2016. augusztus 1. - 2016. augusztus 7.
Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek" (Mt 6,33)
Az elmúlt hetekben nagyon rám terhelődött, hogy a helyes sorrendre figyeljünk. Hogy tudjuk, hogy az Úr az első, és nincs más választási lehetőség. Mióta kertes házban élünk nagyon előjött, hogy mennyi teendő van a ház körül, a legtöbb szabadidőmben azon gondolkoztam, hogyan tehetném szebbé a környezetemet, hogy komfortosabban érezhessem benne magam. És bizony a hétvégéim legnagyobb része ezek megvalósításával telt el. Minden idő, amit az otthoni gyomok eltűntetésével töltöttem azért történt, hogy a portám rendben legyen, ne legyen benne annyi gaz, ne szaporodjon el, mert akkor nagyon nehéz kiirtani. Ezen felül még anyagi befektetéssel próbáltunk olyan dolgokat beszerezni, amelyek nem csak egy viszonylag gazmentes állapotot tartanak fenn, hanem fejlesztések a kertnek, ahol majd szeretnénk több időt tölteni kiüléssel, beszélgetéssel, főzéssel, fürdéssel valamikor.
Talán már rá is jött az olvasó a párhuzamra a szellemi életünkkel.
Ha nem töltünk vele megfelelő mennyiségű időt, akkor megjelenik benne a bűn. Ha nem ápoljuk a kapcsolatot Istennel imában, bibliázásban, alkalmakban akkor olyan lesz a szívünk, mint a több hete nem kezelt kert. Térdig érő bűnben gázolva próbálunk tűzoltó jellegű munkával valami féle látszatot fenntartani, hogy minden rendben van. Ha nem kérjük Isten folyamatosan, akkor nem tudunk a bűn fölé kerekedni, az óember hamar megpróbálja átvenni az irányítást.
Ha képesek vagyunk annyi pénzt áldozni az életünkben arra, hogy az otthonunk kényelmes, felszerelt legyen, ami igazából csak egy átmeneti otthonunk, és semmit nem viszünk magunkkal a túlvilágra, akkor mennyivel inkább fontos lenne, hogy Isten szívünkbe helyezett országát építsük, amit az örökkévalóságba is magunkkal viszünk. Mert az ige is azt mondja egyszerűsítve, hogy csak az számít, amit Isten országáért teszünk, a többi maximum időpocséklás az örrökéévalóság kérdéskörében.
Ehelyett az egész életünk egy harc gyakorlatilag a pénzért, a pénz által adott hamis boldogsáért, vagy persze csak a megélhetésért. Egyszerűen korlátolt elménkkel nem vagyunk képesek felfogni mit is jelent az alapige valójában. Mert meg akarjuk érteni, hogyan működhet így az Isten országa, nem hagyjuk, hogy a hit dolgozzon az életünkben. Meg akarjuk vásárolni a kegyelmet, a hitet cselekedetekkel, mert az sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint kitakarítani a szívünket, mint megélni az igét. A gyomok a szívűnkben egész máshogy tűnnek el mint a kertünkből.. Nem egész napos izzadságos munkával kell tőlük megszabadulni (bár van, ami csak böjttel megy ki), hanem a kegyelem által, amiért nem kellett egy gazszálat sem arrébb tennünk, csak hinni kell benne, csak el kell fogadni, hogy a Jézus vére megigazít, megtisztít!
Csak értsük meg, hogy helyre kell állítanunk a fontossági sorrendet. Bár el kell végezni a ház körüli dolgokat, hogy ne temessen be piszok, de előbb mindig a saját életeünk, a szívünk körül tartsunk rendet. Reggel mikor kipattan a szemünk, hogy ma is mennyi munkát kell elvégezeni, és már azon gondolkozunk, hogyan fog beleférni a napba, akkor emlékezzünk meg az Úrról, kezdjük vele a napot, ő bőségesen visszapótolja a Vele tölött időt, arról nem is beszélve, hogy csak az az idő számít, amit Vele töltünk, csak annak van értelme igazából. Minden mást ítéljünk kárnak és szemétnek, szükségtelen rossznak.
A fenti két Igeszakasz, tudom, hogy minden emberben mélységes félelmet okoz, legyen az hívő, avagy hitetlen.