Az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát

Jézus, mikor a földön járt, a samáriai asszonnyal beszélgetett. Ebben a beszélgetésben az imádat egy új korszakát jelentette be. Jn 4,23-24 versében van leírva. Eszerint Szellemben és igazságban imádókat keres az Atya.

Így szól az ige:
A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.                 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát..      Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.

Az asszony kérdezi, hogy hol lehet imádni Istent, ezekre feleli Jézus, hogy nem helyhez és időhöz kötött immár az imádat.  Látjuk, milyen fantasztikus dicséreteket adtak az Úrnak a zsoltárírók (pl.: 63., 96., 100. zsoltárok), és azt is látjuk, hogy Jézus eljövetelével egy még nagyobb lehetőség adódott meg, egy új ajtó nyílt meg előttünk.

Miről is szól ez az egy sor: Ha vannak igazi imádók, akkor vannak nem igazi imádók is! Isten mondja, hogy ez a nép csak szájával imád engem.. A cselekedetek nincsenek mögötte. Ki-ki döntse el magában a kérdést, hová tartozik.

Aztán két ismérve van még az imádatnak. Az első, hogy szellemben történik. Nem a helyszínek a fontosak, hanem az, ami bennünk van. Ha mi elfogadtuk az ő áldozatát, akkor ő megbocsátott, és bennünk él! Akkor a szentek szentje bennünk van. Akkor Isten bennünk van! Akkor egyek vagyunk vele! A Szentek szentje többé nincs elzárva, már én is bátran jöhetek. Szabadságomnak nagy volt az ára, de Jézus mindent fizetett.

Amikor mi áldozunk, akkor nem egy kőoltárra tesszük áldozatunk, hanem szívből áldozunk. Szívből adjuk az adományunkat, a böjtünket, a szolgálatokat, amikor imádjuk, akkor a szívünkből lépünk felé.

Az igazságban azt is jelenti, hogy ez valóban létrejön, az imádat általi kapcsolat valóban létrejön. Nem vallásos rituális módon kell Őt imádni, mint ahogy a munkát végezzük a futószalagnál. Ne csináljuk azt, hogy betartunk ilyen-olyan szokásokat, mert attól reméljük Isten tetszését. A vele való járásunk személyes legyen, ne rituális, mert az halott, és köze nincs az Istennel való személyes kapcsolathoz. Elfogadva Jézus igazságait, megigazulva ezáltal, ezt is jelenti.

Ha Dávid és a többi zsoltáríró át tudták élni Isten jelenlétét, akkor nekünk milyen lehetőségünk van? Amikor már nem csak a küszöbig jutunk el a templomban, hanem teljesen a kárpiton túlra!

Isten Krisztusban újra összekapcsolta a mennyet és a földet!

Efézus 1, 9-10 Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak;

Az Édenkertben volt ilyen utoljára! Amikor Isten minden egyes nap lejött Ádámhoz és Évához. Egészen a bűnesetig. Azután egészen Krisztus eljöveteléig nem volt ilyen lehetőség! Ő a mi kapunk, rajta keresztül minden áldás a miénk, mi pedig rajta keresztül ki tudunk nyúlni a menny felé. Ezt a lehetőséget ki kell használni! Merjük kihasználni, vágyjunk rá, mint gyermekkorunkban az új játékra, hozzuk vissza a gyermeki vágyat Isten iránt is, és akkor megtapasztalhatjuk milyen az Isten trónja előtt lenni szellemben.

„Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik Benned.”  (Zsolt.84: 13)

Még mielőtt elmélyülnénk az Igei üzenetben, tudnunk kell, hogy nem csak az akkori időben élő embereknek, hanem a ma élők számára is ugyan olyan hasznos útmutató az életükre nézve. A befogadott Ige által örök életre hívja az embert!

Mit üzen ma Isten neked? Ha Istent választod egy nagyon komoly döntést kell hoznod. Kínálkoznak ugyan más lehetőségek is, de minden esetben tiéd a döntés. Isten azt mondja: „Jöjj ki, hagyj ott mindent magad mögött, megmutatom neked az örökségedet.” Ha Őt választom, akkor azt mondom: Ami mögöttem van, elfelejtem, elhagyom, nem a múltnak élek, hanem ráhangolódok Isten igazságára. Célul tűzöm ki magam elé, hogy mostantól kezdve cselekedeteimet az Ő elvárásaihoz igazítom, nem a saját önző vágyaim fognak vezetni, hanem mindenben az Ö akaratát cselekszem.

Nézzünk most egy példát az önzetlen odaszánásról, és annak jutalmáról: I Királyok 3: 7-13  Isten megjelent Salamonnak, kinek odaszánását azzal értékelte, hogy azt mondta neki: „Kérj, amit akarsz!” – Te mit kérnél? Salamon nem kért gazdagságot, nem kért tisztességet, nem kérte ellenségei halálát, csupán bölcsességet kért. Azt mondta Istennek: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet”” – Tetszett Istennek ez a beszéd, és azt mondta neki: „Mivelhogy ezt kérted, még amit nem kértél azt is megadom neked.”- És, hogy mennyire bölccsé tette Isten, ímé 1 példa: I Királyok  3: 16-28 Történt, hogy két asszony jött Salamonhoz. Mindketten egy kis gyermeket tartottak karjukon. Az egyik asszonynak gyermeke halott volt, a másiké élt. Mind a két asszony azt állította, hogy övé az élő gyermek. Salamon azt parancsolta az ott álló őrnek: „Vágd ketté a gyermeket! Az egyik fele legyen az egyik asszonyé, a másik fele legyen a másiké” Az egyik asszony fájdalmasan felkiáltott: „Ne, kérlek ne ölesd meg gyermeket! Inkább legyen az övé a gyermek, csak maradjon életben!” A másik asszony azonban így szólt: „Igazad van király, vágjátok csak félbe a gyermeket, akkor legalább egyikünké sem lesz.” – Salamon pedig azt mondta az őrnek: „Add az első asszonynak a gyermeket, mert csak az igazi édesanya tud így szólni” Az egész Izráel tisztelte Salamont a nagy bölcsességéért. A király ítélete kemény volt, de az igazság így jött felszínre. Nagyon sokszor a hívő életünkben is megtörténik ez, mikor azt mondja Isten: „Halld meg az ítéletemet!”- és ha hasonló ítélet születik, mint Salamonnál, mondjunk le a másik javára, higgyük, hogy Isten felhozza az igazságot a számunkra. Mint ahogy az elhangzott példa is híven tükrözi: Isten formálni, nevelni akar bennünket, az igazság gyermekeivé akarja, hogy felnőjünk.

A sasmadár nagyon gondoskodó. A fészkét a legmagasabb hegy legmagasabb sziklájára építi, ott költi ki a fiókáit. Eteti, nevelgeti őket, gondoskodik róluk. Ám eljön egy nap, mikor az anyamadár a fészek puha tollazatát a finom meleg belsejét kiszórja a fészekből. Amikor a fiókákat is kibillenti, azok megriadva zuhannak a mélységbe, bár szárnyaikkal csapdosnak kétségbe esetten, ennek ellenére feltartóztathatatlanul zuhannak a mélybe mindaddig, míg a gondos szülő alá nem repül kiterjesztett szárnyaival és akkor a hátára veszi a riadt fiókákat. Majd fölviszi a magasba, és újra meg újra elejti, mindaddig, míg meg nem tanulnak repülni. Ezt cselekszi minden fiókáival, azok pedig bízva a szüleik gondoskodó szeretetében boldogan szárnyalnak, és olyan lehetőségek bontakoznak ki előttük, amelyek az élethez szükségesek.

Ezt teszi velünk is Isten! Sokszor úgy látjuk, hogy olyan mélységekbe enged bennünket, mely kilátástalan, félelmetes, de olyan mélyre nem enged, „ahol az Ő keze már meg ne tudna tartani” Mindez azért van, hogy tanuljunk meg benne bízni, merjünk az Ő gondviselésére hagyatkozni, mert abból csak jó származik reánk nézve.

Dús füvön legeltet, és kies folyó vizekhez vezet bennünket. Bízzál Istenben, és úgy fordulj kéréseiddel hozzá, mint gyermeked, ki bizalommal tárja fel előtted kéréseit és tudja, hogy megoldod a problémáit.

„De Te Izráel, én szolgám, Jákób akit én elválasztottam, Ábrahámnak az én barátomnak magva. Te, akit a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és azt mondom néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak, és meg nem útállak. Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened, megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak. Ímé megszégyenülnek és meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek, és elvesznek, akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod, a veled versengőket megsemmisülnek teljesen, akik téged háborgatnak. Mivel én vagyok Urad, Istened, aki a jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!”
A Bibliában olvasható Ézsaiás elhívása, mely számomra az egyik legkedvesebb Igerész, különösen a 8-13. versek. Talán azért is áll olyan közel hozzám, mert ezzel az Igével hívott engem is el az Úr szolgálójának. Ha valamihez kellene hasonlítani a fenti Igét, én egy finom parfümhöz hasonlítanám, aminek az illata átitatja az egész testemet, ami egy belső megelégedettséggel, és boldogsággal is jár. E néhány Igevers számomra többféle üzenetet nyújt. – Sugározza az őszinte, féltő szeretetet az ember iránt. – Egy csodás biztonságot nyújt. - És mindez nem csak Ézsaiásnak szól, hanem a ma élő kiválasztottaknak is.
Ha az Igénél maradunk, a 8. versszak így kezdődik. „De te Izráel én szolgám, Jákób, akit elválasztottam, Ábrahámnak az én barátomnak magva!” Közvetlen szeretetét fejezi ki Isten ezzel a megszólítással, azt mondja: „ Te Izráel én szolgám,  Ábrahám magva”- szolgáját megkereste a föld túlsó részén, hogy elhívja, és megígérte, hogy nem fordul el tőle, megerősíti, megsegíti, ellenségeit elpusztítja előle, mert : „Mivel én vagyok Urad, Istened, aki fogom a jobb kezed, és aki ezt mondom  néked: Ne félj, mert én megsegítelek” E néhány sorban benne van minden, amire szüksége van egy hívő embernek. Ha bárki elszánja magát, hogy Istent követi, már itt a földön biztonságban, szeretetben, védelemben élhet. Sőt még saját vágyai is teljesülhetnek, mert szeretetéből azt is megadja az Úr, de egyetlen ember sincs, aki képes lenne hosszú távon biztosítani ezt az ígéretet saját maga, vagy embertársa számára.
Az Igét olvasva láthatjuk, hogy nem a megszokott tárgyilagos szavak ezek, de nem is nyájasak, hanem olyan, mint egy őszinte szerelmi vallomás! És az olvasó, mint egy finom parfümbe beleszippant, hogy a szaglósejtjei segítségével jól átitatódjon vele. Személy szerint én is egymás után többször elolvasom e sorokat, mert érzem belőle, hogy hozzám is szól, Istennek én is fontos vagyok! Szívem talaja átitatódik azzal a szeretettel, amit csak Tőle kaphatok, és ettől boldog vagyok. Egy tavaszi langyos eső, ami az arcomra csapódik, madarak éneke, virágba borult fák, a szép zöld pázsit, nem nyújtja azt számomra, mint az Istennek ez az ígérete. Mint ahogy Pintér Béla énekli dalában: „Megmozgat minden követ, segítségemre siet, mert rólam van szó.”
Isten, aki jól tudja, hogy szükségünk van rá, maga jelenti ki, hogy „ Ne félj, én megsegítelek” Tudnánk -e hinni egy embernek, ha ezt mondaná nekünk? Nem jutna -e az eszünkbe, hogy az ember változik és nem lehet biztosan építeni rá?
Hívott -e valaki embert ilyen féltő szeretettel, mint ahogy ISTEN hívta el Ézsaiást, de ma is ugyan olyan szeretettel hívja el az Ő munkásait. Van -e erőnk nemet mondani egy ilyen hívásra? Vagy hátat tudunk -e fordítani egy ilyen ígéretnek, és el tudjuk -e taszítani a segítségre kinyújtott kezet?
Mint a tavaszi lágy szellő, ami végigsimítja az arcodat, és mosolyogva önkéntelenül kinyújtod kezed felé, úgy simítják végig szívedet e kedves szavak, amivel magához hív az Úr. Kinek lehet magasabb rangja, mint Isten szolgálójának, kit szeretnek úgy, mint tégedet, akit Isten a véghatárról elhozott, hogy néki szolgálj? Vágyjál rá, hogy elhívjon Isten, és szolgáld Őt hűséggel! Mert azt mondja ma neked is: „Ne félj, mert megsegítelek!”

Ui. Az Igei gondolat írása alatt azt éreztem, hogy nem írhatok többet, mert elrontom! Nincsenek szavak, amik szebbek lennének azoktól a szavaktól, amit Isten mondott, és ma is mond annak, akit Ő elhív! Az én szavaim helyett olvasd el újra és újra az Igét, ami lehet, hogy ma átmossa a szívedet, és megérzed azt az igaz szeretetet, amit az Isten érez irántad!

„Lelkem áldd az Urat, áldd az Urat, egyedül Őt imádd…” Mostanában igen sokat dúdolgatom ezt az éneket magamban.  És azt mondom az én lelkemnek, hogy áldd az Urat, mindig, mindenkor, örökké csak Őt imádd, bármi is történjék.
Van, amikor jön magától, amikor egyszerűen csak áldjuk és áldjuk Isten nevét, amikor felkelünk reggel és csak dicsérjük Őt. De van, amikor a nehézségektől megrogyva, a gondok és a problémák sűrűjében azt kell mondanunk a mi lelkünknek, hogy álld az Urat…áldd Őt akkor is, ha csalódott vagy, áldd Őt, akkor is ha fáj, áldd Őt akkor is, ha nem érted….MINDENKOR…áldd az Urat!

„Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsoltárok könyve 103:1-2

Az, hogy imádom és dicsérem az Istent nem függhet a körülményektől, nem függhet attól, hogy ma jó vagy rossz napom van, nem függhet az érzésektől.  

Miért is olyan fontos ez? Magasztalni és áldani Istent minden nap?
Miközben áldod az Urat…Isten a háttérben munkálkodik.
Miközben Te dicséred Őt…épp átformál és alakít, épp megszűnteti a szívedben az aggódást és adja az Ő békességét. Épp felhasznál valakit a Te érdekedben. Ajtókat nyit meg, olyan ajtókat, amikre nem is gondoltál.
Miközben Istent imádod elfelejtkezel magadról, a gondjaidról és egyedül rá figyelsz.

Talán azt mondod, hogy most nem vagyok olyan állapotban, hogy most túl sok minden összejött, most túlságosan fáj a szív.
Ez egy döntés, akarom Őt áldani vagy nem? Bekapcsolom azt a dicsőítő éneket vagy nem? Leülök imádkozni, bibliát olvasni, vagy nem?
Egy döntés, amit Te döntesz el. Isten nem fog arra kényszeríteni, hogy adj neki hálát, Ő nem fog arra kényszeríteni, hogy tölts az Ő jelenlétében több és több időt.  De ha igazán szereted az Urat, és ahogy a fenti igében is olvashatjuk, visszaemlékszel, hogy mennyi jót tett már az életedben, akkor hálát fogsz adni. Minél több időt töltesz az Úr jelenlétében, egyre jobban kezded Őt megismerni, már többé nem akarsz Tőle elszakadni, többé nem akarsz nélküle döntéseket hozni.
Miközben ott vagy az Úr jelenlétében és csak imádod Őt, azt veszed észre, hogy ami annyira fájt, már sokkal könnyebbé válik, hogy ami nemrég annyira aggasztott, már nem nyugtalanít.
Ez, a magasztalásban rejlő erő! Amikor áldod és csak áldod…Ő pedig munkálkodik.

Milyen könnyen leülünk sokszor egy nehéz nap után a TV elé, vagy berakunk egy filmet azért, hogy egy kicsit eltereljük a mi figyelmünket, hogy kikapcsoljunk. De vajon az a másfél óra, amit egy film megnézésére szánunk mennyire fog építeni? Szánunk egy nap másfél órát imádkozásra, bibliaolvasásra, egyáltalán arra hogy Istennel legyünk? Másfél óra, ha azt a 24 órát nézzük, amit kaptunk egy napra, töredéke…olyan sok mindennel el vagyunk foglalva sokszor. És felmerült bennem az a kérdés, hogy mikor töltöttem tartalmas időt utoljára Isten jelenlétében? Pedig kell…és erre nekem és neked van igazán szükséged, mert emberek vagyunk, mert sokszor egyedül vagyunk, mert sokszor megfáradunk. És ha távol vagyunk a Forrástól, akkor nem tudunk új erőt venni, közel kell menni a Forráshoz, hogy újra megújuljunk!

Annyi homályos területe van az életünknek, amit emberi ésszel minden próbálkozásunk ellenére sem vagyunk képesek megérteni. Isten munkája sokkal bölcsebb az emberi értelemnél, időzítése sokkal pontosabb a mi várakozásunknál, terve össze sem hasonlítható az általunk fabrikált elképzelésekkel. Tudom, igyekszünk mindannyian Istenre bízni a dolgainkat, az irányítást, de van időről-időre egy pont, amikor azt érezzük, hogy elvesztünk a sűrű ködben. Nem értjük bizonyos dolgok miért történnek meg velünk, talán már nem is első alkalommal. El sem tudjuk képzelni, hogyan lesz megoldása az előttünk tornyosuló problémának. Ha megállunk itt tűnődni – mert el kell gondolkodnunk azon, hogy Isten vajon mi célból teszi mindezt, mire szeretne tanítani, ahelyett, hogy panaszkodnánk a kialakult helyzet miatt – akkor Jézus ezzel az egyszerű mondattal válaszol:

„Felele Jézus és monda Néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted. /János 13,7/

Emlékeztem ezekre a sorokra, de nem tudtam, hol is hangoztak el pontosan. És mikor egyben olvastam elképedtem, hogy ez is egy annyira érthetetlen szituáció volt ott és akkor. A Mester, Aki hosszú időn keresztül a tanítványok előtt szolgált fenségesebbnél fenségesebb dolgokkal, gyógyított, sokasított, megvendégelt, ördögöket űzött, szeretett, tanított és sorolhatnám még, egyszer csak az Ige szerint:

„Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát. Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait…”/János 13,5-7/

Annyira érthetetlen ez a szeretet, ez a gondolkodásmód. Az utolsó dolgok között, amit megtett itt a földön, az volt, hogy még inkább megalázta magát. Amikor bármilyen kapcsolat megszakad az ember jobban emlékszik azokra a dolgokra, amik a vége felé történtek, legyen az jó vagy rossz. Lángoló szerelem is elhidegülhet, és megkopnak a felhőtlen napok emlékei vagy hosszú, nehéz, fájdalmakkal teli házasságok végén is nagy szeretettel és maró hiánnyal emlékezhet vissza elhunyt párjára egy özvegy, akinek társa az utolsó években megenyhült. Jézus azt akarta, hogy az egyik kép, ami eszükbe jut Róla, az legyen, hogy kisebbé lett mindenkinél. Pedig kaphatott volna végre egy kis elismerést mindazért, amit tett, mielőtt még kínok között az Atyához kellett távoznia... De mindennek éppen így kellett történnie még akkor is, ha Péter ez ellen értetlenül tiltakozott is. Van, hogy Isten eltervezi, hogy megmos… Van, hogy ki szeretné fejezni szeretetét Feléd és felém, mi pedig csak értetlenül tiltakozunk, éppen úgy, ahogyan a tanítvány is. Pedig minden okkal történik. Okkal hajol le a Menny, akár édes simogatás, akár fenyítés van most éppen az életünkben, mind a jobbításunkat szolgálja. Rá kell jönnünk és a helyes módon is kell erre reagálnunk, amikor ezt felismerjük.

Két féle választ adhatunk erre a felhívásra:

-          „Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.” /János 13, 8/

Ebben az esetben nem kerülünk közelebb az Úrhoz, éppen ellenkezőleg, elérjük, hogy nem lehetünk kapcsolatban Vele.

-          „Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!” /János 13, 9/

Fel kell ismernünk, hogy az előttünk álló érthetetlen dolgokat is tudatosan akarja használni Isten. Hogy nem kegyetlenséggel, hanem tudatos, bölcs és mély szeretettel kigondolt történések ezek. Meg kell tanulnunk nem tiltakozásba kezdeni, hanem megadással lenni és azt mondani: Uram, moss meg teljesen, ha még most nem is értem, majd később megértem miért teszed mindezt! Az örökkévalóság fényében minden értelmet nyer!

Van egy kedves énekünk, mondhatni egy prófétikus ének, melyben a következő rész hangzik el:
„Látok egy nemzedéket, kik tudják mi az elhívás. Egy szent népet, mely hitben jár. Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg, Ébredést kér és győztes lesz.”
Sokszor talán nem is gondolkozunk el azon, amit éneklünk, amikor dicsőítjük a mi Urunkat. Egy több éves ének már megszokásból hangzik el, végig énekeljük, tudjuk, hogy erőt hordozott, de nem jutunk már tovább. Talán ez a Hozsánna
(Henderson Dávid énekli az Ez az a napon tavaly, igaz más fordítással) című is már egy megkopott ének ilyen szempontból, és mégis, most ebben az órában aktuális üzenetet adott.
http://www.youtube.com/watch?v=7PcyU1Ywqoo
Hiszem, hogy mikor kedves barátom fordította ezt a dalt a Szent Szellemtől vette e sorokat. Már-már bibliai vers szintjén lehetne elemezni a mondanivalóját. Csak néhány gondolatot ragadnék meg belőle:

1.    Látok egy nemzedéket, kik tudják mi az elhívás. – Mi vagyunk az a nemzedék, akiknek tudnia kell, mi az elhívásuk. Tudjuk? Tudod? Céltalanul éled keresztény életed vasárnapról vasárnapra? Vagy tudod, hogy mit kellene tenned? És teszed? Vagy félsz az elutasítástól, kétségek merülnek fel benned azzal kapcsolatban, hogy működhet-e a hited?  Nem tudod, hogyan kezdd, nem érzed magad képesnek arra, hogy ekkora fába vágd a kicsiny fejszéd?
Jó sok kérdés, és még lehetne is folytatni. Még szerencse, hogy Istennek válaszai is vannak.
Hogy stílszerűen egy dalszöveggel válaszoljak: „Az ima az a kulcs, amitől kinyílik a zár, Olyan ajtók tárulnak, melyekről nem is álmodtál.” – Itt meghallgathatod az egész éneket:

http://www.youtube.com/watch?v=ULN7V6vdBxU
2.    Egy szent népet, mely hitben jár. – Nem csak, hogy tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de még emellé szentek is legyünk?  Kétségek nélkül higgyünk, ne vétkezzünk?
Lehetetlen vállalkozásnak tűnik… Egyedül! De nem Isten Szellemének vezetésével.
Ide is berakok egy megvallást:

http://www.youtube.com/watch?v=Sp2S9cCHFLg
3.    Egy nép, mely minden harcát térden állva vívja meg – A részlet kulcsmondata. Eljutunk oda, hogy elhívásunk van, szentek is vagyunk, és akkor azután, hogy magunkkal megküzdöttünk még háborúba is kell szállnunk? Egy olyan életet kell élnünk, ami már nem támaszkodik tovább a földiekre, hanem mindenben Istenhez emeli fel tekintetét, tőle várja a megoldást, Őérte harcol, és felismeri, hogy minden a szellemvilágban dől el?
Bizony, ilyennek kell lennünk.

4.    Ébredést kér és győztes lesz – Ha életmódunk Istentől függő, világos célokat követő, bűnt gyűlölő, hittel teli imával teljes lesz, akkor, ha kérünk, kapunk. De ha eljutunk ide, akkor már nem a saját gerjedelmünk lesz az első helyen, akkor már nem számít a világ, nem számít, hogy kinek mije van, hanem tudunk Isten akaratában imádkozni. És aki így imádkozik, az megtapasztalja az ige valódiságát: „A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.”
A Föld ébredésre vár, itt vagyunk az utolsó időkben, szomjas a nagyvilág, szomjazza a szeretetet, megértést,  nagyon nagy a felelősségünk!

http://www.youtube.com/watch?v=KPF-fA6ux8k
Még egy nagyon fontos kiemelendő dolog: nem terminátorként, szuperhősként, tökéletes katonaként, rambóként kell ezeket tenned. Sőt nem is szabad, bele se kezdj egyedül, gondolom, te sem úgy ismered a mondást, hogy egy fecske csinál nyarat. A szöveg is, és Isten is csapatban, népben, nemzedékben gondolkozik. Egységben! Minden résznek megvan a feladata, nem kell mindenkinek a szószéknél vagy a színpadon állnia, Isten tudja, hol a helyed a nagy egészben, ő be fog illeszteni a kirakós megfelelő helyére.
Valld meg te is: Nincs más, csak TE!

http://www.youtube.com/watch?v=DpsI7LoTIMs

Isten annyira szeretett minket, hogy készített egy utat, amelyen eljuthatunk Ő hozzá. De, ahhoz, hogy eljuthassunk hozzá, azért tennünk kell valamit. Ugyanis hiába tudom én, hogy a 4-es számú főút Budapestre megy, hiába állok rá a 4-es főútra, ha azon nem indulok el valamilyen közlekedési eszközzel, legyen az autó, kerékpár, vagy ló, akkor nem fogok soha Budapestre felérni. Ez az út elvezet ugyan Budapestre, de, hogy valóban odaérjek, előbb hozni kell egy döntést, hogy Budapestre akarok utazni!

Így van ez a hívő ember életében is. Tudomásunkra jut, hogy van egy út, amely a Mindenható Istenhez vezet, a Szent Szellem elkezd munkálkodni a szívükben, és egy megfoghatatlan, semmihez nem hasonlítható vágy ébred a szívünkben Őt megismerni.

Tehát hoznom kellett egy döntést, hogy az általa elkészített úton elindulok. Ha ez a döntés megszületett a szívünkben, már ez a döntés azt bizonyítja, hogy elismerem, hogy szükségem van Rá! De még mindig van valami, ami miatt a Vele való találkozás nem jöhet létre. Mert azt mondja a szentírás: Márk 1:15-ben: „...térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban!” Mit is jelent a megtérés? A megtérés legegyszerűbben a gondolkodás megváltozását jelenti. Vagyis ha eddigi életemben Istentől távolodó irányba haladtam, egy 180 fokos fordulattal ezentúl az Ő útján haladjak tovább! Jézus Krisztus azt mondja: „...de ha meg nem tértek mindnyájan, hasonlóképpen elvesztek” Lk. 13:3

Ha abból indulok ki, hogy a zsold az egy fizetség, épp olyan, mint amit a munkámért kapok, akkor a bűneimmel nem kerestem mást, mint halált. Ez a tény a Róma 6:23–ban egyértelműen tudomásunkra is jut: „Mert a bűn zsoldja a halál.” Tehát a bűneimmel a megtérésem előtti bűnös életemért mi a fizetség? A halál, tehát örök elválasztottság Istentől. Ez összegezve azt jelenti, hogy a megtérésem előtti életemmel adósságot halmoztam fel Istennel szemben.

Isten gondot viselt rólam, és megkaptam Tőle mindent, ami az élethez szükséges, sőt...! Én ezért nem adtam semmit, vagyis mint ingyenélő, adósságot halmoztam fel, és Isten felé adósságom van! A hihetetlen nagy adósságot mi Istennek visszafizetni nem tudjuk.

Ha abból indulunk ki, hogy az adósság az, amivel valakinek tartozok, a büntetés pedig az, amit akkor kapok, ha az adósságot visszafizetni nem tudom.

Az Isten felmérte azt, hogy ember saját érdemeiből semmire nem képes, vagyis bűneiben el van veszve. Isten az adósságot, amivel bűneinkért tartozunk Jézus Krisztus vállaira tette, Aki irántunk érzett szeretete által az adósságunkat megfizette. Bűnné lett értünk az, Aki bűnt nem ismert! Isten így készített nekünk utat Jézus Krisztus által, „...hogy akik hisznek benne, el ne vesszenek, hanem örök életük legyen.” Így lett teljessé az Ő szava, mely szerint azt mondta: „Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet.” Ha ezt az utat válasszuk a szentírás szerint, örök életet nyerünk, mert nem úgy van írva, hogy nyerhetünk, hanem egyértelmű, és kétséget kizáró ez a kijelentés!

Szolgáljon bátorításul mindannyiunknak a János 5:24: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy kárhozatra, hanem által ment a halálból az életre”

Válaszd bátran az Isten által készített utat, mely az örökkévalóság, számodra örökké tartó boldogság, és öröm, nem pedig örök kárhozat, kín és gyötrelem.

 

„ Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz szemem. Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, melynek kantárral és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelit hozzád” Zsoltárok 32: 8-10

Ha egy nem keresztyén embernek szeretnék Istenről beszélni, gyakran azzal a szívembe íródott gondolattal kezdem, miszerint ebben az eltorzult, kilátástalan és ingatag világban lehetetlennek tartom, hogy élni tudnék….vagy lenne erőm nap, mint nap felkelni, a jövőmre gondolni, ha nem tudnám azt, hogy egyetlen napomat sem egyedül kell végig vinnem. Egyetlen szilveszterkor sem kell arra gondolnom, hogy a nyakamba szakad egy újabb év, amit egyedül kell végig harcolnom. Visszagondolok az elmúlt időkre, és ahogy az képként megjelenik előttem, minden utamon a saját lábnyomom mellett látok egy másikat, a Mester lábnyomát. Néhol csak az Övét, mert valóban a karjaiba vett és hordott engem. Igen ez a tudat, ez a megtapasztalás az egyetlen, ami erőt adhat az élethez, akkor is ha talán több könny ígérkezik, mint nevetés.

A fenti Ige az egyik kedvenc Ige verseim közzé tartozik.  Személyesen neked, és nekem szól…az élő Isten, aki ismeri jól az egész életútadat, múltat és jövőt, az előtted álló összes útkeresztelődést és akadályt…megszólít téged és felajánlja a segítséget.  Amikor feltornyosulnak az életedben a nehézségek, amikor úgy érzed, hogy nem jut eszedbe semmi megoldás, vagy éppen sok-sok utat látsz magad előtt, de nem tudod hová vezetnek? Egy hang megtöri lelkedben tomboló vihar zaját és azt mondja neked: „Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod” Megtanulhattuk Salamontól, hogy a bölcsesség minden másnál fontosabb. Az Istentől való bölcsesség maga a Szent Szellem ajándéka! A bölcs ember tudja, hogy mi az Istenfélelem, nem beszél elhamarkodottan, nem emberi okoskodásokon át látja meg a dolgokat, és nem akarja emberileg megoldani a lehetetlent.  Megragadja a hatalmas Isten által felkínált segítséget, igy elfogadva Istentől az iránymutatást arról, melyik úton is induljon el?

Sokat töprengtem, vajon mit gondolnánk egy olyan emberről, aki eltévedt egy sűrű erdőben, ahol sötét és hideg van, lehetetlen megtalálni a kivezető utat, de jönne valaki egy fényes lámpással, aki már jól ismer és felajánlja karját, hogy kivezet a dús füvű legelőre.  Vajon lenne ember, aki elutasítaná ezt a segítséget?  Mondhatjuk azt, hogy persze, hogy nem…. De sajnos ez nem így van. Az emberek, sajnos keresztyén emberek is gyakran a magok által választott utakon járnak. Elindulunk egyedül, elhagyva a Mestert, aztán a választott útjainkon eltévedünk, megsebesülünk, és aztán kérdőn nézünk az Úrra, vajon miért engedte, hogy megsérüljünk?

Miért, vajon miért nem fogadja el, miért nem kéri az ember annak a Csodálatos személynek az iránymutatását, Aki a legjobbat akarja adni az ő számára, és ezt számtalanszor bizonyította is? Ez a személy Jézus Krisztus, Aki azt mondja neked és nekem: „ Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem….Nem kell egyedül megoldanunk a  gondjainkat, Ő megadja a választ, megadja a kimenekvést, sőt nem csak irányt mutat, hanem azt mondja:” rajtad lesz a szemem” Rajtunk tarja az Ő tekintetét, hogy ha elgyengülünk, ne essünk el, megütve magunkat, hanem azonnal karjaiba vehessen….

Sok éves keresztyén testvéreim! Eljutottunk már odáig , hogy ha vihar közeleg és félünk, elég a Úr tekintetét keresni, Reá nézni és megerősödünk? Tegyük boldoggá az urat azzal, hogy már a tekintete által is megerősödünk, és nem csüggedünk el!

Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral, és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelit hozzád” Számtalanszor megharcol Isten azért, hogy végre közelítsünk Hozzá. Talán nekünk nem tetsző módon magához von, mert már olyan messze elkóboroltunk Tőle, vagy éppen védelem nélkül vagyunk. Miért távolodunk Tőle, miért akarjuk az életünk megannyi terhét magunkon hordozni, amikor van, Aki leveheti a vállainkról? Miért akarunk magunk utat választani, miért nem vágyunk a bölcsességre, vagy arra, hogy tanácsot adjon a Mindenható Isten?  Mondhatom, és mondhatod, hogy:” Dehogynem én vágyom erre” De mit teszek, és te mit teszel ezért? Hiszen szabad akaratot kaptunk, nekünk kell döntenünk saját akaratunk, vagy Isten akarata mellett. Átadom valóságosan az irányítást az Istennek, vagy csak szájjal teszem, és ezzel megnyugtatva lelkemet?

Kell, hogy a ma embere, is tudjon megalázkodni Isten előtt!  Az Ú ereje és hatalma semmit sem változott. Ha Ő azt mondja „ legyen” akkor lesz! Ha Ő azt mondja:” Múljon el!” Elmúlik, …bármiről is legyen szó! Vágyjunk belekapaszkodni abba a biztos kinyújtott kézbe, amely felénk nyúl! Vágyjunk arra, hogy Ő bölccsé tegyen! Vágyjunk arra, hogy megmutassa, hogy melyik utat szánta nekünk és tanuljunk meg járni azon! Vágyjunk a tanácsaira és tudjuk értékelni az Ő féltő tekintetét, amely szüntelen ránk szegeződik!

„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint, még mikor megvénhedik, el nem távozik attól.” Péld.22:6         
„Ne vond el a gyermektől a fenyítéket, ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.” Péld. 23:13                                    
„Te vesszővel vered meg őt, és az ő lelkét pokolból ragadod ki.” Péld. 23:14

iMikor gyermekeim kicsik voltak, még nem voltam keresztyén, és mostanában gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy megtettem -e mindent értük, amit kellett volna? Sok évig egyedül neveltem őket, és nem is tudtam anyagilag sem megadni mindazt, amit szerettem volna. A körülmények ellenére azonban egy dologban ma sem tennék mást, mint akkor, és nekem ez vigaszt nyújt. Megtanítottam őket az igazságra, a becsületességre, tisztességre, szüleik, tanáraik tiszteletére, és ma is jól esik, mikor azt mondják: „Anyu, te megtanítottad ezt is velünk.” Szándékosan hagytam utoljára azt a legfontosabb dolgot, amit még adtam nekik: Isten útjára vezettem őket, és ettől egyetlen szülő sem adhat többet a gyermekének. Jobb sorsot, több szeretetet adhattam volna, de az igaz szeretetem bemutatása mégis az volt, hogy odavezettem az Istenhez őket, és ezzel egy életbiztosítást kaptak.

Igaz, hogy még nem voltam Isten gyermeke, de belém volt ültetve a jóság iránt való vágy, és ezt a magot az édesanyám vetette el belém. Az ő élete, viselkedése, rengeteg példákkal tarkított meséje csak a jót hagyta meg bennem, és ezt tudtam tovább adni. Hasonlóan az édesanyám sem volt akkor még megtérve mikor én kicsi voltam, de Isten már az ő szívét, értelmét is jó irányba fordította. Tőle tanultunk meg imádkozni, bár a két gyermek között óriási volt a különbség. Nővéremnél a mag az útszélre esett, és a magot hamar felkapkodták a madarak, bennem kikelt, szárba szökkent és később gyümölcsöket is termett. Nem érzem magam jó szülőnek, mint ahogy megvallottam nektek, néha elcsattantak a pofonok is, de megpróbáltam, amikor szükség volt rá apa és anya helyett megállni a helyem. A nevelés időszakában elhibázott lépéseinket soha többet helyre hozni nem lehet!

Legtöbb esetben a szülő a gyermek példaképe. Igaz a gyermek nem minden esetben kaphat egy életre szóló jó tanácsot, és nem minden szülő tudja bemutatni a helyes utat, de a jó mégis az, ha megpróbálja. Néha szülők majomszeretettel szeretik a csemetéjüket, és mindent megengednek neki, pedig a kicsi azt nem tudhatja, hogy neki mi a jó. Számtalanszor láthatjuk mikor a bevásárló kocsiban ülő, beszélni még nem tudó gyerektől az anyuka megkérdezi: „Melyiket vegyük meg? Neked melyik tetszik?” El- elmosolygok az ilyen kérdéseken, hisz kell, hogy kialakuljon a gyermek saját ízlése, véleménye, bármiről, de először meg kellene tanítani rá, hogy melyik a jó, a szép, neki melyik lenne a legjobb. Irányt mutatni, bemutatni, hogy a gyerek, amikor nő, már a lerakott alapokra tudja építeni válaszát, vagy éppen állást tudjon foglalni egy nem sorsdöntő kérdésben. Sajnos kevés szülő neveli ma a gyerkőcöket úgy, hogy majd, ha megnő, ne bánja meg, hogy nem volt szigorú hozzá. Mikor a baba megszületik, a szülők már szinte rugdosóban húzgálják, egy új fajta elmélet szerint, persze az is igaz, mikor serdülő lesz a kislány vagy fiú, nem győz gyógytornára járni, mert gerincferdülése van. Sok esetben könyvből olvassa ki a kismama, hogy éhes, vagy szomjas, avagy éppen hasfájás miatt sir a baba. Egy édesanyának mikor a gyermeke megszületik, ugyanúgy kell érezni, hogy, mi a jó az újszülöttnek, mint ahogy a gyermek azt érzi. Ha mindent megkap, néha egy kis babusgatás is belefér kettejük kapcsolatába, eltúlzás nélkül, akkor már itt elkezdődött a nevelés. Ha a gyermeknek életritmusa kialakul, akkor rendszeresen igényli a normális esti lefekvést, és nem kell azért megverni, hogy éjfél tájt még éppen játszani akar. Itt nem a gyerek a hibás!

Mint látjuk, vannak olyan szülők, akik pici kortól a gyermeküket teljes egyenrangúként kezelik magukkal, tehát túl sok  van engedve, de van a másik oldal, amikor katonás rend van a családban. A kicsi, ha nem lesz időben szobatiszta, akkor is kapja a szidást, ha 1-est hoz az iskolából, akkor is megverik, így végül a gyerek nem meri megmondani, ha mégis valami történik vele, mert fél a következményektől. Ez inkább leuralásnak tűnik, de lehet az is.

Mindenképpen egy egészséges gyermeknevelést kell alkalmazni, amikor a gyerek tartson a szülőtől, de mindenkor oda merjen menni és elmondani, ha problémája van. Ugyanis itt az Ige nem arról beszél, hogy a gyereket üssük, akár megérdemli, akár nem, hanem mikor szükséges, akkor fenyíteni kell!

Emlékszek, egyik alkalomkor a lányom sírva jött haza az iskolából, mert egyest kapott. Nevetve azt mondtam neki: „Nem elég, hogy egyest kaptál, hanem még sírsz is, hogy az ördög örüljön neki?  Majd kijavítod, gyere, és ebédeljél!” Mindketten elmosolyodtunk, könnyeit törölgette, de már megvigasztalódott. Történt olyan is, mikor cinkos voltam, a nagy dolgozatírásnál. Láttam rajta, hogy nagyon fél a dolgozattól, azt is tudtuk, hogy meg kell írni egyszer, de nem most! Átérezve gondjait, az amúgy is kicsit köhögős lányomat elküldtem az orvoshoz igazolásért. Természetesen pótolni kellett máskor a dolgozatot, de rendkívül hálások tudtak lenni egy ilyen kimentésért. De valójában a kislány beteg volt, mert köhögött.

Nagyobbik fiamat sokszor meg kellett verni, mert elég pajkos volt. De miután megnőtt soha nem emlegette fel, sőt az volt a válasza rá: „Ember lett belőlem!”

Az egyik lelkipásztor azt mondta: Azt a könnyet, amit a gyerek kicsi korában nem sír ki, azt a könnyet a szülő fogja kisírni, ha a gyermeke megnő.” Nem vagyok híve az ok nélküli gyermekfenyítéseknek, de ha muszáj, nem kell sajnálni, mert ezzel nyomatékosabb a nevelés. Nagy igazság ez, ha elgondolkodunk rajta: Ha a víz jó mederbe folyik, nem okoz semmiben kárt, ha azonban a mederből kilép, sok bajt okoz!

Mint ahogy az Ige írja: „Tanítsd a gyermeket az ő útja szerint, még mikor megvénhedik, el nem távozik attól” Péld.22:6  A  gyermeknevelésben alkalmazott vessző, nem töri csontját a gyereknek, de megóvja számtalan a további csínytevésektől.

„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az Ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” (Ézsaiás könyve 59:1-2)

Kemény ige, de arra indít, hogy vizsgáljuk meg a mi életünket. Az ige elolvasása után, számos kérdés merült fel bennem. Van-e olyan bűn, ami távol tart bennünket a mi Istenünktől? Rejtegetünk-e bűnöket, amikről azt gondoljuk, hogy úgy sem látja senki? Vannak-e olyan bűnök az életünkben, amik megfosztanak minket az Úr áldásaitól? Olyan bűnök, amik visszatartanak minket attól, hogy előrébb jusson a mi hitéletünk?

1.Lehet olyan dolog a mi életünkben, amiről mi magunk sem tudjuk, hogy azzal vétkezünk az Úr ellen. Ezért nagyon fontos, hogy élő kapcsolatban legyünk az Atyával és hogy hagyjuk munkálkodni a Szentlelket az életünkben. Ha kérjük, a Szentlélek felhoz minden bűnt, amit le kell raknunk, amit meg kell vallanunk az Úrnak.

2.Előfordulhat az életünkben olyan, amiről bár tudjuk, hogy nem helyes, és nem is tulajdonítunk neki túl nagy jelentőséget, azonban mégis hatalmas falakat építhet fel Isten és közénk. Lerombolhatja a mi lelki életünket, hogyha hagyjuk felnövekedni. Ilyen lehet a meg nem bocsátás, ítélkezés, pletykálás stb. Ezekkel a dolgokkal nagyon vigyázni kell, mert észrevétlenül be tudnak férkőzni az ember életébe és nagy károkat tudnak okozni. Tönkre tehetik a kapcsolatainkat, és Istentől is eltávolítanak.

3. És előfordulhat az is, hogy épp küzdünk valamivel. Valamivel, ami talán már évek óta fogva tart. Próbálunk letenni egy rossz szokást, megszabadulni valamitől, de valahogy minden próbálkozást kudarcként élünk meg.
Minden egyes kudarc és bukás után azt mondod, hogy többet nem fogod elkövetni, aztán valahogy mégis újra és újra megismétlődik. Saját erődből nem tudsz megszabadulni. Egyedül az Úrral biztos a siker. Valld meg neki őszintén, hogy mi az, amivel küzdesz, mi az, amiben nem tudsz megállni, kérd az Ő segítségét és bízd rá teljesen magad. Ő megbocsát neked, de egyúttal ezt is mondja: „Menj el és mostantól fogva többé ne vétkezz.” (Jn. 8:10)

Láthatjuk, hogy a bűnnek többféle „típusa” lehet, mondhatjuk, hogy ez kisebb bűn, az meg nagyobb bűn, de lényegében a bűn – bármekkora is, és bárhogy is férkőzik, be az életünkben – az bűn, amit meg kell vallanunk és    távol kell tartani magunk tőle.
Miért is kell, hogy minden nap bűnvallást tegyünk a mi imáinkban? Az ember alapvetően bűnös, akarva akaratlanul, de bűnt követ el. Legyen az egy rossz gondolat, egy helytelen viselkedés, nem megfelelő szó használata.

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsájtja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1.Jn.1:9)

Mennyünk most oda az Úr lábaihoz, boruljunk le Őelőtte és valljuk meg, ha vétkeztünk, ha bűnbe estünk. Ne szégyelljük elmondani neki, ne szégyelljük előtte a mi bűneinket, a gyengeségeinket, a hibánkat. Ha őszintén jössz elé és kéred az Ő bocsánatát, nem fog elvetni magától. És ha egy régi bűnnel jössz, amitől nem tudsz szabadulni, az Úr adni fog hozzá elég erőt és vele biztos lesz a győzelmed!

More Articles ...

  1. 2013. december 30. - 2014. január 12.
  2. 2013. december 23. - 2013. december 29.
  3. 2013. december 16. - 2013. december 22.
  4. 2013. december 9. - 2013. december 15.
  5. 2013. december 2. - 2013. december 8.
Page 24 of 41