Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

2012. február 27. - 2012. március 4.

Details
Igei gondolatok
28 February 2012
Hits: 291


„Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.  Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: "Ennyi lesz a te magod!"  Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt.  Isten ígéretét sem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.” /Róma 4,17-21/

Ezek a sorok roppant erős hitről szólnak. Elolvastam és csak áhítozom… Olyan könnyű a körülményeknek megadni magam, és annak hinni, ami látható. És olyan nehéz megragadni a láthatatlant. Nézzük, milyen hite volt Ábrahámnak, amit meg kell tanulnunk? Hogyan hitt az az ember, akinek Isten azt mondta: „Sok nép atyjává tettelek”, és akinek utódai azóta is áldottak?

„Mert hitte, hogy Isten megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket.” Ha rákérdeznének erre tőlünk, megtért keresztényként mi is egyet tudnánk érteni az állítással. Ez igaz testi és szellemi vonatkozásban egyaránt. Átéltem személyesen és láttam is, hogy szellemi halálból az életre hívja az embereket az Úr, esélyt adva arra, hogy minden újjá legyen az életükben. Olvasunk és hallunk történeteket feltámadásokról, ahol az életbe térnek vissza emberek Isten dicsőségének nagyságát és hatalmának végtelenségét mutatva. Ezen túl pedig minden egyes napon tapasztaljuk, hogy nem létező anyagi forrásokat, munkahelyet, lehetőséget rendel ki úgy a mi Istenünk, hogy azt meg sem álmodtuk volna. Eddig talán fej-fej mellett haladunk Ábrahámmal. Ám a következő sor már igen megpróbál. Ezt elmondhatnák rólam is? Ahogyan Pál Ábrahámról írja: „Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott”? Amíg van ok reménységre egész jól szoktunk szerepelni. Megvan még az öröm, a dicséret az ajkunkon, az erő, a bizonyosság a segítség felől. De mi van az olyan helyzetekben, amik a reménységünk ellen törnek? Mi történik, amikor már nem olyan bátorítóak a körülmények? Akkor mi reménykedve hiszünk tovább…? Válaszoljuk ezt meg magunknak és a bennünk lakó Szent Szellemnek. Bizony, sokszor feladjuk már 1-2 nehézség után, pedig Isten ígéretei mennyivel erősebbek ennek a világnak a dolgainál!? Egyik délután hideg, de tiszta idő volt, majd perceken belül beborult, esni, majd hirtelen havazni kezdett. Ilyen kiszámíthatatlan a világ is. Mert az ember azt gondolja, hogy ő jól elirányítja a dolgokat, és kézben tart mindent. De gondolkodjunk! Hatással lehetünk mi az időre? A dolgok növekedésére? A halálra? És sorolhatnám még… Nem. Minden a teremtő Isten kezében van, csak az a biztos, ami az Igéjében le van írva. Mert Ő Ábrahám ideje óta ugyanaz. És ahogyan akkor állt a hithez, ma is úgy áll. Megjutalmazza. Áldásokkal még a földi életben, ha az Ő útján járunk. Örökséget is ad a gyermekeknek, a még meg nem születetteknek is már áldás van bekészítve, amit mi hitünk által hagyhatunk nekik, ahogy Ábrahám hagyta nekünk is. És amiért küzdünk: örök életünk is Nála van! Ez mind hit által miénk az Istentől, akiben változásnak árnyéka sincsen. És menjünk egy kicsikét tovább! Ez olyannyira fontos az Atyának, hogy ezzel működik itt a földön az Ő országa. Annyira látogat meg egy-egy alkalmon, amennyire hiszünk Benne, olyan mértékben nyilvánul meg ereje az életünkben, amennyire hiszünk Benne. A HIT nem egy lehetőség, hanem a veleje az Istennel való kapcsolatnak. Ezért szólítjuk meg, ezért kapcsoltuk össze az életünket Vele, ezért tehetjük meg, hogy reménykedünk mindig. És még valamit nem felejthetünk el: „Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” /Róma4,3/ Mi nem tartozhatnánk a Mennyhez a törvény szerint, annak fényében bűnösök lennénk, akik nem kerülhetnek közel Magához az Igazsághoz. De hittel: „Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség…” /Róma 3,22/

Ábrahám is csak egy ember volt, ahogyan mi. De egy nagyon fontos dolgot megtanult, amit ma – ha eddig nem – mi is megtehetünk: „megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek”. Fontos, hogy az életünk áldott lehessen, hogy a dolgaink gördülékenyen menjenek, hogy gyógyulások, szabadulások történjenek hit által. De a legfontosabb, hogy ezzel is annak adjuk a dicsőséget, Aki egyedül méltó rá, Istennek.

2012. február 20. - 2012. február 26.

Details
Igei gondolatok
21 February 2012
Hits: 279


„Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.” (Zsoltárok 32:8-10)

Ha egy nem keresztény embernek szeretnék Istenről beszélni, gyakran azzal a szívembe íródott gondolattal kezdem, miszerint ebben az eltorzult, kilátástalan és ingatag világban lehetetlennek tartom, hogy élni tudnék… vagy lenne erőm nap, mint nap felkelni, a jövőmre gondolni, ha nem tudnám azt, hogy egyetlen napomat sem egyedül kell végig vinnem. Egyetlen szilveszterkor sem kell arra gondolnom, hogy a nyakamba szakad egy újabb év, amit egyedül kell végigharcolnom. Visszagondolok az elmúlt időkre, és ahogy az képként megjelenik előttem, minden utamon a saját lábnyomom mellett látok egy másikat, a Mester lábnyomát. Néhol csak az Ővét, mert valóban a karjaiba vett és hordozott engem. Igen, ez a tudat, ez a megtapasztalás az egyetlen, ami erőt adhat az élethez, akkor is, ha talán több könny ígérkezik, mint nevetés.

A fenti Ige az egyik kedvenc Igeverseim közé tartozik. Személyesen Neked és nekem szól… az élő Isten, aki ismeri jól az egész életutadat, múltat és jövőt, az előtted álló összes útkereszteződést és akadályt… megszólít téged és felajánlja a segítséget. Amikor feltornyosulnak az életedben a nehézségek, amikor úgy érzed, hogy nem jut eszedbe semmi megoldás, vagy éppen sok-sok utat látsz magad előtt, de nem tudod hová vezetnek… Egy hang megtöri a lelkedben tomboló vihar zaját és azt mondja neked: „Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod.” Megtanulhattuk Salamontól, hogy a bölcsesség minden másnál fontosabb. Az Istentől való bölcsesség maga a Szent Szellem ajándéka. A bölcs ember tudja mi az Istenfélelem, nem beszél elhamarkodottan, nem emberi okoskodáson át látja meg a dolgokat és nem akarja emberileg megoldani a lehetetlent, hanem megragadja a hatalmas Isten által felkínált segítséget, így elfogadva Istentől az iránymutatást arról, melyik úton is induljon el.

Sokat töprengtem azon, vajon mit gondolnánk egy olyan emberről, aki eltévedt egy sűrű erdőben, ahol már sötét és hideg van, lehetetlen megtalálni a kivezető utat, de jönne valaki egy fényes lámpással, akit már jól ismer, akiben soha nem csalódott még, és kinyújtva a karját  felajánlaná, hogy kivezeti őt a „dús füvű legelőre…”. Vajon lenne ember, aki elutasítaná ezt a segítséget? Mondhatjuk azt, hogy persze hogy nem… De sajnos ez nem így van. Az emberek, keresztény emberek is sokszor a magunk által választott utakon járunk. Elindulunk egyedül, elhagyva a Mestert, aztán választott útjainkon eltévedünk, megsebesülünk, és aztán kérdőn nézünk az Úrra, vajon miért engedte, hogy megsérüljünk…

Miért, vajon miért nem fogadja el, miért nem kéri az ember annak a csodálatos, mindenható Személynek az iránymutatását, aki a legjobbat akarja adni az ő számára és ezt számtalanszor bizonyította is? Ez a Személy, Jézus Krisztus, aki azt mondja Neked és nekem: „Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem…” Nem kell egyedül megoldanunk a gondjainkat, Ő megadja a választ, megadja a kimenekvést, sőt nemcsak irányt mutat, hanem azt mondja: „rajtad lesz a szemem…”. Rajtunk tartja az ő tekintetét, hogy ha elgyengülnénk, ne essünk el, megütve magunkat, hanem azonnal a karjaiba vehessen… Sok éves keresztény testvéreim, eljutottunk már odáig, hogy ha vihar közeleg és félünk, elég az Úr tekintetét keresni, Rá nézni és megerősödünk? Vagy mindig a földről összerogyva kell felemelni bennünket? Tegyük boldoggá az Urat azzal, hogy már a tekintete által is megerősödünk hitben és nem csüggedünk el!

„Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni a szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.” Számtalanszor megharcol Isten azért, hogy végre közelítsünk Hozzá. Talán nekünk nem tetsző módon magához von, mert már olyan messze elkóboroltunk Tőle, hogy védelem nélkül vagyunk. Miért távolodunk tőle, miért akarjuk az életünk megannyi terhét magunkon hordozni, amikor van, Aki leveheti a vállainkról? Miért akarunk magunk utat választani, miért nem vágyunk bölcsességre, vagy arra, hogy tanácsot adjon a Mindenható Isten? Mondhatom, és mondhatod, hogy: „Dehogynem, én vágyom erre!” De mit teszek, mit teszel ezért? Hiszen szabad akaratot kaptunk, nekünk kell döntenünk Isten akarata vagy a saját akartunk mellett! Átadom valóságosan az irányítást Istennek, vagy csak szájjal teszem, ezzel megnyugtatva a lelkemet?

Kell, hogy a ma embere is tudjon megalázkodni Isten előtt. Az Úr ereje és hatalma semmit sem változott. Ha Ő azt mondja „legyen” , akkor lesz…Ha Ő azt mondja „múljon el”, elmúlik… bármiről is legyen szó. Vágyjunk belekapaszkodni abba a biztos kinyújtott kézbe, amely felénk nyúl! Vágyjunk arra, hogy Ő bölccsé tegyen… vágyjunk arra, hogy megmutassa, melyik utat szánta nekünk és tanuljunk meg járni azon! Vágyjunk a tanácsaira és tudjuk értékelni az Ő féltő tekintetét, amely szüntelen ránk szegeződik!

 

 

2012. február 13. - 2012. február 19.

Details
Igei gondolatok
13 February 2012
Hits: 264


Miről is írhatnék, kérdeztem magamtól. Nem tudok másról beszélni, mint Isten jóságáról, gondoltam magamban. Hála legyen neki, hogy ezzel lehet most tele a szívem. Sok bizonyságot adott a héten, a szolgálatok is áldottak voltak, amikben részt vehettem. Aztán eszembe jut, hogy mi az, hogy csak most? Miért mondom ezt így magamnak? Helyre kell tennem a szívem! Az igében is azt olvassuk, hogy „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” Az Úr nem pillanatnyi örömre hívott el, mikor kiválasztott, egész mást mond az Ige.

Ez rajtunk múlik. Aztán erre máris eszembe jut a „de hát csak emberek vagyunk…” mondás. Ennek minden pozitív és negatív oldalával. Érzelmeink sokszor úrrá lesznek rajtunk, és bár az Úr int minket attól, hogy ezektől függve éljünk, ez nem mindig könnyű. Én is jártam már úgy, hogy örömöm a tetőfokára hágott, ha valami nagyon jól sikerült, de bizony egy-két nap és tovaszállt. Ezt mindenki megtapasztalja az életben időnként. Ettől nem leszünk keresztények. Azonban nekünk adatott a Szent Szellemtől jövő öröm, amely nem egy pillanatnyi érzés, hanem egy életforma kell, hogy legyen. Még én sem járok ott, hogy minden helyzetben örülni tudjak, de ismerek olyan embert, aki a legnagyobb bajban is pozitívan nyilatkozik, és az Úrral van tele a szíve és gondolatai. Egy ilyen ember vonzza a körülötte levőket, élő bizonyságként szolgál élete, és sok embert tud az Úrhoz vezetni. Igazi só.

Mennyivel könnyebb elengedni vagy sajnáltatni magunk egy kicsit, és olyankor legalább egy időre mi vagyunk a középpontban; vagy ha hagyjuk, hogy érzelmeink vezessenek és hullámozzunk, mint a tenger? El lehet tölteni nagyon sok időt így keresztényként is… Szolgálhatunk tűznek tűnő felbuzdulásból is, akár kezdetben eredményesen is, hiszen az emberek csak azt látják, hogy „ú milyen tüzes”, de ne várjuk hosszú távon az áldásokat az életünkre, a szolgálatunkra.

Kicsit eljátszottam a gondolattal, hogyan alakul egy Lélek örömével teli és egy érzelmek alapján élő ember barátainak száma.

Láthatjuk, hogy egy érzelmi ember kezdetben sok embert képes megnyerni, azonban ahogyan telik az idő, egyre jobban megismerik, és elpártolnak tőle, míg egy hitből élő, a Lélek örömét hordozó ember, egy olyan valaki, akihez fordulni lehet, egy példamutató magatartású, megbízható egyén idővel csak gyarapodik a gyümölcsökben. Lehet, hogy egy érzelmi emberhez a barátok kezdetben közelebb kerülnek, mondjuk egy krízisben, de egy idő után a sírás, önsajnálat ellenkező hatást fog kiváltani és távolodni fognak tőle.

Melyik tábort akarod erősíteni? Gyors eredményeket szeretnél elérni, vagy örökké tartó befektetést hoznál létre? Ne hagyd, hogy az ördög elcsábítson a praktikáival; lehet, hogy kezdetben nehezebb lesz elindulni, lehet, hogy látszólag másnak jobban megy, de Isten mindig hosszú távon gondolkozik. Emberként hajlamosak vagyunk kevés idő után messze menő következtetéseket levonni, pl.:„ennek semmi értelme”, „miért is csinálom, áh úgysem lesz ebből semmi”, pedig pusztán csak azt a törvényszerűséget kellene követnünk, hogy vetés nélkül nincs aratás. A mag sem két hét alatt lesz érett aratható növény...  Nem attól leszel hittel teljes, örömmel teli keresztény, ha gyors eredményeid vannak – az bárkinek lehet. Akkor leszel ilyen, ha két év múlva megállunk beszélgetni, és még mindig öröm van a szívedben a szolgálattól, attól, hogy segítettél valakinek, vagy bármilyen kis dologtól. Minden kicsiben kezdődik el. Vizsgáld meg magad, milyen a szíved, mert az „igaz ember hitből él.”

Arra szeretnélek bátorítani, hogy az igazi örömöt ne add oda „egy tál lencséért”! Tarts ki, mert végezetre eltétetett néked az igazság koronája, melyet megád néked az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak néked pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését!

 

2012. február 06. - 2012. február 12.

Details
Igei gondolatok
07 February 2012
Hits: 254


„Ez a nép szájával közelgett hozzám, és ajkával tisztel engemet, szíve pedig távol van tőlem.”
Máté 15:8

Bárki olvassa el ezt az Igét, szívéig hat, mert maga az Úr Jézus mondta, mindenféle csomagolás nélkül. Az Úr soha nem beszélt a dolgok mellé, hanem érthetően, hogy mindenki megértse... Nem dicséret ez, ami miatt mosolyogva kihúzhatnánk magunkat, hanem vélemény egy személyről, rólad, rólam, rólunk…
Ha megvizsgáljuk a hitéletünket, vajon milyen eredményre jutunk? Mert azt pontosan látjuk, hogy a világ milyen távol van Istentől. Minden idejüket kitölti a sátán által diktált, válogatott praktika. Ezt mi olyan pontosan észrevesszük, látjuk, és sajnáljuk őket.
De azt, hogy mi keresztyének, milyen közel vagyunk Istenhez, ezt már nem vesszük észre. Pedig Jézus sokféle jellel rámutat, hogy túlságosan is távol vagyunk Tőle! Ilyen jelek lehetnek az örömtelenség, szeretetlenség, érdektelenség, megszokás, unalom, hűtlenség az Úrhoz, a szolgálathoz, stb. Azt gondoljuk, hogy csak az életünk van megterhelődve, és más baj nincs, pedig igenis sok a baj velünk.
A legfontosabb jel, amikor a szívünkben nincsen öröm senki iránt. Nem vágyunk a szolgálatra, egyre nagyobb teher egy Igei gondolat megírása, egy alkalomvezetés, úgy érezzük, már így is mi végezzük a legtöbb munkát.
Akkor, mikor megszokássá válik a vasárnapi alkalom, és csak elmegy egyik hét a másik után. Már fel sem tűnik, hogy nem kapunk semmit az Úrtól, és már nem tudjuk elvenni Isten üzenetét sem. Talán más tanácsára megpróbálunk böjtölni és imádkozni, de eredménytelenül.
A böjt és az ima szorosan összetartozik, viszont ha csak böjtölünk, de elmarad a hála, a könyörgő ima, akkor, hiába a böjt! Ha ez időben ugyanúgy éljük az életünket a világi környezetben, ömlenek a szánkból a sok rosszindulatú beszédek, akkor mindhiába minden! Talán helyes az a kifejezés, hogy koplalunk.  Kigúnyoljuk, az ima és böjt erejét!
Mikor nincs elmélyült imaéletünk, várakozás az Istennel való találkozásra, a sátán kinevet, és nem előre haladunk, hanem háttal a szakadék felé. Ő meg támadni fog addig, míg le nem zuhanunk a szakadékba. Hisz ez a célja!
Jézus azonban minden módon el akarja érni a szívünket, a lelkiismeretünket, hogy rámutasson arra a nagy hibára, amit lehet, hetek, hónapok, évek óta teszünk. Ha az Úrnak sikerül elkapni egy nyugodt pillanatunkat, és sikerül szívünket megérinteni, akkor döbbenünk rá, hogy a monoton keresztyén életünket élve, már-már kiégtünk. Az Úr megpróbálja azt a pici szikrát újra fellobbantani, amitől fény gyúlik, ami megvilágítja az eltávolodás okát.
Ha idáig el tudunk jutni, nagyon gyorsan menjünk vissza oda, Ahhoz, Akitől eltévelyedtünk! Oda, ahol mindig van védelem, oda, ahol mindig van fény, amiben megláthatjuk bűneinket, amik eltávolítanak az Úrtól.
Hisz ez az Ördög praktikája, hogy elvegye az Istenre szánt figyelmet, időt, hogy betöltse az életünket minden jónak tűnő dolgokkal. És ha sikerült odáig eljutnia, utána már nem nehéz neki.
Ha mi nem éljük meg naponta az Úrral való találkozásunkat, egy idő után nem vágyunk rá. Kell, hogy elcsendesedjünk bárhol is vagyunk, hogy mindig elérhetőek legyünk mi is az Úr számára. Adjunk lehetőséget rá Neki, hogy meg tudja gyújtani azt a szikrát, vagy felszítsa a parazsat, ami bennünk van.
Legyen öröm az életünkben! Örülni tudjunk a szolgálatnak, az Úrral való találkozásnak, egymásnak!
Tudjunk örülni annak, hogy a Megváltó megszületett a Földre, hogy elvegye a világ bűneit. De ezt csak az Úr mellett tudod átélni, és nem távol tőle.
Ha neked, nekem, mindannyinknak szólt a fenti Ige, váljon figyelmeztetésül a számunkra! Ne mutogassunk a másikra, hanem vizsgáljuk felül az életünket, nézzük meg, hogy működik -e az alázat, Istenfélelem, szelídség és mindazok a tulajdonságok az életünkben, amiknek egy újjászületett hívőben működni kell.

2012. január 30. - 2012. február 5.

Details
Igei gondolatok
30 January 2012
Hits: 278


Rég tudjuk, hogy a keresztény létünk kicsit sem jelenti azt, hogy mentes az életünk a megpróbáltatásoktól. Sok bizonyság vesz körül minket a gyülekezetben, a barátaink körében és a családban. Rendszerint ezekben egy-egy megpróbáltatásból való szabadulásunkat meséljük el, mint gyógyulást, Isten szeretetét, amely a mélyből felrepített. Így azt mondhatjuk, hogy legalább annyi völgy is kerül az utunkba, ahogy a keskeny úton menetelünk előre, mint amennyi magaslatot elérhetünk. Egyik este Jeremiás Siralmait olvastuk a Férjemmel, és nagyon megfogtak a sorai. Igazi megpróbáltatásokat kellett annak a férfinak átélnie. Jeremiás szenvedésiben ráismerhetünk akár egy az egyben is saját szavainkra. Keressük hát meg az Igében, mit tehetünk, ha így önt el a rossz és így beburkol a sötétség!
„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony ellenem fordítja kezét, folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal.”
/Jeremiás Siralmai 3,1-5/

Néhány dolog elgondolkodtatott. Így ír: „az Úr haragjának botja miatt…”. Pontosan tudjuk, hogy Isten a javunkat akarja, és mindent, amit tesz a szeretet munkál ki. Kérdés akkor, hogy miért írta ezt Jeremiás? Miért az Úrra fogja az Ő szenvedését? A mi Istenünk Mindenható. Minden hatalom az Övé Mennyen és Földön is. Éppen ezért a Sátán sem tehet semmit anélkül, hogy Isten azt engedélyezné. Biztosan emlékeztek arra, ami Jóbbal történt. Nézzük csak meg a történet elejét. A Sátán Istenhez ment, és Ő büszkén szólt neki gyermekéről a Jób 1,8-ban: „Észre vetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön…” (Isten ilyen… fentről szemlél minket és gyönyörködik az övéiben). Vajon mit válaszolt erre a gonosz? „Nem ok nélkül féli Jób az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!”/Jób1,9-11/ Mindig ezt teszi: ellenkezik, a Fenséges dicsőségére tör, és az a célja, hogy megsemmisítse a szeretet-, és tiszteletteljes kapcsolatot a Teremtő és a teremtett ember között mióta világ a világ. Tehát igen… Minden Isten tudtával történik az életünkben, ez az első dolog, amit be kell látnunk, és ez a felismerés felszabadít! Ha ezt elfogadjuk, akkor tudjuk, hogy ha vesztünk is el tárgyi dolgokat, akár embereket vagy lehetőségeket, jó kezekben vagyunk. Jób élete egyértelmű bizonyság arra, hogy felettébb meg leszünk áldva minden egyes kiállt próba után, s amit elvesztünk, többszörösen kapjuk vissza!
Folytassuk Jeremiás történetét! Az olvasottak alapján megállapíthatjuk, hogy testi és lelki fájdalmak egyszerre gyötörhették őt, csak sorolta, és sorolta a sérelmeit. Erre szükség is van, nem robotok vagyunk, akik szemrebbenés nélkül éljük az életet, a jó dolgok mosolyt csalnak az arcunkra, a kínok könnyeket fakasztanak… Kell is, hogy imában mindent az Úr elé tárjunk és áldott dolog, ha testvéreinkkel is meg tudjuk a nehézségeinket osztani. Ezután azonban Jeremiással együtt azt kell mondanunk: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek…” /Jeremiás S. 3,21/ Emlékeztessük a lelkünket arra, kihez is tartozik, ha egyedül nem sikerül reményt csiholni, hívjuk a Szent Szellemet, ébressze fel a lelkünket, töltsön meg reménnyel bennünket! Mert lehet nagynak tűnik az, aki a világot uralja, de még hatalmasabb az, Aki bennünk van, a reménység Istene. Így folytatja Jeremiás: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged! Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban –, ezért benne bízom.” /Jeremiás S. 3,22-24/ És mindig csak ez jusson az eszünkbe. Ez nem változik a körülmények hatására, nem egy régi ígéret… Ez egy ember igaz imája, aki bár nyomorúságot szenved, de tudja, kinek hisz! Sokszor a megpróbáltatásaink azért vannak – ahogyan Jóbé is erről szólt –, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatunkat az Úrral. Hogy meg legyen próbálva a gonosztól, de aztán győzelemmel átitatott erős szövetség legyen. Ezen túl új áldások forrása is lehet az életünkben, felkészíthet új szolgálatra, nagyobb bőségre. Isten tárháza kimeríthetetlen, ha a gondokat nem is értjük, az eddigi tapasztalataink és a Bibliánk minden sora arra buzdít, hogy reménykedjünk. És miért igaz ez minden nap, minden egyes problémánkra? „mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a Te hűséged!” Ámen!


2012. január 23. - 2012. január 29.

Details
Igei gondolatok
23 January 2012
Hits: 270

„Mindennek megszabott ideje van, meg van az ideje minden dolognak az ég alatt.” Prédikátor könyve 3:1

Igen, mindennek meg van a maga ideje. Ennek ellenére mégis olyan sokszor a türelmetlenség az, amivel szembe találjuk magunkat minden nap. Pedig az Úr türelemre int és tanít bennünket.
Türelmetlenek vagyunk, amikor egy próba közepén vagyunk és azt kérdezzük, hogy mikor lesz már vége. Türelmetlenek vagyunk akkor is, amikor a kérdéseinkre nem kapunk azonnal feleletet az Úrtól. Vagy mikor a kéréseink talán csak évek múlva teljesülnek. Akkor is türelmetlenek vagyunk, hogyha az Úrtól kapott látásunk, álmaink nem válnak azonnal valóra.

De akkor, amikor türelmetlenek vagyunk azt fejezzük ki, hogy nem bízunk eléggé az Úrban. Talán attól félünk, hogy amit kértünk nem fogja teljesíteni? Vagy, hogy nem hozna ki bennünket a próbából, amibe épp belekerültünk? Vagy félünk attól, hogy az ígéretek és az álmok, amiket kaptunk az Úrtól nem fognak teljesülni?

A türelem, bizalom Isten felé! Bízni abban, hogy Ő megszabadít és nem hagy magunkra a legnagyobb szenvedések közepette sem. Bízni abban, hogy amit Ő megígért azt teljesíteni fogja és a Tőle kapott álmokat, látásokat valóra váltja. De bízzuk rá azt, hogy mindezt mikor viszi véghez.
Az ige így ír: „Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg, ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.” Habakuk könyve 2:3
Ne siettesd a dolgokat, sőt, ha késik is, várd türelemmel. Ne akarjuk Isten időzítését módosítani, mert Ő tudja, hogy mikor mire van szükségünk. Jól tudja, hogy mikor mit akar megvalósítani az életünkbe.

Amikor egy gyermek kinéz magának egy új játékot, azonnal szeretné megkapni a szüleitől. De sokszor bizony nem kaphatja meg akkor, nem érti hogy miért, de neki is meg kell tanulnia várnia, hisz a szülő a legjobbat szeretné gyermekének, ezért jól tudja, hogy miért nem veszi meg neki.
Így van velünk Isten is. Néha, talán mint egy gyermek követelőzünk, most azonnal akarjuk, de Isten vár. Nem azért vár, mert nem tudná megadni. Talán még nem vagyunk kész rá, hogy megkapjuk. Vagy lehet, hogyha megadná nekünk, az nem válna a hasznunkra. Vagy kíváncsi az Úr a kitartásunkra, hogy feladjuk, vagy pedig folyamatosan imádkozunk érte.

Isten azt akarja, hogy tudjunk türelmesen, kitartóan várni rá. De a türelmet nem úgy fogja megtanítani, hogy elveszi a mi türelmetlenségünket, amit hirtelen felvált a türelem. Nem…bár, hogyha ezt tenné, az lehet, hogy könnyebb és egyszerűbb lenne a számunkra, de Ő teljesen máshogy tanít bennünket. Hoz az életünkbe olyan helyzeteket, amikor megtanulhatjuk, amelyekben türelmesnek kell lennünk. Vagy hoz elénk olyan embereket, akikhez türelemre van szükségünk. Tehát Isten nem elveszi a türelmetlenségünket, hanem megtanít bennünket türelmesnek lenni. És lehet, hogy néha elesünk és nem álljuk jól a próbákat, de Istennek nem fogy el a türelme irántunk. Ha kell újra és újra átveszi velünk ugyanazt a leckét. Ha kell, sokszor ismételteti velünk azt a feladatot, hogy megtanuljuk.
Mert Ő nem fárad bele, soha nem mondja azt, hogy most már nincs türelmem hozzád.
Ezért higgyük el, hogy az Úr a legjobbat akarja nekünk és az Ő időzítése a legjobb, mert az Ő gondolatai nem a mi gondolataink!


2012. január 16. - 2012. január 22.

Details
Igei gondolatok
16 January 2012
Hits: 269


„Aki engem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (János 12:26)

A fenti Igét olvasva melegség járta át a szívemet, és mosolyogva kezdtem boncolgatni a sorokat.  Ez a többszörösen összetett mondat milyen sok mindent mond számunkra... Nézzük csak: A első mondatban egy felszólítás történik Jézus részéről, hogy mindazok, akik Őt szolgálják, Őt kövessék! Nem csak az illem kedvéért, hanem biztosan megfigyeltétek már, hogy ha valaki a másik közelében van, kezdi felvenni annak szokásait. Megpróbál úgy öltözködni, vagy néha életritmusa is a másikhoz változik. Milyen jó is lenne a mi számunkra, ha nagyon hasonlítanánk a Megváltónkhoz. Ez pedig csak úgy érhető el, ha valóban, minden gondolatunk az Úr körül forog! Követjük Őt olyan távolságban, hogy ha szól hozzánk, azt meghalljuk. Sem lemaradva, sem megelőzve, hanem közvetlen mögötte járjunk! Ahhoz, Aki annyira szeret, hogy az életét adta mindannyiunk bűneiért, hogy örök életünk lehessen. Nem felajánlotta, hogy járhatunk Vele, vagy milyen jó lesz, ha mi is ott leszünk mellette, hanem egyértelműen azt mondta: „Engem kövessen!” Jézus nem mond más lehetőséget számunkra, hanem kötelező haladás irányt határoz meg.
Majd az Úr egy örömhírt közöl velünk: „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is”. Kell -e nekünk ettől jobb hír, mint, hogy együtt lehetünk Jézussal? Ő helyet készít nekünk a Mennyben, milyen csodálatos ígéret ez! Ezt ígéri a János 14:2-3-ban „Az én Atyám házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”
Az Úr szava garancia arra, hogy ez így fog lenni! Hisz Ő maga az „Igazság”, tehát amit mond, az mind igaz!!!
És végül az Úr ismét egy jó hírt mond a számunkra:„Megbecsüli azt az Atya”. Tudnunk kell, hogy Jézus mindig tisztelte az Atyát, engedelmes volt neki. Mikor megszólították, hogy „Jó Uram”- Ő azt válaszolta- „Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.” (Lukács 18:19)
Testvérek, fel tudjuk mi ezt fogni, hogy mit is jelent ez a mi számunkra? A Jó Isten, a világ Teremtője, Aki a mindenséget teremtette, Ő megbecsül bennünket! Bennünket, azért mert elhisszük azt az igazságot, amit Jézus mond, és szolgáljuk, és követjük Őt.
Ha megfigyelitek, Jézus beszéde mindig tárgyilagos volt. Nem kell neki bizonygatni, hisz visszaellenőrizhetően, amit mondott, mindig igaz volt. Soha nem kellett tartani a lebukástól, hogy vajon hogyan leplezik le, mert Ő maga az Igazság.
Jézus a hozzá vezető útnál is csak egyet határozott meg. Ez pedig a keskeny út! Nincs lehetőség máshol járnunk, ha Vele akarunk a Mennyben lenni.
Ebben az Igében az Úr nem határozza meg, hogy ki szolgálja Őt, mert azt mondja: „Aki”- és itt van a szabad akarat, tehát a döntési jog a kezünkben van. De ha elhatároztuk magunkat, hogy Őt szolgáljuk, akkor Vele kell, hogy járjunk, és ennek a hűségnek egy nagy áldás a jutalma. „Isten megbecsül bennünket”.
Ha elgondolkodunk rajta, Jézus nem csak a jövőről beszél, hanem a máról is. Ugyanis a Szentlélek által folyton kapcsolatban tudunk lenni Jézussal. Ő az Atya jobbján ül, de elküldte nekünk a Szentlelket, Aki bennünk él, és általa teljes kapcsolatban lehetünk a nap minden percében. Ugye milyen jó is ez nekünk?
És ha a világi emberek egymás gondolatait is keresik (beosztottak a főnökéit) akkor annál inkább kell nekünk a Megváltónk gondolatait keresni. Ha szeretjük Jézust, azzal kedveskedjünk Neki, hogy ott legyünk állandóan mellette. Az, hogy ott lehetünk mindig Jézus mellett, a mi számunkra a kegyelem!





2012. január 9. - 2012. január 15.

Details
Igei gondolatok
10 January 2012
Hits: 272


„ …legyen meg a Te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen e Földön is.”  (Lukács 11:2)

Az ember rendkívül kreatív lény. Tervei, céljai, vágyai vannak, amelyeket a legkülönbözőbb módón próbál megvalósítani. Mindig előrehelyez az életében egy-egy számára fontos területet, amelyen változtatni akar, így tervezi a párválasztását, a tanulmányinak irányát, a munkahelykeresést és bármilyen hétköznapi tevékenységet, amely számára jónak tűnik. Igen, ilyenek vagyunk mi, emberek… A jobb fizikai és szellemi lét eléréséért terveket szövünk, vágyakat dédelgetünk és lépéseket teszünk. Isten szereti az Ő teremtményét, az embert. Szereti azt, amilyenek vagyunk… hogy vágyunk a boldogságra, vágyunk eredményekre, vágyunk arra, hogy talán régi álmainkat megvalósulni lássuk. Ő teremtett bennünket ilyenné… hogy vágyunk a jóra, vágyunk az örömre, vágyunk megbecsülésre. Mi emberek a célok megalkotásánál csupán egy nagy hibát követünk el… gyakran kihagyunk egy nagyon fontos személyt a tervalkotásokból. Több évtizedes keresztényektől, köztük magamtól is azt kérdezem: „ Még mindig nem hisszük el igazán, hogy Istennek milyen fontosak az álmaink? Még mindig nem értjük teljességében, hogy Neki van egy tökéletes terve az életünkre, amit idejében megvalósít? Még mindig félünk átadni a terveinket annak a Személynek, Aki a számunkra legjobbat hozhatja ki azokból?”  „Az embernek elméje gondolja meg az ő útját, de az Úr igazgatja annak járását.” (Péld.16:9) Isten jól ismer, tudja azt, hogy elménk gondolatokat szül, terveink és vágyaink születnek a jövőre nézve, de nem mindegy az, hogy a tervek megvalósításáért magunk teszünk görcsös lépéseket, vagy átadjuk azoknak igazgatását a Teremtőnek. Isten arra vár, hogy átadd az álmaidat Neki, hogy Ő igazgassa a tervek megvalósulásának útját az életedben. Szívünk mélységéig higgyük el azt, hogy Ő egy szeretetteljes szülő, aki már megfogantatásunk előtt is ismert és látja az egész életutunkat… az életutunkban adódó összes elágazást, lehetséges mellékutat, mélységeket és magasságokat. Ő látja a jövőt, mi nem… Őneki van hatalma változtatni a körülményeken, nekünk nincs… Legyen hát teljes bizodalmunk átadni neki a mi törékeny és még élettelen céljainkat, hogy Ő igazgassa azok megvalósulását.

Talán könnyű erről beszélni, de vajon könnyű-e kimondani: „Uram, legyen meg a Te akaratod!” Ki tudod-e ezt mondani, amikor kész terveid vannak valami felől? Ki tudod-e ezt mondani, amikor talán még B terved is van, ha esetleg nem sikerülne az A terv? Gyakran hangzanak el okoskodó imák Isten felé. Bár furán hangzik ez a jelző, hogy „okoskodó”, de nem is kerestem ide más szót, hiszen néha tényleg okoskodóak tudunk lenni még a hatalmas Istennel szemben is. Felvázolunk Neki egy lépésről lépésre összeállított tervezetet és elmagyarázzuk az Úrnak, hogy ez miért lesz jó. Néha azt is képesek vagyunk elmondani a Mindenható Istennek, hogy ha esetleg ezt nem tudná megvalósítani, akkor van más ötletünk is. Milyen furcsa erre gondolni… de néha tényleg ezt tesszük. Tanácsot adunk a Mindenható Királynak…

Az alapigénk a legfontosabb imádságunkból való részlet: „ …legyen meg a te akaratod, miképpen a Mennyben, azonképpen e Földön is.”  (Lukács 11:2) Milyen fontos naponként elmondani az Úrnak, hogy az kívánjuk, legyen meg az Ő akarata. Jézus ezért is foglalta bele az alapimádságunkba, a Mi Atyánk kezdetű imába, melyet megtanított az Ő tanítványaival. Szívünk mélyéig értsük meg, mennyire fontos ez az Úrnak, és mennyire kell ez a mi életünknek… hogy átadjuk magunkat az Ő akaratának. Hiszen gyakran megesik velünk, hogy az életünkbe sorra gyűlnek a kudarcok, a rossz döntések, és feltekintünk az Úrra: „Miért hagytad ezt, Uram???” Kérdezzük meg magunktól, vajon hagytunk beleszólást a Mesternek a körülményeink alakulásába? Ő szabad akaratot adott mindannyiunknak, de vágyik arra, hogy ennek ellenére mégis hívjuk Őt a dolgaink igazgatásában. Tudnunk kell, ez leginkább a mi érdekünk és adjunk hálát ezért a lehetőségért, hogy a Királyok Királya törődik az életünkkel!

A Mester mindenben példát adott nekünk, embereknek. A Gecsemáné kertben, az elfogatása előtt ekképpen imádkozott:

„Ismét elmene másodszor is és könyörge, mondván: „Atyám! Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a Te akaratod.„(Máté 26:42)

Most, év elején hozzunk egy döntést, mely kihathat az egész évünkre. Mondjuk azt az Úrnak: „Istenem, én Tőled való terveket és álmokat szeretnék látni, és nem emberi erőből fakadó lépéseket akarok tenni a megvalósításukért, hanem a Te kezedbe teszem le a szívemben levő összes álmomat. Csak azokat a terveket végezd be, amelyek a Te terveid velem, hiszen Te látod a jövőt. Te igazgasd a céljaim megvalósulását, és adj erőt minden nap kimondanom, hogy ATYÁM NE AZ ÉN AKARATOM LEGYEN MEG, HANEM A TIÉD… hiszen erre tanítottál Jézus, amit Te tanítasz, az a legjobb nekem.”

2012. január 2. - 2012. január 8.

Details
Igei gondolatok
03 January 2012
Hits: 267


Ézsaiás: 43:19

„Íme, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.”

Az ember hamar átesik egy éven. Túlságosan felgyorsultak a mindennapok ahhoz, hogy lassúnak érezzük az év múlását. A nagy küzdelmek alatt arra ébredünk, hogy újra egy másik év dátumában vagyunk, és úgy érezzük megint nem történt semmi, az életünk egy síkon mozog.
Szeretem a Zsoltáros szavait, énekeit. Miért? Mert minden időben az Urat dicséri, és mindent, amit tesz Isten magasztalására végzi. Minden tettéről beszámol Királyának, mint a legszerelmesebb fiatal, aki alig várja, hogy elmondhassa élményeit szerelmének! Csodálatos olvasni arról, milyen kapcsolata van Istennel. Kimondhatatlanul sok előnye van annak, ha Krisztussal élünk. Most talán azt mondod, „hát én töltök időt Istennel!” NEM! Én nem erről beszélek! „ÉLNI Krisztussal!” A kettő nem egy és ugyanaz! Élni úgy vele, mint társsal, mint vezetővel, mint irányadóval, mint legbensőségesebb baráttal! Igen, erre bátorítalak, hogy kezd az évet így: „Én akarok Jézussal élni.” Páran kimerítik a kereszténység fogalmát annyiban, hogy „olvasom az Igét…”. Vajon mit mond annak aki „csak olvassa” a fent írt ígéretet? És mit mond annak, akinek a szívéig hatol és akiben élővé lesz ez az ígéret? Kívánom Neked, hogy minden napodat az újévben Krisztus Igéje tegye élővé! Nekem nagyon sokat jelent ez az ígéret. Talán, te is hallottál arról, hogy egy új lázban van a világ. 2012 a világ végének éve – ezt mondják. Minden összeomlik és elmúlik egy szempillantás alatt a Föld. Én azt mondom, bár így lenne! Talán nevetsz ezen… Pedig komolyan így érzem! Mert vágyom arra, hogy megláthassam színről színre a Királyok Királyát és dicsérjem Őt megszakítás nélkül.
Isten csak erre vár! Arra, hogy az ember életében elmúljanak, az „én megoldom”, „én kitalálom”, „én megteremtem”…stb. gondolatok. Az ember már hosszú ideje úgy gondolja, hogy Ő mindent meg tud valósítani ahhoz, hogy éljen. Jézus azt mondta:
Máté evangéliuma: 16:24
„Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem”.
Sokat küzdünk gyülekezetünkért, családunkért, barátainkért. Azért, hogy minél többen legyünk, minél könnyebb legyen az életünk. De rájöttem, az élet nem erről szól! Hisz az élet maga Krisztus, az Ő Igéje, amely táplál, erősít, tanít, vezet. 2 Timóteus: 3:16. Fel kell ismernünk, hogy mindaz, ami körülöttünk van és mit oly szorgosan védünk, építünk, valójában nem a mi erőnkből fog jobbá, szilárdabbá válni. Csak akkor tud tartóssá válni, csak akkor lesz áldássá munkánk, ha megtagadjuk az ÉN szerepét és átadjuk Jézus Krisztusnak. Ő az Út, az Igazság, és az Élet. Nála van a szabadulás, és az örök élet. Meg kell, hogy tagadjunk minden emberi gondolatot ahhoz, hogy Isten elhozhassa számunkra azt az ígéretet, amit talán most adott, de leginkább hosszú évekkel ezelőtt és még mindig nem látjuk beteljesülésüket. MIÉRT? – Kérdezhetjük. Pedig a válasz ott van a szemünk előtt. „Tagadd meg magad és kövess engem…” Sokáig küzdhetsz és gyakorolhatod az „Önmegvalósítás” rejtelemit, de az Élet Krisztusnál van. Az út, a vezetés Jézusnál van, és MINDENNEK az IGAZSÁGA Istennél találtatik. Ezért mondom bátran, hogy bárcsak jönne el az emberben a LELKI összeomlás, az a bizonyos „világvége”, mert akkor meglátja a nemzetünk, a gyülekezeteink hogy nincs más segítség, nincs más megoldás, nincs más „szer” arra, hogy hogyan legyenek új lelkek az Imaházainkban, hogyan legyenek megújulások, CSAK EGYEDÜL JÉZUS KRISZTUS által!
„Íme, újat cselekszem…” Az első, hogy megértsük, hogy az Úr minden kezdetnek és munkának az elindítója. Ő maga a teremtés Atyja. Nem gondolkozik a múltban, csak arra vár, hogy mikor cselekedhet, mikor teremthet benned. „most készül, avagy nem tudjátok még?” Ha a Zsoltáros példáját követjük, akkor látni, és érteni fogjuk Isten igéjét. Nem kell törnöd a fejed azon, mit is akar az Úr! „Újat, most?”- kérdezhetjük. Az új, az élet a pusztában kezdődik el. Amikor Jézus kint volt a pusztában, betöltekezett erővel. Azt mondja: „a pusztában utat szerzek…” városaink, falvaink puszták, víz nélküliek, kietlenek, arra várva, hogy Jézus megjelenjen és utat készítsen és „a kietlenben folyóvizeket” fakasszon. Mi kell tehát ahhoz, hogy az ígéret elindulhasson és meglássuk beteljesülését? Jöjjön el az emberi érzések vége és pusztulása és ragyogjon fel a Krisztus! Keressük Őt szüntelen!
Zsoltárok:63:2
„Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
Lássuk, be Isten nélkül semmik vagyunk és ez az év más legyen, mint a múlt. Találj rá az Igaz társadra, Jézusra, élj vele és engedd tervei beteljesülését az életedben és környezetedben!”


2011. december 26. - 2012. január 1.

Details
Igei gondolatok
27 December 2011
Hits: 272

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Máté 25, 14-19

Ez egy igen érdekes történet, mint mindegyik, amelyiket Jézus osztott meg velünk földi szolgálata során. Ahogy nemrég sokadjára olvastam ezt a történetet, teljesen más színben láttam meg az egyik szereplőjét. Ez pedig az a szolga, aki az Urától egy talentumot kapott. Mindig azt gondoltam róla, hogy ő egy hitetlen embert szimbolizálhat, valakit, aki nem ismeri Istent, és nem tesz azért, hogy a munkája előrehaladjon. Olyat, aki tehetségtelen, aki nem elég megbízható. De be kellett látnom, hogy tévedtem. Kezdjük csak olvasni a történetet együtt!
A ház ura elindul, valószínűleg hosszú útra, hisz gondoskodni akart a hátrahagyott dolgairól, hívatta hát szolgáit, hogy megbízza őket. Ezen a ponton már nem állja meg a helyét előzetes gondolatom. Mivel az volt a célja, hogy rájuk bízza mindazt, amije van, biztosan nem tőle távol álló három embernek szólt. Ezek az emberek az Ő szolgálatában állhattak már jó ideje. Látszik mennyire ismerte az uruk őket, tudta kinek, s milyen arányban kell elosztania az értékeket. Hamar ráismerhetünk Jézusra a történetben! Nem elment Ő is, és nem itt hagyott mindent, amije van, nekünk, szolgáinak? És nem ismer-e annyira, hogy tudja, kinek mekkora feladatot adhat, amivel képesek vagyunk megbirkózni? De, igen! Tudjuk azt, hogy ennek a történetnek mi magunk is a főszereplői vagyunk az Úrral, elment, és vissza is jön majd értünk, de rengeteg feladat maradt itt, mik arra várnak, hogy végezzük őket.
És két szolga tudta is, hogy mi a dolga, elment és megduplázta, amit kapott. Huh… Bár ezt mondhatnám… Hogy mindenből, amit Istentől kapok, még egyszer annyit hozok ki. Olyan nincs, hogy valaki semmit nem kap a szolgálathoz. Akinek nem szép hang, annak zenei tudás adatott, ha nem az, akkor együtt érző szív, erős karok, képesség a buzdításra, ajándék a tanításra, nyelvek nemei, képesség a kisgyermekekkel vagy a fiatalokkal való bánásra, és sorolhatnánk hosszan még. Mindezeket nem zárhatjuk magunkba, nem rejthetjük el, mert akkor az egy talentumos szolga hibájába esünk, ami roppant szomorúságot okoz a mi Urunknak. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora bizalmat jelent, ha valaki elmegy, és értékeinek egy részét ránk bízza, bármekkora részről is legyen szó. Nem mindenki mondhatja el, hogy annak szolgál, Aki meghalt, de feltámadt, és visszajön az övéiért. Ez kiváltság, Testvéreim!
Miért rejtette el vajon az az egy szolga, amit kapott? Mert félt. Nem ismerte elég jól azt, akinek dolgozott. Azt hitte, hogy elég, ha magának megtartja az egy talentumot. Pedig mennyire nem ezt akarja Jézus. Mennyire arra vágyik, hogy minél többen halljanak Róla. Hogy ami nekünk van kincs, azt másokkal osszuk meg. Ha magunkban kuporgatunk egy-egy kedves szót, amivel erősíthetnénk egyik testvérünket és érezzük is a szívünkben, hogy bátorítanunk kellene, de nem tesszük, akkor nem cselekszünk a megbízatásunk szerint. Ha van egy bizonyság, de mégsem osztjuk meg egy alkalmon, akkor megfosztjuk a többieket is az épüléstől. Nem rejthetjük el, amit Tőle kaptunk.
Sose felejtsük el Isten mindent átható szeretete mellett, hogy eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk az Ő trónja előtt. „Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” Sáfárai vagyunk a Teremtőnek itt a földön, mert így látta jónak. Maradhatott volna Jézus, és kormányozhatta volna tökéletesen a földet végtelen hatalmával, de nem így akarta. Bízott a szolgáiban és ismerte őket. A harmadik szolga is kapott az Ő javaiból, és képes lett volna rá, hogy egy talentumot tegyen még hozzá, de meg sem próbálta. Nem volt elég közel Istenhez ahhoz, hogy tudja, minek örülne igazán. Ne akarjunk ebben a tudatlan, félelemmel teljes állapotban maradni vagy ahogy a történet is írja, ne legyünk restek a munkát végezni. Mert az ítélet igazságos: „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” Egy másik helyen mondja az ige: „A ki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” Máté 12, 30
Ha megkérdezné valaki, hogy mi melyik szolgák vagyunk, az egy a két vagy az öt talentumot kapottak, rávágnánk, hogy persze az, akire sok terhet bízhat az Úr. Tehát öt talentumos szolgák. De mielőtt ezt megtennénk, inkább csendesedjünk el, hogy a bennünk lévő Szent Szellem válaszolhassa meg a kérdést. Most még van lehetőség arra, hogy előássuk talentumainkat, és gyarapítsuk Őket!

More Articles ...

  1. 2011. december 19. - 2011. december 25.
  2. 2011. december 12. - 2011. december 18.
  3. 2011. december 5. - 2011. december 11.
  4. 2011. novemberi 28. - 2011. december 4.
  5. 2011. november 21. - 2011. november 27.
Page 33 of 41
  • Start
  • Prev
  • 28
  • 29
  • 30
  • 31
  • 32
  • 33
  • 34
  • 35
  • 36
  • 37
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.