Lót történetének margója

Ki visszanéz, sóbálvánnyá mered,
Azt megbénítja, és leköti a múlt.
Csak azt látja, hogy elsüllyedt vidéken,
Neki virágos kiskertje virult.

Csak azt látja, hogy füst száll fel a helyről,
Ahol nem régen még háza állt,
Nem látja a hegyen az életet,
Csak a völgyben a fájdalmas halált.

Ki visszanéz, nem való a harcra,
Eddig bármilyen erővel szaladt,
Sóbálvánnyá lesz annak az arca,
Ki visszanéz, egy pillanat alatt.

Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, mely egyre fáj,
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, ki félúton megáll.

Az én MiAtyánkom

Mikor szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe:
Ó, lélek ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba reményteljesen,
S fohászkodj: Miatyánk, ki vagy a Mennyekben.

Mikor magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre a csend választ nem ad,
Mikor körül vesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz, erre van Istene!
Ó, lélek ne csüggedj, ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd,
Uram, szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől, forrong a nagyvilág,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor felszabadul a pokol a földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó lélek, ne csüggedj, ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram, jöjjön el a Te országod!

Mikor belédsajdúl a rideg valóság,
Mikor az ébredésednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz láztól meggyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne.
Ó lélek, ne csüggedj, ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg homlokod,
S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a gazdagság milliót költ egy éjen,
És millió szegény a nincstől hal éhen.
Ó lélek ne csüggedj, ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellene támadsz,
Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy tagadd meg Őt,
Ó lélek, ne csüggedj, ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, hívd Istenedet:
Uram, segíts, bocsásd meg vétkeimet!


Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,
Ó lélek, ne csüggedj, ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, és sírd el Teremtődnek,
Uram megbocsátok, az ellenem vétkezőknek.


Mikor a nagyhatalmak a békét tárgyalják,
Mikor a népeket vesztükbe hajtják,
S kérded: Miért tűröd ezt Istenem, Miatyánk!
Ó lélek, ne csüggedj, ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, könyörögve szólj,
Lelkünket kikérte a rossz, támad, tombol,
Uram ments meg a kísértéstől, ments meg a gonosztól!
Ámen

Utóhang:
S akkor szólt a Mester, kemény szelíden,
Távozz Sátán, szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti kicsinyhitüek?
Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek.
Hűséges kis nyájam én pásztorotok vagyok,
S végső időkig veletek maradok!!!!!
Ámen

Inkább a halál

Jézusom, Tenéked adtam át a szívem,
Teveled akarok járni híven.
Téged keres vágyón az én hitszemem,
Te vagy a boldogságom, Te vagy a mindenem.

Akarlak követni, de gyenge vagyok,
Sokszor erőtlen összeroskadok.
Felkacag a sátán, de ott vagy velem,
Felemelsz karoddal, amely a kegyelem.

Nyomdokodon járni sokszor nem bírok.
Némán, hangtalan a bensőmben sírok.
Ha ellenség küzdene ellenem,
Uram adj erőt, hogy megálljam a helyem!

Ha mégis látod, hogy a sátán elejt,
Hogy a szívem téged elhagy, elfelejt,
Téged, aki értem életet, vért adtál,
Ne engedd azt, inkább jöjjön a halál.

Gyújtsd fel még egyszer lángra a hitem,
S te magad szüntesd meg dobogni a szívem.
Jobb még a halál is Jézusom veled,
Mint a sátán kezében töltött rab élet.

Inkább a koporsó, néma sírhalom,
Legyen enyém, mint bűnös vígalom.
Sátán prédájának ne adj engemet,
Inkább vedd el tőlem földi életemet!

Hívő Ifjak

Hívő Ifjak, előre Jézusért,
A Sátánnak minden láncát törjük szét!
Jézus velünk, mi csak előre megyünk,
Ő mondotta, hogy mi győzni fogunk.

A harc nem lesz könnyű, a Sátán támad,
Ifjú! Ügyelj, elő a Szent Bibliádat!
Vedd kezedbe, mint egy hatalmas pajzsot,
S ha kell, rántsd ki, mint egy kardot!

Ölj, szúrj, lépj elő, támadj!
Ne nézz soha hátra,
Menj csak előre, mint egy jó katona,
Tudd meg Ifjú, te győzöl Isten szavával.

S most hírtelen a sátán áll eléd,
Hatalmas hangjával, ekképp üvölt feléd:
Mit akarsz te ember, állj félre,
Add fel a harcot, mert itt van a szörnyű vége!

Ifjak, előre, előre így bátorít Jézus,
Állj csak vele szemben, hisz nem vagy te koldus.
Isten gyermeke vagy, tudd meg, ne hátrálj!
Éretted, Jézus halt meg a Golgotán.

Ki van jelölve a helyed

Azért van síró, hogy vigasztald,
És éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak mások vállai,
Hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
S mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy te megmutasd,
Hogy mennyi szeretet van benned!

Megmutattad -e legalább?
Enyhült –e, szépült -e a világ?
Vagy tán kezedből támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig tiszta volt?

Mi vagy? Vigasznak szántak?
Menedéknek, oszlopnak, szárnynak?
Ki van jelölve a helyed.
Ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek rendeltettél.
Másként rideg, céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
Elkallódó levél leszel,
Mely a címzetthez sosem jut el?
Gyógyszer, ami kárba veszett,
Amit sosem kap meg a beteg:

Rúd leszel, de zászlótlan,
Kalász leszel, de magtalan?
Cserép, miben nincsen virág,
S nem veszi hasznát, sem az ég,
sem a világ!