„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és ők követnek engem.” János 10:27

Nagyon szeretem János evangéliumát, éppen ezért nem volt véletlen, hogy ebből választottam Igét. A 10. részben Jézus a zsidóknak a jó Pásztorról és az ő juhairól beszél. Példázatban szól hozzájuk, melyben Őt magát az akol ajtajának nevezi, a benne hívőket pedig juhoknak. Azt mondja, hogy mindaz, aki nem az ajtón megy be az akolba, vagyis nem Őáltala, az mind tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón tér be, az az Úr akaratát teszi alázattal és szelídséggel. Mindazok, akik az ajtón mennek be, megtartatnak, találnak legelőt maguknak.

Ezt a példázatot a zsidók nem értik, sőt azt kérdezik Jézustól, hogy meddig tartja bizonytalanságban őket? Jézus pedig azt feleli, hogy már megmondta nekik a választ, de ők nem hiszik. És itt kapcsolódik be a fenti Igevers. Többször elolvastam ezt az összetett mondatot, ami egy belső megnyugvást, biztonságot, örömet jelent számomra. Van-e annál jobb, mint Jézus juhai közé tartozni? Az Ő „tulajdona” lenni? Jézus juhoknak nevez bennünket, akik hallják az Ő hangját.

Valószínű, láttatok már kiskutyákat, akiknek még nincs nyitva a szemük, de ha az anyjuk hangját meghallják, ösztönösen indulnak felé, mert ennivalót, védelmet, biztonságot remélnek tőle. Akkor mennyivel inkább így van az ember, aki értelemmel bír, aki rábízta magát Jézus Krisztusra, és imáiban sokszor beszélget Vele, bizony hallja az Ő szavát. Biztosan átéltétek ti is, mikor az Úr Szent Szelleme által szólt hozzátok. Akár belső hang által indított valamire, vagy éppen megállított egy cselekedet elvégzésétől. Az övéi hallják az Ő hangját.

Így folytatódik tovább az Ige: „…és én ismerem őket”  Két ember is igyekszik megismerni egymást, Jézus pedig, mint Isteni személy, nagyon jól ismer bennünket. Ha valaki megvásárol valamit, saját tulajdona lesz, és nagyon vigyáz rá, hiszen kifizette érte az árát. Jézus Krisztus nagy árat fizetett a juhaiért. Ismeri minden lépésünket, szívünk belső titkait is. Emlékszem, volt a szívemben egy titkos vágy, amit az Úr megadott nekem. Ő nagyon szeret bennünket, és örömöt akar szerezni nekünk. És hogy még jobban megismerjem Jézus akaratát én is az életemre vonatkozóan, igyekszek imában kapcsolatban lenni mindig Vele. Élő kapcsolatban, ami által valóban meghalljuk a hangját, várjuk az Ő utasításait.

És végül: „…követnek engem”: Ha valakit feltétel nélkül követünk, azt jelenti, hogy nem aggódunk, hogy mi lesz, ha elindít az Úr valamilyen úton, nem vonjuk kérdőre, hogy most miért nem kaptam meg a kért dolgot, hanem teljesen Rá hagyatkozunk, mert egyedül Jézus tudja, hogy mi a jó a mi számunkra. Ha szívem teljes mélységéig elhiszem, hogy Ő az egyetlen, Aki a legjobbat akarja nekem, akkor az egész életemet valóban teljesen Rá bízom.

Ha nem érzelmi vonatkozásban vizsgáltam volna ezt az összetett mondatot, nem néztem volna az üzenetét, csupán a szavakat, akkor is egy összetartozást, összeölelkezést tapasztaltam volna. Jézus, és az Ő juhai, akik elválaszthatatlanul összetartoznak… ezt a gyönyörű képet mutatja be nekünk ez a példázat.

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2.Timóteus 1:7

A félelem megbéníthat. A félelem korlátokat szabhat. A félelem tönkretehet. Ahol félelem van, ott kevés a hit és kevés a bizalom. A félelem meghátráláshoz vezethet. Miközben félünk, lehetetlennek látunk dolgokat.
Nehéz lenne olyan embert találni a környezetünkben, aki nem fél semmitől, vagy aki még soha nem találkozott a félelemmel. A félelem minden nap jelen van az életünkben, pedig mit mondd az Isten igéje? „NEM a félelem lelkét adtam nektek….”
Félünk a holnaptól, félünk a jövőtől, félünk a változásoktól, félünk az előttünk álló ismeretlentől, félünk az új kihívásoktól, félünk hogy elveszítjük a munkánkat, félünk az elmúlástól, félünk a világ jelenlegi állapotától.
A félelem mindenhol utat tud törni magának, ha engedjük neki. Pedig milyen jó lenne félelem nélkül élni, milyen szép lenne, ha nem kellene folyton aggodalmaskodni és félni a holnaptól. De lehetséges ez egyáltalán? Igen lehetséges! Istennel MINDEN lehetséges!
Egy másik helyen ezt írja az ige:

„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” Jn 14:27

Ne nyugtalankodjék a szíved! Milyen jó lenne ha ez ilyen egyszerű lenne, ugye? Pedig egyszerű. Sokszor felesleges dolgok miatt félünk, olyan dolgok miatt aggódunk, amik végül be sem következnek. Pl,: a munkahelyünkön a főnök szeretne velünk beszélni, mi egyből a lehető legrosszabbra gondolunk. Biztos le fog szidni, vagy lehet hogy ki fog rúgni. De mindeközben meg lehet, hogy szó sincs erről, valami teljesen mást szeretne. És ahelyett, hogy teret adnánk Istennek és átadnánk neki az irányítást a félelmeink felett, felörlődünk teljesen.
Van hogy olyan dolgok miatt aggódunk és félünk, amin egyszerűen nem tudunk változtatni. Pl.: épp munkába tartunk egy hétköznap reggel autóval és hatalmas dugóba keveredünk, ez miatt nem érünk be időbe a munkahelyünkre és elkésünk egy fontos tárgyalásról, de hiába aggódunk, ez egy olyan szituáció, amin nem tudunk változtatni, amibe nem tudunk emberileg bele nyúlni.

Nagyon sok olyan helyzet adódik, amikor megláthatjuk azt, hogy mennyire bízunk Istenben, mennyire hisszük, hogy kézben tartja a dolgokat és az életünket. Isten nem a félelem lelkét adta, Ő nem akarja hogy félelemben éljük le az életünk, de azt annál jobban, hogy bízzunk benne teljesen mindenkor, minden körülmények között.

„A kékek és a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások.”(Példa 20, 30 - Károli)

„Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások.” (Példa 20, 30 – Új fordítás)

Felnőttként is azon kapjuk néha magunkat, hogy fájdalmas foltokat hordozunk. Kevéssé gondolok olyan apró nyomokra a bőrünkön, ami valami véletlen ütődésből vagy balesetből származik. A lelkünkre gondolok most, ami bizonyos időközönként kék és sajog. Van, hogy meglepődünk rajta, nehezen viseljük, panaszkodunk, hisztizünk vagy akár meg is kérdezzük, hogy: „Apa, mondd miért?” Mindkét fordítása az Igének annyira leíró, magában hordozza a természetfeletti bölcsességet. Ilyen foltokat testi életünkben leggyakrabban a gyermekeken látunk. Akkor sejtjük, hogy valami felelőtlenséget csináltak, figyelmetlenek voltak és olyan útra tévedtek vagy olyan vakmerőek voltak, hogy annak rossz vége lett. Emellett az is lehet – bár ez a mai modern nevelési elvek mellett már aligha érvényesül – hogy fenyítést kaptak, amiért engedetlenek voltak, helytelen dolgot tettek, stb. Miért jelentene ez mást a mi esetünkben, „komoly” felnőtteknél? Nagyszerű az IGE, ami útmutatást ad ahhoz, hogy mit szabad és mit nem szabad tennünk. Ott van a GYÜLEKEZETünk, ahol szintén arra próbálnak minket elvezetni, hogy mi az Isten szerinti, kegyes élet, aszerint járjunk. Vannak TESTVÉREINK, BARÁTAINK, akik igyekeznek a legjobb tudásuk szerint tanácsolni minket. És kérhetjük, kérjük is ISTEN VEZETÉSÉT közvetlenül, SZELLEME által. Néha azonban a számtalan lehetőség ellenére, mégis a helytelen utat választjuk és páratlan tanultságunk ellenére mégis engedünk a gonosznak. Azt hiszem, egy gyakorló szülő sem azzal kezd, hogy ha gyermeke nem jó irányba indul, hogy azonnal, szó nélkül odacsap. Először vannak jelzések, egyetlen rosszalló pillantás, amiből már érthettünk kicsi korunkban. Ha az nem használ, akkor jöhet a kedves szó, majd a határozott, az utasítás, az emelt hang és ezután a csapás. Természetesen helyzete válogatja, hogy ezek közül melyik, és milyen sorrendben. Ezzel csak arra szeretnék rámutatni, hogy ha anya vagy apaként legalább van 5-6 eszköz a kézben a megfelelő neveléshez, akkor mennyivel inkább használja ezeket az Atya. Nem célja, hogy lesújtson. Sokszor azért, hogy könnyebb dolgunk legyen, azt mondjuk egy-egy dologra, hogy Isten most megpróbál, ki kell állnom, azért van ez a nehéz helyzet. És az esetek egy jelentős részében ez tényleg így is van, ahogy Jóbbal is történt. Éppen azért kéretett ki, mert az élete az Úr dicsőségére volt. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a lelkünk fájdalma a gonosztól való megtisztulásunkat segíti elő. Amikor azt érezzük, hogy igazán mélypontra kerültünk, akkor próbáljunk visszaemlékezni. Lehet, hogy volt egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy az Atya rosszallóan nézett rám? Lehet, hogy aztán nem sokkal, jött a Szentlélek és kedves szóval igyekezett figyelmeztetni, de ügyet sem vetettem rá? Aztán volt egy olyan Ige, ami egyértelműen a bűneimet hozta elém, de egyszerűen csak ellapoztam, hogy ez most nekem nem szól? A következő este már ki sem nyitottam a Bibliámat, nehogy a lelkemnek tükröt mutasson? Akkor Isten megjobbító szeretetének néhány megnyilvánulásán mentem át. Igen, használ csapásokat. Ez a szó mindkét fordításban megegyezik. Azért teszi, hogy megtisztítsa az életünket az ellenség csírájától is, a kicsi kovásztól, ami az egész testet megfertőzheti. És azért, hogy távol is tartson minden további lehetőségtől a bűnre. A zúzódás és seb persze fáj az adott pillanatban, de fontos tulajdonságuk, hogy különböző ideig még emlékeztetnek, csak lassan lesznek nyomtalanok. De vannak, amelyek csak heggel gyógyulnak és örök emlékeztetők lesznek. Ne felejtsük el, hogy Isten azokkal mit akart egyszer megtanítani és a most frissen szerzett sérülések kapcsán se vádlón dobáljunk miérteket, hanem kérdezzük meg, mi az, amitől búcsút kell vennünk ahhoz, hogy Vele nagy, örök ölelésbe forrhassunk.

Mert megpróbáltál minket Istenünk, megtisztítottál, mint ezüstöt. (Zsolt.66:10)

Gyakran énekeljük dalainkban és harsogjuk lelkesedéssel imáinkban az Úrnak a változásra irányuló kéréseinket: „Uram, formálj át!, Tisztíts meg engem!, Vedd a kezedbe az életem, és tegyél késszé a rám bízott munkára! stb.” Nem felejthetjük el, hogy a mi Mesterünk mindenkor komolyan veszi a kéréseinket, és azt mondja: „Rendben, átformállak téged. Rendben, a kezembe veszem a te életedet és késszé teszlek téged arra, hogy áldássá légy a környezeted számára.” Aztán hirtelen olyan élethelyzetekben találjuk magunkat, amelyek kényelmetlenek, olykor fájdalmasak nekünk, és mint egy ijedt, elveszett kisgyermek, könyörgünk az Úrnak, hogy mihamarabb szabadítson ki bennünket a nehéz helyzetből, és adja meg, hogy újra vígan, és gondtalan élhessük a mindennapjainkat. Mennyire emberek vagyunk…. nehezen tanulunk, és  oly sokat felejtünk. Elfelejtjük, hogy Istennél hogyan is működik az ÁTFORMÁLÁS, a MEGTISZTÍTÁS, az ALKALMASSÁ TÉTEL. Egy szolgáló egyszer arról tanított, hogy ne azt kérjük az Úrtól, hogy vegye el a mi terheinket, hanem hogy adjon erőt elhordozni azokat, amíg az szükséges az Úr terve szerint.  A számunkra legnehezebb élethelyzetekben ne csupán a gyors kimenekedést könyörögjük ki az Úrtól, hanem emlékezzünk arra, hogy a Mester éppen dolgozik a mi életünkön, és az Ő munkája mindig jó eredményt hoz. Félelem helyett nem kell mást tennünk, mint még inkább belekapaszkodni az Ő kezébe, hogy el ne tévedjünk a sötét halál árnyékának völgyében, és közel maradni Őhozzá, hogy halljuk az Ő szavát, mire akar megtanítani, mely a mi átformálásunkat szolgálja.

Sok éves keresztényként is, gyakran felszínes és emberi a gondolkodásunk, és ringatjuk magunkat abban, hogy Isten úgyis annyira szeret bennünket, hogy minden úgy fog alakulni, ahogyan azt mi megálmodtuk. Aztán jönnek az átformálást hozó kemény élethelyzetek, melyek egyáltalán nem szerepeltek az álmainkban. Talán kértünk előrehaladást, sikert életünk egy bizonyos területére, és  - látszólag okát nem látjuk, de - nem kaptuk meg… talán békességet kértünk, és harcokkal találtuk szemben magunkat… Isten talán nem akarná teljesíteni a mi kéréseinket? Nem akarná, hogy boldog emberek legyünk? – Szó sincs róla! A válasz abban rejlik, hogy az Ő gondolatai nem a mi gondolataink… Vizsgáld csak meg az életed, nem-e kaptad meg a kért előrehaladást és sikert életed egy másik területén, ahelyett ahol te számítottál rá? Nem-e megkaptad a kért békességet a sikeresen megvívott harcaidban? Jézus azt ígérte, Ő nem úgy adja, ahogyan a világ adná… Ő nem csak olyan dolgokat akar megadni neked, amiket emberileg elképzelhetsz, hanem azt ígérte, hogy olyanokat is, amelyeket a szem nem látott, fül nem hallott, és a szíved meg se gondolt. Ez olykor azzal jár, hogy nem a mi bekorlátozott vágyainkat teljesíti, hanem az Ő tökéletes tervét viszi véghez. Engem megtanított Jézus egy nagyon fontos dologra: amíg azt várod Istentől, hogy szép sorban hajtsa végre a te emberileg megálmodott vágyaidat, addig nem lehetsz boldog keresztény ember. Csakis akkor találod meg az Úr valódi örömét, ha nem a saját vágyaidra tekintesz, hanem a Tőle kapott látással elkezded meglátni az Ő tökéletes tervének kibontakozását az életedben és felfedezed, hogy mennyivel többet nyertél azzal, hogy nem a te elképzelésed szerint halad az életed, hanem az a Személy alakítja, aki önmagadnál is jobban ismer téged.

Ha vallásos élet helyett, odaszánt, élő hitéletre vágyunk, nem várhatjuk azt, hogy az életünk útja mindig a füves legelőkön vezet majd át. Azonban ez nem kell, hogy elkeseredésre adjon okot. Péter így fogalmazza ezt meg: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt közöttetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek.” (1Péter.12) Az eredeti görög nyelvben úgy hozza az Írás, hogy „ne legyen tőletek idegen, távol álló az az égés, megemésztődés, amely a megpróbáltatás végett támadt közöttetek…” Vagyis Péter felhívja a gyülekezet figyelmét, hogy megrémülés helyett számoljanak a bekövetkező nehézségekkel, mert hozzá tartoznak a keresztény életünkhöz, okkal történik. A megemésztődés azt jelenti, hogy megsemmisül. Az átformálás folyamatát több helyen az ezüst megtisztításához hasonlítja az Ige. Ha a Mester kezébe tesszük az életünket, Ő különböző, számunkra kellemetlen élethelyzetek által eléri, hogy elemésztődjön, megsemmisüljön bennünk mindaz, ami akadályozná azt, hogy értékes anyag lehessünk. Ha önigazultság, nagyképűség van benned, olyan élethelyzetet hoz, ahol meglátod, mennyire kevés is vagy Isten nélkül. Ha meg akar tisztítani a hitetlenségből, olyan helyzetekben találod magad, amiben lezárul minden út, elérhetetlenné válik a B terved, a talaj kiszalad a lábad alól, és egyetlen megoldás marad; hogy megtanulj végre bízni a Teremtődben saját tervek nélkül.

„Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az ÚR Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt.” Malakiás 3:3

Nemrég olvastam egy Bibliatanulmányozó csoportról, ahol az egyik tag a fenti Ige kapcsán időpontot kért egy ötvösmesternél, ahol a következőket tapasztalta:

„Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.

A nõ elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között,megsemmisül.

A nõ egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne."

Hiszem, hogy megéri magunkat a Mester kezébe adni, hogy az Ő képmására formáljon át bennünket.