„Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, a mely benned van az én kezeimnek rád tétele által.” (2Timóteus)

Az ajándékozó célja az, hogy meglepje az ajándékozottat. Amikor erre készülünk, van bennünk egy izgatottság, öröm, talán el is képzeljük, hogy a másik hogyan reagál majd a meglepetésre. Eleve úgy választunk, hogy körültekintően kigondoljuk, mire van vagy lehet majd szükség… Isten legalább ezzel a körültekintéssel készíti az ajándékait a számunkra. Nem csupán egyféle ajándéka van, hiszen különbözőek vagyunk természetre, különbözőek a talentumaink, más-más élethelyzetben kell, hogy helytálljunk, gyülekezetünk, környezetünk sem egyforma. Ennek megfelelően készül, és a lehető legjobban ismer is minket, jobban, mint mi saját magunkat. És a lehetőségei sem korlátozottak, ahhoz, hogy a legjobbat adja a számunkra.
Képzeljük el, hogy egy ekkora gonddal, szeretettel megálmodott és elkészített ajándék megkapása után, ha a kapó közönyös vagy csak fellángolásképpen örül az ajándéknak, de utána nem használja, hogyan érzi magát az, Aki adta…
Ha megkérdeznének minket, szerintem több dolgot is tudnánk mondani, mi mindenre vágyunk Istentől… Gyógyításra, nyelveken szólásra, hitnek az ajándékára… és folytathatnám még. Azonban, ha valaki gondosan választja ki a meglepetést a másik számára, akkor nem vesz belőle túl nagyot, amibe még nem nőtt bele, mert az csupán egy haszontalan tárgy lenne pillanatnyilag a számára. És ha emberileg képesek vagyunk ilyen körültekintéssel dönteni, a bölcs Isten mennyivel inkább! Ha jó ideje vágyunk már valamire, de nem kaptuk még meg, ez lehet az egyik legelső ok, amire gondolnunk kell. Felnőttem már ahhoz, amit kérek? Elég érett vagyok, hogy egy ilyen dolog birtokosa legyek? Helyesek a szándékaim?
Azonban az is megeshet, hogy a gondos Atya eltervez valamit és meg is ajándékoz vele. Ha azt is látjuk, hogy nem vagyunk teljesen készek, de Ő megszavazta a bizalmat, akkor hinnünk kell Neki, és élni azzal, amit adott.
A fenti Ige szerint Timóteus is kapott egy ajándékot… De Pálnak emlékeztetnie kellett Őt arra, hogy azokat újra használja. Te jártál már így? Hogy egyszer csak a Szent Szellem megkopogtatta a válladat és rámutatott egészen pontosan arra a dologra, ami a Tiéd, szépen csomagolva kaptad, gondos szeretettel fűszerezve, kezek Rád tétele által vagy kitartó imádra válaszként, de hagytad porosodni, rozsdásodni, értékét vesztetten hányódni?!

Három okból sem tehetjük ezt meg:
-       Fájdalmat okozunk Istennek, aki legnagyobb ajándékként Jézust, Vele együtt pedig mindent odaadott nekünk. Hányszor nem vagyunk hálásak az életért, amikor nem a terveink szerint sikerül valami, az egészségért, amikor minden rendben megy, a munkahelyeinkért egy-egy megterhelő nap után… Pedig nem felbecsülhetetlenek? De bizony!
-       Megfosztunk másokat attól, hogy élvezzék ajándékaink áldását. Nem hozzuk el a gyógyulást a betegnek, nem állunk készen a megtört lelket gondozni, amikor arra lenne szükség, nem hadakozunk felemelt kezekkel, hogy a csatában a mieink álljanak győzelemre… Pedig nem ezt kellene tennünk? De bizony!
-       Végül, de nem utolsó sorban megfosztjuk magunkat attól, akinek Isten álmodott meg minket. Pedig nem erről szólna az életünk? De bizony!

„Szüntelenül imádkozzatok” I. Thesszalonika 5:17

Mint minden kapcsolat alapja a kommunikáció, így az Istennel való kapcsolatunk is erre épül. Szoktuk mondani - legyen szó barátságról, vagy párkapcsolatról - hogy mindent meg kell beszélni. Isten szereti, sőt elvárja azt, hogy beszélgessünk vele, hogy mindent osszunk meg vele, legyen szó jelentéktelennek tűnő dolgokról, vagy fontosabb dolgokról. Ő azt akarja, hogy mondjuk el neki, ha mérgesek vagyunk, ha megbántottak, ha fáj, vagy ha épp öröm ért, ha valami jó történt velünk. Igaz, hogy Isten egy mindent tudó Isten és jól látja, hogy mi zajlik le az életünkben, de szeret beszélgetni a gyermekeivel. Szereti azt, ha megosztjuk vele mindezt és szeret tanácsot, útmutatást adni a mi életünkre. Őhozzá bármikor szólhatunk, akár az éjszaka kellős közepén, Ő akkor is meghallgat és soha nem fog elküldeni, hogy most épp nem ér rá.

Néha előfordul itt a földi kapcsolatainkban, hogy két embert távol sodor egymástól az élet. Akár egy új iskola miatt, vagy másik településen kapott állás, ami miatt el kell költöznie. És van, hogy hiába próbálják fenntartani a régi kapcsolatot, már nem tudnak annyi időt együtt lenni, már nem tudnak annyit beszélgetni és bizony eltávolodnak egymástól. Egy idő után a bensőséges beszélgetésekből, felszínes beszélgetések válnak.
És ez történik az Istennel való kapcsolatunkban is, ha nem keressük már annyit az Ő társaságát, ha inkább leülünk megnézni egy sorozatot abban a szabad egy óránkban, ahelyett hogy azt az időt Isten jelenlétében töltenénk. És az ördög is ezt próbálja a legjobban megtámadni. Mindenféle programot, kitalál az embernek, a munkahelyeken túlórákra kényszerít, csak hogy Istenre ne maradjon idő, hogy este mikor végre hazakerülünk ne legyen energiánk szólni a mindenség Urához. Nagyon veszélyes ez az eltávolodás. Mert látszólag minden rendben van. Eljárunk minden vasárnap a gyülekezetbe, szépen felöltözünk, szolgálunk ki milyen területen, mosolygunk egymásra. Jó kereszténynek tűnünk, de vajon a hétköznapjaink hogy zajlanak? Vajon hétfőtől szombatig mivel töltjük a mi időnket? Ahogy a fenti ige írja: Szüntelen imádkozunk? Vagy eltelik egyik nap a másik után és a mi mindenható Istenünkről el is felejtkeztünk?

És amikor imádkozunk, hogy imádkozunk? Megvárjuk a választ a mi imáinkra, vagy gyors felsoroljuk a kéréseinket, aztán megyünk is tovább? Isten nem egy automata. Ő szeretne beszélgetni velünk, megakar hallgatni minket, de nekünk is meg kell hallgatnunk Őt. Nem kérhetünk úgy útmutatást, miközben már rég eldöntöttük, hogy mit fogunk tenni. Szeretne irányítani bennünket, vezetni, hogy ne tévedjünk el az úton és mindig megmaradjunk az igazságban…egy döntésünk előtt szeretne ott lenni, hogy biztos a jó döntést hozzuk meg, mert Ő már látja hogy mi a következménye a mi rossz döntéseinknek és nem akarja hogy sérüljünk.

Ne engedjük, hogy a sátán megrontsa a kapcsolatunkat az Úrral. Ne szűnjünk meg imádkozni magunkért, családunkért, barátainkért, gyülekezetünkért. Mindig kell, hogy legyen időnk arra, hogy mélyen elbeszélgessünk az Úrral, csak Te és Isten. Ez egy nagyon mély, bensőséges kapcsolattá tud válni, ha az ember törekszik és ápolja ezt a kapcsolatot. Engedd, hogy Isten legyen a mentorod, a legjobb barátod, hű társad. Legyen egy élő kapcsolatod Vele, ez a kapcsolat akkor tud élővé válni, ha minden nap ápolod.

„Nem az Úr keze rövid, hogy megsegítsen, nem az Ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” Ézsaiás 59:1-2

Amikor meglátunk egy kisgyermeket, ahogyan a maga igazáért toporzékol és okol maga körül mindenkit, akkor egy könnyed legyintéssel annyit mondunk: „Nahát, micsoda hisztis, elkényeztetett gyerek ez….”. Hmmm, valóban csúnya viselkedés ez az egyes gyerekeknél, de mi a helyzet a felnőttekkel? Vajon egyszerűen csak ki lehet „nőni” ezekből a hisztériás megnyilvánulásokból? Aligha. Sajnos az emberi természet magában hordozza, hogy erős akarattal, elképzelésekkel rendelkezünk, amelyek megvalósulását egyértelmű tényként fogjuk fel. Terveink azonban bármennyire is jónak, akár környezetünk számára is előremozdítónak tűnnek, olykor mégsem válnak valóra. Ahelyett, hogy az ördög lázadásra késztetésének engednénk, és a fent említett kisgyermekekhez hasonlítanánk, vagy éppen a depressziónak adnánk át magunkat, hagyjuk, hogy az Úr tanítson. Jézus szereti tanítani az Ő gyermekeit, szereti megmutatni nekik a történések miértjét, és ami a legfontosabb, a helyzetekre való MEGOLDÁST.

Lássuk, a Biblia milyen okokat mutat meg nekünk, amiért nem teljesülnek a kéréseink, terveink:

1. A Jakab 4:3 világosan feledi előttünk az első és legalapvetőbb okot: „Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irígységre kívánkozik a lélek, a mely bennünk lakozik?” Meg kell értenünk, hogy emberi vágyaink gyakran tévútra csalnak bennünket, és olyan dolgok után kívánkozunk, amelyek – ahogyan az Ige fogalmaz - az Isten ellenségévé tennének bennünket. Hogyan adná azt meg nekünk a mi Urunk? Hiszen Neki kifejezetten az a célja, hogy közelebb és közelebb kerülhessünk Hozzá. Persze, szabad akaratunk lévén, hallottunk már nem egy történetet, amikor valami Isten akaratával ellentétes dolgot mégis sikerült kikönyörögni az Úrtól, nos a történetek egyike sem végződött sikeresen, de még átlagosan sem. Mire is számíthatnánk egy olyan dolog bekövetkeztétől, amely Isten akaratával éppen ellenkező? Kérlek benneteket, vizsgáljátok meg terveiteket, kéréseiteket a Szent Lélek drága jelenlétében, és ha nem egyezik az Úr akaratával, ne kívánjátok azt!
2. A másik ok, amelyet szeretnék kiemelni, az az idő. A mi óránk egészen másképp jár, mint az Úré, és kell hogy legyen bennünk annyi bölcsesség, hogy ne a mi óránkhoz akarjuk igazítani a történéseket, hanem az IDŐ Urához. Valóságos szellemi sík vesz bennünket körül, amelyről gyakran elfeledkezünk, ettől függetlenül létezik, és igenis befolyással bír az életünkre. Dániel könyve egy csodálatos történetet hoz elénk erről a témáról: „Ne félj, Dániel! Mert az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedve vezekelsz a te Istened színe előtt, könyörgésed meghallgatásra talált. Éppen a könyörgésed miatt kellett hozzád jönnöm.
   A perzsák országának (angyal) fejedelme huszonegy napon át ellenállt nekem. De Mihály, az egyik legfőbb fejedelem, segítségemre jött. Ott is hagytam, hogy küzdjön meg a perzsák királyával, magam pedig eljöttem, hogy tudtodra adjam: mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás azokról a napokról szól." (Dániel 10:12-14.) Milyen csodálatosan kibontja előttünk ez az Ige Isten igazságát. Azt olvassuk, hogy „az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedsz…. könyörgésed meghallgatásra talált…” Az imameghallgatás okára a  következő pontban szeretnék még visszatérni, de most figyeljük meg azt, hogy már az első napon meghallgatásra került az ima, mégsem történt meg azonnal a várt eredmény, nem egy-két napot, hanem 21 napon át ellenállásba ütközött az angyal, akinek feladata a megvalósítás volt. Gondoljátok el, hány olyan terv van az életünkben, amelyről a Lélek segítségével átvizsgálva, jól tudjuk, hogy az Úr kedves akaratával egyező, és mégsem keletkezik be, mégsem látjuk megvalósulni… Mit teszünk ilyenkor? Jönnek a kérdések, hogy „Uram magamra hagytál…?”, „Uram, miért engeded, hogy megszégyenüljek?”, vagy a vádlások helyett a harcos angyalok mellé állunk és segítünk a csatát megnyerni?
3. Az utolsó dolog, amelyet falként szeretnék megemlíteni az elképzeléseink megvalósulása előtt, azok a bűneink. Ez sok keresztény számára igen nehéz téma. Úgy gondolják, egy idő után talán „ciki” bűnösnek nevezni magam, bűnbánatot tartani. Azt gondolják, a bűnök súlyát elfedheti az Isten országában végzett szolgálatuk. Nem! Egyrészt emberként a bűnök sajnos tapadnak ránk, és bűnbánatot nemcsak illik, hanem KELL tartanunk, másrészt a bűneinket egyedül a Jézus vére képes kiváltani, semmilyen emberi cselekedet nem mentesít a kegyelemre utaltságunk alól. Gondoljunk vissza az előző pontban felhozott Dániel könyvében olvasható igére! Mikor került Dániel imája meghallgatásra? - „az első naptól fogva, amikor elhatároztad, hogy az igazság ismeretére törekedsz…” Sosem szabad elfelejtenünk, hogy bár a bűnöst szereti az Úr, de a bűnt gyűlöli, így ameddig nem törekszünk az igazságra, amely bűneink elhagyására késztet, addig Isten legnagyobb szomorúságára, de távol maradunk Tőle.

A fenti alapigét olvasva hagyjuk, hogy az Úr szóljon hozzánk! Az Ő keze nem rövid, nem gyenge, nem tehetetlen… az Ő fülei nem süketek a mi szavunkra… sőt nagyon is vágyik arra, hogy mindenek felett való hatalmát arra használja, hogy bennünket boldognak lásson, hogy az életünk útjáról elhengerítse a köveket, meg ne üssük lábainkat. Isten vágyik közel lenni hozzánk,és beteljesítve Tőle jövő vágyainkat, mosolyt látni az arcainkon, de van egy lépés, amelyet csak mi tudunk megtenni. Ez pedig az igazságnak keresése és bűneink elhagyása, hogy szavunk felhangozhasson egészen Őhozzá, és erős karja cselekedhessen az életünkben.

„Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én Mennyei Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt, az én Mennyi Atyám előtt.” Máté 10:32-33

Jézus mikor kiküldte a 12 apostolát, hatalmat adott nekik és kioktatta őket. A fenti Igében ekképpen olvashatjuk: „Valaki”- tehát Jézus nem határozza meg a személyt, bárki is lehet az, aki vallást tesz Róla, de azt megígéri, hogy akkor Ő is közben jár az Atyánál érte. Vagyis, mint egy jó ügyvéd az Atyánál a naponta megtörtént bűneink miatt esdekel.
Testvéreim! Megértjük-e mélységéig ennek a mondatnak az üzenetét, és ekképpen is cselekszünk?
Vallást tenni azt jelenti: megvalljuk, hogy Jézushoz tartozunk. Ugyanakkor felmerjük -e vállalni minden ember előtt, és hívjuk -e őket, hogy az Úr követői legyenek? Jézus kijelentése nem csak arra vonatkozik, mikor gyülekezet elé állunk és boldogan mondunk el egy bizonyságot, hanem a hétköznapokban hitetlen emberek előtt is megtesszük -e ugyan ezt?
Talán szokatlan ez a kérdés? Igen, mert könnyebb gyülekezetben egy bizonyságot elmondani, ahol a testvérek örömmel fogadják, mint olyan ember előtt, aki soha nem hallott az Úrról, vagy ha hallott is visszautasította Őt. Minden embernek hallani kell Jézusról, bár „disznók elé ne vessük igazgyöngyöt!” –mondja az Ige. – mikor kemény akadályba ütközünk, ne erőltessük, mert gúnnyá válik, és akkor nehezebben tudjuk kivédeni!
Jézus nem utasít bennünket a bizonyságtevésre, csupán ezt is megemlíti, mert nagyon fontos cselekedet. Mindez nem az Ő számára fontos, hanem a mi számunkra, hogy legyen szószólónk az Atyánál, hogy tudjuk a napjainkat nyugodtan és biztonságban élni. Nagyobb Ő a mi számunkra, mint bármelyik Életbiztosítás! Mert Ő végtelen szeretete által szerzett örök életet minden embernek.
„Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt, az én Mennyei Atyám előtt”- úgy gondolom, hogy ez a mondat bennünket komoly következményekre figyelmeztet. Jézus, mikor az emberek előtt beszélt, soha nem volt nyájas. Mindent őszintén megmondott, amint láthattuk a fenti Igében is. Tehát, ha az emberek megvallják őt, akkor ő is közben jár az Atyánál értük, ellenkező esetben, megtagadja őket. Azt gondolom, hogy kicsit keménynek tűnik ez a kijelentés, pedig igazságos, és őszinte beszéd csupán.
Ha a bűnös ember a Megváltóját nem fogadja el azzal, hogy nem vallja meg, és nem követi, természetes, hogy az Úr sem fogja őt erőszakkal magához vonni. Ez kegyelem, ami ingyen van minden ember számára fel van ajánlva, csak érte kell nyúlni. El kell venni, amit az embernek magának kell eldönteni, hogy akarja -e vagy sem?
Ilyenek a világban lévő emberek, akiket nem érdekel a megváltás, nem érdekli Jézus őket. A mának élnek, és ha meghalnak „majd lesz valahogy”, szokták mondani. Ezek az emberek általában nem is vitatkoznak, hogy van, vagy nincs Isten, csak egyszerűen nem érdekli őket. Csak mesének veszik, ami a gyereknek való.
Szinte bizonyos, hogy a hitetlen emberek hasonlóan vannak ezzel az igazsággal, de van egy nagy baj! Van, mikor a hívő emberek járják a kettős utat. Nem gondolva arra, hogy lehet, hogy az emberek nem látják a rossz cselekedetet, de Isten mindenütt jelenlévő Isten! Előtte nem lehet eltagadni a lopást, ami az éjnek a leple alatt történik, a paráznaságot, amiről senki sem tud, és sorolhatnám a bűnöket. Eggyel azonban minden ember legyen tisztában, hogy az Úr nem csak azt látja, amit láthat és hallhat, hanem a szívben megszületett gonosz gondolatokat is tudja.
Ezért Testvéreim, ne próbáljuk az Urat félre vezetni, ne próbáljunk előle semmit eltitkolni, mert egyszer színről színre meg kell állni előtte! Aki vasárnapi hívő, és hétköznap meg sem lehet különböztetni a többi hitetlentől, az nem vallotta meg Jézust sem a szájával, sem az életével! Ezek az emberek éppen úgy megtagadják az Urat a viselkedésükkel, mint az a hitetlen emberek.
A Bibliából ismert komornyik története, ma is megtörténik, ezt boldogan állíthatom! Az elmúlt vasárnap, mikor, a bemerítkezéshez szükséges felkészítésre kértük a jelentkezőket, a legnagyobb megdöbbenésemre egy fiatalember is felemelte a kezét, aki először járt nálunk a gyülekezetben. Tudtuk róla, hogy a sátán fiatal életét kérte, de az Úr hatalma erősebb volt. Ő jelentkezett, hogy részt kíván venni a felkészítőn, be akar merítkezni, mert Jézus követője akar lenni! Igen vannak még csodák! Akiket az Úr kiválaszt, annak életének tervét is úgy készíti, hogy ha engedelmes, kövesse Őt!
Kedves Testvéreim! A fenti Igét vegyük komolyan, és ha elszántuk magunkat, hogy Jézus követői leszünk, akkor tegyünk vallást is Róla alkalmas, és alkalmatlan időben, ahogy az Ige is mondja. Ne féljünk megvallani azt, Aki mellett biztonságban, szeretetben van az életünk! Mondjuk el másoknak is, hogy az Úr te érted is meghalt azért, hogy örök életet szerezzen. Nem akkor vesztesz, ha mellé állsz, hanem akkor, ha nem!
Bárhol, és bármikor valljuk meg, hogy Hozzá tartozunk! Hozzá a Királyok Királyához!