Örök adventben

Jönnek és tűnnek szent Karácsonyok,
Tizennyolcnál is több talán,
Tizennyolcszor kerestem Őt,
De titok maradt, nekem és talány.

Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
Azokban véltem, és várva vártam Őt.
Ige szólott és csengett az ének,
Egy sugarát elfogtam szemének,
De villámlás volt és rejtelem.
Kutattam arcát a szent éjeken,
Éreztem ízét borban, kenyérben.
Palástja lengett fent, fent az égen,
Felhőnél is egyre magasabban.
De annyi letűnt Karácsony után,
Én mégis csak Adventben maradtam.

Fölfigyelek minden egyes neszre,
Hátha most megy el az ajtó előtt!
Takarítok ezt-azt megmozgatva,
S ébren vigyázva, várom-várom Őt.

Tudom, a hegynek le kell omlani,
Akkor jön, ha a völgy is egyenes,
Uram, mióta készítem utad,
Amelyen hozzám végre eljöhess.

Mint kisded jössz, ki szív bölcsőt keres,
Vagy úgy toppansz be, mint a vőlegény?
Mécsemet nap, mint nap megtöltöm
S örök Adventben várva várlak én.

Mert hátha a lombos nyár hoz el?
S nem gyertyafényes Karácsonyi tél.
És éppen akkor hajnalpirkadás lesz,
Vagy sugaras naptól izzó dél.

Magamtól hozzád méltó nem leszek,
Ahhoz kevés lenne ez az élet.
De mindvégig várni foglak téged,
Várni, várni míg csak élek.

Lámpásomat magasba tartva,
Amíg végre feljön majd a csillagom.
Végtelen Adventek után,
Örök Karácsonyom.

Ismeretlen szerző

Messze voltam

Csillag gyúlt az éjszakában,
Nem nagy, kicsi, de ragyog.
Fényes éjben, csillag árban,
Szinte nem is láthatod.

Én sem láttam, nem kerestem,
Hogy történt azt sem tudom.
Fényes sugarát szememben,
Elrejtette egy napon.

Minden Advent

Minden Advent kegyelem,
Vétkem óvá tehetem.
Minden Advent vígalom.
Isten Úr a viharon.

Minden Advent érkezés,
Átölel egy drága kéz.
Minden Advent alkalom,
Győzhetsz saját magadon.

Minden Advent ítélet,
Így kellene – s Így élek!
Minden Advent remegés,
Isten felé epedés.

Minden Advent ima is,
Uram fogadj be ma is!
Minden Advent szeretet,
Betlehembe vezetett.

Köszönd meg hát a csodát,
A világ karácsonyát!

Ürögdi Ferenc

Krisztusra várunk

Krisztusra várunk,
Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap.
Némák a titkok, nem válaszolnak,
Rejtő szemünk nem válaszolhat.
De elültetjük a kis almafákat,
Bízva, hogy kihajt gyümölcsöt terem.
Titok a jövő. Sürget a jelen.

Nem tudjuk, mi jön, titok a holnap,
Némák a titkok. Nem válaszolnak.
De a ma int, hogy híven szolgáljuk,
Mert tudjuk. Ki jön:
Krisztusra várunk.
Ha hirtelen jön, ha észrevétlen,
Munkában leljen, ne resten télen!
Testvérek terhét vállalja vállunk!
Mert tudjuk, ki jön!
Krisztusra várunk!

Írta: Túrmezei Erzsébet

Kérdez a gyermek

Ott fent lakott a csillagok felett,
De amikor Karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyermek,
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia,
Szalmán feküdt, Ő az Isten Fia
Elhagyta érettünk az egeket,
Ugye apukám, nagyon szereted?

Az apa nem szól, olyan hallgatag,
De a kis kedvenc nem vár szavakat.
Odaszorítja vállára meleg,
Kipirult arcát, és tovább csicsereg.
Kicsiny gyermek lett, sovány és szegény,
És ott aludt az állatok helyén.
Szűk istállóban. Nem is érthetem,
Milyen meleg ágyacskám van nekem.
Pedig csak a te kis lányod vagyok.
S ő, Isten Fia, Ő, a legnagyobb,
Szalmán feküdt, amikor született,
Ugye apukám, nagyon szereted?

Kinn csillagfényes, hideg este… tél,
Bent apa ölén a kislány beszél.
Ott se nyughatott szalma fekhelyén,
Futniuk kellett, éjnek éjjelén.
Halálra keresték a katonák,
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett,
Ugye apukám, nagyon szereted?

Az apa leteszi a gyermeket,
Ugye szereted? Ugye szereted?
Nem bírja már, el kell rohannia,
A jászolban fekvő Isten Fia,
Karácsonyesti képe kergeti.
Most a szeméből, könnyre könny fakad,
Most vádakat hall kínzó vádakat.
Elmenekülne, de már nem lehet,
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívében égi béke tér,
Mintha körül hólepett fehér.
Tetők, utak felett távol zene,
Angyalok tiszta hangja zengene,
Szívből szólogató szép éneke.
Szegény lett érted, ugye szereted?

Írta: Túrmezei Erzsébet