„Mert hasonlatos a Mennyeknek országa a gazdag emberhez, aki jó reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlőjébe.
Megszerződvén a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldi őket az ő szőlőjébe……………..”
Máté 20:1-17
A napnak különböző szakaszaiban is érkeznek munkások, és este mégis egyenlő bért kaptak.
Az elsők azt gondolták, hogy ők többet dolgoztak, és több pénzt kapnak, mint az, aki 1-2 órát dolgozott csak. A zúgolódásra a gazda ekképpen felelt: Barátom, nem cselekedtem igazságtalanul veled: avagy nem tíz pénzben szerződtél e meg velem? Vedd, ami a tiéd, és menj el, én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked! Avagy nem szabad - e a magaméval azt tenni, amit akarok? Ekképpen lesznek az utolsókból elsők, és elsőkből utolsók.
Ha visszagondolok életemre, amit az Úr nélkül éltem, rá kell döbbennem, hogy minden kár és szemét volt, amit nélküle tettem! Életemmel nem jártam jó példával senki előtt, a széles úton jártam, és mindent szabad volt.
Isten minden emberbe belehelyezte a lelkiismeretet, mely a szívem mélyén nekem is tett célzásokat, hisz gyermekkoromban vasárnapi iskolába jártam. A hittanórák nem múltak el nyomtalanul, mert szívem hústáblájára bevésődtek az elhangzottak, de igyekeztem magamtól elhessegetni ezeket, a gondolatokat. Mígnem egyszer a feleségem unszolására elmentem egy evangelizációra, ahol Istent dicsőítő, boldog, örömtől sugárzó fiatalokat csodálhattam meg. Úgy éreztem az Istententisztelet minden szava nekem szólt.
Amikor az alkalom végén a pásztor megkérdezte tőlem –„Nos, barátom, szólt - e hozzád Isten?”- én azt válaszoltam. – Ha majd meglátom, és bemutatkozunk egymásnak, elhiszem, hogy ő van!
Ő azt mondta: „Tedd próbára Istent! Kilátástalan helyzetedben kérd Istent, hogy segítsen meg téged, és meglátod az Ő hatalmát.”Mosolyogtam ezen, de véleményt már nem fűztem hozzá.
Akkoriban külföldön dolgoztam, és heti rendszerességgel jártam haza. Egy alkalommal fiunkat is magammal vittem dolgozni, ezzel segítve, hogy anyagi javakhoz jusson.
Mivel nyugati, Osztrák határról volt szó, abban az időben vízum kötelesek voltunk. Nekem volt vízumom, de a fiúnknak nem. Ekkor nagyon komoly szűrés volt az átkelő helyen, és már az átkelőhely előtt figyelmeztettek bennünket, hogy vigyázzunk, mert minden autót ellenőriznek. Ki kell pakolni, és csak a munkavállalási engedéllyel rendelkezőket engedik át.
Gondoltam, hogy itt az alkalom, hogy próbára tegyem Istent, amint a pásztor ajánlotta.
Mind ketten elkezdtünk imádkozni, és én is a saját szavaim egyszerűségével kértem Istent, hogy bennünket ne ellenőrizzenek, de még az útlevelünket se nézzék meg!
Az osztrák határőr az útlevelünket elkérte, közben az ajtón kilépett egy másik vámos, aki valamit szólt az ellenőrzőhöz, az meg úgy, ahogy a kezében volt az útlevél megnézetlenül visszanyújtotta, és intett, hogy mehetünk. Néhány száz méter megtétele után megálltam, mert fojtogatott a sírás, és zokogva felkiáltottam, hogy „Van Isten!!!!”
Ő azóta kitörölhetetlenül itt él a szívemben, és azóta tudom, hogy : A végtelen kegyelem mekkora áldozatot hozott értem, és a végtelen szeretet hogyan formált engem más emberré! Számtalanszor tapasztaltam már meg azóta is az Úr jóságát! Azt mondják könnyű addig Istent szeretni, míg csak a jót kapjuk, de a próba miatt meginog a hit, sőt a legtöbb ember elfordul Istentől.
Isten kemény helyzet elé állított engem is. Elveszítettem a lányomat, aki 31 éves volt, és három kisgyermeket hagyott maga után hátra.
Nem lázadtam, nem kérdeztem miért? Szívem bánatát magamba rejtettem, és azt mondtam, majd egyszer mindent megtudok.
Diagnosztizált, fehéren, feketén kimutatott rákos daganatot semmisített meg a kegyelem az én szervezetemben, mellyel kapcsolatban az orvos azt mondta: „Legfeljebb három hónap” – ennek 12 éve már, könyörgésünket meghallgatva, meggyógyított engem az Úr!! Dicsőség az Úrnak érte! De ehhez az kellett, hogy megvalljam a bűneimet, és Jézus Krisztust behívjam az életembe, mint életem Urát.
Maga a hatalmas Jézus Krisztus nyújtja ki a kezét az után, aki az Ő kezében fogózkodik, és üdvözíti mindazokat, akik hisznek, s bíznak Benne!
Most már nyugodtan mondom, hogy csakis Istenben, az Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban bízom, és ezt a bizalmat soha nem szégyellem, de újra hangsúlyoznom kell, hogy a Nélküle eltöltött idő: Minden kár és szemét volt”
Bátran jelentem ki, törekedjünk a tökéletességre, nem rakosgatván az alapját, a holt cselekedetekből álló megtéréseknek!
A Róma 14:23 Ige azt írja: „………Ami hitből nincs, bűn az!”
Hálát adok Istennek, hogy Őt szolgálhatom, és hogy egy ilyen áldott, tettre kész szolgáló csoport tagjaként én is, végezhetem az Úr munkáját!
És legyen a szívetekben mindig ez az Ige: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki Ő benne bízik” Zsoltárok 34:9
 
írta: Dózsa Lajos


Már néhány éve, férjemmel egy Pünkösdi missziós gyülekezetben szolgálunk, igaz vannak ott is nehézségek, amik nem járnak örömmel, de vannak derűs percek is, ami kárpótol mindenért.
Ilyen szívmelengető érzés volt megtudni, hogy a testvérek elmentek, a Pintér Béla koncertjére, ami a szomszédos községben volt. Nagy örömmel mesélték el, hogy ők a dicsőítés alatt álltak, énekeltek, tapsoltak, és emelték a kezüket, amit a szolgáló testvérünk is észrevett.  Attól kezdve gyakran abba az irányba nézett, ahol ők voltak, mint mondták: „Úgy tűnt, hogy nekünk énekelt!”
A végén odamentek hozzá a testvéreim, hogy köszöntsék, és némi szót váltsanak vele. Ekkor megkérdezte Béla, hogy melyik gyülekezethez tartoznak? Ők pedig büszkén mondták, hogy Pünkösdihez, a Debrecen Belvárosi gyülekezethez! Mire ez volt a válasz: Felismertem, hogy ti hívők vagytok, mert mikor énekeltem, emeltétek a kezeteket, és tapsoltatok ………………..!
Mikor a testvérek, boldogan beszámoltak mindenről, a férjemmel csak egymásra néztünk, és mind a ketten arra az 5 szóra gondoltunk, ami ez volt: ” Felismertem, hogy ti hívők vagytok!”- ezt mondta Pintér Béla a legnagyobb keresztyén dalok zeneszerzője és szöveg írója, Aki számtalan CD -t is adott már ki!
Béci felismerte, az én testvéreimen, hogy hívők, mert úgy tudtak viselkedni, úgy tudtak dicsőíteni, ahogy egy hívő embernek kell.
És ez az öt szó, ami kárpótol mindenért! Szinte elismerés a 7 éves szolgálatunkról, elismerés, hogy nem volt hiába a tanítások sorozata, az Igehirdetések, az egymással megosztott bizonyságok, a reménységgel tele imakérések! Megérte, mert az én testvéreim hordozzák magukon a hívői jegyeket! Kérem az Urat, hogy segítse meg őket abban, hogy ez így maradjon! Hívőként soha ne hozzanak rá szégyent, ne okozzanak fájdalmat az Úrnak! Ámen


Egy sorsdöntő választás előtt, gyakran halljuk az emberektől, hogy nem mennek el szavazni, mert nem érdekli őket. A lényeg csak az, hogy nem élnek azzal a lehetőséggel, ami minden ember számára adott.
Én ilyenkor azt szoktam mondani, lehet, hogy éppen te miattad bukik meg egy jó politikus, mert éppen az az egy szavazat hiányzik a többihez.
Lehet, hogy te rajtad fog múlni egy óvoda, vagy bölcsőde építkezés, mert egyetlen szavazat hiányzik belőle, és az a tied lett volna! Talán azt gondoltad, hogy úgyse fog sikerülni, vagy éppen azt, hogy menjen más!
 
Nos, ilyenek vagyunk mi emberek, valószínű sok közöttünk a nemtörődöm, laza felfogású, vagy éppen az a tudat formál, hogy kaparja ki más a gesztenyét!
De mondhatok közelebbi példát is, ami nemrégiben történt velünk. Testvéreimmel arra gondoltunk, hogy egy ideje már szüneteltetett gyülekezetünket újra kellene éleszteni, és legyen ez a nap a „Gyülekezeti megnyitó”
Előző gyülekezetből kimaradt testvéreket, ismerősöket hívogattunk, telefonon, és a csevegőn keresztül. Volt, aki elutasított, volt olyan, aki csupán elfoglaltságára hivatkozott, de előfordult az is, hogy elolvasta a meghívást, de nem reagált rá.
 
Végül is, megtörtént a gyülekezet megnyitója, és egyetlen ember jelent meg közöttünk!
Talán ő a szívében érezte, hogy nem csak mi, de az Úr is vár reá! Ő az egyetlen, aki nem vállalta fel, hogy valaminek az elindulását meghiúsítsa.
Ő eljött, és szeretettel várja a gyülekezeti együttléteket.
 
Talán neked is van valami, ami csak rajtad áll, hogy elinduljon, hogy létrejöjjön, hogy általa mások is áldáshoz jussanak. Ne keményítsd ma meg a szíved, talán általam hozzád, neked szól ez a felhívás!!! Ámen
 
 


2018.04.26-án csütörtökön délután a következő könyvem anyagán dolgoztam. Javítgattam a régen lejegyzett kijelentések, indíttatások, álmok, látomásokat, mikor a szívemben éreztem, hogy olyan régen nem kaptam az Úrtól átéléseket, és vágytam rá! Nem csak azért, hogy talán a kiadásra készített könyv anyaga kevésnek fog bizonyulni, hanem azért, mert vágytam az Úrral élő kapcsolatban lenni. Vágytam arra, hogy az érintését érezzem, halljam a hangját, vagy szóljon hozzám, és adjon nekem feladatot.
 
Másnap 27.-én pénteken reggel imádkozás után kijelentésben kaptam a szívemben, hogy a verseskötetemből, néhány példányt jutassak el Torontóba és Erdélybe! Kicsit furcsának találtam, hogy az Úr ilyen feladattal bízott meg, mert egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan fogjak hozzá? Elmondtam a fiamnak és a lányaimnak az Úr kérését, de senki pontosabb útmutatót nem tudott adni.
 
Ápr.28-án délután arra gondoltam, hogy az interneten rákeresek, a Torontói Pünkösdi gyülekezetre, ha egyáltalán van ilyen, akkor írni fogok nekik. Igy is történt, és miután elküldtem a néhány soros bemutatkozást, és leírtam, hogy mi lenne az Úr kérése, elkezdtem imádkozni.
Azt mondtam az Úrnak, „Uram! Ha Tőled van ez a kijelentés, ami által megbíztál engem, akkor erősíts meg benne, hogy járhatóvá teszed előttem az utat.” És mikor kis idő elteltével megnéztem a csevegőt, már kaptam is a választ. Nagyon készséggel fogadták a megkeresésemet és kérték, hogy ne Torontóba küldjem a könyveket, hanem van más megoldás is. Ugyanis Magyarországon van egy hely, ahova szokták összegyűjteni, ide kellene néhány darabot elküldeni. Mennyiért adom db.-ját a könyveknek?
Miután elolvastam a néhány mondatot, megértettem, hogy az Úr megerősített engem, hogy valóban Tőle van a kijelentés!!! Nagyon boldog voltam.
Aztán válaszoltam ismét, hogy tudom, megbíznak bennem, de én szeretném a könyvet bemutatni, és ezért elküldeném a borítót, az ajánlást, és néhány verset hanganyagban. De nem valószínű, hogy a csevegőn sikerül, ezért egy email címre lenne szükségem. Igy megkaptam annak a testvérnek az email címét, akinek továbbíthattam a bemutatkozáshoz szükséges anyagot. Éreztem, hogy az Úr segítségemre van a rám bízott munkában is. Most várom a visszajelzést a Magyarországi testvértől, hogy mit lépjek tovább?
Április 29. vasárnap van. Az Imádkozás után reggel, a szívemben egy újabb kijelentést kaptam a verses könyvekkel kapcsolatosan, csak egy helységnevet: „Sydney”
Igen meglepődtem, mondtam is az Úrnak, hogy hallottam már ezt a nevet, de én még azt sem tudom, hogy hol van?
Mivel a férjemmel vasárnaponként Körösszakálra járunk szolgálni, igy készülnöm kellett, és nem volt időm a kijelentéssel foglalkozni akkor.
Elmentünk a Szakálli missziós gyülekezetbe, és testvérek szépen gyülekeztek. Az egyik testvérnő hozott magával egy ismeretlen hölgyet, aki még nem járt nálunk. Azt mondta, hogy igy tervezte, hogy mivel férjhez megy külföldre, április utolsó vasárnapján eljön a gyülekezetbe. Rákérdeztem, hogy csak látogatóba, vagy lakásképpen? Azt válaszolta, hogy mivel férjhez megy, ezért ott fog élni. És ezzel befejeztük a beszélgetést.
 
Elkezdődött az Istentisztelet. Az alkalom első részében mindig adunk helyet a bizonyságoknak, és imakéréseknek. Most is igy volt. A testvérek között először én jelentkeztem, és bizonyságot tettem arról, hogy Isten milyen feladatot bízott rám, amiért nagyon hálás vagyok néki, és még segít is benne. Elmondtam a Torontói kapcsolatot.
Kitértem arra, hogy ma szintén kijelentésben kaptam egy helység nevet, ahová még el kell juttatni a néhány könyvet. Nevetve mondtam, hogy „SYDNEY”, de én azt sem tudom hol van, ti tudjátok hol van ez?  Erre a vendég hölgy megszólalt: Ausztrália! „Én odamegyek, és ha kell el is viszem a könyveket.”Mikor meghallottam e mondatot, a testem elkezdett kissé remegni, és a fejem tetejétől a lábam ujjáig egy finom zsibbadást éreztem, vagy 5 másodpercig!!!!!!!!!!!!!! Ezt a zsibbadást láttam is, nem csak éreztem! Ugyanis ez a zsibbadást előidéző valami olyan alakú volt, mint a testem. Olyan volt, mint mikor a két tenyerünket kissé meghajlítva egymással szemben állítjuk. Szép formája volt!!! Láttam és éreztem egyszerre!
Könnyeim hulltak, csak hulltak az örömtől, és nem tudtam volna abbahagyni. Ez kb. egy 10 percig tartott. Annyira feldolgozhatatlan volt számomra, hogy az Úr adott egy feladatot, és mivel látja, hogy meghaladja a képességeimet, ezért segítséget küldött! Ki gondolta volna, hogy Körösszakál egy 800 lélekszámú kis községben, lesz az a személy, aki ma, eljön a gyülekezetbe, oda ahol soha sem volt, hogy azt mondja: „Imhol vagyok” Ki merte volna gondolni, hogy ő lesz az, akit az Úr megszólít, hogy „Menj el a gyülekezetbe, mert ma szükség lesz a te segítségedre!! Soha nem láttam ezt a hölgyet, nem beszélhettem vele, a testvérnő, akivel jött nem tudhatott az Úr kijelentéséről, mert hétközben kaptam a kijelentést, és nem főpróba volt, csak egyszerűen azt mondta: „Ímhol vagyok!”-mint Sámuel.
És az, hogy mennyire hibátlan az Isten terve bizonyítja az is, hogy az a testvérnő, akivel érkezett a vendég hölgy, arra gondolt, hogy olyan sok dolga lenne,  ma nem jön a gyülekezetbe. De! De Isten terve akkor nem tudott volna igy végbe menni, mert, ha ő nem jön el a misszióba, akkor a hölgy sem jött volna el nélküle.
A hölgyről még érdemes tudni, előre megtervezte az április utolsó vasárnapját, mert akkor akartak kimenni, de a párjának valami időcsúszása lett, igy majd csak később Utaznak ki.
Nem tudok túl lenni az átélésen! Azt mondja az Ige: kérjetek, és adatik néktek, zörgessetek és megnyittatik néktek. És ez így történt! Csak a szívemen volt a vágy és az Úr megadta nekem az átéléseket. Dicsősség néki érte!!!!
Most annyi a dolgom, hogy várok türelmesen.
Időközben megkíséreltem azt az Erdélyi pásztort megkeresni, akinek címét a Torontói pásztor adta meg. Ám nem kaptam visszajelzést tőle.
Elszomorodtam, mivel mindenképp teljesíteni szeretném az Úr kérését, de nem tudtam hogyan induljak tovább? Vártam!
És 2018.09.02-án írt a Torontói pásztor, hogy szeptember 12-én lesz Erdélybe a Pünkösdi Konferencia, több szolgáló megy ki, ezért próbáljak valamelyik lelkipásztorral felvenni a kapcsolatot, hogy vigyen néhány könyvet ki a standra árusítani.
Nagyon hálás voltam az Úrnak azért, hogy Erdélyi gyülekezetbe ki tudom juttatni a verses köteteket. Érzem, hogy ez is az Úrtól van, az ő segítsége megérkezik mindig időben.
És szinte a kisujjamat sem kellett mozdítanom a könyvek kijuttatása érdekében, mert minden elő volt az Úr által készítve. A Debrecen belvárosi gyülekezetbe járnak a lányomék, és egy testvérnő, már hétvégén ment is ki Erdélybe, és szívesen vállalta, hogy kiviszi a gyülekezet könyvtárába. Ami a legörömteljesebb az az volt, hogy két gyülekezetbe is ment a Testvérnő, és kivitte mind a két gyülekezetbe. Dicsősség az Úrnak, megkönnyítette a könyvek kijutását, mert látta, hogy jó szívvel szeretettel adom. Az Úr segítségével teljesíthettem kérését! Már csak Sydney van hátra, de biztos vagyok benne, hogy ha türelmesen várok, ezt az utat is megnyitja előttem az Úr! Ámen
 
 
 


A napokban Isten egy ismerős testvérnőt hozott a gondolataimba, akiről egy ideje már nem hallottam semmit.
Egyszer az utcán találkoztam a férjével, szóba elegyedtem véle, és beszélgetés közben megkérdeztem tőle, hogy jár e a felesége a gyülekezetbe? A kérdés nagyon meglepte, és egyszerűen csak annyit mondott: Nem jár. Én csodálkozva visszakérdeztem, azt gondoltam, hogy rosszul hallottam, de az előbbi válasz meg lett erősítve.
Sajnálatomat fejeztem ki ez ügyben, és a végén megjegyeztem: Nem lett volna szabad neki kimaradni a gyülekezetből. Csend következett, majd elköszöntünk egymástól.
Szomorúan ballagtam hazafele, és az Úr sorban hozta fel bennem az okokat, amiért nem lett volna szabad elfordulnia neki Istentől.
Ez az asszonyka 6 hónapos állapotos volt, mikor egy télen az utcán találkoztam véle. Beszélgetni kezdtünk, és megtudtam, hogy ő is gyülekezetbe jár. Ennek nagyon megörültem, és a Szent Szellemtől kapott szebbnél szebb gondolatokat, Igéket, bizonyságokat mondtam el neki. Nagyon hálás volt érte.
Majd másfél év múlva kaptam egy levelet, amiben megköszönte, hogy akkor azon téli délelőttön, az Úr dolgairól beszéltem neki, mert ő hitben megerősödött, amire nagyon szüksége volt.  Ugyanis, aznap délután bekerült a szülészetre, ahol életet adott egy fiúgyermeknek. A kisfiú élete válságos volt, sokat imádkoztak érte, és a kórházban számtalanszor átgondolta, hogy azt a csöppséget Isten tartotta meg.
Majd teltek az évek, s a fiú már felnőtt, de éppen olyan veszélyben van, mint akkor, amikor koraszülöttként megszületett! Nincs védelem alatt! Így a sátán prédája!
 Aztán eszembe jutott az is, mikor egy éve újra találkoztunk, és boldogan meséltem el, hogy az Úr segítségével megírtam egy keresztyén verseskötetet. Rögtön vásárolt tőlem egy könyvet, és kérte, hogy írjak bele valamit. Tudtam, hogy a legszebb, ha Igét írok bele. Megnyitottam a Bibliát, és már olvastam is a következő figyelmeztetést: „ Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül” Kicsit más Igét gondoltam beleírni a könyvben, de az Úr ezt akarta. „ Az én gondolataim, nem a ti gondolataitok” Ekkor még nem tudtam, hogy a kapott Ige figyelmeztetés volt neki erre az időre néki.
Eszembe jutott a 10 leprásról szóló  történet, melyben miután Jézus meggyógyította őket, csak egy ment vissza megköszönni. Nos, neki is, hogy a fia meggyógyult, hálából az Urat kellene követnie örökre!
Aztán, hiába hisz odahaza, hiszen azt mondja az Ige: „Aki nem eszi az én testemet, és nem issza az én véremet, nincs abban élet” Ha bárki is hisz Istenben, de nem követi Ő, akkor csak félig hisz.
Isten országát nem kívülről figyeljük, hanem bennünk kell lennie, ahogy az Ige is mondja.
Felelősök vagyunk egymásért, és most már tudom, ezért szólt az Úr, hogy figyeljek oda erre az elkóborolt bárányra!



Néha előre nem is tudjuk, hogy az Úrnak milyen fontos szolgálatot végzünk, csak később a Szent Szellem által vagyunk képesek felfogni cselekedetünk fontosságát.
Egy erről szóló bizonyságot szeretnék megosztani veletek:

Már megszoktam, hogy a nyári nagy meleg miatt, igyekszek a reggeli órákban elintézni ügyes-bajos dolgaimat, és ezen a napon is így történt. Elindultam a gyógyszertárba, boltba stb.
Mikor a gyógyszertárból kijöttem, találkoztam egy testvéremmel, aki egy másik Egyházhoz tartozik, de Hitük megáll a Bibliai igazságban!
Beszélgetést kezdeményeztem vele, és megtudtam tőle, hogy nem járnak el a nagy gyülekezetbe a közeli városba, hanem egy házi csoport működik náluk.  A szolgáló kéthetente tartja meg az Istentiszteletet otthon a házuknál.
Örültem neki, hogy a testvérem talált egy közösséget, ahol jól érzi magát, és megélheti a keresztyén életét. Felbuzdulva beszélgettünk az Úr dolgairól, és mind a ketten bizonyságokkal támasztottuk alá, hogy egyedüli mentsvárunk az Úr! Nagyon jó volt a testvérnővel beszélgetni, szinte röpültek a percek, aztán megkérdeztem tőle: Mond, és havonta szoktatok Úrvacsorát venni?  „Nem” - volt rá az egyhangú, tárgyilagos válasz. De miért nem mondjátok a szolgálónak, hogy hozzon Útvacsorát? -kérdeztem tőle. „Nem tudom, a szolgálónak jobban kellene tudnia ezt”- válaszolta a testvérnő.
Én nagyon megdöbbentem ennek hallatán, mert eszembe jutott rögtön az Ige:  „Monda azért Jézus nékik: Bizony, bizony mondom néktek, ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az Ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt, az utolsó napon”
János 6:53 - 54  Ezt az Igét, hangosan elmondtam a testvéremnek, és megkérdeztem tőle: Nem ismerted, ezt az Igét ? De igen,- válaszolta. Ekkor szemmel láthatóan kitisztult benne a kép, és nagyon örült az Úrvacsorai vétel lehetőségének. Pillanatok alatt lett gondolata, hogy milyen módon juthatnak az Úrvacsorához. Mintha valami bezárt ajtóba illesztettem volna bele a kulcsot, ami szépen kinyílott!  Jó volt látni az örömöt az arcán, és az egész lénye megkönnyebbült.
Mielőtt elköszöntünk, határozottan kijelentette, hogy nekünk találkozni kellett, hogy az Úr felhívja figyelmét általam az Úrvacsora fontosságára.
Én is meg voltam bizonyosodva arról, hogy ezt a találkozót az Úr szervezte meg. Ez a találkozás, engedelmességet várt tőlünk, hogy az Úr terve valóra váljon.
Nagyon örültem annak, hogy nem csak szolgálatot végeztem, de én magam is feltöltődhettem Szent Szellem által. Olyan jó volt beszélgetni a Testvérnővel, mert nem e világi dolgokat újságoltunk egymásnak, hanem az Úr dolgairól beszélgettünk. És ha a földön ilyen örömet élhetünk át az Úrról való bizonyságunk által, milyen lesz a Menyben majd, ahol örök imádat és dicsőítés lesz!!!
 
Miután elköszöntem a Testvérnőtől, alig mentem 100 m-re, találkoztam egy másik testvérnővel, akinek boldogan meséltem el a történteket. Ő is örült, és viszonzásul bizonyságot tett arról, hogy a főnöknője érdeklődik Isten iránt. Gyakran megkérdezi, hogy milyen volt az Istentisztelet, miről beszélt a tiszteletes? Sőt a főnökasszonya bizalmasan elmondta azt is neki, hogy amikor városon vannak, el szoktak menni a templomba.
Nos, most rajtad a sor testvérem, hogy beavasd a főnökasszonyodat abba a fontos ismeretbe, amit tudnia kell!- mondtam a testvéremnek. Ugyanis nem elég, ha valaki elmegy a templomba, és nem elég, ha csak hiszeget! Az ördög is hisz, hogy van Isten, sőt fél is tőle. Nagyon fontos, az Úr elvárásait teljesíteni, amibe többek között az Úrvacsora is bele tartozik. Majd rámutattam a fenti Igére. A testvérnőnk egy pillanatra elgondolkodott, és alátámasztotta az igazamat, és megígérte, hogy legközelebb, mikor alkalma lesz ilyen beszélgetésre, felvilágosítja a főnökasszonyát az Úrvacsora fontosságáról. Teljesen világossá vált előttem, az Úr terve volt, hogy találkozzunk, és átadhassam az Ő üzenetét.
Olyan jó volt átélni, közvetlen megtapasztalni, hogy átadhattam egy csomagot a testvéreim számára, amit az Úr csomagolt azzal a céllal, hogy testvéreim tökéletesedjenek, és végezzék tovább másokban is ezt a munkát.
Megtapasztalni, hogy azt, amit én tudok, nem biztos, hogy más is tudja, de fontos lenne a teljes keresztyén élet megéléséhez!  Mint a fenti Ige is mondja: Nincs abban élet, aki nem vesz Úrvacsorát!
 
Testvérem! A te számodra mit jelent az Úrvacsora? Érzed e a hiányát, amikor betegség, vagy más ok miatt nem tudod gyakorolni az Úrvacsorai közösséget? Érzed e annak fontosságát, hogy magadhoz vedd az Úr Jézus testét és vérét?  Azokat a jegyeket, ami által megújítja a szövetséget veled az Úr! Akarod e ezt a szövetséget véle?



  Lehet, sokan csak mosolyognak, vagy esetleg dicsekvésnek veszik, amit szeretnék megosztani veletek, de távol álljon tőlem, hogy magunknak tulajdonítsam azt, amit az Úrnak köszönhetünk! Miután hívővé lettünk, folyamatosan újjá kell születni, amit leginkább mások vesznek észre rajtunk. Ez a bizonyság olyan, amit mi magunk is észrevettünk, és hálások vagyunk az Úrnak, hogy ilyenné formált bennünket.

Elsőként a Fiam bizonysága: Kerékpárral egy elég komoly balesetet szenvedett a lábával, ami kényszer pihenőre szorította néhány hétre. Azonban nem lázadt, hanem hálát adott az Úrnak azért, hogy „csak ennyi baj történt-„
Időnként ellenőrzésre kellett mennie a kórházba, és mivel felesége is ott dolgozik beszélt az orvossal, hogy ne keljen ott sokáig várakoznia, hamarabb hívják be. Az orvos azt mondta kopogjon és menjen be.
Aztán azon a reggelen meg is érkezett a kórházba, és mikor látta, hogy a székek tömve voltak emberrel, nem volt lelke előre tolakodni, azért, mert neki protekciója van. Megállt a „jobbik lábán” és várakozott közel 1 órát.Aztán egyszer csak az orvos megérkezett, és mikor őt meglátta kezet fogott vele, és azt mondta neki, hogy mindjárt behívják.
A fiam mosolyogva mesélte el, hogy olyan hálás volt az Úrnak, hogy nem tolakodott mások elé, hanem alázatban várakozott. Az orvos úgysem volt bent, és akkor csak megszégyenült volna, ha bekopog.
Ezzel kapcsolatosan eszébe jutott a Bibliából egy történet, amit az Úr tanított: Ha valakit meghívnak vendégségbe, ne a főhelyre üljön, mert lehet, hogy az a hely másnak van szánva, és hátra küldik, akkor megszégyenül, hanem üljön le az utolsó sorba, és majd onnan invitálják előre, akinek a tisztje.

Második bizonyság a Lányomé: Gyermekorvoshoz mentek a kisfiával, és mikor beléptek az ajtón, látták, hogy nagyon sokan vannak. Szépen megálltak, és várakoztak. Egy idő után a doktornő kinézett, és azt mondta: „Anita jöjjenek be!” Nagyon jól esett neki, hogy a lázas beteg gyerekek között nem kellett sokat várakozniuk.
 
Harmadik bizonyság az enyém: Általában mikor gyógyszert íratunk fel receptre, előre oda kell szólni az orvosi rendelőbe, hogy mit írjanak fel, és mikor érte megyünk, már csak bekopogunk és rögtön át is adják. Persze a gyakorlatban ez sem úgy van, mert a kint várakozóknak ez nem tetszik és felháborodva motyognak.
A férjem úgy szokta, hogy bekopog és már ki is hozza a receptet, kint meg azt mondanak, amit akarnak. Én viszont nem akarok senki elé tolakodni, hanem mindig megvárom, hogy az Orvos - asszisztens kiszóljon, hogy receptért be lehet menni. Ebben van békességem.
 
Mikor a gyerekekkel elmondtuk a bizonyságainkat egymásnak, rögtön megértettük, hogy a családban a gyermek azt viszi tovább, amit a szülőtől tanul.  De talán még ettől is fontosabb az Úr által formált új természet, ami mások tiszteletbe tartására nevel.
 


Nem mindig megy simán minden, egy gyülekezeti életben sem. Így történt ez néhány évvel ezelőtt a misszióban, mikor megszomorodtam, és arra gondoltam, hogy 3 éves kitartó  munka után, egy ideig nem megyek. A több Igével alátámasztott elhívásom teher lett, és igazán nem éreztem, amit Jézus mondott: „Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű”

Megkönnyebbülést éreztem a döntés meghozatala után, és gondoltam pihenek egy kicsit.
Akkor este véletlen a kezembe került a Mai Ige c. keresztyén újság. És íme ezt olvastam belőle:” A Biblia nagy témái közül az egyik a kitartás. Pál nem volt hajlandó feladni küldetését ezt írta:  a jó cselekvésbe pedig ne fáradjatok el, mert maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk”. Galáta 6:9
Ralph Waldo Emerson  mondta: „Az emberiség nagy többsége a kezdetek tömege”  Te is csak elkezdeni szoktad  a dolgokat, vagy be is szoktad fejezni?
Amikor az új ötlet iránti lelkesedés elhalványul, amikor az akadályok növekednek, az eredmények csökkennek, a siker lehetetlennek tűnik, akkor is tovább kell haladnod!
Ha feladsz valamit, az sokkal inkább rólad beszél, hogy hol vagy, vagy mivel állsz szemben? Mindannyian tudunk felhozni kifogásokat. A valóság viszont az, hogy külső dolgok nem tudnak bennünket megállítani, csak az, ami belül történik. Legtöbbször saját magunkat állítjuk le, meg sem kísérelve elérni, a bennünk rejlő lehetőségeket. Hiányzik belőlünk a kitartás! A kudarc csak abban az esetben biztos, ha felhagysz a próbálkozással. Nincs leküzdhetetlen akadály, kivétel, ha hiányzik belőled a céltudatosság és a kitartás.”
Ez tárult elém akkor, amikor amúgy is el voltam keseredve, és abban bíztam, hogy a terhet levehetem a vállamról. Úgy éreztem, hogy nem öröm, hanem teher tovább vinnem azt, amiben már semmi örömöm nincsen. 
Az Úrtól jövő figyelmeztetés pedig még jobban elkeserített, mert arra gondoltam, hogy látja Isten az igazságot, és mégis a tovább folytatásra ösztönöz.
És engedelmesen tovább végeztem a munkát, mert tudtam, hogy az Isten ott lesz velem! Igaz megrostálta az Úr az Övéit, de a hűséges testvéreim ma a gyülekezet Tartó oszlopai!
 



A napokban kissé megkeseredtem, és elővettem egy papírt, amire elkezdtem írni , azokat a sérelmeket, amiket másoktól kaptam, és még  örültem is neki, hogy milyen jól emlékszek mindenre. Igaz, kellemetlen volt felidézni a történteket, de jó néhányat sikerült. Aztán elkezdtem begépelni, hogy maradandóbb, legyen. Majd kimentem a konyhába egy pohár vizet meginni, és egyszer csak egy hang megszólalt a szívemben:  „Ez nekem mind meg van. Menjél és tépd össze a feljegyzéseket, és töröld ki a gépből!”
Akkor hirtelen arra gondoltam, hogy valóban Istennek minden meg van a történtekből, Ő mindent tud, és mindent lát. Miért is hagynám én a szöget a falba, hogy visszajárjanak a démonok? Elindultam a szobába, és összetéptem a feljegyzéseket, majd a gépből is kitöröltem. Teljes nyugalmat éreztem utána.
Másnap dupla áldás volt az életemben. Reggel többek között azért imádkoztam, hogy az Úrtól kapott verseskötetemet, segítsen eljuttatni olyan emberekhez, akiknek üzenni akar általa.
Elmentem a boltba, és e közben megszólított egy ismerősöm, hogy ő hallott a megjelent verseskötetemről, és szeretne vásárolni. Nagyon megdöbbentem, mert éreztem, ez  az Úr válasza az imámra. Az engedelmesség jutalma!
 



A gyülekezetben tett bizonyságot egy testvérnő, aki férjével jelenleg külföldön él, de gyakran haza látogatnak a szüleikhez. Egy ilyen alkalomkor történt, hogy éppen a hűtőbe pakolgatott, és azt nézegette, hogy mi az, amit el kell fogyasztani, és mi az, amit ki kell dobni, mert mire visszajönnek, addigra esetleg megromlik.
Ekkor jött rá, hogy mennyi ennivalót tárolnak, és dobnak ki, olyat, amit nagyon sok ember elfogyasztana. Mennyi éhező ember van, akik szívesen megennék a feleslegessé vált ételt, de hogyan juttassa el hozzájuk? Gondolta át néhányszor, és a szíve kissé megszomorodott.
És hirtelen valaki csengetett a kapun. Kiment, hogy megnézze, ki keresi őket? A kapuban pedig ott állt egy asszony, aki azt mondta: „Egy kis ennivalót kérnék, mert éhes vagyok” A testvérnő elsírta magát, mikor megértette, hogy Isten küldte ezt a szerencsétlen asszonyt. Gyorsan összekapkodott olyan ételeket, amit gondolt, és éppen oda akarta adni, mikor az Úr szólt hozzá: „Csak azt adod oda, ami feleslegessé vált számodra?” Megértve az Úr akaratát, benyúlt a hűtőbe és mindent kiszedett, bepakolta egy nagy táskába, és boldogan adta át az asszonynak. Az meg csak állt, és nézett rá.
 
Kedves Testvérek! Éltetek e már át, ti is ilyen, vagy hasonló élő csodát, hogy csak rágondoltatok, és jött a válasz? Olyan csodát, ami kézzelfoghatóan az Istentől volt?
Igen van, létezik ilyen csoda, és mind azok megtapasztalhatják, akik élő kapcsolatban vannak az Úrral!
Kívánom, hogy éljétek át ezeket az élő megtapasztalásokat, legyen áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus!
 


More Articles ...

  1. Hívj segítségül engem
  2. Az Úr megőrzött
  3. Ballagás
  4. Az én bizonyságom
  5. Kételkedés
Page 5 of 12