Isten ma is szól hozzád!
Jób vágyott az Úrral való szüntelen kapcsolatra, Jób könyve 13:22–ben így szól az Ige: „Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád, és te válaszolj” Vágyjunk mi is az Úrral egy élő kapcsolatra, mert csak így teljes a keresztyén életünk!
Egy bizonyságot szeretnék veletek megosztani, amivel szeretném alátámasztani, hogy az Úr ma is figyel ránk, és segít, amikor szükség van rá. Szent Szelleme a földön Vigasztaló, Pártfogó a mi számunkra.
Hallgassátok tehát a bizonyságot: Mint tudjátok 3 éve szolgálunk egy missziós gyülekezetben, Isten munkáját végezve pénzt, erőt, időt fáradságot nem kímélve.
Egy közeli kisvárosban lévő Baptista gyülekezet kitalálta, hogy ő is ebben a kis faluban evangelizál, és mindent megragadva házi csoportot hoztak létre, majd jöttek az amerikai testvérek, akik hozták az osztani való dolgokat.
Kicsit meg voltunk szomorodva, mert a sátán oly módon elvégeztette el velük ezt a munkát, hogy ezek a testvérek, ahogy szokás mondani, vederből halásztak. Nem azokat akarják megtéríteni, akik még nem jutottak hitre, hanem azokat csábítják, akik már gyülekezetbe járnak, sőt a bemerítkezésre készülőket is.
A sátán aljas tervében benne volt, hogy a szolgáló csoportunkat támadta meg először betegséggel, hogy elvonja a figyelmet a hatékony imáról. Ilyen volt pl. hogy a romák elnöke, aki nálunk egyben gondnok is, több hétre a kórházba került. Az ő keze alatt vannak azok a romák, akik befolyásolhatók. Engem valamilyen mérgező rovar csípett meg, ami elfertőzött. A dics. csoportban szolgáló testvéremnek súlyos közép fülgyulladása lett, ami nagy fájdalommal járt. Még másik két testvérem munkahelyi gonddal küszködtek. Elég volt a sátánnak az ilyenféle lebénítás, meggyengült az erő, ő pedig támadott.
Tudtuk, hogy emberileg nem tudtunk semmit tenni, de az Isten velünk van!
És jött az Úrtól a vigasztalás: A „Mai Ige” keresztyén újságot, amit egyébként naponta forgatok, most viszont több hónapja elkerülte a figyelmemet. Valami folytán az újság elkeveredett, és csak most 2 hónap után akadtam rá. Amint rápillantottam, április 22-nél volt kinyitva és a pirossal aláhúzott sorokat elkezdtem olvasni:” Ahelyett, hogy beletörődnél abba, amit látsz, és amit az érzéseid súgnak, állj rá Isten ígéreteire, amiket Igéjében adott. A fal másik oldalán győzelem vár!”
Szívem mélyéig hatott ez a pár sor, hisz az Úr maga szólt hozzám! Most ez a vígasztalás, amit küldött nekem.
„Állj rá Isten ígéreteire, amiket Igéjében adott. „Mik is voltak azok? Hogy ti is megértsétek ezeket az Igéket, keressétek ki a Bibliából: 2007 –ben egyik testvérem kapott egy próféciát az Ésaiás 37:30, (ami 2010-ben már be is valósult, mert ott voltunk Körösszakálon evangélizáláson, és azt követően havonta egy alkalomkor vittük az Evangéliumot).
- Ezékiel 33:1-
- Ap csel. 20:28
- Mikeás 6:8
- Filipi 4:4
Márk 12: 1-11 (Szőlőmunkások) Megértettem, hogy a: Gazda= Isten, A szőlő= a gyülekezet, a szőlőmunkások= mi vagyunk. Ha nem végezzük a munkánkat a gazda elvárásának, akkor elpusztít és mást állít a munkába.
- János Ev.4:36-38
Nos ezek az Igék azok amit Istentől kaptam a misszióra, ezek az Isten ígéretei amire rá kell állnom!
Dicsőség az Istennek, hogy ezen a napon vigasztalóként adta kezembe az újságot, melynek néhány sora bizonyította, hogy az Úr napra készen van az életünk tervével. Most már nem titok előttem az sem, hogy miért nem olvastam az újságot két hónapig? Azért hogy az április 22 napra szánt üzenet nálunk most (június 20) volt aktuális, és hogy még inkább felfigyeljek rá, ezért az újság ennél az oldalán volt kinyitva, és aláhúzva a néhány sora.
Ugye nem kell jobban bizonyítanom, hogy az Úr segítő társként van az életében mindannak, aki hívja Őt? A Szent Szellem által ma még jobban ott tud lenni az Úr, ha mi is készek vagyunk az Ő befogadására.
Tegyétek élővé a keresztyén életeteket azzal, hogy naponta találkozzatok az Úrral! Életetek minden nehézségén átvezet lépésről lépésre!