Keresztyén ember jól tudja, hogy minden nap fel kell venni a Lelki fegyverzetet, mert Isten bármikor hívhatja a szolgálatába. Nem csak a szószéknél lehet Istent szolgálni, hanem egy bizonysággal, takarítással, adakozással, lelkigondozással, vagy éppen ha segítségére igyekszel egy másik embernek.
Az én bizonyságom az utolsóként említett segítségre sietés volt, amit szeretnék veletek megosztani.
Egy bevásárló Központ előtt ültem a kocsiban, mialatt a férjem a közeli kórházba ment kezelésre. Az eső esett, nagyon szomorú idő volt. Nehezen múltak a percek és ezért felhívtam a lányomat, hogy a beszélgetéssel tereljem a figyelmemet.
Mialatt beszéltünk, néha ki- kinéztem a kocsi ablakán, és láttam, hogy egy fiatal szőke lány kezében egy kék esernyővel áll az úton és egy roma asszony kártyával jósol neki.
Keresztyén lévén a szemem megakadt mindezen, és telefonálás közben gyakran rájuk néztem.
Láttam, amint a lánynak 2 kártyájából jósolt, majd átvette az esernyőjét és a lány pénzt vett elő, vagy 200 Ft-ot. Majd újra átvette az esernyőt és a lány egy 500 Ft-ost vett elő és odaadta neki. A roma nő megcsókoltatta a 200 Ft-ost, és újra elvette az ernyőt a lánytól. Ekkor éreztem, hogy közbe kell lépnem. A máskor forgalmas helyen most senki más nem volt, csak mi hárman, valószínű az eső miatt. Én letettem a telefont kikapcsolás nélkül, kiléptem a kocsiajtón, majd odamentem a két nőhöz. Láttam, hogy az alig 16 éves szőke, szelíd, jól öltözött lány, már a negatív hatás alatt állt, teljesen tehetetlen volt. Én határozottan felszólítottam a roma asszonyt, hogy adja vissza a pénzt a lánynak, és gyorsan menjen el, különben rendőrt hívok. Ő rám nézett, és a maga szövegével illetlen szavakat mondott nekem. A lány egy kicsit felbátorodva azt mondta, hogy adja vissza a pénzét, amiért olyan csúnya szavakat mondott. A nő odanyomta az 500 Ft-ot, és mikor mellettem elhaladt, valamit mormogott. Én a lányhoz fordultam és azt mondtam neki, hogy keresztyén vagyok, és egy részét láttam annak, amit ez a roma nő csinált, azért jöttem ide. Soha többet ne álljon szóba ilyen emberekkel, akik jósolnak, mert ez az ördögtől van! Nagyon vigyázzon a jövőben, ne higgyen senkinek, ha megszólítják hasonló módon!
A lány nézett rám, megköszönte a segítséget és elment.
Én beültem a kocsiba és elmondtam a lányomnak, ami történt, ő nyomatékkal felhívta a figyelmemet, hogy törjem meg a cigány átkot.
Elkezdtem imádkozni, magamra vettem a lekifegyverzetet, és az Úr hatalmát, erejét kérve  Jézus nevében megtörtem a cigány átkot magamról, és a lányról.
Miután megtörtént, éreztem, hogy szabad vagyok! Éreztem, hogy Jézus nevében, lekerült rólam az átok. Meg voltam nyugodva, és tudtam, hogy Jézus neve győzedelmi fegyver a sátán ellen.
Majd újra végig gondoltam az eseményt, és szégyelltem magam az Úr előtt. Ugyanis keresztyén lévén nem annak megfelelően mentem a lány védelmére, hanem emberi módon. Nem azt mondtam, hogy: Jézus nevében távozz el, hanem, hogy hívom a rendőrt. Rendőrrel fenyegettem meg, a tette befejezésére.
Az viszont egy kicsit vigaszt jelent a számomra, hogy amint rám nézett a roma nő, valami meglepő volt a számára. Nem tudom. De motyogással elment, pedig nem volt ott senki rajtunk kívül. ………………… de ott volt! Jézus, akit képviseltem, még ha nem is a nevében szóltam a nőhöz. Megérezte a Szent Szellemet bennem, és elment.
Testvérek! Naponta készüljetek fel az ilyen harcokra is, mert nem tudjátok az Úrnak, hol van szüksége Rátok?

Mint ahogy ismeretes a Virágvasárnapi történetben: „ Az Úrnak szüksége van rá!” Igen minden keresztyénnek oda kell szánni az életét a szolgálatra, mert: „Az aratni való sok, a munkás kevés.”

Amália nénit a lánya Öregek Otthonába helyezte el, mivel munkája mellett nem tudta őt gondozni. Minden Anyák napján, mikor a néni felébredt, az ápolók egy gyönyörű rózsacsokrot adtak át neki, és mivel sajnálták, hogy soha sem látogatta meg a lánya, ezt mondták: „Ezt a gyönyörű virágcsokrot a lánya küldte anyák napja alakalmából, csak mivel még aludni tetszett, ezért nem akarta felébreszteni.” És ez a kegyes hazugság hangzott el minden évben. A néni mosolyogva vázába tette a virágot, és boldogan mutogatta napközben is a többieknek, akik legtöbbször irigykedve nézték.
Az évek követték egymást, és Amália néni alig várta újra és újra az ünnepet, hogy a lányát végre láthassa. Mindig abban reménykedett, hogy talán egyszer olyankor fog eljönni a lánya, mikor ő ébren lesz, és akkor megköszöni neki a sok csokor virágot.
Mikor elérkezett ismét május első vasárnapja, Amália néni szinte egész éjjel fent volt, mert félt, hogy elalszik, és nem találkozik vele. Ám hajnal felé leragadtak a szemei és kissé elbóbiskolt. Reggel mikor felébredt, látta, hogy világos van, elszomorodott, mert az gondolta megint elszalasztotta a találkozást. Köntösét magára vette és kiment a társalgóba, ahol az egyik gondozónő már hozta és átnyújtotta a szép rózsacsokrot, a megszokott szöveggel.
Amália néni kicsit bánkódva átvette a csokrot és indult, hogy a vázába teszi. Néhány pillanat múlva megcsörrent a telefon, és a lánya kereste.  Boldogan vette fel a telefont, mert ilyen nem szokott előfordulni, és gondolta most beéri ezzel is, vagy éppen azért szól a lánya, hogy később látogatja meg. Amint a füléhez vette a kagylót rögtön érezte, hogy másról van szó, mint amit ő remélt. A lány köszönés után azt mondta: „Ma nagyon mérges vagyok, mert megszűnt a régi virágküldő szolgálat, akivel évek óta küldtem az anyák napi csokrokat, és most nem tudom, hogy az újjal hogy vagy megelégedve? Szép a csokor?”  Amália néni keze reszketni kezdett a telefonon, és csak annyit mondott: „Igen szép, köszönöm!” Csendben letette a telefont, és kezében a virággal elindult a váza helyett, a szemetesvödör felé. Könnyeivel szemében visszament a szobájába, és lefeküdt, hogy kipihenje lelki fájdalmait.
Most tudta meg, hogy a lánya soha nem járt bent nála, hanem a virágküldő szolgálatra bízta ezt a feladatot. Soha nem volt rá ideje egyetlen napon sem, ennyi év alatt.
Amália néni egész nap a szobájába feküdt az ágyon. Most sorstársai sem irigykedtek rá, hanem szíve fájdalmában osztoztak vele. És mindegyik öregnek az járt a fejében: „Szeretet vagy ajándék? Ő vajon melyiket választaná, mivel együtt a kettő itt az Otthonlakóknak nem jár!

Volt egy fiatal keresztyén nő, akit Isten zenei szolgálatba hívott el és nagyon megáldotta. Boldogan eljárt a próbákra, és örömét lelte a többi fiatallal együtt az Urat szolgálni. Évek teltek el és egyszer arra gondolt, hogy ő még most fiatal, és még nem is kóstolt bele a világi életbe, nagyon kíváncsi lenne milyen is az? Elhatározta, hogy egyszer elmegy az ismerősével, aki rendszeresen eljárt szórakozó helyekre. Elképzelését be is váltotta, és hamarosan megismerkedett egy hitetlen fiúval, aki gyakori programokat talált ki a baráti körével. A fiatal nő, mivel megszerette a fiút kezdett elmaradozni a próbákról, és majd később a szolgálatból is kimaradt. Teljesen átitatódott a világ illatával, és mivel a párja gondoskodott róla, hogy ne unatkozzon, a napi imák is elmaradtak.
Hogyan szoktuk mondani? „A sátán sokat ígér, keveset ad, és mindent elvesz.”
Szépen betöltötte minden percét a sátán programokkal, tervekkel, és már úgy tűnt, hogy nem is hiányzik Isten neki. A fiú feleségül vette, és születtek a gyermekek. A sok munka, idegessé, feszültté tette, és egyre azt érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Megróbálta leplezni még maga előtt is, de valamiből nagyon elege lett, és vágyott a magányra. Természetesen nem tudta megtenni, a családjától, hogy maga leüljön egy sarokba, de megpróbált a zajtól egyre távolabb kerülni. Férje továbbra is kóstolgatta a világ által kínált lehetőségeket, emiatt teljesen elromlott közöttük a házastársi kapcsolat. Úgy érezte, hogy a gyermekeihez sincs türelme, és ez azért szívében fájt neki, hisz a gyerekek nem tehettek semmiről.
Egyik este, mialatt a férj másfele vigasztalódott, a gyerekek játszottak, ő elvonult egy csendes sarokba, és a kezébe vette a gitárt és elkezdte pengetni. A gitár húrok lágy pengése könnyet fakasztott szemében, és azon vette magát észre, hogy egy dalt játszik és énekel. Könnyei peregtek végig az arcán és gitárral kezében letérdelt az Úr előtt. Szívéből felszakadó bűnbánatra jutott, és könyörögve kérte Istent, hogy bocsásson meg.
Valamennyi idő telt el, mikor újra lábaira állott, és letörölve könnyeit elkezdett énekelni. Gyermekei beszaladtak a szobába, és csak nézték, hogy az anyjuk mitől olyan boldog? Megálltak, és hallgatták a dalt. Végül odamentek hozzá és azt mondták: „Anya! Te miért nem énekelsz, olyan szép hangod van? Ez a dal sokkal szebb, mint amit mi ismerünk! Énekeld el nekünk újra!” És anyjuk elkezdte újra énekelni, szemében mosollyal. Néhány éneket elénekelt, ami megint boldoggá tette.
Aztán elkövetkezett egy olyan pillanat, amit már sejtett, de nem gondolta, hogy megtörténik.
Hirtelen az ajtó kinyílott és a férje lépett be rajta. Most nem volt ittas, mint szokott. Bátor léptekkel odament a feleségéhez és azt mondta: „Kérlek, segíts összecsomagolni, mert elköltözök!” Mély döbbenet és csend vette körül az előbb még boldog családot. A feleség csak annyit kérdezett: „Van valakid, akihez elmész?” – Igen van. -volt rá a válasz. Csöndbe összecsomagoltak és  a gyerekek könnyes szemekkel nézték végig az eseményt. Az apa maga mögött behúzta az ajtót, és a feleség magához ölelte a két gyermekét. Akkor este egy ágyban aludtak mind a hárman. Reggel a kisebbik gyerek arra kérte az anyját, hogy énekelje el azt a dalt, amit előző este.  És míg az anya énekelt, szépen felöltözött és kirakta a ruháit a gyermekeinek is. Miután felöltöztek, azt mondta: „Ma elmegyünk egy olyan helyre, ahol ilyen énekeket fogtok hallani.” Elindultak, és a gyerekekben nagy várakozás volt, hogy vajon hova is mennek?  Majd megérkeztek, és beléptek egy szép magas háznak az ajtaján. Az asszony a sorokra pillantott, és meglátta azt a helyet, ahol ő több évvel ezelőtt ült. „Senki nem foglalta el a helyem, visszavártak”- gondolta csendben. Majd sírva előre ment és letérdelve kért az Úrtól, és a gyülekezettől bocsánatot. A pásztor felállt és azt mondta: „Hazatért az eltévedt bárány!” Mindenki sírva fakadt és kezdték énekelni azt a dalt, amit az este ő énekelt. Boldog volt, mert szívében érezte a megbocsátást. Tudta, hogy az Isten az elhívását nem vonja vissza, Ő mindig visszavár, mert Ő a szerető Isten!

Nemrégiben olvashattátok az írásomban, hogy milyen fontossági sorrendet tartok helyesnek, az Isten iránti szeretet, szolgálat, és család között. Határozottan kifejtettem, és alátámasztottam okát is, hogy miért úgy gondolom.
Tudom, hogy sokak majd kritizálni fogják a döntésemet, de az nem baj. Azonban nem csak az emberek figyeltek fel írásomra, hanem maga az Úr is. Mivel nálam: Isten iránt érzett szeretet, szolgálat, majd a végén a család jött, talán Isten kíváncsi volt, hogy a gyakorlatban is így van -e? Következő héten próbára tett engem az Úr.
Az történt, hogy a lányom felhívott telefonon, hogy hétvégén a férje úgyis a Teológián lesz Pesten, ezért ő el szeretne jönni arra a 2 napra hozzám. Hirtelen átgondoltam a programomat, és azt mondtam, hogy most ne jöjjön, mert készülnöm kell több szolgálatra. Megbízott a Gyülekezet Vezető a Bemerítési felkészítővel, aztán az alkalomra is készülni kell, honlapra kell írnom, most nem tudom elterelni mással a figyelmemet. Ha mindenképp akar kijönni, akkor csak hét közben lehet róla szó. Nagyon határozottan jelentettem ki, így nem is merte könnyíteni a helyzetet, csak elkeseredett, mert rosszul esett neki. Nem gondoltam, hogy a könnyek miatt változtatni kellene döntésemen, hisz meggyőződésből írtam le az írásomban, hogy a szolgálat közvetlen Isten szeretete után van.
Nem tudott mit tenni, elfogadta a döntésemet, de bízott abban, hogy Isten meg tudja változtatni. Csütörtökön felhívott újra és megkérdezte, hogy lehet -e a látogatásról szó? Újra a szolgálatra való felkészülés miatt elutasítottam.
Aztán hozzákezdtem az új anyagrészt olvasni, és azt éreztem, hogy nagyon könnyen tudok jegyzetelni, és könnyen megtanulni az anyagot. Mikor pénteken ismét hívott, akkor már azt mondtam, hogy azt látom Isten olyan könnyűvé tette nekem ezt a felkészülést, hogy lesz időm rá is! És erre várt az Úr, hogy kiálljak mellette, nem csak szájjal, hanem valóban mondjak le a szeretteimmel való találkozásról, a szolgálat miatt. És mivel megtettem, nem is kellett végig vinni, mert könnyűvé tette az Úr a tanulásomat, hogy legyen időm a családomra is!
Aztán jött a jutalom! A lányom elvitt engem ezen a nagyon szép őszi napon egy kirándulásra a hegyekbe. Szépek voltak az őszi erdő fái, a nyugalom, a békesség, mindketten azt éreztük, hogy Isten ajándéka ez! Dicsőség az Úrnak érte!!
Csak oda kell szánni magunkat Istennek, és Ő időt, pénzt, mindent megad hozzá, hogy örömet hozzon a szívünkben.
Isten ismeri a szívedet, nem a kimondott szavakra kíváncsi! Ha annak szenteled életedet, akitől mindent megkapsz, akkor tudnod kell azt is, Isten nem akar elszakítani a családodtól, arra is ad időt, hogy velük légy, de elsősorban Őt szolgáld!