„Hogy mindnyájan egyek legyetek, min Te én bennem, Atyám, és én Te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk…….” János 17:21

E csodálatosan szép Ige köré illesztem be az én bizonyságomat, amit a napokban élhettem át a Szent Szellem által!

Ezt a bizonyságot el akartam mondani egyik ismerősömnek, aki egyáltalán nem adott rá lehetőséget, mert miután elkezdtem, ő egészen más témáról beszélt. Éreztem a Szent Szellem megszomorodott bennem, és fizikálisan észrevettem a keserűséget szívemben.

Eszembe jutott a Passió c. film, amiben Pilátus azt mondta a feleségének „Klaudia, te tudod, mondd meg nékem, mi az igazság?! -Ha valaki nem tudja az igazságot, akkor annak hiába mondják meg, úgy sem érti-válaszolta az asszony. ” Így én is rájöttem, hogy hiába mondanám el neki, számára nem mondana semmit.

Kedves Testvéreim! Most azonban veletek szeretettel megosztom a bizonyságomat, bízva abban, hogy a Szent Szellem, eggyé formál bennünket, és ez által megértitek az Ő munkáját a jelen történetben.

Néhány testvéremmel évek óta egy missziós honlapot írunk, igaz helyileg már szétszóródtunk, de a koordinátorunk által mindig tudtuk a beosztásunkat.

A héten az a testvérnő következett Igei gondolatot írni, akiről tudtam, hogy élete legnagyobb eseménye előtt áll, ugyanis rövid időn belül, Istentől kapott párjával kötik össze az életüket. Valószínű, ezért a sok elfoglaltsága miatt csúszott az írás.

Emberileg szívesen elvállaltam volna helyette, hogy segítsek neki, de nem tehettem, mert valami arra indított, hogy emlékeztessem mulasztására, hisz mindenkor példásan végezte ezt a szolgálatát. Néhány soros mondatban arra kértem, hogy szeretném, ha még ezt az Igei gondolatot megírná, és ő kedvesen rövid időn belül válaszolt. Leírta, hogy költözködése miatt nagyon elfoglalt volt, de minél előbb pótolni fogja.

Eszembe jutott a nemrégiben írt alázat című írásom, amelyben nyomatékkal kihangsúlyoztam, hogy alázat nélkül nincs keresztyén élet! Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy az én testvérnőm ezt az erényt magában hordozza, hisz reagálhatott volna másképpen is. Megvallom, kíváncsian vártam az írását, hogy milyen témát választ élete nagy eseménye előtt.

Másnap elkészült az Igei gondolat, ami fel is került a honlapra.

Tudjátok mivel kezdte a testvérnőm az írását? Azzal, hogy először is megvallotta az ő mulasztását (ami 2 nap volt).  Megvallotta, hogy ami eddig az életében napi szinten működött, a Biblia olvasás, imádkozás, az utóbbi időben a sok teendő miatt a fáradtság, és egyéb elfoglaltság miatt, kimaradt. Majd felhozta azokat az érveket, ami miatt az Úrhoz kell ragaszkodnunk, időt szakítani rá minden körülmények között.  Saját magát is figyelmeztette azokra a hibákra, amit ismerősei körében is tapasztalt. Sokak közülük túlhajszoltak, kimerültek, megfáradt emberekké lesznek, pedig Isten nem ezt várja az Övéitől. Mivel mindent Istentől kaptunk, Neki tartozunk hálával, és meg kell tanulnunk tudatosan félretenni dolgokat, amik elveszik az időnket Istentől!

Bevallom, megkönnyeztem az alázat, és hála jegyében született írást, amely Istentől kapott bölcsességgel tanított is bennünket.

És miközben időztem az írás mellett, a Szent Szellem kibontotta előttem az Ő munkáját ebben a történetben: Ahhoz, hogy szinte 2 éve nem találkoztunk, és több száz km-re élünk egymástól, egységet tudott közöttünk formálni, hisz Isten családjába tartozunk. Nekem csak addig volt feladatom ebben a történetben, míg felfedtem a testvérnőm mulasztását, nem engedve az emberi ösztönömnek, hogy megírjam helyette, hanem engedelmeskedve az indíttatásnak, megkértem  hiányának pótlására. Így tudott tovább kibontakozni az Úr terve. Testvérnőm belátta, és megvallotta hibáját, bölcsen rámutatott az Úr érdemeire, saját magát, és másokat is figyelmeztetett a hasznos időbeosztásra, ami csak akkor lehetséges, ha tudatosan teszünk le dolgokat, és arra szánunk bőven időt, akitől az életünket és mindenünket kapjuk! Ezt pedig csak az Isten vezetésével lehetséges.

Megértettem, hogy Istennek engedelmes munkásokra van szüksége, hogy tudjon üzenni általuk a többi keresztyéneknek is.

A fenti megállapítást egy komoly hívő szolgálótól hallottam, amivel én is egyetértek.: A hívő életbe nem lehet beleszületni, csak azzá lehet válni! Beleszületni, csak hívő családba lehet! Igaz, nagy előny, ha valaki hívő családba születik, de attól ő még nem hívő.

Még keresztyén emberek körében is vitát képez ez a téma, de főleg azok körében, akik nem a Szent Szellem által keresik az igazságot. Jézus azt mondta: „De mikor eljön amaz Igazságnak a Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” János 16:13

(Segítsen engem az Igazság Lelke, hogy tudjam az igazságot tovább adni mindazoknak, akik nem látnak tisztán!)

Tehát, a kisgyermek beleszülethet a hívő családba, de miután felnövekedett, meg kell neki is térni, ugyanis a több ágra visszamenő hívő család sem biztosítja számára az örökéletet! Közbenjárhatnak érte, hogy megtérjen, de ha a gyermek nem tér meg, nem lesz örökélete!  Mert hisz mindenki Isten teremtménye, de nem mindenki Isten gyermeke, csak az, aki követi is Őt.

Sajnos sokan még hívők közül is másként értelmezik ezt a kijelentést. Úgy érzik, nagyobb tisztelet jár annak, akinek a szülei, nagyszülei, és talán még a többi rokonsága is gyülekezetbe jár vagy járt. Persze, mint kisgyereket vitték magukkal a templomba, gyülekezeti házba, és ott játszhattak a többi gyerekkel. Mert mondjuk meg őszintén, még ma is vannak olyan helyek, ahol a gyerekek bent nevetgélnek, rohangálnak Úrvacsoraosztás alatt, vagy Igehirdetés közben, ezzel elvonva a figyelmet Isten üzenetéről, és hivatkoznak a szülők következő Igére:  „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”

Nem hiszem, hogy Jézus így gondolta volna, de ezt már nagyon sok gyülekezetben másképp oldják meg. Igaz, ott vannak a gyermekek az Isten házában, de külön gyermekmunkás felügyel rájuk, és a maguk szintjén tanítgatják őket. Keresztyén történeteket mesélve, gyermekverseket tanulva, és ez leköti őket. A felnőttek pedig nyugodtan tudnak dicsőíteni, imádkozni, és el tudják venni az Ige üzenetét.

Amint már említettem a kisgyermekek egyszer megnőnek, és nekik is döntéshozatalra van szükség, hogy hogyan tovább? Nyitnak a materiális világ felé a kíváncsiság miatt, vagy pedig a jól ismert gyülekezeti házba továbbra is eljárnak, a hitüket növelik, míg az Úr majd munkát bíz rájuk. Ez azonban teljes mértékben az ő döntésük lesz, ami egy életre fog szólni.

Mint említettem egyetlen hívő szülő miatt sem fog üdvösséget nyerni a meg nem tért gyermek, Jézus majd mindenkit a saját cselekedete szerint fog vizsgálni.

Ismerek néhány hívő testvérnőt, akit nem a szülők vittek karonűlőként a gyülekezetbe, mert sajnos a családban senki nem volt keresztyén. Az egyik lány hívő barátnője által tért meg, szívébe fogadta az Urat, és azóta is hűséggel szolgálja Őt. Példamutató a mindennapi életben, gyülekezetben, adakozásban, és fellelhetők benne a keresztyén ember fontos jegyei.

Egy másik lányt szintén hívő barátai hívtak el egy ifjúsági táborba, és ott tért meg. Szüleivel sokáig harcban állt miatta, mert nem akarták engedni őt keresztyén közösségbe. Később rájött, hogy nem harcol, hanem kedvét kereste az édesanyjának, sokat segített neki, hogy cserében elengedjék őt. Azóta is az Úrral élő kapcsolata van, nem „magázza” az Urat, nem szlogeneket, magasztos, fennkölt imákat mond, mint ahogy a vallásos emberek teszik, hanem ő közvetlen szólítja meg az Urat, és egyszerűen a szíve mélyéből szól hozzá. Mert nem más által akar tartozni Jézushoz, hanem ő saját maga által. Ezért imádsága egyszerű, közvetlen, és tele van hálával, alázattal.

Kedves testvéreim! Az elmondott példák alapján valószínű már ti is látjátok, nem az számít, hogy hányan voltak a rokonaim között hívők, hanem az, hogy nekem milyen kapcsolatom van az Úrral. Nem az számít, milyen rózsacsokrot kötünk a szavakból, hanem, hogy az őszinte legyen. A gyülekezetben elhangzó imák az Úrnak szólnak, és nem másnak. Az nem lehet szép, vagy kevésbé szép, mert azt csakis Isten döntheti el. Ő, aki a szíveket vizsgálja.

Aki élő kapcsolatban van az Úrral, anélkül, hogy van -e megtért családja, avagy nincs, saját maga vágyik szüntelen az Ő jelenlétébe. Egy hívő ember nem a többgenerációs rokonságra mutogat, és általuk akar örökélethez jutni, hanem saját tiszta szívéből kiáradó szeretet által ragaszkodik a Megváltóhoz. Ismerjük Pintér Béla testvérünk:  Mint szarvas hűs folyóvízhez című dalának részletét: „Csak Ő és én, nem kell más, Utána vágyom…” Ez a vágyakozás kell, hogy őszintén jelen legyen az életünkben.

 

Most mondhatnátok, hogy a megtérésről annyi tanítást hallottatok már, hogy ezt mindenki kívülről fújja, de én gyorsan hozzáteszem, hogy erről, nem csak hallani kell, hanem a gyakorlatban is tudni kell alkalmazni, sőt mi több, hogy ezt a változást észre kell venni a körülötted lévő embereknek is. Tehát a megtérésnek meg kell látszani az emberen, nem csak a tudatában kell ott lenni.

Derek Prince egyik könyvében azt a tanácsot adja sokaknak, ha nem biztosak a megtérésükben, inkább térjenek meg újra! Valóban nagyon hasznos tanács ez, minthogy némely ember azt gondolja, hogy egyszer már megtért, az neki elég, mint ahogy másoknak is.

Igen, általában egyszer szoktunk megtérni, és ez komoly elhatározás mind a két fél részéről. Szoktam mondani: „Ha egyszer Istennek igent mondtál, Ő azt nagyon komolyan vette, ne engedd, hogy csalódjon benned!”

Jézus azt mondja: „Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem” Lk.9:23 valójában megtérés után egy változásnak kell végbemenni az emberen. Ami eddig fontos volt a számára, az egyáltalán nem, vagy már kevésbé lesz fontos, pl. ha addig szerette a kártyát, a focit, az egyéb szenvedély játékokat, azt tudni kell, hogy Isten előtt nem kedves. Ha eddig büszke volt, szeretetlen, önző és sorolhatnám a negatív tulajdonságokat, abból igyekszik megváltozni.

Mint látjuk, nem magától megy a változás az elhatározás után, hanem ehhez kell az emberi akarat.

Megtérés után, az emberi tulajdonságaink meg kell, hogy változzanak, ahogy szokás mondani, egy 180 fokos fordulatot veszünk fel, hátat fordítunk az addigi materiális világ felé nyitott életünknek, és figyelmünket az Úrra szegezzük. Magunkba hívjuk a Szent Szellemet, és ha nyitottak vagyunk, az Ő segítségével, készek leszünk az Úr akaratát teljesíteni. Nagyon boldog érzés, mikor egy hívő élő kapcsolatban van az Úrral, és ezáltal szellemi átélései vannak. Nem attól függ, hogy ki hány éve tért meg, vagy ki milyen tisztséget tölt be a gyülekezetbe, hanem attól, hogy milyen tiszta a szíve, és milyen élő kapcsolatban van az Úrral.

Ha megtérés után nem tudunk hátat fordítani a megszokott életünknek, és nem az Úr lesz a legfontosabb számunkra, akkor Derek Prince szerint érdemes újra megtérni! Nem nehéz felfedni azokat a keresztyéneket, akiknek sikertelen volt a megtérése. Nem azért mert kijelző van rajtuk, nem azért mert a színűk fogja elárulni őket, hanem a beszédjük, és a viselkedésük, ami leglátványosabban kimutatja. Az ilyen ember, hamar elfelejtkezik magáról. „Magas sarkú cipőben nem bírunk sokáig lenni, előbb utóbb lerúgjuk magunkról” Így az ilyen ember is, ott felejtkezik el magáról, ahol éppen legtöbben hallják. Pl. mikor valami a lábára esik, fájdalmában rögtön reagál valamilyen formában rá, és ilyenkor a lepel gyakran lehull.

De elég az ilyen emberrel néhány mondatot váltani, amiből bővel leszűrhetjük a lelkiállapotát. Isten bölcsességet adott az övéinek, a sátán pedig bölcstelenséget, ami által senki nem kívánja meg a keresztyén életet.

Ha nem méltón viseljük a keresztyén nevet, akkor szégyent hozunk Istenre, magunkra, és nem kívánja meg a világ ezt az életet.

Legtöbbször a hívő ember bizonysága butaság a világ szeme előtt. Nem látnak benne érdemleges dolgot, csupán annyit, hogy ez magától is megtörtént volna, ehhez nem kellett Isten. Sőt azt mondják megmosolyogva: „Szerencsém volt.”
Természetesen mi keresztyének másként látjuk, sőt meggyőződéssel állítjuk az ellenkezőjét.
Egy ilyen bizonyságot szeretnék veletek megosztani, ami másnak lehet kicsike, de számomra nagyon fontos volt.
Történt pedig hétvégén, hogy szeles időjárás volt, és a tavaszi kerti munka kitöltötte az időmet, ezért nem mentem a boltba vásárolni. Láttam én, hogy kevés a mosogatóm, de egy megnyugtató választ adtam magamnak, hogy valószínű elég lesz az!
De, nem lett elég! Vasárnap reggel már teljesen láttam, hogy emberileg rosszul gondoltam, de nem aggódtam miatta. Elkészítettem a kutyusnak a reggelijét, és mivel a tápot nem szereti, gondoltam egy kis gulyáslevessel ízletesebbé teszem, ezért el is kezdtem melegíteni a levest.
Valóban sikerült is a tervem, a kutyus jóízűen nyalogatta az elébe tett ételt, de a kezemben lévő paprikás, zsíros tálka, amiben megmelegítettem a levest, kissé gondot okozott. Elővettem a flakonomat, a már amúgy is felhígított mosogatóval elkezdtem reményeimet véghezvinni, ami elment a teljes sikertelenségig. Ám, ha utólag visszagondolok, szívemben teljes nyugalom volt.
És ekkor jött az Isten-i gondoskodás! Oldalra pillantottam a mellettem lévő munkaasztalra, és megláttam, a több héttel ezelőtt felretett flakont, aminek az alján kb. 2cm mosogató mosolygott rám. Emlékeztem, amikor félre tettem, mert valami ok miatt nem használtam el, hanem az újat bontottam meg. És abban a pillanatban tudtam, mi az a „valami ok miatt”!!! Isten így tudott nekem a mai nap is csodát tenni az életemben, hogy az, amit igaz én tettem félre, de nem használtam, sőt szerintem nem is láttam már, úgy el volt bújva a többi dolgok között, most, amikor nekem szükségem volt rá, most megmutatta.
Kedves testvéreim! El lehetett volna ezt így is mondani: „Képzeljétek elfogyott a mosogatóm, és a múltkori flakonban még volt annyi, hogy nekem most az éppen elég lett” Nem! Ez több attól!
Eszembe jutott egy Bibliai történet, amikor Lázár, Mária és Márta testvére meghalt. Márta azt mondta Jézusnak mikor odasietett, hozzá. „Uram! Ha te itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” És Jézus azt mondta: „Nem mondtam -e, hogy ha hiszel, meglátod majd Isten dicsőségét”
Isten ma is tesz csodákat, kicsiket, nagyokat, de a hívő számára mind nagynak számít, mert róla szól, ráirányul. Fontos, hogy még akkor is, mikor az látszódik, hogy valami nem fog sikerülni, de tudjuk, hogy az Úr akaratával megegyezik, ne mondjunk le róla!!Mert ezek lesznek a csodák, ami által az Úr megdicsőíti magát.

-„Amit Isten világosságban ígér, az a sötétségben sincs másképp”

-Amit magadnak kell meglépni, azt nem lépi meg helyetted senki.

-Ha álmot kapsz, ne az álmos könyvből fejtegesd meg, mert az az ördögtől van!

-Ha Isten azt mondja, indulj el, akkor merj kilépni, mert egyébbként nem változik meg semmi!

-Ne bízz a nyájas emberekben, mert azok azt mondják, amit a füled hallani szeretne, később jössz rá, hogy becsapnak!

-Egy keresztyén ember erénye az alázat. Akiben nincsen, annak nagyon nehéz lenne megélni a keresztyén életét.

 

Isten bármi eszközt megragad, hogy ne veszítsen el bennünket, és ha akarod, Általa újra megerősödhetsz! Isten beszélgetni akar velünk.
Nemrégiben történt, hogy a betegség miatt, ami megpróbált leteríteni, szinte nem tudtam az időmet beosztani, az addigi rend az életemben felborult. Éreztem, hogy gyengülök, de szinte nem volt magamtól erőm visszakapaszkodni.
Egy este mikor bementem a szobámba, láttam, hogy a szőnyegen egy kis papírdarab volt leesve. Először nem akartam vele foglalkozni, de valami nem engedte, hogy félvállról vegyem. Felvettem, és akkor láttam, hogy az Igehúzó dobozomból kiesett 1 Igekocka, ami ilyen formában szól hozzám. Olvasni kezdtem: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak”
Péld. 8:17  Éreztem, hogy félreérhetetlenül nekem, hozzám szólt. Tudtam, hogy az Úr ekképpen akart megszólítani, magához közelebb hívni. Engedelmesen imára kulcsoltam a kezem, és már volt időm, erőm, és bőven volt mit mondani az Úrnak. Legyen áldott az Úr Jézus érte!

 


Az alázat, egy olyan fontos erény, amely meghatározó az ember életében. Mint tudjuk, az erény pozitív emberi tulajdonság, és a szóban forgó alázat is idetartozik. Az alázat nagyon meghatározó az emberi élet folyamán, hogy valakinek az útja milyen irányt vesz fel.
Mint ismeretes az embert több szempontból elemezhetjük, de ha most pl. hitük szerint tesszük, akkor hívő és hitetlen embert különböztetünk meg.
Az alázat nem azt jelenti, hogy csak hívő, vagy csak hitelen emberben létezik, de mivel tudjuk, hogy egy jó tulajdonság, ezért jó lenne, ha mindenkiben lenne. Beszéltem már olyan világi emberrel, akiben megvolt az alázat, és igen kellemes beszélgetést lehetett vele folytatni, de a legnagyobb bűne az, hogy nincs hite. Ő inkább a materiális világ felé nyitott.
Ismerek viszont olyan keresztyén testvért, akiben nem található meg az alázat, és sajnos így nehezen ismerhetők fel benne a keresztyén jegyek.
Szeretném kimondani egyértelműen, hogy alázat nélkül nem lehet hívőként élni!
Nézzük meg most, hogy milyen jellemzője van az alázatos embernek? Az alázatos ember nem kérkedő, nem dicsekvő, ha kell, megalázza magát, beismeri, ha olykor rosszat tesz, de igyekszik kijavítani. Nem fontos számára a villogás, a gazdagság, csendes. Az ilyen ember társaságában jó lenni, mert sugárzik belőle a szeretet, a megértés, a jóság, és irgalmasság. Nem lenézi, hanem megbecsüli a másikat, nem csak akkor, mikor szüksége van rá, hanem akkor is, mikor jó körülményekben él.
Az alázat ellenkezője a büszkeség. Az előbb felsorolt tulajdonságoknak éppen az ellenkezője jellemzi ezeket az embereket. Nem csak a világi embereknek kölcsönöz csúnya viselkedési formát, de a hívő embereknek is, ez azonban már nagyon látványos, és megbotránkoztató.
Az alázat tehát egy olyan fontos emberi erény, amivel minden keresztyénnek rendelkeznie kell! Minden embernek be kell látni, hogy mindenünk, ami van, Istentől kaptuk, és nem magunk kérkedhetünk vele.
Ha sorba szedjük: Kaptam az Úrtól életet. Kaptam erőt, egészséget, hogy tanulhatok, dolgozhatok, megkapom a mindennapi kenyeret, tiszta látást, gondolkodást, amivel rájöhetek, hogy kinek tartozok hálával! Egyáltalán, mi van, amit nem Istennek köszönhetek?
Mire lehetek hát büszke, ami tőlem van?
Egy szolgáló egyszer ekképpen mutatta be a büszke embert: A büszke ember kihúzza magát, és nagyon magas, de mivel a Menny kapuja alacsony, ezért ha nem hajtja meg a fejét, nem tud bemenni rajta. Így igaz!
Minden ember hajtson fejet a Teremtője előtt, akitől mindent kapott, ami az életéhez szükséges.

2016.04.03.

Lányom az utóbbi időben nagyon ki volt téve a megpróbáltatásoknak.
Jelenleg egy közmunka programban vett részt, aminek most lett vége, és hogy majd újra visszavegyék, 3 hétig önkéntesként kellene neki dolgozni. Magyarul ingyen.
Közben egy vállalkozó felajánlotta, hogy ő felvenné, egy bizonyos munkára.
Nem tudta mit tegyen? Szeretne dolgozni, tanulni, gyermeket szeretnének, és nem tudta, hogy mi lesz a helyes döntés.
Én szándékosan nem avatkoztam be, hanem azt mondtam, Isten megválaszolja neked félreértés nélkül.
És tegnap kapott egy Igét, ami egyértelműen megmutatja a helyes utat, valóban nem kell tépelődni miatta.
Ez az Ige: Ésaiás 62:8-tól van megírva.
Mikor elolvastam az Igét tudtam, hogy az Úrtól van. Azt mondtam a lányomnak, nem kell semmit megkérdőjelezni emberileg, ha az Úr elindít, el kell indulni, ha megállít meg kell állni! Mert Ő biztosan tudja, neked mi lesz a jó! Ámen!

Aki olvassa a bizonyságot, olvassa el az Igét mindenképp!

 

Egyik testvérnőnk megható bizonyságát osztom meg veletek, hogy ezzel is bizonyítsam: „Az Úr nem hagy magunkra sohasem.”

Istentiszteleti alkalmunkon a testvérnő arra kérte a gyülekezetet, hogy imádkozzanak érte, mert másnap be kell feküdnie a kórházba, mert egy műtéten kell keresztül mennie.
Mikor alkalom végén elköszöntünk, fontosnak tartottam felhívni a figyelmét arra, hogy műtét előtt imádkozzon! Altatáskor az Úr közelségében legyen mindenképpen.
Következő héten a testvérnő a gyülekezetben bizonyságot tett a kórházban történt áldásokról.

Elmondta azt az Isteni gondoskodást, ami vele történt.
Az orvos felkészítette, hogy milyen beavatkozást fognak rajta elvégezni, és ő ettől nagyon ideges lett. Mikor az altatásra bevitték, eszébe jutott „Kati néni”, vagyis az én intelmem, hogy mindenképpen imádkozzon, mielőtt elaltatják. Ekkor kijelentette, ( „leállította a stábot”) hogy hozzá ne nyúljanak, ne csináljanak vele semmit addig, míg ő nem imádkozik. Akkor az orvos azt kérdezte tőle, hogy ő hívő? Mire a testvérnő egyenes választ adott: Igen! Az orvos tovább folytatta: Én is bemerítkezett hívő vagyok, és imádkozzunk együtt. És ahogy a homlokát simogatta a testvérnőnek, közben imádkozott érte. Ebben az Úr jelenlétében aludt el a testvérnőm, és ugyan ilyen nyugodtan is ébredt fel.

A bizonyságát hallgatva eleredtek a könnyeink az Úr végtelen gondoskodó szeretete miatt.
Hisz a gyülekezetben már általam figyelmezette az Úr, az ima elmaradhatatlan fontosságáról, a kórházban pedig mellé rendelt egy hívő orvost, aki imájával bevezette az Úr jelenlétébe. Így adott neki igazi megnyugvást, békességet, mert érezte, általa ott van az Úr, és nem lesz semmi baj!
Csodálatos a mi Urunk! Ha mi nem tudunk felemelkedni Hozzá, de Ő lehajol az emberhez, mert segíteni akar mindenkinek. Áldott legyen az Úr ezért a bizonyságért!

Megjegyzés: Sokszor elgondolom,  hogy az emberek el vannak foglalva saját magukkal, nem érnek rá Isten felé fordulni, pedig az Úr akar velünk beszélgetni! Mint ahogy indított engem is a jó tanácsra, és kirendelet egy hívő orvost, akit arra indított, hogy fedje fel magát, és imádkozzon a betegért. Igy kapott békességet nyugalmat az én testvérem, mert tudta, hogy jó kezekben van! Az Úr  akar az életük védelmezője lenni. Köszönjük Néked Uram!

Kathryn Kuhlmann a nagy evangélistanő, egyszer azt álmodta, hogy mialatt a testvéreivel térden állva imádkoztak, Jézus ott sétált a sorok között, és volt, akit átölelt,  volt, akinek a vállát megérintette, és volt, akire csak rámosolygott.

Ekkor Kathryn megkérdezte Jézustól: Uram! Te nem egyformán szereted minden gyermekedet?  Hisz van, akit átölelsz, van, akit megérintesz, és van, akire csupán rámosolyogsz.

Jézus mélyen a szemébe nézett Kuhlmannak, és így felelt: Ez azért van, mert van közöttetek, aki nagy terheket hordoz, és hite meggyengült, azt át kell ölelnem, hogy erőt merítsen általam. Van, aki könnyebben veszi a próbákat, és elég, ha a vállát megérintem, az is erőt ad neki. És van hitben olyan erős gyermekem, akire elég, ha csak rámosolygok. Neki ez a mosoly is sokat jelent.

Kedves testvérem! Most te milyen lelki állapotban vagy? Ha most az Úr Jézus ott sétálna, ahol te imádkozol, mire lenne szükséged? Az kellene, hogy átöleljen? Vagy éppen csak megérintsen? Esetleg egy mosoly által is felüdülnél?

Mérd most fel a lelkiállapotodat, és kérd Őt, hogy erősítsen meg akképpen, ahogyan neked szükséged lesz rá.

More Articles ...

  1. Gondolat sziporkák
  2. Jézus Krisztus
  3. A gondolkodás befolyásolása
  4. Karácsonyi gondolatok
  5. Imakérés
Page 22 of 89