és sokkal erősebb jött, a szív késztetése, a betű helyett a Lélek törvénye. Ahogy a fenti Igében elhangzik, úgy mi magunk is tudjuk, hogy mennyi mindent köszönhetünk Istennek. Velünk van, megőriz az úton, amelyen járunk, ad kenyeret, hogy együnk és ruhát, amibe öltözhetünk. Tizedet adni lehetőség… Jákob maga döntött úgy, hogy ha a felsorolt dolgokat megkapja, akkor önként visszaadja a tizedüket annak, Akitől ezek származnak. Mivel az összegekben benne van az időnk, erőnk és reményeink, az egyik legnagyobb dolog, amivel Isten nagyságát ismerhetjük el. Dicsőítjük Őt és felemeljük az Ő nevét, mert méltó rá, és amikor emellett keresünk még valamilyen eszközt, ami a szívünkben túlcsorduló imádatot hivatott lehet kifejezni, akkor adjuk oda a tizedünket Neki.

 

2015. március 23. - 2015. március 29.

Details
Igei gondolatok
27 March 2015
Hits: 178
„Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.” Zsoltárok 32:1-2

Modern világunkban sajnos nem csak a nem hívők, de még a keresztények sem igazán szeretnek beszélni a bűnök felismeréséről, megvallásáról. Talán sokszor megnyugtatjuk a lelkünket, hogy sem emberölésben, sem lopásban, sem paráznaságban nem vagyunk bűnösek... azonban tudnunk kell azt, hogy - akár több évtizedes keresztényként - a gonosz már nem ehhez hasonló nyilvánvaló bűnökkel kísért meg bennünket, hanem olyan alattomos módon közelít meg, hogy amíg a Szent Szellem rá nem világít, talán észre sem vesszük.
Az ellenség ugyanis sokszor próbálja elhitetni velünk, hogy 1-2 testi vágyainkhoz kötődő rossz szokás, „egy kis” engedetlenség, 1-2 el nem engedett sérelem még „beleférhet” a keresztény életünkbe. Gyakran előfőrdul, hogy próbál meggyőzni bennünket arról, hogy nálunk vannak még bűnösebb emberek is, valószínű, nekik kellene a bűnök rendezésével törődniük.
Azonban a tény az tény: „minden ember bűnös és híjával van Isten dicsőségének…”

A gonosz célja pedig az, hogy naponként megkeresse életünk leggyengébb pontját, és különböző élethelyzetek által felkínálja azt a „poharat”, amit leginkább nem tudunk visszautasítani:
-          a harag poharát
-          a sértettség poharát
-          a hazugság poharát
-          a pletykaság poharát stb

És az ember természeténél fogva gyenge… és kiissza az ellenség által kínált „poharat. Jön a másnap, és talán ismét kiisssza, és ez így folytatódhat túlontúl hosszú ideig. A becsapott ember gyakran észre sem veszi, hogy beengedte a bűnt az életébe, az ellenség pedig jól szórakozik ezen.
Nem felejthetjük el, hogy minden jelentéktelennek tűnő érzés, vagy cselekedet, amely nem kedves Isten előtt, az bizony BŰN. Fontos, hogy nevén nevezzük és ne kendőzzük el, hiszen a bűnnek következménye van:
-          Rövid távú, első látható következménye: falat épít Isten és ember között. Ez abban nyilvánul meg, hogy nem vágyik már az Isten közelségébe, a bűn magas falától pedig nem is látja már az arcát. Először lankad, majd eltűnik a buzgalma az imaélet, és a gyülekezetbe járás iránt. Egész egyszerűen nem lesz védelem alatt, és egy nyájból elkóborolt bárány egyedül még sebezhetőbb.
-          Hosszú távon pedig a bűn valóságosan elpusztítja az embert. Az ige azt mondja: „Az bűn zsoldja a halál...” (Róma 6:23) Igaz, az Ige tovább folytatódik: „... de Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.” Azonban ezt a csodálatos kegyelmi ajándékot csakis az igaz bűnbánó szívvel ragadhatjuk meg, és ekkor fogja valóságosan megváltoztatni az életünket.

-          Ha megtűrt bűn van az életünkben:
- elveszi az első szeretet tüzét a szívből
- elveszi az örömöt a mindennapjainkból
- elveszi a lelki erőt

Hogyan képes erre? – Mert mindezek FORRÁSA JÉZUS, és Tőle távolít el, Tőle szakít el bennünket, a  minden jó Forrásától...
A legcsodálatosabb hír viszont az, hogy Jézus nem nyugodott bele abba, hogy bűnös természetünkből fakadóan távol kelljen maradnunk tőle. Az irántunk érzett szeretete nem engedte, hogy a bűnből ne legyen kiút. Ő nap mint nap el akar árasztani bennünket az Ő áldásaival, örömével és szeretetével, melyet tovább adhatunk embertársainknak. Olyan közel szeretne lenni hozzánk, hogy amikor életünk legnehezebb döntései, vagy legnagyobb csalódásaink közepette vagyunk, meghallhassuk az Ő hangját, mely tanácsol és vigasztal.

Emiatt vállalta fel a kereszthalált, vitte véghez a megváltás munkáját, hogy Neked és nekem ne kelljen távol maradunk Tőle.
Így hát bátorítalak benneteket,  hogy gondoljunk másként a bűnmegvallásra! Amikor Jézus bűnbánatra hív bennünket, ne úgy tekintsünk rá, mint egy parancsra egy távoli Királytól… hanem gondoljunk rá úgy, mint egy szerető Édesapa kérésére, aki vágyik arra, hogy újra megölelhessen.
A bűnmegvallás elsősorban A MI ÉRDEKÜNK. Ez több mint egy egyszerű keresztény szokás, melyet teszünk imáink alkalmával, vagy a gyülekezetben, ez EGY LEHETŐSÉG…. egy lehetőség arra, hogy ne kelljen távol maradunk minden jó Forrásától.
Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi ér annyit, melyik bűnömhöz éri meg ragaszkodni annyira, hogy azért elveszítsem a Krisztus adta örömöt, áldást, jelenlétének biztonságát???

Hiányzik a felszabadulás öröme az éltünkből? Dávid megosztja velünk saját megtapasztalását, a Zsoltárok 32:3-5-ben ekként beszél a bűneiről: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkeimet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és Te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. ….7: körülveszel a szabadulás örömével.”
Van tehát lehetőségünk megtapasztalni a szabadulás örömét.
Van lehetőség egy távoli, vallásos, megszokásokra épülő kapcsolat helyett egy élő, bensőséges kapcsolatra az Úrral, melyben elhalmoz az Ő ajándékaival, és választ ad minden kérdésünkre, csak élnünk kell a bűnmegvallás, bűnbánat lehetőségével, mert Ő „hű és igaz, és megbocsájtja a mi bűneinket”.

Nincs nagyobb örömhír számunkra annál, mint hogy A BŰN OKOZTA TÁVOLSÁG LEKÜZDHETŐ! Hála a mi drága Jézusunknak!

2015. március 16. - 2015. március 22.

Details
Igei gondolatok
18 March 2015
Hits: 186

„Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” Mt. 7:8

Ugye milyen egyszerűen hangzik? És sokszor mégis oly nehéznek tűnik!? Vagy csak mi tesszük nehézzé!
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mi az a kérés, ami Isten akaratában áll? Volt, hogy nem értettem, hogy hogy tudok olyat kérni, ami egyezik az Úr akaratával.  Aztán rájöttem, hogy nem is olyan bonyolult ez a képlet.  Nem kell eget rengető dolgokat tenni ahhoz, hogy megtudjuk, hogy a szívünkben lévő vágy, vajon kedves-e Isten előtt.
Vizsgáljuk meg a mi kérésünket az ige fényében és máris megtudjuk, hogy egyezik-e a vágyunk Isten akaratával.  Nagyon sok útmutatót kaptunk a Szentírás által. Az ige bátorít, tanácsol, vezet, olykor fedd minket.  Sajnos, vannak sokan, akik csak vasárnap hallgatják az igét a gyülekezetben. De az ige olvasása nélkül hamar kiszárad az ember élete, mint ahogy egy virág víz nélkül.

Nagyon sok helyen olvashatjuk, ami a fenti igében is szerepel, hogy KÉRJETEK!
„Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok és meglesz néktek”  Jn. 15:7

Ebben az igében olvashatjuk, hogy „az én beszédeim bennetek maradnak”, azaz Isten igéje ott van a szívünkben. Naponta elővesszük, forgatjuk, gondolkodunk rajta. Mert Isten szól hozzánk az igén keresztül, akar hozzánk szólni az ige által. Amikor kapunk egy igét, egy bátorítást, vagy egy ígéretet az Úrtól, írjuk fel, valahová ahol minden nap el tudjuk olvasni. Hisz, amikor jönnek a nehezebb idők, ne felejtsük el, azt amit az Úrtól kaptunk és azt, hogy az Ő ígéretei örökké megállnak és mindaz, amit nekünk mondott Ő valóra fogja váltani.

„Mostanáig semmit sem kértetek, az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.” Jn. 16:24

A másik, ami nagyon fontos az ima. Kapcsolatba lenni minden nap az Atyával. Elmondani neki mindent, az örömünket, a fájdalmainkat egyaránt. Nem mintha Isten enélkül nem látná azt, hogy mik zajlanak bennünk, de Ő azt szeretné, ha ezt elmondanánk neki, ha mindent megosztanánk vele. Ő nem egy távoli Isten, akihez lehetetlen közel kerülni. Ő meg akar látogatni ma, amikor egyedül vagy a szobádba, le akarja törölni a könnyeket, amit senki más nem lát, meg akar veled osztani dolgokat. Azt mondja, hogy kérjetek és megkapjátok… Hogy miért? Azért, hogy a ti örömötök teljes legyen! Ez aztán az igazi szeretet.

„De kérje hittel, semmit sem kételkedvén.” Jk. 1:6

Végül pedig, amit szeretnék említeni, az a hit. Hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. Azt gondolom, sokszor azért nem teljesülnek a mi kéréseink, mert már akkor sem hisszük el, hogy Isten meg tudja adni, amikor kérjük az Urat.  Sokszor tele vagyunk kételyekkel, félelmekkel, olyan dolgokkal, amik megbénítják a mi hitünket. Mikor hitted el utoljára teljesen, hogy amit kértél, azt meg kapod? Nagyon sok keresztény a realitás és az ésszerűség talaján áll. Nincs is ezzel baj, azonban a hit nagyon sokszor megköveteli, hogy akkor is elhidd azt, amit Isten mondott, amikor az egyáltalán nem ésszerű, amikor mindenki más azt mondja, hogy nem vagy normális. De te ennek ellenére is hiszel. Ez az igazi hit!

Végül pedig egy nagyon rövid bizonyságot osztanék meg veletek, ami bár nem velem történt, de személy szerint engem nagyon bátorított. Az egyik ismerősöm vonattal akart utazni egy helyre, azonban figyelmetlenségből rossz vonatra szállt fel és pont az ellenkező irányba ment, mint amerre eredetileg tervezte. Jött a kalauz és hát mondta neki, hogy a következő megálló 80 km múlva lesz. Nem tudott mit tenni, imádkozott… kérte az Urat, hogy Ő oldja meg ezt a helyzetet! Eltelt néhány perc, mikor jött újra a kalauz és mondta neki, hogy fog jönni szemből egy IC, megállítják a vonatokat, átszáll a másikra és megy oda, ahova eredetileg tervezte. Hát ez így is történt, mikor a két vonat egymás mellé ért megálltak a vonatok, ő átszállt a másikra és újra elindult mind a két vonat.
Mi ez, ha nem az Isten gondviselése? Engem nagyon mélyen érintett ez a bizonyság, mert újra azt láttam meg benne, hogy Isten mennyire szereti a gyermekeit. Egyszerűen annyira fontos az Úrnak a mi életünk, a mi kis apró butaságaink is, hogy ezért képes akár vonatokat is megállítani.
Csak kérni kell és hinni Isten hatalmas erejében!

2015. március 9. - 2015. március 15.

Details
Igei gondolatok
11 March 2015
Hits: 185
Máté 5:5 „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet”

Milyen különös ez az Ige. A világban a szelídeknek nem tulajdonítanak nagy értéket.
Sokkal inkább tiszteli a világ az erélyesen fellépő, semmi sértést el nem tűrő embereket, ezekre azt mondják, „derék ember”.
Ha valaki nem védekezik, és szó nélkül eltűr sértéseket, nem torolja meg a jogtalanságot, az ilyen embereket ostobának tartják.
Jézus pedig azt mondja: „Boldogok a szelídek……”
A szelídséget sokszor gyengeségként, puhányságként szokták érteni, pedig, ha szelídség a gyengeséggel lenne azonos, akkor Pál Apostol nem írná Timóteusnak ezt: „Szelíden fenyítsd az ellenszegülőket”
Látjuk tehát, hogy a szelídségnek más az értelme.
Testvéreim! Vajon mihez kell több erő, ahhoz, hogy mérgesen reagáljunk dolgokra, ha ingerelnek bennünket, vagy ahhoz, hogy csendesek, nyugodtak maradjunk, és ráhagyjuk a sérelmeket az igazságos ítélőre? Istenre!
A szelídség a szívben, az ember lelkületében lakozik. Az emberek szeme elől el van rejtve. Az, hogy valaki szelíd -e, azt szavaival nem tudja bizonygatni, az csak a magatartásából látszik.
És most ismét az Úrra hivatkoznék, aki ezt mondta: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.”
Ha tehát Jézus arra szólít fel bennünket, hogy szelídséget tanuljunk Tőle, az azt jelenti, hogy nem vagyunk szelídek. Mert, ha a szelídség bennünk lakozna, mint ahogy lakozott, és lakozik az Úrban, akkor nem kellene tanulnunk ezt.
Tekintsünk most egy pillanatra Jézus életére, hogy lássuk mi a szelídség.
Egyszer Jézus két tanítványt küldött egy samáriai faluba, hogy szállást kérjenek éjszakára. A samáriaibeliek nem fogadták be az Urat. Erre a két tanítványban fellobbant a harag, és arra szólították az Urat, hogy kérjenek tüzet az égből, hogy pusztítsa el az egész falut. Az Úr azonban így szólt: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek?”-ő csendes és nyugodt maradt, és folytatta az útját.
Ő a szelídség példája volt!
Milyen szelíden hordozta a tanítványait, és az utolsó pillanatig megtűrte maga mellett az árulót. Még az utolsó pillanatban is fájó szívvel kérdezte meg: „ Júdás, hát csókkal árulod el az embernek Fiát?”
Micsoda szelídség ez??
Az Úrról szól a következő Ige is: Nem szidalmazott, mikor Őt szidalmazták, és nem fenyegetőzött, amikor szenvedett” 1 Péter 2:23
Mint juh, vitetett a mészárszékre, és nem nyitotta meg a száját, csupán azért, hogy ellenségeiért könyörögjön”
Az emberek előtt, a türelmes, és szelíd lelkülete hallatlan volt.
Azt mondja nekünk az Úr: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok.” ezzel a felszólításával feltárja, a közte és köztünk lévő szakadékot. Ez a szakadék mindaddig tátong, míg nem tanuljuk meg Tőle a szelídséget, és alázatosságot.
A szelídséget nem lehet megszokni, saját erőlködésünkkel nem lehet megszerezni. Szelídek, csak őszinte megtérés után lehetünk!
Minden bűnünket, ingerlékenységünket, haragunkat, Jézus vére alá kell vinnünk. Egyedül Isten Szent Lelke képes bennünket újjá formálni.
Egyedül Isten gyermekei tapasztalhatják meg, hogy a szelídség egy győzelmes erő!  Tudd meg, hogy a szelídek meghódítják majd az egész világot, övék lesz a föld, mert Jézus mondja: „Az Evangélium hirdettetik majd az egész világon……”
A mi szelíd Megváltónk olyan birodalmat alapított ezen a földön, hogy követői száma egyre nő! És ígérete szerint el fog  jönni az az idő, ami már nincs olyan messze, hogy végleg beteljesül az Ige.
El fog jönni Jézus 1000 éves országlása, amikor az Ő kigúnyolt kegyeseit teszi majd az ő városai élére, a megvetetteknek vezető helyük lesz, hogy Krisztussal együtt uralkodjanak.
Ha nem a Bibliában volna megírva, el sem tudnánk hinni, új Ég és új Föld lesz, melyben az igazság lakozik, akkor majd teljes valóság lesz: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet” Ámen!

2015. február 23. - 2015. március 1.

Details
Igei gondolatok
02 March 2015
Hits: 208

És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt. Malakiás 3,18

Mielőtt még magára a gondolatra térnék, ajánlom figyelmetekbe a következő cikket: http://index.hu/kultur/2015/03/01/a_kereszteny_partikultura_tundoklese_es_bukasa/

Elolvastam és minden megtörtént benne, amitől talán egész eddigi keresztény életemben tartottam. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy embereket nyerjünk meg Krisztusnak, megtettünk modernnek, trendinek számító dolgokat is, hogy az evangélium terjedhessen, és közben észrevétlenül (?) elegyedtünk a világgal.

Nem mondom, hogy repestem az örömtől, amikor tavaly megrendezésre került az első keresztény fesztivál, de azt még aláírtam, hogy kell a fiataloknak egy ilyen rendezvény, olyan, mint egy nagy tábor, sok dicsőítéssel, satöbbi. Megmozdult bennem, hogy talán nem ez a legjobb irány, mert csak világi dolgokat próbálunk másolni vele, de jól szervezett körülmények között építő lehet nyugtattam magam. Nem tudom milyen volt végül a visszhangja, eltelt, de nem voltak botrányok.

Aztán eljött a cikkben is említett második lépcső, egy jó kis elektro koncert egy olyan előadóval, aki már az említett tavalyi fesztiválon is fellépő volt.  Eddig sem fért be a fejembe, hogyan lehet dicsőíteni ilyen zenével Istent - mondjuk, egy 4 perces számból 3 tánczene, 1 perc szöveg -, de nyugtattam magam, hogy hát evangelizálni még hátha lehet vele, aki az ilyen stílust szereti, azt is el kell érni. Aztán jött az arcon csapás a cikkben. Egy szempillantás alatt világossá vált, hogy a világ tudja mi az isteni és mi egy gagyi keresztény köntösbe öltöztetett valami között a különbség.

Azt is tudja a világ, hogy a hívők nem alkoholizálnak, itt meg simán kapható volt valószínűleg költségfedezés címen. Keverjünk a koktélba még egy kis bűnre való csábítást is. És akkor jön a 2. pofon. A világ ízekre szedi a gondolatmenetet, nem nehéz, mikor a keresztény (?) szervező ilyeneket mond, hogy szerinte: „Jézust meghívták egy esküvői partira, ahova elment a tanítványaival. Három napig ittak és buliztak, de elfogyott a bor, jött viszont Jézus, aki fogta, és borrá változtatta a vizet, úgyhogy utána tovább ittak.”

Félreértés ne essék, én magam is szeretem a mély basszust, az elektrós hangzásvilágot, de nagyon-nagyon vékony a jég, ahol az még dicsőítésre alkalmas eszköz, és ahol már csak a testnek egy kis pörgés és jóérzés. Ne tévesszük össze a kettőt. Ha  a testnek akarunk táplálékot adni, akkor tegyük, mindenki azt tesz, amit akar, de ha ezt Istennek tetsző formának akarjuk eladni, akkor nagy a baj. Nem vagyok antialkoholista sem, de azt látom, hogy keresztény fiataljaink találkozóinak, összejöveteleinek is egyre inkább eleme ez a szer. Lehet, hogy nem részegednek le, de olyan természetes pár sör mellett eltölteni az estét, mint vasárnap az alkalom elején imádkozni. Ahol egy láb bent van, ott előbb utóbb az egész farkas is bent lesz.

A bölcs király különválasztja a gonoszokat az igazaktól, ahogy a polyvát különválasztják a búzától,
a gonoszokat pedig összezúzza. Péld 20,26

Akinek van füle hallja, akinek van szeme, látja, mi történik. Dübörög az utolsó idők vonata. A komolyabb hívőket levallásosozzák egy-egy ilyen kirohanásért, mint most az enyém. Közben egyre nagyobb teret nyer a világ közöttünk. Lehet maradinak, sarokban ülő kötögető fiatalnak hívni azokat, akiknek ez sok, de én csak igazaknak hívom őket. Valódi búzának. A konkoly pedig, amelyik együtt a nőtt a búzával, bár felnőtt, de az utolsó ítélet eléri. Legyünk résen, keressük a valódit.

Tudom, hogy nehéz, Isten most nem szól annyira, olyan mintha egyedül kellene megállnunk. Kevés csoda, kevés prófécia, kevés gyógyulás, kevés megtérő – ezek vesznek, vagy inkább nem vesznek körül minket. Izraelnek annak idején, mikor Mózes felment a hegyre még ennyi idő sem kellett, hogy saját megoldások után nézzen. Emberek vagyunk, hamar fogy a lendület, a lelkesedés. Ahogy az Úr is minden napon ugyanaz, úgy az ember sem változott sokat. Ha leveszi szemét Istenről, már sodródik is el egyre messzebb.

De most méretettünk meg, most kell kitartani, aki mindvégig kitart, az üdvözül, és az tud valódi tanítványokat hozni Isten országába. Valakinek továbbra is be kell mutatni Krisztust, az igazit, a szeretőt, a szentet, a megbocsátót, a gyógyítót, a szabadítót.

 

2015. február 16. - 2015. február 22.

Details
Igei gondolatok
19 February 2015
Hits: 181
„Isten jó! „Mondhatjuk mindannyian, de nálunk is jobban kihangsúlyozza ezt Jézus a következő Igékben:-  „És íme, hozzá jövén egy ember, mondá néki: Jó Mester mi cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?
Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, Tartsd meg a parancsolatokat!
Melyeket? Jézus pedig monda néki: „Ne ölj, ne paráználkodj….”Máté 19:16-17

-Ha a következő Igét megnézzük, hasonló az előzőhöz: „Amikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember, és letérdelve előtte, megkérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök éltet elnyerhessem?Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy az Isten!
A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál………”Márk 10:17-19

-És megkérdé őt egy főember mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem? Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy az Isten!
Parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál…..”Lk.18:18-19

Lehetséges, hogy szokatlan 3 Evangéliumból idézni szinte ugyanazt az Igét, de szándékosan azért teszem, hogy így még inkább szembetűnő az állításom, mert Jézus is ezt mondta.
Mind a három Igében láthatjuk, Jézus arra a fontos kérdésre, hogy hogyan lehet az örök életet elnyerni, majd csak azok után válaszolt, miután visszautasította a neki szánt „jó” jelzőt. Istennek járó dicsőséget nem magának vette el. A legfontosabbnak azt látta, hogy tisztázza, kit is illet teljes mértékben ez a tulajdonság? Ha Jézus, mint Isteni személy így látta, akkor mi emberek nem mondhatunk mást, mint azt, hogy: „Isten jó”- hisz ezt mi is megtapasztaltuk!

Néhány Ószövetségi történetben szeretném Isten jóságát, és az ember gonoszságát tovább boncolgatni:
-Az 1 Mózes 2:8-9-ben olvashatjuk: Isten az Édenben egy szép kertet teremtett és  ide helyezte az embert.
Ennek a kertnek közepén volt az Élet fája,  és a jó és rossz tudás fája Is. Isten megtiltotta az embernek, hogy az utóbbi fáról egyen, de a kígyó csábítása engedetlenségre bírta őket, és ettek a gyümölcsből.
Isten minden lehetőséget megadott arra, hogy az ember jól érezze magát, de az ember engedetlen volt, így válaszolt az Isten jóságára.

-Az első emberpár két fia, Ábel és Káin volt. Mikor felnőttek az egyik állattartással, másik növénytermesztéssel foglalkozott. Mindketten vittek Istennek ajándékot, az első szaporulatból, a másik a termésből. Isten az Ábel ajándékára tekintett inkább ezért Káin haragra gerjedt a testvére iránt, és ezt Isten észrevette, azt mondta neki: „…a bűn az ajtó előtt leselkedik és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.”
Ennek ellenére Káin megölte Ábelt, és mikor Isten megkérdezte, hogy hol van az ő Atyjafia, azt válaszolta: Nem tudom, avagy őrzője vagyok én az én Atyámfiának? Káin szándékosan bűnt követett el, és lelkiismeretfurdalás nélkül hazudott Istennek.
Káint az irigysége és engedetlensége sodorta bűnbe, de Isten nem ölte őt meg.

-Mivel a bűn megsokasodott a földön, ezért Isten megbánta, hogy embert teremtett, ezért özönvízzel gondolta elpusztítani azt.
Kiválasztotta Noét, akinek azt mondta, hogy építsen bárkát, és abba vigye be a családját, a tiszta baromból hetet-hetet, nem tisztából kettőt-kettőt, és madarakból hetet-hetet, hogy maradjon magjuk a földön.
Noé engedelmes volt, és úgy tett mindent, ahogy az Úr mondta.
Az özönvíz után a víz elapadt a földről, Noé családja, és az állatok kijöttek a napvilágra, és hálából égőáldozatot mutatott be Istennek. Mikor annak kedves illatát megérezte az Úr, szívében rögtön megfogalmazódott: „Nem átkozom meg többet a földet az emberért……..”
És szivárványt helyezett az égre: „Az én ívemet helyeztem a felhőkbe, s ez lesz a jele a szövetségnek, közöttem és a föld között” I Mózes 9:11-13
Mint látjuk, Isten szíve meglágyult mihelyt az áldozat illata felért hozzá.

-Majd a nép Sineár földén egy síkságon telepedett le, és rögtön kitalálták, hogy építsenek várost, és tornyot, melynek a teteje az Eget érje. A nagy egységben minden rosszat kitaláltak, és ezért Istennek közbe kellett lépni. Az Úr összezavarta a nyelvüket, és így szétszéledtek. Ez volt a Bábeli zűrzavar.
Mint látjuk, az ember mindig csinált valamit, ami nem egyezett az Isten akaratával.

-Aztán, Sodoma és Gomora elpusztításán gondolkodott Isten, mert a bűn ismét nagyon elhatalmasodott. Ábrahám közbe járt a városért, alkudott az Istennel, hogy ha 50, 40, 30, 20, igaz ember van a városban, akkor is elpusztítja -e? És Isten azt mondta: „ha 10 igaz ember lesz, már akkor sem pusztítom el a várost.”
Aztán az Úr, Lót családjának üzent az angyalok által, hogy menjenek ki a városból, és ne tekintsenek vissza, mert kénköves tűzzel pusztul el a város. Lót felesége engedetlen volt visszatekintett, és sóbálvánnyá változott.
Lót és a két lánya megmenekült a pusztulástól, és nem hogy hálásak lettek volna Istennek, hanem az apjukkal bűnbe keveredtek.


-Vagy olvassuk a II. Mózest könyvét: „Mózes csodálatos megmenekülése, neveltetése, elhívása, csodatévő erővel felruháztatik.”
Ha elkezdjük olvasni a 2. Mózesi könyvet, láthatjuk, hogy Isten megmenekíti a 3 hónapos gyermeket, gondoskodik róla, hogy jó helyen nevelkedjen fel, és mikor felnő, elhívja őt, mert terve volt az életével. Mégpedig az, hogy Mózest bízta meg Isten, hogy vezesse ki az Izráeli népet Egyiptomból.
Mózes nehéz ajkú volt, ezért Áront adta mellé szószólóként, a nép mikor a pusztában vándorolt, Isten éjjel tűzoszloppal, nappal füstoszloppal vezette őket. Mózesnek egy csodavesszőt adott az Úr, ami által csodákat tudott tenni. ( Vizet fakaszt a sziklából, Vörös-tengeren szárazon keltek át)
A sok-sok segítség után, a nép kijött Egyiptomból, és megszomjazott, megéhezett rögtön lázadt: „Miért nem hagytál minket a húsos fazék mellett……”-mondták Mózesnek.
Isten rájuk tekintett, és adott nékik vizet, mannát, fürjet…. de a népnek mindig volt valami baja.

-Mikor Mózes felment a Sion-hegyére, ahol Isten saját ujjával írta meg a tízparancsolatot, és már az parancsolat elején olvashatjuk: „Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földéröl, a szolgálat házából.”
„Ne legyenek néked idegen Isteneid én előttem!
„Ne csinálj magadnak faragott képet………” –és míg Mózes fent volt a hegyen, addig a nép már lázadozott, Áronnak mondták, hogy öntsön Isteneket neki, hogy legyen akiket imádjanak. És Isten ezt mind hallotta és ezt mondta: „….mert megromlott a te néped, amit kihoztál Egyiptomból”
Majd  2 Mózes 32: 9-10 versben tovább olvashatjuk: „Mondá ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.
Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenük……….”

E néhány történetből bőven kiderül, Isten jóságával szemben milyen engedetlen, gonosz, önfejű, hűtlen volt Izráel népe. Milyen könnyen lecserélték az Igaz Istent, aki kihozta őket Egyiptomból a szolgaság földjéről. Nem hallgattak az Úr figyelmeztetésére, talán úgy fogalmaznék, hogy félszívűek voltak.
Isten viszont másként gondolta az emberel való kapcsolatot, úgy mint, Ádámmal, Ábrahámmal, Mózessel, Noéval, stb nagy hithősökkel, beszélgetni akar ma is velünk.
Isten a bűn miatt, büntetést adott, de mégis megszánta az embert utána. Gondoljunk itt, a Paradicsomból való kiűzetésre, mikor még bőrruhát készített nekik, hogy ne szégyelljék magukat. Vagy az özönvíz után Isten szövetséget kötött a földdel.
Hatalmas bizonyíték Isten szeretete az ember iránt, hogy egyetlen Fiát adta a keresztfára a bűneinkért, hogy nekünk örök életünk legyen.
Az akkori népre vonatkozó jelzők ugyanúgy vonatkoznak a mai emberre is, aki saját maga akar boldogulni, Isten tanácsa, védelme nélkül. Ma is lecseréli a Megváltóval való találkozást sok ember egy közösségi klubbal.
Isten viszont ma sem változott, ma is kész ott lenni segíteni, tanácsolni, ha te is akarod!
Isten ma is ott sétál melletted a Szent Lelke által és beszélgetni szeretne veled.
Mert Isten a bűneid ellenére is szeret téged, mert Ő egy „jó Isten!!”


More Articles ...

  1. 2015. február 9. - 2015. február 15.
  2. 2015. január 26. - 2015. február 1.
  3. 2015. január 19. - 2015. január 25.
  4. 2015. január 5. - 2015. január 18.
  5. 2014. december 29. - 2015. január 4.
Page 19 of 41
  • Start
  • Prev
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.