Míg fiatal az ember, szép és egészséges. Mikor elér egy bizonyos kort, akkor már kezdenek előjönni a bajok, mint a kocsinál.
Én magam is próbálom megélni azt a kort, amit még soha sem éltem, és bizony itt-ott jönnek elő gondok. A nyáron és kora ősszel két féle betegség is megtámadta a testemet, amit hiába próbáltam orvosi úton helyreállítani, nem sikerült. Maguk az orvosok sem tudták meghatározni a karomon keletkezett bőrtüneteket.
Én hozzákezdtem imádkozni a gyógyulásért. Nagy kitartásra és hitre volt szükségem, mivel a makacs betegség nem is akart tudomást venni arról, hogy neki el kell a testemet hagyni. Ha úgy tűnt, hogy elindult a gyógyulás felé, másnapra szinte az előző állapotába esett vissza. Többször elmondtam az Úrnak, hogy: „Uram, csak te tudsz engem meggyógyítani, én türelmesen várok a Te gyógyításodra.” Az idő végtelen hosszúnak tűnt, mikor reggelente megnéztem, és mégsem látszott a javulás. Én úgy gondoltam, hogy az Úrba vetett hit nem vész el, ez nekem csak egy nagy próba. Eltelt 4-5 hét, mikor egy nap azt láttam, hogy a karomon lévő bőrfelület, ami eddig érdes, kemény volt, megpuhult, és lágy tapintása lett. Tudtam, ha valaha, most még jobban kell hinnem a gyógyulásban, mert jöhet a támadás újra az ellenségtől. Én tovább imádkoztam érte, és szépen a hosszú kitartó ima és hit áldásaként most már kimondhatom, meggyógyult a bőrbetegség a karomon. Dicsőség az Úré!
Néhány évvel ezelőtt édesanyám gondozása miatt a kezemen ekcéma bőrbetegség jelentkezett, amikor az egyik nagy szolgáló imádkozott érte azt mondta: „Kati, a kezed meggyógyult, lesz mikor az ördög azzal fog kísérteni, hogy nem gyógyult meg, de te azt ne hidd el!”
Amikor Jézus meggyógyít az valósággal gyógyult!
Ez volt most is előttem, hogy kitartóan imádkozzak, és higgyek a gyógyulás valóságában. És a hitem egy nap valósággá vált! És valóban, az Úr meggyógyította azt a betegséget, aminek 2-3 orvos még a diagnózisát se tudta felállítani.
Mindez nem csak az én számomra lehet valóság, hanem más is fordulhat segítségért Jézushoz. Számtalan gyógyulásról hallhattunk keresztyén körökben, amikor az orvostudomány csődöt mondott, de Jézus gyógyító ereje - a kitartó ima, és a hit által - a halálos betegségből is visszahozta a beteget.
Mert Jézus Krisztus tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz!

Nagyobbik fiam, aki ma már 40 éves, és sok emberi tapasztalattal rendelkezik, mikor látja, hogy szívem meg van terhelve, gyakran megnevettet, vagy bölcsen tanácsokat ad. Tudom, hogy nem a legjobb anya voltam a számukra, de megpróbáltam őket a becsületesség, igazság, őszinteség, tisztelet útjára nevelni. Nehéz körülményeink ellenére jól meg voltunk. Isten mindig kirendelte a számunkra a legszükségesebbeket. A gyerekek, mint ilyen nagycsaládban szokás, sokkal adakozóbbak, jobb szívűek voltak egymás felé, mint ahol kevesebben vannak. Néha eszembe jut és elmosolyodok rajta, hogyan osztották szét igazságosan a kedvenc cukorkájukat egymás között. A színes kis golyócskákból álló Francia drazsé, a Dunakavics, a Karamella, vagy éppen a Frutti néha 3-4-szer meg lett számolva, és újra osztva, hogy egymást be ne csapják, de ilyenkor én is be lettem számolva. Megelégedetten, ragyogó szemekkel nézték egymást ki, milyen ütemben fogyasztja el a csemegéjét. Eszembe jut az is, mikor elutaztam a közeli nagyvárosba, dolgom végeztével, mindig vettem nekik valamit, amit tudtam, hogy kedvelnek. Mikor hazaértem, nem rohantak rám, de odajöttek és mosolyogva, kíváncsian várták azt, amit amúgy is tudtak, hogy kapni fognak. Egyszer a kisebbik lányom meg is jegyezte: „Anyu, te mindig tudod, hogy mi, mit szeretünk.” Hogy ne tudtam volna, hisz az, nekem is jó volt, hogy hozhattam nekik valamit. Emlékezetes marad az is számomra, mikor egyik nyári napon a Testvérnőm állt meg a kapunkban. Néhány szót váltottunk, közben a 3 éves kislányom is ott állt mellettünk. Aztán hirtelen eltűnt, majd visszatért, kezében egy pohár vízzel. Mind a ketten ledöbbentünk mikor megláttuk, hogy a kicsi gyermek mindenképpen adni akart valamit, és mivel nem talált mást, egy pohár vizet hozott ki a testvérnőnek. Ilyen és számtalan megtörtént esemény maradt meg az emlékezetemben.
A gyermekkori nevelést, azokat a szokásokat legtöbbször a gyerek magával viszi a saját családjába is.
A napokban beszélgettem a fiammal, aki azt mondta: „Ha felnevelsz egy gyermeket, akkor tudod meg, mivel tartozol a szüleidnek. ” Nagy csendben hallgattam, és éreztem ez már felülmúlta az emberi bölcsességet.
Mikor megszületik egy gyermek, a szülők nagy része azért komolyan veszi ezt a feladatot, hogy a gyermekük egyszer ha felnő, becsületes emberré váljon. Megkomolyodva állnak egy olyan feladat előtt, ami mind a két fél számára nagyon fontos. Az egészséges gyermekneveléshez mind a két szülőre szükség van. Ahol nem így van, mindig ott lappang valami szomorúság az anyában és a gyerekben.
Aki nem nevel gyermeket, az nem tudhatja, mennyi gonddal, bajjal nőnek fel, és igazán nem tudja meg, hogy mivel tartozik szüleinek a felneveléséért. Az ilyen felnőtt gyerekeknél elmarad a köszönet, a tisztelet szülei felé.
Mint ahogy a fiam mondta nekem: „Mikor felnevelsz egy gyermeket, akkor tudod meg, hogy mivel tartozol a szüleidnek.” Ebből a bújtatott mondatból értettem meg, hogy szeret engem.

Mindannyian tudjuk, hogy ebben a mai világban nagyon nehéz munkahelyet találni. Én lassan egy éve dolgozom egy egyesületnél, október 31-én fog lejárni az egy év és ezzel együtt a szerződésem is meg fog szűnni. Mivel már nem soká eljön ez az időpont, sokat elgondolkoztam rajta, hogy hogyan tovább. Annyira nehéz munkát találni és el is keseredtem, mert olyan kilátástalannak tűnt ez a helyzet.

Múlthét pénteken történt, hogy az egyik munkatársammal arról beszélgettünk, hogy a munkanélküli segély már csak 3 hónapig jár és hogy a szociális járadék összegét is lecsökkentették. Ismét elkeseredtem a szívembe, mert nem tudtam, hogy mi vár rám a jövőben. De Istenre akartam bízni ezt a dolgot, tudtam, hogy annyiszor segített már, most sem fog elhagyni, így hát nincs miért féljek.

Majd néhány perccel később, hogy ezek történtek, a főnököm behívott magához az irodába. Kérdezte, hogy mik a jövőbeni terveim, van-e már esetleg másik állásom, ahova mehetnék. Mondta, hogy egy pályázat segítségével van lehetőség rá, hogy 15 hónappal meghosszabbítsák a szerződésem.

Először azt hittem, hogy nem jól hallottam, 15 hónap. Nagyon nehezen leltem a szavakat, mert meg voltam döbbenve, hogy ilyen hamar jött a segítség és hogy Isten ilyen hamar munkálkodott és olyan módon, ahogy meg sem gondoltam. Isten látta a szívem vágyát és megadta nekem. Annyira hálás vagyok az Úrnak, mert Ő valóban gondoskodik rólunk, akkor jön a segítség, amikor igazán szükségünk van rá. Csodálatosan működik az Úr.

Az ige így ír a Máté evangéliumában:

„Ezért mondom néktek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?” Mt. 6:25-26

Az Úr újra megmutatta, hogy nem kell, hogy aggódjak az életem felől és a jövőm felől.

Neki már egy kész terve van az életedre, engedd, hogy megtudja valósítani és ne legyen gát a félelmed és a hitetlenséged. Add át neki az életed és bízd rá teljesen magad, mert Ő munkálkodik és gondoskodik rólad. Higgy a csodákban, mert ezek ma is léteznek.

Lányom Angliában dolgozik, és a szabadságát itthon töltötte. Hamar elrepült a néhány hét, és a visszaút mindig fájdalmas mindegyikünk számára. A nemzetközi busz Budapestről délután fél 4-kor indult. Mivel tudtuk, hogy útközben bemegyünk egy boltba élelmiszert vásárolni, ezért hamarabb indultunk el. Minden szépen alakult, haladtunk is, de soha ilyen hosszú nem volt ez az út, mint most. Mikor az útszéli táblán megpillantottam, hogy még 112 km van hátra Bp.-ig, és fél 2 van, hirtelen egy gyors számolásba kezdtem. Ha 100-al megyünk, akkor 1 óra 20 perc alatt ott vagyunk, de nem tudunk végig ilyen sebességgel menni, sőt még a városban legalább egy fél óra az a nemzetközi buszváró. Hogy a többiek ne idegeskedjenek, megpróbáltam eltitkolni az aggodalmamat. Aztán tovább haladtunk, és újra jelezte a tábla, hogy még mindig 32 km van hátra. Ettől kezdve behunytam a szemem és imádkozni kezdtem. Elmondtam az Úrnak, ha az az akarata, hogy a lányom most vissza tudjon menni, akkor tegyen csodát, hisz most itt már csak az segíthet. Hajlamosak vagyunk imáinkban tanácsot adni az Úrnak, hogy hogyan is oldja meg ezt a helyzetet… talán, hogy késsen a Londonba menő busz, vagy az idő álljon meg, vagy bármi, csak hogy ki tudjon jutni, hisz a munkahelyén nem nézik el neki, ha nem tud visszautazni. Amint látjátok, a tanácsadás hibájába én is beleestem, és utólag már szégyellem is magam érte. Jól ismerem pedig az Igét, ami egyértelműen kimondja: „Az Úr előtt nincsen akadály, hogy sok, vagy kevés által szerezzen szabadulást”/ I Sámuel 14:6/Amint megérkeztünk, egyikünk sem nézte meg az órát, hanem azzal a tudattal, hogy Istenre bíztunk mindent, végeztük a magunk emberi dolgát. A lányom kiszállt az autóból és igyekezett csekkolni a jegyét, én fogtam az utazótáskáját és elindultam utána. Mikor beértem a váróba, messziről láttam, hogy még a sorszám kiírásra várt. Egymásra néztünk, majd  a falon lévő órára, ami 15.05 percet mutatott. Ekkor megértettük, hogy Isten megállította az időt. A pénztárnál csekkolta a jegyet, és berakták a bőröndöt a busz csomagterébe. Elköszöntünk, felszállt a buszra és néztünk egymásra. Mindketten éreztük, hogy ilyen a mi Istenünk!!!
Álltam egy ideig, de a nagy tömeg, a meleg, és a kimerültség miatt szédülni kezdtem, ezért jobbnak láttam a tömegből kijönni. Kezemmel újra elköszöntem, jó utat kívántam és eljöttem.
Az úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy milyen hatalmas a mi Istenünk. Milyen nagy dolgokat képes elvégezni. Mi, akik azt hittük, hogy lekéssük a buszindulást, bőven odaértünk, nekünk kellett várakozni, sőt miután lányom a buszra felszállt, még ott is töltöttem egy kis időt, és még én hagytam ott a buszt.
Isten a lehetetlenből is kihozza a lehetőséget! Amiről emberként lemondunk, ha az Ő kezébe tesszük le, újra működik, újra él az élettelen is!
Elgondolkozok rajta, miért aggódunk, miért gondoljuk azt, hogy Aki megteremtett bennünket, az a bajban magunkra hagy? Miért próbáljuk a nagy dolgokat is előbb magunk megoldani, és majd csak ha már emberileg nem megy, akkor fordulunk az Úrhoz… Miért nem vágynak az emberek Istenhez? Mi az, ami Isten ellen szól? Mi, vagy ki az, aki biztosabb Nála????
Szükségünk van rá! Az életet, az egészséget, a fényt, az esőt, az ételt, az erőt, és mindent, mindent tőle kapunk! Akar -e rosszat Ő a teremtményeinek? Melyik az a biztosító ami nagyobb garanciát vállal az életedre, mint az élő Isten? Emberek, miért nem keresitek Istent, míg megtalálható???

Mikor emberek miatt fájdalmak érnek bennünket, megfogalmazódik a szívünkben, hogy olyan jó lenne mindentől távol, egy kis lakatlan szigeten élni, ahol védve lennénk minden emberi bántalmazástól. Már játszunk is ezzel a gondolattal néhány percig, míg rájövünk, hogy mindez lehetetlen még csak kívánság formájában is.
Jézus a Főpapi imájában azt mondja: (János 17: 15, 18,) „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg a gonosztól.”
„Miképpen Te küldtél engem a világra, úgy küldöm én is őket a világra.”
És ha ismerjük e két Igét, akkor megértjük, hogy mit kér Jézus tőlünk.
A közelmúltban vállalkozó voltam, és lányommal együtt szervezői munkát folytattunk, melyek az életünk legszebb évei voltak. Úgy gondolom, ezt elmondhatom az ő nevében is, hisz gyakran emlegeti és visszavágyik azokra az időkre. Sajnos a nagy változások ellen mi sem tudunk tenni semmit, de a szép emlékeket nem tudja elvenni tőlünk senki.
Mi valóban keresztyénként benne voltunk a világban, és érdekes módon, nagyon szerettük azokat az embereket. Nem tudom miért volt, hogy olyan emberek is felkerestek bennünket, akik nem akartak beiratkozni egyetlen tanfolyamra sem, csak leültek, és mi elbeszélgettünk velük. Láttuk rajtuk, hogy jól esett kiönteni a szívüket valakinek, aki egyáltalán meghallgatja őket, vagy tanáccsal látja el. Legtöbbször megnyugodtak, még ha idegesen jöttek is be az irodába, megnyugodva távoztak, és újra felkerestek bennünket. Sajnos saját megtapasztalásaim alapján most már értem, miért érezték körülöttünk jól magukat az emberek, mert rá tudtunk hangolódni a problémájukra. Az ellenpélda, amit naponta hol itt, hol ott átélek, még inkább emlékeztet a mi emberekkel való kapcsolatunkra, és én is vágyok tovább közöttük lenni. Hiszen szükségük van ránk, és nekünk is rájuk.
Igen, akkor is jól látta ezt Jézus, hogy kint kell lennünk az emberek között. Az embereknek szüksége van a szeretetre, ami nem pénzalapú, szükségük van arra, hogy köszönés közben rámosolyogjunk, és megkérdezzük tőlük, hogy vannak, vagy csak annyit, hogy rég láttalak, hiányoztál nekem.
Történt egyszer, hogy nagyon idegesen mentem ki az utcára, mikor valaki rám köszönt és még a keresztnevemet is kimondta. Egy pillanat alatt elszállt minden feszültség belőlem, és mosolyogva visszaköszöntem. Ez az emlék megmaradt bennem, hisz ha egy világi ember tud egy reggeli rossz hangulatot megszépíteni a szeretetével, akkor mi még inkább tudunk. Ha a nehéz próbák mellett is megpróbáljuk az embereket szeretni, ők azt viszonozzák a maguk módján.
Volt egy körzeti orvosunk, aki nem vitte be a saját gondjait a betegek közé, mindig kedves, türelmes, önmagát nem kímélő ember volt. Nem rábeszélte a beteget, hogy milyen jó orvos ő, hanem bemutatta. Több évvel halála után is, csak a jót mondja rá mindenki. Ő valóban mindent megtett a betegekért, még akkor is, amikor már egészsége akadályozta a munkájában. Ő egy jó ember volt, de amiért nagyon sajnálom, hogy nem volt az Úr gyermeke. Az emberekért tett jósága mellett a nagy bűne az volt, hogy nem hitt az élő Istenben, és ez meghatározta a halál utáni hovakerülését.
A sátán folyton próbálja megakadályozni a szeretet továbbadását, megpróbál befeketíteni, de az Igazság Lelke megadja a bölcs tanácsokat, ez esetben is mit kell tennünk.
Jó visszaemlékezni arra a kis valós történetre, ami egy hideg téli délelőtt történt. A boltba indulva találkoztam egy ismerős fiatalasszonnyal, aki akkor volt áldott állapotban az első gyermekével és kicsit félt az esetleges felmerülő problémáktól. A Szent Szellem beszélgetés közben olyan témát hozott fel számomra, amiről nekem beszélni kellett. Nagyon éreztem, hogy nem én vagyok, hanem az Úr használt engem fel az ő megerősítésére. Majd egy néhány hónap elteltével kaptam egy levelet, amiben ez a kis fiatalasszony megköszönte azt a délelőtti beszélgetést, ami alkalmával hitben úgy megerősödött, hogy volt ereje, még aznap a 6 hónapos gyermekét megszülni, volt ereje, imádkozni érte, mert élete válságos helyzetben volt. Felerősödtek, és tudta azt, hogy Isten tervében benne volt ez a beszélgetés. Szükség volt rá. Olyannyira meggyőző volt számára, hogy Isten mások által is tud munkálkodni valakinek az éltében. Volt egy másik bizonysága is, amiben én voltam a válasz a benne lévő kérdésre. Egy kereskedelmi vállalkozásba fogtak bele, és mivel anyagilag is megterhelő volt, kölcsönhöz folyamodtak. Már az eltervezett vállalkozás jól előre volt haladva, de az ismerősömben még akkor is kétségek voltak felőle. Egyik nap, miután a hivatalban elintézte a szükséges engedélyeket, és kilépett az ajtón, megpillantott az utca másik oldalán engem és úgy érezte ez volt Istentől a válasz. Megnyugodott. Tudta, hogy Isten a gyermeke születése előtt is elébe küldött engem, hogy erőt, bátorítást adjon általam neki, és érezte, hogy ez is egy jel. Igen, jel volt, mert az üzlet azóta is jól megy, nagyon sok vásárló keresi fel a boltot. Ez az asszony valószínű, jelet kért Istentől, és Isten megadta a jelet neki általam.
Ezért van szükség, hogy mi ott legyünk a világban az emberek között, hogy Isten fel tudjon használni bennünket, az ő hitépítésükre, megerősítésükre, jelekre, és mindarra, amire szüksége van az embereknek, hogy bizonyság legyen az Élő Isten léte, és végtelen szeretete.
Mi hívők kint vagyunk a világban, de vigyázni kell! „A hajó jó, ha vízen van, de a víz ne legyen a hajóban.”- szokták mondani. Nekünk mindig tudni kell, meddig lehet elmenni, hogy a hitünket el ne veszítsük, hogy a bűnökkel el ne távolodjunk a Teremtőnktől.
Testvéreim, legyetek ti is mindig ott, ahol Isten látni akar benneteket, hogy tudjon használni más emberek építésére!