Ma a reggeli imámban, arra kértem az Urat, hogy adjon nekem olyan témát, amivel üzenni akar általam az Övéinek. És a következő igét adta az Úr: ” Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem”Márk 8: 34, Máté 16:24
Ez egy többszörösen összetett mondat, melyben választ kapunk arra, hogy megtérésünk után, mit kell tennünk. Tulajdonképpen egy rövid útmutatás a hívő életünkre vonatkozóan. Ahhoz azonban, hogy teljesen megértsünk egy Igét, mindig a szövegkörnyezetet is érdemes elolvasni. Ezért tehát a 31-38 versszak üzenetét kibontjuk.
Bevezetésként kezdjük a 31 - es versszakkal. Jézus a tanítványaival jár- kell, és közben tanítja őket. Elmondja azt a nagy titkot, amit a tanítványok még soha nem hallottak, hogy „Az Ember Fiának sokat kell szenvedni, megvettetni, a vénektől, írástudóktól, főpapoktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni” és Péter az Úr iránt érzett szeretetéből kiindulva azt mondja: Máté 16:22-ben „Nem eshetik ez meg veled Uram!” Ekkor Jézus megfordult és megfedte Pétert, elég komoly jelzővel, mert azt mondta neki: „Távozz tőlem sátán, bántásomra vagy nékem, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra” Máté 16:23
Sokat mond ez az Ige, mert szemünk elé tárja, Jézusnak és az embernek, az Atya iránt érzett felelősségét. Péter szerette Jézust, és féltette attól, ami rá vár. Ezzel magát is vigasztalta, elhessegette még a gondolatot is a témáról, de Jézus tudta mi a feladata, tudta, miért jött a földre, nem a maga jobblétét kívánta, hanem az Atya akaratát teljesíteni.
Ennek kapcsán nyugodtan gondolhatunk arra, hogy mi hányszor vagyunk Péterek, és engedményeket teszünk szeretteinknek Isten elvárásaival szemben. Szemet hunyunk annak, amit tudjuk, hogy nem az Isten akarata. Mert mi emberek vagyunk, és szeretnénk csak a jót elvenni mindenkor az Úr útján való járáskor.
Jézus mivel látja, hogy maga az Ő tanítványai is gyengék az Istennek való odaszánásukban, ezért odahívta a sokaságot, gondolva, hogy ők még inkább távol vannak Istentől, mint a tanítványok, és azokkal együtt tanítja őket: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem!”
Ez a több mondatból álló összetett mondat, egy útmutató a hívő életre.
Az első mondatot vizsgálva, látjuk, hogy Jézus feltételes módban mondja:”Ha” tehát nem mindenképpen muszáj, csak, ha valaki önszántából, saját akaratából, saját döntése által Isten útját választja. Ez a döntés egy lehetőség számunkra, egy biztos örökélet bebiztosítására. Ez kizárólag nekünk lesz jó, mert Isten gyermekeivé válunk, ha mi is akarunk azzá válni.
1. -„Tagadja meg magát!”Mit is jelenthet ez a tanács? Azt jelenti, hogy aki arra döntött, hogy az Úr útján akar járni, annak el kell hagyni a világi életet! Nem megy ki a világból, mert ebben élünk, de nem él azokkal a világ által nyújtott lehetőségekkel, mint szórakozás, italozás, drogozás, kirívó öltözet, strandolás, kártyázás, stb. ennek ellenére igénybe veszi az orvosi segítséget mikor szükséges, eljár az üzletekbe, a munkahelyre stb. tehát az ó-emberét eltemeti, és egy újjászületett emberként él itt a világban, csak már nem úgy, ahogy eddig.
2. -„Vegye fel az ő keresztjét” (ne lázadjon! ) Ugyanis, legutóbb tanítottam arról, hogy Isten mindenről tud, és az Ő akarata nélkül semmi sem történik. Tehát, ha mi panaszkodunk, lázadozunk folyvást, akkor Isten akaratával megyünk szembe. Türelmesen járjuk a nekünk kiszabott utat, és fogadjuk el minden nap, ami ránk vár! Vigyük a mi keresztünket, ami pontosan annyi, amennyit mi elbírunk.
3. -„És kövessen engem!” Azt mondja az Úr, hogy kövessük Őt. Tehát nem megelőzve, meggondolatlanul előre szaladva, és eltévedni, mivel a kitaposott utat Jézus tapossa ki előttünk.
Ha igy követjük, hogy meghalljuk az Ő szavát, látjuk a mosolyát, megragadhatjuk erős karját, akkor biztosan nem juthatunk bajba.
Még arra is kitér az Úr, a jobb érthetőség kedvéért, hogy „ha valaki meg akarja tartani az életét, elveszti azt…..”Ugyanis, ha nem ennek az utasításnak alapján éli a keresztyén életét, akkor bizonyára még a világi dolgait nem tette le, és nem tudott újjászületni. Mit ér vele, ha az egész világot is megnyeri, de a lelkében kárt vall, vagyis a lelke elvész!
„De, ha elveszti az ő életét,” mert, le tudott mondani világi életéről az Úrért, akkor megmenti az lelkét ez által.
Azt kérdezi Jézus a 36.versben: „Avagy, mit adhat váltságul az ember az ő lelkéért?”A lelkünk megmentése, olyan szavakban nem foglalható kincs, amiért cserében csak a szívünket tudjuk adni. Ami azt jelenti, hogy bekódolva abba Jézus nevét!
És végezetül az Úr nyomatékosan azzal zárja a tanítását, hogy ha valaki szégyelli Őt, a bűnös emberek előtt, akkor majd Ő is szégyellni fogja az Atya előtt, mikor visszajön az angyalaival! És tudjuk, hogy ezzel mit akart üzenni a nem megtért emberek felé.
E néhány vers üzenetének elvétele, csodás érzés volt számomra, mert tudtam, hogy Isten válasza volt a reggeli imámra, amely üzenet volt számotokra, és nem utolsósorban nekem is. Éreztem, mintha én is ott lettem volna a tanítványokkal, a tömegben és ittam az Úr minden szavát.
Sokszor elképzelem, milyen jó is lenne, ha az Úr még itt járna a földön, és egy érintésre lenne tőlünk! Jó lenne belekapaszkodni néha, mikor ránk tör a félelem, a mindennapi terhek miatt, visszamosolyogni rá, mikor szelíden ránk mosolyog. Mikor büszke ránk, ha kibírtuk a próbákat, mikor bizonyságot teszünk sokaknak róla!
Jó lenni látni a szomorú arcát, mikor rosszat cselekszünk, jó lenne, ha megmaradna bennünk az a szomorú arc, hogy soha többet ne okoznánk neki fájdalmat!
Jó lenne szüntelenül hozzá vágyni, Őt imádni, néki szólna minden dicséret! Jó lenne, ha az emberek megtérnének, és velük együtt növelnénk Isten családját!
De hiszen a vágy valóság, mert közelebb van, mint egy karnyújtás, hisz Jézus itt él a szívemben! Belekapaszkodok imáim által minden nap, látom a szomorú arcát, mikor nem jót cselekszek, aztán megbánom és vigyázok, hogy ne forduljon elő többet. Kinyújtom kezeim felé, és érzem, hogy megérint engem, mosolya vidámmá tesz.
Ő itt van, sokkal jobban, mint mikor a földön járt, mert akkor csak egy helyen tudott egy időben lenni, most meg a Szent Szelleme által mindenhol és mindenkor!
Kedves testvéreim! A fenti Ige útmutató számunkra, vegyük komolyan és akarjunk úgy élni, hogy mikor majd eljön az Úr, ne keljen neki szégyenkezni miattunk!
És ez csak rajtunk áll! Segítsen minket az Úr benne!!! Ámen.
Ha meghalljuk ezt a három szót, hogy: „Feltétel nélküli szeretet”- vajon az emberek mire gondolnak? Megtalálják - e ennek a mondatnak az igazi üzenetét, amit bizony mindenkinek gyakorolni kellene.
A feltétel nélkül, ez azt jelenti, hogy valamit akkor is adunk, ha a másik semmit nem ad nekünk érte. Sem pénzt, se anyagi javakat, csupán önzetlenül mi neki ajándékozunk valamit. Tehát nem kötjük feltételhez, hogy csak akkor kapod meg, ha cserébe nekem adsz bármit érte. Csak úgy, szabadon, jó akaratból tesszük.
Ilyen feltétel nélküli lehet szeretetet is, ilyet egyedül csak Úrtól kapunk! Ilyen szeretet, földi ember nem tud adni a másiknak, mert az ember gyarló, és mindig azon töri fejét, hogy milyen hasznot húzzon a másikból. Legtöbbje tele van irigységgel, ami teljesen kizárja a szeretetnek ezt a formáját.
Mint utaltam is rá, ha valaki feltétel nélkül gyakorolná a másik ember felé ezt az érzést, amit fizikálisan is kimutatna, az a személy, akkor önzetlenül szeret! Nem nézi, hogy te érdemled vagy sem, csak egyszerűen te ember vagy és szeret!
Gondoljuk el, ha az Úr Jézusban nem ez a fajta szeretet élne, akkor véghez tudta volna vinni az emberekért tett véráldozatot? Nem azt mondta volna, hogy azok, akik nem érdemlik, azoknak nem jár ez a fajta kegyelem. De ő azokért is meghalt, aki még meg sem született, és szabad akaratot adott mindenkinek döntésben, ezzel esélyt adva az örökéletre.
A gyakorlatból láthatjuk, sok ember az élete közepén, vagy végén lesz Jézus Krisztus követője, és igy már részese lehet az örök életnek. Az esély, amit akkor Jézus neki adott, végül elfogadásra talált. Jó lenne, ha mindenki megértené, és megragadná ezt a lehetőséget.
Tudnia kell minden hitetlen embernek, hogy Jézus Krisztus feltétel nélkül szereti őt is, és a véráldozatával megelőlegezett egy bizalmat, amivel esélyt adott az örökéletre. Tudni kell minden embernek, hogy ott a Golgotai kereszten, az embertelen kínok között, Ő vállalta át a te és az én bűneimet!
EZ, A FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET, AMIT JÉZUS KRISZTUS HOZOTT AZ EMBERÉRT OTT A KERESZTFÁN, ÉS MAI NAPIG EZZEL A SZERETETÉVEL VÁR RÁD, HOGY MEGTALÁLD ŐT. ÉS EZZEL A SZERETETÉVEL VEZETI BÁRÁNYAIT A KESKENY ÚTON, HOGY MAJD TALÁLKOZHASSON VÉLÜK.
Megváltóm Jézus: Uram köszönöm!
Ilyenkor Nagypénteken, talán még inkább felértékelődik az emberekben a Golgotai kereszt, Jézus kínszenvedése, az Ő kereszthalála értem, és érted!
Ennek kapcsán fogalmazódik meg bennem egy kérdés: „Uram, mi lenne velem Nélküled?”Mi lenne velem Jézus, ha Te nem vállaltad volna fel az emberiség bűneit, és közöttük az enyémet is! Ha Te akkor a Mennyben, nemet mondtál volna a küldetésedre, és nem vetted volna fel a vállaidra a súlyos bűnterheinket? Mi lett volna velünk, velem Uram?
Tudtad, mi vár Rád, és mégis Te vigasztaltál minket: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, Higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
És, ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” János 14:1-3
Szívünket teljesen reménységgel tölti be ez a néhány mondat, és ismét, csak azt tudom mondani: Uram köszönöm az értem hozott véráldozatot!
Drága Jézus, bárhogyan is akarjuk, nem tudjuk átérezni azt a sok fájdalmat, amit értünk kellet elszenvedned, csupán elképzelni lehet mind azt.
Kérlek, bocsáss meg, hogy mi is ott voltunk, és a bűneinkkel mi is feszítsd meget kiáltoztunk.
Isten szeméből a földre hullt egy könnycsepp, mikor a Mennybe érkeztél, jelét adva annak, hogy túl nagy volt az ár, amit átvállaltál.
DRÁGA MEGVÁLTÓM KÖSZÖNÖM NEKED, HOGY EZZEL A GOLGOTAI VÉRÁLDOZATTAL MINDEN TÉGED KÖVETŐNEK, IGY NEKEM IS, ÖRÖKÉLETET SZEREZTÉL!
LÉGY ÁLDOTT ÉRTE, DRÁGA JÉZUS!
„ Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek”. Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő Ura, titeket pedig barátomnak mondalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam tudtul adtam néktek.”János 15:14-15
Valahol azt olvastam: „Igaz barátot soha nem veszítünk el, mert akiben csalódunk, azok által felismerjük, hogy kik az igazi barátaink.” Sokáig gondolkodtam ezen a megfogalmazáson, és végül rájöttem, hogy mennyire bölcs ez a meghatározás. Valóban, ha barátunknak gondolunk valakit, abban megbízunk, a legmélyebb titkainkat is megosztjuk vele, hisz tudjuk, hogy nem mondja el senkinek, mert nem akarná veszélyeztetni a barátságunkat. Ő ugyanúgy megosztja velem a bensőséges dolgait, mert tudja, hogy az ő titka számomra is fontosak. Kialakul közöttünk egy bensőséges kapcsolat, egy bizalmas viszony.Ha viszont ez a bizalmas viszony, csak egyszer is megsérül, szinte megbocsáthatatlanul vége ennek a kapcsolatnak, de legalábbis már soha nem lesz olyan, mint annak előtte.
Ekkor ki lehet szűrni, hogy érdemes volt e - abban az emberben megbízni, beavatni őt a mélységes titkainkban? A mondás azért fedi le, hogy „igaz barátot nem veszítünk”mert nem igaz barát volt, akibe csalódunk.Ezért mondja az Ige: „Az öledben ülő előtt is zárd be a szádnak ajtaját”Mikeás 7:5 Mint látjuk, hogy az emberi kapcsolatok legtöbbje nem tartós.
A fenti Igében azonban egy egészen más kapcsoltról beszél Jézus! Nem emberi kapcsolatról, hanem „Ti az én barátaim vagytok! – mondja az Úr. Tehát ember és Isten kapcsolatáról beszél. Milyen megtiszteltetésnek vehetjük, hogy a Megváltó Istenünk barátjának tekint minket, aminek csak egy feltétele van: „ Ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek”- mondja az Ige.
Persze mi sem lehet könnyebb, egy hívő embernek, aki szereti az Urat, és követni akarja, hogy teljesítse a kérését! Mindez oly könnyűnek tűnik, de a gyakorlatban sajnos másként történik. A világ zaja, a rengeteg kísértés ott van naponta az orrunk előtt, a sátán kész meggyőzni, hogy nem is nagy bűn, amit elkövetünk. Mivel Jézus azt mondta, nem a törvény eltörlésére jöttem, hanem annak betöltésére, igy tudnunk kell, hogy a Mózesi törvények is számon kérhetőek tőlünk.
A törvények, és Jézus parancsolatai olyanok, mint az útjelző táblák a gépkocsivezetők számára. Egyesek tiltják, mások a veszélyre figyelmeztetik, de az minden táblának a célja, hogy megóvja a testi épségüket, védje az anyagi kártól őket.
Jézus nagyon sokat járt-kelt az emberek között, és hogy jobban megértsék a történetekben lévő üzeneteket, példabeszédekben mondta el. Azt akarta, hogy mind azt, amit Ő az Atyától hallott, azt átadja nékik. Bízott az emberekben, hogy megértik, miért is van szükség azokra az útjelző táblákra, amiket egy –egy történet takar.
Jézus földre jöttének is a jó szándék volt a célja! Ott hagyta a Mennyet, és felvette a Golgotai keresztet, mely által átvette magára az emberiség bűneit.” Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek” Sokszor elgondolom, hogy milyen is lesz majd a Mennyben! Amikor ott lehetünk Jézussal, teljes szeretettel, ott nem lesz majd könnyhullatás, fájdalom, ott nem csapnak be az emberek, ott csak annyi lesz a dolgunk, hogy örömben, boldogságban dicsőítsük az Urat! Halleluja!
Jézus nem titkolt el semmit előlünk, mindent megosztott velünk,” Mert nincs semmi rejtett dolog, ami meg ne jelentetnék és semmi sem volt eltitkolva, hanem, hogy nyilvánosságra jusson”Márk 4:22
Egyedül az Ő visszajövetelének idejéről nem tudunk.
Jézus egy másik helyen azt mondja: „Jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy a házába törjön” Máté 24:43 Mert valószínű, hogy ha tudnánk az Úr visszajövetelének órájáról, minden ember nagyon jó lenne, és várná az elragadtatás pillanatát. Viszont, aki mind végig állhatatos marad, az üdvözül!
Jézusnak nem az volt a célja, hogy arra az órára tegye szentté az embereket, mikor visszajön, hanem, hogy törvénytisztelők, Istenfélők, alázatosak, szelídek, és irgalmasok legyenek már itt a földön. Azért, hogy meg is értse a hallgatóság, számtalanszor példázatokban beszélt. Sőt nyomatékkal kihangsúlyozta:„Mert akinek van füle, hallja mit mond a Lélek..”
Amit a ( János 15: 14-15) Igében olvasunk, Jézus egy bensőséges kapcsolatra vágyik az övéivel! Egy olyan élő kapcsolatra, ami a nap minden percében él. Nem csak akkor, mikor szükség van rá, hanem akkor is, ha csak meg akarunk pihenni az Ő lábainál! Ha csak azt szeretnénk, hogy ránk mosolyogjon, csak hogy a vállunkat megérintse! A nap minden percében vágyni az Ő közelségét, várni az Ő jöttét!
Milyen boldog lenne az Úr, ha azt érezné, hogy nem csak Ő vágyik egy ilyen bensőséges kapcsolatra, hanem mi is.
Mi az akadálya ennek Testvérek? Legyünk Jézusnak olyan igaz barátai, akik soha nem adnak okot a csalódásra, hisz nagy árat fizetett értünk. Ámen!
Állj meg egy percre, és gondold át, hogy Krisztus mennyasszonya vagy e igazán?!!
A gyülekezet és Krisztus viszonyát nem lehet élet hűbben bemutatni, mint a menyasszony és vőlegény egymáshoz való vonzódását!
Az Ezékiel 16:4-14-ben arról olvashatunk, hogy az Úr miként tisztította meg, és jegyzi el magának a bűnös embereket. Őket egy gyülekezetté, menyasszonyává jegyzi el magának.
Kétséget nem hagy maga után, hogy Jézus mennyire szereti az övéit! Nagy árat fizetett értünk! Kifizette a teljes váltságdíjat, és most az Ő menyasszonya, vagyis a gyülekezet felkészülési állapotban van, az Ő fogadására.
Efézus 5:25-27 „ Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta ezért. Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az Ige által.Hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörközés vagy valami afféle, hanem legyen szent és feddhetetlen”
János, amikor elragadtatott a Pátmosz szigetén, és kilépett az időkorlátaiból, látta a mennyasszonyt a Bárány feleségét, aki már teljesen el volt készülve. Jel 21:9 „ És jött hozzám egy a hét angyal közül kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár volt, és szólt nékem mondván: Jer megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét”
A szépségét képtelen volt leírni, ezért a legdrágább kövekkel próbálta ábrázolni azt, egy város hasonlatával. EZ ISTENNEK A VÁROSA, A BÁRÁNY MENYASSZONYA, AKIK MI VAGYUNK!!
Azonban tudnunk kell, hogy csak azok tartoznak Krisztus élő gyülekezetéhez, a menyasszonyhoz, akik valóban várják a Vőlegény érkezését!! Akiknek bensejéből minden nap előtör a vágy: „ BÁR CSAK MA ELJÖNNE ÉRTÜNK AZ ÚR!!!”
Egyébként hogy is lehetne elképzelni azt, hogy valaki Krisztus Menyasszonya volna, ha szinte soha nem gondol a Vőlegény érkezésére? Vagy azt gondolja, hogy bőven van még idő!!!
Sajnos A KERESZTÉNYSÉGNEK MA ILYEN VISZONYA VAN KRISZTUSSAL!!!
Annak idején az üldözött gyülekezetek, sóvárogva várták Jézus visszajövetelét! A börtön falai mögött sírva imádkoztak a hívők, hogy minél hamarabb jöjjön vissza az Úr!!!
Ma a keresztyénség olyannyira hasonlít a világhoz, hogy nem botránkozik meg a világ viselkedésén, sőt nagyon is otthon, kényelmesen érzi magát abban a világban, ami körülötte van, amiben benne él! Nos, ezért nem várja vissza az Urat.
Ma a keresztyének legtöbbje, lelki paráznaságban él! Nézzük meg mit jelent az a kifejezés, hogy lelki paráznaság? Talán ebben a vonatkozásban is, a menyasszony és vőlegény példáján keresztül érthetjük meg leginkább.
Az Ő drága vérén megváltott jegyesének, a világhoz való viszonyulását jelenti. Ha valakinek szívét elfordítja krisztustól, a világ lelkülete, (a mammon, hatalom ,stb) ez olyan, mint amikor a lánynak jegyese van ugyan, de érzelmeit, gondolatait egy másik férfi köti le. Az Ige így figyelmeztet: Jakab 4:4 „Parázna asszonyok, férfiak, nem tudjátok e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki a világ barátja akar lenni, az az Isten ellensége lesz”
A mai keresztyének legnagyobb hibája még, hogy oly nagymértékben vannak elfoglalva a hétköznapi dolgokkal, melyet a test kényelme, a jólét utáni vágy eredményez, hogy alig jut eszünkbe a Vőlegény.
Azonban van szétszóródva egy kicsiny nép, akik Krisztus mennyasszonyát képezik! Ők készülnek a vőlegény visszajövetelére!
Ha valaki szerelemmel van jegyese iránt, akkor annak gondolatai mindig körülötte forognak. Igy történik mindenkivel, akinek valóban Krisztus a Vőlegénye! Azok szinte a környezetükre nem is fordítanak nagy figyelmet, mert szüntelenül arra gondolnak, hogy mennél inkább tisztogassák magukat.
Az, aki ilyen várakozásban tölti el napjait, nagyon vigasztaló érzés néki tudni, hogy az Égi Vőlegénye áldozatot hozott érte, és milyen mély szeretettel vágyik a vele való találkozásra!
Megjegyzés: Valóban, olyan keveset foglalkozunk ma Jézus krisztus visszajövetelével. Emlékszem úgy 25 évvel ezelőtt, mikor megtértünk, alig volt olyan Istentisztelet, ahol ne hangzott volna el a szolgáló részéről, a nagy figyelmeztetés: „Jézus Krisztus hamar visszajön! Legyetek készek mindnyájan a nagy találkozásra!” És olyankor boldog mosollyal néztünk egymásra, s néha azt éreztük, hogy de jó lenne, ha most ebben a pillanatban elragadtatnánk az Úrral.
Kedves Testvérek! Álljatok meg, és gondolkozzatok el a leírtak valódiságáról! Tegyetek fel magatoknak kérdéseket, amit őszintén válaszoljatok is meg! pl: „Én valóban Krisztus mennyasszonya vagyok? Ahhoz méltóan élek? Naponta készülök, és várom az Ő visszajövetelét? Nem vagyok e olyan lány, akinek jegyese van ugyan, de érzelmét és gondolatait egy más férfi köti le? És ha úgy találod, hogy van még mit csinosítani magadon ahhoz, hogy szeretetre méltó legyél a Vőlegény számára, akkor csak láss hozzá! Hisz nem tudhatjuk, mikor jő el az a nap, az az óra, mikor Ő feltűnik az angyal seregéivel az égen!
Legyünk készek Testvérek, az Úrral való nagy találkozásra!