Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

2016. április 25. - 2016. május 1.

Details
Igei gondolatok
28 April 2016
Hits: 164


„Mily kedvesek a te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer… Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek.” Zsoltárok 84, 2-3; 11-12

Annyi emlék van a fejünkben, ha szétnézünk – de legalább egy mindenkiében, biztos vagyok benne –, olyan helyekről, ahol nagyon jól éreztük magunkat életünk során. Kikapcsoltunk a hétköznapokból, hátrahagytuk a terheket és aggodalmakat és csak lazítottunk, pihentünk, nevettünk, és volt időnk az igazán fontos dolgokra. Fel tudjuk idézni a tenger kékjét, azt az illatot, a lágy szellőt, ami ott simogatott, a fák festői szépségű zöldjét, az utánozhatatlanul friss és tiszta levegőt, amivel legszívesebben teletöltöttük volna a tüdőnket, hogy itthon is kitartson. Ha tehetjük, legalább évente igyekszünk ilyet szervezni, és szabadságnak hívjuk. Az is! Van olyan hely is ezek közül, amit többször is meglátogattunk, mert kerestük újra azt a megnyugtató, kellemes, békés érzést. És bár mindez annyira sokat jelent a testünknek, a szívünknek, lelkünknek és kapcsolatainknak, van egy hely, a fenti Igéből már talán sejted is, hogy mire gondolok, ami ennél sokkal jobb. Isten jelenléte. És itt nem arról beszélek, ami minden nap körülvesz. Óriási dolog, hogy a kegyelemben élhetünk, létezhetünk és mozoghatunk, hogy az Úr egy hajnali ébredésben, a legnehezebb munkanapjainkon, a vizsgáinkon, a buszon, a boltban és főzés közben is ott van mellettünk. De ezek egy kicsit olyanok, mint egy házaspár monoton hétköznapjai. Tudjuk, hogy csörög az óra, fel kell kelni, reggeli, utazás, munka, délutáni teendők, rohanás, otthon főzés, kis megpihenés, és alvás, aztán az egész megállíthatatlanul indul újra és újra. Közben persze ott vagyunk egymás mellett, anélkül elképzelhetetlen is lenne az egész, erőt adunk egymásnak, segítséget a teendőkben, örömet, szeretetet, de mégis versenyt futunk a napi teendőkkel. Ezzel párhuzamosan reggel elhadarunk pár szót imában, az út közben igyekszünk kicsit Isten felé terelni a gondolatainkat a buszon, nap közben segélykiáltások szállnak fel vagy megkönnyebbült hálaadásokat suttogunk, este egy kis Ige még alvás előtt, és persze az alkalmak a hét 1-2 napján. De érezzük egy idő után, hogy kell egy kis kikapcsolás és tervezzük előre a szabadságot. Mert tudjuk, hogy kell a sokáig alvás, a lélegzetelállító helyek, az idő arra, hogy egymásra figyeljünk és elcsendesedjünk. Mennyivel inkább kell ez a szellemünknek, és nem is egy évben egyszer-kétszer. Amikor abban az igazi Istentől átitatott jelenlétben tud elmerülni az ember, ha beleszagol, ha megérinti és átjárja, akkor azt érzi, soha olyan helyen nem járt még. A zsoltáríró ugyanezt érezhette, amikor írta a fenti verseket, szerintem éppen egy meghatározó Isten-élménye lehetett, ami nem adatik minden nap, még csak nem is minden vasárnap. Ez akkor van, amikor az Úr elhív egy kiruccanásra. Elszakítja a láncainkat, megszűnteti a fájdalmakat, elmúlik az aggodalom, a közelbe sem tud jönni a félelem… Fel tudod idézni az utolsó ilyen pillanatot? Mert ha nem, akkor nagyon régen voltál „szellemi vakáción”. Éppen itt lenne az ideje! Azokban a percekben – bár igazából itt az időt is alig érzi az ember – csak azt tudod, hogy itt akarsz maradni. Hogy hálás vagy. Hogy semmi vagy a Szent Lélek jelenléte nélkül. Hogy gyenge vagy, mégis képes mindenre. Nevetsz vagy inkább sírsz. És maradni akarsz. Dolgok lesznek világosak, tennivalók nehezednek a szívedre, tisztán látod az elhívásodat. És maradni akarsz. Szó szerint igaznak éled meg aztán, hogy „eleped a lelkem az Úr udvarai után”. Lehet, hogy vágyom a tenger mellé vagy tóhoz, hegyre vagy várost nézni. De ez árnyéka sincs annak a vágyakozásnak, ami Isten jelenléte után hajt és emészt. Az a jelenlét felszabadít. Akkor lesz belőlünk a mókuskerékből kiszálló, helyére került, megerősödött, felkészített, harcos, gyógyult, megáldott… eredeti ember.

2016. április 18. - 2016. április 24.

Details
Igei gondolatok
19 April 2016
Hits: 171

Azt gondolom, mindnyájan vágyunk arra, hogy életünk minden napja, minden területe, minden döntése Isteni vezetés alatt legyen. Az Úr pedig  kész arra, hogy vezessen, tanácsoljon bennünket, és bevégezze az életünkre gondolt jó tervét. Kimondani talán nekünk is könnyű azt, hogy Rá bízzuk magunkat, azonban csak akkor tudjuk gyakorlatban átadni az irányítást Neki, ha a felszínes kapcsolatról lemondva, valóságosan elkötelezzük magunkat Isten mellett, és bizalmunk nem lesz többé ingatag, vagy feltételekhez kötött.

Az Ószövetségben találkozunk 3 fiatalemberrel, akiktől sokat tanulhatunk az Isten iránti hűségről, és hitről.

Sidrák, Misák és Abednégó története. 3 zsidó férfiről van itt szó, akiket az akkori király, Nabukonodozor a babiloni tartomány gondviselésére rendelt. Ez a király egy arany képet állítatott, melyet istenként kellett tisztelnie a népnek, és ha hangszernek hangját hallották, rögtön le kellett borulniuk a kép előtt, aki ezt nem tette, tüzes kemencébe vettetik.  Azonban ez a 3 férfiú nem borult le a bálvány előtt.

Dániel 3:14-18

„Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany állóképet, a melyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből? Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttatál, nem imádjuk.”

Az első, és nagyon fontos dolog, amit tanulhatunk ebből a történetből:

-          Megingathatatlan hűség Isten iránt. – Az említett 3 férfi elöljárók  voltak, gyakorlatilag példát kellett volna mutatniuk abban, hogy a király szavát betartsák, de nem tették. Csalódást okoztak ezzel a királynak, és ennek bizony számolni kellett a következményeivel.

Azt látjuk, hogy egy döntést kellett hozniuk: biztosan fontos volt az, hogy a király elöljárók lehettek, de MÉG FONTOSABB volt, hogy a Mennyei Király gyermekei voltak… és akármilyen helyzet is állt elő, elsősorban Hozzá akartak hűségesek lenni… az Ő kedvében akartak járni… akkor is, ha ezzel csalódást okoztak másnak.

Nyilván fontos nekünk is az a szerep, amit betöltünk itt a Földön, de ha dönteni kell, vajon fontosabb-e, mint az, hogy hűségesek legyünk a Mennyei Királyhoz?

Ha a földön betöltött szerepekre gondolunk, egyértelműen fontos, hogy édesanya vagyok… hogy nagyszülő vagyok… hogy osztályvezető vagyok a cégemnél… de amikor olyan helyzet adódik, hogy választani kell, a családom, a felettesem kedvében járok-e, vagy az Úr kedvében, VAJON KIT VÁLASZTOK? Egész egyszerű dolgokra is gondolhatunk itt, mint kire szánom az időmet? Egy családi, vagy munkahelyi programot választok, vagy Istentiszteleti alkalmat? Ha a családom nem keresztény, akkor is kiállok-e újból és újból a hitem mellett? Még akkor is, ha Istenhez való hűségem következménye – valószínű, nem tüzes kemence – de sértődés, kivetettség, egyéb hátrány. stb…

Megingathatatlan hűség, ez elengedhetetlen Isten gyermekének.

-          Stabil hit – „…a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.” Nincs bennük kérdés. Isten meg tudja tenni, képes rá. Elgondolkodtam, hogy vajon hányunk tudná kimondani egy egyértelmű következményről, hogy mégsem úgy fog történni, mert Isten hatalma képes megváltoztatni a megváltozhatatlant. Amikor diagnosztizálnak egy betegséget, aminek a kimenetele egyértelmű az orvosok előtt, ekkora hittel tudjuk-e kimondani, hogy a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani?

Amikor kimondanak ránk egy ítéletet iskolában, munkahelyen, vagy éppen a behajtó cég által, eszedbe jut-e hogy az Isten, akit szolgálsz, ki tud szabadítani???

-          Feltétel nélküli szeretet Isten felé – Az előbbiekben olvastuk, hogy micsoda kétkedés nélküli hittel voltak afelől, hogy Istennek hatalmában áll kiszabadítani őket, de valami ennél is fontosabb érzés nyilvánult meg bennük: „De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk”

Ha nem tenné is… Amikor szeretném, hogy megtegyen valamit az Úr… teljes mértékig biztos vagyok abban, hogy hatalmában áll megtenni… AKKOR mutatkozik meg az Istennel való kapcsolatom mélysége… hogy vajon megtörténik-e az akaratátadás? Mintha azt mondanánk Istennek: Hiszem, hogy megtehetnéd, de legyen a Te akaratod szerint.

Ahogy Jézus is tette a Gecsemáné-kertben: „Ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd Atyám!”

És ha megtörtént az akaratátadás, kell, hogy ŐSZINTÉN érezzük a szívünkben: akárhogy is lesz, akár az én akaratommal egyező a döntésed Istenem, akár nem, az semmit sem változtat a szeretetemen Irántad. Mert meg vagyok győződve, hogy a Te terved a legjobb!

Vajon ki tudjuk-e mondani őszintén a kéréseink után:

„Ha nem tennéd is… akkor is ugyanúgy szeretlek Téged”

Kérlek, gyógyíts meg engem… gyógyítsd meg a szeretteimet… de ha nem tennéd, akkor is hűséges maradok Hozzád!

Kérlek, segíts, hogy vegyenek fel abba az iskolába, ahová menni szeretnék, de ha nem tennéd is, akkor is hűséges maradok Hozzád!

Kérlek, adj nekem anyagi előrejutást, de ha nem tennéd is…

Mert a mi szeretetünk Jézus felé nem néhány kívánságteljesítésen alapszik, hanem azon a hálán, ami a megváltás miatt a szívünkben él. Emellett pedig sokszoros bizonyságunk van afelől, hogy Isten még a legnehezebb időszakokból is áldást munkál számunkra, bátran Rábízhatjuk magunkat.

Záró gondolatként a történetből láthatjuk azt, hogy végül csoda történt, és hitük szerint lett, Isten kimenekítette őket a tüzes kemencéből, és a csoda láttán megtért a Király, és az egész nép Isten felé fordult.

Isten eszközként akar használni bennünket, és az életünkben bekövetkező csodákból, bizonyságokból akarja megmutatni a világnak, milyen hatalmas Isten Ő. Ehhez azonban életünkben ki formálódnia annak a 3 fontos erénynek, amit a történetben láthattunk: Megingathatatlan hűség Isten iránt, Stabil hit, Feltétel nélküli szeretet Isten felé.

2016. április 4. - 2016. április 10.

Details
Igei gondolatok
06 April 2016
Hits: 160

Miközben azon gondolkodtam, hogy miről írjam a mostani igei gondolatom, azon kezdtem el tűnődni, hogy a mostani rengeteg teendőm mellett mennyi időt töltök Istennel. Nagyon sok teendő és intézni való volt az utóbbi időben és ezek mellett sokszor nem jutott idő a biblia olvasásra, és az imádkozásra. Visszaemlékeztem, hogy régen nem telt el nap úgy, hogy mielőtt lefekszem ne imádkozzam és ne olvassam az igét. Aztán ha a jelenre gondolok azért el-el teltek napok, hogy kihagytam ezeket, igazából a legfontosabb dolgokat. Lehet, hogy van nagyon sok határidős feladatunk, szervezni kell az életet, intézni a dolgokat, de a legfontosabb Isten, vagyis a legfontosabbnak kellene lennie az életünkben!

„Fiam, ha megfogadod  mondásaimat, és parancsaimat magadba zárod, ha figyelmesen hallgatsz a bölcsességre, és szívből törekszel értelemre, bizony, ha bölcsességért kiáltasz és hangosan kéred az értelmet, ha úgy keresed azt, mint az ezüstöt, és úgy kutatod, mint az elrejtett kincseket, akkor megérted mi az Úr félelme, és rájössz mi az istenismeret.” Példabeszédek 2:1-5

Sokszor azt érezhetjük, hogy napi 24 óra sem elég, hogy minden beleférjen, ott lehet egy kényszer, hogy meg kell felelni kismillió helyen, elvárások tömkelegével találkozunk nap mint nap. Megfelelni a munkahelyen, a családban, a baráti társaságban, az élet különböző területein megfelelni nem mindig egyszerű.

De azt gondolom, hogy van egy igen bölcs Istenünk, aki bölcsességre tud és akar tanítani minket. Ő meg tudja mutatni, hogyan kell bölcsen beosztani az időt. Megmutatja mik azok a teendők, amiket most kell elvégeznünk, és mik azok amik még ráérnek. Megmutatja, hogy mikor mire kell igent, vagy épp nemet mondanunk. A nemet, nem véletlen írtam ide, hisz néha tudnunk kell nemet mondani. Az utóbbi időben találkoztam több olyan emberrel, akik szinte képtelenek nemet mondani, és mindent a nyakukba vesznek, mindent elvállalnak, soha egy programot nem mondanak le és a végén pedig egy túlhajszolt, kimerült, megfáradt emberekké válnak. De Isten nem ezt akarja, ezért kell mindig mindenben rá figyelnünk, az időbeosztásunkat is elé kell vinni. Azonban, ha a sok teendőnk közepette, elfelejtünk beszélgetni Istennel, akkor az egész életünk átmehet egy nagy követhetetlen káoszba.

Máskülönben pedig Istentől kaptunk mindent amiből fakadnak a tennivalóink. Tőle kaptuk a munkánkat, tőle van a családunk, a barátaink, a házunk, az autónk, mindenünk. És mégis pont Őt hanyagoljuk el sokszor. Elfelejtjük, hogy mindaz amink van, nem a mi érdemünk, hisz Isten adta a munkát, hogy legyen fizetésünk, a fizetésünket, hogy abból meg tudjunk élni. Tőle van a családunk, a barátaink, akik nélkül üres lenne az életünk. Így pont Istent nem hagyhatjuk ki az életünkből.

Meg kell tanulnunk tudatosan félre tenni, letenni a dolgokat és minden nap időt szánni arra az Istenre, akitől az életünket kaptuk!

 

2016. március 20. - 2016. március 26.

Details
Igei gondolatok
24 March 2016
Hits: 168
„Nincs itt, mert feltámadott, amint mondotta … ”Máté 28:6

-Kiben bűn nem találtatott, Kinek láttán Virágvasárnap hozsánnát kiáltott és ujjongott a tömeg, Nagypénteken már ugyanezen követők, kik határtalan örömöknek adtak hangot, „Feszítsd meg-t” kiáltottak.
-Aki csodatételeinél jelen volt, kivel mindenét megosztotta, csókkal árulta el.
-Pilátus kijelentette, hogy semmi bűnt nem talált ebben az emberben, mossa kezeit, de csak látszólag győz a gonosz, mert Urunk és Megváltónk, pontosan halálával győzte le a sötétség fejedelmét és csatlósait.
-Halálának pillanatában a római százados kijelentette, hogy „Isten Fia volt Ő”.
Szomorúan telt a hétvége, szinte fel sem tudták fogni, hogy a szeretett Mesterük, Jézus Krisztus meghalt. Együtt voltak még a tanítványai, velük volt Mária Magdaléna, és az édesanya, Mária. Mit is tehettek volna, most érezték igazán át, hogy mennyire is szerették Őt!
Aztán harmadnap reggel az asszonyok sietve indultak, nem is gondoltak arra, hogy szeretett Mesterük sírját katonák őrzik, s egy hatalmas kő van torlaszként oda gördítve.
Útközben megtorpantak, mert hatalmas morajlás hallatszott, mintha megmozdult volna a föld. Óvatosan lépkedtek a sír irányába, és közelebb érve látták, hogy a sírbolt elé görgetett kő nincs a helyén. A sír nyitva volt! Az elhengerített kövön pedig az Úr angyala ült.
A sírt őrizők pedig olyanok lettek, mint a holtak. Az angyal látta a remegő asszonyokat, ezért barátságosan azt mondta: „Ne féljetek, mert tudom a megfeszített Jézust keresitek! Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondta volt, jertek lássátok a helyét, ahol feküdt az Úr!”
Ekkor döbbentek rá, hogy Jézus valóban megmondta, hogy ő életét adja a bűnösökért, de harmadnapra feltámad. Igen! Jézus él! A sír üres!
Ő a legkegyetlenebb halált szenvedte el értünk, a bűnös emberekért, vérével váltott meg bűneink átkától, és szerzett ezáltal örök életet, minden ember számára, aki hisz Ő benne! Ő az Isten Báránya, Aki elvette a világ bűneit!
A Jézussal való közösségben megtapasztalhatjuk, hogy napról napra szebb és nagyszerűbb lesz minden!
A feltámadása után tett egy ígéretet: „Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig”
Hidd el, még ha értelmed nem is foghatja fel, hogy Jézus kiontott vérének van ereje arra, hogy megőrizzen téged!
Egy forrás van, melyből fakad a bűntörlő drága vér! Élj TE IS Vele!

2016. március 14. - 2016. március 20.

Details
Igei gondolatok
22 March 2016
Hits: 173

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Róma 8:14-15

Néhány gondolatban a félelemről szeretnék beszélni, és arról, hogy mit tesz az életünkkel.
Természetünkből fakad, hogy félünk, aggódunk. Mindig van miért, erről az ördög vagy csak egyszerűen emberi korlátolt elménk gondoskodik. Félünk a betegségtől, félünk a haláltól, aggódunk a holnap miatt, félünk attól, hogy elveszítjük a munkánkat, gyermekünket, hozzátartozóinkat.
Amikor félünk, távol kerülünk Istentől, a hittől azokon a területeken, és gyakorlatilag saját magunkat romboljuk. Pedig Isten akarata nem ez lenne. Ennek nyomatékot is ad: minden napra jut egy „Ne félj” a Bibliában. Tudja, hogy ez mindennapi probléma, és szükségünk van a megerősítésre.

A fenti ige mutatja a kiutat a félelemből: Tudd, hogy te Isten családjának vagy a része! "Akiket pedig az Isten Lelke vezérel azok Isten fiai".
Ha bármilyen félelem próbál erőt venni rajtad, valld meg, hogy: Én Isten gyermeke vagyok! Ott a te mennyei Atyád, és Ő mindennél nagyobb és hatalmasabb.

És ott a lehetőség, hogy felkiálts Hozzá, bizton meg fog hallgatni. "A Lélek ereje által kiáltjuk: Abbá Atyám!" (Róma 8:14-16) Elküldi Lelkét, hogy jöjjön és megnyugtasson. Tudd, hogy életed mindig Isten kezében van, Ő vigyáz rád, Ő vezet.

Ahhoz viszont, hogy ez működjön életünkben, tudnunk kell, hogy csak átutazóban vagyunk itt, tudnunk kell, hogy mi a fontossági sorrend, ne ragaszkodjunk itt semmihez (legyünk lelki szegények). Ahogy Pál mondja: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség”. Ő nem félt semmitől, tudta, hogy mit jelent az, hogy Ő Isten gyermeke, tudta azt is, hogy mi a legfontosabb az életében, tisztán látta a célt, és semmihez nem ragaszkodott, csak Istenhez. Igazán megtért és a Lélek vezérelte, így tudott szabad lenni a félelemtől. Ha nem vagyunk biztosak üdvünkben, ha kétségek gyötörnek afelől, hová jutunk halálunk után, akkor nem tud az Úr győzni ezen a területen az életünkben, a Sátán eléri célját és életünkben sikeresen tartja távol Isten jó tervétől. Arról nem is beszélve, hogy ebben a bizonytalanságban élni felemésztő, elkaphat a depresszió, szolgálatunk erőtlen lesz, megbocsátott vétkeinket nem tudjuk elengedni, és izgulhatunk az utolsó percig, hogy az ítélőszék előtt mit szól hozzánk Isten: fel vagy le. Ha nem tudod kimondani tiszta szívből a páli igét, akkor imádkozz és kérd Istent, hogy jelentse ki magát neked, kérd, hogy töltsön be Szellemével, és valld meg ezt az alábbi igét is.

„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek? Bizony elrejt engem az Ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.” Zsoltárok 27:1,5

Szóval üdvbizonyosságod tudatában csak emlékezned kell arra, hogy kinek a fia is vagy, és  arra, hogy segítségül hívhatod Őt a bármikor félelmeidben!

 

2016. március 7. - 2016. március 13.

Details
Igei gondolatok
07 March 2016
Hits: 183

„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és ők követnek engem.” János 10:27

Nagyon szeretem János evangéliumát, éppen ezért nem volt véletlen, hogy ebből választottam Igét. A 10. részben Jézus a zsidóknak a jó Pásztorról és az ő juhairól beszél. Példázatban szól hozzájuk, melyben Őt magát az akol ajtajának nevezi, a benne hívőket pedig juhoknak. Azt mondja, hogy mindaz, aki nem az ajtón megy be az akolba, vagyis nem Őáltala, az mind tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón tér be, az az Úr akaratát teszi alázattal és szelídséggel. Mindazok, akik az ajtón mennek be, megtartatnak, találnak legelőt maguknak.

Ezt a példázatot a zsidók nem értik, sőt azt kérdezik Jézustól, hogy meddig tartja bizonytalanságban őket? Jézus pedig azt feleli, hogy már megmondta nekik a választ, de ők nem hiszik. És itt kapcsolódik be a fenti Igevers. Többször elolvastam ezt az összetett mondatot, ami egy belső megnyugvást, biztonságot, örömet jelent számomra. Van-e annál jobb, mint Jézus juhai közé tartozni? Az Ő „tulajdona” lenni? Jézus juhoknak nevez bennünket, akik hallják az Ő hangját.

Valószínű, láttatok már kiskutyákat, akiknek még nincs nyitva a szemük, de ha az anyjuk hangját meghallják, ösztönösen indulnak felé, mert ennivalót, védelmet, biztonságot remélnek tőle. Akkor mennyivel inkább így van az ember, aki értelemmel bír, aki rábízta magát Jézus Krisztusra, és imáiban sokszor beszélget Vele, bizony hallja az Ő szavát. Biztosan átéltétek ti is, mikor az Úr Szent Szelleme által szólt hozzátok. Akár belső hang által indított valamire, vagy éppen megállított egy cselekedet elvégzésétől. Az övéi hallják az Ő hangját.

Így folytatódik tovább az Ige: „…és én ismerem őket”  Két ember is igyekszik megismerni egymást, Jézus pedig, mint Isteni személy, nagyon jól ismer bennünket. Ha valaki megvásárol valamit, saját tulajdona lesz, és nagyon vigyáz rá, hiszen kifizette érte az árát. Jézus Krisztus nagy árat fizetett a juhaiért. Ismeri minden lépésünket, szívünk belső titkait is. Emlékszem, volt a szívemben egy titkos vágy, amit az Úr megadott nekem. Ő nagyon szeret bennünket, és örömöt akar szerezni nekünk. És hogy még jobban megismerjem Jézus akaratát én is az életemre vonatkozóan, igyekszek imában kapcsolatban lenni mindig Vele. Élő kapcsolatban, ami által valóban meghalljuk a hangját, várjuk az Ő utasításait.

És végül: „…követnek engem”: Ha valakit feltétel nélkül követünk, azt jelenti, hogy nem aggódunk, hogy mi lesz, ha elindít az Úr valamilyen úton, nem vonjuk kérdőre, hogy most miért nem kaptam meg a kért dolgot, hanem teljesen Rá hagyatkozunk, mert egyedül Jézus tudja, hogy mi a jó a mi számunkra. Ha szívem teljes mélységéig elhiszem, hogy Ő az egyetlen, Aki a legjobbat akarja nekem, akkor az egész életemet valóban teljesen Rá bízom.

Ha nem érzelmi vonatkozásban vizsgáltam volna ezt az összetett mondatot, nem néztem volna az üzenetét, csupán a szavakat, akkor is egy összetartozást, összeölelkezést tapasztaltam volna. Jézus, és az Ő juhai, akik elválaszthatatlanul összetartoznak… ezt a gyönyörű képet mutatja be nekünk ez a példázat.

 

2016. február 22. - 2016. február 28.

Details
Igei gondolatok
24 February 2016
Hits: 185

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2.Timóteus 1:7

A félelem megbéníthat. A félelem korlátokat szabhat. A félelem tönkretehet. Ahol félelem van, ott kevés a hit és kevés a bizalom. A félelem meghátráláshoz vezethet. Miközben félünk, lehetetlennek látunk dolgokat.
Nehéz lenne olyan embert találni a környezetünkben, aki nem fél semmitől, vagy aki még soha nem találkozott a félelemmel. A félelem minden nap jelen van az életünkben, pedig mit mondd az Isten igéje? „NEM a félelem lelkét adtam nektek….”
Félünk a holnaptól, félünk a jövőtől, félünk a változásoktól, félünk az előttünk álló ismeretlentől, félünk az új kihívásoktól, félünk hogy elveszítjük a munkánkat, félünk az elmúlástól, félünk a világ jelenlegi állapotától.
A félelem mindenhol utat tud törni magának, ha engedjük neki. Pedig milyen jó lenne félelem nélkül élni, milyen szép lenne, ha nem kellene folyton aggodalmaskodni és félni a holnaptól. De lehetséges ez egyáltalán? Igen lehetséges! Istennel MINDEN lehetséges!
Egy másik helyen ezt írja az ige:

„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” Jn 14:27

Ne nyugtalankodjék a szíved! Milyen jó lenne ha ez ilyen egyszerű lenne, ugye? Pedig egyszerű. Sokszor felesleges dolgok miatt félünk, olyan dolgok miatt aggódunk, amik végül be sem következnek. Pl,: a munkahelyünkön a főnök szeretne velünk beszélni, mi egyből a lehető legrosszabbra gondolunk. Biztos le fog szidni, vagy lehet hogy ki fog rúgni. De mindeközben meg lehet, hogy szó sincs erről, valami teljesen mást szeretne. És ahelyett, hogy teret adnánk Istennek és átadnánk neki az irányítást a félelmeink felett, felörlődünk teljesen.
Van hogy olyan dolgok miatt aggódunk és félünk, amin egyszerűen nem tudunk változtatni. Pl.: épp munkába tartunk egy hétköznap reggel autóval és hatalmas dugóba keveredünk, ez miatt nem érünk be időbe a munkahelyünkre és elkésünk egy fontos tárgyalásról, de hiába aggódunk, ez egy olyan szituáció, amin nem tudunk változtatni, amibe nem tudunk emberileg bele nyúlni.

Nagyon sok olyan helyzet adódik, amikor megláthatjuk azt, hogy mennyire bízunk Istenben, mennyire hisszük, hogy kézben tartja a dolgokat és az életünket. Isten nem a félelem lelkét adta, Ő nem akarja hogy félelemben éljük le az életünk, de azt annál jobban, hogy bízzunk benne teljesen mindenkor, minden körülmények között.

 

2016. február 8. - 2016. február 21.

Details
Igei gondolatok
16 February 2016
Hits: 185

„A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások.”(Példa 20, 30 - Károli)

„Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások.” (Példa 20, 30 – Új fordítás)

Felnőttként is azon kapjuk néha magunkat, hogy fájdalmas foltokat hordozunk. Kevéssé gondolok olyan apró nyomokra a bőrünkön, ami valami véletlen ütődésből vagy balesetből származik. A lelkünkre gondolok most, ami bizonyos időközönként kék és sajog. Van, hogy meglepődünk rajta, nehezen viseljük, panaszkodunk, hisztizünk vagy akár meg is kérdezzük, hogy: „Apa, mondd miért?” Mindkét fordítása az Igének annyira leíró, magában hordozza a természetfeletti bölcsességet. Ilyen foltokat testi életünkben leggyakrabban a gyermekeken látunk. Akkor sejtjük, hogy valami felelőtlenséget csináltak, figyelmetlenek voltak és olyan útra tévedtek vagy olyan vakmerőek voltak, hogy annak rossz vége lett. Emellett az is lehet – bár ez a mai modern nevelési elvek mellett már aligha érvényesül – hogy fenyítést kaptak, amiért engedetlenek voltak, helytelen dolgot tettek, stb. Miért jelentene ez mást a mi esetünkben, „komoly” felnőtteknél? Nagyszerű az IGE, ami útmutatást ad ahhoz, hogy mit szabad és mit nem szabad tennünk. Ott van a GYÜLEKEZETünk, ahol szintén arra próbálnak minket elvezetni, hogy mi az Isten szerinti, kegyes élet, aszerint járjunk. Vannak TESTVÉREINK, BARÁTAINK, akik igyekeznek a legjobb tudásuk szerint tanácsolni minket. És kérhetjük, kérjük is ISTEN VEZETÉSÉT közvetlenül, SZELLEME által. Néha azonban a számtalan lehetőség ellenére, mégis a helytelen utat választjuk és páratlan tanultságunk ellenére mégis engedünk a gonosznak. Azt hiszem, egy gyakorló szülő sem azzal kezd, hogy ha gyermeke nem jó irányba indul, hogy azonnal, szó nélkül odacsap. Először vannak jelzések, egyetlen rosszalló pillantás, amiből már érthettünk kicsi korunkban. Ha az nem használ, akkor jöhet a kedves szó, majd a határozott, az utasítás, az emelt hang és ezután a csapás. Természetesen helyzete válogatja, hogy ezek közül melyik, és milyen sorrendben. Ezzel csak arra szeretnék rámutatni, hogy ha anya vagy apaként legalább van 5-6 eszköz a kézben a megfelelő neveléshez, akkor mennyivel inkább használja ezeket az Atya. Nem célja, hogy lesújtson. Sokszor azért, hogy könnyebb dolgunk legyen, azt mondjuk egy-egy dologra, hogy Isten most megpróbál, ki kell állnom, azért van ez a nehéz helyzet. És az esetek egy jelentős részében ez tényleg így is van, ahogy Jóbbal is történt. Éppen azért kéretett ki, mert az élete az Úr dicsőségére volt. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a lelkünk fájdalma a gonosztól való megtisztulásunkat segíti elő. Amikor azt érezzük, hogy igazán mélypontra kerültünk, akkor próbáljunk visszaemlékezni. Lehet, hogy volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy az Atya rosszallóan nézett rám? Lehet, hogy aztán nem sokkal, jött a Szentlélek és kedves szóval igyekezett figyelmeztetni, de ügyet sem vetettem rá? Aztán volt egy olyan Ige, ami egyértelműen a bűneimet hozta elém, de egyszerűen csak ellapoztam, hogy ez most nekem nem szól? A következő este már ki sem nyitottam a Bibliámat, nehogy a lelkemnek tükröt mutasson? Akkor Isten megjobbító szeretetének néhány megnyilvánulásán mentem át. Igen, használ csapásokat. Ez a szó mindkét fordításban megegyezik. Azért teszi, hogy megtisztítsa az életünket az ellenség csírájától is, a kicsi kovásztól, ami az egész testet megfertőzheti. És azért, hogy távol is tartson minden további lehetőségtől a bűnre. A zúzódás és seb persze fáj az adott pillanatban, de fontos tulajdonságuk, hogy különböző ideig még emlékeztetnek, csak lassan lesznek nyomtalanok. De vannak, amelyek csak heggel gyógyulnak és örök emlékeztetők lesznek. Ne felejtsük el, hogy Isten azokkal mit akart egyszer megtanítani és a most frissen szerzett sérülések kapcsán se vádlón dobáljunk miérteket, hanem kérdezzük meg, mi az, amitől búcsút kell vennünk ahhoz, hogy Vele nagy, örök ölelésbe forrhassunk.

2016. február 1. - 2016. február 7.

Details
Igei gondolatok
02 February 2016
Hits: 173
Efézus 6-11-18, „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben, mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk,………”

Ha megfigyeltétek a Szellemi fegyverzet leírását ez a fegyverzet 7 részből áll.
1/ Az igazság deréköve: Ezt csak akkor nyered el, ha Jézus, aki maga az igazság ott él a szívedben.
2/ A megigazulás páncélja: Ha Jézust a szívedbe fogadtad ezt napi szinten viseled, mert akit a Fiú meg szabadit az valósággal szabad lesz, vagyis Ő általa megigazulsz.
3/ A békesség evangéliumának készsége: Isten gyermekeinek szívében ott él a békesség, melyet az Úrtól nyertünk, és ezt senki nem veheti el tőlünk - halleluja.
4/ A hit pajzsa mellyel a gonosznak minden tüzes nyilát megolthatod:
Azt mondd mindig, amit Isten Igéje állit! Győzni fogsz, és győztes leszel
5/ Az üdvösség sisakja: Nagyon lényeges! A gondolatvilágod védelmezése ettől függ.
Miért is? A kiűzött és a visszatérés lehetőségét kutató démonok többsége a gondolataidat veszi támadás alá!
Légy nagyon óvatos, meg kell tanulnunk különbséget tenni az ördögi
gondolatok, és saját gondolataink­­ között. (Szent Szellemtől nyert bölcsesség által, mi magunknak kell eldönteni a helyes irányt). Már a
támadás első jelére verd vissza az ördögöt!
6/ A Szellem kardja: Mely nem más, mint Isten beszéde!
Jézus az Isten beszédét az Igét használta arra, hogy visszaverje a sátán kísértéseit.
Tudod mi az Isten beszéde? Lábunk szövétneke! Ösvényünk világossága, kétélű kard mely lemezteleníti a szívet, mert
a szív teljességéből szól a száj! Eledel a Szellemünk számára!
Ha valaki nem teszi élete elsődleges részévé Isten beszédét aligha
tudja hosszú távon megőrizni Szellemi tisztaságát. Feszítsd meg a testet az összes kívánságaival együtt, mert a test kívánsága ellenségeskedés Istennel! Szakíts a gonosz szellemekkel összefonódott régi szokásaiddal. Ha a testi indulatokat, vágyakat nem szegezed oda a kereszthez a démonok előtt nyitva áll az ajtó, ezzel feljogosítod arra, hogy visszamehessenek.
7/A Szellemben való ima: Alakítsd úgy az életedet, hogy állandóan dicsérhesd az Urat, és szüntelen imádkozz, Istennek a dicsérete elnémítja az ellenséget. A dicséret, a hála, az imádás, a Szentlélek által való öröm elűzi a gonoszt.
Azt mondja az I Thesslonika 5: 17: Szüntelen imádkozzatok!
Ha mindezt átgondoljuk, az Úr olyan fegyverzettel szerelt fel bennünket, hogy az ellenség minden támadását ki tudjuk védeni, de még azon túlmenően is a Mindenható Isten áll mögöttünk, aki győzelemre vezeti övéit, mert mi hisszük és tudjuk, hogy Istennel leszünk győztesek!

Ámen

2016. január 18. - 2016. január 24.

Details
Igei gondolatok
23 January 2016
Hits: 192

Mert megpróbáltál minket Istenünk, megtisztítottál, mint ezüstöt. (Zsolt.66:10)

Gyakran énekeljük dalainkban és harsogjuk lelkesedéssel imáinkban az Úrnak a változásra irányuló kéréseinket: „Uram, formálj át!, Tisztíts meg engem!, Vedd a kezedbe az életem, és tegyél késszé a rám bízott munkára! stb.” Nem felejthetjük el, hogy a mi Mesterünk mindenkor komolyan veszi a kéréseinket, és azt mondja: „Rendben, átformállak téged. Rendben, a kezembe veszem a te életedet és késszé teszlek téged arra, hogy áldássá légy a környezeted számára.” Aztán hirtelen olyan élethelyzetekben találjuk magunkat, amelyek kényelmetlenek, olykor fájdalmasak nekünk, és mint egy ijedt, elveszett kisgyermek, könyörgünk az Úrnak, hogy mihamarabb szabadítson ki bennünket a nehéz helyzetből, és adja meg, hogy újra vígan, és gondtalan élhessük a mindennapjainkat. Mennyire emberek vagyunk…. nehezen tanulunk, és  oly sokat felejtünk. Elfelejtjük, hogy Istennél hogyan is működik az ÁTFORMÁLÁS, a MEGTISZTÍTÁS, az ALKALMASSÁ TÉTEL. Egy szolgáló egyszer arról tanított, hogy ne azt kérjük az Úrtól, hogy vegye el a mi terheinket, hanem hogy adjon erőt elhordozni azokat, amíg az szükséges az Úr terve szerint.  A számunkra legnehezebb élethelyzetekben ne csupán a gyors kimenekedést könyörögjük ki az Úrtól, hanem emlékezzünk arra, hogy a Mester éppen dolgozik a mi életünkön, és az Ő munkája mindig jó eredményt hoz. Félelem helyett nem kell mást tennünk, mint még inkább belekapaszkodni az Ő kezébe, hogy el ne tévedjünk a sötét halál árnyékának völgyében, és közel maradni Őhozzá, hogy halljuk az Ő szavát, mire akar megtanítani, mely a mi átformálásunkat szolgálja.

Sok éves keresztényként is, gyakran felszínes és emberi a gondolkodásunk, és ringatjuk magunkat abban, hogy Isten úgyis annyira szeret bennünket, hogy minden úgy fog alakulni, ahogyan azt mi megálmodtuk. Aztán jönnek az átformálást hozó kemény élethelyzetek, melyek egyáltalán nem szerepeltek az álmainkban. Talán kértünk előrehaladást, sikert életünk egy bizonyos területére, és  - látszólag okát nem látjuk, de - nem kaptuk meg… talán békességet kértünk, és harcokkal találtuk szemben magunkat… Isten talán nem akarná teljesíteni a mi kéréseinket? Nem akarná, hogy boldog emberek legyünk? – Szó sincs róla! A válasz abban rejlik, hogy az Ő gondolatai nem a mi gondolataink… Vizsgáld csak meg az életed, nem-e kaptad meg a kért előrehaladást és sikert életed egy másik területén, ahelyett ahol te számítottál rá? Nem-e megkaptad a kért békességet a sikeresen megvívott harcaidban? Jézus azt ígérte, Ő nem úgy adja, ahogyan a világ adná… Ő nem csak olyan dolgokat akar megadni neked, amiket emberileg elképzelhetsz, hanem azt ígérte, hogy olyanokat is, amelyeket a szem nem látott, fül nem hallott, és a szíved meg se gondolt. Ez olykor azzal jár, hogy nem a mi bekorlátozott vágyainkat teljesíti, hanem az Ő tökéletes tervét viszi véghez. Engem megtanított Jézus egy nagyon fontos dologra: amíg azt várod Istentől, hogy szép sorban hajtsa végre a te emberileg megálmodott vágyaidat, addig nem lehetsz boldog keresztény ember. Csakis akkor találod meg az Úr valódi örömét, ha nem a saját vágyaidra tekintesz, hanem a Tőle kapott látással elkezded meglátni az Ő tökéletes tervének kibontakozását az életedben és felfedezed, hogy mennyivel többet nyertél azzal, hogy nem a te elképzelésed szerint halad az életed, hanem az a Személy alakítja, aki önmagadnál is jobban ismer téged.

Ha vallásos élet helyett, odaszánt, élő hitéletre vágyunk, nem várhatjuk azt, hogy az életünk útja mindig a füves legelőkön vezet majd át. Azonban ez nem kell, hogy elkeseredésre adjon okot. Péter így fogalmazza ezt meg: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt közöttetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek.” (1Péter.12) Az eredeti görög nyelvben úgy hozza az Írás, hogy „ne legyen tőletek idegen, távol álló az az égés, megemésztődés, amely a megpróbáltatás végett támadt közöttetek…” Vagyis Péter felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy megrémülés helyett számoljanak a bekövetkező nehézségekkel, mert hozzá tartoznak a keresztény életünkhöz, okkal történik. A megemésztődés azt jelenti, hogy megsemmisül. Az átformálás folyamatát több helyen az ezüst megtisztításához hasonlítja az Ige. Ha a Mester kezébe tesszük az életünket, Ő különböző, számunkra kellemetlen élethelyzetek által eléri, hogy elemésztődjön, megsemmisüljön bennünk mindaz, ami akadályozná azt, hogy értékes anyag lehessünk. Ha önigazultság, nagyképűség van benned, olyan élethelyzetet hoz, ahol meglátod, mennyire kevés is vagy Isten nélkül. Ha meg akar tisztítani a hitetlenségből, olyan helyzetekben találod magad, amiben lezárul minden út, elérhetetlenné válik a B terved, a talaj kiszalad a lábad alól, és egyetlen megoldás marad; hogy megtanulj végre bízni a Teremtődben saját tervek nélkül.

„Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az ÚR Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt.” Malakiás 3:3

Nemrég olvastam egy Bibliatanulmányozó csoportról, ahol az egyik tag a fenti Ige kapcsán időpontot kért egy ötvösmesternél, ahol a következőket tapasztalta:

„Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.

A nõ elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között,megsemmisül.

A nõ egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne
."

Hiszem, hogy megéri magunkat a Mester kezébe adni, hogy az Ő képmására formáljon át bennünket.

More Articles ...

  1. 2016. január 11. - 2016. január 17.
  2. 2016. január 4. - 2016. január 10.
  3. 2015. december 28. - 2016. január 3.
  4. 2015. december 14. - 2014. december 27.
  5. 2015. december 7. - 2015. december 13.
Page 15 of 41
  • Start
  • Prev
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.