Golgota

„Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele” (János 11:16)

Végső utadra vígy magaddal engem,
Hogy áldásodat Uram elvehessem.
Mit tűrve, törve, míg sebeket kaptál,
Mireánk hagytál.

Sion lányával sorsodat zokognám,
Simonnal gyilkos szégyenfádat hordanám.
Kereszted mellett kesergőre válnék,
- Jánossal állnék.

Nézd, most a nappal gyászol, elsötétül,
Halld, hogy az Úr ereje, hogy gyérül.
„Istenem miért hagytál el?”-így esdett.
Ki érti ezt meg?

Nyugodhatsz már, a harcát befejezte,
Betelt az írás, kész van Atyja terve.
„Elvégeztetett!”- Zengjen messze bátran,
Az Ég csarnokában.

Ködterhes éjből napsugár világlik,
Haláltusája szent gyönyörré válik.
Elhallva suttog: „Ím kezedbe tettem,
Atyám, a lelkem.”

Elvégeztetett!- Uram ott függ halva,
Fáradt fejét szép csendesen lehajtja.
Rendül a föld, sziklák repedeznek,
Bátrak remegnek.

Némul a nép már hazatérni készen,
Uram, kereszted áll csak a középen.
Győzelmi zászló, e világnak üdve,
Most, s mindörökre.

Kereszted alján hadd maradjak állva,
Sebemre gyógyír, vétlen véred árja.
Keserves harcod adjon békességet,
Halálod éltet!

Írta: Karl Gerok

Megigazulás

Nyomasztó tartozásomat,
Valaki megfizette.
Adósságmentes fehér lapot
Adott nekem helyette.
Életem fájó emlékeit,
Valaki letakarta,
Nem látok többé semmi szégyent,
És semmi foltot rajta.
Odaállít majd maga elé,
Megigazulva tisztán,
Fehér ruhában.

Kegyelemből!
Így tűnődöm,
Isten szerelme titkán.

Írta: Lukátsi Vilma

Úr Jézus Te más Vagy

Te a házasságtörő asszony mellett maradtál,
Amikor mindenki otthagyta

Te bementél a vámszedőhöz,
Amikor ezen mindenki megbotránkozott.

Te megbocsátottál Péternek,
Amikor ő magát kárhoztatta.

Te megdicsérted az özvegyet,
Amikor mindenki átnézett fölötte.

Te a latornak a Mennyek királyságát ígérted,
Amikor mások a pokolba kívánták.

Te követődnek hívtad azt a Pált,
Akitől féltek, mert üldözte a népedet.

Te menekültél a hírnévtől,
Amikor királlyá akartak tenni.

Te meggyógyítottad a betegeket,
Akikről mások már lemondtak.

Te hallgattál akkor,
Amikor vádoltak, gúnyoltak
és leköpdöstek.

Te felvetted magadra a vétket,
Amikor más ártatlanként
kezét mosta.

Te meghaltál a kereszten,
Amikor mindenki a páskát ünnepelte.

Te feltámadtál a halálból,
Amikor mindenki azt gondolta,
mindennek vége.


Úr Jézus Hála Néked,
Hogy Te Más Vagy!

Hátha terem még

Elhallgatott a kiáltó szó,
Repedt nádakat ingat a szél.
Nem zeng az ének az olajfák hegyén.
A kerteken fehérlik a dér,
„A fejsze a fák gyökerén”

-Nem halljátok milyen csikorogva,
Fordul az esztendő a tengelyén?
Ítélettel terhes a jövő,
Annak, aki csak magának él.
Dús lombozattal, gyümölcstelenül,
„A fejsze a fák gyökerén”.

Mindegy, hogy minek álcázzuk,
Önzésünk üde zöld leveleit,
A Gazda jár a szőlőskertben,
És megjelöli a fák törzseit.

Ha a vincellér elébe nem áll,
Könyörgő szóval: „Hátha terem még”
-Vajon esztendő virradna -e még?

Átszegzett keze tartja vissza,
Talán egy évig-tőlünk a fejszét!

Miért nem..?

Jézus kérdi: Miért nem érzed,
Szeretetem árját,
Mindig, mely megváltott téged,
S oly epedve vár rád.

Nem mutatja minden tettem,
Hogy nagyon szeretlek?
Hogy teérted rabja lettem,
Időnek és térnek.

Így éltem ember alakban,
Kár, hogy még nem érted.
A halált is vállaltam a
Golgotán érted.

Bár te sokszor elfeledtél,
Más gondjaid lettek,
Szeretném, ha úgy szeretnél,
Ahogy én szeretlek.

Írta. Balog Miklós