„Az Úr az én Pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig (mindörökké).” Zsoltárok 23.

Dávid egyik leggyönyörűbb zsoltárát olvashatjuk a 23. részben. Egy olyan kijelentést nyilatkoztat ki az Igerész kezdetén, mely egy megtapasztaláson alapszik és egy hívő ember számára nem igényel magyarázatot, hanem magában foglalja a mindent felülmúló igazságot és a hitünket tápláló bizonyosságot. Az Úr több helyen is úgy beszél rólunk, mint az Ő bárányairól: "Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az Ő népe, legelőinek nyája." (Zsoltárok 100:3) Ennek a nyájnak pedig a pásztora nem más, mint maga az Úr Jézus. Dávid örömmel vallja meg, hogy bizony nem egyedül kószál a rengetegben, hanem egy nyájhoz tartozik, az Úrnak nyájához, Jézus Krisztus az ő Pásztora. Ebből a kijelentésből pedig egyértelműen következik egy határozott felismerés: „nem szűkölködöm…”. Nem azt mondja Dávid, hogy „éppen kibírom az életet…” vagy „egyszer lent, egyszer fent” vagy azt, hogy „majd csak lesz valahogy…” Nem! Az én pásztorom személye garancia arra, hogy NEM SZŰKÖLKÖDÖM. Figyeljük meg azt is, hogy nem is úgy szól az Ige, hogy „dúskálok a jóban…” vagy „dorbézolok…” Nem! „NEM SZŰKÖLKÖDÖM”, vagyis nem szenvedek hiányt semmiben sem, mert az Úr, az én Pásztorom mindenkinél jobban ismer, és azon az úton vezet, amelyen járnom kell. Csodálatos továbbolvasni a sorokat és emlékezni a napjainkra, életünk állomásaira, melyek immár az Ige által elnevezésre találtak. Ugye Te is felismered a saját életedben a következő helyeket?

„Füves legelőkön nyugtat engem és csendes vizekhez terelget engem…” Milyen boldogság az a bárányoknak, amikor füves legelőkhöz, és friss vízhez érkeznek a Pásztort követve. Maguktól nem találnák meg, merre nőnek a legfrissebb, legtáplálóbb, legüdítőbb zöldek a számukra, de a Pásztor táplálni kívánja őket és a legjobbat nyújtja nekik, hogy ne csak az éhínségtől óvja meg őket, hanem a legjobbat kapják és teljességgel jóllakjanak. Ugye milyen jó nekünk, amikor az Úr terített asztalához érkezünk és csak szívjuk magunkba az Ő friss illatát és érezzük, ahogyan erősödünk és erősödünk az Ő Szelleme által? Táplálja és megnyugtatja a lelkünket, élő vízzel oltja szomjunkat… milyen szükségünk is van erre, hogy szellemileg jól tápláltak legyünk és legyen ezáltal lelki erőnk leküzdeni a mindennapi nehézségeket és békességre találni az Ő jelenlétében, nyugalmat kapni a tudat által, hogy gondoskodása irántunk mindent felülmúl…

„Lelkemet megvidámítja és az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért…” Ismerős az érzés, amikor semmi okod nincs arra, hogy vidám vagy nyugodt légy, de valahogy a lelked megmagyarázhatatlanul felszabadultnak érzed a problémák ellenére? Hát ez az az érzés, amit csak az a bárány tapasztalhat meg, amely az Úr nyájához tartozik. A Pásztorod megmutatja neked az igazságnak ösvényét, mely bár igen keskeny, és éppen hogy tudsz járni azon, de az IGAZSÁG FELSZABADÍTja a lelked és megismered az öröm gyümölcsét, melyet a Lélek által ajándékoz neked az Úr.

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem…” Bizony ez az a hely, melyet a leginkább elkerülnénk. A halál árnyékának völgye igen sötét és ezért nem látunk magunk körül semmit sem, nem tudjuk, merre van a kiút, ez valóban félelmet gerjeszthet, de hidd el, a legsötétebb, legkilátástalanabb helyeken Úr világossága beragyog Téged, sőt vállain hordoz, hogy meg ne üsd lábadat… mitől félnénk hát? Az Ő feddései és tanácsai arra ébresztenek rá naponként, hogy az Ő törődése el nem múlik, és ha megszívleljük az intéseket, győzedelmesen kijuthatunk a sötétségből!

„Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam…” Ha valamit megtapasztaltam keresztény éveim során, az az, hogy az én Pásztorom, nem tűri, ha bántanak engem… Ezért is szökik könny a szemembe mindannyiszor a Pintér Béla énekét hallgatva: „mert rólam van szó…”. Igen, Isten kiválasztott gyermekeként, az Ő legelőjének nyájaként biztosan tudom azt, hogy nem tűri a nyomorgattatásomat. Valahogy mindig eljön az idő – annak ellenére, hogy külön kérném azt az Úrtól – hogy az ellenségeim előtt megeleveníti az igazságot és asztalt terít nekem, sőt velem vacsorál, megmutatva mindenkinek, hogy nem vagyok egyedül, mert maga a Pásztor van mellettem, Aki mindenkor csordultig tölti poharam.

Ezeket a képeket felelevenítve mit is mondhatnánk? Bizonnyal az Úr, a Pásztor jósága és kegyelme követi mindennapjainkat, mert az Ő népe és legelőinek nyája vagyunk. Bármilyen élethelyzetben is vagyunk… akár füves legelőkön vagy éppen a halál árnyékának völgyében tartunk is… egy dologban biztosak lehetünk: Az Úr a mi Pásztorunk! És ebből egyértelműen következik az, hogy bizony: NEM SZŰKÖLKÖDÜNK.

„Nem minden, aki ezt mondja nékem: „Uram! Uram!” megy be a Mennyek országába, hanem aki cselekszi az én Mennye Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk –é, és nem a te nevedben űztünk é ördögöket, és nem cselekedtünk, sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Máté 7: 21-23)

A fenti Ige nagyon fontos üzenetet rejt magában, ami az egyszerű hívőknek, de ugyanakkor a szolgálóknak is szól. Sokan talán észre sem veszik a sorok között azt a néhány szót, ami életfontosságú mindenki számára! „Hanem aki cselekszi az én Mennyei Atyám akaratát” Ebben a néhány szóban van az örök élet titka mindnyájunk számára! Tehát az Úr akaratát kell keresnünk, mi magunk emberi elgondolás alapján nem tehetünk semmi olyat, ami jó lenne a mi életünkre nézve.
Gyülekezeteinkben megtapasztalhatjuk, hogy vannak olyan testvérek, akik élik a saját életüket, és nem kérdezik meg Istent, hogy megegyezik-e az Ő akaratával a cselekedetük. Eljárnak a templomba, vagy gyülekezeti házba, tehetnek bizonyságot az Úrról, de különösen nem változtatják meg az életüket. Erről szól az Ige, hogy nem minden az, ha emlegetem az Urat, de nem cselekszem az Ő akaratát, akkor azt mondja az Úr: „Sohasem ismertelek titeket…..”
Egy ideje az én életem is betöltötte „Az aratnivaló sok, a munkás kevés” Ige által tett  felhívást, és szolgáló lettem a missziós gyülekezetben. Isten alkalmasnak talált, szükség volt rám, és végeznem kell ezt a munkát. Mellette természetesen más feladatok is vannak a gyüliben, amiket szintén meg kell oldani. Hétről hétre szükség van az Úrtól kapott erőre, bölcsességre. Néhányszor már azt éreztem, hogy csak kifele adok magamból, de utána nem töltök, mert időm nincs rá. Pedig csak az tud adni, akinek van miből, ha ő is utána tölt, de mindenkor szem előtt tartva az Úr akaratát.
Van, aki szellemi életét csak arra használja, hogy a szolgálatában előretörjön, de az ilyen ember előbb-utóbb magának tulajdonítja az áldásokat is. Sőt természetesnek veszi őket. Ha pl. gyógyító ajándékot kaptam az Úrtól, azt nekem használni kell, de az nem az én dicsőségem, hanem mindenkor az Úré! Ha szépen tudok zenélni, vagy énekelni, azt nem magamnak tulajdonítom, hanem az Úrnak köszönöm meg, hogy tálentumot adott, amit hasznosíthatok az Ő dicsőségére.
Hisz mindannyian jól ismerjük azt az Igét: „A dicsőségem másnak nem adom” tehát prófétálhatunk, űzhetünk ördögöket, nagy dolgokat cselekedhetünk, de ez egy sem a mi dicsőségünk.
Emberi természetünkből eredően, hajlamosak vagyunk arra, hogy Jézus nevét használva pl. egy gyógyítást magunknak tulajdonítsunk. Egyik testvér azt mondta: „A gyülekezet imádkozott egy bizonyos személyért, és az meggyógyult” Nem a gyülekezet imádkozása miatt gyógyult meg, mert az csak közbenjárás volt, hanem Jézus Krisztus hatalmas szeretete, gyógyító ereje által! Az Úr kegyelme által! Az ördögűzéshez is a hatalmat Jézus adta nekünk.  Ha a démonoknak parancsolunk, és azok engedelmeskednek, az nem a mi érdemünk, hiszen Jézus nevében tesszük. Mi csak eszközök vagyunk. Tehát magunk nevében nem tudnánk démont űzni, csak egyedül Jézus nevében!
Fiatalabb hívő koromban, sokszor hallottam, amikor az idős testvérek imádkoztak, mindig hozzáfűzték imájuk végén: „Uram legyen meg a te akaratod!” Mennyire igaz is! Mi ha imádkozunk, megkérjük az Urat, hogy adjon ezt vagy azt az illető személynek, vagy éppen gyógyítsa meg, de nem gondolunk arra, hogy megegyezik -e az Úr akaratával?
Egy nagy keresztyén összejövetel volt meghirdetve, és az előadás előtt félórával jött egy telefon hívás, melyben közölték, hogy az evangélista megbetegedett és nem tud elmenni. Nagyon el volt a pásztor keseredve, és letérdelt imádkozni. Egyszer csak egy hang szólt hozzá:” „Én ma meg akarom áldani ezt a népet, számtalan sok ember fog megtérni, mert ez az én akaratom, és rajtad keresztül végzem el.” Nagyon megdöbbent a pásztor a kijelentés hallatán. Mindannyian értjük ugye, hogy Istennek nem az evangélista számított, mert az Ő akaratát más által is elvégezte!
Mint látjuk, akár egyszerű hívő, akár szolgáló vagy, az teljesen mindegy, csak az a fontos, hogy mindig Isten akaratát cselekedd!
Jézus tanításaira jellemző, hogy nyílt, egyszerű választ ad a bűneink következményeire. A fenti Igénél figyeljétek meg! „Soha sem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Ugye milyen mellbevágó? Valószínű egyikőnk sem szeretné ezt az elutasítást kapni az Úrtól.
De Jézusnál mindig ott volt a kimenekítés is. Az Ige folytatásaként azt mondja: „Ha valaki hallja én tőlem a beszédeket és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez…..”
Tehát van lehetőség rendezni az elrontott dolgainkat. Ő maga mondja: „ha megcselekszi azokat”, akkor bölcs az ember, mert visszafordul a gonosz útjáról.
Kedves Testvéreim, kívánom az új év elején vegyük komolyan az utasítást, és használjuk ki a visszafordulás lehetőségét! Mindenkor kérjük ki a bölcs Mesterünk tanácsát az életünk minden percére! Legyen meg az Ő akarata az életünkben!

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet.” Példabeszédek könyve 4:23

Ki áll most az első helyen a szívedben? Jézus hányadik helyen áll most az életedben?

Lassan egy hete, hogy egy új évet kezdhettünk. Talán tele új reményekkel, új álmokkal, új élettel. Én egy elhatározással indultam neki ennek az évnek. Még pedig az volt az elhatározás, hogy jobban fogom keresni Isten közelségét. Az év utolsó napján egy nagytakarítást csináltam a szívemben. Kidobtam oda nem illő dolgokat, amik tudtam, hogy csak elválasztanak Istentől. Talán nem vagyok ezzel egyedül, év végén egy kicsit átértékeljük az életünket és az új évben szeretnénk máshogy tenni, amit esetleg elrontottunk. Közelebb lenni Istenhez, jobban szolgálni Őt, érte élni minden nap.

Az ördög azonban nem alszik, szeretne meggátolni minden próbálkozást, ami közelebb visz Istenhez. Hisz ő nem annak örül, ha jobban szolgálod az Urat. Nem, ő annak örül, ha elválaszthat az Atyától. És ennek érdekében mindent elkövet. Elveszi a békességedet, az örömödet, a munkahelyed, a családod, programokat csinál neked, hogy minél kevesebb időd maradjon. A kezdeti fellendülés a napok, hetek, hónapok múltával már alább is hagyott és azt vesszük észre, hogy újra eltelt egy év, amiben nem történt változás. De ennyire ne szaladjunk előre.

Nagyon fontos a szívünk állapota. Takarítani nem csupán egy évben egyszer kell. Nem nyugodhatunk meg abban, hogy történt egy nagytakarítás és akkor most egy évig nem kell tenni semmit. Ez nem ennyire egyszerű. Az ellenség már az elhatározásod követő napon mindent meg tesz annak érdekében, hogy a szívedet újra megfertőzze mindenféle szeméttel. Talán észre sem veszed, olyan dolgokat csempész az életedben, amik ha felnövekednek benned, nagy károkat is tudnak okozni. A szív olyan, amit mindig gondozni kell, amire oda kell figyelni, naponta táplálni Isten igéjével és az imádsággal.

A munkahelyemen van egy kisebb terület, ahova árvácskák lettek ültetve. Miután nem igen voltak gondozva, helyt-helyt gyomok, gazok jelentek meg. Néha kiszedték ezeket a gazokat, de újra és újra visszanőttek és a gondatlanság következtében elpusztították az árvácskákat és már nem maradt semmi más abban a kertben csak gaz. Így van ez a mi szívünk talajával is. Ne várjuk meg, amíg ezek a bizonyos gazok - ami lehet harag, féltékenység, irigység és még lehetne sorolni - felnövekedve kárt okoz.

Isten minden segítséget megad, hogy tisztán tartsd a szívedet. Vigyünk mindent az Úr elé és valljuk meg neki. Mindent, ami a szívünkben van, ha megbántottunk valakit, vagy ha minket bántottak meg, vagy ha rossz döntést hoztunk, vagy esetleg egy helyzetben nem úgy reagáltunk, ahogy kellett volna. Bármi is van a szívedben, vidd az Úr elé és a következő nap egy új napot kezdhetsz. Minden reggel az újrakezdésről szól. Amikor ismét lehetőséged van arra, hogy máshogy éld meg azt a napot. Ha eddig reggel nem imádkoztál, akkor ezentúl kezdd azzal a napodat és meglásd Istennel az akadályokat is könnyebben fogod venni. És zárd vele a napot, mesélj el mindent neki, ami aznap történt veled, mindent, ami a szívedet nyomja. És így lehet a következő nap ismét az újrakezdés napja.

Szóval, ha ma még elszánt vagy abban, hogy igen ez az év most más lesz, mint eddig, azt kívánom, hogy Isten adjon erőt az elhatározásodhoz és ahhoz, hogy valóban így legyen.
De ne feledd, talán ebben az évben is lesznek a szép és áldott percek mellett küzdelmek… könnyek… támadások… kísértések… nehéz és magányos órák… talán ebben az évben is lesz, hogy megbántunk valakit… vagy épp minket bántanak meg… lehet, hogy ebben az évben is megkeseredik a lelkünk… az is lehet, hogy az emberek újból csalódást fognak okozni.
De bármi is változik, egy valami soha nem fog megváltozni. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Ő ott lesz ebben az évben is, ahogy tette ezt mindig. Ott lesz, amikor öröm járja át a lelked, de ott lesz, akkor is, amikor bezárkózol a szobádba és csak sírni van erőd. Bízd rá az életed, ha kell minden nap és ne várj a következő „gyomtalanítással” ez év végéig. Ha szükséges végezd naponta, hogy áldott életet élj és hogy áldás légy mások számára!

„A reménység pedig nem szégyenít meg” (Róma 5, 5)

Egy új év kezdetén rengeteg dolog kavaroghat bennünk. Lehetünk telve örömmel, a várakozás izgalmával vagy tettre készséggel az újabb feladatok miatt. Ha így érzünk, mindezért adjunk hálát Istennek. Mert meglehet, hogy sokan közülünk félelmekkel tekintenek a jövő évre a munka, anyagi dolgok vagy családi nehézségek miatt, és számtalan ilyen teher lehet még, ami életünk egy újabb szakaszához érve nem akarja engedni azt, hogy hálával zárjunk, és örömmel nyissunk a következő esztendő felé, hanem már szorongatja a lelkünket. Mi lesz, ha újra be kell lépnem a munkahely falai közé? Hogyan felelek meg az egyre lehetetlenebb helyzetek között? Hogyan állok helyt továbbra is a családi konfliktusokban? Hogyan koordinálom megfelelően a család anyagi dolgait? Számtalan dolog zakatolhat már a fejünkben nyugtalanná téve az utolsó estéket, elsötétítve az év első hajnalait. Minden félelmünkkel és megpróbáltatásunkkal szemben a legjobb fegyverünk az Ige, csak gondoljunk vissza egy pillanatra a jelenetre, mikor Jézus a pusztában megkísértetett. A sátán próbálkozásaira a Lélek kardjával felelt, ezzel ellehetetlenítve a gonosz minden próbálkozását. Ezt tekintsük példaként, és bármilyen nehézséggel küzdünk is itt, az új kezdet küszöbén, vegyük elő, olvassuk, és valljuk meg tiszta szívből Istennek az Igéjét. Hogy is szólt a fenti sor? „A reménység pedig nem szégyenít meg”. Egy nagyon nagy ígéret rejlik ebben a rövidke mondatban. Legyen az bármilyen nehézség, ha meg tudjuk azt tenni, hogy reménykedünk az Úrban, akkor nem fogunk megszégyenülni. Sokan sokféle dologban reménykednek: a szerencsében, egy másik emberben, babonákban, de ez esetben semmi biztosítékuk arról, hogy valóban meglesz, amire vágynak. Ellenben ezt az ígéretet nekünk, fiaknak, az élő Isten adta. Hogy aki kész arra, hogy hisz, arra, hogy kitart, és még ha meglankad is, de újra szárnyra kap, és nem csügged el, nem kételkedik, hanem kitart reménységben a szabadítás mellett, az nem fog szégyenkezni, ami azt jelenti, hogy meglesz, amit remélt, Isten megajándékozza. Néha ez egyáltalán nem könnyű, valljuk be! Így nyilatkozni a körülöttünk lévőknek, úgy élni az életünket, hogy az Istenbe vetett reménységünket, és ne a kételyeinket sugározzuk az emberek felé. Az Ige bővebben is ír erről: „a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?” (Róma 8, 24) Ez ebben a nehéz Testvéreim! Úgy kell elhinnünk, valósnak elfogadnunk valamit, hogy azt nem látjuk. És ha valamiben tiszta szívből reménykedünk, akkor az látszik a mi cselekedeteinken is! Akkor nem lehajtott fejjel, és depresszió felé csúszva éljük a mindennapjainkat, hanem reménységből fakadó örömmel. Ez hosszú évekre visszatekintő hívő múlttal sem könnyű. De annyira igaza van az Igének! Mi szükségünk volna Istenbe vetett bizalomra és Tőle való függésre, ha minden azonnal megadatna, és alászállna nekünk a Mennyből? Ha mi, hívők is látnánk egyből, amit vágyunk, honnan tanulnánk meg reménykedni? Hogyan fejeznénk ki, hogy mi mélyről jövő szeretettel és hittel ragaszkodunk, és kitartunk a Mesterünk, Példaképünk, Reménységünk mellett? Ez a titka, ennek az utánozhatatlan szövetségnek… A dolgok nem egyből, nem a szemünk láttára, és nem fizikálisan történnek meg először. Hanem ígéret formájában kapjuk, amit szívünkbe rejthetünk, melengethetünk, amiért meg kell küzdenünk, ki kell tartanunk, mindennel szemben, ha kell „vakon” – a körülményeket figyelmen kívül hagyva – is reménykednünk kell. És ami a legjobb, a reményünk tárgya ennek a csodás, egyedi és bensőséges kapcsolatnak köszönhetően meglesz. Aki ígéretet tett, az megtartja a szavát. Aki pedig ismeri azt, Aki neki ígéretet tett, ha elcsüggedt és megtorpant is, vallja meg ezt az Igét, teljes szívből, itt és most! Az én Uram azt mondta nekem: „A reménység pedig nem szégyenít meg”. Ezért, és csak ezért, én nem hiszek a csüggesztő körülményeknek, nem hagyom, hogy a munkám felemésszen, hogy az anyagiak nyugtalanítsanak, hogy a jövőm miatt aggodalmaskodjak! Mert tudom, Kiben reménykedem! Az én Uram – a mi Urunk – a reménység Istene!
Legyen mindenkinek áldott, reménységgel teli új éve!

„Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.”  1Jn 4,16

A héten ünnepet ül a világ, a családok lehetőségeikhez mérten minden távolságot legyőzve összegyűlnek egy napra, hogy egyenek és beszélgessenek egy jót és persze megajándékozzák egymást. A szeretet ünnepe azonban itt nem ér véget, nem kellene, hogy véget érjen. Nagyon jó dolog, hogy ilyenkor mindenkinek jut egy csipet szeretet, talán még a legmogorvább emberek is előveszik a legjobb énjüket erre a néhány napra, és előzékenyebbekké válnak. Karácsony idején toleránsabb mindenki, végre nem a rohanás kerül a főszerepbe, ilyenkor van idő egymásra, és ez meg is látszik az emberek hangulatán is. A közösségi oldalakon, SMS-ekben és telefonhívásokban látott ill. hallott békés, boldog, örömteli jelzőket legtöbbünk megéli ezekben a napokban. Sajnos azonban, ahogyan vége az ünnepnek az emberek visszacsöppenek a megszokott hétköznapok monoton folyamába, eltűnnek a jókívánságok, az előzékenység és eloszlik a csipetnyi szeretet is, sok családtagot megint nem látunk hónapokig, vagy a következő karácsonyig. Így kell ennek lennie, teszem fel a költői kérdést?

NEM, kiáltom bele a végtelen térbe… Keresztényként tudom, hogy nekem, nekünk nem pár napra szóló előzékenység, és tolerancia jutott, nem az ajándékok adása vagy kapása felett érzett örömünk, nem a családi közösségben érzett harmónia, békesség jelenti a szeretet teljes valóját. Sokkal több adatott nekünk! Krisztus eljött Értünk. „Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.” Mit jelent az, hogy velünk az Isten? Azt jelenti, hogy az életünk minden egyes percében van egy pártfogó az életünkben (Zsid 13,5), egy felvigyázó, aki a hajunk számát is számon tartja (Mt 10,30), egy mindenható Isten (2 Kor 6,18), akinél a változás árnyéka sem fedezhető fel (Jak 1,17). Tehát Krisztusban mindent megnyertünk, örök életet (Róm 8,32), és mindent, amire az életünkben szükségünk lehet (2Pt 1,3).

Szó szerint mindent nekünk adott az Úr, az Isten. Nem tökéletlen ajándékokkal halmozott el minket, mint ahogyan mi tudjuk tenni azt Felé, vagy embertársaink felé, nem félig végezte el a munkát, nem ideig-óráig tartó megbocsátást nyújt felénk, hanem soha el nem fogyó szeretetet, amire mi képtelenek lennénk. Cserébe egy dolgot kér Ő is: mindent! Nem félig odaadó szívet, nem félig odaszánt időt, nem félig kitartó cselekedeteteket. Ejj, de sokáig nem adtam oda mindent, tudjátok, nem akaródzik. Aki mindent odaadott, mindent kér cserébe, logikus pedig. Most boldogan vallom meg, hogy Uram, odaadok mindent Neked! Valóban odaadtam mindent? Nyilván nem, de törekszem.

Az ördög sem alszik soká: Eljött ma az első nap a karácsony után, elmémben máris felütötte fejét az aggodalmaskodás. Hogy lehet ez? Hisz karácsony környékén minden tökéletesnek tűnt, több alkalmon is részt vehettem, és mindenhol megismertem egy kicsit még jobban az Isten gondoskodását felém... Emberből vagyok, tökéletlen emberből. Pedig tudom, megvallom, és hiszem, hogy „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.” Nem lehet másképp, csak ahogy az ige mondja: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. (Lk 9,23)”

Tudom, hogy az öröm, béke, boldogság nem ért véget az ünnepekkel, most kezdődik csak igazán. Igaz, meg kell érte küzdeni, de végezetre korona van eltéve (2 Tim 4,8), azért meg főleg megéri, nemde?