Kicsi lábasok
Nos, a férjemmel, miután összekerültünk, a konyhában nagy változás történt. Megváltoztak a főzési, evési rendek, és addig, míg én kis lábasokban főztem, most disznótori edényeket kellett elővennem.
Nagyon sajnáltam ezt a helyzetet, de nem tudtam mit tenni.
Teltek az évek, és a kelkáposzta leves, húsleves, töltött káposzta, stb 8-10 literes fazekakban főtt mindig. Nem voltam soha konyhatündér, de mióta ilyen nagy mennyiségben főztünk, és ettünk, elment a kedvem mindentől, hisz szépen gyarapodtam én is. Szomorúan gondoltam a 60 kg-ra, amit évekig tartottam a kevés evéssel.
Tudtam, hogy Istennek mindig van eszköze arra, hogy dolgokat megváltoztasson, kicsit reménykedtem én is valamiben. Vártam egy változást, ami megvidámít.
A férjem már több éve cukorbeteg volt, és egy napon a szíve rendetlenkedett, ezért be kellett feküdnie a kórházba. A kezelő orvosának nem panaszkodtam, csak azt jegyeztem meg, hogy hetente 6 kg kenyeret megeszik. Erre az orvos nagyon megdöbbent, majd felháborodott, és egy nagy kivizsgálást rendelt el neki.
Dicsőség az Úrnak, szinte hihetetlen, de semmi rongálást a magas cukor még nem okozott, de az orvos ennek ellenére elrendelt egy szigorú diétát, amit be kell neki tartani. Három hónapra a vérvétel kimutatja az ez idő alatti eredményeket.
Nos, itt érezhetem Isten jelenlétét, hisz az évek alatt eltúlzott étel fogyasztások most véget értek! Szépen megfogadta, hogy nem lesz falánk, és nem főz, és nem eszik, csak annyit amennyi elő van írva.
Ez évek alatt mivel nekem is megnövekedett a súlyom, szívesen kapcsolódtam az ő étrendjéhez.
Mosolyogva néztem, ahogy az 1 literes lábasban fő a leves, ½ kg húsból készített fasírtot, és a másik ½ kg-ból másnap töltött káposzta készült, amit ketten eszünk meg.
Megeszi a zöldséget, gyümölcsöt, és végre azt ehetek én is, amit szeretek. Reform konyha!
Néhány napi efféle étkezés után, én magamon is észreveszem, hogy sokkal jobban érzem magam.
Ő is boldogan mutatja a cukor 5.5, 4.4, 6 eredményeit. Igazán Isten átformálta még a gondolkodását is.
Most egy Ige jutott az eszembe, amit mosolyogva kikerestem, és felolvastam a Bibliából: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” 2Péter 3:9
Hálás vagyok az Úrnak ezért a változásért!









