Nemrégiben egy rosszullét miatt bekerültem a kórházba, ahol megismerkedtem egy 40 éves rákos testvérnővel. Szegény szörnyen sokat szenvedett, de fájdalmait szótlanul tűrte. Megpróbáltam mindig Istenbe való hitét erősíteni, amit szívesen vett, bár, mint később kiderült, neki is erős hite volt.
Időközben engem haza engedtek a kórházból, de sms -ben tartottuk a kapcsolatot. Érdeklődésemre, mindig az volt a válasz, hogy nagy fájdalmai nem szűntek meg. Naponta imádkoztam érte, sajnálgattam, és az egyik nap eszembe jutott, hogy hallottam egy roma rákkutató orvosról, talán fel lehetne vele venni a kapcsolatot. Ez az ötletem azonban hamar félbeszakadt, mert az Úr Igéjével válaszolt, és elutasította a hasonló próbálkozást.
Ezt meg is írtam az ismerősömnek, ő viszont azt mondta, hogy Isten felhasználhatja az orvosokat is az ő gyógyítására.
Ez a válasz egy kicsit  ismét felbátorított, és másnap reggel azon gondolkodtam, hogy elküldjem - e  az orvos nevét ismerősömnek? Ekkor a férjem bejött hozzám és azt mondta: „Képzeld, a telefonomhoz hozzá sem nyúltam, és elkezdett világítani. Amikor megnéztem, ez az Ige volt olvasható rajta: Megbetegedék Asa, királyságának harminckilencedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége, mindazáltal betegségében is, nem az Urat keresé, hanem az orvosokat.
II. Krónika 16:12
Komoly egybeesés volt ez, hogy azokban a percekben, amikor azon gondolkodtam, hogy az orvos nevét megadjam -e a beteg ismerősömnek, a férjemnél az Úr Ige által üzent éppen ezzel kapcsolatosan.
Elszégyelltem magam, sőt bocsánatot is kértem az Úrtól, hogy annak ellenére, hogy már egyszer kaptam hasonló figyelmeztetést, mégis orvost akartam ajánlani néki.
Aztán rövid időn belül ismerősömtől kaptam egy sms-t, aki beszámolt a vizsgálatairól, és megírta az Úrtól kapott reggeli Igét. Nagy meglepetésemre éppen ez az Ige volt:    II. Krónkika 16:12

A férjemmel egymásra néztünk, és tudtuk, hogy az Úr mind a hármunk előtt nem titkolta az Ő akaratát. Ne keressünk orvosokat, hanem bízzunk Ő benne, mert Ő a mi gyógyítónk! Ámen


Jó érzéssel gondolok vissza az elmúlt vasárnapra, mikor egy dicsőítő gyülekezettel együtt dicsérhettem az Urat. Nem tévedek, hanem szándékosan írtam „dicsőítő gyülekezetnek nevezem” mert itt valóban ez történt.
Sajnos vannak olyan gyülekezetek, ahol a dicsőítő csoport felmegy a színpadra, mintha egy színdarabot mutatnának be, a gyülekezet pedig ülve marad, vagy áll, és nézi őket. Mivel nem énekelnek a testvérek, hanem csak nézik az éneklőket, így nem tudni mire gondolnak olyankor? Sajnos az ilyen gyülekezet két részből áll: A dicsőítő csoportból, akik szolgálnak és a gyülekezetből, akik a szolgálókat nézik. Pedig ennek nem így kellene lenni.
Én viszont egy olyan gyülekezetben voltam, ahol néhány felkent zenész és énekes testvér vezette a dicsőítő dalokat, és a gyülekezettel együtt dicsérték az Urat! Jó volt megtapasztalni, hogy még el sem kezdődött a dal, és már a gyülekezet kezei a levegőbe voltak, lábaikkal és egész testükkel jelezték, hogy felismerték a dalt, és alig várták, hogy énekelhessenek. Nem volt unalom senkinek az arcán, hanem örömteljes volt a dicsőítése mindenkinek.
A pásztoruk is végig fennállva dicsőített, és kezével jelezte, hogy kinek szól a dicséret.
Tudom, hogy ez a gyülekezet sem tökéletes. Szokták mondani: „Addig tökéletes egy gyülekezet, míg te oda be nem mész” hisz mindenütt vannak hibák, de  itt ők valamit jól csinálnak, mert ez egy „ÉLŐ Gyülekezet” Ők otthon vannak, és jól érzik magukat  az Úr házában.
Olyan pásztoruk van, aki nem megmutatja az utat, hogy a nyájnak hol kell járni, hanem ő maga is azon az úton jár, és úgy vezeti őket.
Kívánom, hogy ne lankadjanak meg soha a próbák alatt sem, adjon erőt minden testvéremnek az a tudat, „Jézus Krisztus vissza fog jönni, és minden szem meglátja Őt” Áldjon meg Titeket az Úr!


Könnyeimmel küszködök miközben írom a bizonyságomat, és halkan azt mondogatom: Uram, de én nem érdemlem meg a Te jóságodat!
Gyakran megtapasztaljuk, hogy Isten nem érdem szerint bánik velünk, hanem az Ő akarata szerint, és ez így van jól! Nagyon jól, mert mi nem érdemlünk semmit a bűneink miatt.
Mielőtt a bizonyságomat elkezdeném, egy kis kitérőt szeretnék tenni, a számítógépes tudásomról. Azzal kezdeném, hogy a számítógép minden műveletéhez nem értek, mivel akkor amikor én iskolás voltam még nem volt számítógép. A későbbi évek folyamán azonban, mivel a munkámhoz szükségem volt rá, ezért kénytelen voltam elsajátítani a legalapvetőbb dolgokat. Gyermekeim nagy türelemmel segítettek benne, és igazi sikerélmény volt, amikor elkészült a számomra mégis bonyolult művelet. Összegezve, tehát nem vagyok egy számítógépes zseni, de dolgozok rajta, mert az írásaim rögzítéséhez szükséges.
Tegnap délután leültem egy verset megírni, a Szent Szellem ünnepének közeledtével. A címe: „Szent Szellem Isten” - Szépen adta az Úr a gondolatokat, és nagyon örültem a vers szépségének.
Mikor elkészült 4 versszak, arra gondoltam, hogy változtatok a címen, de nem mentettem el a módosítást. Így mikor újra el akartam olvasni az egész verset, ami 8 versszak volt, nem jelent meg csak a 4, amit először írtam. Nagyon meglepődtem, és egy mélységes fájdalom tört fel bennem, mert azonnal tudtam, hogy kívülről nem tudom mit írtam. Megpróbáltam átgondolni újra, hogy tudnám visszahozni, de rájöttem, hogy kifogott rajtam. Sajnos nem ment. Ekkor, keservesen felkiáltottam: „Óhh Jajj, Istenem”
Szomorúan újra rákattintottam a bezáráshoz szükséges x-re, és megjelent előttem egy kérdés: „ Menti a módosítást?” Rögtön a szívemig hatott, mert mintha valaki ott jelen lett volna és ő kérdezte volna meg. Ekkor rákattintottam, „IGEN”-re és megjelent a 8 versszakos versem!
Istenem! Elég volt a szívem mélyéből csak felkiáltani, és rögtön segítségemre jött az Úr. Nem hagyta elveszni azt, ami tőle jött, az általa jött a gondolatokat. Ekkor olyan közel éreztem az Urat magamhoz. Annyira éreztem, hogy a bajban soha nem hagy magunkra szoktuk mondani, és ez éppen így történt. Sokáig ültem meghatottan, és eszembe jutott újra és újra, mennyire kegyelemre utaltak vagyunk!!!!
Hálás a szívem az Úrnak ezért az élő bizonyságért!


Boldogan osztjuk meg bizonyságainkat másokkal, mert az mind azt árulja el, hogy az Úr nem felejtkezik meg rólunk sohasem. Ilyen a következő néhány bizonyság, amit egyik testvérem mondott el:
 
-„Munkahelyemen, éppen délutánosak voltunk, mikor az egyik munkatársam sírva panaszolta, hogy elhagyta a fizetését. A pénz benne volt a pénztárcájában, és valószínű kiesett a kabátjából. Már mindenütt körbe néztem, de nem találom sehol - mondta.” Én vígasztaltam, hogy ne keseregjen, valószínű meg lesz az, csak a sötétben nem lehet már látni. Mivel én keresztyén vagyok, és többször megtapasztaltam a csodákat, ezért elkezdtem imádkozni az Úrhoz. Bíztam benne, hogy reggel megtaláljuk a pénztárcát.
És valóban, ahogy világosodott, elindultunk a munkatársammal az udvaron keresni, és a kapu körül meg is találtuk a pénztárcáját. Mindketten boldogok voltunk, ő a pénznek örült meg, én meg annak, hogy az Úr most sem hagyott cserbe, meghallgatta az imámat.
 
-„Történt egyszer, hogy hazafele menet elhagytam a kulcscsomómat, amin rajta volt a lakás kulcsa is. Természetesen nem tudtam bemenni, ezért megfordultam, és azon az úton, amelyiken, kerékpárral járok, el kezdtem visszamenni. Igaz nem volt kellemes egy éjszakai műszak után, de kénytelen voltam. Nem gondoltam semmire, hogy a kulcs meglesz e vagy sem, csak mentem a város egyik legforgalmasabb útján. Egyszer csak a piros lámpánál meg kellett állni, lepillantottam a kőre, és pontosan előttem ott volt az elveszett kulcscsomóm! Örömmel vettem fel, és hazáig boldogan adtam hálát az Úrnak. Számomra ez egy nagy csoda volt, mert éppen ott kellett megállni a lámpánál, ahol a kulcsom volt. Csak le kellett hajolnom érte! Dicsőség az Úrnak érte!”
 
-„Gyógyszeres táska: Még menyasszonyom volt a feleségem, amikor egyszer sétálva mentünk a buszváróig. Ott megpillantottunk egy táskát, ami egymagába hevert a földön. Felvettük, és kinyitottuk, hogy találunk e benne valami nevet, vagy telefonszámot. A táskában gyógyszerek voltak, és találtunk egy telefonszámot is ,amit felhívtunk, hogy megkérdezzük, ismeri e a táska tulajdonosát? Megbeszéltük, hogy érte jön a táskáért egy megbeszélt időben. Meg is érkezett a férfi és belenyúlt a táskába, és azt kérdezte? Hogy nem találtunk e benne 6 vagy 8 ezer ft-t?  Mondtuk, hogy nem.
Kicsit rosszul esett a bizalmatlanság, de az Úr adta a szavakat a számba: Ha mi elvettük volna a pénzt, akkor valószínű nem hívtuk volna fel telefonon, hogy visszaadjuk a táskát, hanem elmentük volna mellette tovább. Lehet, igaza volt a férfinak, mert lehetett benne pénz, mielőtt mi megtaláltuk a táskát, csak valaki kivette, és a táskát otthagyta. Nem tudom. Abban viszont biztosak voltunk, hogy nem mi voltunk azok.”
 
 
 


Férjem munkahelyén változás történt, ugyanis a tulajdonos, bekameráztatta a telephelyet és ettől kezdve feleslegesé vált az őrzés. A cégnek felmondott és így nem lehetett tudni, hogy hol lesz tovább alkalmazva.
Nem voltunk elszomorodva, mert Isten kezébe tettük le a megoldásra váró ügyet, tudtuk, hogy az Úrnál van a kimenekvés. Ő tudja azt, hogy mi lesz a számunkra a legjobb.
A cég egy hozzánk közeli telephelyre akarta a férjemet küldeni a dolgozni, de eközben megkereste a telephely tulajdonosa is, hogy a kamerák figyelésére ő szeretné alkalmazni.
Kicsit szokatlan volt, hogy a mai világban mind a kétfelől szeretnék őt szerződtetni, ezért újra Isten kezébe tettük le az ügyünket.
A cégnél több, mint 14 éve dolgozott odaszánással, soha nem volt rá panasz. Az új munkahelye viszont egy tanya lett volna, amit kellett volna őrizni, kint a határban, ahol különböző veszélyek is fennállnak.
Mivel nem tudtunk dönteni, azt mondtuk az imánkban az Úrnak: Uram, Te látod, hogy mi a jó a mi számunkra és azért, hogy egyértelmű legyen a döntés, zárd be előttünk az egyik ajtót, hogy lássuk, mire mondjunk igent. Nyugodtan letettük az Isten kezébe.
Eközben a tulajdonos a cégnek, felmondta a tanya őrzését is, így bezárult az egyik, és nem maradt csak a másik ajtó, amelyiken a férjemnek be kellett lépni.
Megértettük, hogy hiába volt az emberi ragaszkodás a cégjéhez, de csak az Úr tudta azt, hogy melyik munkahely az ő számára előnyös.
Megköszöntük Istennek, hogy ilyen egyértelmű választ adott a kérdésünkre, és kértük az Úr további áldásait.


Gyülekezetünkben mindig a hónap első vasárnapján szoktunk úrvacsorát venni és ehhez a bort én vásárolom meg.
Most is ekképpen történt. A szükséges dolgokat a borral együtt bevásároltam, és a kerékpárra felpakolva indultam haza. Otthon már várt rám a kedvenc malamut kutyánk, aki igen nagy örömmel fogadja, amikor haza érkezek.
Letámasztottam a kerékpárt a garázsba, és eszembe jutott, hogy megnézem, jól zártam e be a kaput magam mögött. Ez idő alatt a kutyus addig kíváncsiskodott, szagolgatott, amíg a kerékpár felborult. Mindezt halottam, és arra gondoltam, hogy el is tört a boros üveg, de szívemben ott volt mégis a remény, hogy az Úr ezt nem engedi meg. A bor, ami a Jézus vérét szimbolizálja az úrvacsorán, van ereje kivédeni ezt az ütődést.
És amikor a garázs ajtóba értem, megláttam a felborult kerékpárról a lecsúszott szatyrot, és az abból kiesett üveget, félve nyúltam utána. Felemeltem a földről, és láttam, még egy karcolás sem érte az üveget, pedig szinte az esett ki elsőnek a kőre.
Megálltam és egy kicsit szégyenkeztem, és elgondolkodtam azon, hogy milyen is az én hitem, miért volt bennem kételkedés? Az Úr most is bebizonyította, hogy Jézus vére erő, védelem és győzelem!
 
 


Két bizonyságot szeretnék megosztani veletek, ez két valós történetet, ami a közelmúltban játszódott le családunkban. Az utóbbi tragikusan végződött.
Hogyan tudnánk bármiről is beszélni anélkül, ha nincs benne tapasztalatunk, ha csak egyszer is, de ne mentünk volna át azokon a fájdalmakon, amiken Isten megengedő akarata vezetett át bennünket. Hogyan tudnánk hiteles bizonyságot mondani olyanról, ha szívünk mélyéig nem éltük volna át.
 Az Első történet: Mint minden évben egyszer, februárban most is leolvasták az éves villanyfogyasztásunkat. Valószínű ti is így vagytok ezzel, hogy azt szeretnénk, ha nem kellene utána még fizetni. Ezzel én is így voltam. Sőt tovább mentem, mert odaálltam az Úr elé, és azt mondtam: Uram, én azt szeretném, - mint ahogy egyszer egy lelkipásztor ajánlotta: „Tegyétek próbára Istent, és nézzétek meg, hogy segíteni fog nektek” - Most én is azt kérem, hogy ne csak ne keljen utána fizetni, hanem az éves elszámolás után, kapjak vissza legalább annyi pénzt, hogy vehessek belőle egy telefontartót.
Persze meg tudtam volna venni, de volt bátorságom, és Istent ilyen feladat elé állítottam. Nem mintha néki nehéz lett volna ezt megtenni, de… És az akkori reggeli imádkozás után a következő Igét adta az Úr: „Az igaz ember pedig hitből él” Róma 1:17
Egész héten nyugodt voltam, sőt biztos voltam benne, hogy pénzt kapok vissza, és nem kell utána fizetni. Én ugyanis úgy értelmeztem az Igét, hogy hinnem kell benne, hogy úgy lesz, ahogy kérem, hisz több más Ige is utal rá, hogy mindent hittel kérjünk.
Majd egy hét múlva megérkezett a levél, és nagy hálaadással bontottam fel, miközben megpillantottam benne egy 3000 Ft-os csekket. Egy pillanatra arcom elszomorodott, de igyekeztem, hogy ne lássa meg senki, mert szégyelltem volna a többi családtagom előtt, ugyanis arra nem voltam felkészülve, hogy mit mondok.
Aztán elolvastam a tájékoztatót, amin rajta volt a módosítás, mely szerint a 3000 Ft aluli összeget a havi törlesztéshez számolják, és így az addigi 2885 Ft helyett, 115 Ft-al kellett többet fizettem, mert ennyi volt mínuszban. Ez nagyon kicsi összeg, amiért hálás vagyok Istennek.
A gondolat azonban mégis foglalkoztatott, hogy miért nem kaptam vissza legalább annyi pénzt, amit kértem? És Isten a következő Igét küldte a szemem elé, mellyel magyarázatot adott nekem a bennem lévő kérdésemre!! „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti útitok, az én útjaim” Ésaiás 55:8
Miután elolvastam az Igét, kitisztult előttem minden, megértettem, sőt mélységesen elszégyelltem magam, hogy mekkora bölcsességet adott már az Úr, és én mégis miért jutottam el egy újonnan megtért ember szintjére? Vagy inkább túl magabiztos voltam abban, hogy Isten mindig meghallgat? Nem tudom, de az biztos, hogy megtanultam, hogy nem rendelek az Úrnál, mert Ő sokkal jobban tudja, hogy mire van nekem szükségem. Később, még az is megvilágosult előttem, hogy azon a bizonyos reggelen, mikor ezzel a kéréssel mentem Az Úrhoz, Ő azt az Igét adta, „Az igaz ember pedig hitből él”tehát ha akkor megfejtem az Ige üzenetét, megértettem volna, hogy nem az anyagi kérésre sarkalt az Úr, hanem a hitre!
 
A másik történet: A lányoméknak volt egy malamut fajtájú kutya-párjuk, melyet nagyot szerettek. Igaz, mióta megszületett a kisfiúk, már nem volt úgy idő rájuk, de azért ragaszkodtak hozzájuk.
Sajnos nem volt valami jó helyük, mert körbe voltak véve gondozatlan kertekkel, és a kullancs veszély így nagyobb volt. A napokban szólt a lányom, hogy Lottika (a nőstény kutya) néhány napja már liheg, nem tudja, mi van vele? Mi elmentünk érte, és elhoztuk a helybéli állatorvoshoz, aki igaz kórházi kezelést javasolt, de azért próbálkozott vele, hogy talán injekció formájában megállítja a folyamatot. Sajnos a kutya állapota estével rosszabbodott, éjszaka sokat szenvedett, és reggelre csak elaludt.
Nagyon kedves volt számunkra ez a kutya, és nem igazán tudtuk feldolgozni, hogy miért történt? Imádkoztunk érte, a gyógyulását kértük az Úrtól, és mégis meghalt. Szörnyű ezt elfogadni, mivel nagyon szerettük!
 
És magyarázatként most is a fenti Igét tudom beilleszteni, amit el is fogadok, ( „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és nem a ti útitok, az én útjaim” Ésaiás 55:8)
Majd gondolatim tovább visznek: A napokban velünk történt események alázatra intenek az Úr iránt, sokkal nagyobb megbecsülésre.
Van, akit hasonló helyzetben lázadásra indítana, de végül minden embernek meg kell értenie, hogy mi csak emberek vagyunk, de fölöttünk a MINDENHATÓ ISTEN áll! A VILÁG ALKOTÓJA!
Amikor össze vagyunk törve, akkor tudunk igazán lekuporodni az Úr lábaihoz. Akkor tudjuk megüresíteni magunkat, kezeinkből elengedni mindent, akkor érezzük igazán, milyen jelentéktelen emberek vagyunk mi itt a földön!
Hiába van valakinek pénze, hatalma, vagyona, voltaképpen az Isten ítélkezik fölötte is, mint egy szegény fölött.
Amikor egy haldokló ágyánál ül valaki és tehetetlenül nem tud rajta segíteni, végérvényesen rá kell jönnie arra, hogy el kell engednie, azt, akit annyira szeret, ott akkor megérti, hogy nincs hatalma a halál fölött, hogy pici emberek vagyunk ezen a földön!
Amikor magas lóról beszélünk a másikkal, de a másik percben ellehetetlenedhetünk, mert az Úr akarata más, mint a miénk!
Az Úr nélkül semmik vagyunk!
Legyen meg mindenkor az Isten akarata az életünkben! Ámen



Sokszor megtapasztalhattuk saját életünkben, hogy amikor legjobban kellene a hitünket bizonyítani, akkor bukunk el.
Szeretnék megosztani veletek egy ilyen valós történetet, ami sajnos a mi családunkban fordult elő.
A férjem reggel, amikor haza jött a munkából, kivette az irattárcáját a kocsiból és behozta, hogy majd amikor később megyünk a másik kocsival, otthon ne maradjon a jogosítványa miatt.
Hamar eltelt a délelőtt, és lassan én is készülődni kezdtem a délutáni missziós szolgálatunkra, és készítettem a Bibliámat stb.
Közben feltűnt, hogy a férjem gyakran ki-be járkál, és látszik az arcán, hogy ideges. Majd elmondta, hogy keresi az irattárcáját, amit nem tudja, hogy hova tett?
Már mindenütt megnézte, de nem találja, és közben meg vészesen telik az idő, nemsokára indulnunk kellett. Én azt javasoltam neki, hogy imádkozzunk és biztos vagyok benne, hogy mire elindulunk, meglesz az irattárca, csak hagyja abba a keresést, és tegye le az Úr kezébe! Szépen elmondtuk az Úrnak a kérésünket, és én megnyugodva öltözködni kezdtem. Nem figyeltem őt, de azt észrevettem, hogy ezután is járkál ki-be.
Egyszer megkérdeztem, tőle, hogy hova járkál? Azt felelte, hogy ő tudja, hogy behozta az iratait és idetette stb. és kezdte elölről a panaszos keresést. Ismét figyelmeztettem arra, hogy végre tegye már le az Úr kezébe, és hagyja abba a keresést, Isten sokkal jobban tudja azt, hogy nekünk szükségünk van rá, mivel szolgálni megyünk. Férjem láttam szégyenkezett az okoskodása miatt, lehajtott fejjel, bement a szobába, majd szinte azonnal mosolyogva kijött, és kezében tartotta a keresett tárcáját. Rápillantottam, és azt mondtam: Látod, csak annyi kellett, hogy elszégyelld magad az Úr előtt. Csak annyi kellett, hogy belásd, hogy az emberi keresésnek nincs eredménye!
Töredelmesen belátva azt mondta: Bocsánatot kérek az Úrtól a hitetlenségem miatt. Majd arról beszélt, hogy számtalanszor megnézte a laptopja mellett az asztalt, és nem látta rajta. (Ahogy az Ige mondja: Szemeik vannak, de nem látnak” Zsoltárok 115: 5b
  Kedves Testvérek! Gyakran vagyunk ilyen hívők! Sokszor elmondjuk, hogyan kell valamit csinálni, de egészen az ellenkezőjét műveljük. Sokszor elmondjuk, hogy ha kérünk az Úrtól valamit, a kétely legkisebb árnyéka sem legyen jelen, hanem tegyük le Isten kezébe, és várjuk, mert Ő jobban tudja, mire van nekünk szükségünk. Én nem nevezném az előbbi kis történetet hitetlenségnek, hanem inkább emberi okoskodásnak!
Pedig tudjuk, hogy a Hit: „ A Hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”Tehát az, ami még csak a reményeinkben van, hitünk erejével már is valósnak fogadjuk el!
Mert mit mond az Ige? „ Mert jól tudja azt ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek…..”
Kedves Testvéreim! A János 20: 27 - 28 mélyreható Igével zárom ezt a történetet, hogy fogadjuk meg mindannyian Jézus tanácsát: „ Ezután mondta Tamásnak:Hozd ide a te ujjaidat, és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!
És felelt Tamás és monda néki: ÉN URAM, ÉS ÉN ISTENEM!!!! Ugye nem szerettél volna a Tamás helyébe lenni te sem


A napokban telefonon beszélgettem a nagyobbik fiammal, aki boldogan mesélte el a bizonyságát, amit most szívesen megosztok veletek.
Az történt ugyanis, hogy a fiam éjszakai műszakba ment dolgozni, és előtte be akart ugrani vacsorát venni, az útba eső Tesco-ba. Máskor is adódott már ilyen, ezért volt tapasztalata benne, hogy kb. mennyi időt vesz igénybe a vásárlás. Az üzletben sikerült gyorsan  néhány élelmiszert megvásárolnia, és éppen indult a kocsijához, mikor odalépett hozzá egy férfi, és arra kérte, hogy a gyógyszertárból váltson ki neki egy gyógyszert. A kocsijába ott alszik a beteg gyermeke, nem akarja kivenni, ezért lenne szükség a segítségére.
A fiam agyában átvillant, hogy lehetséges nincs pénze a férfinak a gyógyszer kiváltására. És ekkor megkérdezte a férfitől, hogy hol van a gyerek? Akkor odaléptek a tőlük néhány méterre lévő kocsihoz, amiben tényleg benne aludt a kisgyerek.
A fiam nyúlt a receptért, és elszaladt a Tesco másik végében lévő gyógyszertárba. Eszébe nem jutott volna, hogy ő most munkába siet, hanem csak az, hogy segíteni kell. Hála Istennek, ott is sikerült nagyon hamar kiváltani a receptet, és míg sietett visszafele, arra gondolt, hogy nem fogja elkérni a recept árát.
Miután visszaért, a férfi már várta és nyújtotta a pénzt, amit a fiam nem fogadott el, helyébe azt mondta: Örülök, hogy segíthettem- majd köszönt és beszállt a kocsijába. Útközben olyan jó érzés töltötte be a szívét.
Miután beérkezett a gyárba, átöltözött, kiment a munkaterembe, és ránézett az órájára, ami azt mutatta, hogy még mindig van idő a kezdésig. Igazán akkor értette meg, hogy Isten küldte elé ezt az embert, akinek segítségre volt szüksége. És Isten forgatta visszább az óra kerekét, hogy a segítség bőven beleférjen az idejébe, ne késsen el a munkából.
 
Kedves Olvasó! Ami tervet Isten készít elő, az hibátlan! Ahhoz csak az kell, hogy megértsd, és végezd el, amit az Úr rád bízott! Legyen az bármilyen kicsi is az a feladat, csak szeretettel vállald el, hisz az Úrtól sokszorosan visszakapod azt. Erőben, időben, anyagiban, örömben! És örömben mindenképp!!!! Ámen!
 
 


2000.01. 09. Ezen a vasárnapon fél hét körül ébredtem, gondoltam, hogy még lustálkodok egy kicsit.

Ekkor elaludtam, és a következő sorokban olvasható álomban volt részem: Azzal kezdődött az álom, hogy az elragadtatás csodálatos élményében találtam magam. Éreztem, ahogyan a testem átváltozott, és már kb. 1 m-re lehettem a földtől, amikor megpillantottam az egyik unokámat.
Erre lassan visszaereszkedtem, és az unokám közben azt mondta: „Mama, tudom, hogy az Úr elvisz titeket!”
Ezt követően az Úr szólt hozzám: „ Húsz éve, folyamatosan adtam az álmokat, de te nem vetted elég komolyan! „Több dolgot mutatott meg az Úr, ami rám vonatkozott, ezek között volt megrovás is, azért mert nem közöltem elég határozottan az álmokat azokkal, akiknek szólt a benne lévő üzenet.
Majd tovább folytatta az Úr: „Ez az év, nagyon nehéz lesz. Titeket elviszlek, de az unokádnak mutasd meg az értékeidnek a helyét, hogy ne keljen keresgélni, és egy ideig ne lásson szükséget. Jól legyen dolga! Ekkor nagyon sírtam, és mondtam az unokámnak: „ Gyere a gyülekezetbe, hogy had halljad az Igét, mert a hit hallásból van! Olyan nagyon sírtam, zokogtam, hogy erre felébredtem.
Mivel másnap vasárnap volt, még a gyülekezetben is sírtam. Ilyenkor Igét szoktam az Úrtól kérni, most is ezt tettem és kaptam is: Joel 1:12-13 „ De még most is igy szól az Úr: Térjetek meg hozzám, teljes szívetek szerint, böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne a ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra, és nagykegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.”

ARRA KÉRLEK BENNETEKET AZ ÍRÁS ÁLTAL IS VEGYÜK KOMOLYAN MINDEZEKET, MERT KEVÉS IDŐNK VAN.

Imádkozzunk szeretteinkért, és tegyünk meg mindent, hogy ők is az Úr gyermekei közzé számláltassanak”
Béres Jánosné Isaszeg-i testvérünk álmát adtuk közzé.


More Articles ...

  1. Az én megtérésem az Úrhoz
  2. "Felismertem, hogy ti hívők vagytok"
  3. Lehet, hogy te rajtad fog múlni...
  4. Csodák a hétköznapokban
  5. Szomorú bizonyság
Page 4 of 12