Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Hívj segítségül engem

Details
Az én bizonyságom
28 June 2018
Hits: 125

„Hívj segítségül engem…”
Mert Isten karja ma sem rövidült meg, ha segítségül hívjuk, mindig meghallgat minket és kész segíteni. Igy volt ez a napokban is, mikor megtapasztalhattam újra, hogy nem a bűneinkre tekint az Úr, hanem arra, hogy mi az övéi vagyunk.
Röviden talán annyit mesélnék el a történtekről, hogy januártól elkezdtem gyűjtögetni egy kevéske pénzt, a lányom diplomaosztójára.   Beleraktam egy kisládába, és időnként tettem az összeghez, azután mindig kulcsra zártam a ládát.
Majd eljött a nap, amikor készülődtünk a nagy alkalomra. Készítgettem a süteményeket, és a néhány hónapja gyűjtögetett pénzt is elő akartam venni, de a nagy elfoglaltság miatt a fejemből kicsapódott, hogy hová tettem a láda kulcsát? Egy néhány helyen megnéztem, de mivel tudtam, hogy Isten jól tudja, hol lapul a kulcs, és Ő nem hagy cserben, ezért nyugodtan végeztem a munkámat tovább. Bíztam benne, hogy ha még az utolsó pillanatban is, de meg lesz a kulcs. Teljes nyugalom vett körbe, és ez annak volt a jele, hogy bíztam az Úrban.
Aznap este imáimban elmondtam a nagy gondomat, és kértem Istent, hogy segítsen megtalálni a láda kulcsát. Másnap reggel úgy szintén, kértem a segítségét, aztán elkezdtem az utolsó simításokat elvégezni a süteményeken.
A délelőtt folyamán váratlanul, kaptam egy indíttatást az Úrtól, hogy induljak el, hogy hova, vagy miért azt nem tudtam, csak lábaim bevezettek a szobámba a szekrényhez, és ott bele kellett nyúlnom egy ruhám zsebébe, amiből szépen csak kiemeltem a kulcsot. Nem megmondta az Úr, hogy hol van, hanem csak indított arra, hogy hova menjek.
Hisz ez egy újabb bizonyság arról, hogy az Úr nem hagy minket magunkra a bajban! Teljes nyugalmat ad, és fülembe cseng mindig: „ Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem” Zsolt 50:15

Kedves Testvéreim! Jó nékünk igy gyermeki hittel, mindenben az Úrra hagyatkozni. A sok bizonyság által, teljesen biztossá vált, hogy van Valaki, aki soha nem engedi meg, hogy csalódjunk benne. Ő Jézus Krisztus, Aki szelleme által mindenütt velünk van, és megsegít, ha mi hagyatkozunk rá. Törekedjünk hát arra, hogy legyen az Úrral folyamatos élő kapcsolatunk!!!! Ámen


Az Úr megőrzött

Details
Az én bizonyságom
02 June 2018
Hits: 116

Tegnap estefele, hatalmas bizonyságot tudhatok magam mögött, ezért nagyon hálás vagyok az Úrnak!
Az történt ugyanis, hogy férjemnek van egy őrző-védő szolgálatra kiképzett németjuhász kutyája, aki csupán kettőnket fogad el, másokkal szemben agresszív.
Én szoktam etetni, a kenneljét tisztítani, nekem esik meg a szívem rajta, ilyenkor kiengedem, és szabadon futkározhat egy ideig. Persze rá kell figyelni, és ezt csak én szoktam, mert csak figyelni tudom, mert vissza soha nem tudom a helyére küldeni, egyedül csak a férjem szavára hallgat.
Tegnap is ilyen figyelő szolgálatban voltam, de közben végeztem a dolgomat, mikor hallottam, hogy a kutya, mint a vonat száguld mögöttem. Már megszoktam, hogy mindig középen megyek a járdán, mert nem tudom melyik felől fog megelőzni, és óvatosságból, inkább teret hagyok neki.
Nos,tegnap is hasonló száguldással közelített mögöttem, és mikor mellém ért, csak azt éreztem, hogy kirúgja a bal lábamat alólam. Egy pillanat alatt tudtam, hogy kapaszkodás nélkül a földre zuhanok, és jól tudtam, mert ez így is történt! Ekkor a derekam, gerincem fura módon próbálta megtartani egyenesbe magát, de nagyobb volt az erő, ami ráhatott, ezért el kellett esnem. Oldalamra, a könyökömre, csípőmre, és nagyot rándult még a fejem is, miután a földre kerültem. Tehát a nagy sebességből eredő erő, szó szerint földhöz vágott. Mikor a földet értem, éreztem, hogy a vesém nagyon fáj, azt gondoltam leszakadt, bár hamar abba maradt a fájdalom, de én csak ott maradtam a földön, és kitört belőlem a sírás! A kutya, amint megtörtént a baleset, azonnal visszafordult, és felült velem szemben a lépcsőre onnan nézett. Én sírva néztem őt, és beszéltem hozzá. Nem haragudtam, csupán azért volt bennem egy csalódással kevert fájdalom, mert általa történt a balesetem. Lehet, rosszul számolta ki, hogy mennyi a hely, ami neki elég ahhoz, hogy elférjen mellettem, de ez akkor is megtörtént. Egy néhány percig ott feküdtem az udvaron, és ellenőriztem magam, hol fáj, és mi törhetett el, vagy mi tört össze bennem? A kutya csak nézett, és sajnálta, ami történt. „Gondolom én”
A legnagyobb csoda az, hogy semmi bajom nem lett!!!Mert nem a kutya bánatos tekintete, hanem az Úr kegyelme által tartott engem meg! Ebben a korban, közel a 70 évhez, már nem igen jó egy combnyaktörés, egy belső vérzés, stb.
Az Úr drága segítő keze megtartott anélkül, hogy bármi nagyobb baj lett volna velem, a síráson kívül. Mert bizony, mikor felálltam, még akkor s hulltak a könnyeim, és azt mondogattam: „Ezt én nem érdemeltem tőled!!”
 
És most, miközben írom a bizonyságomat, a szívemben ott van egy mondat, amit az Úr mond felénk, amikor bűnt követünk el: „ Ezt én nem érdemeltem meg tőled!”
Tegyünk hát ellene, ne bántsuk meg, hisz Ő nem érdemli meg tőlünk! Számoljuk ki az oldaltávolságot pontosan! Ne felejtsük el, hogy a jóságáért, mivel tartozunk Néki!!! Ámen


Ballagás

Details
Az én bizonyságom
29 May 2018
Hits: 121


A napokban boldogan mesélte el a menyem, hogy milyen nagy bizonysága volt a héten. Kíváncsian figyeltem, hisz minden bizonyság az Úr áldása rajtunk.
Azzal indult a történet, hogy egy ismerős család meghívta őket a fiúk ballagására, és természetesen illik elmenni.
Azt azonban nem tudták, hogy éppen szabadnaposak lesznek e, vagy dolgozniuk kell? Miután haza mentek megnézték a naptárt, és meggyőződtek róla, hogy sajnos éppen dolgozni kell azon a napon. Nagyon elszomorodtak.
Ekkor a menyem arra gondolt, hogy munkatársával elcseréli a napot, de nem igen bízott benne, mert ő mindig a férjével van egy időben szokott szabadnapos lenni.
Másnap azért vette a bátorságot, és megkérdezte a munkatársát, hogy mindenképpen a beosztott időben akarja kivenni ezt a szabadnapját? A munkatársa ekkor azt mondta, hogy nem, mert a férje éppen cserélni akar, mivel valami dolga akadt, ezért neki is jobb lesz máskor.
Nagy öröm volt ez a bejelentés, mondta el később a menyem, mivel így zökkenő mentesen el tudnak menni a ballagásra.
Ilyen a mi Istenünk, hogy még szánkon sincs a szó, Ő már el is intézi nekünk! Dicsőség az Úrnak érte!
Ez nem szerencse, mint sokan azt mondanák, hanem az Úr szeretete által kapott kegyelem.

 

Az én bizonyságom

Details
Az én bizonyságom
19 May 2018
Hits: 113

A férjemmel minden évben legalább egyszer, elmegyünk a Laborba, bár egészségesnek érezzük magunkat, de azt szeretnénk, ha a vérvétel eredménye is alátámasztaná.
Néhány napja ismét következett ez az ellenőrzés, és én felkészültem rá. Nem csak felírtam egy papírra, hogy nem szabad enni vérvétel előtt, de viszont igyak meg 1 pohár vizet, hanem ennek szellemi háttere is volt.
A reggeli imámban többek között hálás szível megköszöntem mind azt a sok jót, amit naponta kapok, és a vérvétel eredményére is kértem az Úr áldását. Tudom, hogy sok embernek a vérvétel alapján veszik észre a betegségét, és ki vagyunk téve mindannyian ennek.

De nekünk hívőknek van egy lehetőségünk, elkerülni ezeket a megdöbbentő híreket, mert az Úr Jézus vére által védelmet veszünk magunkra!!
Ilyen nyugalommal mentem el én is erre a vizsgálatra, hisz tudom, hogy az Úr kiválasztott gyermeke vagyok, és nem akarok visszaélni ezzel a kiváltsággal!
Már délután elkészült a részeredmény, amit e-mailbe el is küldtek. Nyugodtan nyitottam meg a levelet, és boldogan láttam, hogy egyetlen csillagom sincs!
Lehet, hogy a katonák, és az elsős kisdiákok örülnek a csillagnak, de én egyik sem vagyok, én annak örültem, hogy nincs csillagom! Dicsőség az Úrnak érte!
A bennem érezhető nyugalom, a HIT volt! Az a fajta hit, mikor bizton rámerünk hagyatkozni valakire, mert tudjuk, Ő a mi számunkra egy biztonság. Ilyen az én számomra is Jézus, aki szeretete által megvéd engem a bajoktól. 
Az Úrtól kapott egészségemet nem csak érzem, hanem most már „papírom is van róla!”
Ez azonban, nem egy lezárt dolog, hisz az ördög készen áll a támadásra minden percben. A Jézussal való élő kapcsolattal viszont meghiúsíthatjuk gonosz terveit. Jó ez a biztonság az Úr mellett, és bennem nem érdek diktálja a ragaszkodást, hanem Jézus iránt érzett hála, szeretet, és ez igy van jól, amíg csak a földön élek! Ámen


Kételkedés

Details
Az én bizonyságom
20 April 2018
Hits: 137


Nemrégiben a kismenyemmel történt, hogy tészta szűrés közben a forró vízzel leforrázta a keze fejét egy nagy területen. Hirtelen megpirosodott, de mielőtt fájni kezdett volna, a csapból gyorsan hideg vizet engedett rá. Mikor egy kisidő múlva előhúzta a kezét, és nézegetni kezdte, szinte nem látszott rajta semmi, nem hólyagzott fel, nem fájt, és nem is volt piros! Nagyon csodálkozott rajta, mi történhetett vele, hogy a forrázásnak nyoma sem látszik
Másnap olajban sütötte a húst, mikor egy pöttynyi forró olaj a kezére csapódott, ami éktelenül fájt, mert nagyon csípő, szúró érzés volt. Próbálta azt is orvosolni, és közben arra gondolt, hogy előző nap majd az egész keze fejét leforrázta, és semmi meg sem látszott, akkor hogyan lehetséges, hogy ez a picike felületre esett olaj ennyire fáj??
És akkor egy pillanat alatt elszégyellte magát, mert eszébe jutott, hogy ahol az Úr ott van az Ő gyógyító kezével, ott a baj, hamar megoldódik! Igy történt ez is, de mivel előző nap nem értette az Úr csodás gyógyítását, ezért nyomatékként megismétlődött, hogy legyen összehasonlítási alapja!
Legyen áldott az Úr érte, hogy még mindig van türelme hozzánk, és folyton folyvást tanít bennünket!



Egyszeri segély

Details
Az én bizonyságom
05 April 2018
Hits: 133

Számtalanszor megtapasztaltuk, hogy az Úr nem csak az ünnepnapokon van velünk, hanem ott van a szürke hétköznapokban, a gondokban, bajokban, betegségekben, örömökben, könnyhullatások közepette. Tudom, és hiszem, hogy Ő mindenkor velem van!
Ilyen hittel fordultam az Úrhoz, amikor kb. másfél hónapja a Nyugdíj Igazgatósághoz beadtam az egyszeri segély kérelmet. Ugyanis, az öregségi nyugdíjasok egy évben egyszer valamilyen jogcímen kérhetnek segítséget, amit elbírálnak, és ha úgy találják, hogy jogos a kérelem, akkor segítenek.
Az igazi ok az volt, annak ellenére, hogy nem volt nagy tél, azon a néhány napon kívül, ami igazán hideg volt, de mégis magasak voltak a gázszámlák, az egymást követő 3-4 hónapon át. Aztán időközben megkaptunk egy 15 ezer Ft-os matrica pótdíj csekket is, ami a missziós gyülekezet részére történt élelmiszer szállításakor, a téves matrica megvásárlásból adódott. Természetesen mellette a rezsik, gyógyszerek, stb. A pénzt nehezen tudtam beosztani úgy, hogy minden ki legyen fizetve. Férjem a nyugdíj mellett, amíg egészsége engedi, még dolgozik, hogy a kis nyugdíjunkat ki tudja pótolni.
Ekkor úgy gondoltam, hogy megírom a kérelmet, imádkozok érte, és lefénymásolom mind azokat a számlákat, amivel igazolom a bevételünket, kiadásunkat. Lefénymásoltam a férjem folyószámlán érkezett fizetési bizonylatát, a két nyugdíjszelvényünket, ami bizonyítja a nyugdíjunk összegét, a büntetési csekket, és a 3 hónapi gázszámla csekkjeit. Néhányszor imádkoztam az Úr közbenjárásáért, hogy legalább a 15 ezer Ft -ot pótdíj büntetést, adják vissza méltányosságból. Aztán teltek a napok, a hetek, de nem érkezett a várt összeg.
Közben kaptam a Nyugdíjtól 130 Ft.-t, valami 0.5 %-os emelést, és a velejáró viccelődést a postástól, és a férjemtől. Én nem nevettem, nem bosszankodtam, és rendületlen csak vártam a 15 ezer Ft - ot.
Volt a sátántól is támadásom, mely által megpróbálta megmagyarázni, hogy ne várjak, mert már nem kapok semmit, de az én szívemben olyan hittel benne volt a 15 ezer Ft, hogy senki nem tudott ellenkezőjéről meggyőzni.
A negyvenedik nap után, talán mindenki más már feladta volna, de engem az Úr türelemre intett, és bizakodást rejtett el a szívemben. Én minden nap rendületlenül vártam a postást. És az egyik nap, jött be az ajtón a férjem és mosolyogva mondta, hogy itt van a pénzed, amit annyira kitartóan vártál.
Mosolyogva átvettem, és megköszöntem az Úrnak a közbenjárását, és hálás voltam a Tőle kapott kitartásért.
Azóta számtalanszor átgondoltam, hogy milyen hit is volt bennem! Hittem és végig hittem azt, hogy 15 ezer Ft-ot fogok kapni. És ahogy az Ige mondja:  „Azért mondom néktek. „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mind azt megnyerítek, és meglesz néktek” Márk 11:24  Ámen!


Bizonyság

Details
Az én bizonyságom
05 April 2018
Hits: 141

Gyakori szokásommá vált, hogy kedvenc Igéimet ráírtam egy kis cetlire, és a Bibliámba tettem. Így történt ez akkor is, mikor az Úr akart szólni ahhoz a testvérnőmhöz, aki éppen néhány napja tért haza a kórházból. Még gyenge állapotban volt, mert a szívbeavatkozás, ami a magas vérnyomást okozta nála, nagyon megviselte a szervezetét. De bármilyen gyenge volt, a gyülekezetbe jött el először, hogy bizonyságot tehessen. Mielőtt a padba leült, én éppen a Bibliámat vettem elő a táskámból, és láttam, hogy valami leesett a földre. Ő lehajolt felvette, és átadta nekem. 
Miután elolvastam a kis cetlit, amire Ige volt felírva, elmosolyodtam és azt mondtam: Erika, ez rólad szól! A kis papírt átadtam, ő pedig elkezdte olvasni: „Mert minden nyomorúságból megszabadított engem”Zsolt. 54:9a 
Könnyes szemmel mondtunk mindannyian, Ámen-t rá!
Testvérünk régóta szenved a magas vérnyomástól, néha 220-250 is volt. Olykor úgy tűnt, hogy ezt már senki nem bírta volna ki, őt a hite által tartja meg az Úr! Az orvos be akarta utalni kórházba többször, de ő nem vállalta. Most azonban jött egy infarktus is hozzá, és kénytelen volt kórházba bemenni. Így került sor a beavatkozásra a szívben, és a vérnyomás szépen visszaállt 120-130-ra.Tehát mindennek meg kellett történni, hogy a vérnyomást helyre tudják hozni.Az Úr szemei rajtunk vannak, és vigyáznak ránk! Halleluja!


Februári mikuláscsomag

Details
Az én bizonyságom
05 March 2018
Hits: 139

A télen bármennyire nem szerettem volna beteg lenni, mégis sikerült a baktériumoknak úgy ledönteni a lábamról, hogy ágynak estem. Néhány napig próbálkoztam a pihenéssel, de állapotom nem javult, sőt még inkább köhögtem. Ezért úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha orvoshoz megyek.

A doktornő rövid vizsgálódás után megállapította, hogy idült arcüreggyulladásom van, ami miatt kialakult a hörghurut. Ellátott gyógyszerekkel, és nekem már csak arra kellett vigyáznom, hogy össze ne keverjem, melyiket, mikor kell bevenni.

Legtöbb nőtestvérem biztos megtapasztalta már, hogy milyen a lakás, mikor ő betegen fekszik, és hiába harangoznak, nem kell asztalhoz ülni. Nos, hasonló helyzet indult el nálunk is, de az Úr odafigyelt ránk!!!

Este a nagyobbik fiam dolgozott, de telefonon felhívott, hogy az egészségi állapotom javul –e. Megígérte, hogy a kismenyemmel főzet húslevest, hozni fog gyümölcslevet, gyümölcsöket, mert nekem most ezt ennem kell. Természetesen szabadkoztam, mivel tudom milyen áldozatvállalók, nem akartam terhelni őket. Jó, de rám parancsolt, hogy okvetlen szóljak, ha valami hiányunk van.

Reggel felkeltem, szokás szerint felhúztam a redőnyöket, tisztálkodás után mentem a konyhába, és igyekeztem a gyógyszereket bevenni. Miután visszajöttem, és az ágyba lefeküdtem, rápillantottam az ablakra, és ott egy kis műanyagládát láttam, ami még néhány perccel azelőtt nem volt ott. Arra nem gondoltam, hogy hallucinálok, de arra inkább, hogy a férjem a szerszámjait ládástól az ablakba rakta, és ott is felejtette.

Kíváncsian indultam az ablak felé, de egyre jobban kirajzolódott bennem egy kép. Aztán, a kinyitott ablakszárnyon keresztül elkezdtem behúzni a kisládát, és mindvégig arra gondoltam, hogy a fiam hozta el a megígért csomagot.

A kisládát feltettem a nappalink asztalára, és szóltam a férjemnek, hogy nézze meg mit kaptam a túlélési csomagban. Ő megállt az asztalnál, és mosolyogva nézte, amint kifele pakolgatok a ládából. Eközben mégis gyanús lett az ajándékozó kiléte, de  aztán tovább szedegettem, és megtaláltam a finom gulyáslevest, a rántott szeletet, a 100%-os gyümölcslevet, a krémtúrót, szőlőt, stb. és akkor a férjem megszólalt:  Ő Anita volt, aki este mikor a próbáról hazamentek még  utána fogott hozzá húst rántani, levest főzni… és reggel, Robival hozták ki, mielőtt dolgozni ment.

És akkor, ahogy ott ki volt rakva a gondosan elkészített „túlélési csomag”, elsírtam magam. Éreztem azt a szeretetet, amit ez a csomag üzen nekem! Halkan, csendben mondogattam: Nem kellett volna…! És hallottam, ahogy lágy hangjával azt mondja: „De Anyukám! Te is mindig észreveszed a mi szükségeinket! Örömmel tettük!” 

Dicsőség az Úrnak! Halleluja! Ez az önzetlen szülő-gyermek szeretet, és a belőle fakadó gondoskodás!



Az én bizonyságom

Details
Az én bizonyságom
24 April 2017
Hits: 160
Isten előhozza a lehetetlent, megmozgatja a mozdíthatatlant: „Mert rólam van szó”- énekli Pintér Béla testvérünk az egyik dalában. Velem is ez történt, hisz hatalmas bizonyság volt az, amit az Úrtól kaptam az egyik testvérem által.

Az történt ugyanis, hogy egy 102 versből álló verseskötetet szerettem volna megjelentetni, és a lányommal elkezdtük összeállítani a verseket. Miután elkészültünk a rendszerezéssel, Könyvkiadót próbáltam találni.

Elsőként az Egyházunkat kerestem meg, amelytől tanácsot reméltem a könyvkiadással kapcsolatosan, de sajnos nem így történt. Leterheltségükre hivatkozva elutasítottak.

Majd megkerestem egy Kiadót, akinél Antológiában már 3 novellám megjelent, és ők teljesen pozitívan álltak hozzám. A könyvkiadással kapcsolatos részletes tájékoztatót adtak, és annak segítségével, minden bennem lévő kérdésre választ kaptam.  A gond csak az volt, hogy ők grafikát nem vállaltak, de kaptam tőlük egy címet, ahol megoldódhat ez a gondom.

Felvettem a kapcsolatot a Grafikussal, leírtam neki az elképzelésemet, és árajánlatot kértem tőle. Rövid időn belül meg is kaptam a választ, melyben közölte az összeget, amennyiért el tudná vállalni. Én csak ültem a gép előtt, és néhányszor megszámoltam a nullákat, ami a 7-es szám után állt. Ekkor szép csendesen elkezdtem számolni, és megállapítottam, hogy ezt én nem tudom kifizetni.

Évek óta a gyermekeimtől kapott pénzeket a könyvkiadásra gyűjtöttem össze, de nem gondoltam, hogy a grafikus munka plusz költség lesz. Miután eleget tépelődtem a helyzeten, válaszoltam a grafikusnak. Őszintén leírtam, hogy az elképzelésemtől elállok, mivel ezt az összeget nem tudom megfizetni. Úgy érzem ingyen kaptam, nem akarok nyerészkedni rajta, sem dicsekedni véle, csupán nem akarom a zsebemben tartani, hanem keresztyén testvéreim elé szeretném tárni.

Egész éjjel csak hánykolódtam, nem tudtam elaludni, mély nyomot hagyott bennem.

Másnap reggel választ kaptam a Grafikustól, melyben azt kérdezte: Mennyi az az összeg, amit szánni tudok rá? Soha nem szokott engedni az árakból, ebből rendszert nem akar csinálni, de ez egy különleges eset. Én csak ültem az asztalnál, könnyeim hulltak, és imádkozni kezdtem. Éreztem, hogy az Úr közbe járt : „Mert rólam van szó” – igen, volt egy fél óra is, míg az asztalnál ülve, hálával a szívemben imádkoztam. Tiszta volt előttem, hogy az Úr hozta elém ezt a Grafikust, aki megértette a valóságot! Meggyőzte Őt a Szent Szellem. Volt benne könyörületesség, ami sok hívőben nincs.

És akkor megírtam azt az összeget, amennyit a grafikára ki tudok fizetni, a könyvkiadás mellett. Majd újra írt, de tapintatosságból nem beszélt arról, hogy elvállalja -e a munkát, hanem szépen elkezdte tervezni a borítót, ami valóságban áldás lett számomra. Mivel már a külső borító tükrözi a versek üzeneteit. Nagyon boldog voltam.

Végül még az is kiderült, hogy nem csak keresztyén, hanem Ő is ahhoz az Egyházhoz tartozik, amelyikhez én.

Számomra, amit igazán mond ez a történet: Nem az a fontos, hogy keresztyén, még az sem, hogy ahhoz az Egyházhoz tartozik, amelyikhez én, hisz annyi keresztyénben csalódunk, annyi Egyház csak saját dolgait látja szemei előtt, hanem az a fontos:  Ő egy eszköz volt az Úr kezében! Egy olyan eszköz, akit tudott használni az Ő terve szerint! Egy eszköz, mint Filep, aki engedelmes volt az angyal kérésére, és elindult arra az útra, ahol a Komornyik ment hazafelé a templomból. Filep, aki a lélek hangjának engedelmeskedve, felült a szekérre, hogy elmagyarázza az Ézsaiás történetét.

Ő egy olyan keresztyén, aki meghallja a szegény kiáltását, akit majd meghallgat az Úr is, ha ő kiált felé.

Azt gondolom mindannyian megtapasztaltátok már, mikor a munkátokon az Úr áldása volt, mikor talán ismeretlen embereket is felhasznált cél érdekében.

Tudom, hogy e verseskötet Isten akarata volt, hogy megjelenjen mások örömére, az Úr iránti szeretet továbbadására. És köszönöm ennek az engedelmes szívű testvéremnek, hogy színvonalas, művészi munkája rajta lehet a könyv borítóján!

 

 

A tized

Details
Az én bizonyságom
10 April 2017
Hits: 166
Egy keresztyén ember, aki nem csak vasárnap akarja a hívő életét megélni, hanem élő kapcsolatban szeretne az Úrral lenni, az teljesen beengedi Jézust az életébe. Vele jár a mindennapokban, és meghallja a hangját, ahogy az Ige is mondja. „Az én juhaim hallják az én szómat”.  Ekképpen érdemes hívőnek lenni, mert szívünk is így lesz elégedett, és végcélunkat csak ekként érhetjük el.

Szeretném veletek megosztani azt a bizonyságomat, ami beigazolja, hogy ha az Úr „juhai” vagyunk, akkor meghalljuk az Ő hangját, és engedelmesek vagyunk Néki. Sem a meghallás, sem az engedelmesség nem okozhat nehézséget nékünk, ha igazán szeretjük Jézust!

Férjem adó visszaigénylését vártuk a NAV-tól, de a munkahely törvénysértése miatt úgy tűnt, hogy talán meg sem kapjuk. Az Úr közbenjárása folytán azonban egyik nap váratlanul meghozta a postás a pénzösszeget. Nagy volt az öröm, és azonnal meg is volt a terv, hogy mire fogjuk az összeget költeni. Eszünkbe sem jutott, hogy még Isten felé kötelezettségünk is van.

Másnap reggel alig ébredtem fel, máris imádkozással kezdtem, és az imádkozás végén kinyitottam a Bibliámat, hogy az Úr szóljon hozzám. A Malakiás 3:10-es Igét adta az Úr, ami ekképpen szól: „Hozzátok be a tizedet, mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok áldást reátok bőségesen.”

Az Igét újra elolvastam, és csendesen hallgattam. Néhány pillanat múlva a szívemben hallottam a következőket: „Amikor dicsérlek titeket, mikor Ige által bízlak meg feladattal, benneteket, akkor azt mondjátok: Ez az Úrtól van! Akkor ez nincs-e tőlem?” De igen, Tőled van Uram. - válaszoltam. Felkeltem, és az Istentől kapott bölcsesség által megértettem, mit kér az Úr tőlem. „A tizedet.” A tizedet, amit elrendelt az Isten minden keresztyén embernek.

Kinyitottam a pénztárcámat és éppen annyi pénz volt benne 100 Ft híján, mint amit be kellett az Úr tárházába tennem. A hiányzó 100 Ft-ot is rögtön megtaláltam.

Ekkor egy nagy békesség szállt rám, mert engedelmes voltam az Úrnak. Nem gondolkoztam rajta, hogy jól hallottam -e vagy sem?  Nem vitáztam az Úrral, hogy talán most csak felét teszem be, hanem tudtam, ez az Úrtól volt.

És való igaz! Mikor olyat mond az Úr nékünk, ami kedvünkre van, azonnal megerősítjük: Igazad van Uram! Köszönöm Uram! stb. Ha viszont nem a mi akaratunkkal megegyező, amit kér tőlünk, akkor is teljesítsük! Tanuljuk meg, hogy az Úr sokkal jobban tudja, mi a mi számunkra a jó, és halljuk meg az Ő hangját! Mert: „Az én juhaim hallják az én hangom…..” Én akarok az Úr juhai közé tartozni!

 

More Articles ...

  1. Nekem nagy bizonyság!
  2. Bizonyságom
  3. Isten gondviselései
  4. Az Isten gondoskodása
  5. Bizonyság
Page 6 of 12
  • Start
  • Prev
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.