Orvos által megfogalmazva: Megszűnik a biológiai élet.

Keresztyénként megfogalmazva: A testből kilép a lelkünk, és elalszunk. Olyan, mint amikor valaki nagyon álmos, és este lefekszik, majd kipihenve ébred fel reggel. Isten gyermekei is, miután kilép a lelkük, tehát elalusznak, és egy sokkal szebb helyen ébrednek fel!  Ez a hely pedig a Menny, ahol helyet készített Jézus az Övéi számára!

Manapság olyannyira el van világiasodva szinte mindenki, hogy azok a hívők, akik nem születtek újjá, bizony behódolnak annak az elvárásnak, hogy magasztalják azt az embert, aki éppen a felettesük, vagy valami függő viszonyban van velük. Nem is lenne ezzel semmi baj, hisz  jó dolog az alázatosság, de van egy kérdés bennem: Embereknek, vagy Istennek akarunk mi megfelelni??? Tudom itt élünk a materiális világban, ahol a pénz stb. motivál. De Isten ezt nem fogja nézni, hanem azt, amit elvár tőlünk.

Az egyik nagyon fontos dolog, az igazság! Hol van ma olyan ember, aki ki meri mondani az igazat, és nem haragszanak meg rá? Nem fogják -e azt az embert elítélni, aki feláll és azt mondja: „Testvérem, meg kell változtatni az életedet, mert így Istenre szégyent hozol!”

Hol van ma olyan gyülekezet, ahol egyik testvér a másiknak megköszönné, ha szeretettel figyelmezteti a bűnre? Lehetséges, hogy kevés ilyen van, de én tudok olyan pásztorról, aki a gyülekezettől bocsánatot kért egy rossz emberi döntése miatt. Talán így kisebb lett a gyülekezet szemében? Nem, ellenkezőleg, még nagyobb tiszteletet kapott, mert meg tudott alázkodni, a gyülekezet előtt. És vajon Isten hogyan ítélte meg a helyzetet? Azt mondja az Ige: „Aki magát megalázza, az felemeltetik…….”

Vannak helyzetek, mikor nem történik meg a bűnfelismerés, és még ha rádöbben is a hibáira, de már bűnmegvallást nem teszi meg a testvér. Nem vallja meg sem Isten, sem ember előtt, mert szégyelli kimondani, vagy éppen a büszkesége nem engedi. Pedig Isten előtt semmit sem lehet eltitkolni, még ha ember előtt elhallgatod, de Isten mindent tud. És ez épp elég!

Hitetlen emberek szokták mondani egymásnak: „Na, mi újság van?”- Mire a másik mondja: „Mit szeretnél hallani,  hogy mi legyen?” Ugye milyen találó?

És ezt megtapasztalhatjuk manapság a világban. Az egyik azt mondja, amit a másik szeretne hallani, amitől nem viszket a füle. Ezekben a körökben is tisztességtelen ez a viselkedési forma, nem beszélve, ha hívő közösségben fordul elő ilyen, pedig ott is megeshet.

Kinek akarunk hát tetszeni? Embernek vagy az Istennek?

Azt mondja Jézus: „Én vagyok az Út az Igazság és az Élet” Ha Jézus mindhárom, akkor Őt kell követnünk.

Az Út: Amin a Szent Szellem vezet, ha nyitottak vagyunk, meghallani, meglátni, megérezni az Ő jelenlétét, és főleg engedelmeskedni az Ő vezetésének.

Igazság: „ Az igaz ember pedig hitből él” –mondja az egyik Ige. Mindemellett az igaz ember, mindig tudja, hogy az ő útja jó irányba megy, mert neki van egy szellemi vezetője, aki egy belső tisztaságra ösztönözi mindig.

Az ilyen emberek minden körülmények között kiállnak  az igazság mellett, igaz, hogy: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr őket”- mondja az Ige.

Ne az igazság mellett kell kiállni, hanem az igazságban! Benne az igazságban, és aki elveszi a dicsőséget, amit nem érdemel, azt majd az Úr, visszaveszi tőle.

Van, aki a homokba dugja a fejét, mint a strucc, és várja, hogy megoldódjon a helyzet, van aki kimondja az igazságot. Az utóbbi embereknél mindig tudod, hogy mire számíthatsz, és sokkal megbízhatóbbak, mint az, aki hallgat és egy váratlan  pillanatban támad a  másikra.

Élet: Az élet nagy kincs minden ember számára. Jézus Krisztus azt mondja, hogy Ő maga az Élet.

Mindent odaadnánk az életünkért, ha betegek vagyunk, de kevesen gondolnak arra a valóságra, hogy Jézus Krisztus az életét adta azért, hogy nekünk örök életünk lehessen.

Az élet, amit tudjuk, mindenki számára nagyon fontos, mégis van olyan, aki eldobja magától, nem gondol arra, hogy nagy árat fizetett érte az Úr Jézus!

Újra és újra megkérdezhetném: Embereknek, avagy Istennek akarunk -e megfelelni? Tudom, hogy azok, akik az Úr útján járnak, az igazságban vannak, akikben Élet van, ők tudják a választ. Azok viszont, akik két út között bolyonganak, minél előbb tegyenek ki maguk elé : „Igazodj!” –táblát, ami figyelmezteti őket a sürgős megváltozásra. Legyen így!

Vizsgáljuk felül az életünket! Te kinek akarsz tetszeni, az embernek, vagy az Istennek?

A lopás többféle lehet. Van mikor csak tárgyakat tulajdonít el valaki a másiktól, van hogy szellemi értéket, de olyan is van, amikor érzelmeket rabol a másik embertől éveken keresztül. Ez utóbbit talán hitegetésnek nevezik. Megtörténik, hogy éveken, évtizedeken keresztül kapcsolatban áll egy férfi és egy nő, de még sem jutnak el odáig, hogy a férfi feleségül is venné őt. Mikor egy nap a nő megkérdezi, hogy vajon Isten ad -e nekem egy olyan társat, aki szeret, a válasz ez: Te lehet, hogy kapsz, de én nem. Talán nagyon is fájdalmas ez a nő részéről, mert áldozatot hoz azzal, hogy kitartott mellette, és még sem méltatta a férfi arra, hogy feleségül vegye. Áldozat talán anyagilag, érzelmileg, de mindenképpen egy csalódást jelent. Viszont bármilyen hosszú időt rabolt el a barátja, de bele kezdhet egy másik kapcsolatba a nő, ha megbizonyosodott arról, hogy nem fontos a számára.

Eszembe jutnak, azok az emberek, kik vasárnapról vasárnapra eljárnak a templomokba, gyülekezetekbe, de semmi hajlandóságot nem mutatnak az Úrral való szorosabb kapcsolatra, nem -e kimerítik a „hitegetés” szó értelmét? Ha nem lesz újjászületés, bemerítkezés, nem alakul ki élő kapcsolat az Úrral, akkor csak hitegeti az illető az Urat, de nem szánja rá magát, hogy az életét átadja. Tehát ő nem az Úr menyasszonya!

Visszakapcsolódva a címhez: „Más fájáról szedni a gyümölcsöt” Mint előbb olvashattátok, a lopáshoz hasonlítottam ezt a fajta viselkedést, pedig  lehet azt az embercsoportot is annak mondani, akik vasárnaponként a más fájáról fogyasztják a gyümölcsöt.
Mert, ha a más gyümölcsét megkívánom, akkor igyekszek én is fát ültetni, ami teremjen, ne csak a máséra számítsak.
Így van ez a hitéletben is. Van aki hisz, élő kapcsolata van Istennel, és gyümölcsöket terem.

Vajon Pünkösd után néhány nappal, tudják -e az emberek, hogy mit, illetve Kit ünnepeltünk ezen a napon? Vagy akképpen, mint a többi ünnepeket is szépen sorban elfelejtik.
A fenyőről elfogyott a szaloncukor majd kidobják a levelét hullató fát, és ezzel a karácsony szépségének egy időre vége szakad.
Kiürültek a Húsvétra hozott italos üvegek, elfogyott a nyuszi tojás, és már csak a gondolatok vannak a nagy eszem-iszom körül.
Az Áldozócsütörtök, és Pünkösd nem is olyan elismert nagy Ünnep sokak számára, csupán a hívő testvérek, akik számon tartják a fontosságát. A többi ember csupán arról vette észre, hogy Pünkösd hétfőn nem kellett menni dolgozni, de nem valószínű, hogy egyszer is elgondolkozott volna rajta, hogy valaki ekkor a földre küldetett, Aki azért van itt, hogy a  mi segítségünkre legyen. Miért nem ismerik az emberek a Szent Szellem Istent, a Szentháromság 3. személyét? Miért nem hisznek benne?
Keresztyén testvéreim, ti akik ismeritek Őt, Aki a szívetekben lakik, engedjétek, hogy hadd tudja betölteni azt a feladatát, amiért küldetett. Hisz Ő a mi Vigasztalónk, Pártfogónk, Segítőnk. Ő a Szentháromság 3. személye! Ő a Szent Szellem Isten, Akit Jézus Pünkösdkor küldött el a földre.