Jónéhány évvel ezelőtt a pásztorunk a beszédünkkel kapcsolatos dolgokra hívta fel a figyelmünket. A nem megfelelő időben kimondott szó talán fecsegésnek tudható be, azonban ha elmulasztunk szólni egy adott pillanatban, elképzelhető, hogy soha többé nem tudjuk pótolni azt. Van olyan beszélgetés, amely túl korán, de olyan is, amely túl későn hangzik el, és ez így nem jó. A jobb megértés kedvéért, a pásztorunk néhány példával ábrázolta mindezt.
Az élettapasztalatom alapján, én magam is óvva intek mindenkit attól, hogy ne essen bele hasonló hibába, mert míg él, emlékezetes marad a számára. Az én életemben is volt olyan eset, amit már nem tudtam pótolni. Ehhez engedjétek meg, hogy megemlítsek néhány kis történetet:
2019. augusztus 25-én egy nagyon forró nyári nap volt. A gyülekezeti szolgálatból hazafele tartottunk férjemmel. A nagy forróság miatt teljesen áthevült a testem az autóban és a körülbelül 40 perces utazás alatt olyan mértékű hődózist kaptam, ami szinte elmondhatatlan kísérő tünetekkel járt. Olyan erős rosszullét tört rám, hogy szinte elájultam. Úgy éreztem magam, mint aki a halálán van. Éreztem, hogy összeomlott a vérkeringésem, teljesen elsötétült előttem minden és elveszítettem az egyensúlyomat is.
Azonnal mentőt hívtak hozzám. A rohammentővel egy helybéli születésű mentőtiszt érkezett, aki felmérte az állapotomat.
Mindamellett, hogy nagyon rosszul éreztem magam, minden szót tisztán hallottam és értettem. Arra is emlékszem, amikor a családtól megkérdezte, hogy hol dolgoztam, mert olyan ismerős az arcom. Majd elvégezte a szükséges vizsgálatokat és megnyugtatott.
Miután betettek a mentőautóba, megfogta a kezem és azt mondta: „Most nagyon gyorsan fogunk menni, de ezzel ne tessék törődni, nem lesz semmi baj. Tessék a vizes törölközőt a fejére tenni, és hűteni magát”
Ezután elindultunk és a mentőautó szélsebesen száguldott a szomszéd város felé a kórházba. A fiamék követtek bennünket a saját autójukkal, ők mondták, hogy a mentőautó 160 km/h  - nál is gyorsabban száguldott mivel nem tudták utolérni.
Néhány perc múlva megérkeztünk a kórházhoz és a sürgősséginél kiszálltam. Bekísértek, ő pedig azonnal tovább ment, mert már várták a többi betegek, hiszen ez a munkája. Mondhatni ennyi volt a találkozás vele, mégis úgy éreztem, hogy meg kellene köszönnöm azt a kedvességét, amivel körül vett engem.
Miután a kórházból haza kerültem elhatároztam, hogy megkeresem, de sajnos személyesen nem tudtam, mert az állapotom nem engedte meg.
Aztán kerestem a közösségi hálón, a Facebook-on is, de ott nem találtam meg. Sokáig bennem volt, hogy akkor is meg akarom köszönni neki a hozzám való kedvességét.
Majd egy évvel később hallottam meg a szomorú hírt, hogy meghalt, ő még 50 éves sem volt. Ekkor még inkább felerősödött bennem az elmulasztás érzése, ami igaz nem rajtam múlott csupán, de mégsem mozgattam meg mindent, annak érdekében, hogy köszönetet mondjak neki.
Lassan két év is eltelt már azóta, de a mai napig nem tudtam végleg elfelejteni, hogy valamit elmulasztottam.
Tehát ez az elkésett beszéd, amit már soha nem fogok tudni pótolni!
Egy másik eset amit végül, később tudtam pótolni:
Amikor Isten ránk bíz egy üzenetet, amit át kell adnunk egy másik testvérünknek, akkor ne habozzunk, mert azt előbb – utóbb úgyis meg kell tennünk és jobb előbb mint utóbb.
Így történt ez velem is, amikor Bibliaolvasás közben az Úr egy Igeverssel mutatott az egyik testvérnőre és tudtam, hogy azt el kell juttatnom hozzá, meg kell osztanom vele, de mivel nem vagyunk túl közeli ismerősök, ezért halogattam, elodáztam a feladatot.
Minden nap emlékeztetett a Szent Szellem, hogy küldjem el neki az Isten üzenetét, de valamiért mégsem tettem meg. Egyik nap, mikor újra eszembe jutott a testvérnő és az, hogy nekem egy el nem végzett kötelességem van irányába, elhatároztam, hogy legyen, aminek lennie kell, írok neki, és elküldöm az Isten üzenetét. Majd néhány órával később válasz is érkezett tőle, melyben kifejezete, hogy nagyon hálás, amiért elküldtem, mert az Ige egy megerősítés volt a számára, amire már egy ideje várakozott. Mivel az Úr rám bízta ezt a feladatot, így nekem kellett megtennem, akkor is, ha egy kicsit megkéstem vele. Néha nem történik baj abból, hogyha elodázunk valamit, de mégis jobb, ha időben elvégezzük a feladatunkat.
Sajnos az is megtörtént már velem , hogy egy bizonytalan helyről kapott információt hamarabb tovább mondtam, mint kellett volna és bizony pironkodás lett belőle, mert az csak félig volt igaz.
Mástól hallottam és úgy adtam tovább, hogy nem győződtem meg a teljes valódiságáról.
Megtanultam belőle, hogy mindent a megfelelő idejében mondjak csak el.
A Példabeszédek könyve 25:11-ben azt olvashatjuk: „Mint az aranyalma az ezüsttányéron, olyan a helyén mondott Ige”
De mondhatjuk, úgy is, hogy a helyén való beszéd nagyon fontos minden keresztyén ember számára. Figyeljünk tehát, oda a beszédünkre, hogy kinek, mikor és mit mondunk el! Ha ez sikerül, akkor egy újabb lépést tettünk előre a keresztény hitelesség útján.
 

Két férfi beszélgetett az utcán, de hamarosan elég hangosra sikerül az eszmecsere. Ekkor az egyik ember figyelmeztette a másikat, hogy ne hangoskodjon, mert más is meghallja. Ez viszont olaj volt a tűzre, mert a hangoskodó felháborodott, és még inkább bizonygatta a saját igazát. Sőt el kezdett dicsekedni, hogy ő annak idején, milyen munkahelyeken dolgozott, kik voltak a barátai, és hogy milyen tisztelettel beszéltek vele stb. tehát azt akarta bizonygatni, hogy valamikor, ő is volt valaki.
Egyszer csak a deszkakerítés túloldalán megszólalt egy hang és azt kérdezte: „De most ki vagy? Nem az számít, hogy akkor régen ki voltál, kik voltak a barátaid, és hogyan tiszteltek, hanem az számít, hogy most ki vagy?
A csendesebb férfi kicsit megszégyellte magát, hogy részese lett egy ilyen kellemetlen helyzetnek, de a másikat egyáltalán nem zavarta. Néhány pillanat múlva ismét jött a kerítés mögül a hang és ezt mondta: "Istent majd nem az fogja érdekelni, hogy sok évvel ezelőtt te ki voltál, hanem az érdekli, hogy most ki vagy? Egy megtért keresztyén, vagy pedig egy Isten nélküli ember, aki a sátánt szolgálja? Akkor majd csak ez az egy kérdés fog felmerülni. És amikor váratlanul haza hív az Úr, nagyon meg fogsz lepődni.
Ezután csend lett. A két férfi csak állt, néztek egymásra, és már el is feledték az iménti hangoskodást.
Ekkor hirtelen kinyílt a kapu, és kilépett rajta egy középkorú férfi, aki kezet nyújtva bemutatkozott mind a kettőjüknek. Nem dicsekedett vele, hogy lelkipásztor, de néhány mondata után erre lehetett következtetni. A két férfi, zavartan nézett a földre, majd szép lassan feloldódtak, és szemébe mertek nézni a tiszteletesnek. Ő viszont nem jött zavarba, hanem meghívta mind a kettőjüket a vasárnapi Istentiszteletre. Elfogadták a meghívást, majd elköszöntek és csendesen tovább mentek az úton.
Nem lehet kérdés, hogy vasárnap elmentek - e az Istentiszteletre vagy nem, mert a lelkész olyan szeretettel invitálta őket, hogy valószínű nem tudtak nemet mondani.
Az is valószínű, hogy a lelkésznek önmaga által sikerült bemutatni azt az embert, aki nem dicsekszik múltjával, de még a jelenével sem. Önmaga mutatta be azt, hogy most ő ki?  Mert a külső, a viselkedés, az önmagáért beszél. 
Te elgondolkodtál - e már azon, hogy te most, a jelenben ki vagy? Mert nem a múlt számít, hanem a jelen! A jelenben kié vagy? Kinek szolgálsz, az Úrnak - e, vagy a sátánnak? Hisz az embernek bármilyen titulusa is volt régen, Istennél az nem számít! Tedd félre a múltat, és a jelent tedd értékállóvá, hogy örök életed legyen!


Szeretnék ma egy kicsit a Farizeusokról, mint Izráel egyik legismertebb vallásos csoportjáról beszélni és azokról, akik úgymond megörökölték ezt a titulust a jellemük és viselkedésük alapján.  Azonban mielőtt ebbe belekezdenék, egy nagyon fontos dolgot kell leszögezünk: Az Úr nem azt mondta, hogy látó embernek vak vezetői ők, hanem vakoknak vak vezetői. Máté 15: 12 - 14
Vagyis csak azokat képesek a szellemben vak farizeusok vezetni, akik maguk is vakok szellemben. Mert, aki szellemben lát, az nem hagyja magát vak vezetők által irányítani. Csak akkor tudnak a vallási vezetők valakit félre vezetni, ha az illető nem lát tisztán és így könnyedén félrevezethető. A farizeusok (betű által) tanult, magasabb képzettségi szinttel rendelkeztek, mint az átlagos nép, ezért képesek voltak félrevezetni azokat, akik hallgattak rájuk, és követték őket. Hiszen ők maguk is sötétségben járnak, ezért nem vették észre, hogy félre vannak vezetve. Viszont itt is igaz Pál apostolnak azon kijelentése, miszerint (önmagában) a Betű megöl, de a Lélek az megelevenít. 2 Kor 3:6
Krisztus nem csak a farizeusoknak beszélt, amikor intette őket, hanem a farizeusokról is szólt.
Olyan ismertető jeleket mondott el róluk, amikről az emberek világosan felismerhették őket, és elkerülhették azt, hogy a félrevezetés áldozatai legyenek. Ezek a jelek ma éppúgy érvényesek rájuk és azokra, akik szintén így viselkednek úgymond farizeus módra. Vagyis a farizeus kifejezés a mai értelemben már sokkal többet takar, mint a Krisztus korában élő Izraeli szekta.
A farizeusokat abban az időben nem volt nehéz felismerni a küllemük, öltözködésük, viselkedésük miatt. Jézus, amikor intette őket olyan hasonlatokat használt rájuk, amik egyértelművé tették, hogy kik is ők. Máté 23: 23 - 28
Mára azonban az ilyen jellemű embereket első látásra nem is olyan könnyű felismerni, éppen azért, mert képmutatók. Így mind az, ami kívülről látszik, a felszínen van, az csupa jónak, szépnek és nemesnek tűnik. Ők a példás hívő emberek látszatát keltik, megjelenésük, öltözködésük, és viselkedésük kifogástalan, beszédük hízelgő a viszkető fülű emberek számára.
A mélyebb ismertető jelük viszont a felszín alatt van. A megfehérített vagy ahogy Jézus mondja a „kimeszelt sírok, tele vannak undoksággal, a kívül megtisztított pohár belül szennyes”. Máté 23: 25; 27 versek.
Olyanok, mint az arannyal befuttatott agyag, amelyről nem derül ki a valóság, amíg meg nem kaparják, vagy össze nem törik.
Így van ez a farizeusoknál is, amíg nem sérülnek, tehát nem éri őket támadás, addig jól tudják takargatni a hamis valóságukat. Egészen addig, míg minden rendben megy a gyülekezetben, addig tudják játszani a tökéleteset és a szentet. De ha egy véletlen folytán kiderül, hogy valójában mi is lappang a máz alatt, és valaki csak egy kicsit megkaparja ezt a réteget, nagyon hamar bebizonyosodik a valóság.
A farizeusok Jézus korában nagyon hiú és megátalkodott emberek voltak, elviselhetetlen volt számukra, hogy Jézus felfedte a hamisságukat. Ezért gyűlölték őt. (János 7:7)
Így van ez a mai idők farizeusainál is. Ha felfedjük a sötétben tartogatott bűnöket, az nagyon érzékenyen érinti őket, és akkor elő is tör a valódi énjük!
Hogy miért beszélt Jézus a farizeusokról és miért húzta le a leplet róluk? Pontosan azért, hogy felfedje az emberek előtt, hogy mennyire félre vezetik őket.  Tehát számára sokkal fontosabb volt az, hogy az övéi tudják, kikkel állnak szemben és megőrizhessék magukat a kovászuktól, mint az, hogy ezek a félrevezetők az önérzelmükben ne sérüljenek.
Ma ugyanúgy fel kell fedni a mai idők farizeusainak kilétét is, mert sok ember túlságosan jóhiszemű és naiv, megelégszik a látszattal. Ezért mondta az Úr azokat a jeleket, ami alapján felismerhetőek: Szeretik az elismerést, szeretnek az élvonalban tevékenykedni, és jól esik nekik, ha méltatják az emberek őket és a munkájukat. Máté 6: 1 - 6

Ezek a tulajdonságok természetesen nem csak a vallási vezetőkre vonatkozhatnak, de éppen azért fontos felismerni náluk, mert ők vezetők, így még eredményesebben képes a gonosz használni őket a félrevezetésben.
Az, hogy egy gyülekezet vezetője valóban pásztor -e vagy csupán egy vallási vezető (farizeus), az az életéből tűnik ki.
Egy igazi pásztornak szívügye a nyáj. Neki gondja van a juhokra, főleg egy kisebb gyülekezetben jobban van ideje, és minden időben képes odafigyelni rájuk. Számára nem fontos, hogy nappal van - e vagy éjszaka, ha a gyülekezetében egy testvérnek segítségre van szüksége, mindig készen áll rá, hogy segítsen.
Ellenben bármekkora gyülekezetről legyen is szó, ha az élén csupán egy vallási vezető van, akkor az a gyülekezet lelki életén, táplálékán és hozzáállásán is tükröződik.
Egy többszáz fős gyülekezet pásztora (más országokban gyakoribb mint hazánkban) már nem teheti meg, hogy hetente mindenkivel egyenként foglalkozzon, hiszen lehet nagyon elfoglalt is éppen, lehetnek más feladatai is az imádság és a lelkigondozás mellett, ezért kénytelen meghatározott időbeosztással dolgozni és lehet nem tud elmenni egyenként minden gyülekezeti taghoz, de fogadóórát biztosít a számukra, mivel szívügye a juhok helyzete. Munkatársai vannak, akik között eloszlik a sok teendő, de számára akkor is legfontosabb a bárányok lelkével törődni.
Viszont ugyanebben a helyzetben egy vallási vezető a fogadó óráit csak a legszükségesebb, legszembetűnőbb ügyekre szánja rá és sem az ügy megoldása nem érdekli, sem a testvér lelki helyzete.
Úgy is fogalmazhatjuk, hogy nem ő megy le utána a szakadékba, hanem felrendeli őt magához, arra hivatkozva, hogy nem az orvos megy a beteghez, hanem a beteg az orvoshoz. Pedig bizonyos helyzetekben az orvos is elmegy a beteghez.
Egy gyülekezet igazi pásztora nem csupán ügyvezető igazgató, és nem is csak szervezéssel és pénzügyekkel foglalkozik, hanem elsődleges számára a juhok gondozása, táplálása és terelgetése.
Az igazi lelkipásztor nem ellenzi azt, hogy a testvérek megvizsgálják azt,  amit mond, hogy az a Biblia igazsága alapján megáll - e, hanem kimondottan örül ennek, mert így lehet biztos abban, hogy nem másra, hanem az élő Igére építkezik. Mindezek fölött tudja azt is, hogy ő is tévedhet, ezért az éber tagok sokat segíthetnek abban, hogy őt magát is az Ige, és a Szent Lélek irányítása alatt tartsa. Ehhez alázat kell, amit csak Jézustól lehet megtanulni.
Nem szükséges, és talán nem is lehet mindazokat a jeleket felsorolni, amik alapján meg tudjuk különböztetni az igaz és a hamis pásztort, de a Szent lélek mindnyájunknak ad értelmet hozzá.
Ha egy Pásztor farizeusként él és szolgál, az idővel úgyis kiderül, hiszen a Szentszellem leleplezi a képmutatását. Aki Lelkipásztori hivatást kíván magának, az jót kíván, de tudnia kell, hogy a felelősség és a számonkérés sokkalta nagyobb annál, mint azt gondolná.
 
 
 
 
 
 
 

Nemrégiben találkoztam, egy ismerősömmel, akit már több hónapja nem láttam. Fürkészve rápillantottam a külsejére és rögtön megállapítottam, hogy csinosabb lett, jó néhány kilót leadott. Észrevételemet meg is jegyeztem és ekkor elkezdte elmesélni mind azokat a családi eseményeket, amik nagyon megviselték. Elsőként a férje betegségéről beszélt, majd a lánya autóbalesetéről.
Csendben hallgattam a panaszáradatát és közben sok minden eszembe jutott. Többek között az, hogy évekkel ezelőtt sokat beszéltem neki Jézusról és a megtérésről, imádkoztam is érte, de ő makacs módon ellenállt. Természetesen ilyen esetben nem erőltetjük a megtérést, hanem a háttérben imádkozunk érte. Mivel akkoriban gyermektelen házaspár volt, többször imádkoztam azért, hogy az Úr ajándékozza meg őket egy gyermekkel.
Majd egy idő után mikor újra találkoztunk, örömmel mesélte, hogy örökbefogadtak egy kislányt és most nagyon boldogok így együtt. Én ekkor finoman felhívtam a figyelmét, hogy adjanak hálát az Úrnak azért a kislányért, akit Ő nekik adott, de láttam, hogy elengedte a füle mellett. 
Most is úgy éreztem, hogy ez a találkozásunk Istentől van, hogy emlékeztessem őt újra a megtérés fontosságára, és a hálaadásra.  Amikor a története végéhez közeledett, észrevettem, hogy elmosolyodott és megnyugvással nyugtázta:  "igaz, hogy a férje halálos beteg volt, de felgyógyult, és a lánya autóbalesete miatt bár az autó totálkáros lett, de neki semmi baja nem lett."
Mindketten örültünk, hogy az a sok rossz végül mégis jóra fordult, és gondoltam, most érkezett el a pillanat, amikor sokadszorra újra mondanom kell neki: „Látod, komoly próbatételek voltak ezek, de Isten jót hozott ki mindenből! Ezért hálát kellene érte adni az Úrnak.”
Ekkor azt láttam, hogy az arca elkomorult. – Majd így folytattam: "Mint a gyermeket, akit a szülő nevelni akar, ha rászolgál, időnként megfenyíti. Ez is egy figyelmeztetés volt a számotokra." De ő csak a fejét rázta és azt mondta: „Én nem bántottam a gyermekemet soha”.
Ekkor éreztem, hogy egyáltalán nem tud azonosulni Isten dolgaival.
- "A férjem egy nagyon jó ember, miért adta akkor rá Isten ezt a betegséget?" - kérdezte.
- "De mégis hálát kellene adni a férjedért, és a kislányodért, hogy újra jól vannak!" - próbáltam tovább fokozni. - "Jézus mindannyiunkért meghalt, hogy a bűneinket megbocsátsa..." - de ő ekkor közbe szólt. „Én értem ne haljon meg senki!„ -mondta határozottan.
Ettől a határozott kijelentéstől nagyon meglepődtem, mert ilyen formában még nem hallottam embert beszélni. Kínos volt a nagy tiltakozását hallgatnom, mikor néhányszor kijelentette, hogy ő akkor sem fog soha megtérni. Nem mintha a megtérést bárki is megkövetelte volna tőle. Hangsúlyt adott neki, hogy ő egy nagyon konok, és makacs ember, és gyűlöli Istent. Na de éppen ez az. Az ilyen emberekért Jött Jézus. „Nem az egészégeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek” – mondta azt Jézus a Bibliában.
A kimondott szavak nagyon fájtak nekem és a szívemben megszomorodtam.  „Nagyon meg fog büntetni az Isten engem, de akkor sem érdekel.”- mondta beletörődve.  - De valójában ő nem tudta azt, hogy Isten senkit sem büntet. Az övéit a hívőket is csak próbára teszi, vagy ha másképpen nem megy, akkor egy szempillantásig elfordul tőlük és kiszolgáltatja őket a sátán cselszövéseinek, mint Jób-ot akiről szintén a Bibliában olvasunk. Charles Spurgeon, egy híres nyugati prédikátor azt mondta egyszer, hogy Isten legjobb terelőkutyája maga az ördög.  A sátán, mint egy csaholó kutya üldözi, csapásokkal sújtja a hit nélküli, veszélyben levő embert, aki ezért általában Istenhez menekül. Persze vannak kivételek is, mint pld. jelen esetben…
- "De miért várod meg, miért akarod, hogy megbüntessen, mikor van lehetőséged mind ezt elkerülni?" - kérdeztem. De ő csak ellenkezett. - "Látom, hogy kemény vagy, de azt szoktuk mondani: Ami nem hajlik, az törik". – „Tudom, de nem érdekel!„ - válaszolta majd egy kis idő múlva mosolyogva elköszönt.  Láttam, hogy nem velem van a baja, hanem egyedül az Istenre haragszik. Igazságtalannak tartotta, hogy az ő családja akik „jó emberek” miért kapnak ilyen csapásokat, míg mások, akik szerinte megérdemelnék azok nem. Az ilyen embereknek csak az nem érthető, hogy ugyanaz a nap süt ránk reggel, az igazakra és a bűnösökre egyaránt, ugyanaz az eső hullik ránk, igazakra és bűnösökre is, vagyis az események egyformán elérhetnek bárkit mindentől függetlenül. Egyetlen különbség van csak, hogy Isten az övéit megóvja, vagy ha csapás éri is a hívőt, az Úr a legjobbat hozza ki abból a helyzetből. Az Úr angyala tábort jár az Őt félők körül – Zsoltárok könyve.
Ő tovább ment, én pedig még egy kicsit ott álltam, és arra gondoltam, hogy én még eddig így soha nem végeztem Isten szolgálatát. Soha előttem Istent még így nem bántotta senki. Ekkora gyűlöletet és ellenszenvet talán nem is érzett és nem is fejtett ki iránta senki. Ez nagyon fájt nekem! Jobban fájt, mintha engem gyűlölt volna. Úgy éreztem magam, mintha lerohantam volna a hittérítéssel, vagy mintha csak most kezdtem volna először evangelizálni mások felé. Pedig csak a benne lévő ellenség nyilvánult meg ilyen formában.
Voltaképpen az Isten nélküli ember nem nagyon érti meg, hogy ha ő nem bánt senkit és szereti az embereket, akkor az Úr, miért engedi meg, hogy bármi is történjen velük? Viszont itt felmerül egy érdekes kérdés: miért, az embert érdekli valójában Isten? A választ tudjuk. Akkor miért várnánk el Tőle, hogy akadályozza meg a csapásokat, amik Tőle függetlenül érhetnek bennünket.
Az ilyen ember úgy gondolkozik, hogy olyan sok rossz ember van, azokkal miért nem történik semmi? Mi az ő bűne? És számtalan kifogást említenek, amikor erről témáról van szó.
Talán nem is gondolják, hogy az egyetlen és legnagyobb bűnük az, hogy nem hisznek a Teremtő Istenben, a Megváltó Jézus Krisztusban. Nem értik, hogy miért kellene hálát adni a mindennapi kenyérért, a levegőért, az egészségért stb. egyáltalán azért, hogy Isten megengedte, hogy az Ő családjába tartozzunk.
Többek között hálát kell adni Jézusnak azért, hogy Örök Életet szerzett nékünk, hogy osztályrészünk immáron nem a kárhozat, hanem van egy közbejárónk az Atyánál, Aki helyett készített a Mennyben nekünk is.
Hálásak lehetünk az életünkért, egyáltalán azért, hogy az Úr lehajolt hozzánk és nem elfordult tőlünk.
Ez a tapasztalat jó mélyen a szívembe markolt. Talán arra indíthat mindannyiunkat, hogy imádkozzunk az ilyen elveszett emberekért, mert biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen.
 
 
 



„Igazából akkor tudjuk meg, hogy milyen nagy bűneink van, amikor meg akarunk tőle szabadulni.”
Ugye milyen igaz ez a megállapítás? Keresztyénként is előfordul velünk, hogy ha valaki a hibáinkra felhívja a figyelmünket, legtöbbször könnyedén visszautasítjuk azt. Megmagyarázzuk, hogy nem jól látja, hiszen nem is olyan nagy dolog , sőt talán egyáltalán nem is bűn az, amiben mi benne vagyunk. Arról meg végképp nem akarunk hallani, hogy teljesen letegyük.
Aztán eltelik egy kis idő, és elkezdünk azon gondolkodni, hogy megéri -e egyáltalán nekünk titkolni, vagy éppen a nyilvánosság előtt hordozni? Tehát megéri -e?
Ad -e annyi örömöt, hasznot, stb., ami felér azzal, hogy mégis felvállaljuk, benne maradjunk minden áron? Aztán egyre gyakrabban vissza- visszatérünk rá, előbb tiltakozik bennünk minden, majd azt érezzük, hogy talán mégis igaza van annak a másiknak, és valóban le kellene tennünk azt a rajtunk terhelődő dolgot, ami valójában bűn. Elkezdődik tehát a lelkiismeretünk harca a bűnnel és annak elhagyásával. A kérdés azonban az, hogy hogyan? Hogyan lehet egy titkos kapcsolatot felszámolni, a csúnya szavakat elhagyni, a lopásról leszokni, a pletykaságról stb. ez valószínűleg feladja a kérdést .
Majd azt érezzük, hogy nagyobb a töredelem vele, mint gondoltuk és a véghezvitel módja még akkor sem egyértelmű. Megkeseredik az ilyen ember szíve, hiszen az ördög gondoskodott róla, hogy a bűn árnyéka ne legyen felfedhető, pedig attól az még ott van az életünkben.
Aztán végül, mégis hozunk egy döntést, ami által végleg ki akarjuk rekeszteni az életünkből azt a bűnt, ami egy ideje már nem is örömöt okoz, hanem csakis nyugtalanságot hoz a számunkra. Ekkor következik egy mélypont az életünkben. Megtesszük, elhagyjuk, lemondunk róla majd megkeseredve szinte gyászoljuk a szívünkben azt a dolgot és ekkor még az sem hoz valódi örömet a szívünkben, hogy a bűn eltávozott. Talán napokig úgy érezzük mintha hiányozna, majd egy idő után egyre felemelőbb lesz, hogy mégis meg tudtam tenni. Le tudtam mondani arról a dologról, amit egyébként én magam nem láttam bűnnek, csak más hívta fel a figyelmemet rá. Ragaszkodtam hozzá, de végül tiszta vagyok. Nem fűz többé semmi ahhoz a bűnhöz, a lelkem is megszabadult, úgymond megkönnyebbült.
Amint tapasztaljuk az ördögnek szépen becsomagolt játéka volt ez a számunkra, hogy ne vegyük észre a titkos fonalat, amivel magához kötött.
Kedves Ismerőseim, és Hitbéli testvéreim! Legyen erőnk elhatárolódni a bűntől, hogy lelkiismeretünk újra tiszta legyen.

Dózsa Lajosné
 



Ahogy minden személynek meg vannak a jellemvonásai, úgy a Szent Szellemnek is. 
Az Ő személyiségének egyik jellemvonása, hogy jelenlétében öröm van! Semmi máshoz nem hasonlítható örömet élhetsz át. Ha már valaha is eltalált téged a Szent Szellem ereje, akkor tudod, hogy nincs a világon olyan dolog, ami ennél jobban fel tudna frissíteni. Ez teljesen Igei, mert a Biblia is beszél arról az örömről, amit a Szent Szellem ad.  ( Zsoltárok 16:11) 
A Szent Szellem személy, ezért meg is tudod Őt szomorítani. Amikor nem hallgatsz Rá, akkor megszomorodik. Ő az igazság Szelleme, ezért mindig megpróbál a helyes irányba vezetni. Amikor saját utadon akarsz járni, és azt mondod Neki, hogy „hagyj békén” akkor megakadályozod abban, hogy betöltse az elhívását az életedben. 
Hányszor fordult már elő, hogy bajba kerültél, és a Szent Szellem megpróbált már előtte megállítani, de te nem figyeltél oda Rá.  Azt gondoltad: „Isten biztosan haragszik rám.” Isten nem haragszik rád, Jézus nem haragszik rád, hanem a szívükön viselik a sorsodat. A Szent Szellem viszont szomorkodik miattad, amikor nem veszed észre, vagy figyelmen kívül hagyod a vezetését. 
A János 3-ban, Isten egy csodálatos képet ad a Szent Szellemről, a Nikodémus történetében, aki éjszaka kereste fel Jézust, és megkérdezte, hogyan születhet újjá?
A beszélgetés során Jézus a Szent Szellemet a szélhez hasonlította. „ a szél fúj, ahová akar…” (János 3:8)  A szelet érezzük, de nem látjuk. Hasonlóképpen is a Szent Szellemet is érezhetjük, de nem látjuk.
Amikor a Szent Szellem beköltözik a szívedbe, és bizonyságot tesz arról, hogy Jézushoz tartozol, akkor a szélhez hasonlóan meghajlít és irányít téged, a testi szintről a természetfeletti szintre vezet. Amikor elmondod az embereknek, hogy újjászülettél, akkor lehet, nem értik, hogy mit akarsz ezzel mondani, viszont amikor látják, hogy a Szent Szellem szele fújja, hajlítja az életedet, akkor tudni fogják, hogy van benned valami különleges. 
Az Ezékiel 37: 9-10 szerint a szellem lehelete rászállt azokra, akik halottak voltak, és életre kelltette őket. Amikor újjászülettél és a Szent Szellem rád lehelt, életet adott neked. Néha úgy jön, mint egy szélvihar, néha pedig úgy, mint egy gyenge szellő. A Tanítványok úgy születtek újjá, hogy Jézus rájuk lehelt és azt mondta neki: Vegyetek Szent Lelket  ( János 20:22)

Dózsa Lajosné

Ma reggel miután imádkoztam, azt kértem az Úrtól, hogy az Ige által szóljon hozzám. Megnyitottam a Bibliámat, ami éppen azon az oldalon nyílt ki, ahol az Ó- és az Új Testamentum elkülönül egymástól. Ez egy üres lap a Bibliában. Csak döbbenten néztem az üres oldalt és nagyon elszomorodtam. Néhány pillanatig merengve, csendben álltam, majd megszólaltam.  - „Uram, mindegy mit, vagy milyen formában, csak szólj hozzám! Fedjél meg, sorold fel a bűneimet, fakassz könnyet a szememből, csak ne maradj szótlan!” Eszembe jutottak Jákob szavai, aki ezt mondta az Úrnak: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem” 1 Mózes 32: 26b
Ekkor újra megnyitottam a Bibliámat, és a szemeim elé jött sorokat, elkezdtem felolvasni: „ Hát elfedkezhetik e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfelejtkeznének is ezek, én te rólad el nem feledkezem. Ime, én a markaimban metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen” Ésaiás 49: 15-16
Ekképpen szólt hozzám az Úr, és az Ige minden szava könnyet fakasztott a szembe. Ő ott volt, csak arra várt, hogy elfogadom e, hogy szó nélkül maradjon.
Én azonban már régóta azt kértem az Úrtól, mint ahogy Jób mondta: „Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj”Jób : 13:22
Mert én csak úgy nyugszom meg, ha megtapasztalhatom az élő Isten jelenlétét a közelemben. És ez így van jól.

Dózsa Lajosné

Néha vitába szálltam keresztyén testvérekkel a helyes sorrendet illetően.  Én ugyanis azt mondtam, hogy ha Isten valakit szolgálójának elhív, az egy nagy megtiszteltetés és mindent akadályt félretéve, végezni kell.
Ekképpen gondoltam: Isten, szolgálat, család, és egyéb más. Volt olyan testvér, aki ezt a sorrendet nem látta jónak, és azzal magyarázta, hogy a család háttérbe szorul, ezért a következő sorrendet állította fel: Isten, család, szolgálat, egyéb.
Nos, amit látjátok, teljesen ugyanazok vannak felsorolva, csak más sorrendben. Amíg én 2. helyre tettem a szolgálatot, mások a 3. helyre, megmagyarázva, hogy azért gondolják így, mert akkor a család el lenne hanyagolva, ezt meg az Úr nem várja el.
Majd én is megpróbáltam kisebb nagyobb sikerrel bebizonyítani, hogy miért tartom fontosnak az általam felállított sorrendet.  Ugyanis, abban megegyeztünk, hogy egy keresztyén ember életében mindig Isten az első. Második helyre azért a szolgálatot teszem, mert közvetlen az kapcsolódik Istenhez. Istennek szolgálunk az emberek felé.
És én feltételezem, hogy egy szolgálónak keresztyén felesége van, aki szívesen megy szolgálni férjével, bizonyságtevésre, egy vers felolvasására, vagy éppen egy éneket elénekel. Ilyen esetben már egyáltalán nincs háttérben a feleség, mert boldogan szolgál a férjével. Amennyiben kicsi a gyermekük, akkor sem gond, mert egy szolgáló feleség megértő, ezért otthon marad a gyermekkel, és mosolyogva engedi el a férjét szolgálni, mert Isten szolgálat a legfontosabb! Persze Isten bölcsessége által meg lehet azokat az alkalmakat találni, mikor a család együtt megy el kikapcsolódni.
De én semmiképpen nem választanám el egymástól Isten – szolgálat- család, mert nagyon szépen rendet lehet benne tenni az Úr elvárása szerint, amennyieben valóban keresztyénekről van szó.
Végtelen rossz lehet annak a szolgálónak, akinek a felesége nem megértő, és akadályozza a férjét Isten szolgálatban. Gondolom, azért ilyen kevés van, és végül ők is rátalálnak a helyes sorrendre.  

Dózsa Lajosné


Az unokámmal már egy ideje csak néha, a kerítésen keresztül látjuk egymást és nagyon szomorú a szívem emiatt.
A mai napon azonban az óvintézkedéseket betartva megpróbáltunk közelebbről is találkozni egymással. Megbeszéltük, hogy autóval átmegyünk Hajdúszoboszlóra és az utcán fogunk találkozni. Védőmaszkban voltunk, még kesztyűt is vettünk fel és úgy vártuk őket. Amikor kinyitottam a kocsiajtót az unokám gyorsan bepattant az ölembe. Én csak meglepődve néztem rá, erre nem voltam felkészülve, hiszen több mint egy éve távolról láttuk csak egymást. Mivel hideg is volt és a városban főleg ilyenkor kora tavasszal nem sok látnivaló volt, de miután megnéztünk egy repülőgép felszállást és a lányomék lemosták az autójukat, arra kértem az unokámat, hogy jöjjenek el hozzánk.
Boldogan azt válaszolta, hogy majd megbeszéli az édesanyjával. Végül is arra döntöttek, hogy eljönnek hozzánk. Természetesen betartottuk az előírt védelmi szabályokat.
Nálunk már ilyenkor tavasszal is sok látnivaló van. A gyermek nagyon jól érezte magát, majd mielőtt ebédelni kezdtünk volna, bementünk a fürdőszobába alaposan kezet mosni. Miközben segítettem neki beszappanozni a kezét, a kisfiú azt mondta nekem:
"Mama, szeretnék neked mondani valamit". - Mondjad kicsim -válaszoltam.
" Mama, én szeretlek téged!"  - Én is szeretlek téged,- mondtam mosolyogva. Egy pillanat múlva újra megszólalt:
-  Mama, én nagyon szeretlek téged!" - Én is nagyon szeretlek téged!"-  mondtam kissé elcsukló hangon, szemeim megteltek könnyekkel és igyekeztem nem felfedni a család előtt, hogy elérzékenyültem.
"Szeretlek mama:" Milyen őszinte érzés kinyilatkoztatása ez, egy 4 éves gyerektől. SZERETLEK MAMA!
Talán ma még inkább megértettem, hogy milyen fontos helyen van a szívemben ez a cseppnyi gyermek szeretete!

Dózsa Lajosné
 


Így Húsvét után egy héttel, furcsa érzések kavarognak bennem. A keresztyéneknek most kellene a legboldogabbnak lenniük, hogy Jézus Krisztust nem veszítettük el, hiszen feltámadt a halálból, Ő él, és mi is élni fogunk általa! Isten Fia meghalt a kereszten az emberekért, hogy akik hisznek Őbenne, örök életük legyen. Levette a bűn terhét rólunk, és így szabadon, boldogan élhetünk. ÉLHETNÉNK!

De valami letörli arcunkról a mosolyt, mert a sátán nagy léptekkel próbálja a maradék kedvünket, erőnket elvenni, sőt vele együtt az életünket is. Vannak, emberek, akik mintha vakok és süketek lennének, nem vesznek észre semmit, talán még azt sem akarják észrevenni, hogy mindez nem Isten akaratából van, ami velünk történik. Naponta sokan halnak meg az ismerőseink közül és a számunkra idegenek közül is, hiszen a járvány nem válogat az emberek között. Ők is emberek, akiknek nem feltétlenül kellene még meghalniuk! Szinte holt szagú minden. Talán naponta azt kellene várnunk, hogy kire mikor kerül a sor? Rettenetes ebben a tudatban élni, ez megszomorítja a szívünket. Mindez elveszi az örömünket, a figyelmünket és a szívünk, így nem tud eléggé hálás lenni azért a nagy áldozatért, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus értünk tett.
A Bibliaolvasó ember azonban nagyon jól tudja, hogy Isten felettébb szeret bennünket. Ő mindig készített valami tervet arra, hogy a bűnös embert hogyan szabadítsa meg. A legnagyobb terve Istennek, az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak a bűnös emberekért vállalt kereszthalála volt. Ő véghez is vitte ezt, óriási fájdalommal, kínok közötti küzdelemmel, örök érvényű áldozattal: ELVÉGEZTETETT!
Most bármennyire is fogva tartanak bennünket a körülmények, a legfontosabbról még sem szabad elfelejtkeznünk! Jézus Krisztus él, és mi is Élni fogunk! Mondom ezt magamnak és mindnyájatoknak!
Tudnunk kell, hogy nekünk van védelmünk  az Úrnál! Mondom ezt magamnak és mindnyájatoknak: Ne Keseredj el, mert az Úr megígérte az övéinek, hogy mindig velünk lesz! Az Ő szava pedig garancia! A félelmünket űzzük hát el magunk mellől, mert jó, ha tudjuk, hogy nem csupán a védőoltás fog megvédeni bennünket a halálos kórtól, hanem az Isten Kegyelme az, ami megvédhet minket minden halálos nyíltól. Sajnos lehet hallani olyan híreket is, hogy újra megfertőződhetnek azok is, akik már megkapták az oltást. Vagyis az oltás nem ad teljes jótállást az életünkhöz, erre csak a Kegyelem képes. Isten védelme az egyetlen, ami elhárítja a nagy sebességgel felénk repülő íjat, mert a mi Urunk az Isten, Aki egyetlen szavával teremtette a földet és Ő fenntart mindeneket.
A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk:
Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.
Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren; és hozzád nem is közelít.
Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
Nem illet téged a veszedelem, és a csapás nem közelget a sátradhoz;
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban.
Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat. Zsoltárok 91: 1 - 16
Mert az Úr az Ő hatalma által bármit megtehet. Ő a Teremtő Istenünk, Ő a MINDENHATÓ! Az Ő árnyékában találhatunk oltalmat.
Így tehát Húsvét után egy héttel, a félelemmel kevert érzéseimet, a körülményeink ellenére is, le akarom tenni, és csak arra tekintek, ami meggyőz engem. Nem csupán egy ígéret, hanem a  véghez vitt áldozat van előttem, a Golgotai kereszt, amin Krisztus szenvedett. Ahol a hatalmas szenvedés által megváltott engem is.
Ti és én, akik hiszünk Jézus Krisztusban, hiszünk az Ő Megváltásában, tegyük le ma a félelmeinket, és csak reá tekintsünk! Legyen meg naponta az élő kapcsolatunk az Úrral, hogy védelem alatt maradjunk, és akkor megbizonyosodhatunk róla, hogy nem hagy minket cserben.
Hiszen, ahogy Pál Apostol is mondta: „Akár élek, akár halok az Úré vagyok”
 
Kedves Testvéreim! Szegezzük szemeinket az Úrra, sokkal inkább, mint ahogy eddig tettük, és bízzunk benne! Ő már bizonyított nekünk!

Dózsa Lajosné
 



More Articles ...

  1. Áldott Húsvétot mindenkinek!
  2. Egyedül az Úr tart meg!
  3. Nem akarom elásni a tálentumaimat!
  4. Az emberi kívácsiság
  5. A Biblia Kincs
Page 5 of 89