Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

Mi a halál?

Details
Irasok
25 June 2014
Hits: 166
Tudjátok mi a halál?

Orvos által megfogalmazva: Megszűnik a biológiai élet.

Keresztyénként megfogalmazva: A testből kilép a lelkünk, és elalszunk. Olyan, mint amikor valaki nagyon álmos, és este lefekszik, majd kipihenve ébred fel reggel. Isten gyermekei is, miután kilép a lelkük, tehát elalusznak, és egy sokkal szebb helyen ébrednek fel!  Ez a hely pedig a Menny, ahol helyet készített Jézus az Övéi számára!

 

Szegény nagynéném!

Details
Irasok
25 June 2014
Hits: 153
Egy pásztor feleségének meghalt a nagynénje, és mivel szerette, sokat sírdogált miatta. Egyik napon a feleség éppen azzal volt elfoglalva, hogy könnyeivel áztatta a zsebkendőjét mikor a pásztor megkérdezte: Miért sírdogálsz mostanában annyit? –A felesége azt válaszolta: Mert szegény nagynénim meghalt.- és még hangosabban elkezdett sírni, mint eddig. A pásztor próbált meggyőző lenni és így válaszolt: „Szegény nagynénid meghalt, és már nem láthatja ezt a gonosz világot, nem érte meg ezt a közelgő nagy járványt, nem tudhatja a kirobbanásra váró háborút, nem tapasztalhatja már meg az emberek rosszindulatát, szegény, szegény! Ő már ott van az Úr Jézusnál! Szegény, szegény! Ekkor a felesége ránézett a férjére, és azt kérdezte: Akkor miért szegény?- Na látod, ezt mondom, hogy szegény! A feleség bizonygatta neki, hogy akkor már nem szegény, ha az Úrnál van. A pásztor elmosolyodott és megsimította a felesége könnyes, de már mosolyra nyíló arcát.

Mindenkinek igyekszünk megfelelni

Details
Irasok
20 June 2014
Hits: 142
Szándékosan választottam ezt a címet, de kibővíteném és így ekképpen hangzik : „Szándékosan igyekszünk megfelelni mindenkinek, sajnos még a hívők is.”

Manapság olyannyira el van világiasodva szinte mindenki, hogy azok a hívők, akik nem születtek újjá, bizony behódolnak annak az elvárásnak, hogy magasztalják azt az embert, aki éppen a felettesük, vagy valami függő viszonyban van velük. Nem is lenne ezzel semmi baj, hisz  jó dolog az alázatosság, de van egy kérdés bennem: Embereknek, vagy Istennek akarunk mi megfelelni??? Tudom itt élünk a materiális világban, ahol a pénz stb. motivál. De Isten ezt nem fogja nézni, hanem azt, amit elvár tőlünk.

Az egyik nagyon fontos dolog, az igazság! Hol van ma olyan ember, aki ki meri mondani az igazat, és nem haragszanak meg rá? Nem fogják -e azt az embert elítélni, aki feláll és azt mondja: „Testvérem, meg kell változtatni az életedet, mert így Istenre szégyent hozol!”

Hol van ma olyan gyülekezet, ahol egyik testvér a másiknak megköszönné, ha szeretettel figyelmezteti a bűnre? Lehetséges, hogy kevés ilyen van, de én tudok olyan pásztorról, aki a gyülekezettől bocsánatot kért egy rossz emberi döntése miatt. Talán így kisebb lett a gyülekezet szemében? Nem, ellenkezőleg, még nagyobb tiszteletet kapott, mert meg tudott alázkodni, a gyülekezet előtt. És vajon Isten hogyan ítélte meg a helyzetet? Azt mondja az Ige: „Aki magát megalázza, az felemeltetik…….”

Vannak helyzetek, mikor nem történik meg a bűnfelismerés, és még ha rádöbben is a hibáira, de már bűnmegvallást nem teszi meg a testvér. Nem vallja meg sem Isten, sem ember előtt, mert szégyelli kimondani, vagy éppen a büszkesége nem engedi. Pedig Isten előtt semmit sem lehet eltitkolni, még ha ember előtt elhallgatod, de Isten mindent tud. És ez épp elég!

Hitetlen emberek szokták mondani egymásnak: „Na, mi újság van?”- Mire a másik mondja: „Mit szeretnél hallani,  hogy mi legyen?” Ugye milyen találó?

És ezt megtapasztalhatjuk manapság a világban. Az egyik azt mondja, amit a másik szeretne hallani, amitől nem viszket a füle. Ezekben a körökben is tisztességtelen ez a viselkedési forma, nem beszélve, ha hívő közösségben fordul elő ilyen, pedig ott is megeshet.

Kinek akarunk hát tetszeni? Embernek vagy az Istennek?

Azt mondja Jézus: „Én vagyok az Út az Igazság és az Élet” Ha Jézus mindhárom, akkor Őt kell követnünk.

Az Út: Amin a Szent Szellem vezet, ha nyitottak vagyunk, meghallani, meglátni, megérezni az Ő jelenlétét, és főleg engedelmeskedni az Ő vezetésének.

Igazság: „ Az igaz ember pedig hitből él” –mondja az egyik Ige. Mindemellett az igaz ember, mindig tudja, hogy az ő útja jó irányba megy, mert neki van egy szellemi vezetője, aki egy belső tisztaságra ösztönözi mindig.

Az ilyen emberek minden körülmények között kiállnak  az igazság mellett, igaz, hogy: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr őket”- mondja az Ige.

Ne az igazság mellett kell kiállni, hanem az igazságban! Benne az igazságban, és aki elveszi a dicsőséget, amit nem érdemel, azt majd az Úr, visszaveszi tőle.

Van, aki a homokba dugja a fejét, mint a strucc, és várja, hogy megoldódjon a helyzet, van aki kimondja az igazságot. Az utóbbi embereknél mindig tudod, hogy mire számíthatsz, és sokkal megbízhatóbbak, mint az, aki hallgat és egy váratlan  pillanatban támad a  másikra.

Élet: Az élet nagy kincs minden ember számára. Jézus Krisztus azt mondja, hogy Ő maga az Élet.

Mindent odaadnánk az életünkért, ha betegek vagyunk, de kevesen gondolnak arra a valóságra, hogy Jézus Krisztus az életét adta azért, hogy nekünk örök életünk lehessen.

Az élet, amit tudjuk, mindenki számára nagyon fontos, mégis van olyan, aki eldobja magától, nem gondol arra, hogy nagy árat fizetett érte az Úr Jézus!

Újra és újra megkérdezhetném: Embereknek, avagy Istennek akarunk -e megfelelni? Tudom, hogy azok, akik az Úr útján járnak, az igazságban vannak, akikben Élet van, ők tudják a választ. Azok viszont, akik két út között bolyonganak, minél előbb tegyenek ki maguk elé : „Igazodj!” –táblát, ami figyelmezteti őket a sürgős megváltozásra. Legyen így!

Vizsgáljuk felül az életünket! Te kinek akarsz tetszeni, az embernek, vagy az Istennek?

 

Más fájáról szedni a gyümölcsöt

Details
Irasok
20 June 2014
Hits: 146
Amint olvassuk e néhány szót, máris egy rossz cselekedet jut róla eszünkbe, hogy még pontosabban fogalmazzak, a lopás. Nem becsületes ember teszi ezt, mert annak nem engedi meg az erkölcsi rendje.

A lopás többféle lehet. Van mikor csak tárgyakat tulajdonít el valaki a másiktól, van hogy szellemi értéket, de olyan is van, amikor érzelmeket rabol a másik embertől éveken keresztül. Ez utóbbit talán hitegetésnek nevezik. Megtörténik, hogy éveken, évtizedeken keresztül kapcsolatban áll egy férfi és egy nő, de még sem jutnak el odáig, hogy a férfi feleségül is venné őt. Mikor egy nap a nő megkérdezi, hogy vajon Isten ad -e nekem egy olyan társat, aki szeret, a válasz ez: Te lehet, hogy kapsz, de én nem. Talán nagyon is fájdalmas ez a nő részéről, mert áldozatot hoz azzal, hogy kitartott mellette, és még sem méltatta a férfi arra, hogy feleségül vegye. Áldozat talán anyagilag, érzelmileg, de mindenképpen egy csalódást jelent. Viszont bármilyen hosszú időt rabolt el a barátja, de bele kezdhet egy másik kapcsolatba a nő, ha megbizonyosodott arról, hogy nem fontos a számára.

Eszembe jutnak, azok az emberek, kik vasárnapról vasárnapra eljárnak a templomokba, gyülekezetekbe, de semmi hajlandóságot nem mutatnak az Úrral való szorosabb kapcsolatra, nem -e kimerítik a „hitegetés” szó értelmét? Ha nem lesz újjászületés, bemerítkezés, nem alakul ki élő kapcsolat az Úrral, akkor csak hitegeti az illető az Urat, de nem szánja rá magát, hogy az életét átadja. Tehát ő nem az Úr menyasszonya!

Visszakapcsolódva a címhez: „Más fájáról szedni a gyümölcsöt” Mint előbb olvashattátok, a lopáshoz hasonlítottam ezt a fajta viselkedést, pedig  lehet azt az embercsoportot is annak mondani, akik vasárnaponként a más fájáról fogyasztják a gyümölcsöt.
Mert, ha a más gyümölcsét megkívánom, akkor igyekszek én is fát ültetni, ami teremjen, ne csak a máséra számítsak.
Így van ez a hitéletben is. Van aki hisz, élő kapcsolata van Istennel, és gyümölcsöket terem.

 

A Szent Szellem kitöltetett a földre

Details
Irasok
20 June 2014
Hits: 161

Vajon Pünkösd után néhány nappal, tudják -e az emberek, hogy mit, illetve Kit ünnepeltünk ezen a napon? Vagy akképpen, mint a többi ünnepeket is szépen sorban elfelejtik.
A fenyőről elfogyott a szaloncukor majd kidobják a levelét hullató fát, és ezzel a karácsony szépségének egy időre vége szakad.
Kiürültek a Húsvétra hozott italos üvegek, elfogyott a nyuszi tojás, és már csak a gondolatok vannak a nagy eszem-iszom körül.
Az Áldozócsütörtök, és Pünkösd nem is olyan elismert nagy Ünnep sokak számára, csupán a hívő testvérek, akik számon tartják a fontosságát. A többi ember csupán arról vette észre, hogy Pünkösd hétfőn nem kellett menni dolgozni, de nem valószínű, hogy egyszer is elgondolkozott volna rajta, hogy valaki ekkor a földre küldetett, Aki azért van itt, hogy a  mi segítségünkre legyen. Miért nem ismerik az emberek a Szent Szellem Istent, a Szentháromság 3. személyét? Miért nem hisznek benne?
Keresztyén testvéreim, ti akik ismeritek Őt, Aki a szívetekben lakik, engedjétek, hogy hadd tudja betölteni azt a feladatát, amiért küldetett. Hisz Ő a mi Vigasztalónk, Pártfogónk, Segítőnk. Ő a Szentháromság 3. személye! Ő a Szent Szellem Isten, Akit Jézus Pünkösdkor küldött el a földre.

 

Vágynak e a Gyülekezetek a Szent Lélek munkájára?

Details
Irasok
08 June 2014
Hits: 146

A keresztyének szívesen emlékeznek meg a Karácsony, Nagypéntek, Húsvét ünnepeiről, de az Áldozócsütörtök és Pünkösd, mintha nem mindenütt kapná meg a neki kijáró tiszteletet.
Jézus Áldozócsütörtökön felment a Mennybe, hogy helyet készítsen az övéinek, és elküldje a Szent Lelket, aki a mi Pártfogónk, Segítőnk, Vigasztalónk. Kellett-e ettől nagyobb gondoskodás számunkra, mint az, hogy a Szent Lélek mindenhol, és mindenütt ott tud lenni, ugyanabban az időben.

Hosszasan elmélkedtem az Ap. Csel 1-2 rész elolvasása után, hogy azt a kincset, amit kaptunk, miért nem vágyják a Gyülekezetek, hogy működjön bennük? Legtöbbször beszélnek Róla, de nem hívják segítségül, pedig miután Jézus Krisztus felment a Mennybe, a Szent Lélek van itt velünk. Őt azért küldte az Úr, hogy ne hagyjon bennünket árvákul. Ő a harmadik Isteni személy, Akihez szólhatunk, kérhetjük a szívünkbe költözését. Oly gyakran elfelejtkeznek a keresztyének arról a Személyről, Aki most még a földön van, és általa gazdagabb a keresztyén életünk, mert eljön az idő, mikor elvétetik a földről, és akkor lesz a nagy nyomorúság.

A Szent Szellemmel való betöltekezés jele, a nyelveken szólás. Ez a Mennyei nyelv, amit a sátán nem érthet, csak az Úr. Aki a Szent Szellem által imádkozik, az nem gondolkodik, csak kimondja azt, amivel az ő száját a Szellem betölti.
Csodálatos a Mennyei nyelv!  Mikor nyelveken beszél a hívő, akkor azt a sátán nem érti, de az sem, aki imádkozik, csak ha van neki nyelveken szólás magyarázatának ajándéka.
Általa titkok jöhetnek felszínre, amit az Úr közöl velünk, pl.: egy kijelentés, egy prófécia. Egy olyan bensőséges kapcsolat, amire egy újjászületett hívőnek vágynia kell!

Vannak Gyülekezetek, ahol valósággal a Szent Szellem irányításával zajlik le az alkalom, de vannak helyek, ahol emberi irányítás, elgondolás alapján. Azért jó, ha a Szellemre hagyatkozunk, mert az mindig az Urat dicsőíti, az ember pedig legtöbbször ki van téve a környezete hatásának, és lehet fáradt, lehet rosszkedvű, és ekképpen alakul minden szolgálat.

Vannak bűnök, amit az emberek hordoznak magukban, és ezek megakadályozhatják a Szent Lélek működését. Egy dicsőítés lehet olyan, ami felkészíti a szív talaját az Ige befogadására, de lehet olyan, hogy nincs rajta kenet, és csak énekelgetés van. Vannak egyéb szolgálatok is, amikor a testvér száját nem a Szellem tölti be, és ez messze kitűnik, mert nincs benne üzenet.

A Szent Szellem, aki fordítja az Igét, Aki által próféciák, kijelentések történnek, a Szent Szellemtől kapjuk az ajándékokat, amikkel szolgálunk. Az nem a miénk, csak sáfárkodunk vele. A Lélek gyümölcsei, amit megterem egy újjászületett hívő. (Galata 5:22)

A Szent Szellem boldogan költözik be a mi szívünkbe, ha mi azt akarjuk. A bűnökkel azonban megszomorítjuk, és szinte sarokba szorítjuk Őt, Aki mindenben vezetni szeretne bennünket. Éreztétek már biztosan, mikor egy testvérről meghallotok valami rosszat, a mellkasotok majd kiszakad a fájdalomtól? Nos, ez a Szent Lélek fájdalma!

Olvassuk, hogy az Ap. Csel.-ben egy akarattal, egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának. Ez nagyon fontos lenne ma is! Mikor Péter betöltekezett Szentlélekkel, bátorságot kapott, és prédikált a tömegnek. Ráébresztette őket, hogy Isten Úrrá, Krisztussá tette azt a Jézust, akit ők megfeszítettek. De a nép is a Lélek által felismerte a bűneit, és jóvá akarta tenni azt kérdezte: „Mit cselekedjünk Atyámfiai, férfiak?” És mikor Péter megmondta, hogyan tehetik bűneiket jóvá, nem lázadtak, hanem: „Örömest vevék az ő beszédét” Amint Jézus mikor a földön járt, és arról beszélt, hogy elküldi a Szent Szellemet a földre, „Aki, megtanít benneteket minden igazságra” Így jutottak ezek az emberek igazságra, mert bűneiket felismerték, hajlandók voltak elhagyni, tehát engedelmesek voltak. Oda ad Isten áldást, ahol egység van! Ki az, Aki az egységet hozza létre egy Gyülekezetben? Maga a Szent Szellem Isten!

Kedves Testvéreim! Hívjuk be szívünkbe a Jézus Krisztus által elküldött Szent Szellemet, Aki felhoz számunkra minden igazságot, Vezetőnk, Pártfogónk, Segítőnk nékünk! Minden napon vigyázzunk, hogy ne okozzunk Neki fájdalmat, tegyük Őt Úrrá az életünkben!

 

Pünkösd

Details
Irasok
08 June 2014
Hits: 142

Földi szolgálatához közeledve Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy eljön az idő, amikor nem lesz többé velük. Majd így folytatta: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad néktek, hogy veletek legyen mindörökké, az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja Őt, nem is ismeri, ti azonban ismeritek Őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz” János 14: 16-17.
Jézus a Szent Lélekről beszélt, a Szentháromság harmadik személyéről. Isten, az Atya elküldte a Fiát, Jézust a világra, hogy megmutassa nekünk, milyen az Isten. („Aki látott engem, látta az Atyát is”) Amikor Jézus felment az Atyához a Mennybe, elküldte a Szent Lelket, hogy lakozzék a hívők szívében. A Szent Lélek Krisztust jelenti ki nekünk. Bár nem láthatjuk a Szent Lelket, mégis érezhetjük a jelenlétét és vezetését az életünkben, ha az Ő uralma alá rendeljük magunkat.

Mivel a Szent Lélek egyaránt ismeri Isten akaratát és az emberek szükségeit, képes arra, hogy hatékony tanácsadóként szolgáljon. A személy olyan valaki, aki ismerhet másokat, és akit ismerhetnek mások. A Szent Lélek mindkét fenti tulajdonsággal rendelkezik. Jobban ismer bennünket bárki másnál, és Ő maga is megismerhető. Hogy milyen jól ismered meg Őt, az attól függ, hogy mennyi mindent ismersz meg Róla, a Vele való kapcsolatodból.
Bánhatunk Vele, mint alkalmi ismerőssel, de úgy is mint meghitt baráttal. Sokan őszintén mondják: „Ismerem Őt!” de csak, mint alkalmi ismerőst. Mennyien ismerik Őt meghitt barátként? Mennél több időt töltesz Vele, annál jobban fogod ismerni.

A Szent Lélek bánkódhat az emberek bűnein és lázadásain, mert képes érezni. A Bibliának nem lenne igazi szellemi befolyása, ha Neki nem lenne személyes tanítói szolgálata. Ő megvilágítja az Igei igazságokat, és azok tanulságait a mindennapi életre nézve.
Számíthatunk arra, hogy a Lélek megvilágítja számunkra az Isten Igéjét, és tiszta látást ad Krisztus beszédének a mindennapi életünkre való alkalmazására. Ő megélénkíti emlékezetünket, hogy visszagondoljunk Krisztus bátorító szavaira a válság idején.
Továbbá a lelki érettség felé visz azáltal, hogy elvezet minket minden igazságra. Végül megjeleníti a jövőt, és segít életünket helyesen alakítani, hogy Krisztust dicsőítse.
A Lélek azért jött, hogy segítsen nekünk az Urat dicsőíteni. Az Úr szépségének bemutatása révén segít imádatunkban. Szükségünk van ebben segítségre, mivel az Úr szépsége a szentség szépsége. Nincs fogalmunk az igazi szentségről, hacsak a Szent Lélek ki nem jelenti nekünk!

Van e még hit a földön?

Details
Irasok
30 May 2014
Hits: 143
Mindenkor szívesen beszéltem az én testvéreimnek arról, hogy engem még soha senki nem bántott a hitem miatt. Olyan jó volt tudomásul venni, hogy elfogadnak az emberek, és én is szeretem őket.
Most azonban valami történt! Az utóbbi napokban azt érzem közelebb kerültünk Jézus visszajöveteléhez, mert nagyobb a hitnélküli emberekben az ellenállás és támadási készség. Könnyes szemmel meséltem néhány találkozásomat, egy-egy ilyen esettel.
-Kedves ismerősömmel találkoztam és mikor megláttam leszálltam a kerékpárról, hogy üdvözöljem, és az egészsége felől érdeklődjek. Míg panaszkodhatott a betegségére, az anyagira, a kormányra, addig jól érezte magát. Miután elmondta az összes baját, én egy bizonysággal igyekeztem bemutatni Isten gondoskodását. Ő azonban egy szót sem szólt, felült a kerékpárjára és elment.

-Másik ismerőssel találkoztam, és elmondta, hogy Isten felborította a biciklivel… Mikor szeretettel akartam meggyőzni, hogy Isten ilyet soha nem tenne, azt felelte, hogy ne beszéljünk Istenről.

-Istennélküli rokonunk komoly műtéten esett át, és illendőségből jó egészséget kívántam neki, és bíztattam, hogy Isten meg fogja segíteni, és újra meggyógyul, egészséges lesz. Néhány mondatban Isten jóságát, szeretetét emeltem ki, és gondolva arra, hogy a súlyos betegsége kicsit talán megtörte, és közelíthető lesz. Ő azonban egyszer csak hirtelen azt írta nekem: „Ne beszéljünk Istenről, ez mind a kettőnknek jobb lesz!”

- Megdöbbenve ültem a széken és arra gondoltam, hogy a sátán mellett sokkal határozottabban kiállnak az övéi, mint nagyon sok esetben mi, hívők az Úr mellett!

Szemeimből folytak a könnyek, és arra gondoltam, hogy mi a szeme fényei vagyunk Istennek, folyton a mi megmentésünkön dolgozik, mi pedig oly sokszor visszautasítjuk, oly sokszor megbántjuk. Azt mondja a következő Ige: „Mindazáltal, mikor az embernek Fia eljő, avagy talál é hitet a földön?”

Igen! Látványosan kihűlt a szeretet, a hitehagyás még a hívőknél felismerhető! Hol vannak az erős hitű hívők, akik felvállalják, hogy Jézus megváltott gyermekei? Hol vannak a szívekből felszakadó könnyekkel áztatott bűnbánó imák? Hol vannak a zokogó térden álló testvérek, akik betegekért, bűnös utakon járókért könyörögnek az Úrhoz? Hol vannak az Úr után vágyó hívők? Mi lesz így, ha Jézus visszajön? „ Talál -e hitet a földön?”

Hívő Testvéreim! Most legyetek igazán éberek, a lámpásaitokat töltsétek tele, mert közel az Úr! Legyen erőtök tisztán várni minden napon, mert Ő azt ígérte, hogy visszajön az Övéiért!!! Nem gyülekezetekért, hanem az Övéiért!!!!

Legyünk készek várni a Vőlegényt!

 

Ő jó ember volt

Details
Irasok
30 May 2014
Hits: 142
Két asszony beszélgetett az utcán. Az egyik azt mondta: Édesanyám nagyon jó ember volt, fiatalon meghalt, én ezért megtagadtam az Istent.  A másik azt mondta rá: Ha édesanyád nem volt megtérve az Úrhoz, ő akkor a sátánhoz tartozott, és így nem várhattad, hogy Isten gyógyítsa meg. Hosszasan gondolkodott az első, és azt kérdezte: Nincs harmadik út? Nincs – felelte ismét a másik nő, mert vagy az Istenhez, vagy a sátánhoz tartozhatnak az emberek! És ez mindenkinek saját döntése. Mély csend követte a beszélgetést……

Isten bosszút áll a választottaiért

Details
Irasok
30 May 2014
Hits: 141
Több mint 2 évtizede vagyok hívő, és ezalatt számtalan átélésem volt az Úrral és voltak olyan megtapasztalásaim is, ami által rájöttem, hogy akik engem bántottak, Isten bosszút állt rajtuk. Majd egy Biblia olvasás alkalmával az Úr alátámasztotta ezt az igazságot nekem.

És itt hadd idézzem szó szerint az Igét: „Hát az Isten nem áll e bosszút az Ő választottaiért, kik Ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk.

Mondom néktek, hogy bosszút áll hamar.” Lukács 18: 7-8b

Látnunk kell tehát, hogy nem magunknak kell megharcolni az igazságunkat, vagy a bántalmazásunkra balzsamot ne magunk keressünk, hanem hagyjuk az Úrra, Aki meghozza az igazságos ítéletet. Tudom, hogy nehéz dolog, hisz milyen jó lenne az igazságot nekünk magasra emelni, hogy mindenki meglássa, de Isten azt mondja: „bosszút áll értünk hamar”.
Bár elhinnék az emberek az Igében olvasott figyelmeztetést: Azok, akik bántanak, félnének Isten bosszújától és azok, akik felé szól a bántás, megvárnák, míg az Úr bosszút áll helyettük. Talán kevesebb pletykák, perpatvarok, és veszekedések alakulnának  ki.

Kedves testvéreim! Ti akik már ismeritek az Igét, és tudjátok, hogy a Biblia első betűjétől az utolsóig igaz, ne akarjatok megválaszolni a gonosz szavakra, hanem higgyétek el, hogy a ti sérelmeitek az Úré is, és  ezért Ő bosszút áll értetek.

És ti, hitnélküli embertársaim, akik még nem olvastátok a fenti Igét, olvassátok el ismét, és higgyétek el, Isten szereti a választottait, és kiáll mellettük.
Inkább fogadjátok Őt el, mint Teremtő Istent, hogy ti is megtapasztaljátok az Ő szeretetét.

 

More Articles ...

  1. De apa ugye visszajössz?
  2. A folyamatosság
  3. Talán mi írjuk újra a Bibliát?
  4. Le ne késs a kegyelemről!
  5. Tóth Krisztina: Kockázat
Page 40 of 89
  • Start
  • Prev
  • 35
  • 36
  • 37
  • 38
  • 39
  • 40
  • 41
  • 42
  • 43
  • 44
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.