Nagy örömmel mondom el az én bizonyságomat, amit sok éven keresztül már nem is reméltem, hogy eljön.
Nos, a férjemmel, miután összekerültünk, a konyhában nagy változás történt. Megváltoztak a főzési, evési rendek, és addig, míg én kis lábasokban főztem, most disznótori edényeket kellett elővennem.
Nagyon sajnáltam ezt a helyzetet, de nem tudtam mit tenni.
Teltek az évek, és a kelkáposzta leves, húsleves, töltött káposzta, stb 8-10 literes fazekakban főtt mindig. Nem voltam soha konyhatündér, de mióta ilyen nagy mennyiségben főztünk, és ettünk, elment a kedvem mindentől, hisz szépen gyarapodtam én is. Szomorúan gondoltam a 60 kg-ra, amit évekig tartottam a kevés evéssel.
Tudtam, hogy Istennek mindig van eszköze arra, hogy dolgokat megváltoztasson, kicsit reménykedtem én is valamiben. Vártam egy változást, ami megvidámít.

A férjem már több éve cukorbeteg volt, és egy napon a szíve rendetlenkedett, ezért be kellett feküdnie a kórházba. A kezelő orvosának nem panaszkodtam, csak azt jegyeztem meg, hogy hetente 6 kg kenyeret megeszik. Erre az orvos nagyon megdöbbent, majd felháborodott, és egy nagy kivizsgálást rendelt el neki.
Dicsőség az Úrnak, szinte hihetetlen, de semmi rongálást a magas cukor még nem okozott, de az orvos ennek ellenére elrendelt egy szigorú diétát, amit be kell neki tartani. Három hónapra a vérvétel kimutatja az ez idő alatti eredményeket.
Nos, itt érezhetem Isten jelenlétét, hisz az évek alatt eltúlzott étel fogyasztások most véget értek! Szépen megfogadta, hogy nem lesz falánk, és nem főz, és nem eszik, csak annyit amennyi elő van írva.
Ez évek alatt mivel nekem is megnövekedett a súlyom, szívesen kapcsolódtam az ő étrendjéhez.
Mosolyogva néztem, ahogy az 1 literes lábasban fő a leves, ½ kg húsból készített fasírtot, és a másik ½ kg-ból másnap töltött káposzta készült, amit ketten eszünk meg.
Megeszi a zöldséget, gyümölcsöt, és végre azt ehetek én is, amit szeretek. Reform konyha!
Néhány napi efféle étkezés után, én magamon is észreveszem, hogy sokkal jobban érzem magam.
Ő is boldogan mutatja a cukor 5.5, 4.4, 6 eredményeit. Igazán Isten átformálta még a gondolkodását is.
Most egy Ige jutott az eszembe, amit mosolyogva kikerestem, és felolvastam a Bibliából: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” 2Péter 3:9

Hálás vagyok az Úrnak ezért a változásért!

Mi keresztyének sem vagyunk kivételek a betegség alól, de mi tudjuk, hogy van egy orvosunk, akihez mindig mehetünk gyógyulásért. A baj legtöbbször az, mikor már mindenből kifogyunk, akkor fordulunk az igazi orvosunkhoz.
Az történt ugyanis velem, hogy a nagy lábam ujjának a körme bele nőtt a húsba, és időközönként ki kell vágni, ami nem kellemes.

Most is kb. 6 napja, hogy dunsztkötést raktam rá, hogy talán meggyűl és kifakad. Jó volt neki a vizes ruha, de nem akart sokat változni. Hallottam egy ismerősömtől, hogy ilyen eseteket már csak orvosi beavatkozással lehet helyre hozni. Semmi kedvem nem volt orvoshoz menni, ott átélni a fájdalmakat, mindenképp házilag gondoltam el a gyógyulást. Néha leültem, langyos vízben megáztattam a lábam és odakészítettem minden vágó és szúró eszközt, amit be tudnék használni a házi műtéshez. Mikor hozzá értem és fájni kezdett, tehetetlenül csak visszavontam a döntésemet, és csak nézegettem a lábujjamat. Egyik ilyen tehetetlen állapotomban, hirtelen Jézus jutott eszembe, Aki tegnap, ma és mindörökké ugyan az!  Eszembe jutott a sok gyógyítása, amit az embereken elvégzett maradéktalanul. Elkezdtem hittel imádkozni, és könyörögtem az Úrhoz, hallgassa meg az imámat. Megnyugodtam, mert bizonyos voltam benne, hogy most már jó kézben van az ügyem.

Reggel csodálatos hangú kis rigó énekére ébredtem, és ahogy hozzáértem a lábamhoz, nem fájt. Kidugtam a takaró alól, kíváncsian nézegettem, és megfogalmazódott bennem: A gyógyulás útján vagyok! Nagyon boldog voltam, és vagyok, mert ma 2 napja, hogy az Úr gyógyítását kértem, és már szinte meggyógyult a lábam ujja. Dicsőség az Úrnak érte!

Miért megyünk mégis utoljára ahhoz, Akihez először kellene mennünk? Miért a hitetlenség, mikor Jézus semmit nem titkolt el előlünk, mindenben felkészített bennünket! Tudnunk kell, hogy a próbák között ott van Jézus, és arra vár, hogy Őt hívjuk mindig segítségül. Tegyük le hittel minden gondunkat az Ő kezébe, és Ő majd válaszol! Dicsőség Néki érte!!!

Legyen az én bizonyságom a ti számotokra is egy útmutató, és ha bármi gondotok van, csak Hozzá menjetek! Ő kész mindenkor lehajolni és orvosolni a helyzetedet. Ámen.

Néhány éve a férjemtől kaptam egy pár fülbevalót, ami a mérete miatt nem tetszett, de nem akartam megsérteni, ezért használtam, és később meg is szoktam.
Ezen a hétfőn nagyon sok dolgom volt, ezért már reggel korán felkeltem és hajat mostam, majd postára mentem, a napi teendőket végeztem, délután Debrecenbe, majd Sámsonba mentem megbeszélésre. A minden programmal megtűzdelt napomon csak este a megbeszélésen vettem észre, hogy az egyik fülbevalóm hiányzik. Egy kis időt szántunk rá, hogy szétnézzünk nem -e a földre esett, de folytattuk tovább a munkát. Sajnos éjszaka volt, mire hazaérkeztünk, és már akkor nem kerestem az elveszett ékszert. Egy végtelen nyugalommal feküdtem le, mert azt éreztem, hogy az Úr szemei rajta vannak.  Másnap miután felébredtem, imában az Úrhoz fordultam és elmondtam Neki, hogy tudom, Neki semmibe nem kerül, hogy visszaadja, ha az Ő akarata szerint való. Ha viszont nem fogom megtalálni, annak az a jele, hogy az Úr nem akarja, hogy használjam azt az ékszert. Teljes nyugalommal az Úrra bíztam annak megtalálását. Kora délelőtt egyik percről a másikra, azt mondtam a férjemnek, hogy menjünk és nézzük meg a kapu előtt, ahol beszálltam a kocsiba nem -e ott esett ki? Nem is gondoltam arra, hogy én ezen a napon milyen sok helyen voltam, még a községünktől 110 km-re is, ahol bármelyik méterben kieshetett. Kimentünk a kapuhoz, és akkor vettem észre, hogy a kiskapu kulcsot nem vittem magammal ezért visszajöttem érte. Mire kimentem újra a kapuhoz a férjem mosolyogva nyújtotta a kapu tetején át a kicsit átdeformálódott, de megtalált fülbevalót. Kezembe vettem, és arra gondoltam, hogy ma sem lett az Úr keze rövidebb! Ma sem csalódtam az Úrban, ezt a nyugalmat, ami engem körbevett, azt Tőle kaptam, és jó, hogy Rá hagyatkoztam, mert Ő meg is mondta, hol keressük meg az elveszett ékszert. Ilyen az Úr vezetése! Ha rá hagyatkozunk, sok felesleges idegességtől szabadulunk meg.

Meglepetés volt az én számomra is ez az év, mert Isten elhalmozott az Ő jelenlétével. Csak néhány átélést említenék: - Mikor kételkedtem a hitem erősségében, Ő elégedetten megmutatta nekem milyen is a hitem!- Mikor Gyülekezetünk jövőjének erősítésében kértem a testvéreket segítségét, kijelentést adott az Úr: „Isten Erőss alapokra akar építkezni” és buzdításomat Igével is alátámasztotta. -  Néhány mondatban imádkoztam az Úrhoz egy régi ismerős megtalálása miatt, és miután telefonon felhívtam ő köszönt rám először kedves hangjával. - Ha kellett Igével feddett meg Isten a férjem iránt való tiszteletlenségem miatt, vagy Ige által megjelentette, hogy lányom haza fog jönni látogatóban.

E legutóbbi bizonyságot szeretném veletek megosztani, amit reggel imádkozás után kaptam. „Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybe gyűjtelek. Mondom északnak: Add meg, és délnek:ne tartsd vissza, hozd meg az én fiamat messzünnen és lányimat a földnek végéről” Ésaiás 43:4-6 Nem tudtam, hogy az Úr milyen meglepetéseket szánt nekem, de szívemben boldog voltam, mert a gyermekeimről volt szó. Aztán felkeltem, férjem elment a boltba, majd miután haza jött, bementünk a konyhába reggelit készíteni. Akartam a férjemnek szólni, hogy a kapukulcsot ne hagyja belülről a zárban, de mivel panaszkodott, hogy nagyon hideg van, ezért nem akartam újra kiküldeni. A gondolataim viszont csak a kapukulcs körül forogtak, pedig egyik gyermekem sem jelentette be, hogy meglátogat. Már éppen reggeliztünk, mikor halványan azt hallottam, mintha valaki a nappali ablakát megkopogtatta volna. Nem volt tisztán felismerhető hang, inkább az én anyai szívem adta a jelzést. Gyorsan felálltam, és átmentem a nappaliba, de az ablaknál senkit nem láttam. Kicsit megszégyelltem magam, de azt is tudtam, hogy egy belső indíttatás hatására mentem ki, és azért nem szoktam igy járni, ha nincs valós ok. Érzéseimnek nyomatéka végett azért megnéztem a folyosó ajtót is, hogy valaki nem áll-e ott? És mikor a folyosó ajtajára pillantottam a kisebbik lányom piros kabátjának színe vetődött át az üvegen.  Azonnal igazként nyugtáztam a reggeli Igét, az ablaktól hallatszott hangot, az anyai érzéseket, és  kinyitottam az ajtót. Arra a kérdésemre, hogy miért nem mondtad, hogy jönni fogsz, ez volt a válasz: „Meglepetésnek szántam!”- és mind a ketten boldogan nevettünk a válaszon. Míg beértünk a folyosón röpke pillanat alatt átfutott az agyamon: Az Úr jelzéssel volt nekem, amit még ha nem is tudtam teljesen elvenni, de igyekeztem az Ő nyelvezetét megérteni! Dicssösség Néki érte!

 

A nyár folyamán a férjem hátán atheroma keletkezett, és hetekig kellett kezelni, míg elmúlt. A kinyomkodott felületet fertőtlenítőszerrel kezeltük, majd be kellett mindig kötözni. Nagy örömünkre szolgált mikor az orvos azt mondta, hogy meggyógyult.  Két kis műanyag üvegben még maradt fertőtlenítőszer, amit a fürdőszobában tartottam, hogy esetleg más sebfertőtlenítésre is felhasználhatjuk.

A napokban takarítást végeztem a lakásban és a kezembe került kis üvegeket egy nejlon zacskóba tettem, azt pedig a kukába dobtam. Arra gondoltam, hogy több hónap óta nem volt rá szükség, valószínű már nem is kell. Majd kb. 3 nap múlva azt mondta a férjem, hogy nézzem meg az atlétáját, mert pecsétes, valószínű kiújult az atheromája. Megnéztem az atlétát és valóban két-három kis véres csepp mutatkozott rajta. „Kössük le újra, de jó lenne, ha előtte lefertőtlenítenéd”- mondta. Nem akartam ránézni, de lábaim a földbe gyökereztek a szó hallatán, mert átfutott az agyamon, hogy a kukába dobtam az üvegeket. Könnyed legyintéssel intettem, hogy majd legközelebb bekenjük. Közben nagyon bántott a dolog, hogy miért is dobtam ki, de megmondani nem akartam a baj végett. Aztán másnap újra megnéztük a vélt sebhelyet, de nem jött belőle semmi, így kötni sem kellett. Férjem nyugodt hangon megjegyezte, hogy valószínű egy pattanást kapart el és az vérzett. Én is megkönnyebbültem a kijelentése után.

Másnap indíttatást kaptam arra, hogy a nagy kukába nézzek bele, nem -e maradt benne az a zacskó, amiben benne van a két kisüveg. Mikor felnyitottam a kuka tetejét láttam néhány kis kukás zacskót, kettőt gyorsan kivettem, de arra gondoltam, hogy a sütőben bent hagytam a húst, amit néhány perc múlva ki kell vennem, és mire én kiszedem zacskóban lévő tartalmat, addigra megég a sütőben lévő étel. Csodának vélhető módon mikor belenyúltam a zacskóba, éppen azt a nejlont húztam elő, amiben a kisüvegek sorakoztak. Alig hittem a szememnek, gyorsan visszakötöttem a zacskót, bementem, kezet mostam, és a sütőhöz futva láttam a szép piros húsokat, amit éppen akkor kellett kivennem.

Nagyot lélegeztem és azt mondtam: Istenem! Vannak bizonyságok, amik nagyobbak ennél, mert az életemet adtad már többször vissza, vagy anyagi áldást kaptam Tőled, de nekem most ez a legnagyobb! Isten tudta, hogy engem bánt az, hogy majdnem hazugságba keveredtem a fertőtlenítő miatt, és csodával határos módon visszaadta a keresett dolgot, pedig kukaszállítás is volt közben. Istennek még arra is volt gondja, hogy azonnal a kezembe adta az üvegeket, mikor belenyúltam a zacskóba, hogy a keresgélés miatt ne töltsek időt, nehogy megégjen a hús a sütőben.

„Aztán jött a vádlottak padja.” Férjem fürödni készült és találkoztunk a fürdőszobában. Én lesütött szemmel elmondtam neki, hogy hogyan dobtam ki az üvegeket, de Isten milyen csodálatos módon visszaadta. Ő erre ezt válaszolta: „Gondoltam, hogy nincs meg, mert nem hoztad elő.” Vettem egy nagy levegőt, szívem megtelt hálával az Úr felé, és mosolyogva tovább mentem.

 

2013.10.26-án a Debrecen Belvárosi Gyülekezetben egy nagyon áldott regionális ifitalálkozót tarthattunk. Pintér Béla testvérünk szolgált a dicsőítéssel, igeszolgálattal, a gyülekezeti ifjúság tagjai csodás dekorációval, programokkal, a gyülekezet pedig imatámogatást és ebédet biztosított az alkalomhoz.
Hála legyen az Únak azért, hogy több felkezet, több ifjúsága tudott együtt mozdulni ezen a napon! Több ilyen napra lenne szükség, még ha rengeteg szervező munkával is jár. Az áldásért, amit nyerhettünk, megérte.

Néhány képet válogattunk a teljesség igénye nélkül a napról:




















Csodák történnek körülöttünk, csak sok ember nem veszi észre, vagy nem is akarja észrevenni őket. Ezek a csodák viszont nagyon sok esetben komoly bajoktól, vagy tragédiából mentenének meg bennünket. Mi keresztyén emberek tudjuk, hogy az Úr kész ott lenni az életünkben, és ha beengedjük, akkor védelem alatt vagyunk!
Egyik reggel a nappaliban ültem és a híreket hallgattam a rádióban. A bemondónő részletesen kiemelte, hogy a Család-Barát pályázat meghosszabbított ideje is x nap múlva lejár. Kérik mindazokat, akik részt kívánnak venni a pályázaton, hogy legkésőbb x nap éjfélig elektronikusan küldjék el a Pályázatukat.
Ez a nap péntek volt, és ha jól emlékszek hétfő éjfélig szólt a meghosszabbítás lejárata. Mivel van egy missziós gyülekezetünk, és arra gondoltam, hogy megpróbálhatnánk beadni a Pályázatot, és ha Isten akarata, akkor meg is nyerhetjük azt.
Azonnal szóltam telefonon a lányomnak, aki elolvasta a Pályázatot, és szólt a barátnőjének, akivel elhatározták, hogy meg is írják. Tudtuk mindannyian, hogy nagyon rövid az idő, de Istennél nincs lehetetlen!
A két lány hozzákezdett a munkához, de mivel mi csak Gyülekezet vagyunk ezért segítségül kellett kérnünk az Egyházunkat, akik tulajdonképpen részt vehettek a Pályázatban. Csodálatosan ment minden, aki benne volt mindenki készségesen segített, a két lány pedig összeállította a Pályázatot, és a kitűzött időben el is tudták küldeni.
Mondani sem kell, hogy attól a perctől, hogy meghallottam a Pályázati lehetőséget, Isten a gondolataimban volt, és amint elkezdődött a Pályázat kidolgozása aktív imába fogtunk. Folyton azt hangoztattuk, hogy ha Istentől van ez a lehetőség, akkor biztosan sikerülni fog.
„És legyen a te hited szerint” - ahogy olvashatjuk az Igében, valóban úgy is lett. A Pályázatot megnyertük, ha nem is a teljes összeget, de nekünk arra elég volt, hogy az előadást megtartsuk és megebédeltessük a fiatalokat. Ami a ráadás és igazi ajándék pedig az volt, hogy tudtunk vásárolni egy projektort az előadások szemléltető eszközeként. És azt gondoltuk ez volt a Pályázat célja, ami meg is valósult, Isten segítségével.
Még akkor nem tudtuk, hogy ettől sokkal fontosabb terve volt Istennek ezzel az előadással. Nem csak segítsége volt Istennek benne, hanem ez volt az Ő akarata.
A Pályázat kiírása arról szólt, hogy 12-25 éves korú fiataloknak egy előadássorozatot kellett tartani, amiben megismertetjük velük, a fiatalok beilleszkedését a társadalomba, a párkapcsolat, párválasztás, család szerepe a fiatal életében. Az előadók mindenki a saját maga által választott témában maximálisan kifejtették, és továbbadták a fontos tudnivalókat.
Egyik előadónk, mikor a férfi és nő kapcsolatáról kívánt beszélni egyszerű szemléltető eszközhöz folyamodott. Kihívott egy lányt és fiút és egymással szembe fordította őket, kezüket előre kellett kinyújtani úgy, hogy csak hozzáérjen a másikéhoz. És mivel kezük nem volt összekulcsolva, így egy 3. személy könnyedén szét tudta őket választani.
Következőben azt mutatták be, hogy amikor ugyanígy állnak egymással szemben, de összekulcsolják a kezüket, akkor hiába volt a külső erő egy másik személy által, nem lehetett elválasztani őket. Ha a két fiatal kezei össze vannak kulcsolva, egyik kezük egymáséba, másik kezük az Úréba, akkor nincs az a külső erő, ami szét tudja őket választani.
Ez volt Istennek az az üzenete, amit a fiataloknak meg kellett volna tanulni!
Aztán eltelt 2 hónap, és mindenki élte az életét, míg egy nap fel kellett hívnom a lányt, mert meg akartam kérni valamire. A telefonon keresztül is hallottam, hogy sírt. Kérdésemre nagyvonalakban elmondta, hogy milyen nagy baj történt. Döbbenettel hallgattam a történetet, és tudtam, hogy az egyetlen, ami segíthet csak az imádkozás az Úrhoz. Megkértem, hogy imádkozzon!
Majd a fiúval is felvettem a kapcsolatot, akit érzelmi szálak fűztek a lányhoz. Ő beavatott a legbensőbb titkaiba, és elmondta, hogy hisz Istenben, és eljön a gyülekezetbe.
Mindkettőjüket napokon keresztül lelkigondoztam, és hiszem, hogy mindkettőjük szíve egymásért fájt.
Megértették, hogy a sátán akarta fiatal életét elvenni a fiatalembernek, és tudták, hogy az újra visszakapaszkodás erejét csak Istentől fogják nyerni. A fiatalember ígéretéhez híven eljött a templomba. Mindent megtesz, hogy újra felálljon, és a lány újra bízzon benne.
Már majdnem a katarzisnál jártam, mikor a Szent Szellem a napokban szépen kibontotta előttem az egész történetet:
- A kiírt Pályázat beadásának határidejét meghosszabbították, hogy én is tudomást szerezzek róla.
- Nekem éppen hallanom kellett erről a lehetőségről, hogy Isten terve elindulhasson.
- Segítségül hívott Egyház készséggel segített mindenben.
- A lányom és barátnője a beadási határidő előtt elkészítették a Pályázatot.
- A Pályázatot Isten közbenjárásával megnyertük
- Így az előadáson keresztül akarta figyelmeztetni a fiatalokat a rájuk leselkedő veszélyekre, de ugyanakkor megkapták a tanácsot is, hogyan tudják mindezt kivédeni.
- Mivel figyelmen kívül hagyták, így a kellő időben nem tudták.

A legmélyebb állapotukban voltak, mikor Isten küldött hozzájuk egy embert, akit azzal az üzenettel bízott meg, hogy mondja el mindkettőjüknek: „Van kiút ebből a helyzetből, ha az Úr erős kezében megkapaszkodnak” Én voltam az az ember, aki vittem a jó hírt nekik.

Számtalan bizonyságom épül erre a mondatra: Vesd Jézusba minden hited!
Bizonyára naponta találkoztok ti is olyan feladattal, amit saját erőtökből képtelenek lennétek megoldani, de van mindig segítség, mert az Úr hatalma, ereje mindenre elég!
Szeretnék veletek megosztani néhány bizonyságot, amiből győzelmesen jöttem ki, az Úr kegyelme által. Mert hittem, mert tudtam, hogy Ő nem hagy engem cserben, még akkor sem, ha én sokszor hűtlenkedek.

Az egyik bizonyság: Korunk mindenféle betegséggel meg van tűzdelve, még néha alig fedezik fel, és már megjelenik az emberek között. Van enyhébb lefolyású, de lehet halálos kór is.
Nos engem megcsípett valami bogár és elfertőzött a helye. Próbálták helyi kezeléssel (kenőccsel) de nem oldódott meg. Aztán beküldtek a Bőrgyógyászatra, ahol mindenféle kertelés nélkül megmondták, hogy Lyme- kórra gyanakszanak, és egy nagy adag Zinnatot (antibiotikumot) írtak ki. A gyógyszertárban is csodálták az orvos merészségét, mert többszöröse az átlagos adagnak.
Gyermekeim aggódtak értem, mert allergiás vagyok több mindenre, és féltek, hogy ezzel a gyógyszerrel is kijön. Az első nap szabadságot vettek ki, és kijöttek hozzám, hogy az esetleges rosszullétnél segítsenek. És dicsőség az Úrnak nem volt semmi baj. Ők tudták, én még akkor nem, hogy ennek a betegségnek nagyon komoly következményei lehetnek. Mint később én is utána néztem, a lebénulástól, az idegrendszeri zavartságig, minden egyéb kijöhet.
És ekkor elkezdtünk imádkozni, a fiatalok a Debreceni Gyülekezetből, a Földesi Gyülekezetből, Angliában egy gyülekezet, a gyermekeim, és én magam is, hogy az Úr gyógyítson meg. És én hittem, hogy a gyógyulás megtörtént. Bármit éreztem, én kitartottam a mellett, hogy az Úr meggyógyított. És eljött az idő mikor kontrolra vissza kellett menni, ahol a doktornő egyértelműen kijelentette, hogy meggyógyultam! Dicsőség az Úrnak érte! Az imákat az Úr meghallgatta és gyógyulással válaszolt rá!

Másik bizonyságom: Egyik nap a nappaliban ülve hallgattam a rádiót, amikor egy közleményt olvastak be, mégpedig, hogy a Család-Barát pályázat meghosszabbított beadási határideje vasárnap 0-órakor telik le. Péntek lévén utána néztem a pályázatnak, és úgy találtam, hogy ez nekünk jó lenne, az Egyházon keresztül megpróbálhatnánk.
Szóltam a lányomnak, ő meg a barátnőjének, és összedugták a fejüket és vasárnap éjfélre be lett adva a pályázat. És ami bizonyság benne, hogy el is fogadták, és a napokban valósítottuk meg, Isten segítségével. Olyan csodálatosan, ékes rendben ment minden, mintha a minisztériumból ott lettek volna az ellenőrök, akik pályázatban leírtakat ellenőrizték volna. Nagyon szépen felkészültek az előadók, gördülékenyen ment az ebédeltetés és minden, amit a pályázatban vállaltunk. Ami a legnagyobb boldogságot adta pedig az, hogy eszközként engedélyezett volt egy 80 ezer ft. értékű eszközvásárlás is. És így megvásárolhattunk egy projektort, ami segítségünkre volt az előadásokban, és később is hasznosítani tudjuk. A határidő utolsó 2 napjában valósult meg a vállalt projekt, az Úr dicsőségére! Nem árulok el titkot azzal sem, hogy ez az ütőképes kis csoport Isten szőlőmunkásai, vagyis Isten szolgálóiból áll. Élő bizonyságként nagy megelégedettség van a szívünkben, hisz minden pillanatában ott volt az Úr: Meghallhattam a hosszabbítást, a lányomék pillanatok alatt elkészítették az utolsó pillanatban, beadhatták, elfogadták, és megvalósíthattuk, amiben szintén nagy örömünk volt. A projekttor ajándék volt a további Istennek szánt munkánkhoz! Áldott az Úr!!!!

És a 3. bizonyságom: Számomra nagy bizonyság az is, ami vasárnap történt velem. Kicsit el voltam fáradva és vasárnap reggel nem volt kedvem felébredni kicsit húztam az időt. Egy pillanat alatt azonban eszembe jutott, hogy gyülekezetbe kell mennem, bármilyen kevesen is vagyunk, de az Úr ott lesz. Gyorsan öltöztem, egy kicsit sem éreztem magam sem fáradtnak, sem álmosnak, mert mentem találkozni azzal, akit szeretek. Nem a tömeg miatt járunk gyülekezetbe, hanem Isten és magunk miatt! És mikor fent állva imádkoztunk, szívembe megfogalmazódott: „Velünk az Isten”- (ez a neve a gyülekezetünknek) És ha velünk az Isten, akkor nekem van okom aggodalmaskodni? Azt hiszem, egy válasz jöhet erre csak: Nem!
Igen, bizonyság volt számomra, az erő, az akarás amit kaptam az Úrtól miután eldöntöttem, hogy találkozni akarok vele!


Egyik bizonyságom: Miután felkeltem és elkezdtem imádkozni éreztem, hogy az Úr jelen van. Rendkívüli jó érzés volt, hogy nem hagyott magamra, hanem közel jött hozzám az Ő Szent Lelke által. Miután befejeztem az imámat, és a Bibliámat kinyitottam, boldogan olvastam: „És szóla Aggeus az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: „Én veletek vagyok, azt mondja az Úr”
(Aggeus 1: 13) Kezdhetjük -e szebben a reggelt, mint egy olyan tudattal, hogy az Úr velünk van? Ugye nem? Erre vágyunk mindannyian, én kívánom, hogy így legyen a ti életetekben is!

A másik bizonyságom: Következő napon imádkozás után ezt az Igét kaptam az Úrtól: „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől, a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek fedhetetlenül őriztessék meg, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
Hű, aki elhívott titeket, és Ő meg is cselekszi azt.” (2 Tesszalonika 5: 23)
Különösen megragadta a figyelmemet, hogy az Ige azt mondja: Maga a békesség Istene szenteljen meg bennünket mindenestül, hogy lelkünket és testünket feddhetetlenül őrizzük meg, Jézus visszajövetelére.

Milyen nagy örömet okoz a szívünkben egy ilyen jó kívánság! Maga Jézus mindenestül szenteljen meg bennünket, s őriztessék meg az Ő vissza jövetelére. Ugye mindannyian vágyunk erre testvérek? Neki mindenkor gondja van ránk. Az Úr figyelmeztetése is simogatás a mi számunkra! Ámen

 

Egyik este az internet előtt ülve olvastam a David Wilkerson tanításából egy részletet. A sorokat olvasva, egyre inkább éreztem, hogy átjár a feddés engem is, ami a mai gyülekezeteknek szól. A világ bejött a gyülekezetekbe, nincs a bűnnel szemben semmi gyötrődés az emberekben, természetesnek veszik a szakadásokat, a Szent Szellem nélküli alkalmakat. Szomorúság fogott el, és éreztem Isten megszólított, mert változást akar az én életemben is.
És ekkor a missziós gyülekezetünkből, egy fiatalember kérte a segítségemet, a Facebookon keresztül, mert elvesztette a diákigazolványát és a többi iratait. Nagyon el volt keseredve, mert busszal jár be az iskolába, ezért másnap reggel szükség lenne rá.Gyorsan megvigasztaltam, hogy imádkozzon az elveszett dolgokért, és ha hittel teszi, és megegyező az Isten akaratával meg is adja neki. Néhány mondatban kitértem Isten jóságára, és olyan nyugalmat éreztem magamban, mert éreztem, hogy Isten megsegíti őt.
Hirtelen én is kaptam segítséget, mert eszembe juttatta az Úr, hogy a lányomék, Debrecenben, ezekben a percekben is próbálnak a Dicsőítő csoporttal, és ők is imádkozhatnak a kérésért. Gyorsan sms-ben a fiamnak megírtam, aki technikusként ott szolgált velük és szünetben rögtön imádkoztak. A testvérek minden kételkedés nélkül kérték az Urat, hogy segítsen az elveszett iratok megtalálásában.
Éjszaka miközben felébredtem megköszöntem az Úrnak, hogy meghallgatta az imákat, és megsegítette a fiatalembert. Nyugodt és biztos érzés volt bennem végig. Aztán reggel, jött egy telefonhívás, és a lányom boldogan újságolta, hogy meglettek az iratok, Isten meghallgatta az imánkat. Nagyon boldog voltam. Miután kinyitottam a laptopomat, és láttam, hogy engem is értesített a fiatalember az örömhírről, még jobban megerősödött bennem, az egységben, hittel, való ima meghallgatása.
Dicsőség az Úrnak érte, hogy élő bizonyságként még jobban megerősített az Ő közelségére. Azt mondja az Úr:
„Ha az igazak kiáltanak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket” Zsolt.34: 18

 

More Articles ...

  1. „Közel van az Úr az Őt hívókhoz”
  2. Az én bizonyságom
  3. Az én bizonyságom
  4. Az én bizonyságom (Arám)
  5. Azután szólíts….
Page 8 of 12