„Mindennek megszabott ideje van, meg van az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor könyve 3:1

Igen, mindennek meg van a maga ideje. Ennek ellenére mégis olyan sokszor a türelmetlenség az, amivel szembe találjuk magunkat minden nap. Pedig az Úr türelemre int és tanít bennünket.
Türelmetlenek vagyunk, amikor egy próba közepén vagyunk és azt kérdezzük, hogy mikor lesz már vége. Türelmetlenek vagyunk akkor is, amikor a kérdéseinkre nem kapunk azonnal feleletet az Úrtól. Vagy mikor a kéréseink talán csak évek múlva teljesülnek. Akkor is türelmetlenek vagyunk, hogyha az Úrtól kapott látásunk, álmaink nem válnak azonnal valóra.

De akkor, amikor türelmetlenek vagyunk azt fejezzük ki, hogy nem bízunk eléggé az Úrban. Talán attól félünk, hogy amit kértünk nem fogja teljesíteni? Vagy, hogy nem hozna ki bennünket a próbából, amibe épp belekerültünk? Vagy félünk attól, hogy az ígéretek és az álmok, amiket kaptunk az Úrtól nem fognak teljesülni?

A türelem, bizalom Isten felé! Bízni abban, hogy Ő megszabadít és nem hagy magunkra a legnagyobb szenvedések közepette sem. Bízni abban, hogy amit Ő megígért azt teljesíteni fogja és a Tőle kapott álmokat, látásokat valóra váltja. De bízzuk rá azt, hogy mindezt mikor viszi véghez.
Az ige így ír: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg, ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” Habakuk könyve 2:3
Ne siettesd a dolgokat, sőt, ha késik is, várd türelemmel. Ne akarjuk Isten időzítését módosítani, mert Ő tudja, hogy mikor mire van szükségünk. Jól tudja, hogy mikor mit akar megvalósítani az életünkbe.

Amikor egy gyermek kinéz magának egy új játékot, azonnal szeretné megkapni a szüleitől. De sokszor bizony nem kaphatja meg akkor, nem érti hogy miért, de neki is meg kell tanulnia várnia, hisz a szülő a legjobbat szeretné gyermekének, ezért jól tudja, hogy miért nem veszi meg neki.
Így van velünk Isten is. Néha, talán mint egy gyermek követelőzünk, most azonnal akarjuk, de Isten vár. Nem azért vár, mert nem tudná megadni. Talán még nem vagyunk kész rá, hogy megkapjuk. Vagy lehet, hogyha megadná nekünk, az nem válna a hasznunkra. Vagy kíváncsi az Úr a kitartásunkra, hogy feladjuk, vagy pedig folyamatosan imádkozunk érte.

Isten azt akarja, hogy tudjunk türelmesen, kitartóan várni rá. De a türelmet nem úgy fogja megtanítani, hogy elveszi a mi türelmetlenségünket, amit hirtelen felvált a türelem. Nem…bár, hogyha ezt tenné, az lehet, hogy könnyebb és egyszerűbb lenne a számunkra, de Ő teljesen máshogy tanít bennünket. Hoz az életünkbe olyan helyzeteket, amikor megtanulhatjuk, amelyekben türelmesnek kell lennünk. Vagy hoz elénk olyan embereket, akikhez türelemre van szükségünk. Tehát Isten nem elveszi a türelmetlenségünket, hanem megtanít bennünket türelmesnek lenni. És lehet, hogy néha elesünk és nem álljuk jól a próbákat, de Istennek nem fogy el a türelme irántunk. Ha kell újra és újra átveszi velünk ugyanazt a leckét. Ha kell, sokszor ismételteti velünk azt a feladatot, hogy megtanuljuk.
Mert Ő nem fárad bele, soha nem mondja azt, hogy most már nincs türelmem hozzád.
Ezért higgyük el, hogy az Úr a legjobbat akarja nekünk és az Ő időzítése a legjobb, mert az Ő gondolatai nem a mi gondolataink!

„Aki engem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (János 12:26)

A fenti Igét olvasva melegség járta át a szívemet, és mosolyogva kezdtem boncolgatni a sorokat.  Ez a többszörösen összetett mondat milyen sok mindent mond számunkra... Nézzük csak: A első mondatban egy felszólítás történik Jézus részéről, hogy mindazok, akik Őt szolgálják, Őt kövessék! Nem csak az illem kedvéért, hanem biztosan megfigyeltétek már, hogy ha valaki a másik közelében van, kezdi felvenni annak szokásait. Megpróbál úgy öltözködni, vagy néha életritmusa is a másikhoz változik. Milyen jó is lenne a mi számunkra, ha nagyon hasonlítanánk a Megváltónkhoz. Ez pedig csak úgy érhető el, ha valóban, minden gondolatunk az Úr körül forog! Követjük Őt olyan távolságban, hogy ha szól hozzánk, azt meghalljuk. Sem lemaradva, sem megelőzve, hanem közvetlen mögötte járjunk! Ahhoz, Aki annyira szeret, hogy az életét adta mindannyiunk bűneiért, hogy örök életünk lehessen. Nem felajánlotta, hogy járhatunk Vele, vagy milyen jó lesz, ha mi is ott leszünk mellette, hanem egyértelműen azt mondta: „Engem kövessen!” Jézus nem mond más lehetőséget számunkra, hanem kötelező haladás irányt határoz meg.
Majd az Úr egy örömhírt közöl velünk: „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is”. Kell -e nekünk ettől jobb hír, mint, hogy együtt lehetünk Jézussal? Ő helyet készít nekünk a Mennyben, milyen csodálatos ígéret ez! Ezt ígéri a János 14:2-3-ban „Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”
Az Úr szava garancia arra, hogy ez így fog lenni! Hisz Ő maga az „Igazság”, tehát amit mond, az mind igaz!!!
És végül az Úr ismét egy jó hírt mond a számunkra:„Megbecsüli azt az Atya”. Tudnunk kell, hogy Jézus mindig tisztelte az Atyát, engedelmes volt neki. Mikor megszólították, hogy „Jó Uram”- Ő azt válaszolta- „Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.” (Lukács 18:19)
Testvérek, fel tudjuk mi ezt fogni, hogy mit is jelent ez a mi számunkra? A Jó Isten, a világ Teremtője, Aki a mindenséget teremtette, Ő megbecsül bennünket! Bennünket, azért mert elhisszük azt az igazságot, amit Jézus mond, és szolgáljuk, és követjük Őt.
Ha megfigyelitek, Jézus beszéde mindig tárgyilagos volt. Nem kell neki bizonygatni, hisz visszaellenőrizhetően, amit mondott, mindig igaz volt. Soha nem kellett tartani a lebukástól, hogy vajon hogyan leplezik le, mert Ő maga az Igazság.
Jézus a hozzá vezető útnál is csak egyet határozott meg. Ez pedig a keskeny út! Nincs lehetőség máshol járnunk, ha Vele akarunk a Mennyben lenni.
Ebben az Igében az Úr nem határozza meg, hogy ki szolgálja Őt, mert azt mondja: „Aki”- és itt van a szabad akarat, tehát a döntési jog a kezünkben van. De ha elhatároztuk magunkat, hogy Őt szolgáljuk, akkor Vele kell, hogy járjunk, és ennek a hűségnek egy nagy áldás a jutalma. „Isten megbecsül bennünket”.
Ha elgondolkodunk rajta, Jézus nem csak a jövőről beszél, hanem a máról is. Ugyanis a Szentlélek által folyton kapcsolatban tudunk lenni Jézussal. Ő az Atya jobbján ül, de elküldte nekünk a Szentlelket, Aki bennünk él, és általa teljes kapcsolatban lehetünk a nap minden percében. Ugye milyen jó is ez nekünk?
És ha a világi emberek egymás gondolatait is keresik (beosztottak a főnökéit) akkor annál inkább kell nekünk a Megváltónk gondolatait keresni. Ha szeretjük Jézust, azzal kedveskedjünk Neki, hogy ott legyünk állandóan mellette. Az, hogy ott lehetünk mindig Jézus mellett, a mi számunkra a kegyelem!

„ …legyen meg a Te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen e Földön is.”  (Lukács 11:2)

Az ember rendkívül kreatív lény. Tervei, céljai, vágyai vannak, amelyeket a legkülönbözőbb módón próbál megvalósítani. Mindig előrehelyez az életében egy-egy számára fontos területet, amelyen változtatni akar, így tervezi a párválasztását, a tanulmányinak irányát, a munkahelykeresést és bármilyen hétköznapi tevékenységet, amely számára jónak tűnik. Igen, ilyenek vagyunk mi, emberek… A jobb fizikai és szellemi lét eléréséért terveket szövünk, vágyakat dédelgetünk és lépéseket teszünk. Isten szereti az Ő teremtményét, az embert. Szereti azt, amilyenek vagyunk… hogy vágyunk a boldogságra, vágyunk eredményekre, vágyunk arra, hogy talán régi álmainkat megvalósulni lássuk. Ő teremtett bennünket ilyenné… hogy vágyunk a jóra, vágyunk az örömre, vágyunk megbecsülésre. Mi emberek a célok megalkotásánál csupán egy nagy hibát követünk el… gyakran kihagyunk egy nagyon fontos személyt a tervalkotásokból. Több évtizedes keresztényektől, köztük magamtól is azt kérdezem: „ Még mindig nem hisszük el igazán, hogy Istennek milyen fontosak az álmaink? Még mindig nem értjük teljességében, hogy Neki van egy tökéletes terve az életünkre, amit idejében megvalósít? Még mindig félünk átadni a terveinket annak a Személynek, Aki a számunkra legjobbat hozhatja ki azokból?”  „Az embernek elméje gondolja meg az ő útját, de az Úr igazgatja annak járását.” (Péld.16:9) Isten jól ismer, tudja azt, hogy elménk gondolatokat szül, terveink és vágyaink születnek a jövőre nézve, de nem mindegy az, hogy a tervek megvalósításáért magunk teszünk görcsös lépéseket, vagy átadjuk azoknak igazgatását a Teremtőnek. Isten arra vár, hogy átadd az álmaidat Neki, hogy Ő igazgassa a tervek megvalósulásának útját az életedben. Szívünk mélységéig higgyük el azt, hogy Ő egy szeretetteljes szülő, aki már megfogantatásunk előtt is ismert és látja az egész életutunkat… az életutunkban adódó összes elágazást, lehetséges mellékutat, mélységeket és magasságokat. Ő látja a jövőt, mi nem… Őneki van hatalma változtatni a körülményeken, nekünk nincs… Legyen hát teljes bizodalmunk átadni neki a mi törékeny és még élettelen céljainkat, hogy Ő igazgassa azok megvalósulását.

Talán könnyű erről beszélni, de vajon könnyű-e kimondani: „Uram, legyen meg a Te akaratod!” Ki tudod-e ezt mondani, amikor kész terveid vannak valami felől? Ki tudod-e ezt mondani, amikor talán még B terved is van, ha esetleg nem sikerülne az A terv? Gyakran hangzanak el okoskodó imák Isten felé. Bár furán hangzik ez a jelző, hogy „okoskodó”, de nem is kerestem ide más szót, hiszen néha tényleg okoskodóak tudunk lenni még a hatalmas Istennel szemben is. Felvázolunk Neki egy lépésről lépésre összeállított tervezetet és elmagyarázzuk az Úrnak, hogy ez miért lesz jó. Néha azt is képesek vagyunk elmondani a Mindenható Istennek, hogy ha esetleg ezt nem tudná megvalósítani, akkor van más ötletünk is. Milyen furcsa erre gondolni… de néha tényleg ezt tesszük. Tanácsot adunk a Mindenható Királynak…

Az alapigénk a legfontosabb imádságunkból való részlet: „ …legyen meg a te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen e Földön is.”  (Lukács 11:2) Milyen fontos naponként elmondani az Úrnak, hogy az kívánjuk, legyen meg az Ő akarata. Jézus ezért is foglalta bele az alapimádságunkba, a Mi Atyánk kezdetű imába, melyet megtanított az Ő tanítványaival. Szívünk mélyéig értsük meg, mennyire fontos ez az Úrnak, és mennyire kell ez a mi életünknek… hogy átadjuk magunkat az Ő akaratának. Hiszen gyakran megesik velünk, hogy az életünkbe sorra gyűlnek a kudarcok, a rossz döntések, és feltekintünk az Úrra: „Miért hagytad ezt, Uram???” Kérdezzük meg magunktól, vajon hagytunk beleszólást a Mesternek a körülményeink alakulásába? Ő szabad akaratot adott mindannyiunknak, de vágyik arra, hogy ennek ellenére mégis hívjuk Őt a dolgaink igazgatásában. Tudnunk kell, ez leginkább a mi érdekünk és adjunk hálát ezért a lehetőségért, hogy a Királyok Királya törődik az életünkkel!

A Mester mindenben példát adott nekünk, embereknek. A Gecsemáné kertben, az elfogatása előtt ekképpen imádkozott:

„Ismét elmene másodszor is és könyörge, mondván: „Atyám! Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a Te akaratod.„(Máté 26:42)

Most, év elején hozzunk egy döntést, mely kihathat az egész évünkre. Mondjuk azt az Úrnak: „Istenem, én Tőled való terveket és álmokat szeretnék látni, és nem emberi erőből fakadó lépéseket akarok tenni a megvalósításukért, hanem a Te kezedbe teszem le a szívemben levő összes álmomat. Csak azokat a terveket végezd be, amelyek a Te terveid velem, hiszen Te látod a jövőt. Te igazgasd a céljaim megvalósulását, és adj erőt minden nap kimondanom, hogy ATYÁM NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIÉD… hiszen erre tanítottál Jézus, amit Te tanítasz, az a legjobb nekem.”

Ézsaiás: 43:19
„Íme, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.”

Az ember hamar átesik egy éven. Túlságosan felgyorsultak a mindennapok ahhoz, hogy lassúnak érezzük az év múlását. A nagy küzdelmek alatt arra ébredünk, hogy újra egy másik év dátumában vagyunk, és úgy érezzük megint nem történt semmi, az életünk egy síkon mozog.
Szeretem a Zsoltáros szavait, énekeit. Miért? Mert minden időben az Urat dicséri, és mindent, amit tesz Isten magasztalására végzi. Minden tettéről beszámol Királyának, mint a legszerelmesebb fiatal, aki alig várja, hogy elmondhassa élményeit szerelmének! Csodálatos olvasni arról, milyen kapcsolata van Istennel. Kimondhatatlanul sok előnye van annak, ha Krisztussal élünk. Most talán azt mondod, „hát én töltök időt Istennel!” NEM! Én nem erről beszélek! „ÉLNI Krisztussal!” A kettő nem egy és ugyanaz! Élni úgy vele, mint társsal, mint vezetővel, mint irányadóval, mint legbensőségesebb baráttal! Igen, erre bátorítalak, hogy kezd az évet így: „Én akarok Jézussal élni.” Páran kimerítik a kereszténység fogalmát annyiban, hogy „olvasom az Igét…”. Vajon mit mond annak aki „csak olvassa” a fent írt ígéretet? És mit mond annak, akinek a szívéig hatol és akiben élővé lesz ez az ígéret? Kívánom Neked, hogy minden napodat az újévben Krisztus Igéje tegye élővé! Nekem nagyon sokat jelent ez az ígéret. Talán, te is hallottál arról, hogy egy új lázban van a világ. 2012 a világ végének éve – ezt mondják. Minden összeomlik és elmúlik egy szempillantás alatt a Föld. Én azt mondom, bár így lenne! Talán nevetsz ezen… Pedig komolyan így érzem! Mert vágyom arra, hogy megláthassam színről színre a Királyok Királyát és dicsérjem Őt megszakítás nélkül.
Isten csak erre vár! Arra, hogy az ember életében elmúljanak, az „én megoldom”, „én kitalálom”, „én megteremtem”…stb. gondolatok. Az ember már hosszú ideje úgy gondolja, hogy Ő mindent meg tud valósítani ahhoz, hogy éljen. Jézus azt mondta:
Máté evangéliuma: 16:24
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem”.
Sokat küzdünk gyülekezetünkért, családunkért, barátainkért. Azért, hogy minél többen legyünk, minél könnyebb legyen az életünk. De rájöttem, az élet nem erről szól! Hisz az élet maga Krisztus, az Ő Igéje, amely táplál, erősít, tanít, vezet. 2 Timóteus: 3:16. Fel kell ismernünk, hogy mindaz, ami körülöttünk van és mit oly szorgosan védünk, építünk, valójában nem a mi erőnkből fog jobbá, szilárdabbá válni. Csak akkor tud tartóssá válni, csak akkor lesz áldássá munkánk, ha megtagadjuk az ÉN szerepét és átadjuk Jézus Krisztusnak. Ő az Út, az Igazság, és az Élet. Nála van a szabadulás, és az örök élet. Meg kell, hogy tagadjunk minden emberi gondolatot ahhoz, hogy Isten elhozhassa számunkra azt az ígéretet, amit talán most adott, de leginkább hosszú évekkel ezelőtt és még mindig nem látjuk beteljesülésüket. MIÉRT? – Kérdezhetjük. Pedig a válasz ott van a szemünk előtt. „Tagadd meg magad és kövess engem…” Sokáig küzdhetsz és gyakorolhatod az „Önmegvalósítás” rejtelemit, de az Élet Krisztusnál van. Az út, a vezetés Jézusnál van, és MINDENNEK az IGAZSÁGA Istennél találtatik. Ezért mondom bátran, hogy bárcsak jönne el az emberben a LELKI összeomlás, az a bizonyos „világvége”, mert akkor meglátja a nemzetünk, a gyülekezeteink hogy nincs más segítség, nincs más megoldás, nincs más „szer” arra, hogy hogyan legyenek új lelkek az Imaházainkban, hogyan legyenek megújulások, CSAK EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS által!
„Íme, újat cselekszem…” Az első, hogy megértsük, hogy az Úr minden kezdetnek és munkának az elindítója. Ő maga a teremtés Atyja. Nem gondolkozik a múltban, csak arra vár, hogy mikor cselekedhet, mikor teremthet benned. „most készül, avagy nem tudjátok még?” Ha a Zsoltáros példáját követjük, akkor látni, és érteni fogjuk Isten igéjét. Nem kell törnöd a fejed azon, mit is akar az Úr! „Újat, most?”- kérdezhetjük. Az új, az élet a pusztában kezdődik el. Amikor Jézus kint volt a pusztában, betöltekezett erővel. Azt mondja: „a pusztában utat szerzek…” városaink, falvaink puszták, víz nélküliek, kietlenek, arra várva, hogy Jézus megjelenjen és utat készítsen és „a kietlenben folyóvizeket” fakasszon. Mi kell tehát ahhoz, hogy az ígéret elindulhasson és meglássuk beteljesülését? Jöjjön el az emberi érzések vége és pusztulása és ragyogjon fel a Krisztus! Keressük Őt szüntelen!
Zsoltárok:63:2
„Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
Lássuk, be Isten nélkül semmik vagyunk és ez az év más legyen, mint a múlt. Találj rá az Igaz társadra, Jézusra, élj vele és engedd tervei beteljesülését az életedben és környezetedben!”

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Máté 25, 14-19

Ez egy igen érdekes történet, mint mindegyik, amelyiket Jézus osztott meg velünk földi szolgálata során. Ahogy nemrég sokadjára olvastam ezt a történetet, teljesen más színben láttam meg az egyik szereplőjét. Ez pedig az a szolga, aki az Urától egy talentumot kapott. Mindig azt gondoltam róla, hogy ő egy hitetlen embert szimbolizálhat, valakit, aki nem ismeri Istent, és nem tesz azért, hogy a munkája előrehaladjon. Olyat, aki tehetségtelen, aki nem elég megbízható. De be kellett látnom, hogy tévedtem. Kezdjük csak olvasni a történetet együtt!
A ház ura elindul, valószínűleg hosszú útra, hisz gondoskodni akart a hátrahagyott dolgairól, hívatta hát szolgáit, hogy megbízza őket. Ezen a ponton már nem állja meg a helyét előzetes gondolatom. Mivel az volt a célja, hogy rájuk bízza mindazt, amije van, biztosan nem tőle távol álló három embernek szólt. Ezek az emberek az Ő szolgálatában állhattak már jó ideje. Látszik mennyire ismerte az uruk őket, tudta kinek, s milyen arányban kell elosztania az értékeket. Hamar ráismerhetünk Jézusra a történetben! Nem elment Ő is, és nem itt hagyott mindent, amije van, nekünk, szolgáinak? És nem ismer-e annyira, hogy tudja, kinek mekkora feladatot adhat, amivel képesek vagyunk megbirkózni? De, igen! Tudjuk azt, hogy ennek a történetnek mi magunk is a főszereplői vagyunk az Úrral, elment, és vissza is jön majd értünk, de rengeteg feladat maradt itt, mik arra várnak, hogy végezzük őket.
És két szolga tudta is, hogy mi a dolga, elment és megduplázta, amit kapott. Huh… Bár ezt mondhatnám… Hogy mindenből, amit Istentől kapok, még egyszer annyit hozok ki. Olyan nincs, hogy valaki semmit nem kap a szolgálathoz. Akinek nem szép hang, annak zenei tudás adatott, ha nem az, akkor együtt érző szív, erős karok, képesség a buzdításra, ajándék a tanításra, nyelvek nemei, képesség a kisgyermekekkel vagy a fiatalokkal való bánásra, és sorolhatnánk hosszan még. Mindezeket nem zárhatjuk magunkba, nem rejthetjük el, mert akkor az egy talentumos szolga hibájába esünk, ami roppant szomorúságot okoz a mi Urunknak. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bizalmat jelent, ha valaki elmegy, és értékeinek egy részét ránk bízza, bármekkora részről is legyen szó. Nem mindenki mondhatja el, hogy annak szolgál, Aki meghalt, de feltámadt, és visszajön az övéiért. Ez kiváltság, Testvéreim!
Miért rejtette el vajon az az egy szolga, amit kapott? Mert félt. Nem ismerte elég jól azt, akinek dolgozott. Azt hitte, hogy elég, ha magának megtartja az egy talentumot. Pedig mennyire nem ezt akarja Jézus. Mennyire arra vágyik, hogy minél többen halljanak Róla. Hogy ami nekünk van kincs, azt másokkal osszuk meg. Ha magunkban kuporgatunk egy-egy kedves szót, amivel erősíthetnénk egyik testvérünket és érezzük is a szívünkben, hogy bátorítanunk kellene, de nem tesszük, akkor nem cselekszünk a megbízatásunk szerint. Ha van egy bizonyság, de mégsem osztjuk meg egy alkalmon, akkor megfosztjuk a többieket is az épüléstől. Nem rejthetjük el, amit Tőle kaptunk.
Sose felejtsük el Isten mindent átható szeretete mellett, hogy eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk az Ő trónja előtt. „Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Sáfárai vagyunk a Teremtőnek itt a földön, mert így látta jónak. Maradhatott volna Jézus, és kormányozhatta volna tökéletesen a földet végtelen hatalmával, de nem így akarta. Bízott a szolgáiban és ismerte őket. A harmadik szolga is kapott az Ő javaiból, és képes lett volna rá, hogy egy talentumot tegyen még hozzá, de meg sem próbálta. Nem volt elég közel Istenhez ahhoz, hogy tudja, minek örülne igazán. Ne akarjunk ebben a tudatlan, félelemmel teljes állapotban maradni vagy ahogy a történet is írja, ne legyünk restek a munkát végezni. Mert az ítélet igazságos: „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Egy másik helyen mondja az ige: „A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” Máté 12, 30
Ha megkérdezné valaki, hogy mi melyik szolgák vagyunk, az egy a két vagy az öt talentumot kapottak, rávágnánk, hogy persze az, akire sok terhet bízhat az Úr. Tehát öt talentumos szolgák. De mielőtt ezt megtennénk, inkább csendesedjünk el, hogy a bennünk lévő Szent Szellem válaszolhassa meg a kérdést. Most még van lehetőség arra, hogy előássuk talentumainkat, és gyarapítsuk Őket!