Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

"Nem messze vagy Isten országától" Márk 12:34

Details
Igei gondolatok
06 September 2018
Hits: 153

Mielőtt az Igét el kezdeném megvizsgálni közelebbről, szeretnék egy bizonyságot megosztani veletek, hogy ezzel is alátámasszam ennek az Igének fontosságát.
Nos, egy hajnalban, amikor felébredtem, az Úr egy gondolatot adott a szívembe, hogy erről írjak. Előhozott egy ismerőst, aki ugyan jár gyülekezetbe, de ugyanakkor egy nyugdíjas klubba is rendszeresen elmegy. Természetesen nem rossz helyre mennek azok az emberek, mert közösségben vannak, orvosi tanácsokat hallgatnak, kirándulnak, de Istennel nincs közösségük. Már pedig, aki Isten gyermekének nevezi magát, az olyan közösségbe vágyik, ahol Őt megtalálja.
Mikor egy másik testvértől megkérdeztem, hogy „Mond, te miért nem jársz el ebbe a klubba, ahova a testvéred, ő ezt válaszolta: „Van nekünk egy szép nagy imaházunk, ha találkozni akarnak velünk azok az emberek, jöjjenek el ők a gyülekezetbe!” Nagyon bölcsen válaszolt, csak helyeselni tudtam.
 
Tehát ezen a hajnalon az Úr elindított bennem valamit, és megadta a fenti Igét is hozzá. Tudtam, hogy ismerem az Igét, sőt azt is tudtam, hogy a Bibliában az egyik Evangéliumban található, a lap bal alsó részén.
De, mielőtt az Igét fejtegetni kezdeném, illik újra átolvasni és imádkozni érte, - gondoltam. Korán reggel azonban még a számítógépem sem volt bekapcsolva, hogy gyorsan kikeressem az Ige helyet a Bibliakereső programban, így elővettem a Bibliámat, kinyitottam, és ahogy ránéztem a lap bal alsó részére, már olvashattam is az Igeverseket. Nem kellett keresni, mert éppen ott nyílt ki, ahol ez a történet volt. Az Úr elém hozta ezt a fontos üzenetet, ami mindannyiunk számára nagyon meghatározó, főleg az utolsó időkben, mikor erősen fogy az idő, Jézus visszajöveteléig.
 
A történetet valószínű mindnyájan ismeritek, mikor egy írástudó megkérdezte Jézust, hogy melyik a legnagyobb parancsolat? Ő pedig így felelt: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet, teljes szívből, teles lelkedből, teljes elmédből, és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeressed felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat”
Mikor az írástudó meghallgatta Jézus válaszát, elismételte hiba nélkül, és valószínű, hogy várta érte a dicséretet. Jézus viszont ez mondta: „Nem messze vagy Isten országától”.  És mindenki csak elhallgatott, valószínű, hogy saját életére gondolt.
Lehetséges, hogy tényleg az életüket tették mérlegre, hogy merre billen a mérleg nyelve? Nekünk is ezt kellene nagyon sokszor tennünk, mert nem kis értékkel játszunk! Az életünk forog kockán, a mi életünk, pedig drága áron vétetett meg, Jézus drága vérén! Fontos, hogy ezen a földön hogyan élünk, mert attól függ a további életünk!
Jézus nagyon bölcsen válaszolt meg az írástudónak, mert nem messze van Isten országától - de a baj az, hogy nincs benne!
Ez olyan, mintha elmennénk az üzletbe vásárolni, de csak a bolt ajtóig mennénk, utána visszafordulnánk! Nem érjük el a célunkat, nem tudunk vásárolni.
Vagy valaki végig jár 4 évet a gimnáziumba, és gyávaságból nem megy el az érettségire, ilyen esetben eldobott évek voltak ezek, mert nem lesz érettségi bizonyítványa!
Mind a két példa, még bármikor megváltoztatható, mert ha elmegy a boltba valaki, és be is megy az üzletbe, vásárolhat, vagy az illető fiatal újra elmehet az érettségire, és megszerezheti a bizonyítványt.
Azonban, ha Jézus visszajön, és nem tud elvinni bennünket magával, akkor itt maradunk a nagy nyomorúságban, és akkor már csak a mártírhalál lesz az egyetlen út az Úrhoz jutni.
Mint látjuk, nagy a tét, és ezért nem mindegy, hogy közel vagyunk Isten országához, vagy benne vagyunk!  Ezt mindenkinek éreznie kell, mert ha Szent Szellemmel be vagy betöltekezve, akkor meg tudod magadat ítélni. Légy mindig kritikus önmagadhoz! Ne légy túl engedékeny, mert, ha pld. a magasugráson a rudat leütöd, csak nem tudtad átugrani. Tehát az Úr által elvárt dolgokat teljesítenünk kell maradéktalanul.
Azt mondja az Ige: „Két úrnak nem lehet szolgálni, vagy az egyiket szereted a másikat,  gyűlölöd, vagy az egyiket gyűlölöd, és a másikat szereted”
vagy a másik Ige: Egy kútfőből nem jöhet édes és keserű víz”
És a harmadik Ige: „Mi köze a hívőnek a hitetlenhez, a világosságnak a sötétséghez?”
 
Mint látjuk e néhány Igevers által is, nem ajánlja az Úr, hogy mi menjünk világi társaságba, mert nincs Isten nélküli emberrel közös témánk, legfeljebb annyi, hogy ha az Úr családjába hívogatom.
Szokták mondani, hogy vizsgáld meg az Ige fényében ezt vagy azt, nos itt az Ige egyértelműen rávilágít arra  a nagy igazságra, hogy kivel kell nekünk közösségben lennünk.
„NEM VAGY MESSZE ISTEN ORSZÁGÁTÓL” Ez vonatkozik arra is, hogy valaki kívülről tudja a Bibliát, de éppen nem éli meg az abban leírtakat. Tudja, csak nem cselekszi azt kényelemből, szégyenből, vagy éppen nem veszi komolyan azt. Pedig a Biblia az egyetlen könyv, ami az keresztyén életben szükséges útmutatásokat megadja. Aki a jó alapokon áll, az benne van az Isten országában!
Egy Ige arról beszél, hogy „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el, hanem bennetek lakik” Bennünk lakik? Miután megtértünk, elfogadtuk az Jézust személyes Megváltónknak stb, de szükséges újjá születni már itt a földön, mert Jézus nem vihet el felkészületlenül minket. Egy újjászületett emberen meglátszik a hite, viselkedése, beszédje által, és cselekedete az Urat szolgálja mindig.
 
KEDVES TESTVÉREIM! VALÓBAN VIZSGÁLJUK MEG MAGUNKAT AZ IGE FÉNYÉBEN, HOGY MILYEN MESSZE VAGYUNK ISTEN ORSZÁGÁTÓL!!! Most még a kegyelmi idő van, lehet korrigálni az élethelyzetünkön, abba lehet hagyni a pletykát, a kárörvendezést, a cigarettát le lehet tenni, stb.
Tehát csinosítani kell a mennyasszonyt, hogy mikor a Vőlegény eljön, el tudjon vinni magával.
Vegyük komolyan, és vizsgáljuk meg magunkat, hogy csak beszélünk e arról, amit meg is kellene cselekedni, mint az írástudó, vagy valóban kérjük a Mindenható Atyánkat, hogy Szellemével vezessen bennünket a keskeny úton!


Bízzad az Úrra a te dolgaidat...

Details
Igei gondolatok
02 September 2018
Hits: 268

„ Bízzad az Úrra a te dolgaidat, és a te gondolataid véghez mennek” Péld. 16:3
Figyelitek, hogy milyen nyugalmat sugall a fenti Ige? Amit, ha megfogadunk, bebizonyosodik, hogy nem csak ígéret, hanem úgyis lesz. Egy segítő kéz nyúl felénk, Aki le akarja venni a batyunkat, fel akar segíteni a földről, át akar vezetni a keskeny hídon, úgy, hogy semmi bajunk ne legyen.
  Mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy mikor valami megoldásra vár, rögtön okoskodunk, magunk akarjuk rendezni, mintha nekünk lenne arra bölcsességünk. Vagy teljesen elcsüggedünk, pánikba esünk, hogy vajon hogyan lesz tovább?
pl. Lehet egy párválasztás, amit egyedül az Úr tudhatja, hogy mi lesz belőle? Mert a most még égő a szerelem, elfogyhat és hamuvá válhat, de lehet kibír minden nehéz próbát, ezt a Isten tudhatja! Vagy egy házvétel, kocsi vétel, a továbbtanulás lehetősége között való döntés, de számtalan ilyen van az ember életében, amiben nem lehetünk magunktól bölcsek, ezért kell kérni az Úr segítségét.
Erre szólít fel a fenti Ige, hogy mindent az Úrra bízzunk, mert Ő segíteni akar nekünk, a mi gondolatainkat Ő véghez viszi.
Ha átgondolod a fenti Igét, hogy milyen jó nekünk az Úr gyermekeként!  Mindig nyugodtak lehetünk, mert az Úr elvégzi helyettünk, akár bölcs tanáccsal, akár úgy alakítja a helyzetet, hogy az legyen, ami a számunkra a legjobb.
Olyan, mint egy jó barát, aki kezét nyújtja a segítségadásra, és mosolyogva, biztatóan tekint ránk. 
Az I Péter 5:7-ben ezt olvassuk:”Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van reátok „ Ez az Ige, hasonló az előzőhöz, mert itt is, a rajtunk lévő terhek letételére szólít fel, mert van, aki megoldja helyettünk. Példaként hasonlítanám ahhoz, mikor leülünk az iskolás gyermekünk mellé segíteni a matek leckéjében, milyen csillogó boldog szemekkel néz ránk a gyermek. Egészen felszabadul a teher alól, pedig gondolja, hogy nem megírjuk helyette, csak segítünk neki.
Akkor, ha arra vagyunk bátorítva, hogy tegyünk le minden terhet az Úr kezébe, mert Ő biztos, hogy segíteni fog, akkor miért nem tesszük ezt? Talán nem bízunk az Úrban? Talán magunkban, vagy a másik embertársunkba jobban hiszünk?
Bizony szomorú az, hogy nem csak Isten nélküli emberekkel fordul ez elő, hanem hívőkkel is, hogy kihagyják az életükből az Urat. Kihagyják a nagyobb döntésekből, mert emberileg legtöbbször az érzés dominál, és nem a józanész, ami az Úrra mutat.
Ha megfigyelitek, ezek a mondatok nem magas fennkölt szavakból álló ígéretek, hanem mindenki számára érthető biztatás.  Egy segítség felajánlása, ami a mi terheinket megkönnyebbíti.
Nem csak szóval kell megvallanunk a hitünket, hanem tettel is bizonyítani kell azt. Azt mondja az Ige: „Mert a Hit cselekedetek nélkül halott” Erre éppen a legjobb példa a két fenti Igevers! Ugyanis, ha valóban hiszek az Istenben, akkor elhiszem, hogy mindenkor, és mindenben segíteni akar nekem. Tehát elhiszem! És ha elhiszem, akkor bízok az Úrban, akkor egy dolgom van csak, hogy imádkozok az Úrhoz. Olyankor, nem a világ által kínált lehetőségeket keresem, hanem az Isten közelségére vágyok. Ha valakiben nincs meg ez az érzés, sajnos ő nem az Úré még!
Végezetül nézzünk meg egy harmadik Igét, ami a Példabeszédekhez hasonlóan szintén az  Ó-testamentumban olvasható: „ Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kérését.
Hagyjad az Úrra a te útjaidat, és bízzál benne, majd ő teljesíti” Zsolt. 37:4-5
Mit mond az Ige itt? Azt, hogy mintha egy szép nyaraláson lennénk, ahol azt mondják, hogy te csak élvezd a szép tájat, környezetet, én majd megfőzök, elmosogatok, mindent elvégzek helyetted, te csak pihenjél, érezd magad jól!
Létezik, hogy ezt üzeni nekünk az Élő Isten? Nekünk, akik gyarlók vagyunk, bűnösök?
Gyönyörködjünk az Úrban? Tegyük hát azt, amire a Teremtő Atya kér minket. Legyen hitünk benne, imádkozzunk, dicsérjük Őt, olvassuk a Bibliát, az Isten szavát, és járjunk példaképpen a világ előtt!
Mit mond az Ige: „Hagyjad az Úrra a te útjaidat….”
 
Legyen meg az Úr akarata, fogadjuk el a segítő jobbot! Ámen
 
 
 
 


Igaz beszéd ez, teljes elfogadásra méltó...

Details
Igei gondolatok
23 August 2018
Hits: 147


„Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én ” I. Timótheus 1:15
Egy ismerősömnél, néhány hónapja daganatos betegséget állapítottak meg az orvosok, de bizalommal ment el minden kezelésre és úgy tűnik, hogy meggyógyult. Dicsőség az Úrnak érte!
Ma éppen találkoztunk, és boldogan mesélte, hogy sokat imádkozott azért, hogy az Úr meggyógyítsa. Ám a végén megjegyezte azt is, hogy ő nem tudja miért adta rá Isten ezt a betegséget, mert ő ezt nem érdemli! Nem bánt senkit, nem pletykál, stb. tehát, nem érdemli ezt, amit kapott.
Mosolyogva világosítottam fel arról, hogy minden ember kivétel nélkül bűnös, ez alól ő sem kivétel, és az Úr kegyelme által tartatunk meg. Nézett rám, de láttam rajta, hogy nem értette.
Pedig milyen egyszerű megérteni, nekünk hívő embereknek! Mi ismerjük az Igét, ami azt mondja: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül…”  Róma 3:23
„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.” Róma 6:23
Ez a kedves Ismerősöm, sérelmezte, hogy Isten megbüntette őt egy betegséggel, amit nem is érdemelt. Én tanácsként azt javasoltam néki, hogy továbbra is imádkozzon, mert Isten közel akarja vonni magához.
Ennyi volt a kis történet, amivel indítottam ezt a nagyon fontos üzenetet. Nekünk hívőknek azt kell mondani, amit Pál apostol is mondott :”Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnöseket, akik közül első vagyok én”
Ha megfigyelitek, a fenti Ige mellett bőven el lehet időzni, mert több üzenet is tartogat a számunkra.
Már az első szavak is felhívják a figyelmet, hogy igaz beszédről lesz szó, ami elfogadásra méltó. Nem kötelez az elfogadásra, hanem méltó arra, hogy teljes hittel elhiggyük. Ma az igaz beszédet nem mindenki érti, hiszi el, és főleg nem mindenki szereti az igazságot. Az igazság olyan, mintha egy nagy sötétségben valaki az arcodra világítana egy erős lámpával. Nem tudsz elbújni előle sehova, hanem nappali világosságban felfedhető a te kiléted!
Tehát olyan valóságról lesz szó, ami méltó az elfogadásra. Nem illik elfogadni, hanem megérdemelt igazságról van szó!!!
És mi az a megérdemelt igazság? Krisztus Jézus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket” Ez igaz? Úgy bizony, igaz valóság! Ő vállalta a bűnös emberek megváltását, még olyan áron is, amelyet átélt helyettünk.  Mi nem tudjuk teljes valóságban átélni mind azt, amit ott a Golgotán szenvedett, hiszen csak filmekben láthattuk, vagy a Bibliában olvashattunk róla, de Ő nem is azt várja, hogy mi sajnáljuk, hanem a kitaposott keskeny úton kövessük Őt!
Jézus Krisztus minden emberért meghalt a kereszten, de szomorú az a megállapítás, hogy kevesen követik.
Tehát a teljes elfogadásra méltó, vagyis a megérdemelt igazság: Jézus Krisztus a bűnös emberek megváltásáért született a földre. Azért, hogy örökéletet szerezzen minden embernek, hogy ahol Ő van, az Övéi is ott legyenek.
Soha senki ezt meg nem tette, nem teszi, és nem fogja megtenni, hogy saját drága életét áldozza fel azért, hogy kifizesse a váltságdíjat a bűnökért.
Köszönjük ezt Neked Jézus Krisztus!
És tovább így szól az Ige: „Akik közül első vagyok én” Mármint a bűnösök között elsőnek vallotta magát Pál apostol. Ő tudta azt, hogy ami megtörtént, azt Isten jól tudja, nincs értelme tagadni, tisztázni, mást okolni. Egyszerűen felvállalta azt a bűnt, amit elkövetett,  azzal, hogy elsőként nevezte magát bűnösnek! Pál apostol egy ember volt, és mégis meg tudta tenni ezt a bűnvallást.
Mégis miért van az, hogy manapság oly kevés Pál van, aki bűnvallást tesz az Isten előtt. Miért van, hogy megpróbálja sok ember elhazudni, eltitkolni, szépíteni, másra fogni azt, amit szabad akaratból elkövetett!  De miért? Milyen nemes dolog bevallani a bűnt, azt, amit nem is lenne nagyon fontos megmondani, mert talán nem látta senki. De, Isten tudja, Isten látta!
Egy remek példát osztok meg veletek, hogy még inkább megértsétek a lényegét: A misszióba az egyik testvérem mesélte, hogy egy hitetlen munkatársával ebédeltek az ebédlőbe, és közben egy férfi munkatársuk behozta tölteni a telefonját. Mivel kevésbé jól lát ez a nő, véletlenül leütötte a telefont, és valami letört róla. Miután észrevették, azt mondta, hogy ne mondják meg, mert úgyse látta senki. Erre a testvérnő azt felelte: De igen valaki látta, a Jó Isten! Erre elszégyellte magát a másik. Végül megmondták a munkatársuknak, aki nem is haragudott érte, és túl voltak az egészen.
„De igen, valaki látta, a jó Isten”-mondta a testvérnő.
Mint látjuk, bűnösök vagyunk mindannyian, és ezért magamat soha ne magasztaljam fel! Hisz Ő mindent tud, mindent lát, és még azt is tudja, amit mi nem is tulajdonítunk bűnnek. Ha pl.azt mondjuk, „Jajj Istenem, már a szomszéd megint….”Istennek hiába vettem fel a nevét, ami a Tízparancsolatban meg van írva: 5 Mózes 5:11 „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt, az Úr büntetés nélkül,  aki az ő nevét hiába felveszi..
 
Látjuk, hogy e rövidke Ige, milyen sok üzenettel bír. Kimondja az igazság elfogadását, mely méltó rá! Jézus Krisztus a bűnösök megváltásáért jött a földre. És végül, Pál apostolt állítja példává a bűnök beismerésébe, a bűnmegvallás gyakorlására int mindanyóinkat.
Ha van egy kis időtök, olvassátok el újra az Igét, és a Szent Szellem segítségével mélyüljetek el benne! Váljon az üzenet lelki épülésetekre! Ámen!



"...Szívében nem kételkedik, hanem hiszi amit mond, meglesz az neki"

Details
Igei gondolatok
09 August 2018
Hits: 145


„Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel, és ugorjál a tengerbe, és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott” Márk 11:23
Kedves Testvéreim az Úrban! Mikor ezt az Igét olvassátok, vajon hányan kérdőjelezitek meg, ennek valódiságát? Hányan gondoljátok azt, hogy ez képtelenség, mert egy hegy nem tud elindulni a tengerbe. Az Úr azonban nem tartja lehetetlennek, sőt azt mondja: „Mert, ha annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne, és semmi se volna lehetetlen néktek.”Máté 17:20
 
Be kell látnunk, hogy híjával vagyunk a hitnek, mert különben mind ezt el tudnánk hinni. Be kell látnunk, hogy Jézus szava igaz, mert, ha lenne olyan hitünk, hogy az egész életünket az Úrra helyeznénk, akkor nem lenne olyan sok bajunk a minden napjainkban. Ha lennének is próbák, de nem aggódnánk, nem kételkednénk, nem akarnánk mi magunk megoldani olyan feladatokat, amihez Isten bölcsessége szükséges.
Be kell ismernünk, hogy nagyon is emberek vagyunk, akik legtöbbször nem megkérdezik meg Istentől, hogy Ő hogyan akarja látni az életünket, hanem magunk akarjuk fabrikálni.
Ha valaki megkérdezi, hogy van hited? Milyen könnyen rávágjuk: Igen, erős hitem van az Úrban!  Ám, amikor egy betegség üti fel a fejét, rögtön orvoshoz szaladunk.
Miért? Hogy meggyógyítson az orvos!  Ennek nem igy kellene lenni, hanem úgy, hogy Isten kezébe letenni minden bajunkat, betegségünket. Persze van, hogy az orvosokat is felhasználja a gyógyításra, de elsőként mindig az Úrhoz kellene menni.
 
Tudunk - e mi úgy viselkedni, mint egy kisgyerek, akit az édesapja felültet egy fa ágára, és utána kinyújtja felé a két karját, majd kéri, hogy ugorjon. Mit csinál a gyerek? Anélkül, hogy gondolkodna, egyértelműen végre hajtja az apja utasítását. Ugye? Nézi az apát, és teljes megnyugvással leveti magát az apja karjaiba!
Testvéreim! Tudunk -e mi így élni, mint ez a kisgyerek? Tudunk -e teljes hittel az Úrban bízni, úgy, hogy bármi van körülöttünk, nem idegeskedünk, nem kételkedünk, hanem imádkozunk, és bízunk, hogy az Úr megtalálja a megoldást mindenre.
 
Mint a fenti két Igében láthatjuk, Jézus azt mondta a népnek, hogy az lesz, amit mondtok. És az emberek mit csinálnak? Azt mondják, ami van körülöttük, amilyen az életük.
Ha valakinek zűrös, hangos az élete, akkor arról panaszkodik, és nem is gondolja, hogy amiért azt megvallotta, ezért olyan is marad. Tehát, ha megvallod, ez olyan, mint egy mókuskerék, nem lehet belőle kijönni.
Ugye, milyen sokunkat érint ez a helytelen cselekedet? Panaszkodunk, és nem is gondoljuk, hogy ezzel még több rosszat okozunk magunknak, mert mivel megvalljuk, újra fog ismétlődni minden!
Mi tehát a Hit? „ A Hit a reménylett dolgoknak valósága, és nem látott dolgokról való meggyőződés” Zsidók 11:1
Ami még csak a gondolatainkban van, amit szeretnénk elérni, amire vágyunk, higgyük el, hogy az már az Úrnál meg van. Ezt meggyőződéssel el is hisszük.
Jézus bebiztosít bennünket, hogy ha hiszünk, bízunk benne, a lehetetlennek tűnő dolgokra is képesek leszünk.
 
A fenti Ige teljes útmutatás lehet a számunkra, hogy hogyan is kell életünket az Úr kezébe letenni. Hogyan? Teljes megnyugvással, odaszánással, bizonyossággal, hogy a legjobb kézben van a sorsunk. A legjobb döntést hoztuk, amikor az Úrra bíztuk az életünket. Egy valódi és igaz biztosítás, ami ÖRÖK ÉLETET ajánl fel a számunkra.
Teljes hittel tedd le az életedet az Úr kezébe, soha nem fogod megbánni. Ámen



Nincs olyan rejtett dolog, ami ki ne tudódna...

Details
Igei gondolatok
08 August 2018
Hits: 151


„Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jőne, és oly titok, mely ki nem tudódnék.
Annak okáért, amit a sötétben mondatok, a világosságban fog meghallatszani, és mit fülbe súgtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni”
Lukács 12:2-3
Kedves Testvéreim! Senkit nem akarok megfélemlíteni, de ez az Ige éppen úgy, mint a többi Ige, az utolsó betűjéig igaz!
Ugye fordult már veletek is elő, hogy megbíztatok valakiben, és megosztottatok vele 1-2 információt magatokról, vagy éppen másról, és nem is olyan soká, visszahallottátok, teljesen eltérő formában.
Vagy éppen olyan dolgot követtetek el, amiről azt gondoltátok, hogy soha senki nem fogja megtudni, és végül kiderült.
Hogy miért is van ez, gondolom, mindenki tudja rá a választ: „Mert az emberekben nem lehet megbízni” Az ember születésétől fogva gyarló, tehát bűnös! Az egyik helyen így szól az Ige:
 „Ne higgyetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját.” Mikeás 7:5
Tehát ne bízz meg senkiben! Természetesen mindennek ellenére, a szülő –gyermek kapcsolatban, vagy a keresztyén testvérek egymás között azért szoktak megosztani titkokat. Az, hogy később, hogyan jön a felszínre, az már más kérdés.
Mint említettem „titok”! Igen, titkoknak szokták azokat a történéseket nevezni, ami kényelmetlen lenne az illetőnek, ha mások is megtudnák.
Régi megállapítás az, hogy ami titokban történik az nem tiszta dolog, vagyis bűn! Mik lehetnek ezek pl. a lopás, garázdaság, paráznaság, sikkasztás, stb.
És eltelik egy kis idő, és szivárognak kifele a hírek, és legtöbbször még tárgyi bizonyítéka is van. Ekkor kezdődik el a pletyka, ahogy vidéken szokták mondani: „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja” 
És valóban, amit a sötétben mondanak, a világosságban hallatszik, ahogy az Ige is mondja.
 
Kedves testvéreim! E néhány gondolattal szerettem volna figyelmetekbe ajánlani a fenti Igét, amelyet jó megszívlelni, mindannyiunknak!
Vigyázzunk hát a szavainkra, nem biztos, hogy mindent ki kell beszélni, ami bennünk van.
Legyen így áldott az életünk!
 
 
 



Általános meghívás Isten kegyelmi szövetségébe

Details
Igei gondolatok
23 July 2018
Hits: 139


„ Ohh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is kiknek nincsen pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.
Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.
Hajtsátok ide a füleiteket és jertek hozzám: Hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való kegyelmességem szerint.
Imé, bizonyságul adtam őt népeknek, fejedelemül és parancsolóul népeknek.
Imé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért, és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.
Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!
Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenükhöz, mert bővölködik a megbocsátásban” Ésaiás 55:1-8

A fenti Ige szakasz olvasása közben, egy mélységes szeretet járja át a szívemet, mert tudom, hogy aki szól hozzám, és hozzátok, Ő nagyon szeret minket. Tiszta érzései által hív bennünket, az Ő kegyelmi szövetségébe, azért, hogy a lelkünk meg legyen elégítve, és ezt teljesen ingyen adja. Mint ahogy a testet táplálni kell élelemmel, mert különben elhal, ugyan úgy a léleknek is szüksége van táplálékra, különben élettelenné válik. Ahogy szoktuk mondani: a hit cselekedetek nélkül holt, ugyan úgy a test lélek nélkül halott. Isten a lélek táplálékát ajánlja fel ingyen nekünk. Tapasztalatból ismerjük azt az érzést, hogy ha lélek beteg, az a testet is megbetegíti. Ilyenkor nem tudjuk az okot, pedig nagyon is egyszerű. A léleknek kell gyógyúlni előbb, hogy test is egészséges lehessen.
 
Egy példát szeretnék e témához kapcsolni: Ismerek egy fiatalembert, aki néhány évvel ezelőtt döntött Isten mellett, majd az élet vihara távolabb sodorta őt. Szívében azonban ott maradt egy űr, amit semmivel nem lehet betölteni, csak Isten jelenlétével.
Nemrégiben találkoztam véle, és mesélt a munkájáról, barátnőjéről, akivel harmonikusan élnek. Elmondta, hogy aránylag mindene meg van, mégis valami hiányzik az életéből. Valami, amit bármivel akar pótolni, nem lehet.
Mosolyogtam, és azt feleltem neki: A te életedből Isten hiányzik! Isten, akinek egyszer megígérted, hogy az életedet néki adod, és azt Úr komolyan vette. A hely néki van fenntartva a te szívedben! Várja, hogy újra felé fordulj, és kövessed Őt. Ez az az űr, amit érzel! Lehet próbálgatni pótolni itallal, baráttal, barátnővel, pénzzel, de akkor is fogod érezni azt a hiányt, amit most érzel.
Csak nézett rám, majd a földre sütötte a szemét, és fejével helyeslően bólogatott.
 
Igen, kedves Testvéreim, Barátaim, Tékozló Fiúk! Mindaddig, amíg nem elégíttetünk meg, addig érezni fogjuk ezt az érzést, érezni fogjuk az Úr hiányát.
pl. Ha nyári melegben dolgozunk, alig várjuk, hogy hideg vízhez jussunk, egy nagyot ihassunk, és mindjárt jobban érezzük magunkat, felüdülünk. Vagy olyan munkát végzünk, amiben nagyon elfáradunk, alig várjuk, hogy megpihenjünk. Igy van ez, ha megázunk is, míg le nem cseréljük a vizes ruhánkat, addig nem érezzük magunkat jól.
Pláne igy van ez a lelki szomjúsággal!!! Ha bárki lelkiekben szomjúhozik, azt semmivel nem tudja pótolni, csak egyedül az Úr dolgaival! Akkor, mikor az éhező lélek jól lakik, bőven kap táplálékot, akkor megnyugszik, megpihen. Ez egy csodálatos érzés, meg vagy győződve róla, hogy haza érkeztél! Jó helyen vagy végre!
 
A 6-7 es versszak, szerető féltő tanácsokkal látja el mindazokat, akik még nem ismerték meg az Istent, vagy netalán tévelygő úton járnak.
„Keressétek az Urat, míg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, míg közel van.
Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi az ő gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsátásban”
Legyen ez a néhány sor bátorítás az újrakezdésre, ha talán elkóboroltál te is a nyájtól, van lehetőség a visszataláláshoz, hogy megnyugodjon a lelked. Isten Igéje gyógyír, egy megnyugvás, hogy haza találj!
Kívánom mindannyitoknak, hogy a tátongó űrt töltsétek be Isten Igéjével, hogy újra jól érezze magát a lelked, ami által egészségben élhetsz.
Ne utasítsátok el magatoktól a meghívást, hanem lépjetek be Isten kegyelmi szövetségébe! Ámen


"És a kakas azonnal megszólalt"

Details
Igei gondolatok
12 July 2018
Hits: 151

Péter megtagadja Jézust: „Péter pedig kinn ült az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálólány és mondta: „Te is a Galileabeli Jézussal voltál!” Ő pedig mindenki hallatára, megtagadta mondván: Nem tudom, mit beszélsz?Mikor pedig kiment a tornácra, és meglátta Őt egy másik szolgálólány, és mondta az ott levőknek. Ez is a názáreti Jézussal volt. És ismét megtagadta esküvéssel, hogy nem is ismeri azt az embert. Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók mentek hozzá, és mondták Péternek: Bizony te is közülük való vagy, hiszen a te beszéded is elárul téged. Ekkor átkozódni és esküdözni kezdett, hogy: Nem ismerem ezt az embert, és a kakas azonnal megszólalt.És megemlékezett Péter Jézus beszédéről, ki ezt mondta néki:  Mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem, és kimenvén onnan keservesen sírt.” Máté 26: 69-75

Komoly üzenete van ennek a Bibliai történetnek a ma embere számára is. Hisz akkor, mikor az Úr Jézust elfogták, többek között Péter is veszélybe került, és  hogy saját magát védje, ezért tagadta meg Jézust.
A Bibliai történetekből jól ismerjük, hogy Péter szerette Jézust, és soha nem tett volna ellene semmit, azonban, mint ember, féltette saját életét.
 
Kedves Testvéreim! Most mélyüljünk el ebben a történetben, és vonatkoztassuk magunkra! Mi mit tettünk volna Péter helyében? Hogyan viselkedtünk volna akkor, ha életünk nekünk is veszélybe került volna? Felülkerekedett volna e Jézus iránt érzett szeretetünk, és kiáltunk volna mellette, vagy mi is hasonlóképpen tettünk volna, mint ő? Elmélkedjünk egy kicsit rajta!
És most nézzük meg, hogy ma,  az Úr mellett avagy ellene mit teszünk?
Két dolgot szögezzünk le, mégpedig azt, hogy hívők vagyunk, és azt, hogy ma még nem vagyunk olyan helyzetben, mint amiben Péter volt. Dicsősség az Úrnak! Még Magyarországon nem vagyunk üldöztetve a hitünk miatt, bátran vallhatjuk magunkat az Úr követőinek, senki nem bántalmaz érte. Eljárhatunk templomba, gyülekezetbe csinálhatunk evangelizációt, hívogathatunk Isten családjába embereket. Mindenki saját döntése alapján járhat valamelyik Egyház gyülekezetébe, annak alapján, hogy hol találja meg a helyét.  Szabad az út, senki nem gátol meg ezen a téren semmiben. Azok, akik még nem ismerik az Urat, lehet éppen arra várnak, hogy általunk érintse meg őket Isten Szent Lelke!   Mit mond a Róma 8:20 „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten Fiainak megjelenését”
  Kiket is nevezünk Isten fiainak? Mi vagyunk kedves Testvéreim! Ti és én vagyok!
És bizonyára boldogan valljuk magunkat annak, de a gyakorlatban mit teszünk az Úrért? Rendben van, szájjal nem tagadjuk meg az Urat, mint Péter, de mit teszünk érte?
Az, hogy hetente eljárunk a gyülekezetbe, dicsőítünk, imádkozunk, de hol teljesítjük Jézusnak azt a parancsát:
 „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak, és Szent Léleknek nevében.
Tanítván őket, hogy megtartsák mind azt, amit én parancsoltam néktek, és imé, én ti véletek vagyok, minden napon a világ végezetéig” Máté 28:19-20
Testvéreim, tesszük ezt? És amennyiben nem tesszük, akkor nem e mi is Péterek vagyunk? Nem tagadjuk meg Jézust, csak éppen nem tesszük, amit ő elvár tőlünk.
Hányszor van, vagy volt olyan lehetőség, mikor elmondhattunk volna egy bizonyságot az emberek előtt, amikor egy éhes szájnak enni adhattunk volna, hogy bemutassuk másoknak Isten fiait!
Ismertem egy testvérnőt, aki minden vasárnap egy szegény embert hívott meg ebédre az asztalához. Ma gyakoroljuk mi ezt?
Van két testvérnő, aki abban az időben, mikor még gyermekeim kicsik voltak, és anyagilag rászorultam, anélkül, hogy éreztették volna velem, segítettek a családon.
De ma, én észreveszem, ha más szükségben van? Vagy te a boltban, miután kifizetted, adtál már egy Túró Rudit egy ott álldogáló szegény gyereknek? Az én kislányom 27 éve kapott egy tábla csokit a testvérnőtől, de ma sem felejtette el!  Majd, mikor az a testvérnő a kapunk előtt jött el, és megálltunk beszélgetni, a 3 éves kislányom bement, és hozott egy pohár vizet, amit átnyújtott a testvérnőnek.
Testvérek! Ma gyakoroljuk mi ezt?
Ma azzal bizonyítjuk, hogy Jézusé vagyunk, és nem ellene, ha azokat cselekedjük, amire Ő tanított minket. Nem kell az életünket félteni, békében, biztonságban élhetünk, Ő gondoskodik az Övéiről, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Nekünk nem kell elárulni, mint Júdás, vagy megtagadni, mint Péter, hanem mellette kiállni úgy tudunk, ha szolgáljuk Őt! Testvéreim, tegyünk meg mindent, hogy az Úr munkába találjon, amikor visszajön!
 
Azt olvassuk a II.Timóteus 4: 2.ben „Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmas, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts, teljes béketűréssel és tanítással”



Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból...

Details
Igei gondolatok
30 June 2018
Hits: 137

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól”János 17:15 (Főpapi ima)
Ha valaki elolvassa Jézus Főpapi imáját, kevés ember az, aki meg ne könnyezné. Az Úr, magáért, a tanítványokért és a hívekért könyörgött, féltő, szeretetteljes imájában.
 
A fenti mondatban, Jézus az övéiért imádkozik, akiket az Isten oltalma alá helyez, hogy védelem alatt legyenek, mivel nagy a kísértés számukra.
Jézus itt élt a földön, és tudta, hogy az emberek ki vannak téve a megpróbáltatásoknak, hisz saját maga is megtapasztalta az üldöztetést, a bántalmazást, a nagy igazságtalanságot. Látta a gonosz embereket, és megértette, hogy ez alól sokszor Isten szolgái, a papok sem kivételek.
Ha valamikor, bizony ma nagyon meg vannak próbálva a hívők, és aki nem vigyáz, belesodródik a világba. Mit is olvassunk a 2 Tessalonika 3:2-ben?
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt tiszteletlenek, hálátlanok, tisztátalanok”
Bizony, bizony, ma a hívők is könnyen megmagyarázzák, hogy szükség van a pénzre, és néha bele mennek tisztességtelen jövedelemszerzésbe is.
Van, aki munkával váltja fel a vasárnapi istentiszteletet, mert akkor többet fizetnek! Szinte minden a pénzről szól a legtöbb hívők között is, és talán lenézik azt, aki megelégszik kevesebbel. Ahogy az Ige mondja: „pénzsóvárgók” no, ez nem az? A pénz démona hajtja az ilyen embereket, de meddig? Addig, amig dolgozni tudnak, mert elég egy betegség, ami véget vet a nagy pénzgyűjtésnek!
Lesznek kérkedők: Kik a kérkedők? Sajnos bőven vannak a hívők között is olyan emberek, akik dicsekednek a vagyonukkal, pénzükkel, erejükkel, hatalmukkal, és kigúnyolják azokat, akik nem vetélkedhetnek vélük.
Kevélyek: A kevély emberek, büszkék! Miért is büszkék? Ezek az emberek, nem tudják, hogy mindent Istentől kapnak, és néki tartoznak hálával? Semmije sincs az embernek magától, csak is Isten által.
Káromkodók: Gyakran a hívőkkel is előfordul, hogy csúnya beszéd hagyja el a szájukat, és már annyira megszokottá válik, hogy fel sem tűnik nekik.
A szülők iránt tiszteletlenek: Valójában, ma egymás előtt is szégyellik a fiatalok, ha szüleiket szeretik, vagy egyáltalán tiszteletet adnak nékik. Pedig mikor egy pici gyerek megszületik, a szülő óriási áldozatot hoz érte! Mikor a szülő megöregszik, nincs rá idő, energia, türelem, és minél előbb megszabadulnak tőlük. És itt már a hálátlanságról is beszélhetünk, mert bőven kimerítette ezt a fogalmat.
Azt mondta Jézus: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem őrizd meg őket a gonosztól.” A fentebb felsorolt bűnök egy része csak, azoknak a bűnöknek, amik leselkednek keresztyénekre. Mivel kevesen tudják azt megtenni, hogy a világtól távol éljenek, igy az emberek nagytöbbsége benne él a világ nyüzsgésében, iskolában járnak, munkahelyen dolgoznak, üzletekbe mennek vásárolni, stb. Ez viszont nem jelenti azt, hogy azonosulni kell a világgal! Akinek a szívébe bele van kódolva Jézus Krisztus neve, az a keresztyén veszi az akadályokat, mert tudja, hogy kihez tartozik. Tudja, kinek tartozik örök hálával az életéért! A naponta megtapasztalható áldásokért! Azt a hívőt nem tudja eltéríteni a pénz, a hatalom, az nem dicsekszik, és nem kevély! Azt a hívőt meg tudja őrizni az Atya a gonosztól.
Mert ezeken a keresztyéneken már rajta van az a menyegzői ruha, amit az Isten adott az meghívottak számára. Tiszta, hófehér, fényes, ami illik egy ilyen menyegzőre. Ezek a hívők már felkészültek a vőlegénnyel való találkozásra. Ezek a hívők nem dőltek be a sátán csábításának, mert ők nem hiszik el azt, amit oly sok ember elhisz.
 
Kedves Testvéreim!  Olvassátok el a Krisztus főpapi imáját, hogy még inkább érezzétek, a szívetekben mennyire szeret minket Jézus! Az általam választott 15. versszakban teljesen kicsúcsosodik az irántunk való aggodalma féltése, de végig az egész ima olvasása közben, te is feltöltődül csordultig az Úr iránt való szeretettel. Ámen


Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?

Details
Igei gondolatok
09 June 2018
Hits: 172

„És felelvén Jézus monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig ezt mondta néki: Mester, hogy lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged” Márk 10: 46-52
A lányom államvizsgára készül, és ma reggel kaptam tőle egy sms-t. „Anyukám, imádkozz a vizsgámért. Köszönöm.” Ez egy kérés volt felém, amit tulajdonképpen nem kellett részletezni, mert mind a ketten tudtuk, hogy egy feltétel nélküli hit van mögötte. Egy olyan hit, amiben biztosak voltunk, hogy az Úr válaszol az imánkra, és ha az Ő akaratával megegyező, akkor átsegíti a nehéz vizsgán! Ezt a feltétel nélküli hittel átitatott kérést kellett nekem imában az Úr felé küldenem.

És közben mosolyogtam, mert a Bartimeus története jutott eszembe.  Bizonyára, minden keresztyén számára ismert ez a történet, de nézzük, csak miről is szól.
Jézus a tanítványaival és a nagy tömeggel elhagyták Jerikót, és az út mellett egy vak koldust láttak üldögélni. Mikor az tudomást szerzett róla, hogy a Názáreti Jézus jön arra, hangosan kiabált: „Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” A többiek csendesíteni kezdték, de Jézus miután meghallotta a segítségkérést, magához hívta. „Bízzál, kelj fel, hív téged!”-mondták neki bátorításként a többiek, ő pedig tisztelete jeléül, levette a felső ruháját, és odament Jézushoz. Ekkor az Úr azt kérdezte tőle: „Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Ezzel a néhány szóval Jézus megerősítette a koldusban azt a hitet, hogy a kérését teljesíti.

És ama, igy válaszolt: „Mester, hogy lássak!” A koldus, nem részletezett semmit, nem sorolta el a betegségét, nem bizalmatlankodott, hanem egyszerűen kimondta, és hitte, hogy ő egy olyan személytől kér segítséget, aki meg tudja gyógyítani. Igy teljes bizalommal, hittel fordult felé. És a teljes hit, meg is hozta jutalmát, mert az Úr meggyógyította a vak embert.

Igy mentünk mi is reményteljes imával az Úrhoz, amikor a lányom vizsgájáért imádkoztunk! Napok kérdése, hogy megtudjuk a teljes eredményt, de már mi tudjuk, hogy „..minden lehetséges a hívőnek” Ámen!
Számtalanszor elgondolom, hogy amint Jézus mondta: „Ha annyi hitetek lenne, mint a mustármag, mondanátok ennek a hegynek….” Valóban, milyen könnyű lenne az emberek élete, ha hinnének! Mert Jézusnak hatalma van arra, hogy segítsen, és Ő örömmel tenné, úgy a legnehezebb feladatokat is könnyedén oldanánk meg.
Miért cipeljük hátunkon a nagy batyukat, mikor az Úr átvállalt minden terhet! Miért nincsen hite Istenbe a ma emberének? Talán csalódott valaha is az Úrban?
Sokan azt gondolják, hogy a pillanatnyi hatalmukkal, pénzükkel, erejükkel elboldogulnak a világban! Ha viszont mégis kárt vallanak, akkor még inkább hátat fordítanak Istennek.
Ma nincs szüksége az embereknek Istenre! Pedig lenne lehetőség válogatni. különböző államilag elfogadott vallások vannak, amik az igazságban megállnak, de a különbség az közöttük, hogy másként történik egy-egy Istentisztelet. Van, ahol csak a lelkész imádkozik, míg a másik gyülekezetben minden testvér. Van, ahol sokféle hangszerrel dicsérik az Urat, míg a mások, csak orgona mellett énekelnek. Van, ahol nem csak elfogadják a Szent Szellemet, hanem be is hívják az életükbe. Tehát van lehetősége kiválasztani bárkinek, hogy melyik az a gyülekezet, amit el tudnak fogadni. A baj az, hogy sem egyik, sem pedig a másik gyülekezetbe nem járnak az emberek, olyannyira hitetlenek.
Olvassuk a Lukács 18:8 „Mind, az által az embernek Fia, mikor eljő, avagy talál e hitet a földön?” Ahogy közeledik Jézus visszajövete, annál inkább tapasztalható a nagyfokú elfordulást, érdektelenség, közömbösség az Úr iránt. A Lukács 9:24-25 „Mert, aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, Aki pedig elveszti az ő éltét én érettem, az megtartja azt.  Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti, vagy magában kárt vall”
Sokszor megszomorodok miatta, hogy az emberek miért nem értik, hogy van egy közbenjárónk az Atyánál, mint egy ügyvéd, aki a vádlottat próbálja védeni. Jézus nem csak próbál minket megvédeni, hanem Ő rámutat a Golgotai keresztre, ahol az Ő kereszthalálával kifizette a bűneinkért az árat!  Ezt kellene az embereknek felfogni, megérteni!
Az érdektelenség mellett, nagy az emberek önbecsülésük, büszkeségük, és maguk akarnak megoldani mindent.
Boldogan fogadják el a sátán által kínált lehetőségeket, ami elveszi tőlük az időt, a figyelmet, amit esetleg az Istennek szentelnének. Ez a környezet átitatja őket büszkeséggel, ami éppen az alázatnak az ellentéte. 
A 2 Korintus 4:4-ben ezt olvassuk: „Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges Evangéliumának világosságát, aki az Isten képe”
Ezt látjuk ma, de ehhez mindig az emberi döntés szükséges! Az emberek saját maguk nemtörődömségükkel  sétálnak bele a sátán által kínált lehetőségekbe, és attól kezdve már nincs vissza út, legalábbis kevés ember tud visszakapaszkodni a lejtőről.

Kedves Testvéreim! Mint látjuk, a Bartimeus története nagyon egyszerűen és érthető módon bemutatja, hogy egy Jézust követő ember, mit cselekszik, amikor szükségben van.
Mint, ahogy a hívő ember ismeri az Urat, ugyan úgy Bartimeus is hallott már Jézus csodáiról, ezért igyekezett megszólítani. „Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!” És amint tudjuk is, és a történetben is ekképpen van, hogy Jézus meghallja a hívó szót, mindegy milyen napszakban történik. Nem mintha nem tudná a mi gondjainkat, de Bartimeustól is megkérdezte: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” És mi a válasza a koldusnak? „Mester, hogy lássak”
Nem csak a történet elolvasása után mondom ezt, hanem meggyőződésből, mert az életemben soha nem volt olyan megoldatlan kérdés, amit Jézus visszautasított volna. A segítséghívásunkra, mindig ott volt, és átsegített a nagy bajon bennünket.
Ezért nem értem, hogy mind ezeket figyelembe véve, miért nem mennek Jézushoz az emberek?  Miért bóklásznak kietlen pusztákban, mint hogy követnék a Mesterüket, a kitaposott úton!
A hívő úgy élhet, mint egy kisgyerek, aki biztos benne, hogy a szülő minden bajban véle lesz, mindent megad neki, amire szüksége van, sőt még annál többet is.
És végezetül buzdítalak titeket, hogy mi hívők ragaszkodjunk a Drága Megváltónkhoz, Akinek kezében van az egész életünk, Aki azt kérdezi tőled és tőlem: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled?” Mert, néki van hatalma rá! Ámen
 


Szellemi háztakarítás

Details
Igei gondolatok
29 May 2018
Hits: 151

EDDIE és ALICE SMITH: SZELLEMI HÁZTAKARÍTÁS
 
Részlet a Szellemi háztakarítás c. könyvből.
A birtokunkban lévő tárgyak: Ahogy a rossz hozzáállás és a helytelen viselkedés kedvezőtlenül befolyásolja az otthonunk szellemi atmoszféráját, ez ugyan úgy igaz a birtokunkban lévő tárgyakra is. Hogy mire is gondolunk? Ha figyelmeztetnének bennünket, hogy bizonyos dolgok vonzzák magukhoz a mérges kígyókat, azért ne vigyük be őket a lakásunkba, akkor nem engednénk be ezeket magunkhoz? Persze, hogy nem!
Viszont a birtokunkban lévő tisztátalan dolgok, ugyan ilyen veszélyesek lehetnek: és vonzzák magukhoz a démonokat.
Az Ószövetségben Isten figyelmeztette a népét, hogy törjék össze az Asera oszlopokat, rombolják le a pogány oltárokat, és semmisítsék meg a bálványszobrokat. (Bírák 6:25-26)
Nem lehetett az izráeliták birtokában semmi olyan, ami utálatosság Isten előtt.
Az Újszövetségben a frissen megtértek arra kaptak vezetést, hogy elégessék azokat a könyveket, amelyek a régi vallásuk isteneihez, és istennőihez kapcsolódtak. ( Ap.csel 19:19)
Ezekkel az Igékkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy birtokunkban levő tárgyak tükrözik azt, hogy mit tartunk fontosnak? Azt is jelzik, hogy igazából, milyen szellemi állapotban vagyunk.
Ennek az igazságát akkor láttuk meg legszemléletesebben, amikor egy időben utazó evangélistaként szolgáltunk.
Abban az időben egymás után hét különböző lakóautóban és lakókocsiban éltünk. Egy alkalommal, amikor éppen egy új lakókocsit akartunk venni, elmentünk megnézni egyet, ami egy olyan házaspáré volt, akik hozzánk hasonlóan utazó evangélisták voltak. Nagyon tetszett nekünk a lakókocsi, pontosan olyan volt, amit kerestünk.
Mondták, hogy nézegessük nyugodtan, ameddig csak gondoljuk. Miközben méricskéltük a kis szekrényeket és találgattuk, hogy elférnek e benne a dolgaink, kihúztunk egy nagy fiókot az egyik ágy alól. A legnagyobb megdöbbenésünkre, és mélységes csalódásunkra, egy csomó pornográf újságot találtunk. Érthető módon a házaspár „ szellemi részvény árfolyama”pillanatok alatt nullára zuhant a szemünkben. Az ördög biztos nagy kárörvendezéssel nézte az evangélista pornóújságait rejtő fiókot.
Amit az emberek általában figyelmen kívül hagynak, és biztos vagyok benne,- hogy ennél az evangélistánál is ez volt a helyzet, hogy ilyen szellemileg tisztátalan tárgyak meghívólevélként szolgálnak az ördög számára, és engedélyt adnak neki arra, hogy jelen legyen az otthonunkban.
 
Amikor démonok költöznek be valakinek az otthonába, akkor zaklatni kezdik a család tagjait, úgy befolyásolják és manipulálják őket, hogy pl.újabb erkölcstelenséget kövessenek el.
Az otthon szellemi légköre fokozatosan romlik, miközben a fenti ördögi kör, akadálytalanul működik tovább.
A Szent Szellem megszomorodik és visszavonul az ilyen ember életéből, ahogy a Sámson életében is történt, (Bírák 16:20)
És keresztyénként bár még Krisztusban vagyunk, de már nem vagyunk azon a helyen, ahol Isten megáldhatna minket. Sőt, ami még ennél is rosszabb –szellemileg kiszolgáltatottá válunk, és olyan keresztyénekké, akit az Úrnak már kínos lehet vállalni.
Isten angyalai bizonyára ott tördelik a kezüket, Isten pedig, aki meg akarna áldani, és meg akarna védeni bennünket, szomorúan figyeli, amint elvesztegetjük a lehetőségeinket.
A tudatlanságunk, és esetekben a szándékos engedetlenségünk következtében eljátsszuk az Atya áldásait, és az Ő angyalainak segítségét. Az ellenség pedig győzelmi tort ül felettünk.
Az uralkodó szellemi erők: A szellemvilág valóságos, -a természetes világgal párhuzamosan létezik. Előfordulhat, hogy angyalok, és démonok is jelen vannak valakinek az otthonában. Jézus azt mondta a Szent Szellemről, hogy olyan, mint a szél, ami fúj mindenfelé a föld színén.( János 3:8) a Sátánt pedig úgy írja le a Biblia, mint ordító oroszlánt, amely szertejár a földön. ( I Péter 5:8)
Az, hogy ez a két erő milyen arányban van jelen –és a jelenlétük pedig folyamatosan változhat, az egyik meghatározója egy otthoni légkörnek. Igaz ugyan, hogy legtöbben nem látjuk ezt a dimenziót, de attól ez még valóságos.
Azzal párhuzamosan, amit a természetes világban a szeminkkel látunk, léteznek még szellemi lények is, amelyek két egymással harcban álló királysághoz tartoznak. Vagy a világossághoz, Isten országához, vagy pedig a sötétséghez a Sátán királyságához.
Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. (2 Korintus 4:18)
 
A kisbabák és kisgyermekek számára a legtermészetesebb lehet, hogy látják a szellemi dimenziót. Előfordul, hogy az angyalokat és a démonokat is látják. Ha egy kisgyerek arról panaszkodik, hogy szörnyek vannak a szobájában, és a szülő bevilágít egy zseblámpával a szekrénybe, és az ágy alá, hogy bebizonyítsa, hogy nincs igaza, akkor igazából a szülő van tévedésben.
 
Többek között az itt leírt részletet, a „SZELLEMI HÁZTAKARÍTÁS”c. könyben olvashatjátok, és még nagyon sok hasznos tanácsot is, ami lelki tisztogatásokhoz segítséget adhat. Nem mese, hanem nagyon is igaz, hogy szellemi lények vesznek bennünket körül, csak az nem mindegy, hogy az Úr angyalai, vagy a Sátán démonai ?
A 2003-ban kiadott könyv ma is aktuális, ezért ha módotok van rá, olvassátok el minden fejezetét!


More Articles ...

  1. Átéltétek már ezt?
  2. Az Úr fenyítését ne utáld meg...
  3. Ha valaki én utánam akar jönni...
  4. Az engedelmesség
  5. Feltétel nélküli szeretet
Page 11 of 41
  • Start
  • Prev
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.