Sidebar

Menü

  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok
Boldog az a szolga...
  • Kik vagyunk
  • Írások
  • Morzsák
  • Igei gondolatok
  • Tanítások
  • Bizonyságok
  • Versek
  • Könyvajánló
  • Körösszakál
  • Sorozatok

A nyuszitojás

Details
Irasok
29 March 2018
Hits: 135

Húsvét táján a tavaszi szünidőben az unokák a nagymamához mentek kikapcsolódni. A nagymama minden finomságot elkészített nekik, nagy szeretettel a kedvükbe járt. A gyerekek érezték a meleg fogadtatást, és ki is használtak minden percét, hogy az iskolai nehézségeket elfelejtsék.
Felfedezték a kínálkozó lehetőségeket, többek között egy tyúkudvart. Bementek a tyúkólba és nagy csatát rendeztek az ott lakó állatokkal, olyan igazi harc volt. Egy idő után, a nagy rikácsolásra előjöttek a nagyszülők, de a gyerekek, rögtön a közelben lévő kiskutyát hibáztatták, hogy az csinálta a galibát. Majd tovább labdáztak, futkároztak, tehát igazi kikapcsolódás volt számukra ez a néhány nap.
A legkülönösebb jelenet azonban mégis a következő volt: A nagymama előjött egy kis kosárkával, amiben csoki tojások voltak. Ezeket a színes csoki tojásokat ide-oda letette a fűbe, majd bement szólni a gyerekeknek, hogy jöjjenek elő. Mikor a gyerekek előjöttek, a nagymama elmondta, hogy a nyuszi itt járt a kertben, s a tojásait össze vissza tojta. Most meg kellene keresni őket, de vigyázva, hogy szét ne taposódjanak. Nosza, a gyerekek nagy örömmel kezdték el az akciót, és boldogan számolták meg, hogy ki mennyi tojást talált? Később elosztották egymás között.
Elgondolkodtam a kis jeleneten. A világ szemével nézve egy igazi kedves kis történet. A 6-8 éves unokáknak egy kis vicces formában átadni a csoki tojást. Van benne szeretet, humor, és szép emlék fűződik majd hozzá, ha megnőnek a gyerekek.
Én azonban keresztyén szemmel ítélem meg ezt a kedves ki eseményt. Csak néhány dolgot említek, amit én nem így tettem volna. A gyereknek soha ne hazudjunk, mert hogyan várhatjuk el tőle, ha mi sem mondunk igazat?
Hazugság az, hogy a nyuszi tojja a tojást, és ott járt a kertben. Még az utóbbi talán elhihető lehet, de a nyuszi tojást nem tojik!
Aztán mi köze a Húsvétnak a nyuszihoz és a tojáshoz? Hogyan fogják elhinni ezek a gyerekek, ha talán egyszer idegentől hallanak Jézus Krisztus haláláról? Számukra melyik lesz az emlék? A tojás keresgélés, vagy Jézus megváltása a Golgotán? Gondolom mindenképp a nagymama emléke lesz kedvesebb.
 
Szomorú szívvel zárom a gondolataimat, mert meggyőződtem arról, hogy nem mindenki tudja mi is az igazi Húsvéti ajándék?


Babérlevél, a tányér szélén

Details
Irasok
25 March 2018
Hits: 167

Lehetséges sokan elmosolyodnak az írás címén, pedig nagyon is találó, és sokan tanulhatunk belőle. Ezzel kapcsolatosan kis történetet szeretnék veletek megosztani.

 Egy keresztyén családban az idősebbik fiú, nagyon család centrikus, segítőkész volt, de miután gyerekek felnőttek és elkerültek otthonról, ő akkor sem változott meg. Mindig észrevette, ha szülei vagy testvérei szükségben voltak. Aztán a minden napi teendők lekötötték a testvérek figyelmét, és egy ideje már nem keresték a bátyjukat. Ekkor felhívta az édesanyját, és viccesen megjegyezte: „Én a családban olyan vagyok, mint a babérlevél!  A babérlevelet is előveszik, megízesítik vele az ételt, majd kiteszik a tányér szélére.” Ezen mind a ketten nagyot nevettek, és elterelték a beszédjüket másra.

 A fenti rövidke történeten én is elgondolkodtam, és megszomorodva láttam be a nagy igazságot. Szinte kivétel nélkül előfordul velünk, hogy önzőségünk, hálátlanságunk miatt, a legtöbbet segítőnkről is megfelejtkezünk. Akkor, és addig érezzük annak a nagyságát, nélkülözhetetlenségét, amíg segítenek rajtunk, de egy idő után kezd elhalványulni, rosszabb esetben el is felejtődik az egész.

Pedig milyen jó 1 csipet só, ami nélkül ízetlen lenne a levesed, ha a szomszédasszonyod nem adna. Egy kéz, ami visszarántja az úttestre kiszaladó gyermekedet, ahol a másik percben átrobog egy kocsi. Egy kézfogás, egy mosoly, egy szál virág a névnapodra, egy kis figyelmesség. De milyen jó lenne, ha valakit nem csak addig szeretnénk, míg ad valamit! Milyen jó lenne, ha nem babérlevélként kezelnénk embertársainkat, hanem mi is viszonoznánk az ő figyelmességüket.

 Így Húsvéthoz közeledve, gondolataim tovább fonták a szálakat, és Jézus Krisztus felé irányították.

Jézus, Aki nagyon sok ember életében csak a „idősebbik fiú” szerepét tölti be, mert csak akkor kiáltanak fel hozzá, mikor szükségben szenvednek, de ha megoldódik a bajuk, már elfelejtik, kinek tartoznak hálával.

Van azonban egy bizonyos csoport, amit Isten népének hívnak, akik tudják, mit köszönhetnek Jézus Krisztusnak! Ezek az emberek, Jézus Teste, a gyülekezet, jól tudja, hogy mit jelent számukra az örökélet, melyet Jézus Krisztus szerzett a Golgotai kereszten. Ezek a hívők, nem csak addig ragaszkodnak az Urukhoz, míg megsegíti őket, hanem az egész életüket néki szentelik. Ők az a nép, akik követik Jézust, és felkészülve várják a Véle való találkozást. Ámen



Halleluja!

Details
Irasok
05 March 2018
Hits: 144
Eszembe jutott ez a keresztyén kistörténetet, ami valójában meg is történhetett. Ezért úgy gondoltam megosztom veletek.
 
Az egyik gyülekezetbe járt egy nagyon idős bácsi, aki minden Istentisztelet alatt: „Halleluja”-t kiabált. Nem is lett volna azzal baj, mert a Halleluja azt jelenti: Dicsőség az Úrnak! Dicsőség az Istennek!  Hanem az volt benne a zavaró, hogy mindegy, bizonyságtevés közben, dicsőítés alatt, Igehírdetés közben, de ő mindig hangosan bekiabált: „Halleluja!”
A testvérek nem akarták megbántani miatta, de egyszer mégis elszánták magukat és, arra gondoltak, hogy céljuk elérése érdekében vesznek neki egy kis ajándékot, talán akkor abba hagyja a „Hallelujázást”.
Aztán az egyik testvérnő alkalom előtt így szólt: Kedves Testvérem! Megbeszéltük a többiekkel, ha nem fogod többet mondani, hogy „Halleluja”, akkor veszünk neked egy szép ajándékot. Miben van hiányod, mit szeretnél kapni?
Az öregember csak hallgatott, majd megszólalt: Hát bizony, én szeretnék magamnak egy szép új csizmát! A testvérek egymásra néztek, és örültek neki, hogy sikerült a Halleluját egy csizmára kiváltani.
Aztán elkezdődött az Istentisztelet.  Mindenki hangosan imádkozott, a bácsika ima közben szokása szerint újra csak hangosan bekiabált: „Halleluja!” Ekkor egy testvérnő kérdően ránézett, de a másik pillanatban elhangzott az öreg bácsi szájából a válasz is: „Halleluja, nem kell csizma! Halleluja, nem kell csizma!

Lehetséges többen megmosolyogják az utolsó mondatot, pedig a legfontosabb üzenet ebben van! Istennek járó dicsőséget senkinek nem adjuk, nem adhatjuk!Nem cseréljük el csizmára, kényelemre, bálványokra, és egyáltalán semmire!
Akinek ereiben be van vésve az Úr iránt érzett szeretet, annak a szívébe is be van kódolva a „Halleluja”!            
HALLELUJA!!!!!!!!

Mert van vissza út

Details
Irasok
14 February 2018
Hits: 138

Csupán példaként szeretnék megosztani egy velem megtörtént esetet, ami sajnos nem dicsekvésre való, de azért mások tanulhatnak belőle.
 
Ezekben a téli napokban a benti munkán kívül, nincs mit tevékenykedni kint az udvaron, és a kertben. Ilyenkor én is gyakrabban a számítógép mellé ültem, és mielőtt írnék, megnézem a leveleimet, megnézem az üzenőmet, felköszöntöm ismerőseimet, ha éppen aktuális. Talán mindez természetes dolognak tűnik bizonyos pontig, amíg nincs eltúlozva, míg határ van valaminek szabva. Sajnos azonban tovább mentem, mint kellett volna.
Ugyanis egy napon azt vettem észre, hogy egyre több időt töltök a gépem előtt. Nem voltak már olyan fontosak, vagyis egyre rövidebbek voltak a reggeli és esti imáim. Nem kaptam az Úrtól kijelentéseket, átéléseim nem voltak, éreztem, hogy baj van velem. Kedvetlen voltam, értéktelennek éreztem magam! Azonban hamar emlékeztetett „Valaki” a (Szent Lélek) hogy az internet világa nagyrészt betöltötte azt az időmet, amit a Bibliaolvasással, imádkozással, vagy egy-egy dicséret éneklésével tölthettem volna el. Szomorú voltam, mert nem tudtam, hogy jövök ki ebből az úgynevezett szenvedélyből.
Azt nem tudtam, hogyan, de azt tudtam, hogy ki kell jönnöm ebből az állapotból. És amint szoktuk mondani, fontos a felismerés, az akarat, és a többit az Úr elvégzi.
Ez így is történt! Az Úr elém hozta a Shalom gyülekezet egyik vasárnapi Istentiszteletét, ahol a szolgáló a Tíz szűz példázatáról beszélt. Az üzenet nekem is szólt: (a lámpás, az olaj fontossága az életünkben.) Még aznap este kikerestem az Igét, elolvastam, és az Úr szemem elé hozta az előző oldalon lévő Igét.: Máté 24: 42  „Vigyázzatok, mert nem tudjátok….”
Ekkor tudtam, hogy semmi nem veszett el, mert éppen időben tudott szólni nekem a Szent Szellem. Tudott szólni, amit megértettem, és mint egy mentő kötelet úgy fogadtam.
Másnap boldogan leültem a gépem elé, megnéztem a leveleimet, elküldtem az ismerősömnek a születésnapi köszöntést, és elkezdtem bizonyságot írni. Egy kis idő után azt éreztem, hogy újra a hazai pályán mozgok, jó kedvem van, a Szent Szellem adja a gondolatokat, és én csak írok, és írok! Nem megvontam magamtól a lehetőséget, mellyel ismerőseimmel kapcsolatba léphetek, csak határt szabtam annak, hogy a fejem tele rakjam olyan dolgokkal, ami nem szükséges. Határt szabtam annak, hogy mennyi időt fordítok arra, ami számomra nem is olyan fontos. Ami csak az időmet veszi el egy vers olvasásától, az Úrral való beszélgetéstől.
Én voltam az az eltévedt bárány, akiért a (pásztor érte jött és vállára vett) mert rólam van szó, ahogy Pintér Béla testvérünk énekli.
Egy rövidke kóborlás után, itthon vagyok, azon a területen, ahol biztonságban jöhetek - mehetek, mert az Úr szemei rajtam vannak! És ezt én is így akartam!  Így vagyok biztonságban, így érzem az otthoni ízeket, mint egy adó-vevő képes vagyok fogni a Szent Szellem utasításait, ajándékait.
Már nem esik nehezemre a hosszabb ima, napközben az énekelgetés, jó az Úr közelsége! Boldog vagyok! Mert vissza tudtam térni, mint az eltévedt kisbárány, akit a pásztora visszavitt.  Érzem, hogy jó helyen vagyok! Biztonságban, mert bármikor is fog jönni az Úr Jézus, itt a helyemen meg fog találni.
Soha ne nyugtassuk magunkat abban, hogy halogatja még az Úr az Ő visszajövetelét, hanem legyünk készen és minden percben várjuk ŐT! Nekem sikerült újra az Úr lábaihoz kuporodni, és én itt vagyok jó helyen.
Kedves Testvéreim! Ha ti is úgy vagytok, mint ahogy én voltam, idegen ösvényen bolyongtok, rövidebb vagy hosszabb ideje már, érzitek a nyugtalanságot, a hontalanságot, érzitek, hogy az Úrra sokkal kevesebb idő jut, mint annak előtte, mert valami elveszi az időtöket, akkor kiáltsatok az Úrnak, kérjétek, hogy küldjön mentőövet számotokra! Meg fog érkezni a segítség, és akkor kapaszkodjatok meg az Úrban, mert egyedül Benne van minden menedékünk. Senki ne kóboroljon az idegen utakon, hogy az ingoványba elvesszen!
Bármennyire nem látszik veszélyesnek az internet, vagy egyéb szenvedély, azért bűn, mert elvesz az Istenre szánt időnkből! A mértékkel történt beszédek, cselekedetek megállíthatók, nem válik szenvedéllyé és bármikor ki lehet belőle jönni.
Legyetek szabadok az Úrban!

Jézus könnyei értünk hullnak

Details
Irasok
14 February 2018
Hits: 140
 
A napokban egyik testvéremmel beszélgettem, aki nagyon szomorú volt, és mikor megkérdeztem, hogy mi a baj, elmondott egy rövidke keresztyén történetet, ami nagyon is valósnak tűnt. Így hangzott:  Egy férfi ült a padon és szemeiből hulltak a könnyek. Jézus éppen arra járt, odament hozzá és halkan megkérdezte: „ Miért sírsz gyermekem, mi a bánatod?” A férfi felemelte a fejét, és azt mondta: „Azért sírok, mert nem engednek be (…….) gyülekezetbe.” Jézus nem válaszolt, hanem csendesen leült a férfi mellé. Egy kisidő múlva, néhány könnycsepp esett a földre, amire a férfi felfigyelt. Látta, hogy Jézus sírt. Ekkor ő is megkérdezte: És te miért sírsz? Jézus kezeivel letörölte a könnyeit és azt mondta:  „Azért, mert oda, engem sem engedtek be.”
 
Ugye milyen fájdalmasan szomorú ez történet? Milyen szívbemarkolóak Jézus szavai?!
És itt most nem mondhatjuk el, hogy ilyen a világ, ahogy szoktuk példaként felhozni. Mert valószínű egy igazság után vágyó hívő testvérről van szó, akiben még működik a Szent Szellem. Aki nem fért be már az elvilágiasodott szellemű testvérei közé. Ez a testvér sírt, a gyülekezet megváltozhatatlan helyzete miatt, mert ahogy Jézus mondta, oda őt sem engedték be. Pedig ott ahol Jézusnak, ahol a Szent Szellemnek nem adnak helyet, lehet -e Krisztus Testéről beszélni? Történhetnek -e csodák, gyógyulások, szólnak -e nyelveken a testvérek, vannak -e próféciák, történnek -e kijelentések? Nem, mindezek csak ott történhetnek, ahol Jézus Krisztus Szent Lelke jelen van!
Ott ahol ki tud áradni a Szent Szellem a dicsőítés alatt, van üzenet az Igehirdetésben, vannak látások a gyülekezetet illetően. És most szomorúan gondolok arra, hány és hány síró testvérem ül a padon, akik szívüket szaggatják a gyülekezetek állapota miatt.
 
Olvastam egy írást, amiben a testvérem szomorúan számolt be a gyülekezeti programokról, melyben különböző korú házaspároknak tanítottak a párkapcsolatról, női kör, gyermekmunka, közös ebédelések, stb.  Jól érezték együtt magukat a testvérek,  EGYEDŰL JÉZUS KRISZTUS NEM VOLT OTT! ÉS EZT NEM VETTE ÉSZRE SENKI!!!
Mert a világ nyelvezetén jól megegyeztek a testvérek, aki pedig nem odavaló, az „kiment sírni a padra.” És ezt sem vette észre senki, csak egyedül Jézus .
 
Szomorúan gondolok egy másik példára: Ha két ember kinyújtja a kezeit egymás felé, de nem találkoznak ujjaik, akkor távol vannak egymástól. Közelebb kell menni, hogy meg tudják fogni egymás kezét. Így kell nekünk is közelebb menni az Úrhoz, hogy az Ő Szelleme átjárjon bennünket! Jézus Teste nem egy szervezet, ahol vezetők vannak, akik emberi irányítás alatt tartják a Test többi tagját. Krisztus Testének a Feje maga Jézus, aki a Szent Szelleme által van jelen egy Istentiszteleten. Ha Ő vezeti és irányítja az együttlétet, akkor nem lesz sem túl hosszú, sem pedig túl rövid. Éppen annyi ideig fog tartani, amennyi ideig a Szent Szellemnek üzenete van az emberek felé.
 
Kedves Testvérem! Nem tudom, te ültél -e már szomorúan, könnyes szemekkel így a padon? Vagy néha látsz -e ilyen testvért ott ülni, akiről tudod, hogy a gyülekezete miatt bánkódik?Akkor menj oda hozzá, és tudd, hogy Jézus is ott sír mellette. Menj oda közel hozzá, hogy meg tudd fogni testvéred kezét, és kérd meg Jézust, hogy Szelleme által foglalja el a gyülekezetben Királyi Trónszékét! Ámen!!

Facebook oldalunk

Details
Irasok
14 February 2018
Hits: 117

Kedves Olvasóink! Látogassatok el a Facebookon: „ Körösszakáli Immánuel Gyülekezet” oldalára, ahol keresztyén írásokat, és idézeteket olvashattok. Itt találkozhattok a Missziós gyülekezet tagjaival is, legyetek szeretettel, imádkozó szívvel feléjük.

Illetve az oldalsó sávban is megjelent oldalunk tartalma, bátorítalak titeket, hogy kövessétek Facebbok oldalunkat is.

Céltudatosan

Details
Irasok
19 January 2018
Hits: 131
„Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak pedig neki feszülve, futok a cél felé” Fil.3:14

Az elmúlt év mögöttünk van. Régi könyvhöz hasonlítható, amelynek elsárgult oldalait még átlapozzuk, mielőtt tekintetünket az Új évre irányítanánk, és arra, hogy mit fog az hozni számunkra? Ha Pál apostol itt elfelejtésről beszél a múlttal kapcsolatban, akkor azt úgy is gondolja.

Ez a következőkre figyelmeztet bennünket:
1.Ne rágódjunk az elmúlt eseményeken! Jézus Krisztus elég hatalmas ahhoz, hogy minden bűnünket megbocsássa, ha megvalljuk neki: „Ha megvalljuk bűneinket, hív és igaz Ő, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” I Jn.1:9
Pál szemétnek ítélte minden múltbéli teljesítményét, tanulmányait, farizeusi érdemeit, a törvénnyel, a törvényeskedésével kapcsolatos buzgóságait.
Ugyanígy, mi se alapozzunk az elmúlt évben elért teljesítmények eredményeire, ne azzal dicsekedjünk, amire képesek voltunk, hanem azzal, hogy mi volt, és mi lett Krisztus életünk számára. Ő a mi újjáteremetett életünkben azt alkarja elérni, hogy „múlt nélküli”emberek legyünk, azaz készen álljunk az Ő szolgálatára, és áldásaira, melyeket előre elkészített a számunkra.
2. HIT-ből éljünk.Ez a hit arra a tényre támaszkodik, hogy Jézus Krisztus a Golgotán, elszenvedte a büntetést minden bűnünkért. Isten soha többé nem fogja tőlünk számon kérni, ha a Golgotai áldozatot elfogadtuk. Az a nevelési munka, melyet Isten a Szent Szellem által bennünk végez, magával hoz néhány fenyítést is, de ez mindig a mi javunkat szolgálja.
3. Határozott tekintettel nézzünk előre! Keressük az Ő akaratát, és figyeljünk arra, amit Isten nekünk mondani készül. Ő talán már régen várja, hogy mi végre „halljunk”, hogy ezen vagy azon a ponton, de engedelmeskedjünk az Ő szavának. Talán már régen vár arra, hogy hitben megtegyük azt a biztos lépést, amely előtt még mindig habozunk, mert még nem vagyunk készek arra, hogy Őt mindenek felett szeressük.
Emberi természetünkből adódik, hogy szívesebben élünk a tegnapban, azokban a napokban, amelyek soha vissza nem térnek. Felejtsük hát el, ami mögöttünk van, és legyünk készek elfogadni azokat a megbízásokat, amelyeket Isten erre az évre készít a mi számunkra.
„AMI NEKEM NYERESÉG VOLT, KÁRNAK ÍTÉLEM KRISZTUSÉRT.
SŐT MOST IS KÁRNAK ÍTÉLEK MINDENT KRISZTUS JÉZUS, AZ ÉN URAM ISMERETÉNEK PÁRATLAN NAGYSÁGÁÉRT, HOGY MEGISMERHESSEM ŐT, A FELTÁMADÁSÁNAK EREJÉT, VALAMINT A SZENVEDÉSEIBEN VALÓ RÉSZESEDÉST,HASONLÓVÁ LÉVÉN AZ Ő HALÁLÁHOZ.” Fil.3:14

Az Úr Jézus lábánál

Details
Irasok
19 January 2018
Hits: 149
1.Bűneink megbocsáttatnak: Lk.7:38
Bár a farizeus meghívta Jézust az otthonába, de sohasem ült le a lábához. Anélkül akart vele az asztalhoz ülni, hogy a lábához ült volna. Az asszony nem hívta meg az Urat az otthonába, (talán nem is volt neki) de tudatában volt a legnagyobb problémájának: a bűnnek. Tudta, hogy bűnbocsánatra van szüksége, ezért a bűneit az Úr Jézus lábához hozta.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI MEGBOCSÁTJA A BŰNÖKET!

2.Helyes tanítást kapunk: Lk.10:39
Mária tudta, hogy van tanulnivalója. Az Úr Jézust Márta fogadta az otthonukba, Betániában, de Mária ült le a lábához. A tanuláshoz odafigyeléshez van szükségünk. Igaz, hogy nem Mária hívta meg az Urat, de amikor Ő megérkezett hozzájuk, Mária a számára legjobb helyet foglalta el: Jézus lábánál telepedett le. Ez volt a „Jó rész”és ezt senki el nem vehette tőle.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI MAGA A VALÓSÁG, Ő IGAZÁN ISMER ÉS SZERET MINKET!

3. Vigasztalást nyerünk: Jn.11:32
Máriát és Mártát veszteség érte, amikor elvesztették testvérüket, Lázárt. De Mária gondolatai nem a temető körül forogtak, bár a zsidók azt gondolták, hogy oda akar menni. Ő azonban megértette, hogy nem sok vigasztalást várhat olyan emberektől, akik szintén nehézségekkel küzdenek. Mária a legjobb helyet foglalta el az Úr Jézus lábához ült le.
Egyedül az Úr tud vigasztalódást adni, a szomorúság és csalódás közben örömet.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI GONDOT VISEL RÓLUNK!

4.Életért könyöröghetünk: Lk 8:41
Jairust gyermeke halálos betegsége késztette arra, hogy Jézust keresse. Amikor megtalálta, a lábához borult. Megértette, hogy senki más nem tudja életben tartani a lányát. Az apa azt az igazságot igazolta, hogy a gyermekeknek is szükségük van az új életre. Jobban, mint a szüleik szeretetére, tetőre a fejük fölött, ruhára és táplálékra.
Jairus tudta, hogy a gyermeke halála miatt kihez forduljon.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI A GYERMEKNEK IS ÚJ ÉLETET AKAR ADNI!

5.Hálát kell adnunk: Lk. 17:16
Tíz leprás találkozott az Úr Jézussal. Mindegyikük megtapasztalhatták Isten szeretetét. Mindnyájan megtisztultak a leprától, és visszatérhettek a hétköznapi életükbe. De köztük csak egy, a samáriai értette meg, hogy kinek kell hálát adni. Visszatért Jézushoz és a lábához borult. Milyen meglepő, hogy a többi kilenc nem tért vissza. A samáriai pedig kétszeresen újult meg. Testileg és lelkileg is. Hálája, hitéletének bizonyítéka volt.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI MEGÉRDEMLI A HÁLÁNKAT!

6.Győzhetünk a félelem felett: Jel 1:17
Amikor János apostol dicsőségében látta meg az Úr Jézust, félelem fogta el. Ismerte az Urat, vele járt, hallotta a tanítását, és megérintette őt. Amikor dicsőségben látta meg, magas kora ellenére leborult a lába előtt. Jól tudta, hogy az Úr Jézus az első és az utolsó. Elhallgatott, hogy Ő beszélhessen. János apostol szép példája annak az embernek, aki az Úr Jézusnak él, és megérti, hogy a legjobb hely az Ő lábánál van.
AZ ÚR JÉZUS ISTEN, AKI MEGÉRDEMLI, HOGY AZ EGÉSZ ÉLETÜNKET NEKI SZÁNJUK, ÉS MINDENKOR DICSŐÍTSÜK ŐT!

Az ötödik kiskutya

Details
Irasok
19 January 2018
Hits: 149
A gazda szeretett volna eladni néhány kiskutyát. Festett egy táblát, amin a 4 kutyakölyköt reklámozta. Azután elindult, hogy a birtoka szélén lévő oszlopra kitűzze. Amikor az utolsó szöget is beütötte, valaki elkezdte a nadrágja szárát rángatni. Ahogy lenézett, a tekintete egy kisfiúéval találkozott.
-Uram! - szólt a kisfiú – szeretnék venni egy kutyakölyköt.
-Nos! –szólt a gazda, miközben letörölte homlokáról az izzadság cseppeket- ezek a kölykök jó vérvonalúak, és elég sokba kerülnek.
A fiú lehajtotta egy pillanatra a fejét, azután mélyen a zsebébe túrt, elővett egy maroknyi aprópénzt, és a gazda felé nyújtotta. Ennyi pénzem van, elég arra, hogy megnézhessem őket?
-Persze !- válaszolt a gazda és füttyentett egyet. –Ide Foltocska! - A kutyaház felől odafutott az anyakutya, akit négy kicsi szőrgombóc követett. A kisfiú a drótkerítéshez nyomta az arcát, és szeme ragyogott a boldogságtól. Ahogy a kutyák elérték a kerítést, a kisfiú valami mozgolódásra lett figyelmes a kutyaház felől. Lassan még egy kis szőrlabda jelent meg, ami sokkal kisebb volt, mint a többiek. Azután furcsán bicegve, minden erejét összeszedve megpróbálta utolérni a többieket.
- Azt a legkisebbet szeretném!- mondta a kisfiú a csenevészre mutatva. A gazda leguggolt a kisfiú mellé és így szólt: -Fiam! Te nem akarhatod ezt a kölyköt. Sohasem fog tudni úgy futni, és játszani veled, mint más kutyák. Erre a kisfiú elhátrált a kerítéstől, lehajolt, és elkezdte feltűrni a nadrágja szárát, felfedve az acélrudat, ami végigfutott a lába két oldalán, és egy speciális cipőhöz csatlakozott. Visszanézve a gazdára azt mondta: - Látja Uram, én magam sem tudok valami jól futni, és ennek a kiskutyának olyasvalakire van szüksége, aki megérti. A gazda könnyeivel küszködve lehajolt és felemelte az apró kölyköt, majd óvatosan a kisfiú kezébe tette. Mennyibe kerül? - kérdezte a gyerek.
- Semmibe. –válaszolta a gazda- a szeretet és a gondoskodás nem kerül semmibe!

EZ A KIS TÖRTÉNET, A KÖVETKEZŐ ÜZENETET REJTI MAGÁBAN: A VILÁG TELE VAN OLYAN EMBEREKKEL, AKIK MEGÉRTÉSRE ÉS SZERETETRE VÁRNAK

Kár, hogy kevesen tudják

Details
Irasok
02 October 2017
Hits: 140
„A harag rossz tanácsadó” - Szoktuk mondani olyankor, mikor valaki összekülönbözik embertársával. És ez a régi megállapítás ma is él, ma is megtapasztalható, ha hasonló helyzetbe kerülünk.
A legtöbb esetben, abból van botrány, mikor valaki a másikban olyan hibát, bűnt vél, vagy talál, amit mindenképpen be is akar bizonyítani.
Ennek a felháborodásnak legjobb módszere, ha szemébe megmondjuk a másiknak, de rosszabb esetben a háta mögött, ami úgyis felszínre jön, és akkor harag van belőle. Meddig tarthat ez az állapot így? Talán addig, míg az egyik fél megunja, és kezet nyújt a másiknak. És ekkor egy kő esik le a szívekről, mert mindenkinek jobb így!
„Úgy volt, ahogy volt, fátylat borítunk rá!”- és a gondolatot a tett követi. Ez a legbölcsebb döntés a világon! Teszik ezt a kicsik, és nagyok, hitnélküliek, de nézzük meg, hogyan zajlik a hívők életében a harag?

Az igazán megtért, és újjászületett hívőknek nem sok választása van, mert igazodni kell az Isten elvárásaihoz!
A Bibliában megtalálható az ember mindennapi életéhez való útmutató, és erről is olvashatunk. Nos, szabad -e hívő embernek megharagudni?
Keressük ki a Bibliában a következő két Igét:
„ Haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen a ti haragotokon! Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet! ” Efézus:4:26-27

„Én pedig azt mondom néktek, hogy mind az, aki haragszik az ő Atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre, aki pedig azt mondja az ő Atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre, aki pedig azt mondja bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed, és ott megemlékezel arról, hogy a te Atyádfiának valami panasza van ellened:
Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te Atyádfiával, és ezután eljövén, vidd el a te ajándékodat!”Máté 5:22-24

A fenti Igék által olvashatjuk, hogy mi hívő emberek nem haragudhatunk meg, és az érzéseinknek nem szabad teret adni. Meg kell bocsátani mindenkinek, hisz az Úrtól mi is ekképpen várhatunk megbocsátást a bűneinkre. Biztosak lehetünk benne, hogy nem a mi dolgunk az embertársunkat megbüntetni cselekedetei miatt, mert az Úr feladata mind az! És ha bennünket sérelem ért, azt is az Úr fogja igazsággal elrendezni, és a szíveket begyógyítani, hisz azt olvassuk: „Hát az Isten nem áll -e bosszút az Ő választottaiért, kik Ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, és hosszútűrő is irántuk.
Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar...” Lukács 18: 7-8

Kedves testvérek, Embertársaim! Írásom azzal kezdtem: „A harag rossz tanácsadó” Ha bárkinek baja van a másik embertársával, dobja le a felemelt kezében lévő köveket, és bízza az igaz Bíróra, ne egyedül vívja meg a harcot, amit nem neki kell!
Legyen békesség a szívekben, Jézus az Ő békességét adta nékünk. Ámen!

More Articles ...

  1. Ébredés után legyen az első, az imádkozás!
  2. Az Úr szól hozzánk, csak hallgassuk meg Őt!
  3. Soha ne hazudjatok egymásnak!
  4. Egy tanulságos történet
  5. „Nagyobb benned az Istenfélelem, mint a csábítás”
Page 16 of 89
  • Start
  • Prev
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Next
  • End
Bootstrap is a front-end framework of Twitter, Inc. Code licensed under MIT License. Font Awesome font licensed under SIL OFL 1.1.