Valószínű, hogy sokak számára furcsának tűnhet ez a cím, de egy nemrég megtörtént esemény miatt ezt így érzem.
Van két hasonló kifejezés is, de nem téveszthetők össze egymással, mert amíg az Újjászületés azt jelenti, hogy a keresztyén életed egy teljes megtisztuláson ment át és újjá születtél, addig az újra születés azt jelenti, hogy Isten a halál torkából ragadott ki vagy hozott vissza.
Ehhez azonban, hogy megértsétek ezt a bizonyságot, meg kell osztanom veletek:
Egyik este, miután már nem volt olyan nagy meleg, férjemmel kocsiba ültünk és meglátogattuk a kisebbik lányomat. Ők messze laknak tőlünk egy másik kisvárosban kb. 110 km-re. Egy forgalmas nagyvároson is keresztül kell menni, hogy hozzájuk érkezzünk.
Még fiatal hívőként megtanultuk, hogy mielőtt kocsiba ültünk, mindig imádkoztunk azért, hogy az Úr segítsen meg az úticélunk elérésében és, hogy a visszautunkat is áldja meg. Emellett a férjem mindig hozzáfűzte: „Uram, Te vezesd ezt a gépjárművet, hogy semmi baj nem történjen!” Az évek múlásával azonban ez olyan megszokottá vált, hogy az Úr úgyis velünk van és nem történhet semmi bajunk, hogy elmaradoztak az indulás előtti imáink.
Nos, ekkor is elindultunk az utunkra, imádkozás nélkül. Teljesen megnyugtatott az, hogy a napsütésnek már nem volt olyan nagy ereje és kellemes volt az időjárás.
A városhoz közeledve, eszembe jutott, hogy mennyi közlekedési szabálytalanságot tapasztalhattunk már meg az utakon. Miután beérkeztünk a városba, egy lámpánál kellett várakoztunk, amikor a szomszédos útsávban egy hatalmas szállító -  pótkocsis szerelvényt pillantottam meg.
Az ijesztően hosszú járművet egy fiatal vékonyka fiatalember vezette és fejének ütemes rángatásából arra következtettem, hogy valami zenét hallgatott. Nem tévedtem, mert amikor egy picit letekertem az autónk ablakát, harsogott a hangos zene bentről. Ezután visszafordítottam a fejemet, nem gyönyörködtem tovább benne, gondoltam ennyi volt. Majd miután zöld jelzést kaptunk elindultunk és mellettünk szélsebesen hasított el a szerelvény. Aztán valami miatt mégis akadályoztatva lett, mert lassítania kellett, de én ezt csak később vettem észre. Viszont néhány pillanat múlva már csak azt érzékeltem, hogy a kocsink orra előtt néhány cm-re vágott át előttünk a bal hátsó hatalmas kereke. De azt megtapasztalni, hogy szinte semmi távolság nem volt a két jármű között, valami borzalmas érzés volt. Csak Isten keze volt, amely közénk állt.
 A sofőr valószínüleg nem mérte fel, hogy az előtte haladó járműtől nem tud hagyni annyi távolságot, hogy szabályosan beférjen a pótkocsijával elénk, és mint egy álló járművet úgy előzött meg minket. Mivel mindez szinte egy pillanat alatt játszódott le előttünk, a férjemnek szinte ideje sem volt fékezni, vagy a gázpedálról levenni a lábát, csak annyit láttunk, hogy jobbról, szélsebesen elhúzott mellettünk egy hatalmas szerelvény. Tudom, hogy nem az a soför és nem is a férjem akadályozta meg ezt a balesetet, hanem maga az Élő Isten volt!
Én ebben a pillanatban ledermedtem, és egy szót sem tudtam szólni. Amaz viszont száguldott tovább és hallatszott a szerelvényről a vas csörömpölő hangja.
Úgy éreztem, hogy ebből a halálközeli helyzetből újra megszülettem, és hálás voltam az Istennek, hogy megóvott bennünket egy borzalmas balesettől.
Természetesen sokáig hatása alatt voltam a történteknek, hiszen nem mindennap történik ilyen velünk.
Egy kis időt eltöltöttünk a lányoméknál majd egy fél órával később már visszafelé haladtunk tőlük.
Nagyon örültem mikor visszafelé már majdnem átértünk a városon, de egy újabb lámpánál sajnos újra meg kellett állnunk. Majd miután szabad jelzést kaptunk tovább folytattuk az utunkat, de hátunk mögül hirtelen elénk vágott egy másik autó és balra lefordult a kereszteződésnél. A baj csak az volt, hogy a két autó között szinte semmi távolság nem maradt és nagyon kevesen múlott, hogy bele nem ütköztünk a hátuljába. Újra csak nagyon hátborzongató volt az egész! Így megtapasztalni az ilyen forgalmi szituációkat… amikor a vezető nem méri fel a kellő távolságot, hogy befér - e a biztonságos előzéskor, hanem vakmerően belevág! Vagy összejön, vagy nem! Ezt még filmen látni is borzasztó, nem pedig részesévé lenni.
Isten keze megóvott mind a két balesettől, és ezáltal sikeresen haza segített bennünket. Ezután még egy ideig úgy éreztem magam, hogy újra születtem! Újra születtem, mert élek, pedig a sátán mindent megtett, hogy elveszítsen bennünket. Sajnálatos és szomorú, hogy naponta halnak meg emberek, a mások felelőtlensége miatt. Mindenki rohan, bele a vak sötétségbe, a beláthatatlan kanyarokba, a ki nem számított távolságokba, mert valami készteti. Felgyorsult a világ, mindenki sietni akar.
Én ismét és sokadszorra is hálát adok Istennek, hogy nem az érdemünk szerint, hanem a kegyelme által megsegített bennünket! Ámen.

Talán ti is jártatok már úgy, hogy véletlenül elraktatok valamit és hiába is kerestétek nem találtátok meg. Persze emberi türelemtől is függ, hogy keresitek -e, vagy pedig az Úrra bízzátok, hogy elétek hozza. Én az utóbbit éltem át, ezt szeretném veletek megosztani.
Az történt ugyanis, hogy a napokban bevásároltam a boltban, majd itthon igyekeztem az árukat elpakolni a hűtőbe és a polcokra. Legvégül a pénztárcámat ahogyan emlékszem, csak úgy becsúsztattam valahova és már akkor is éreztem, hogy nem fogom egykönnyen megtalálni. Valójában nem szoktam a zsebemben tartani a pénztárcámat, de mivel most siettem, így csak annyiban hagytam a gondolatot. A nagy sietség miatt viszont csak annyira emlékszem, hogy egy szokatlan helyre tettem.
Másnap szükségem lett volna a pénzre, ami benne volt de mivel nem a megszokott helyen hagytam, hát nem is találtam meg. Csupán csak az jutott az eszembe, ami tegnap is, hogy ez nem fog menni. Kerestem egy ideig, de eredménytelenül. Miután eltelt néhány nap, és nem találtam meg, kénytelen voltam a másik pénztárcámat előkeresni. Kicsit zavart az első egy-két nap, de valahogyan tudtam, hogy ez az én hitem próbája.
Majd amikor imádkoztam, el mondtam az Úrnak, "hogy én tudom, hogy Ő most is látja, hol lapul a pénztárcám és azt is tudom, hogy hamarosan elém is fogja hozni" -  és ezért hálát is adtam Neki.
Már több nap telt el azóta, hogy türelemmel viseltem a kudarcomat, mely szerint nem vagyok képes megtalálni az elveszett pénztárcámat. Bizonyságaim azonban már bőven tanúskodnak hasonló próbákról, amelyek csodálatos örömmel végződtek. Így történt ez most is.
Megpróbálom most leírni, bár átélni a legjobb. Nincs ahhoz fogható, akkor közelről érzed meg az Úr jelenlétét! Egyik vasárnap egy Online Istentiszteletet néztem az Interneten és közösen Úrvacsorát vettünk a gyülekezettel. Még így is rendkívüli volt átélni a szövetség megújítását. Ezután, elkezdtem végezni az itthoni teendőimet amikor hirtelen egy indíttatást kaptam, hogy menjek és vegyem ki a pénztárcámat azon ruhának a zsebéből, ami aznap volt rajtam, mikor a boltban voltam. Gondolkodás nélkül elindultam a szobába.
Előttem még nem volt teljesen világos a kép, hogy mit viseltem akkor, de mentem, mert az Úr erre indított. A szobában megálltam a szekrény előtt, és hálásan megköszöntem az Úrnak, hogy elém hozta a helyet, ahol megtalálhatom a keresett tárcámat. Majd egy pillanatra még kétségek támadtak bennem, de amikor kinyitottam a szekrényajtót megpillantottam a felsőmet, és egy határozott mozdulattal benyúltam a zsebébe. A kezemmel kitapogattam és rögtön felismertem a pénztárcámat. Ekkor a szívembe valami ismerős érzés költözött, valami olyan, amit akkor szoktam érezni, amikor az Úr nagyon közel jön hozzám. Szemeimbe könny tolult, erőtlenné váltam, majd zokogni kezdtem az Úr jelenlétében. Nem a pénztárca megléte okozta ezt az érzést, hanem az Úrral való találkozás!
Nem szerencse volt ez, ahogyan azt a hit nélküli emberek mondanák, hanem az Úr ezáltal dicsőítette meg az Ő nevét.
Éltél már át te is hasonló találkozást az Úrral? Én gyakorta megtapasztaltam már és szerettem volna ezt a pillanatot is megragadni és magamba zárni, amíg csak lehet.
Aztán még egy ideig elcsendesedve az Úr kegyelmére gondoltam, amit mi meg sem érdemlünk. Olyan jó az Ő közelségében lenni, úgy vágyom rá, hogy mindig ott lehessek. 
Ámen!




Mint ahogy a hívő emberek szokták mondani, „Bizonyságok fellegei vesznek bennünket körül” és ezt én magam is gyakran megtapasztalom.
A következő bizonyságomat szeretném veletek megosztani, mert lehet, hogy valakinek épp most van szüksége erre a bátorításra:
Ezen a napon a hosszú járványos időszak miatti kimerülés jelei nagyon érezhetőek voltak rajtam, ezért ebéd után lefeküdtem egy kicsit. Mivel azonban nem tudtam elaludni és közben eszembe jutott, hogy ebben az időben szokott lenni a rádióban a vallási félóra, így hát kinyitottam a rádiót. A Református Egyház Istentiszteletének a közvetítése volt éppen és már a vége felé járt. Akkor még nem tudtam miért, de úgy döntöttem, hogy rögzítem a műsort a telefonomon, egy hangfelvételen.
A figyelmemet teljesen magával ragadta a Tóth Viktória lelkésznő Igei bizonysága, melyben az alap Igevers ez volt: „Mert csak én tudom mi a tervem veletek, így szól az Úr. Jólétet és nem romlást tervezek, jólétet és reményteljes jövőt, amit nektek szánok.  Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak titeket. Jeremiás 29:11-12
Mialatt hallgattam a bizonyságot, végig azt éreztem, hogy az Úr ezzel az Igével és bizonysággal üzen nekem, hogy felfedje előttem az Ő tervét. Az Úr látta, hogy meg vagyok gyengülve, ki vagyok merülve, és bátorításnak elém hozta a lelkésznő bizonyságát, aki szintén nagy aggodalomnak nézett elébe, mikor a nagy esőzések meggyengítették a hegyoldalt és kertek, épületek csúsztak le. Mivel a község temploma is a hegyoldalra lett építve, félő volt, hogy az is megcsúszik. Erre az aggodalomra kapta a lelkésznő négyszer egymás után a Jeremiás 29-ben olvasható Igét. Máskor is kapta már, de így egymás után négyszer még nem, és ezért nem hagyhatta figyelmen kívül. Érezte, hogy ez az Ige személyesen neki szól.
Így hallgattam ezt a néhány perces bizonyságot és a szemeim könnyektől áztak. Eközben tudtam, hogy nem a véletlen műve volt az, hogy éppen erre a 10 percre indított az Úr, hogy menjek be pihenni a szobámba. Nem véletlenül történt az sem, hogy nem jött a szemeimre álom, de emlékeztetett rá, hogy nyissam ki a rádiót!  Mert üzenni akart nekem az Úr, az Ige, és a bizonyság által. Szívem teljeségével éreztem, hogy az Úr így akart megvigasztalni engem. Legyen áldott érte!
Később a lányom hívott telefonon, ő is kissé szomorkás hangulatban volt, ugyanis a fennálló helyzet mindenkire hatással van. Elmondtam neki a bizonyságomat és nagyon örültem, hiszen az sem volt véletlen, hogy rögzítettem a hangfelvételt. Mondtam neki, hogy átküldöm a hanganyagot, hogy hallgassa meg ő is.
És így is történt. Később mikor visszahívott, nagyon hálás volt, hogy a benne lévő bizonytalanságot az Ige és a lelkésznő bizonysága teljesen feloldotta.
Isten Igéje hatalmas áldás mindannyiunk számára!
Amint a bizonyságom által láthattátok, mindhármunk szívéhez szólt az Úr. Talán most is, akik e sorokat olvassátok, lehetséges, hogy hozzátok is szólni akar az Úr az Ő Igéje által. Legyünk mindig nyitottak az Ige befogadására, hogy az Úr elvégezze bennünk azt, amit tervezett az életünkben! Ámen!


Dózsa Lajosné



Szeretnék megosztani Veletek 2 bizonyságot, melyek ismét bizonyították nekem azt, hogy Isten bizony jól látja a szívünk vágyait, és még a szánkon sincs a kérés, Ő már dolgozik a megoldáson.
Habár korábban kedvelt családi program volt a közös vásárlás, ebben a járványhelyzetben igyekszünk minél kevesebb alkalommal kimozdulni, de amire szükségünk van, be kell szereznünk. Ezt el is mondtam az Úrnak, és kértem, hogy bármikor is megyünk majd el, óvjon meg bennünket. Este férjemmel fontolgattuk, hogy másnap hány óra körül lenne érdemes boltba menni, mikor lennének legkevesebben. Amíg erről beszélgettünk, a férjem félig viccesen felvetette, hogy korábban már mondott nekem egy jó ötletet erre a vírusidőszakban gyakorolt vásárlásokra. Azt mondta, milyen jó lenne, ha időpontfoglalással lehetne vásárolni, és amikor megyünk nyugodtak lehetnénk, hogy nem kell távolságot tartani, nem kell a kasszánál számolgatni a 1,5 métert, hanem abban az időszakban csak mi lennénk a boltban. Én erre nagyot nevettem, mert valóban kedvemre való megoldás lenne. Azonban mivel ilyen lehetőség nincs, azt gondoltuk, hogy kora reggel, nyitáskor lenne érdemes menni, de sajnos a kisfiunk olyan hamar biztosan nem kel fel, így nem tudunk korán odaérni. Annyiban maradtunk, hogy nincs tervünk, de valahogy be kell szereznünk a bevásárlólista tételeit, majd kitaláljuk másnap.  Nyugovóra tértünk, és Isten már biztosan mosolygott rajtunk, mert Ő már tudta, hogyan adja meg a szívünk kérését.
Szokatlan dolog történt ugyanis, hiszen a kisfiunk olyan nagyon korán ébredt, ami igen-igen ritka nála, és egyáltalán nem volt már álmos, még lustálkodni sem akart, ahogy máskor, hanem kijelentette, hogy kipihente magát, és szerinte reggel van. Mi pedig azonnal megértettük, hogy Isten felhasználta Őt, és megnyitotta számunkra a lehetőséget a kényelmes vásárlásra.
Hálával a szívünkben vásároltunk a néhány emberke mellett, és már csak a pipere termékek beszerzése maradt hátra. 
Ismét kérdés előtt álltunk, hova érdemes menni? Férjem megtalálta a legkorábbi nyitással rendelkező drogériát, kicsit várunk kellett, de aztán az eladó kinyitott és egymásra nézve, csendes, hálatelt, boldog nevetéssel nyugtáztuk, hogy Isten adott nekünk egy időpontfoglalást ebben a boltban. Bementünk és jó ideig csakis a mi kis családunk volt bent, ráérősen kiválasztottuk a termékeket, csak később jött be 1-2 vásárló.
Nagy valószínűséggel ennek a kis bizonyságnak az elolvasása mosolyt csal a Te arcodra is. Hiszen ez bár egyszerű kis történet, mégis arról tanúskodik, hogy Isten szeretete milyen kézzelfogható, és hogy a számunkra fontos dolgok számára is fontosak. Ő dolgozik a háttérben, akkor is, ha mi nem tudunk róla. Pintér Béla sorai ismét megerősítenek ebben: „Nincs előtte akadály, ha rólam van szó. Jön tűzön és vizén át, ha rólam van szó. Megmozgat minden követ, ha rólam van szó, segítségemre siet, mert rólam van szó.”


Dózsa Anita
 
 





Csodálattal tapasztalom meg az Úr munkáját naponta az életemben, és azt érzem, hogy engedelmes szívre van szükségem ahhoz, hogy az Úr terve megvalósuljon.
Talán azzal kezdeném, hogy én is e földön élő bűnös ember vagyok, és bizony a sátán nekem is naponta előkészíti azokat a bosszantó dolgokat, amiket másoknak is. Az lenne a legfontosabb, hogy keresztyénként megpróbáljunk nagyobb türelmet parancsolni magunknak, még ha nem is mindig sikerül. Hiszen a türelem az egyike azoknak a lelki gyümölcsöknek, amelyet csak kevesen teremnek meg, de ennek hiányában csak Isten ellen cselekedünk.
Nos, ez a türelem sajnos hiányzott az életemből, amikor a férjemmel egy vitába keveredtünk. Kicsit tartósra sikerült, mert amit az Ige tanácsol, hogy „…a nap ne menjen le a ti haragotokkal” sajnos nem tudtuk betartani, mivel a nap lement és úgy aludtunk el haraggal a szívünkben.
Másnap a reggeli ima után az Úr ezt az Igét hozta elém: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek. Mondom pedig Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a Lélek ellen törekszik, a Lélek pedig a test ellen. Ezek pedig egymással ellenkednek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok” Galatákhoz írt levél 5: 15 – 17. A szavak világosan beszéltek hozzám, de valahogyan úgy alakult, hogy elmaradt a megbékélés.
Az ezt követő reggelen pedig ezt az Igét küldte az Úr:  „Keressétek a jót, és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt, és szeressétek a jót, állítsátok vissza a kapuban az igazságot, talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene József maradékainak” Ámos 5:14-15
Ekkorra számomra már egyértelművé vált, hogy az Úr figyelmeztetései ezek az Igék. De néha a szív jobban érti mit kellene tenni, mint amit a test hajlandó megtenni.
Majd eltelt néhány nap, és az egyik testvérem küldött nekem egy nagyon szép kis videófilmet. A kisfilm egy mindenkor aktuális üzenetet hordozott: „Jézus vissza fog jönni” címmel.
Mialatt néztem a filmet, végig sírtam. A szívem legmélyéről felszakadó könnyek voltak ezek. Az elragadtatás csodálatos örömét tárta elém, ami a szívemben egy hatalmas vágyat indított el.
A kárhozatra térők miatt, pedig a saját bűneim kissé félelmet okoztak bennem. A kettő keveredése azt hozta magával, hogy még a másnap reggeli imám is bűnbánattal töltődtek tele. Keservesen jöttek elém a bűneim, amikre emberi magyarázattal nem lehet választ adni. Megalázkodva, könnyek között éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb bűnös a világon, és talán az én bűneimre nincs is bocsánat. Csak sírtam, és sírtam. De az Úr az én gondolataimba hozta azt, hogy Jézus éppen a bűneink miatt halt meg a Golgotán, hogy ne legyen a sátán a vádlónk. Ő magára vette a bűneinket és kifizette a váltságdíjat az én bűneimért is. Azt éreztem, hogy én is ott voltam a Golgotán a súlyos bűneimmel és „feszítsd meg!” -et kiáltoztam. Valójában egy felismerés történt bennem, ami egy bűnrendezést eredményezett nálam, ez pedig megkönnyebbülést hozott a szívembe. A szívem legmélyéről feltörő bűnbánatra, bűnbocsánat volt az Úr válasza.  Ugyanis ezt az Igét küldte a számomra: „Bizony bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja, és hisz, annak aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” János 5:24
Ez a csodálatos Igevers tehát megnyugvást hozott a szívembe.
Ezután úgy éreztem, hogy milyen jó is lenne ilyen tisztán megmaradni! Milyen jó, hogy az Úr így gondoskodik rólunk. Mint egy anya, aki tisztogatja, tanítja a gyermekét, az Úr is hasonlóan bánik velünk. Gondot visel ránk, hogy ha szükséges figyelmeztet, megfedd, de bátorít, és olykor megsimogat bennünket!
Köszönöm az Úrnak az Ő gondoskodó szeretetét, hogy nem enged bennünket elveszni, ha engedelmesek vagyunk. Ő jó úton vezet minket. Ámen!

Dózsa Lajosné


Jónéhány évvel ezelőtt, Fábián Attila Egyházelnök testvérünk egyik szolgálatában említette, hogy vannak békességet és vannak békétlenséget hordozó emberek, és mint tudjuk, hogy a kétféle ember típus között, óriási különbség van. Örömömre szolgáljon, hogy az egyik délelőtt én egy ilyen békességhordozó voltam.
Az történt ugyanis, hogy amikor a veszélyhelyzet halálos áldozatai számának visszaszorítása érdekében, a kormány az idősek számára újra meghatározta az idősávot, ami a bevásárlásra vonatkozik, ez többeknek nagyon nem tetszett.
Meghatározták, hogy hétköznap 9 – 11-ig, hétvégén pedig 8-10 között mehetnek az idősek biztonságban vásárolni, de egyébként bármikor.
Alig jelentette be a miniszter a változást, néhány percen belül ömlöttek a kommentek a közösségi oldalon, ahol már nem csak a kormány döntését szidták a fiatalok, hanem még az időseket is. Persze hozzáfűzve a válogatott megjegyzéseket.
Mivel én is az időskorúakhoz tartozom, úgy gondoltam, hogy enyhítek egy kicsit a felhevülő vitán, és azt írtam. „Igazatok van, valóban az időseknek teljesen mindegy lenne, hogy mikor mennek a boltba, hisz némelyik nem is főz. A fiataloknak pedig család van, be kell vásárolni, és utána főzni. Talán azért változtatnak majd ezen a döntésen” És képzeljétek, a futó tűzként terjedő hevesség elcsitult, mindenki csendbe maradt. Vártam egy ideig, de senki nem írt semmit tovább.
Ekkor eszembe jutott az elhunyt Elnök testvérünk tanítása, és arra gondoltam, milyen jó a békességhordozó szerepét betölteni. Mennyi és mennyi konfliktus helyzetet tudna legyőzni ez a fegyver, ami az ellenség nyilait képes hatástalanítani.
Milyen jó lenne, ha mindig és minden helyzetben tudnánk használni ezt a csodafegyvert, ami békesség útjára vezeti az embert!
A Biblia is azt mondja: „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten Fiainak neveztetnek.”
 

Dózsa Lajosné



Nagy örömmel osztom meg veletek ezt a bizonyságomat is, hisz ez számunkra hatalmas áldás volt.
Mint előző bizonyságomban is említettem már, a kocsink a műszaki vizsgára készült, viszont ez most olyan különleges volt. Nem úgy zajlott le, mint máskor, hanem sokkal egyszerűbben.
A napokban megkérdeztem a férjemtől, hogy mikor lesz szabadnapos, mert akkor a kocsit el kellene vinni a műszaki vizsgára. Egymásra néztünk a kissé furcsa felvetésen, de mindketten komolyan álltunk hozzá.
Valahogy ez úgy hangzott részünkről, mintha csak egy új autóról lenne szó, hogy a szigorú előírások ellenére annak semmi baja nem lehet, simán átmegy a vizsgán. Pedig erről szó sincs, hiszen ez egy tizenéves autó, ami használatban van, vagyis kopnak az alkatrészei, korrodál a karosszériája stb. De mi ezzel nem is foglalkoztunk ekkor.
Korábban átgondoltam, hogy vigyük –e el egy szerelőhöz, aki közel százezer Ft- ért felkészíti a műszaki vizsgára és ott van még maga a vizsgadíj is - vagy inkább ne.
De aztán úgy döntöttem, hogy autószerelő helyett inkább az Úrhoz viszem imában, aki képes egyetlen érintésével akár még megjavítani is, ha mégis gond lenne vele valahol. Tehát, mindketten nagyon biztosnak vettük a vizsgát – Isten kezében lesz, tehát sikerülnie kell.
Ahogy korábban már leírtam nektek a sátán, már az autó porszívózásába is bele akart avatkozni, de az Úr ezt is megoldotta.
A vizsgára való felkészítés a következőkből állt: A belseje kiporszívózva, külseje egy kocsimosónál lemosatva és másnap reggel fél 7-kor készen állt a vizsgázó állomáson.
Persze mindezt megelőzően teljes szívemből imádkoztam, könyörögtem az Úrhoz a kocsi sikeres vizsgájáért! Elmondtam Istennek, hogy nem azt kérem, hogy akkor is engedjék át a műszaki vizsgán, ha olyan hibája van, ami balesetet is okozhatna, és nem is azt kértem, hogy legyen a vizsgabiztos lágyszívű, engedékeny, stb. hanem azt mondtam az Úrnak: „Uram, Te érintsd meg ennek az autónak minden részét, és ha bárhol is van rajta hiba, az javuljon meg – Jézus Nevében.”
Miközben imádkoztam az autóért, az Úr felhozta a szívemben, az adakozást, amit nem tudtam gyakorolni az utóbbi időben, a gyülekezeti közösség hiánya miatt.
Ekkor felálltam, és egy összeget betettem a gyülekezet perselypénzéhez. (A jelenleg sajnos szünetelő gyülekezeti közösség pénztárosi szolgálatát végzem, így a gyülekezet perselypénzét otthon örzöm az Úrnak.)
Higgyetek el, egy percig sem kételkedtem abban, hogy az autó műszaki vizsgája sikerülni fog.
Nehogy félre értsétek, nem adtam ú.n. csúszópénzt az Úrnak, hanem egyszerűen engedelmes voltam neki az adakozásban.
Olyan szépen egyszerűen történt minden, hogy kétségem sem volt a sikeres vizsga felől.
Aznap délelőtt elmentem a boltba, és vásárlás közben egyszer csak megszólalt mögöttem a férjem, én meglepődve pillantottam rá, majd megkérdeztem : Sikerült? -és azt válaszolta: IGEN.
Alig tudtam kijönni a bolt ajtaján, hogy örömömben el ne sírjam magam.
Az ember sokszor elérzékenyül az Úr jóságán. 
Úgy éreztem Ő maga adta nekem ezt a kijelentést, hogy vizsgáztassuk le a kocsit.
Ő adta nekem előre ezt a hitet is, hogy sikerülni fog.
Én pedig kételkedés nélkül hittem benne! Nagyon hálás a szívem, hogy ilyen közel van hozzánk az én Uram!
Napokig hatása alatt voltam ennek az áldásnak. Minden alkalommal a szívem teljes hálájával, örömkönnyek között köszönöm meg Istennek.
Kívánom, hogy ti is éljetek át hasonló bizonyságokat! Ámen



Dózsa Lajosné
 





Bizonyságok fellegei vesznek körül bennünket ! Ezt a megállapítást Pál levelei között olvashatjuk.

  Talán ti is megtapasztaltátok már, hogy időnként elhalmoz bennünket áldásokkal az Úr és ilyenkor nagyon boldogok vagyunk. Ez az öröm, azonban nem hasonlítható össze semmilyen földi sikerrel, gazdagsággal, mert ez az öröm, nem a szemedet, hanem a szívedet gyönyörködteti. Ilyen az én bizonyságom is, amit most megosztok veletek.
A férjem egyik nap az autónkat készítette elő a műszaki vizsgára, és ki akarta porszívózni. Mivel nem találta meg a melléképület kulcsát, ezért tőlem kérdezte, hogy nem láttam - e? Estefelé volt s ekkor eszembe jutott, hogy délután odaát voltam a másik kisházban és emlékszem, hogy a kulcsot a zsebembe tettem.
Viszont egy kicsit elbizonytalanodtam, amikor minden elképzelhető helyen megnéztük, de nem találtuk meg.
A nagy keresés közben hirtelen egy késztetést éreztem arra, hogy kezdjek el imádkozni az Úrhoz a kulcs miatt. Tudtam, hogy gyakran fordultunk már ilyen segítségért, Jézushoz, és mindig meghallgatott. Ő volt, aki előteremtette még a lehetetlent is nekünk.
Még nem fejeztem be az imádkozást, amikor a férjem a fali kulcstartóról leakasztott egy kulcsot, és azt mondta, hogy megpróbálja azzal kinyitni. Aztán imádkoztam tovább. Miután befejeztem, elindultam, hogy megnézzem sikerül - e azzal a kulccsal kinyitni az ajtót? Aztán ahogy igyekeztem, felkapcsolódott az éjszakai mozgásérzékelő világítása, és megpillantottam a férjemet, aki kezében hozta a porszívót, és azt mondta, hogy majd csak meg lesz az a kulcscsomó.
Hirtelen megvilágosodott előttem, hogy ezek szerint be tudott menni, mert az ajtót kinyitotta az az idegen kulcs is.
Megálltam, és egy különös, de ismerős érzés fogott el. Az az érzés, amit már számtalanszor megtapasztaltam, de mindig újként tudom átélni. A szívemből áradt az a megbizonyosodás, hogy ma sem csalódtam az Úrban! Ma is velem, velünk volt, és megsegített. Meghallgatta az imámat az Úr, és válaszolt rá.
Olyan érdekes volt, mintha egy másik személy lett volna itt, mintha csak azt kértem volna, hogy: Uram, segíts, hogy kinyíljon az az ajtó, hogy a porszívót, ki tudjuk hozni.
Aztán eleredtek a könnyeim, az Úr jósága miatt. Annyira közel tud jönni hozzánk az Úr, hogy szinte érezzük a jelenlétét! Oly sokszor felteszem a kérdést: „Uram, miért vagy ilyen jó hozzám? Hisz semmivel nem érdemeltem én ezt ki!”  Így időztem még egy keveset, és szívem tele volt hálával.
Majd ott, ahol a késztetést kaptam az imára, újra kaptam egy indíttatást, ami most nem egy belső hangban történt meg, hanem az Úr, csak bevezetett a szobába, ahol kinyitottam a szekrényt és a mellényem zsebemből csak egyszerűen kivettem a kulcscsomót.
Délután ugyanis mikor bent voltam a másik kisházban, az a mellény volt rajtam, és annak a zsebébe tettem bele a kulcscsomót. Ez azonban később kiment a fejemből. Isten tehát egyszerűen csak rávezetett, hogy hol találom meg. Ezen nem kellett gondolkodnom, csak követtem az Úr vezetését és rögtön meg is találtam az elveszett kulcscsomót.
Ez a legcsodálatosabb, hogy nem az eszembe jutott, hogy „jaj, én nem is ebben a kabátba voltam, hanem a mellényben”, hanem az Úr vezetett, mint egy vakot, teljesen odáig, ahol könnyedén megtaláltam a kereset tárgyat. Többször éltem már át hasonlót és mindannyiszor éreztem a Szent Szellem közelséget.
Hálás szívvel gondolok vissza erre a bizonyságomra is, legyen az Úr áldott érte!
 
Dózsa Lajosné




Gyakran előfordul, hogy meg kell hajtanunk a fejünket az Úr előtt, mert a helyzet ezt kívánja. Meg kell alázkodnunk előtte, mert megbántottuk Őt. Ilyenkor ne szégyelljük, hanem minél előbb tegyük, hogy a megbánás könnyei hadd, szakadjanak fel szívünkből és lássa meg Isten, hogy mi igazán bűnbánatot gyakorlunk.
Az én bizonyságom is egy ilyen esemény, ami a szívem mélyéig megérintett, és csak sírni tudtam miatta. Eközben arra gondoltam, hogy mikor valami jót cselekedtem, és Igével jutalmazott az Úr, akkor milyen boldogan vallottam magaménak a dicséretet, de ha az a dicséret igaz volt, akkor ez a tévedés is igaz! „Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk - e el?”
Jób 2: 10
A következő történt: 
Sajnos ez a járványos időszak szinte teljesen megbénítja a családi kapcsolatokat, így mi is a gyermekeinkkel csak nagyon keveset tudunk találkozni.
A napokban a lányom telefonált nekem, és nevetve mondta, hogy Krisztián az unokám, az „én féle” töltött káposztámra éhes, ezért a hétvégén szeretnének eljönni hozzánk. Én azonban arra kértem, hogy bár a káposztát elkészítem neki, de a járvány miatt, ha nem baj, inkább ne jöjjenek el, inkább majd mi eljuttatjuk hozzájuk.
El is készítettem a káposztát, és meglepetésként még egy kis süteményt is tettem a csomagba. Amikor a lányom aznap kora délután telefonált, megtudtam, hogy este énekpróbára mennek a gyülekezetbe.
Ekkor hirtelen arra gondoltam, hogy „szegény kisfiú reggel negyed hétkor felkelt, és ilyenkor este 22:00 -körül fekszik le, ki sem tudja magát pihenni. Reggel pedig szintén, az óvoda miatt újra csak korán kell felkelnie”. Aztán felcsattantam egy kicsit, hogy „a gyerek sínyli meg ezt a sok jövés-menést” stb. - bosszankodtam majd letettem a telefont.
A férjem elvitte a csomagot a lányom munkahelyére, hogy majd közvetetten megkapja a kisfiú az óhajtott káposztáját. Én pedig bementem a szobámba és rápillantottam az órára: háromnegyed kettő múlt. Arra gondoltam, hogy kinyitom a rádiót és majd meghallgatom a szokásos híreket. Azonban ahogy a rádiót bekapcsoltam, rögtön ezek a mondatok ütötték meg a fülemet: „Adjátok meg ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené az Istennek.” Márk 12:13-17
Azonnal tudtam, hogy délutáni Istentisztelet van a rádióban, és ez az üzenet éppen nekem szól! Mélyen a szívembe nyilalltak a szavak, és könnyes szemekkel figyeltem tovább. Egy lelkipásztor néhány mondattal tette még inkább nyilvánvalóvá számomra az üzenetet ekképpen: „Istennek nincs szüksége a mi pénzünkre, anyagi javainkra, de mivel tőle kapunk mindent, az időnket is, ezért az időnk egy részét szánjuk oda az Úrnak! Nagyon fontos, tehát az idő, és az odaszánás!”
Ekkor tudtam, hogy ez az üzenet most csak nekem szól! Mint amikor két ember vitába keveredik, és a harmadik bölcsen rendet tesz közöttük, éppen ilyen volt a számomra ez a pontban időzített Igevers. A könnyeim csak potyogtak, mint a záporeső és éreztem, hogy a sírás megmozgatja az egész bensőmet.
Tisztán és világosan tudtam, hogy Isten helyreigazítása volt ez az üzenet, amiben nem elmarasztalt engem az Úr, hogy a testvéremet le akartam beszélni a szolgálatról, nem sértődött meg, sőt, azt sem hozta felszínre, hogy fájt neki az én viselkedésem. Csupán azzal törődött, hogyan üzenjen nekem, amivel helyre hozhatom a nagy bukásomat.  Mivel megbotlottam, az Úr fel akart engem állítani, ezért tervezte meg hajszálra pontosan a megfelelő időt, hogy amikor a rádiót kinyitom pontosan a fülembe hangozzon az Igevers: „Adjátok meg, ami a császáré a császárnak, és adjátok meg, ami az Istené, az Istennek”
Ezután kikerestem a Bibliámból az Ige helyét, és a történet erről szól:  A  Farizeusok (az Írásokat ismerő, és tanító emberek) megkérdezték Jézust, hogy szabad – e, illetve kell -e adót fizetniük a császárnak? Meg akarták őt fogni a kérdéssel. Az Úr viszont nagyon bölcsen válaszolt. Hozatott egy pénzérmét és megkérdezte, hogy kinek a képmása van a pénzen? Az emberek azt mondták, hogy a császáré! És ekkor Jézus kimondta azt a bölcs igazságot, hogy ami a császáré, azt adják a császárnak, ami pedig az Istené adják meg Istennek. Ezzel megkapták az emberek a kérdésükre a választ: mivel jól tudjuk, hogy a császár ember, neki a pénz kell, ezért fizessenek neki adót.
Isten viszont nem ember, és mivel mindent tőle kapunk, ezért abból adjunk vissza neki, időt, dicséretet, odaszánást.
Ezt akarták tenni a lányomék is , mikor én erre nem gondolva megfedtem őket.
Sokáig csak sírtam, és sírtam szégyenemben, magam miatt, és az Isten jósága miatt. Ő nem megítélt, hanem felsegített engem. Bekopogott a szívem ajtaján az Igéje által, és a Szent Szellem lefordította nekem: „Ember, te most ezt nem jól gondoltad”!
Mikor ezt megértettem, hogy mennyire emberi volt az én gondolkodássom, megaláztam magam az Úr előtt.
Később a lányom hívott telefonon, ekkor tőle is bocsánatot kértem, és bevallottam, hogy nagy bűn volt ez, amit tettem. Menjenek csak a gyülekezetbe, hiszen ott jó helyen vannak! Elmondta azt is, hogy mialatt ők próbálnak, Krisztián és a másik testvérnő kislánya bent ülnek, hallgatják az énekeket, közben eszegetnek mindig valamit.
Ekkor éreztem, hogy hatalmas békesség van a szívemben, ami Istennek köszönhető.
Szégyelltem, és ma is szégyellem, hogy elbuktam! Pedig nagyon is jól tudom, hogy szinte mindennél fontosabb az Úr szolgálata, az Úr közelségében lenni. Emberileg talán jót akartam volna a gyermeknek, de mégsem helyesen tettem. „Mert azt mondja az Úr:” Mert nem az én gondolatom a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok, az én utaim  - így szól az Úr.”
Ésaiás 55: 8
 


Dózsa Lajosné

Még mindig megdöbbenve gondolok vissza az egyik délután történtekre, ami bennem eléggé mély nyomot hagyott. Tulajdonképpen természetesnek kellene lennie mindannak, ami történt, de sajnos mégsem az.  Hiszen elvétve lehet csak hasonlóval találkozni. 
Nos íme a történet, ami röpke néhány pillanat alatt játszódott le:
Mivel kisunokám beteg lett, összekészítettem neki néhány finom falatot, és elvittük a lányom munkahelyére, hogy elküldjük vele a kisfiúnak.  Éppen befejezte a munkáját, mikor megérkeztünk a kocsival, és odajött hozzánk. A járványos időszakban előírtaknak megfelelően mindnyájunkon maszk volt. Mivel én nem szálltam ki a kocsiból, csak az ajtót nyitottuk ki és a lányom legugolt oda hozzám.
Nagyon forgalmas utcarész volt ez, talán azért, mert éppen ott van a dohánybolt. Aki arrafelé elment, mindenki már messziről figyelte a lányomat, aki lekuporodott oda velem beszélgetni. Az, hogy a kocsiajtótól ők mit láthattak, nem tudni, de néztek, és az arrafelé haladó emberek mind szó nélkül tovább mentek.
Aztán arrafelé jött egy 60 év körüli asszony, aki megállt, és kedvesen azt kérdezte: „Van valami baj?” Értetlenül néztünk rá, és akkor még egyszer megkérdezte: „Valami baj van?” Nem, nincs -  válaszoltunk hirtelen a meglepetés miatt. A lányom is felállt, és rázta a fejét, hogy nincs semmi baj. És az asszony megnyugodva továbbment.
Ennyi maga a történet, de milyen kár, hogy akkor és ott nem értettük meg azt, ami most már teljesen világossá vált a számomra. Ez az asszony, azt kérdezte tőlünk, hogy van e valami baj? Ő megkérdezte, mert a látottak alapján azt gondolta és ő kész lett volna akár még segíteni is. Nem egy jól öltözött úri hölgy, nem is egy szerencsétlen hajléktalan, csak egy idős asszony volt, aki megszokta, hogy az ő idejében még észrevették a másikat, amikor az bajban volt. Mert akkoriban még emberközpontúbb volt az emberiség, nem úgy, mint napjainkban. Ezt ma már nem ismerik.
Istenem! Mikor hallottam én utoljára ezt a mondatot? Mikor, hány évvel ezelőtt? Nem azért, mert nem volt semmi baj, amiben bárki segíthetett volna, hanem mert nem volt, aki észrevette volna! 
Elmennek az emberek egymás mellett, közönyösen, gyűlölködve… Ebben a járványos időszakban méginkább hidegen, amikor a világon naponta sokan meghalnak, az emberek érzéketlenül csak tovább lépnek.
Valóban az utolsó időket éljük, azt mondja a Biblia: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be.
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, tisztátalanok.
Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél meg van a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld. „ 2Timóteus 3: 1-5
Ha jól átgondoljátok, manapság az utolsó időket éljük meg.
Gondolkozz el ezen a bizonyságon, és amennyiben rajtad áll, legyél te is olyan, mint ez az asszony, aki ismeretlenül is kész lett volna segíteni ha szükség lett volna rá.
 

 Dózsa Lajosné


More Articles ...

  1. „Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt”
  2. Van Isten
  3. Köszönöm
  4. "Mert mindenben Veled leszek!"
  5. Bizonyság a kegyelemről...
Page 2 of 12