„Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” /Ján. 16,22-23/

Ez a két igevers nagyon sokat elárul nekünk Jézus Krisztusról. Már első olvasatra is kitűnik, hogy átütő erejű információt közöl számunkra. Jézus szavai a jelenből a jövőbe mutatnak. A jelen nyomasztó és kínzó állapotából a reményteljes jövőbe ível.
Elmondja a diagnózist, de sokáig nem időz mellette, mert a jövő szempontjából lényegtelen lenne a további fejtegetés. E helyett inkább arról az állapotról beszél, ami akkor lesz, miután vége a szomorúságnak. Arról beszél, hogy mire számíthat Krisztus tanítványa akár az 1. században, akár a 21.-ben.

Az öröm annak a következménye, hogy Jézust újra meglátják a tanítványai. Minden alkalommal, mikor találkozunk Ővele, amikor nem csupán nézzük, hanem meg is látjuk őt, akkor „örülni fog a szívetek”, arról biztosít minket, hogy minden területet át fog ölelni. Arról a szívről van ugyanis szó, amely egyaránt a fizikai, lelki és a szellemi élet központja.

De mit is jelent örülni, milyen az igazi öröm? Amikor valami jó ér, szépet várunk vagy kapunk. Egy olyan érzés, ami szorosan Istenhez tartozik, de semmi képen sem azonos a földi boldogsággal.
És milyen örömről van akkor itt szó? TARTÓS örömről, ami nem csupán addig tart, amíg a jó dolog átjár, vagy emlékünkben van, hanem akkor is tart, mikor már semmi oka sem lenne az embernek örülni. Amikor a világ szemtelenségnek gondolja az örömet, mert annyi rossz, megrázó és katasztrofális esemény történik, hogy nem illik örülni.
A fülig érő szájtól azonban sokkal több van itt: belső békesség, és annak a biztos tudata, hogy Krisztushoz tartozom, és ettől senki és semmi sem foszthat meg. Pál is megfogalmazza a Rómaiakhoz írt levelében: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (8,38-39).

Az öröm tehát ebben az esetben nem körülményfüggő, hanem Krisztus megváltói munkáján alapuló, az Úr bölcsességében bízó, meggyőződéses hit, mely csakis kegyelem által lehet a miénk.
A napokban beszélgettem egy kereszténnyel, aki azzal próbálta magát vigasztalni, hogy vannak nála még nyomorultabb helyzetben lévők is. Ez önmagában igaz is, de abban, hogy új erőt merítsen, tartós örömöt éljen át az Úrban, nem hogy nem elég, de lehetetlen is. A mi viszonyításunk soha nem lehet emberhez kötött, csakis a Krisztushoz, hogy átéljük a szívben lévő örömet, melyet senki nem vehet el tőlünk.

Földi boldogság eléréséhez pillanatnyilag ugyan elég ez a hozzáállás, de mit érünk vele, ha nem találkozunk a Mesterrel. Mindaddig szomorúságban élünk, míg nincs élő találkozásunk az Élet Urával, Megváltó Jézusunkkal.

Jézust látni azt is magába foglalja, hogy látom a lyukakat a kezén és lábán, a sebet az oldalában, a dicsőséges feltámadás fényét és erejét, a szeretetet a szemében, és egy akarok vele lenni, hozzá akarok hasonlítani. Ennek azonban számomra ára van, mert nekem is meg kell halnom, ahogyan ezt Jézustól hallottuk: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9,23).
Ez tesz eggyé vele, hogy szíve szerint kérjek. Természetes módon, teljes bizalommal kérek a gyermek jogán, és, mert a Szent Szellem hozzáhangolja az én szívemet az Úréhoz, ezért megadja nekem azt a Mennyei Atya.

Adja meg nekünk az Úr, hogy ez a hét egy elindulás legyen a szívünket megtartó öröm megnyerésének útján. Adjon nekünk a Mennyei Atya kegyelmet ahhoz is, hogy a vele való találkozás megújítsa értelmünket, és megváltoztassa életünket.


Még hetvenhétszer is???

„Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? Még hétszer is?
Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.”
Máté 18:21-22

    Gyakran elgondolkodom azon, hogy egy-egy kérdésünk, gondolatunk, amit mi természetesnek ítélünk, hányszor csal mosolyt Jézus arcára… Keresztényként nap, mint nap azon dolgozunk, hogy egyre inkább hasonlatosakká váljunk Jézus Krisztushoz, mégis sokszor oly mértékig emberek vagyunk, hogy az Úr gondolatai egyes dolgokról igencsak magasan felülmúlják a mi elképzeléseinket.  
    Nézzük csak meg a fenti kis történetet Péterről. Péter a kedvencem a tanítványok közül. Ő volt az, aki bármilyen témával, elő mert állni a Mesternél… ő volt, aki elindult a vízen… és minden hibája ellenére Ő volt az, aki felismerte, hogy akit követnek, nem más, mint Krisztus, az Élő Isten Fia. Szóval ő a megbocsátás nehéz témáját vetette fel Jézusnak.  Péter még egy válaszlehetőséget is adott a Mesternek a megbocsátással kapcsolatban: „-Még hétszer is?” Ebből a kérdésből kiérthető, Péter úgy érezte, hogy természetesen ennyiszer lehetetlen megbocsátani, és talán biztos is volt abban, hogy ezt Jézus sem kérné egy embertől. Micsoda megdöbbenés lehetett számára hallani Jézus válaszát: „még hetvenhétszer is.” Hűha! Ez megvalósíthatatlannak hangzik. Péter bizonyára meglepődött, hogy a számára túlzásnak vélt hétszeri megbocsátás ilyen sokszorosára nő a Mester tanítása szerint. Péter elcsodálkozhatott a válaszon. Ma Te és én képzeljük magunkat Péter helyébe, amint sétálunk a Mester nyomdokaiban és fülünk hallatára mondja ezt: „még hetvenhétszer is.”!
    A legtöbb ember úgy gondolja, csak akkor fogad el valaki szájából egy tanítást, ha az illető példát mutatott az adott dologban, vagyis hitelessé teszi azt, amit mond. Jézus igazán hitelessé tette mindezt. Próbáltam végiggondolni az elmúlt hónapban tett mulasztásaimat, bűneimet az Úr felé… lehetetlen összeszámolni, de sajnos biztosan több mint hetvenhét, és ez csak egy hónap az életemből. Olyan könnyedén jön a szánkra, hogy „Bocsáss meg Uram!”, mert tudjuk jól, hogy a megbocsátás működik. Dicsőség legyen Neki ezért! De működik-e a megbocsátás a mi részünkről is?
     „Ha megbocsátjátok az embereknek vétkeiket, megbocsát néktek is Mennyei Atyátok.” Máté 6,14. „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.”  Máté 7:2
Jézus igazságos. Semmi mást nem vár a bocsánatáért cserébe, mint bűnbánatot és azt, hogy te is megbocsáss embertársaidnak. Ezt ötven darab „Mi Atyánk” imádság, vagy temérdek adakozás sem váltja ki.
    Vajon kinek fontos a megbocsátás? Neked, vagy annak, aki megbántott? Nyilván jól fog esni az embertársadnak, ha már nem haragszol rá, azonban mégsem ez a legfontosabb. A te szívedben felszabadul rengeteg hely arra, hogy Jézus megtöltse azt szeretettel és örömmel. A megbocsátás lépése nem könnyű, de hasonlatos ahhoz, amikor Péter a vízre lépett, és Jézust figyelte.  Amíg Jézus vezet téged ebben a folyamatban, addig sikeresen véghez tudod vinni. Ő elkészíti a szíved talaját arra, hogy gyökerestől kihúzhasd a harag, bosszú szülte gazokat onnan.
    Felmerülhet a kérdés: „Azzal, hogy megbocsátok, elismerem azt, hogy nem volt helytelen, amit velem tettek?” – Ez nem feltétlenül igaz. A megbocsátással azt ismerjük el, hogy a gonosz felhasználva embertársunkat munkálkodott az adott dologban, de nem adunk sikert neki azzal, hogy sebekkel megmérgezze az életünket. Vagy éppen a megbocsájtással elismerhetjük azt, hogy tudunk adni új esélyt egy esendő embertársunknak, ahogyan mi is számtalan esélyt kaptunk. A gonosz azon munkálkodik, hogy megfosszon az örömödtől, a szabadságodtól. A harag az egyik közkedvelt kötele, amivel hosszú évekig képes megkötözni valakit.
    Személy szerint én azt tapasztaltam meg, hogy a legegyszerűbb már a csirájában elfojtani a megbántottság érzését. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell megbeszélnünk a helyzetet az érintettel, de ne engedjünk akkora teret a megbántottság szülte haragnak, hogy az túl nagy helyet vegyen el a szívünkből. Hogyan lehetséges ez? Nem egyszer megéltem már, hogy a szavak gonosz nyilait felfogta egy pajzs, amely előttem volt, és nem engedte, hogy a nyilak a szívemig hatoljanak. Nos, Jézustól kaphatjuk ezt a pajzsot (a Hit pajzsát). Használjuk minden nap!
Pintér Bélának erre is van egy nagyszerű éneke: „Homokba kell írni a szót, ami annyira fájt, hagyni kell, hadd vigye a szél. Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más, mielőtt megjegyezhetnéd.”


Máté: 25:16
"Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt."


Manapság mindenhol azt láthatjuk, hogy a különbözőbbnél különbözőbb tehetségek „mutogatják” magukat, arra várva, vágyva, hogy mind az, ami bennük van gyarapodik, azt felismerik és kamatozni fog. Rengeteg olyan fiatalt láthatunk, de nem csak a kereskedelmi adásokon keresztül, hanem szűkebb rétegben a körülöttünk lakó emberek között is, akik olyan tehetséggel vannak megáldva, ami minden tekintetben kincs számukra.
    Valaki a zenében, valaki a festésben, rajzolásban, sportban és sorolhatnám mi mindenben tehetséges.
Mint keresztények tudjuk, sőt tudnunk kell, hogy  mindez Istentől, a mi Királyunktól adatott! Egyetlen velünk született talentumunk sem a magunk érdeme. Láthatjuk a történet elején ennek az alátámasztását.
Máté: 25:14
 „Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát."
    A vers végén láthatjuk tehát, hogy mindaz, amit kaptál és kapott minden ember ezen a földön, Istennek a Mennybéli gazdagságából származik. Ami bennünk rejlik, ott van vénáinkban csak arra vár, hogy kifejlődhessen és gyarapodhasson.

Hálás a szívem azért, hogy bízhatok abban, hogy mi Jézus Krisztus gyermekei tudjuk azt az igazságot, hogy ezeket a talentumokat Isten dicsőítésére,  Krisztus egyházának tökéletesítésére kaptuk.
    Viszont minden talentum azért adatott, hogy használjuk. Mindez nagy felelősséggel jár, hisz azzal, hogy az Atya ránk bízta vagyonát három nagyon fontos dolgot adott a kezünkbe.
1.    Kezünkbe adta bizalmát
2.    döntéshozást
3.    szabad akaratot

        1. Bizalmat szavazott neked, hogy azokat a talentumokat, tehetségeket, amelyeket Ő alkotott nem hagyod szabadon veszni, hanem megőrzöd és  hagyod, hogy kibontakozzon lelkedben, életedben.
    Azt mondja a 16-os vers, hogy  „azonnal elindult”. Amikor megérzed és felismered azt, hogy te valamiben jó és tehetséges vagy akkor el kell kezdődni benned egy késztetésnek arra , hogy az, ami benned van elkezdjen fejlődni, erősödni.  Ahogy ez a szolga is tette amikor megkapta urától azokat a talentumokat és azt a bizalmat, hogy használhatja vagyona egy részét, azonnal elindult és elkezdte használni azokat.  
      2.  A bizalom által képességet kaptál a döntésre, hogy hogyan és milyen úton kamatoztatod tehetségedet. Sokan önszorgalom útján, mások speciális iskolák által tanulják meg mi is az, ami bennük van és hogyan használják mindazt, amit Istentől kaptak.
      3.  Nem utolsó sorban szabad akaratot kaptál arra, hogy ezeket a tehetségeket,  legyen akár egy is, felhasználod, vagy nem élsz azzal a lehetőséggel, ami a kezedbe adatott. Bármit is választasz mindenképp megváltoztatja az életedet. Láthatjuk itt ennél a szolgánál is, hogy döntése erőt, boldogságot és szeretetet hozott számára.

Máté: 25:20-21
"Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem.
Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!"
De ellen példát is olvashatunk ebben a példázatban: Máté: 25:24-25
"Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied."

Máté: 25:29
"Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van."

Az üzenet tehát az;: Használd a benned rejlő tehetséget Isten szolgálatára, hogy gyönyörködhessen benned Jézus.
Hiszek abban, hogy Isten minden gyermeke,  így te és én is tehetséggel, talentumokkal van megáldva. Legyél akár a zenében erős, vagy kézügyességben, vezetőképességben, tanításban, versmondásban…stb. Mindent azért kaptál, hogy Istent szeretetét és hatalmas dicsőségét mutasd be a világban. Nincs szükséged különböző tehetségkutatókra, hisz a legnagyobb és legtökéletesebb személy már neked adta az Ő vagyonát ezáltal az Ő bizalmát, hogy dönts és szabadon használd javait.
    Ezen a héten kezdj egy lépést tenni afelé , hogy hogyan használhatod és kamatoztathatod tehetségedet, szolgálatodban, munkádban, hogy Isten gyönyörködhessen benned. És végül ezt mondhassa:
„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!”

 


„Mondta pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, ő magát pedig elveszíti, vagy magában kárt vall?” Lukács 9,23-25

Jézus szavai alapján feltehetjük a kérdést, hogy nem csak a pásztornak és a vezető testvéreknek szól ez, akik bírják a terheket, hordjanak hát ők keresztet? Lukács megadja a választ, amikor azt írja, hogy „mindnyájukhoz”. Ebbe te is, és én is beletartozunk, akik olvassuk ezt az üzenetet.

Hogyan is követhetjük Jézust?
•    Önmegtagadás = lemond a saját elképzeléseiről, vágyairól, kényelméről, stb., visszautasítja ezeket.
•    Naponkénti keresztfelvétel = minden nap megteszi azokat a dolgokat is, amihez nincs kedve, és időnként még erőt sem érez.
•    Követés = szorosan ott járni valaki nyomdokába, nem tévesztve szem elől.
Önmegtagadás → Naponkénti keresztfelvétel → Követés.
Ez a legjobb, és egyetlen sorrend, mert ha önmegtagadás nélkül akarnánk követni a Mestert, beleütköznénk, és összetörnénk magunkat. De minden más variációval kísérleteznénk is, rájönnénk, hogy az életképtelen.
Maga az Úr alkotta a folyamatosságot, amit a természetben is megfigyelhetünk. A Zsolt 1,3 is leírja a folyóvíz mellé ültetett fa jellemzőit, amely megszakítás nélkül jut vízhez, biztosítva ezzel számára a FOLYAMATOS gyümölcstermést. Az a fa viszont, amelyiket csak kéthetente öntözünk meg 1-1 vödör vízzel, pillanatnyilag megelevenedik ugyan, de a körülötte ható napsütésben hamar kókadni kezdenek levelei és ágai. Az öntözéssel kezdődik elölről minden, mert a korábbi folyamat megszakadt.
Te milyen fa szeretnél lenni? Megengeded az Úrnak, hogy átültessen az Ő folyója mellé, amelyből, mint tudjuk, soha nem apad el a víz?

Ez az igevers meghatározza a kereszténység gyakorlatát is, hiszen elhangzik benne a folyamatosságra utaló „naponként” kifejezés.
Amikor naponta tagadjuk meg a test kívánságait, és vesszük fel az Úr keresztjét, közelebbről nézhetjük és követhetjük Jézus Krisztust, aki megtartja életünket.
Mindamellett, hogy a folyamatosság magában hordoz egy meleg életérzést, a figyelmünket is felhívja arra, hogy van némi kötelezettségünk és feladatunk arra nézve, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg. A kulcsa van a kezünkben: „naponként”. Ezzel a kulccsal kell megnyitnunk a szívünket az Isten keresésére, és engedni, hogy kimunkálja bennünk azt, amire elhívott.

Amit a Szentlélek által minden nap magunkhoz veszünk a Bibliából, mint az Élet Beszédét, folyamatosan Jézus közelében tart. Meghatározza mindennapjainkat, és életformává válik számunkra.
A Krisztus követésének felcserélt folyamatai életképtelenek. Mindazt, amit jellemünkből, kívánságainkból, céljainkból, stb. átadunk az Úrnak, Ő az örök életünk eszközeivé fogja felhasználni. Bölcs dolog tehát átadni önmagunkat.

A 24. vers alapján megtanulhatjuk az önkéntességet.
•    Mivel Jézus önként ment a keresztre, számunkra megtiszteltetés az, önként vihetjük fel a keresztre az óembert, annak minden természetével. Jézus ott végezte be azt, amire hívatott, mi sem spórolhatjuk ki az életünkből, de át sem ruházhatjuk a mi részünket. A Lk 6,40 szerint nem lehet a tanítvány nagyobb a mesterénél.
•    Az önkéntesség azt is jelenti, hogy nem azt tesszük, amihez kedvünk van, de mégis megtesszük, mert így akarjuk.
Amikor az ember nehéz helyzetbe kerül, a segélykiáltáson kívül másra nem telik erejéből. Azonban elég az Úr kegyelme nekünk, hogy hálás és örömteli szívvel haladjunk a Krisztus útján.

Amikor az ember nem a maga módján, hanem a Krisztusén követi Őt, annak a külső, fizikális élet területén is megmutatkozó jelei lesznek.
Döntenünk kell, mert két urat nem szolgálhatunk. Ezt az Úr Jézus maga mondja: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”  (Mt 6,24)
Ennek a földi világnak Sátán az ura. Szimpatizánsai, hívei nem örökölhetik Isten országát. Ők önmagukat viszik romlásba.
Az Úr tehát, ahogyan megmondta Mózesnek is, kezünkbe adta az életet és a halált (5Móz 30,15). A képességet és a bölcsességet is megadta hozzá, hogy a jót válasszuk. A kérdés ma az, hogy hogyan akarsz dönteni? Kész vagy –e alárendelni magad Krisztusnak úgy, ahogyan Ő tette a Mennyei Atyával szemben? Akarsz –e Krisztushoz tartozó lenni?

A választ elsősorban a szívedben kell megadni. Az út helyenként nehéz és fájdalmas, de ha a végcélra tekintünk, érdemesnek találjuk azt arra, hogy elinduljunk rajta. Krisztushoz tartozni annyit jelent, mint örökösnek lenni egy olyan országban, ahol sem sírás, sem pedig fájdalom nincs. Abban az országban béke és szeretet van, az Isten dicsőítése, és örökké tartó közösség a Szentháromság Istenével.

Adja meg az Úr mindnyájunknak a kegyelmet a naponkénti, önátadó életre, mely folyamatosan termi a Krisztusi élet gyümölcseit.

 

 

Zsidókhoz írt levél 11:1

„A hit a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”

A keresztyén ember örök élete a hitén múlik. Ha valakinek igaz hite van, az  elfogadta Istent teremtőjének, Jézus Krisztust Megváltójának, és hisz a Szent Szellem földön létében és munkájában, Jézus visszajövetelében. Elhiszi, hogy a Biblia egyetlen könyv, amiben Isten igazsága van megírva, és nem kell teológiai boncolgatás, hanem mindent úgy kell elfogadni, ahogy a Bibliából olvassuk. Egyszerűen elhisszük. Szívünk hústáblájára olyan mélyen be van vésve az Úr neve, hogy azt senki és semmi ki nem törölheti, ez is a mélyen elültetett hit eredménye. Biztos megfigyeltétek már ti is magatokon, hogy mikor valami olyat tesztek, amit tudjátok, hogy az Úrnak nem tetsző, nagyon gyorsan ki akarjátok javítani. Megbánni és helyre hozni. Mindezt azért van mert hisszük, hogy az Úr megbocsát, és áldásai özönét önti ránk. Ki ne szeretne az áldásokban fürödni?
„A hit hallásból van.”mondja az Ige. Tehát hallottam az Igét, és elhiszem. Nem csak azt hiszem el, ami most történik velem, amit látok, hanem azt is elhiszem, ami megtörtént, sőt ami meg fog történni. „Reménylett dolgok valósága”Az Úr visszajövetele még nem történt meg és mégis minden hívő számára egyértelmű, hogy be fog következni. Olyan mély a hitünk, hogy a reménység már valósággá válik.
„A nem látott dolgokról való meggyőződés” Ugyancsak az előzőhöz hasonlóan, nagy hitre utal, nem voltam jelen, mikor Péter a vízen járt, de kételkedés nélkül elhiszem azt.
Tehát kisgyermeki hittel elhiszem a még meg nem történt dolgok bekövetkezését, és bár nem voltam jelen, de elhiszem a megtörtént eseményt is.
Ezt teszem, mert azt mondja Isten Igéje a 6.versszakban, „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik”


János 14: 6
 
Jézus mondta: „Én vagyok az Út , az Igazság és az Élet és senki sem mehet az Atyához csakis általam.”
     Egy filozófus véleménye szerint, az igazság mindig relatív, azaz viszonyítás kérdése.
A mai igazságtalan, tisztességtelen, hazug világunkban azonban felmerül a kérdés, hogy mihez viszonyítsunk? Van – e valahol egy stabil alap, amely minden kétséget kizárva bemutatja számunkra a valót, a változatlan mintát? Keresztényként tudjuk, hogy az igazság fogalmába beletartozik mindaz, ami megegyezik Isten akaratával. Vagyis a viszonyítási alap mindenképp Isten akarata. De akkor mi az igazság?
Jézus azt mondja: „… Én vagyok az Igazság…!” Az egyedüli Igazság. Nincsen más Igazság, rajta kívül.
A Biblia arról beszél, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige (János 1: 14), így azt is mondhatjuk, hogy Isten Igéje az Igazság. A töklétes Igazság, amely mindig megáll. Ami csak félig tartalmaz igaz elemeket, az egyenlő a hazugsággal. A hazugságot pedig hamar le lehet leplezni.
A közmondás szerint: „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”
     Jézus arra biztat bennünket: János 8: 31-32-ben „… Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabadokká tesz titeket.” Az Igazság megismerése pedig egyenlő Jézus Krisztus megismerésével, hiszen Jézus az Igazság.
Az ÚR azt is mondta: „Ha én elmegyek, elküldöm a Szent Szellemet, aki megtanít titeket mindenre. És elvezet a teljes Igazság megismerésére.”
Az Igazság az egyetlen, ami képes szabaddá tenni minket, a hazugságtól.
A hegyi beszédben ezt olvassuk: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot, mert ők megelégíttetnek.”
Mert aki az Igazságot szomjazza, az Jézus Krisztust szomjazza, és annak be lesznek töltve a szükségei.
Miért kell akkor ezen a földön, annyi igazságtalanságon keresztülmennünk?
Mert Jézus szemben áll a világ igazságával. Mi pedig mivel Őt követjük, nap, mint nap konfrontálódunk az ellenséges világ féligazságaival, úgy a munkahelyen, mint az iskolában.
Aki igazságban jár, azt igaznak mondjuk. Mint megmentett bűnösök Krisztuson keresztül igazakká lettünk.  
„Megigazultunk hit által és békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Róm 5: 1.
Isten tehát úgy tekint ránk, mint igazakra. Az Igazság pedig megvilágítja az életünket.
Jézus arról is beszél, hogy ha a mi igazságunk, nem több a farizeusok és az írástudók igazságánál, semmiképpen nem mehetünk be a mennyeknek országába… Máté 5:20
Nem elég elméleti szinten tudni az igazságról, meg is kell élnünk azt. Nem képmutató módon, hanem őszintén, hiszen az igazságba ez is beletartozik. Ha nem tudok őszinte lenni, akkor nem vagyok az Igazság útján. Sokszor úgy gondoljuk, hogy nékünk van igazunk és ragaszkodunk a saját igazságunkhoz. Emiatt pedig nem egyszer konfliktusok és harcok alakulnak ki körülöttünk. Egy dolgot tehetünk, hogy ezt elkerüljük, ha feladjuk a mi igazságunkhoz való ragaszkodást és engedjük, hogy Jézus Igazsága győzedelmeskedjen.
Igaznak lenni azt jelenti Jézusban lenni. „Ha megmaradtok, énbennem akkor az Igazság szabadokká tesz titeket” - mondja Jézus.  Az Igazság fénye megvilágítja a homályos dolgokat is.
„Ismeri (látja, tudja,) az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész”- olvashatjuk a Zsoltárok 1:6-ban.
Így senki sem képes Istenhez jutni csakis az Igazságon keresztül.
Törekedjünk mindig az Igazság útján járni, hogy nyugalmunk legyen. Az igaznak nincs oka félelemre, hiszen az ő ügye Isten előtt van.
A hazug ember pedig folyton retteg, hogy mikor lepleződik le az ő csalása.
Érdemes tehát őszintén, igazán nyitott levélként élni, mert a jutalomnak így lehetünk részesei.
Törekedjünk az Igazság megismerésére egész életünkben.


Talán mindannyian éltünk már át olyan élethelyzeteket, amikor bármihez kezdtünk nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy elterveztük. Talán elveszítettünk egy számunkra fontos személyt az életünkből, vagy esetleg a munkahelyünket veszítettük el. Kicsúszott a talaj a lábunk alól, és már irányíthatatlanná váltak a körülmények.
Ezek és az ehhez hasonló történések az életünkben jók arra, hogy elgondolkodtassanak, vajon miért történhetett így? És egy kicsit megállásra késztessenek ebben a rohanó világban.
Ilyen kérdésekkel találhatjuk szembe magunkat: Már nem figyeltem annyira Istenre? Nem hallottam meg, amikor szólt hozzám? Nélküle próbáltam döntéseket hozni? Vagy talán Isten megengedő akaratából vagyok itt? Netán volt valami, vagy valaki az életemben, akit Isten elé helyeztem? Nem szolgáltam Őt száz százalékosan? A szívemet másnak adtam helyette?
Bármilyen kérdések is kavarognak bennünk, a legfontosabb arra a kérdésre választ találni, hogy vajon Isten mit akar ezáltal tanítani a számomra?
Könnyebb mérgesen, haragosan kérdezni Istentől, hogy de hát mégis miért engedted meg az életemben! De ha egy kicsit elgondolkozunk, akkor láthatjuk.
Hiszen életünk minden egyes történésének megvan a miértje. Olyan Istenünk van, aki akarja, hogy tanuljunk, megértsünk dolgokat, taníthatóakká váljunk.

„Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak: Menj el a fazekas házába, mert ott akarom közölni veled Igéimet. Elmentem tehát a fazekas házába, aki éppen dolgozott a korongon. De rosszul sikerült az edény, amelyet a fazekas agyagból készített a kezével. Ekkor egy másik edényt készített belőle a fazekas, ahogyan azt jónak látta.
Ekkor így szólt hozzám az Úr Igéje: Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? Így szól az Úr: Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében.”
Jeremiás könyve 18 : 1 – 6

Néha kell, hogy összetörjünk az Úr előtt, az Ő kezében. Isten, aki a semmiből teremtette az egész világot képes arra, hogy amikor már kétségbeesve azt mondod, Uram már semmim sincs, akkor jön és újra felépít. Úgy ahogy a fazekas, amikor nem jól sikerül az edény, akkor összetöri és újat készít, egy jobbat, egy szebbet. Így tesz Isten is, néha összetör, néha megráz, de mindig újjá épít. És az eredmény; egy sokkal erősebb, érettebb keresztény lesz.
Engedjük, hogy Isten megjobbítson, akkor is ha fájdalmas, engedjük hogy kijavítsa a hiányosságainkat, hogy elvegyen bűnöket, bálványokat az életünkből. És az Ő kezeiben fogunk újra gyógyulást találni, az Ő kezei által újra felépülünk.

Kell, hogy eljussunk oda, amikor azt tudjuk mondani szívünkből az Úrnak, hogy: Uram, nekem nincs más Rajtad kívül, már nincs semmi, és nincs senki a szívemben, aki kettőnk között állna, már csak Te vagy, és ez nekem elég.
Egy cikkben olvastam, hogy azok az emberek, akik mindenüket elvesztették, soha nem cserélnének azzal, amit ezáltal kaptak, amit ezáltal megtanultak.
Talán, ha ezek nem történnek meg, soha nem lenne ekkora hited…vagy talán, épp ez késztet arra, hogy még közelebb és közelebb kerülj az Atyához…még jobban értsd, még többet láss Belőle…vagy talán soha nem szántad volna azelőtt teljesen oda magad a szolgálatodra.
Ezek nem kézzel fogható, földi dolgok, de többet érnek az Úr dolgai azoknál. És lehet, hogy a földön már mindent elvesztettem, elvesztettél, de ha a szíved trónján az Úr ül, akkor mindened megvan.
És mindez után, amikor már átadtuk mindenünket, amikor már megüresítettük teljesen magunkat, amikor már csak Őérte élünk és szolgáljuk teljes szívvel, akkor jön Ő és ad új álmokat, új reményeket, megnyit olyan ajtókat, amiről talán nem is álmodtál és betölti minden szükségünket.

Az Úr használni akar minket, mindannyiunkat beállítani a szolgálatba, de csak úgy tudjuk betölteni a ránk szabott feladatokat, ha szívünkben mindig a Királyok Királyáé az első hely, ha a szemünk mindig az Élő Istenre szegeződik. Hiszen a hit mindig felfelé néz.
Azt kívánom, hogy valóban ne engedjük át ezt a helyet senkinek, és semminek, mert nem éri meg. Sokan jönnek és kérik a szívünket, de álljunk ellen és egyedül csak Neki adjuk át.



    Biztosan mindnyájan emlékszünk a gyermekkorunk azon pillanataira, amikor vágytunk arra, hogy érett, okos, döntéshozó felnőttek lehessünk. A „Ha nagyobb leszel, megérted…” című mondatok talán még inkább sarkalltak erre a vágyra. Nos, felnőttünk. A mindennapos terhek súlyát okosan képesek vagyunk megmérni.  A színeket már tisztán látjuk, hiszen nincs kételkedés nélkül rózsaszín, csak fehér és piros.  Tanulmányaink, élettapasztalataink olyan képet festenek rólunk, mint egy céltudatos ember, akinek valójában minden válasz a kezében van, csak meg kell találnia azt. A reklámok arról szólnak, hogy az ember már mindenre talált megoldást, csak megfizeti, és az övé lehet. Tényleg ilyen okos volna az emberi lény? Mindenre van válasza és megoldása? Olyannyira bölcs és erős, hogy minden segítség nélkül képes jól irányítani az életét?  Nyilván mi, keresztények jól tudjuk, hogy a Teremtő Isten vezetése nélkül mennyire elveszettek volnánk. Mégis, amikor kérjük az Urat, hogy legyen az életünk irányítója, hiszen Ő az, Aki látja a jövőt, Ő az, Aki igazán tudja, mire van szükségünk, néha csak lezárjuk az imánkat egy ÁMEN-nel, és elindulunk a saját gondolataink által kreált úton, melyet emberi fontolgatás után a legjobbnak véltünk. Ezen az úton persze gyakran szerzünk sebeket, zúzódásokat, fájdalmakat, és könnyeink alól kérdőn tekintünk az Úrra: „Istenem, hát miért kellett megjárnom ezt az utat?” Nos, nagyon sok fájdalmas utat elkerülhetünk azzal, ha letesszük az emberi okosságunkat, a hatalmas élettapasztalatunkat és a néha túl büszke önbecsülésünket.

„És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a Mennyeknek országába.”  Máté 18:3

Jézus komoly feltételt állít, a Mennyei örökségünk a tét. Milyen különös dolgot kér tőlünk a Mester… Érett, felnőtt emberek legyenek olyanok, mint egy kisgyermek? Miért vágyik arra Jézus, hogy kisgyermekként éljük meg a hitéletünket? Aki már szülő, csak az tudhatja igazán, milyen bensőséges kapcsolat tud kialakulni egy védtelen kisgyermek és a szülő között. Egy kisgyermek számára életelem a szülő közelsége, a szülő által kínált táplálék, a szülői tanács. Egy kisgyermek nem kételkedik abban, hogy a szülő a legjobbat nyújtja neki. Ahogyan egy történetben olvassuk, egy kicsi lány gondolkodás nélkül ugrott le a magasból édesapja karjaiba. Feltétlen hit. Erre vágyik Jézus tőlünk. Egy kisgyermek tanítható, akarja megismerni azokat a dolgokat, melyeket a szülő hoz elé. Egy gyermek szerethető, vágyik a szülői ölelésre és nem húzódik el, másban keresve örömet.

    A mai rohanó világban, amikor úgy érezzük, annyi felelősség van rajtunk, annyi mindent kell megoldanunk és a megoldásra váró feladatoknak soha nem lesz vége, nézz fel a hatalmas, Teremtő Istenre, és ne félj összetörni, néha sírni Előtte, mint egy gyermek! Nyújtsd Felé a karjaidat, mint egy Édesapa felé, hogy vegyen fel téged karjaiba! Kérj Tőle táplálékot… és a legfontosabb, amikor Ő szól, tedd félre a te felnőtt gondolkodásod szülte érveléseidet, mérlegeléseidet, és indulj el Vele azon az úton, amelyet valóban Ő rendelt ki számodra! A jó hír, hogy ezen az úton a te Édesapáddal kézen fogva sétálsz végig. Ha bármitől félnél, csak Rá nézel, és Ő erősebben megszorítja a kezed, hogy érezd, Ő sosem hagy el téged. Ha mégis megbotlanál, mert szemed az ellenkező irányba tévedt, Ő karjain visz tovább. Így végiggondolva ezt a képet, azt hiszem, jó gyermeknek lenni… az Ő gyermekének lenni…

A gyermek legfontosabb érzése a szülő felé az, hogy szüksége van rá. Ezt kívánja az Úr tőlem és tőled. Egy bensőséges kapcsolatot, melyben te Rá hagyatkozol, és feltétlenül bízol benne, ezzel elfojtva a te emberi énedet. Próbáljuk ki ezen a héten, hogy mennyivel könnyebb átadni a döntéseket a bölcs, mindennél erősebb Szülőnknek. Próbáljuk ki, mennyivel kevesebb teher van a vállunkon, ha nem játsszuk magunk és mások előtt a „mindent saját erőből megoldó” embert, hanem őszinte gyermekként állunk az Élő Isten elé, átadva minden irányítást Őneki.

A fenti Ige válasz volt a tanítványoknak arra, amikor azon vitatkoztak, ki a nagyobb közöttük. Isten szemében a „LEGNAGYOBB” FELNŐTT AZ, AKI A LEGINKÁBB GYERMEK A SZÍVÉBEN ŐELŐTTE.


Jónás Próféta Könyve

Jónás egy kispróféta volt. 4 részben írja le, küldetését, engedetlenségét és büntetését, ebben a számomra is kedves, Bibliai történetben.
Isten látta Ninive gonoszságát és Jónást elküldte, hogy figyelmeztesse a népet, ne kelljen nekik elpusztulniuk. A próféta ismerve Isten jóságát, azt gondolta, hogy úgyis megbocsát nekik, és emberi elgondolásból úgy döntött, hogy nem megy el Ninivébe, hanem Tarsisba futott az Úr elől. Hajóra szállt, de az Úr nagy szelet bocsátott rájuk, és a legénység rémülten kiáltozott és könyörgött az ő isteneihez, hogy csendesedjen le a vihar. Végül sorsot vetettek, hogy ki miatt történik mindez és a sors Jónásra esett. A próféta elmondta a többieknek, hogy ő az oka a viharnak, és dobják bele a tengerbe, hogy megmeneküljenek. Ezért a prófétát a vízbe vetették, de Isten a megmentésére egy óriási cethalat küldött, ami elnyelte őt.
Jónás tehát még mélyebbre került, de az ott töltött idő alatt közeledni kezdett Istenhez.
 Hányszor megtapasztaljuk, hogy engedetlenségünk miatt másnak is rosszat teszünk, de magunkra is nagy bajt zúdítunk.
Eszembe jutott egy ismerősöm, aki hasonlóan Jónáshoz épp ellenkezőleg tett mindent, mint amit Isten a tervében elkészített. Hosszú idő után megjelent az életében az a nő, aki megtérésre vezette, és az Isten által elkészített tervben boldog társa tudott volna lenni. Ismerősöm azonban eldöntötte, hogy nem jó, ahogy Isten az életéről gondolkodik, és egy teljesen ellentétes helyzetet teremtett magának.
Minthogy Jónás, ő is bekerült a cethal gyomrába, majd Isten rajta is megkönyörült és kidobta a partra. Itt vergődik a parton, de még nem indult el Ninivébe. Hogy Isten a tervét végre tudja e vele hajtani, azt nem tudhatjuk.
Hányan és hányan süllyesztenek el másokat, és vergődnek a parton engedetlenségük miatt maguk is.
Jónás történetét tovább olvasva láthatjuk, hogy Isten megszabadítja a prófétát, de újra Ninivébe küldi. Most már engedelmes lett, elment a nagyvárosba és megtette, amit Isten rábízott. Azt kiáltotta: „Még negyven nap és elpusztul Ninive!” Láthatjuk, hogy Isten utasítását követve jó úton járhatunk és másokat is megmenthetünk a veszedelemtől. Jónás megtette, amit az Úr kért tőle, de szívében haragos volt, amiért Isten a ninivebelieknek is megkegyelmezett, és nem pusztította el őket. Azon is bosszankodott, miért kellett neki bemennie abba a városba, mikor úgyis bűnbocsánatot nyertek? Nem is gondolt arra, hogy pontosan az ő figyelmeztetésére tértek meg az emberek és így kaptak bocsánatot.
Isten megkérdezte Jónást: „Méltán haragszol -é?” Természetesen igaznak vélte az ő haragját. Kiült a város szélére és készített magának egy hajlékot és nézte mi lesz a várossal? Ennek ellenére Isten még most sem neheztelt meg rá, hanem gondoskodott árnyékról. Egy tököt teremtett, aminek az árnyéka hűst hozott az ő számára. És milyen természetesnek tűnt az egész! Másnap azonban mikor a kukac elrágta a levelet, és árnyékot már nem tartott, sőt tikkasztó keleti szelet rendelt el az Úr, inkább kívánt meghalni, mint élni.
És akkor Isten újra megkérdezte: ”Méltán haragszol -e a tök miatt?
Jónás makacsul ragaszkodott az igazához. És ekkor Isten talán szomorúságában, avagy bosszúságában kimondta azt az igazat, amit Jónás nem volt képes előbb még felfogni: „Te szánod a tököt, amelyért nem fáradtál, és nem neveltél, amely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett. Én pedig ne szánjam Ninivét a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobb és bal kezük között és barom is sok van.”
Eddig tart a történet. Talán nem is véletlen, hisz a 2Korinthus 13:8 -ban így hangzik az Ige: ”Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” Isten igazsága győzött!
Hányszor vagyunk úgy, mint Jónás! Hányszor nem látjuk meg az igazat, számtalanszor a magunk igazát akarjuk Istennel elfogadtatni.
Vitázunk, lázadunk, szándékosan ellenkező irányba megyünk, kihasználjuk Isten jóságát, türelmét, pedig ha Őreá hallgatnánk mennyi fájdalomtól, kudarctól, szabadulhatnánk meg. Mennyi boldog ember élne a földön, mert nem kellene mást tennünk csak Istennek engedelmeskedni. Ha eddig nem tettük, tegyük hát! Gyakoroljuk Istennek az engedelmességet, és ebből mindnyájunknak jó származik!
                       

Problémáink körbe bástyázzák az életünket azzal a céllal, hogy hitünk, reményünk, örömünk is csak korlátok között létezzenek. Ezek lehetnek rövidebb idő alatt ledönthető akadályok, de mindnyájan álltunk már szemben olyan gondokkal, mik évekig keserítették meg az életünket… Legyen szó akár Istentől távoli emberről, aki (még) nem kötelezte el magát Neki vagy olyanról, aki már évek óta az Ő útján jár.

Mi a teendő, ha a nehézségek már kínokká nőve évekig gyötörnek?

Nézzünk meg két történetet!

 Egyik szereplőnk Anna. Egy Urat félő család tagja, férje által igen szeretett asszony. De az Ige elárulja nekünk, hogy valami miatt mégis gyötrődik – Isten mindig a felszín alá lát… Ez az asszony meddő volt… (1Sámuel 1,2b) S nem volt elég az, hogy őt ez szomorította, férje másik felesége, akinek több gyermeke is volt minden áldozás alkalmával, mikor Silóba mentek imádkozni, ezt az orra alá is dörgölte. Évről-évre így történt, és Anna csak sírt fogyatkozása miatt, mellette pedig tűrte a bántalmakat. Könnyen meglehet, hogy ha ezeken az ünnepeken ezt tette a másik feleség, a hétköznapokban sem lehetett ez másképp.

DE EGYSZER…

A másik szereplőnk egy bűnös asszony – az Ige nevezi így. Lukács evangéliumában olvasunk róla Jézus megkenetése kapcsán (Lukács 7,36-50). Ha valakit ezzel a névvel illetnek „bűnös”, valószínűleg nem csak megbotlott, hanem életének megszokott részévé válhatott bűne. A versben lentebb ezt két momentum is alátámasztja: a farizeus, akinél vacsorázott épp Jézus, elképedve gondolkodott, hogy ha Ő valóban próféta volna, tudnia kellene, hogy az a nő bűnös, az emberek előtt tehát nyilvánvalóak voltak tettei. A Mester pedig nem csak azt bizonyította be, hogy ismeri a nő szívét és tetteit, hanem azt is, hogy mennyire bölcs. Ezt mondta: „neki sok bűne bocsátatott meg, hiszen nagyon szeretett”. Tehát súlyos vétkei lehettek, melyekben évekig élt.

DE EGYSZER…

 Mindkét asszony életében eljött egy pont, mikor több éves szenvedésük fordulójához értek Végre teljes szívvel, könnyekkel, nyíltan és bátran, mindent félre dobva az Úrhoz mentek! „Egyszer Anna fölkelt… lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett…” Míg az Újszövetségi történetben a bűnös asszony: „kenetet hozott… Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel.”

 Mindkét nő sírt – érthető! Több éves terhek súlyozták le őket, de a legjobb helyre fordultak! Amikor ilyen mélyen és őszintén elhatározod magad, hogy elég a régiekből, jönni fog a gonosz, hogy eltántorítson. Ahogy Éli először részegnek hitte a könyörgő, Isten előtt meginduló Annát, s ahogy elítélték a farizeusok a kenetet hozó bűnöst. Mások számára érthetetlen lehet, amit teszel, azt csak Isten érti. Ha fájnak is azok a szavak, nem adhatjuk itt fel, mert aki kitartott, lám mit nyert!?

A több éves kínok a perc töredéke alatt, egy mondattól megtörtek; „Menj el békességgel! Izrael Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle!” – üzente Isten Élin keresztül, és „Megbocsátattak a te bűneid.” – hallhatta a másik. Azért, mert mindent vállalva a Mindenség Urának adták gondjaikat.

A történetek végén egy áldott állapotú asszonyt látunk, s valakit, aki megvetett volt, de Jézus elfogadottá tette.

 Évek óta tartó fájdalmaink, problémáink felett is hatalommal bír a mi Urunk! Legyen az valaminek a hiánya, önhibánkon kívüli megpróbáltatás vagy bűnös életforma, mivel szakítanánk.

 A hét feladata: le a több éves csomagokkal, Testvérek, hogy felfakadhasson a hála, s termékeny, örömmel telt, megtisztult követők lehessünk!

 

More Articles ...

  1. 2010. augusztus 2 - 2010. augusztus 8.
  2. 2010. július 26 - 2010. augusztus 1.
  3. 2010. július 20 - 2010. július 26.
  4. 2010. július 12 - 2010. július 18.
  5. 2010. július 5 - 2010. július 11.
Page 40 of 41